egy megrémült vonalka

Pénteken az olaj(*) 11.55%-ot veszített az értékéből(**).

Ezt a vonalkát meg kell őrizni az utókornak.

Állítólag az esés oka az, hogy megjelentek a hírek a koronavírus új törzséről, az omikronról, ami talán sokkal veszélyesebb mint az eddigi király, a delta.

Akkor kezdett az olajár érdekelni amikor Putin elkezdte az ukrajnai cseszkődést. Akkoriban azt mondták, hogy azért nem lesz háború, mert sokat esett az olaj ára. Lehet egyébként, hogy fordítva volt, előbb esett sokat az olaj ára és akkor kezdte Putin a cseszkődést, hogy az embereket a cseszkődés érdekelje, ne az életszínvonaluk. Lusta vagyok visszakeresni a dolgokat és blogot akkoriban nem erőst írtam, ha jól emlékszem. Egyébként tényleg nagyon jól tükrözni az olajár, hogy éppen merre tart a világ, napi többször is megnézem és ha van 2-3% mozgás, akkor biztosan történt valami. Általában az OPEC űl össze vagy megy szét, de nem csak.

Azt szeretném, ha végre az időjárási katasztrófák hírének hatására is elkezdene az olajár rángani, de sajnos ez már csak akkor lesz, amikor túl késő lesz.

Zene.

(*) igen, tudom, hogy többféle olaj is létezik, ez a Brent, a legfontosabb talán

(**) igen, tudom, hogy szállítási időtől függ, a másnapi ár elvileg kevésbé releváns a hosszú távú gazdasági folyamatok szempontjából. Vagy mégsem? Lásd infláció most...

rászállott a csóka a kormány rúdjára

Van megint kormánya Romániának. Na nem kell nagyon megörvendeni, a nagytőke és a politika romániai keveredése a legrosszabb vicceket generálja amikor kormányzásról van szó. Az egészben csak annyi a jó, hogy minden gödörnek van alja, minél hamarabb elérjük, annál hamarabb dobhatják a Románia projektre a földet. Lehet a név fenn fog maradni, elvégre a 2000 év múlva itt gyártott autóknak is kell valami nevet adni, de az emberek szétszóródnak a szélrózsa minden irányába és új emberek telepednek majd ide lakni. Hátha őket már nem lehet olyan könnyen becsapni, mint minket.

Zene.

a vonalkák húzogatásának elviselhetetlen könnyűsége

Az élet teli van vonalkákkal. Néhányról tudunk, de a legtöbbjükről nem. Vannak olyanok, amelyeknek van kezdete és vége, de olyanok is vannak, amelyeknek még nincs itt a vége. A legtöbb vonalka becsapós, bár szépen görbül, az ember már-már beleszeret az alakjába, de sajnos ami mögötte van, az igazából a legtöbbször rejtve marad. Le lehet élni egy életet úgy, hogy követünk egy vonalkát és már úgy gondoljuk, hogy ismerjük és a barátunk, amikor hirtelen irányt vált, vagy kiderül, hogy semmi köze nem volt a kedvenc gondolatunkhoz, hanem gonoszul az ellenségünk gondolatának engedelmeskedik.

Pl. most van ez a vonalka, amit inflációnak nevezünk. Nem nagyon bonyolult az értelmezése, valamilyen termékek árának az összege. Ennek a vonalkának csak akkor lesz vége, amikor már nem lesz aki húzogassa. Mostanában elkezdett felfelé ívelni és mindenki más-mást mond róla. És mindenkinek igaza van, mert a jó matematikus meg a jó gyermek tudja, hogy biza a vonalkák akárhogy tekereghetnek, ha kedvük tartja. Persze a legtöbb ember se nem jó matematikus, se nem jó gyermek, ezért elvárják a vonalkáktól, hogy úgy viselkedjenek mint a tavaly, vagy hogy konstans legyen a deriváltjuk, vagy ilyenek. Csak azért, mert ezeket a vonalkákat szeretik ők, de a vonalkáknak saját életük van, nem mindig úgy tekeregnek, ahogy az emberek elvárják.

Az inflációról most egyesek azt mondják, hogy a kapitalizmus mozgatja, a gonosz tőkések emelik az árakat, hogy növeljék a profitjukat. Mások azt mondják, hogy ez nem is igaz, mert a globális termékláncokban a pandémia hatására keletkezett fennakadások az árak növekedésének az okai. Megint mások azt mondják, hogy az oroszok a hibásak, de vannak akik a kínaiakra szavaznak. A gond az, hogy mindenkinek igaza van, mert a vonalkák minden elméletbe beilleszthetőek, ők ugyanis nem finnyásak, bárkinek tekeregnek egy ideig, csak hosszú távon ne várja el senki, hogy az ő kedvében fognak járni.

Talán ha az emberek kitartanának egy elméletnél és bejelentenék, hogy melyikben hisznek, akkor esélyünk lenne elég jól kibogozni, hogy mi is történik a vonalakkal. De az emberek is vonalak amelyek az elméletek között szlalomoznak, ezért sosem tudjuk szétválasztani a rendszer vonalkáit az emberek vonalkáitól és értelmetlenné válik az egész vonalka biznisz.

Ha még abba is belemegyünk, hogy néha az emberek nem is látják a vonalkákat az ő valójukban, hanem csak azt látják ami bennük van és azt hiszik, hogy arról beszélnek ami a rendszerben van, akkor már tényleg megzavarodik ez a kerek fejem. Lásd pl. a vakcina következményeként meghalt emberek vonalkáját és az autóbalesetben meghalt emberek vonalkáját.

Egy megoldás van talán. Ha visszautasítjuk a vonalkák létezését. Erről majd máskor.

Zene.

ott ahol a kurta farkú jog túr

Ámerikában történt tavalyon, hogy egy srác gépfegyvert ragadott, hogy megvédje egy város kis bizniszeit a csúnya tüntetőktől. Aztán futkározás közben lelőtt két embert és megsebesített egy harmadikat. A tegnap az esküdt szék úgy ítélte meg, hogy jogos önvédelem volt a tette.

Jelenleg Ámerika nincs rajta a normális élethosszomban meglátogatandó helyek között, most éppen nem gondolkodom el rajta, hogy ez az esemény +5 vagy +10 évet tesz rá. De hogy jót is írjak, Ámerika erősen ki van téve az éghajlatváltozás hatásainak, a kapitalizmus hatásainak és a rasszizmus hatásainak, csak ami így most hirtelen eszembe jut. Érdekes Lehangoló lesz nézni, ahogy ezekkel a problémákkal küzdenek.

Zene.

50

Ma 50 éve jelent meg az Intel első mikroprocesszora, a 4004. 2250 tranzisztor volt benne. Az idei processzornak, az Alder Lake-nak nem publikus hány tranzisztort sikerült begyömöszölni, de valószínűleg tízes milliárdot. Ha ezt az ütemet sikerülne tartani még 50 évig, azt nem is tudom mit jelentene, de valamit biztosan. Szingularitás a minimum 50 éven belül. :)

az köd

Azért szeretem a blogolást, mert könnyű csinálni, legalábbis úgy ahogy én most csinálom.

Azért szeretem a fotózást/videózást, mert könnyű csinálni, legalábbis úgy ahogy én most csinálom.

Megnyugtató módon a blogoknak mostanában leáldozott, talán már évtizede egyszer sem használta a blog szót semmi nagy multi tech cég fejese amikor a jelenről vagy a jövőről beszélt.

Szóval mostanában blogolni olyan mint a pusztába kiáltott szó és ez nekem teljesen meg is felel.

Viszont néha teszek fel videókat a jótúbra is, ahol még mindig érthetetlen módon nagyobb a feliratkozók száma, mint azt bármikor is gondoltam volna. Szerencsére sikeresen ellenállok a jótúb hívásának, csak olyan videókat teszek fel, amelyek számomra érdekesek valamiért és annak is ellenállok, hogy időt és energiát áldozzak a jótúbra.

Most oda kéne elérni, hogy ha teszek fel a jótúbra videót, akkor arról írni fogok a blogba is. Nah, elértünk.

Szóval most éppen a fellegvári ködről tettem fel videót. Lassan kifutok a kolozsvári témákból, bár most a köd egy ideig még besegít.

a digitális szerelembe vezető betonút

Én szeretem a számítógépeket. A számítógépek nem szeretnek engem, de azért elég gyakran rájövök a cselre, ahogy elérem azt amit szeretnék. Olyanok mint a kis terribilis gyerekek. De azért szeretjük őket.

Van viszont ezzel egy kis baj. Szép lassan a számítógépek a maguk hasonlatosságára alakítanak minket. Nem biztos, hogy az emberben azért alakult ki a kiszámíthatóság szeretete, hogy magát számítógépbe feltölthesse, de ezek a kis gonosz számítógépek nagyon ráültek erre a tulajdonságunkra. Egyébként nem először történik meg ez, hogy valamilyen kulturális képződmény kisajátít valamilyen agyi funkciót az emberek jó részében, gondoljunk csak a vallásra és az élet értelmének keresésére.

Sajnos nem tartom valószínűnek, hogy az ember digitalizálása sikeresen lezajlik azelőtt, hogy az éghajlatváltozás szétverje a társadalmunkat (illetve mi verjük majd szét a társadalmunkat, de az éghajlatváltozás hatásaira válaszként). Bár lehet, hogy valahogy megmarad egy mag, aki képes lesz elvégezni a munkát, elég extrém helyzetben lesz lehetőségük megfigyelni az embert, ráadásul jó sok szenzor rá lesz aggatva.

Majd egyszer elgondolkodnak, hogy hol rontottuk el a dolgot. Lehet már a kerék feltalálása is hiba volt, átalakítottuk miattuk a környezetünket egy sima és kemény betondzsungellé. Bizonyára nem ez volt az eredeti cél.

Zene.

41

Ma meg 41 éves lettem, mint az előrelátható volt.

Most sincs nagyon amit írjak. A múltkor kicsit sok volt az éghajlatváltozás miatti pesszimizmusom, eldöntöttem, hogy csak jó dolgokról írok, szóval ezért nem írok. Persze, minden rosszban van valami jó, szóval ha összeomlik a társadalom az éghajlatváltozás következtében és így nemzéró lesz az esélyem hogy rátegyem a kezem a Mona Lisa-ra, ezt mégsem nevezném jónak.

Jövőre már 42 leszek. Sajnos ez a mágikus szám már nem mágikus, de számnak szám.

tavaszi szél dűnét áraszt

Azt hiszem, az első film amit moziban láttam a pandémia kezdete óta, a Dune, első rész (másra nem emlékszem, de ez sajnos nem elég bizonyíték :)).

Nekem a Dűne játékok is megvoltak, a könyvekből olvastam négyet, szóval nagy fan voltam, az első játék operásított zenéjét időnként meghallgatom, Picq mester egyéb műremekei mellett.

Idővel azért kikopott Muad'Dib legendája és be kell valljam, hogy a Káptalanházat csak nehézkesen olvastam, mert kábé semmit nem értettem belőle és már nem is igazán emlékszem mi történt benne. Az az ötlet meg, hogy bizonyos szervezetek évezredeken keresztül egyengetik az emberi gondolatok és cselekedetek ösvényeit amelyekbe aztán belecsap a villám egy nagy adag tudatmódosító szer hatására ma már inkább csak megmosolyogtat. Az tuti, hogy a kjúanonnal még a Bene Gesserit is nehezen venné fel a versenyt a szó használatának tekintetében. Igaz, a Dűne Istencsászára volt az egyik legfurább regény amit valaha olvastam, bár ez némileg annak is betudható, hogy románul olvastam és néha nem tudtam eldönteni, hogy jól értem-e amit olvasok. :)

Szóval nem szolgáltatott meglepetéssel a film, de szépen meg volt csinálva, a motivációkat leszámítva eléggé megáll a lábán a történet (bár az a könyvben is eléggé sántít, persze a Landsraat sosincs igazán rendesen bemutatva, de nagyon nyakatekert módot választott a császár ahhoz, hogy megszabaduljon egy embertől). Persze, a könyvben jobban lejön az, hogy mindaz ami történik, lehet nem is annyira a véletlen műve, évezredes tervek futnak párhuzamosan amelyekből néha egyik, néha másik kerül lépéselőnybe. A könyvben az is sokkal jobban lejön, hogy mindez, bár egy releváns esemény a történelemben, egy új korszak kezdete, azért mégiscsak a régi folytatódik, új köntösben.

Na mindegy, szóval a film látványos, aki ismeri a történetet annak érdemes megnézni, bár azért sokkal sterilebb mint Lynch műve, nekem annak a látványa jobban tetszik még a 80-as évek vágási és főként kompozitálási limitációival is. Azt hiszem, nehéz elszakadnom attól, hogy ez egy Dűne film, a valamikori egyik kedvenc könyvemet mutatja be.

Legalább egy jó bizonyíték arra, hogy a könyveknek mindig lesz helyük a kulturális termékek palettáján.

Az is jó, hogy nem ment el nagyon romantikázó irányba, én az előzetes alapján nagyon féltem, hogy Chani sokkal nagyobb szerepet kap a filmben mint a könyvben (bár lehet, hogy a könyvben nagy szerepe volt, nekem nem úgy maradt meg). Nem mintha bármi bajom lenne a nőknek a világfordító eseményekben való szerepével, csak akkor vagy legyen egy jó sztori, vagy jó szerep, Chani esetében egyik sem igazán áll fenn (emlékeim szerint).

Ami gond volt a moziban, hogy nem volt éles a kép, legalábbis nekem ez volt az érzésem, aztán volt egy csomó szuperközeli sötét helyeken, amikor egy folt a háttér, akkor teljesen fölösleges a 3d. Nagyon nem értettem a 3d használatát ebben a filmben, volt egy-két nagy totál ami jól nézett ki, de azokban megint nem sokat segített a 3d. Na mindegy, gondolom a magasabb jegyár megérte a stúdiónak, otthon mindenki úgyis 2d-ben nézi majd.

Lesz folytatás, már biztos (bár a korona még lehullhat a világ fejéről közben, talán kicsi a valószínűsége), azt is megnézem. Aztán megcsinálhatnák a többi könyvet is, én tuti beülnék mindegyikre, hátha megértem végre mi történik a Káptalanházban. Illetve most szépen nekifogtam újraolvasni őket, a Messiással kezdve, de hát nem hiszem, hogy sokat fogok haladni. A történet és a filozófia sem igazán állta ki az idő vas fogát.

Zene.

reklám után köpönyeg

Tegnap sétáltam mentem valahova. Mostanában megint figyelem a házak ablakait, a boltok kirakatait, egyre több helyen jelenik meg az, hogy kiadó vagy eladó. A boltok is kezdtek cserélődni, találtam egy koreai ételeket áruló boltot a Vitéz téren, sajnos nem volt időm bemenni, de útba kell ejtsem valamikor. Igaz, a pár éve vett ginszenges cukorkából még mindig van. Legalább jó tartós, tuti tíz évvel a hivatalos szavatossági idő lejárta után is jó még.

Olvasom, hogy Londonban már a buszokon is reklámozzák a kriptót. Ez jó, közel a vég, azt mondják, a nagy válság is akkor jött, amikor már a cipőfényesítő fiúk is a részvényekről beszéltek. A kriptó is lassan mindenhova befurakodik. Az amerikai jegybank is növelni akarja végre az alapkamatot. A friss nyú jorki polgármester kriptóban kéri a fizetését. Szóval közel a vég. A kriptó vége. Egyel  kevesebb dolog, amit nem értek, hogy veszik be az emberek ilyen könnyen a forró galuskát.

Zene.

álmaimban a jegesmaci vissza integet...

Éjfélkor kezdtem neki olvasni Harambé intelmeit a kihaló ifjúsághoz. Amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan gyilkolom le a szeretteimet és utána magam, úgy döntöttem, ideje lefeküdni. Nem aludtam valami jól.

Viszont másnap befejeztem az irományt és azt a következtetést vontam le, hogy talán mégis meg kéne próbálni túlélni az apokalipszist. Szóval próbálom kognitívan terápiázni magam ezután, ha az éghajlatváltozásra gondolok, akkor túlélési stratégiákon kell agyaljak. Ezeket persze nem lehet megosztani, mert az csökkentené a hatékonyságukat.

Szóval egy időre száműzöm ezt a témát a blogról, jobb ez mindenkinek. Majd ha az északi sarki jégsapkák leolvadtak, lehet kezdeni szervezkedni, addig remélem kigondolom a tuti stratégiát.

Zene.

szintpopó

Az egyik nagyon jó dolog a jótúbban, hogy sok kevésbé ismert, de jó zenész nyomja a kontentot és így nem nehéz a napi hallgatnivalót kiválogatni. Most bukkantam rá az Espen Kraft által ebben a videóban felsorolt 10 legjobb szintpop albumra és mivel csak spotify linkek vannak, gondoltam megnézem, hogy jótúbon fellelhető-e az anyag. Hát persze, hogy fel, szóval szépen ide betettem a linkeket, akinek kedve van, hallgassa, nekem holnap ez fog szólni.

Human League: Dare

Soft Cell: Non Stop Erotic Cabaret

Yazoo: Upstairs at Eric's

Depeche Mode: Some Great Reward

Pet Shop Boys: Please

Alphaville: Forever Young

Yello: Stella

Howard Jones: Human's Lib

New Order: Technique

A-ha: Hunting High and Low

Persze tudom, hogy ezek nem pont az eredeti számok, van ami remaszterálva lett, van gondolom ami lemaradt a jótúbról, most nem fogom megkeresni az eredeti albumok számainak listáját és összevetni azzal amit linkeltem, nekem megteszi, akinek meg nem, az... hallgasson Csajkovszkijt.

novemberi hóbortok

Egyesek novemberben könyvet írnak, mások mindenféle grafikai csecse-becséket készítenek, én azt gondoltam, hogy megint bele kéne vágni a napi egy bejegyzésbe. Aztán eltelt a tegnapi nap úgy, hogy meg is feledkeztem a bejegyzendő dolog igencsak fontos mivoltáról.

Persze, lehetne pótolni, ha mondjuk ma kettőt írnék. Az aszinkronitás jó, amúgy is. Bloglásban, persze.

Én nem fogok könyvet írni. Régebben foglalkoztatott a dolog, nagyon régen még írtam is jó pár oldalt, de akkoriban még nem igazán tudtam kívülről szemlélni az irományt és hát az én lelkesedésem a téma iránt nem volt teljesen megalapozva a szövegben.

Mostanában meg már úgy gondolom, hogy nem valami érdekes egy iromány, mert nagyon rigid formátum a szöveg. Én játékosként inkább azt szeretem, ha magam fedezhetem fel a világot a saját szájízem szerint és én dönthetem el, hogy a történet melyik részeit tapasztalom meg. Egyébként a jó játék és a jó szöveg sok mindenben hasonlít, kell legyen struktúra, kell legyen ív, kell legyen valamilyen konfliktus amit valahogy fel kell lehessen oldani, de lehetőleg úgy, hogy konzisztens maradjon a világ, mivel nem lehet mindent leírni a szövegben, bizonyos dolgok az olvasóra vannak bízva, de lehetőleg nem legyen nagyon nehéz bizonyítani a dolgokat, vagy ha igen, érje meg. És persze minden szép is kell legyen, vagy csúnya, ebben sokkal jobban otthon érzem magam a játékokban, szépen írni egyfolytában nagyon fárasztó lehet, csúnyán meg még fárasztóbb, az író és az olvasó számára is.

Szóval ezért készítek játékot és nem könyvet írok.

A blog az nem számít írásnak, nincsenek olvasók, csak néhány családtag és néhány barát, megengedhetem magamnak, hogy félkész dolgokkal bombázzam őket, mert nem fognak beszólni. Nincs is amiért, nem veszem komolyan amit leírok, inkább csak amolyan hangos gondolkodás ez az egész, ha holnap hallok egy jó ellenérvet, bármely állításomat feladom. Azért írok, mert valamikor azt gondoltam, hogy egyszer érdekesnek fogom gondolni visszaolvasni ezeket a dolgokat, hogy hogyan jutottam el Á-ból a Bé-be, de lassan 15 éve nem olvasom újra a blogot, felhagyhatnék ezzel a gondolattal. Néha fel is hagyok, de aztán megint visszajön. Néhány perc belefér, miután refaktoráltam egy csomó kódot, illett volna jobban meggondolni először. De hát akkor még nem tudtam, hogy a deskriptorokkal spórolni kell...

Zene.

a zelefánt

Azt mondom, ne gondolj elefántra és te mégis arra gondolsz.

Te nem én vagy.

Ugyanis én nem gondolok ilyen esetben elefántra. Lehet, csak lassú a felfogásom, lehet, hogy nem tudom vizualizálni az elefántot (bár kockákat három dimenzióban elég jól forgatok a fejemben), de én tényleg nem gondolok elefántra, legalábbis azt hiszem.

Azt mondom éghajlatváltozás és nem gondolok semmire. Éppen most. Arra csak a tudatalattimban gondolok, ott mennek a viharok és a háborúk és az éhínségek rendesen.

Nem vagyok túl optimista a mostani COP26-al kapcsolatban, szerintem megegyeznek olyan célokban amelyeket nem vesznek komolyan, illetve azt mondják, hogy majd a jövőbeli technikai fejlődés oldja meg őket, de pénzt nem adnak a kutatásra.

Vihar, szárazság, háború, éhínség. Most még csak a világ 5%-a éli ezt meg. 2050-ben 20%, 2100-ban 95%. Persze, megnyugodhatnék, hogy én azt már úgysem érem meg, de engem ez nem boldogít. Szeretném ha az agyam egy borkánban mosolyogva pihenve, várva a teljes feltámadást. Valószínűleg kár lesz eltenni az agyam, mert az emberiség a kihalásáig már nem éri el azt a technológiai fejlettséget amellyel teljes feltámadást biztosíthatna. Sosem fogok már Minskyvel találkozni.

Majd egy pár millió év múlva, a következő értelmes állatfaj hátha okosabb lesz. Legalább a fosszilis energiaforrásokat kiszípjuk a földből előlük, egyel kevesebb módon pusztíthatják el magukat. Majd a Marson megtalálják Maszk hulláját és remélem a krónikát is, ahogy sikeresen kinyírtuk magunkat...

nagy fless

Az mekkora fless, amikor az ember rátalál valami olyan zenére, amit valamikor régen hallgatott sokat, aztán valahogy teljesen megfeledkezett róla.

Nekem ez a tegnap este az Ocarina volt, éppen valami román retró számítógép oldalon bóklásztam és rákerestem egy névre a jótúbon és bejött az Ocarina.

Szerencsére a jótúb nem feledkezett meg az Ocarinaról, a legjobb zenéjük hivatalosan is fent van. Első album, meg a második.

filmek

Az októberi filmek amiket néztünk. Illetve sorozatok. Megint nem írtam semmit a megtekintés után és hát egyes filmek egy hónap alatt elvesztik az élüket. Na de sebaj, kipipálva ki vannak.

Viddana (2020): Egy ukrán film, eléggé Améliesen indul, főszereplőnő, nagy ház, megelevenedő festmények, konfliktus egy másik nővel. Aztán valahogy teljesen szétesik, a szereplők egymáshoz való viszonya a legfurábban változik jelenetről jelenetre, van egy kisfiú is, aki nem tart sehová, meg egy halárus, aki aztán a megoldást adja a film végén, mert valami vége csak kell legyen. Talán vizuálisan elmegy a film, de a dramaturgia csapnivaló, sajnálom, vagy csak én nem értem az ukrán lélek láncát ledobó szárnyalását hal képeben, szerintem inkább az első. Meg persze az is lehet, hogy az ami a könyvet mágikussá tette, az nem működik filmen, vagy csak a rendező nem tudta megcsinálni. Valószínűleg sosem tudom meg mi az igazság, de ez azért hagy aludni.

Billions (5. évad): Ezt a sorozatot azért kezdtük nézni, mert Brody játszik benne a Hómlendből. Aztán rendesen rátevődött az utóbbi idők Amerikáról alkotott képem változásaira, amelyeket persze a politika meg a technika ördöge rángat leginkább, de valószínűleg az igazi mozgató elvek rejtve maradnak. Szinte mindenki elől, nem csak előlem. Persze bizonyára el vannak túlozva a dolgok, az üzletemberek nem ilyen gonoszak és az igazság szolgái nem ilyen körmönfontak, de persze ritka esetben igen és még ritkább esetben még igenebbek. Nehéz erről okosat írni, meg sem próbálom, gondolom van olyan akinek ez bejön és van akinek nem. Nekem bejön. Két dolog. Régen láttam már olyan sorozatot, ahol két ember perceken belül beszélget és az egyik az ajtóban áll és onnan mondja a magáét. Kicsit hiányzott, ez lefedi a régi sorozatokról alkotott elképzeléseimet. A másik meg az, hogy volt egy hír, hogy valami amerikai atomtudós pizzába (vagy valami más kajába, már nem emlékszem pontosan) rejtve próbált meg átadni titkos információkat egy kémelhárítási ügynöknek és ennek a fényében jobban értelmezhető ez a sorozat. A hidegháborúban (és talán most is) sokkal komolyabban kellett venni a kémelhárítást és ennek egyik módja volt az emberek tőrbe csalása, inkább te találd meg a gyenge láncszemet mielőtt az ellenség találja meg. Nem lenne meglepő, ha ez a taktika beszivárgott volna az igazságszolgáltatásba is, inkább te kapcsold le a potenciális bűnözőt egy kisebb bűnért, minthogy valami nagyon nagyot elkövessen, mint mondjuk a milliárdok letagadása. És persze vannak azok a képek, amelyeket az ember nem tud elfeledni, mint mondjuk ahogy a rendőrök fellökik az öreget és hagyják ott a földön a feje alatt növekvő vértócsában. Hát nem mondhatnám, hogy ettől a sorozattól nőtt volna a vágyam Amerikába menni.

Game of Thrones (mind a 8 évad): Na, a koronavírussal való megküzdés egyik pillére a napi átlagosan 4 epizód megtekintése volt, úgyhogy a két hét alatt ledaráltuk az egész sorozatot. Nem fogok tudni jó összefoglalót írni, meg ahogy mi néztük, az teljesen más mint ahogy az eredetileg beszippantotta az emberek millióit, ha minket nagyon érdekelt, hogy mi történik az egyik szereplővel, akkor csak simán megnéztük a következő részt is. Szóval én nem alakítottam ki különösebb emocionális kapcsolatot senkivel, egyrészt mert nem volt kivel, másrészt meg gondolom ahhoz több idő kell, az a bizonyos esküvő csak egy "hümm, ez is meghalt"-ot váltott ki. Vicces volt az, hogy az idők során akarva akaratlan fültanúja voltam beszélgetéseknek a trónokról és bizonyos dolgok megmaradtak, szóval az esküvő nem ért teljesen váratlanul. Szóval nekem teljesen elfogadható a vég is, nem kérnék másat és jobbat, mint az sokan tették, nem is találom igazán rossznak, csak egy kicsit gyengécskének, a végére elkezdett moralizálni a sorozat és meglátszott az, hogy az eredeti író nem tudta időre kibogozni a szálakat. Szerintem én nem fogom elolvasni a könyvét, igazából semmiben nem hoz újat csak abban, hogy milyen témákat kever egybe, de sajnos a különböző szálak nem igazán hatnak egymásra azon túl, hogy néha egy-egy ember az egyik szálból megöl egy másikat a másikból. Na jó, lehetett volna vadítani a végét, ha mondjuk a holtak győznek és a világ többi része kell szembe nézzen a terjeszkedő holtak birodalmával (a holtak tudhatnának a tengerfenéken járni is, nem látom be miért ölne meg valakit jobban a fulladás mint a felnégyelés). Azért valószínűleg a folytatás sorozatokba most már időben bekapcsolódunk.

Innen jönnek a filmek, amelyek lejártak ebben a hónapban.

Star Trek (2009): Eredetileg csak az elejét akartam megnézni, mert emlékszem, a moziban akkorát ütött, hogy elvitte nekem az egész filmet a hátán. Hát otthon a tévében és ismerve a végkimenetet, már nem volt annyira ütős. Aztán megnéztem az egész filmet. Sajna nagyon kevés volt benne abból, amiért én a Star Treket szerettem. Anno tizenévesként a Star Trek az új fizikai és pszichológiai fogalmak megismerésére is szolgált, sajnos ebben a filmben egy sincs ezekből. Legalább annyi van benne, hogy eszméletlenül kicsiszolták benne a fán szőrviszt, de másodjára az már nem működik annyira. Trekkiknek elmegy a film, nem fánoknak inkább ajánlanék valami mást a 2000-es évek jó sci-fijei közül, de most nem is tudom mit, már nem is emlékszem mik voltak a jó filmek, a Sunshine és a Mátrixokon kívül (persze ez utóbbival a legtöbben nem értenek egyet).

Star Trek: Into Darkness (2013): Én nem láttam a Wrath of Khan-t, szóval nekem nem volt annyira fán szőrvisz, csak annyit tudok róla, hogy abban volt az első részecskerendszer mozifilmben, mert ez a számítógépes grafika egyik mítosza. Sajnos nem jött be ez sem másodjára, megint kicsit gyengécske a történet. Gyengécske azt jelenti, hogy valami egyszerű trükk adja a megoldást, amit ha jól meggondolunk, tuti nem lehetne véghez vinni egy olyan jövőben, amelyről ez a film szól, bizonyára a fegyverek sokkal jobban szabályozva lennének, mint amit megenged a film. Ha valami fizikai képtelenséggel oldották volna meg, ami megcsillan a XXIII. századi szabadság tornyon, azt tuti jobban elfogadtam volna. Egyébként meg nekem a két főszereplő viszonya, mármint a Kirk és Spocké eléggé fordítva működik, mint ahogy azt a rendező elvárná. Na de sebaj, a harmadik rész már a moziban is annyira nem tetszett, hogy ha a HBO véletlenül felteszi, akkor sem fogom megnézni. Annál még ez is jobb. Azért ha lesz negyedik rész, megnézem és hát talán lassan ideje lenne megnézni a régi filmeket.

Birdsong (2019): Nem volt egy túl jól inspirált választás egy meztelen japán csaj háta alapján választani filmet, de hát... Egyébként nem volt annyira rossz, csak talán az volt a baj, hogy nagyon kis pénzből készült (fél milla dollár, ha jól olvasom), nem lehetett sok szereplőt alkalmazni, akik a zenebiznisz és a japán élet egyéb sötét (vagy uram bocsá, napos) oldalaira is rávilágíthattak volna, mint a robot munka és a drága zongoraleckék. Az vicces, hogy a rendező bizonyos jelenetekbe nem ment bele, ezért megcsinálta animéba, ami nem lenne különös, ha nem lógna ki ennyire a sorból. Vagy az is lehet, hogy leforgatták, csak aztán a karikák miatt rotószkópolták animéba. Na, az biztos, hogy konzisztensebb film volt, mint az első az e havi listán.

Mostanában az is volt, hogy még filmet nézni sem volt kedvünk sokat, inkább csak mentek a hírek a tévében és pörgettük a cociális hálóinkat, remélem jövő hónapban több film lesz és végre nem egyszerre kell megírjam az összesről a véleményt.

hírek

Csak pár dolgot meg akartam osztani, amit ma olvastam.

Az első az, hogy az Intel nagyon komoly bejelentést tett, idén elkészültek az első exafloppos számítógépükkel és az mondják, hogy 2027-re már zettafloppos gépet fognak készíteni. Ez azért még úgy is nagyon merész, hogy valószínűleg csak jó nagy mátrixok szorzásával és csak 8 bites pontossággal fogja tárolni az eredményeket, de a 6 év alatt elért ezerszeres ugrás akkor is nagyon impresszív lesz, az utolsó ugrás a petaflopról exaflopra 12 évet tartott (2008-2020, bár ez a 2020 is elég kérdéses, mert már a Fugaku sem igazi floppokban érte el az exafloppot, hanem csak csirke mestint floppokban, ami 8 bites integer szorzás az ő esetében). Mindenesetre az jó, hogy az Intel belecsap keményen a mestint lecsóba, mert akkor gyün a szingularitás, de nagyon. Kellenek a floppok, hogy az emberek minél érdekesebb architektúrákat próbálhassanak ki a mestint feladatok megoldására.

A második hír is a szingularitásról szól, ez kevésbé hangzatos, de azért fontos. Az OpenAI írt egy cikket, amiben kisiskolásoknak szánt szöveges matematikai feladatokat oldanak meg, szinte olyan helyességgel, mint a 12 éves iskolások. Ráadásul azt állítják, hogy minél több ilyen feladatot táplálnak be a gépbe, annál jobban tanul, ami bár dogmatikusan a mostani stílusú mesterséges intelligencia fejlődésének az egyik alappillére, azért aki kicsit mélyebben benéz a gépházba, látja, hogy nem minden feladatnál működnek így a dolgok, főként nem ezeknél a feladatoknál, ahol egy logikus struktúrát kell felállítani és logikai szabályok alapján levezetni a következtetést. Jó ez, hogy ők is nekifogtak ennek a feladatnak, mert muszáj lesz megoldani a logikus következtetést ahhoz, hogy igazi intelligenciát gyárthassunk, még akkor is, ha a premisszák ellenséges megválogatása eléggé fura eredményeket fog hozni.

A végére meg egy cikk a klímaváltozásról. Eléggé gyomorforgató, ahogy a kapitalizmus az embereket az orruknál fogva a vesztébe vezeti. Nagyon erős volt az a rész, amikor azt írja, hogy a világháború megmutatta, hogy az embereknek a túlélésnél is erősebb a megfelelési kényszere, bár azért nem egészen értek egyet ezzel a következtetéssel, a dezertálás és ellenállás sokkal gyorsabb út volt a halálba mint a frontra utazás. Azért elgondolkodtató, miért megyünk olyan vidáman a vágóhídra.

Zene.

a meta ami nem meta

Nálam a meta címke arról szól, hogy a magáról a blogolásról írok. Mostantól akár a fészbukkra is lehetne asszociálni a meta cimkére kattintva, ugyanis Márk átnevezte a fészbukkot metára. Nekem viszont csak fészbukk marad.

Viszont egy kicsit kell írnom erről a nagy metaverzum akármiről, még akkor is, ha nem volt erőm megnézni a bejelentést, ezért csak a reakciókból próbálom kihámozni, miről is beszélhettek. Dídzsé mellett Márk az, akinek ki nem állhatom a pofáját, fizikai fájdalmat okoz nézni és hallgatni, ezért kerülöm amennyire csak lehet, szerencsére elég sokan reagálnak rájuk, ezért a fontos dolgokról nem maradok le.

Szóval a metaverzum, avagy régebbi nevén, a virtuális valóság, az egy olyan rendszer lenne, amiben valamennyire próbálják a fizikai valóságot modellezni, tehát fizikai törvényeket szimulálva (nehezebb mint az ember gondolná) a valóságban megszokott helyeken lehet kolbászolni és olyan dolgokat csinálni, amit a valóságban is, de persze, ha beleharapunk egy virtuális hot-dogba, attól nem lakunk jól. Leginkább a vizuális és auditív élményeket másolják le egyelőre, de szerintem a tapintás sincs már nagyon messze és utána már csak a szaglás és ízlelés jön, amelyeket valószínűleg amikor sorra kerülnek, már direkt agyi stimulációval fognak szimulálni, de lehet, hogy lesz majd olyan gép ami képes bármilyen szagot előállítani, talán majd a kőgazdagoknak telik is rá.

Azért jó a metaverzum, mert elvileg bámilyen fizikai helyet be lehet vinni a világba, ha már elég fejlett a rendszer és így olyan helyekre is eljuthatunk, amelyekre a valóságban nem lenne lehetőségünk. Meg persze ha már jól megy a fizika szimulációja, akkor lehet vicces törvényeket beiktatni és vicces helyeket kitalálni, nagyjából erről szólnak most a vidiójátékok, persze még elég kezdetlegesek sok szempontból, de ha belegondolunk, hogy még emberi léptékkel is elég fiatal az ipar, akkor azért lehet optimistának lenni, hogy még sokat fejlődhet a dolog.

Persze most sokan prüszkölnek, egyrészt a metaverzum miatt, mászrészt a fészbuk miatt. A fészbuk miatti prüszkölést teljesen megértem, Márk bebizonyította, hogy egy szar alak akit egyedül a pénz érdekli. Mondjuk csak mostanában kezd ez kevésbé menő lenni, mint akár még egy évtizeddel ezelőtt is, de az biztos, hogy én még a kutyámat sem bíznám rá, ha lenne. Mondjuk instám nekem is lett, de próbálom kordában tartani, most, hogy már lehet feltölteni rá képet a számítógépről, lehet, le is törlöm a telefonról, az elején amúgy is úgy nyomattam, hogy minden poszt után letöröltem. :) Fészbukkom nem lesz ameddig nem kötelezik, mint az oltást, akkor majd beadom a derekam. Remélem, soha nem jutunk oda, hogy az emberek élete azon múljon, hogy van-e fészbukkja.

A metaverzum miatt is jogos a prüszkölés, sokan úgy érezhetik, hogy kevesebb időt kéne a géphez láncolva tölteni, ami elég jogos igény. Viszont ha akarjuk, ha nem, bizonyos szempontból már egy metaverzumban élünk most is, a web egy elég kezdetleges metaverzum, főként az interakcióban gyengécske. Szerintem a metaverzum egy természetes folytatása lesz a webnek és bár ahogy a fekete-fehér film sem tűnt el, a web sem fog eltűnni, de az akció már átmegy a metaverzumba. Szerintem ha jól megcsinálják, akkor hatékonyabb lesz mint a mostani web, bizonyára a mítingek is hatékonyabbak lesznek mint a mostani zúmos mítingek és az új generáció tuti belakja majd a helyet és ha nem lesznek fizikai korlátai (a véerr szemüvegek nem mindenkinek jönnek be, én elviselem őket, de nem találom kényelmesnek sosem, de remélem még sokat fognak fejlődni) akkor szerintem sokan beszállnak majd a buliba, ami persze azért jó, mert a hálózat effektusok ugye.

Amiért számomra igazán érdekes a metaverzum az az, hogy egy akkora virtuális világ megalkotásához, ami lefedi a földi valóság nagyrészét mindenképpen olyan eszköztárat kell készíteni, amivel bárki képes egy-egy számára fontos városrészt akár bevinni, ami bár mostanában miniben kezd működni, de azért még nagyon az elején tartunk a fotogrammetriának, az anyagok digitalizálásáról pedig még nem is igazán beszélhetünk. Szóval olyan eszköztárat kell majd embereknek elérhetővé tenni, ami nagyon jól használható lesz majd játékok készítésére is. Lehet, egy kicsit korán fogtam bele a játék készítésbe, egyedül még sok minden nagyon nehézkes, illetve sok gyakorlatot igényel, ami nekem a programozást kivéve teljességgel hiányzik. Talán 10 év múlva már minden könnyebb lesz...

Szóval én azért remélem, hogy maga a metaverzum egy sikeres projekt lesz, ha nem is szállok be a fészbukos ágába, van pár olyan cég, amelyek kezdenek dolgozni rajta és megbízom bennük, hogy nem lesz az a titkos tervük, hogy mosószert adjanak el nekem ha köhögni kezdek.

Zene.

töltsétek meg az utakat és parkokat biciklistákkal

Ez a bejegyzés töltelékes tartalmú káposzta.

Mostanában nincs kedvem írni, sok a munka is, meg nagyon sötéten látom a világot. El fogunk pusztulni mind, ha esetleg még nem mondtam volna.

Aztán ma megnéztem ezt a fickót, akit már linkeltem, biciklizik körbe angliai (meg skót meg velszi meg gondolom észak-ír) városokban és nyomatja a drámendbészt. Csak mostanában már sok-sok követője is van. Ha az emberiség ilyen életmódra váltana, talán még lenne egy kis esélyünk.

ha részeg a kormányos

Gondoltam írok egy-két sort erről a gyönyörű kormányválságról is, ami éppen most segít Romániának rájönni, hogy nincs szükség kormányra, úgyis csak sztochasztikusan hánykolódunk a történelem sötét vizein.

Egy éve még elég optimista voltam az akkor friss kormánnyal kapcsolatban, de az elmúlt év megmutatta, hogy el lehet tölteni lassan egy évet anélkül, hogy érdemi reformot végezzenek. Persze, azért némi előrelépés történt a digitalizálás terén talán, ez mondjuk jó.

Még valami jó történt. A nemzeti liberálisok bebizonyították a kolozsvári géniusszal az élen, hogy teljesen felelőtlen társaság akik csak hülyeségeket beszélnek, ócska frázisokat ismételnek amelyek azért kéne igazak legyenek, mert sokat ismétlik őket és eszük ágában sincs felelős politikusokként viselkedni.

Odáig jutottam a múltkor, hogy megnéztem a kormánybuktató parlamenti ülést, amennyi hülyeség ott elhangzott, az már nekem fájt. Egyedül az uszerések mondtak vállalható dolgokat, amelyek nem üres politikai szócséplések voltak. No, ennyivel könnyebb dolgom lesz, ha legközelebb szavazni kell, ők az egyetlen alakulat akikre szégyen nélkül szavazhatnék, ha akarnék, vagy tudnék. Na jó, még az udemeré sem mondott túl sok hülyeséget, csak hát ők már bebizonyították, hogy az igazságszolgáltatás nem a szívügyük, ami némileg érthető persze, de ugyanakkor nem fenntartható egy olyan ország, amiben az igazságszolgáltatás politikailag motivált.

Szerencsére ahogy a jövő kinéz, már nem sok parlamenti ciklus van a csőben.

Zene. Igen, megint az orosz himnusz, szerintem nagyon jó, meg kéne tanulni lassan.

a nemlineáris létra a Holdra

Akkor egy kicsit a kedvenc témámról, a szingularitásról...

Ugyebár az előző bejegyzésben azzal vádoltam azt aki magára vette, hogy nem tud elszakadni a lineáris gondolkodástól, pedig ha én azt merészelem állítani, hogy 2029-re lesz emberi szintű mesterséges intelligencia, akkor azt csakis úgy tehetem, ha húzok egy vonalat a most és a jövő között és azt hiszem, végig tudunk menni azon a vonalon, pedig az valójában nagyon nem lineáris.

Ez igaz, tényleg nem lenne szabad azt mondanom, hogy a mostani irány jó és még csak kell 8-at lépni ebbe az irányba és elérünk a csúcsra. Csakhogy én nem azt mondom, hogy nem határozunk meg minden lépésnél új irányt, csak azt, hogy már nincs sok lépés (legyen mondjuk 8) és ahogy most működik a dolog, nagyon sokan másznak a cél felé sok különböző irányból (a sok különböző feladat amit meg akarnak oldani, látás, hallás, következtetés) és amikor valaki talál egy jó reprezentációt, akkor 1-2 éven belül mindenki felhasználja, akinél hasznos (pl. most a transzformerek), de attól még elég ember kísérletezik mindenféle irányokkal, hogy ne ragadjon be a teljes processz egy rossz irányba. Szóval számomra a tudományos módszer osztott természete adja meg a kellő nemlinearitást, ami szavatolja majd, hogy eléri a célt. Én sem hiszem, hogy egy sima létrával el lehet érni a Holdra, de szerintem az, hogy a kutatók minden évben rácuppannak egy-két új irányra, de azért sokan maradnak a réginél és azt viszik tovább, ez szavatolja, hogy valójában nem létrát használ a teljes közösség, hanem valami olyan nyúlós katyvaszt, amibe még belesűlyed a lábuk, de egyszer majd beömlik az öntudat üstjébe és végre főzhetnek belőle hajtóanyagot és akkor már csak egy baromi nagy rakétát kell építeni és feltölteni színültig hajtóanyaggal és be kell gyújtani és hoppá a Holdon is leszünk. A Holdról meg majd szépen leengedjük a létrát a földre, mert mégis csak a létra a legkörnyezetbarátabb módszer az égbe menni.

Akkor lenne létra, ha mindenki ugyanabból a pontból ugyanabba jutna vele, de szerencsére ez biológiai képtelenség.

Ami a leginkább tetszik a mostani módszerekben az az, hogy a létra az égbe és az ásó amivel egy pont körül keresni lehet a kincset, ugyanaz a szerszám. Ez egy teljesen új perspektíva, nem csoda, ha még kicsit kontra-intuitív.

ha elkaptad a vírust, fogd rá a nyuszira...

Romániában most éppen dühöng a koronavírus negyedik hulláma, döntjük a rekordokat rendesen mindenféle rossz mutatóban és persze dühöng a vita is, hogy kinek a hibája a kialakult helyzet.

Gondoltam, leírom én is pár gondolatomat, mert sanszos, hogy meg fog változni, de azért jó lenne lejegyezni, hogy mi minden keveredett össze a fejemben az utóbbi napokban.

Ja, és mivel már kiengedtem a dzsinit a palackból, sajnos mi is átestünk a koronavíruson, szerencsére enyhe volt a lefolyása, bár még van pár nap a 14 nap karanténból, most már elég nagy valószínűséggel túléljük.

Szóval nekem nincs fészbukom, kimaradok a nagy hülyeségekből, az én tuitteres berkeimben már kezd lecsengeni a koronavírus, szóval kontextusnak ezt a négy cikket jelölném meg: 1, 2, 3, 4.

Ha valaki nem akarja elolvasni őket, annak röviden összefoglalom. Az első valami olyasmiről szól, hogy az antivaxxerek nem hibásak, mert jogukban áll kétkedni az amúgy is elég hiteltelen oltáskampány hatékonyságában és amúgy is, őket hibáztatni valójában áldozathibáztatás. A második azt mondja, hogy az antivaxxerek miatt mindenkinek rossz és olyan emberek is szenvednek, akik betartják a törvényt és a helyes utat járják és az antivaxxerek dupla kárt okoznak és nem is igazi állampolgárok, mert nem vállalják a tetteikért a felelősséget. A harmadik cikket értem a legkevésbé, valami filozófiáról meg biopolitikáról szól, hogy majd így a vakcinával és a lezárással (és nem az adópolitikával) aztán tényleg beteszik az ajtót a szabad emberek előtt és ha ezt is feladjuk, akkor már nem maradunk emberek sem. Vagy valami ilyesmi, nagyon zavaros nekem. A negyedik cikkben pedig arról van szó, hogy az okosságok ellenére mégiscsak az antivaxxerek a hibásak, mert a tények tények, a tudomány meg tudomány.

Én igazán nem keresem a bajt, szerencsére a baj sem keres engem kimondottan, legalábbis eleddig így viselkedett, így megengedem magamnak, hogy leírjam a véleményem erről a dologról, mert még olyan szinten is rezonál velem, hogy mégis csak én is egy olyan ember vagyok, aki egy nagyon fura és kevés elfogadásnak örvendő gondolatot göngyölgetek itt magam előtt már több mint egy évtizede, mégpedig az emberi szintű mesterséges intelligencia hamaros eljövetelét. Szóval van némi tapasztalatom abban, hogy mit jelent népszerűtlen véleményt ápolgatni.

Ha egyszerű terminusokban gondolkodunk a témáról akkor igen, azok akik nem oltatták be magukat és elkapják a koronavírust és kórházba mennek, ők töltik meg a kórházakat és veszik el az ágyakat azok elől, akik esetleg más betegségben szenvednek. És igen, magadat beoltatni sokkal könnyebb, mint hirtelen kigyógyulni a rákból, tehát nincsenek figyelemmel a rendszerben létező valós veszélyekre.

Csakhogy.

Csakhogy.

Az egész rendszer, az egész társadalom, az egész ország mítoszokra épül. És ez nem az a pillanat, amikor a valóságot képesek vagyunk meglátni. És még csak nem is akarja senki az igazi mítoszokat eloszlatni. Mert összedől a kártyavár és az valószínűleg nagyobb veszélyt jelent a rendszerre, mint ez a vírus. Mert a döntéshozók is mítoszokból élnek, a valósághoz nekik is annyi közük van, mint bármely antivaxxernek.

Ilyen mítosz az, hogy megfelelő az egészségügyi rendszerünk. Az egyik mítosz az, hogy lineáris a gyógyító képessége, bemegy n ember, kijön c*n gyógyult és (1-c)*n halott. Ez így működött az utóbbi száz évben, amióta szervezett egészségügyi rendszer van, ez nagyjából így működik kis n értékekre és bár a c konstans kisebb nálunk mint nyugaton, az emberek többé-kevésbé kiegyeztek vele. Persze valójában a rendszer nem lineáris, ha n nagyon nagy (N), akkor n-N ember már inkább holtan távozik mint élve, de ezt az emberek soha nem fogják igazán megérteni, mert mindenki megszokta a lineáris működést és még ha érti is, hogy mi a különbség, igazán nem fogja érezni. És ez nem az emberek hibája, a legtöbb ember képtelen zsigerileg felfogni a nemlineáris jelenségeket, még akkor is, ha nagyon jó matematikus és nagyon sokat tud róluk. Ez például az egyik tapasztalatom, a saját kis összeesküvés elméletem és a környezetem interakciójának megfigyeléséből. És nem akarom azt sugallni, hogy én olyan nagyon okos lennék, sajnos nekem is csak annyi a nemlineáris jelenségekkel kapcsolatban a megérzésem, hogy "elképzelhetetlen" változások jönnek, de a régebbi optimizmusomat ma már eléggé nevetségesnek tartom.

A másik mítosz az, hogy a hatóságok tudják mit csinálnak, ami változik, az az, hogy jót vagy rosszat feltételezünk róluk. Nem kellett nekem sokat bizonyítani azt, hogy a hatóságoknak fogalma sincs arról, hogy mit miért csinálnak és hogy a törvények csak azért vannak, hogy valamilyen általam nagyon furának tartott közjót valamennyire fenntartsanak, de valójában Romániában senki nem igazán hisz bennük, ezért nem is tartják és tartatják be rendesen. Teljesen illogikus módon próbálták meg feltartóztatni a járványt, kezdjük csak azzal, hogy nehezen érthető incidencia küszöböket alkalmaznak a helyett, hogy a járvány dinamikáját (csökkenő vagy növekvő) vennék alapul. Nem csoda, hogy nem vívták ki az emberek bizalmát, sajnálom, de egy racionális ember könnyen levezetheti azt, hogy a hatóságok meg akarják ölni.

Arról ne is beszéljünk, hogy teljes kudarcba fulladt az is, hogy jogilag meghatározzák azt, hogy ki hibás a járvány terjedéséért. Megbüntetnek embereket, mert otthon kéne üljenek és kiszaladnak az utcára, hogy megfogják a malacukat, de több százezres résztvevővel lehet fesztivált szervezni akkor, amikor egyértelmű, hogy a negyedik hullám sokkal rosszabb lesz, mint bármi amit eddig láttunk. Ott kezdődött ez az egész, amikor azt mondták, hogy egy ember autóval való megölése nem ugyanolyan súlyos bűntény, mint amikor késsel elvágjuk a torkát. Mert hát autózni kell. Vírust terjeszteni is, persze.

Sajnálom, de teljesen meg tudom érteni azokat, akik oltás-szkeptikusak. Nem értek velük egyet, mert a bizonyítékok egyértelműen az oltások hatékonyságát mutatják, de egyetértek velük abban, hogy saját értelmezést adnak az általuk válogatott bizonyítékoknak. Ez amúgy is a természet rendje, a természet egy óriási kevert stratégiát játszik a következtetési stratégiákat illetően, pár százaléknyi oltástagadó simán belefér. Kár, hogy most ellenük dőlt meg a fitnesz függvény, de aki túléli, annak még juthat egy jó szerep a következő nagy krízisben, az éghajlatváltozásban.

Egyesek szerint a koronavírus egy gyenge előjáték az igazi megpróbáltatáshoz, ami ránk vár, az éghajlatváltozás. Sajnos, arra nem lesz vakcina, de már most úgy tűnik, alapvető fontosságú lesz az, hogy ne fogadjuk el a kormányok által mostanában kínált megoldásokat.

Az az igazság, hogy engem most már az kezdett érdekelni, hogy lesz-e egészségügyi adóemelés és, hogy mikor kezdenek a válság igazi jelei először megmutatkozni...

Egyébként abszolút azt látom, hogy egyáltalán nem akarják komolyan megoldani a krízist. A fészbukot igenis lehet kötelezni, hogy ne engedje az álhírek terjesztését, az embereket be lehetne zárni az otthonaikba, hogy ne terjesszék a vírust, csak hát egyeseknek fontosabbak a mítoszok a szabadságról meg a gazdaságról. Majd meglátjuk, mi a mítosz és mi a valóság, ha véget ér a járvány, ami ha így haladunk, már nem tart sokat, néhány hónap és mindenkinek lehetősége lesz szembenézni a vírussal...

Zene. 2021-ben 360p-s videóval villogni, hát ezt is megértük.

filmek

A szeptemberi filmek, gyorsan...

Britannia (3. évad): Ez a sorozat még mindig nagyon bejön, bár talán ez az évad nem volt annyira jó mint az első kettő, vagy csak már nem ütött annyira, hogy a kelták kelta dolgokat tesznek, de nagyon brittül kommentálnak mindent. Az tuti, hogy nagyon jó alaphelyzetet építettek fel a római varázslónő behozásával, de mintha elfogytak az ötletek, vagy csak nem tudták megcsinálni jól, vagy nem volt képernyőre való amit filmeztek. Remélem lesz 4. évad.

Mare of Easttown (2021): Érdekesek ezek a minisorozatok. Van ami jól működik, pl ez is. Talán mostanában az új feladat a filmeseknek az lehet, hogy valahogy a "parti elitek" politikai korrektségét behelyezzék a szegény kisvárosok miliőjébe úgy, hogy ne legyen nagyon didaktikus. Itt azért nagyon érezhető a píszí, de egyrészt én nem szegény kisvárosban élek, másrészt nálunk ez még csak hóbort, a legtöbb ember lehet nem is veszi észre az üzenetet. Ha lesz új évad, jöhet.

Inside Man (2006): Ezt csak lazításnak választottam, elég jó volt, kár, hogy a vége a lehető legsablonosabbra volt készítve, lehet, hogy úgy érezték a készítők, hogy túlontúl okosra sikerült az eleje, el kell ütni a végét valami blődséggel, lehet csak a szufla fogyott ki, kár érte. Azért nézhető.

A Beautiful Day in the Neighborhood (2019): Tom Hanks megint nagyon jó, egy számomra ismeretlen karaktert formál meg, nem tudom mennyire hitelesen, de az eredmény bejött, de inkább csak olyan lazítós film. A píszí itt is megvan, de lehet, hogy ez még az eredeti píszí, aminek tényleg volt valamikor értelme.

The Danish Girl (2015): Na ez nagyon bejött. Szép a film, szépek a szuper-közelik, szép halálos és szomorú a történet. Néznék már élő transz és lgbt emberekről is filmet, mert talán akkor még hitelesebben lehet átadni azt a drámát amin átmennek, amíg elnyerik az áhított alakjukat.

The Wall (1982): Jók ezek a kis költségvetésű régebbi filmek óriási tragédiákról, mert van idő arra is, hogy emberek beszélgessenek egy asztal körül. És a halálok sem olyan dramatikusak a képernyőn, persze aki képes elvonatkoztatni attól amit lát, azt megüti így is rendesen.

The Four Feathers (2002): Na, ez gyengécske lett, Heath Ledger elég jó, de valahogy itt pont az a baj, hogy túl sokat kéne hozzátenni fejben, hogy a cselekedeteket kiváltó érzelmeket átéljük igazán. Talán csak az van, hogy egy ember drámája sosem akkora mint soké és hát ez a film leginkább csak egy emberről szól, a többi elég lapos. Ha az ember szereti a háborús filmeket, akkor talán érdemes.

No Alternative (2019): Ezt csak úgy random választottam, mert azt írta, zenés film és szeretem a zenészekről a filmeket, főként az utóbbi időben. Nem volt rossz és hát nagyon független, még wiki oldala sincs, sőt, még az indiegogo oldalát is megtaláltam és csak 50k dollárt sikerült összegyűjteniük, gondolom azért nem csak abból készítették a filmet. Szóval indiehez képest egész jó és az érzelmi dolgok is rendben vannak, bár a vége kicsit erős, inkább csak azért csinálták így, mert megcsinálhatták, annyira azért nincs felépítve. Azért jó.

Tenet (2020): Nem értem Nolant. Jó rendező, bizonyára, de a saját ötletén alapuló scifik valami förtelmes hülyeségek, nem értem miért kell ezt nyomja, ha olyan filmeket készíthetne, mint a Dunkirk. Lehet, hogyha az ember megnézi többször is a filmet, akkor egy-két részletnek több értelme lesz, hogy hogyan is mentik meg a jófiúk a világot a saját jövőétől, de nem hinném, hogy értelme lenne megnézni egy ilyen filmet többször is. Sok-sok éven keresztül gondolkodott a rendező bácsi az időutazás buktatóin, hogy a film többi részét feltöltse James Bond sablonokkal és egyáltalán nem látványos akciójelenetekkel. És arról már ne is beszéljünk, hogy ha a jövő el akarná pusztítani a múltat, akkor nem időutazó gépet adna a múltbéli rosszfiúknak, hanem mondjuk egy koronavírust, ami 10 év után mindenkit megöl. Szóval balgaság ez a film, aki egy kicsit is komolyan veszi a sci-fi-t, annak csak akkor ajánlom, ha unja az életét. Vagy úgy gondolja, hogy van még mit tanulnia az unalomról és a hülyeségről.

a konzervatív könnyeket liberális kezek törlik le

A konzervatívok szerint régen minden jobb volt. Persze, nem olyan régen, de azért régebben, mint tegnap.

Régen minden nehezebb volt. Az erőforrások messze nem álltak ilyen nagy mértékben rendelkezésünkre, az utilitarianizmus sokkal jobban bele volt kódolva az írott és íratlan törvényekbe.

Az utilitarianizmus mostanában csak a mesterséges intelligenciával foglalkozók hóbortja, ők is leginkább csak azon szeretnek tépelődni egy sör mellett, hogy mikor lehet a villamossal átmenni egy emberen és mikor ötön.

De volt még egy idő, amikor a fogyatékos gyereket levetették a hegyről a mélybe, mert nem érte meg a társadalomnak a belé fektetett energiát. Volt még idő, amikor párbajra lehetett hívni valakit, ha hülyeséget mondott. Akkoriban gondolom így ritkították a hülyéket, az okosok ritkításának legkisebb veszélye mellett.

Ha majd elül a zaj és megkezdődik a fájdalom feldolgozása, talán megint terítékre kerül az utilitarianizmus. De nem hinném, mert liberálisnak jobb lenni, mint konzervatívnak, még ha ezt nem is mindenki vallja be magának.

Zene.

röviden: meg vagyunk baszva

Általában próbálok viselkedni ezen a blogon, de van egy téma, amiben nem tudok viselkedni. Ez a téma az éghajlatváltozás.

Van ez a német okosakat mondó jótúb csatorna, a Kurzgesagt és ők legutóbb az éghajlatváltozásról beszéltek.

Röviden a lényeg, meg vagyunk baszva. Persze, ezt eddig is tudtam, de reménykedtem, hogy hátha rosszul tudom. De nem, nem tudom rosszul. Az utóbbi 150 év alatt felépítettünk a világ egy elég nagy részén egy olyan ipari társadalmat, ami annyi szén-dioxidot kibocsátott, amit tuti nem leszünk képesek kivonni a légkörből. Csak fékezni tudnánk egy kicsit a katasztrófát, ha végre komolyan vennénk a problémát, de még mindig nem vesszük komolyan, még mindig bedőlünk az ócska halogató taktikáknak, amelyekkel a nagy szennyezők a befektetéseiket védik. Szerintem ők már a túlélési terveket készítik, talán az űrben, talán majd valami nagy betonvárosban egy óriási üvegkupola alatt úgy gondolják, hogy majd átvészelik azt a pár száz évet, amíg megint egyensúlyba nem kerül a természet, azután meg gondolják, hogy újrakezdik az életet itt a Földön.

Jó lenne, ha mi, a kirekesztettek, meg tudnánk őket győzni róla, hogy képesek leszünk a kölcsönösen biztosított megsemmisítésre, mikrohullámú ágyúval lelőjük az űrállomásukat, vagy felrobbantjuk a kupolavárosukat, ha az is lesz az utolsó dolog amit csinálunk.

Itt az ideje megalapítani a Mikrohullámú Kutya Pártot.

Zene.

Kucu, a színház csillaga

Néha, nagy ritkán, sikerül is, ha hátra akarok lépni egyet és kívülről akarom szemlélni a dolgokat.

Így van ez most is. Csak nevetni tudok, mekkora öngólt lőtt Kucu az egész liberális pártelnöki históriával. Tuti buktába fogja vezetni az egész hóbelevancot, azt nem értem, hogy ezt ők miért nem látják. Behozni kívülről egy embert, akit senki nem igazán ismer (az a legkevesebb, hogy milyen duhajkodások derülnek ki róla Amerikában) és gyorsan pártelnököt meg miniszterelnököt csinálnak belőle, mert azt szajkózza, hogy számára a legfontosabbak a liberális elvek meg a pészédé elleni harc, azért nem hittem volna, hogy ekkora fiaskóba beleszalad liberális erős ember gárda. Na, de gondolom, úgy gondolják, hogy majd úgy fog táncolni a Kucu ahogy ők fújják és majd csodát művel, mivel azt mondta, hogy tud kormányozni és most éppen senkinek sem füllik nagyon a foga hozzá. Hát ez jó móka lesz.

Amúgy meg az is jó, hogy még mélyebbre süllyed a politikai elit ázsiója, talán ha majd kész lesz az algoritmikus kormányzásra képes program, könnyebben beveszik az emberek, mert az alá már nehéz menni, mint amit nálunk a politikai elit produkál.

Zene.

ahogy a múlt a jövőbe sírűl

Meghalt Sir Clive Sinclair. Az olcsó számítógépei sokakat indítottak el Angliában a zsíros ájtí állásokhoz vezető úton. A Spectrum Kelet-európai klónjai meg ugyanezt tették itt, ahol ez talán még többet jelent.

Volt egy érdekes tuitter vihar arról, hogy egy cukorbeteg pakisztáni srác hogy tör be a játékiparba a 82-84 periódusban és mennyi rasszizmussal és nehézséggel szembesült.

Meg mostanában vannak ezek a filmek, hogy milyen nehéz volt a nőknek, a transzneműeknek, az lgbtk-nek, az egyebeknek 50-100 évvel ezelőtt.

És persze az is egyértelmű, hogy most sem sokkal könnyebb, csak nem köpnek utánuk az utcán.

És akkor arra gondolok, hogy nálunk még el sem kezdték megtárgyalni ezeket a dolgokat, talán a tudomásul vételnél tartunk, legjobb esetben.

A nyugatiak nem elfogadóbbak nálunk, csak régebben szembesültek ezekkel a problémákkal.

Ki kell dobnom a tévét a következő 50 évre, amíg az itteni társadalom is elfogadóbbá válik. Vagy lehet, nemsokára mehetek a Holdra, ha egyszer Ilon belecsap a lecsóba, ott kő regoliton nem marad.

Az mekkora dolog már, hogy élőben lehetett nézni a jótúbon, ahogy az első tisztán turistákból álló legénység 500 kilométer magasan keringve beszámol a dolgokról. Kár, hogy a kupolán nem nagyon sikerült kinézni a kamerával. Na majd legközelebb...

Zene.

egy egyedi bithalmaz visszavág

Mostanában azon gondolkodom, hogy talán nem is kell olyan nagyon sok információt lementeni az emberről, ahhoz, hogy a személyiségét digitálisan rekonstruálhassuk.

Mindenki saját magából indul ki és egyszerűnek/bonyolultnak gondolja a gondolkodását, de igazából a másik emberekről csak elképzeléseink vannak, nem látunk bele a fejükbe, nem érezzük az érzéseiket, amit meg látunk, azt is saját érzékszerveinken keresztül tesszük és a saját érzéseinkkel azonosítjuk.

Lehet, hogy néhány életrajzi adat és érdeklődési kör feljegyzése már elegendő 99%-ban rekonstruálni valakit.

Nem, nem akarok belemenni a sajátértékekbe és sajátvektorokba, de most aki ért hozzá, az gondoljon erre, hogy az emberek varianciájának nagy részét néhány sajátvektorral reprezentálni tudjuk. Talán. Persze, nem lehetünk benne biztosak, de hát miben lehetünk biztosak?

Lehet az lenne a fontos, hogy jól működő zeitgeistet készítsünk, vagy józan eszet és lejegyezzük azt, hogy az ember miben tér el. Mostanában például nagyon sok minden levezethető a vakcinákhoz való hozzáállásból, az pedig binárisnak tűnik. Minden ami folytonos, valójában bináris, a bináris meg kezelhető.

Az biztos, hogy hangot, képet rekonstruálni nagyon jól fogunk tudni valamikor, már most elég jól megy, ahogy szép lassan beszkennelünk mindenkit és még javítunk egy kicsit a modelleken, szerintem bárkit megtévesztenek  majd ezek a szimulákrumok. Legalábbis amíg meg nem kérdezzük tőlük, hogy törülközővel le lehet-e szúrni valakit.

Ilyeneken is(!) gondolkodom mostanában.

Erre Lex Doug Lenatot hívja beszélgetni. Ő az egyik titkos fegyverem, amikor arra kell választ adni, hogy mi lesz, ha a most népszerű gépi tanulás nem lesz képes megtanulni az emberek által több-kevesebb sikerrel művelt racionális gondolkodást. Ugyanis arra vállalkozott, hogy szépen leprogramozza a racionális gondolkodást, illetve azt, amit józan észnek mondunk. És már 37 éve csinálja és úgy érzi, hogy lassan elérte azt a szintet, ahonnan már a rendszer magától is képes racionális módon fejleszteni önmagát. Érdekes volt hallani a gondolatait, nagyjából amit mondott, azzal egyetértek. Én hozzátenném, hogy remélem, lesz olyan algoritmus, ami folytonos terekben képes a logikai dedukciót, indukciót és abdukciót modellezni, de lehet, hogy nehezebb lesz azt az algoritmust konzisztenssé tenni, mint az ő rendszerébe beépíteni egy jó kis gépi tanulás alapú percepciós modult. Reméljük 2029-ig eldől a vita.

Érdekes, hogy az mondta, hogy 75 különböző "it" fogalmat kódoltak az adatbázisban. Vajon nincs 76-odik, vagy csak ők nem találták meg? Vajon századik van?

Ahogy a dolgok most állnak, sok ember akar majd beszélgetni olyanokkal, akik nem vették a kovid akadályt az evolúciós küzdelemben. Sokan csak azért, mert egy bit nem volt bekapcsolva a fejükben.

Van itt egy lista egy csomó tévhittel, illetve mondjuk inkább olyan evolúciós megszorítással ami a modern világunkban már nem megfelelő. Rengeteg olyan van, ami a vesztes oldalra nyom a koviddal való küzdelemben. Azon gondolkodtam, hogy pl. hogy lehetne megtanítani az embereknek az ezer és a millió közötti különbséget. Talán pont az a baj, hogy nincs olyan módszer, ami egy millió gyermekre általánosan vonatkozna. Azt tudom, hogy nekem elég volt a matematika óra, de jobb lett volna, ha mondjuk tanév kezdetén adtak volna ezer szem cukorkát és mikor mind megettem volna, elvittek volna egy épületbe, ahol lett volna egymillió szem cukorka.

Zene.

az örökös bosszúság

Mostanában megnéztem néhány Lex beszélgetést és egy gondolat nagyon megütött a Jaron Lanierrel felvett beszélgetésből.

Azt mondja Jaron, hogy "freedom is enternal annoyance", azaz a szabadság örökös bosszúság és hát ez most nekem jól értelmezhető. Röviden, úgy értelmezem, hogy gyakran nem tetszik az, ami történik körülöttem, de ez azért van, mert másoknak is joguk van úgy élni az életüket, aminek szerintem az eredője nem vezet jóra. Viszont ez nem korlátoz engem igazán, megmarad a bosszúság szintjén, nem válik nehezebben kezelhető érzésekké. Persze Jaron optimista, úgy látja, hogy a világ megmarad a mostani szinten élhetőnek, ami hát igen nagy optimizmus. Ugyanakkor Jaron azt is mondja, hogy a jövőt meg kell hagyni a jövő generációinak, őt nem zavarja az, hogy egy adott ponton nemlétre szenderül. Talán ezzel oldja fel magában azt az ellentmondást, hogy nem lesz a jövő valami tejjel-mézzel folyó Kánaán. Meg persze ő úgy látja magát, mint egy olyan ember, aki igenis bele tudna szólni a jövőbe, én csak szemlélni és megélni szeretném, nem beleszólni és mivel jó eséllyel lehetetlen lesz ez, ezért is elszomorít, ha a jövőre gondolok.

Lehet meg kéne tanulni zenélni, ha másképp nem, prünnyögni a számítógépen.

Amúgy meg nagyon ajánlom ezt a beszélgetést, nekem nagyon rezonáltak a fickó gondolatai.

Zene.

egy kis optimizmus

Ma arra gondoltam, hogy talán azért nem cseréltük még le a kapitalizmust, mert senki nem próbált még egy új rendszert kitalálni, ami jobb lenne. De majd jön valami jó közgazdász, aki kitalál egy jó rendszert, meg egy jó matematikus, aki bebizonyítja, hogy az értelmes paramétertartományban és az értelmezhető időskálán nem kaotikus a rendszer és majd jönnek valami jó programozók, akik leprogramozzák és mindenkinek elérhetővé teszik és akkor az emberek ilyen alapokon szerveződő kommunákba fognak menni élni és a munkájukat beadni és akkor jó lesz. Remélem, hogy vannak akik ezzel a problémakörrel foglalkoznak és megpróbálják megoldani. És ha tényleg jobb lesz az új rendszer, akkor reméljük hagyják kibontakozni és bizonyítani, mint ahogy most hagyják, hogy a kriptó aláássa a matematikusok és programozok jó hírnevét és egy csomó embert megkárosítson amikor összeomlik. Vagy nem. De most próbálok optimista lenni.

Zene.

jótúb zászlaja leáldozóban ejsze

Érdekes, hogy a jótúbon még mindig fut a kacsás videóm szárnyalása. Májusban kezdődött, aztán gondoltam, hogy alább fog hagyni és akkor majd írok róla, de még mindig nem érte el a szokásos napi 1-2 látogatást, még mindig napi 100 össze szokott jönni a csatornán és én még mindig nem értem mi történt, hogy a jótúb ennyire megtolja a videóimat.

Közben az is történt, hogy egy másik videót is felkapott az algoritmus, amelyben a Vaskertes kerítésén szórakozom a vaskarikákkal 7 másodpercben. A régi verzióját persze nem kapta fel, az lehet túl sokat tart, vagy 15 másodpercet. Szóval ez segített megérteni, hogy tényleg semmi köze a megtekintések számának a videó tartalmához, az algoritmusnak egyszerűen beakadt ez valamiért és mivel gyakran ajánlgatja ezt a videót, ezért gyűlnek rajta a megtekintések, mert néha az emberek azért csak rá-rá kattintgatnak, talán véletlenül.

Már csak arra kéne rájönni, hogy miért most akadtam be az algoritmusnak. Valószínűleg ezt én sosem fogom megtudni, lehet már nem is nagyon lehet megtudni, a sírjába viszi ezt majd a jótúb.

Azért találgatni lehet, mert a gondolatok pörögnek, az a dolguk, azért fejlesztettük ki ezt a képességet, még ha 99.99%-ban fölöslegesen is pörögnek.

Most éppen azt olvastam valahol, hogy a tiktok nagyon feljövőben van, percben kifejezve, már többet nézik mint a jótúbot Amerikában, Ázsiában valószínűleg már rég így van. Lehet, hogy ez azt eredményezte, hogy nagyon lecsökkent a kis jótúberek száma, akik azért még nyomják a kontentot, nagyon sokan inkább a tiktokon próbálnak szerencsét. Viszont a jótúb sok sztárnak ad még otthont, akik viszont mennyiségben nem tudják pótolni a kicsiket, viszont a minőségi kontentjük még mindig elég megtekintést generál, amelyek mellett lehet ajánlgatni a kicsiket, akikre persze csak sokkal ritkábban kattintanak, de azért mégis többször mint azelőtt, amikor nagyon sok volt a kicsi.

Na, ezt jól megaszontam, most nincs kedvem még egyszer nekifutni, aki nagyjából tudja hogy működik a jótúb, az amúgy is megérti. :)

Egyébként én azért nem féltem a jótúbot és nem a technológiájuk miatt, hanem azért, mert már nagyon sok sztárnak platformot adtak akik azért be fogják vonzani a nézőket mert olyan kontentot fognak gyártani, ami a tiktokon nem fekszik. Persze, a tiktoknak megvan a saját stílusa, a saját sztárjai, de ott azért sosem lesznek két órás mixek, amelyekben 8 percenként lemegy egy-egy reklám. Meg na, talán a jótúb is tud majd innoválni valamit, szeretném, ha valami technológiait innoválna, nem csak valami cociális hülyeséget.

Zene.

polityika röviden

Ehh, csak röviden. Én egyetértek a Románia Megmentése Párttal, ideje volt egyet cselekedni is, nem csak szájkaratézni. Kucu pedig minél tovább marad miniszterelnök, annál mélyebbre húzza a libsiket, ami talán nem is olyan rossz dolog. Aztán persze lehet, hogy száz év múlva változik a véleményem, de legalább állok elébe.

Zene.

Kucu macska barátság

Ami most megy a román politikában, az nagyon szomorú. El is ment a kedvem az írástól, szóval lehet, hogy még ritkásabbak lesznek a bejegyzések.

Az mindenesetre számomra egyértelmű, hogy Kucu nem való kormányfőnek, ha mégis az marad, akkor ott nagyon megdolgoznak érte a háttérben dolgozó jómunkásemberek főnökeinek macskái. Persze, azért nem akkora játékos ő, hogy a politikai álomvilág felfesledjen, de legalább nyugodtabban folytathatom a nem szavazok stratégiámat, mert egyik kucu, másik eb.

Túl könnyű lett volna, hogy a politikusaink felnőjenek az előttük álló feladatokhoz, inkább csak maszatolnak még egy-két évtizedig, aztán majd jön az új rendszer, vagy nem jön és akkor meg jön az új világ száz év múlva. Kezdhetünk megint minden elölről, remélhetőleg valamilyen emlős állattól, bár lehet, a dinoszauruszok leszármazottai is kaphatnának egy esélyt megint, legalább felfelé van hely bőven építkezni.

Zene.

filmek

Az augusztusi filmek. Nem csinálom jól, hogy nem írom le egyből a gondolataimat, csak a címet, mert a legtöbb filmből sajnos nem sok marad meg egy hónapnyi élet után a csillagos sivatagban. Meg egy kicsit ijesztő is ez a hosszú lista, ezért is késtem vele. Na de kit érdekel?

A Private War (2018): Én nem vagyok filmkritikus, nem tudom és nem is akarom a filmeket tisztán esztétikai szempontok alapján értékelni, ha a történet érdekes, vagy megható, vagy elgondolkodtató, akkor az egy jó film. Ennek a filmje baromi érdekes, egy újságíróról szól, aki életét vesztette a szíriai polgárháború elején. Tudom, hogy valószínűleg nem eszik ilyen forrón a kását és nem is egészséges az amit bemutatott és a művészkedő részek egyébként eléggé kilógtak, de nekem nagyon bejött ez a film és rossz belegondolni, hogy az igazi újságírók ritkák mint a lila hollók a világűrben, amit a nagyjuk művel, az valamilyen szintű seggnyalás és igen, a CNN-el az élen, de ők legalább azt a segget nyalják, amely nem akarja kivégezni a lakosság tetemes részét. Ha azt mondom, időszerű ez a film, akkor azzal azt mondom, hogy mind el fogunk pusztulni, de egyesek legalább becsülettel teszik ezt.

Driveways (2019): Nyugis kis film, kell ilyen is, sajnos nem váltott ki semmilyen különösebb érzelmet, de ha valaki nyugalomra vágyik, annak bejöhet.

Ursul (2011): Nagyon Kusturica, annyira, hogy a zenéjét is ő írta. Sajnos eléggé műanyag, szerintem egy 15 perces rövidfilmben el lehetett volna mondani mindent ami ebben a filmben benne van, de az bizonyára nem mutat olyan jól egy rendező cv-jében. A végén a poén azért jó, de ha az ember belehúz és megnézi, én tuti nem ítélem el. Ha valaki nagyon nagy Kusturica fan, akkor talán megnézheti, hogy a futottak még kategóriát szélesítse, gazdagítsa, vagy csak simán duzzassza.

The Goldfinch (2019): Nagyon kritizálták ezt a filmet, bizonyára nem olyan jó mint a könyv, de mivel én a könyvet nem olvastam, volt benne elég matéria ami meglepjen. Kicsit érződik rajta, hogy a jelenetek bizonyos könyvbéli jeleneteknek kell megfeleljenek, de hiányzik belőlük a belső logika, ezért csak simán furcsák. Ha ismertek egy filmet amiben jól el van magyarázva a gondviselés fogalma, akkor írjátok meg kommentben. Ezzel együtt, nekem bejött nagyon, ajánlom.

The Beach (2000): Uhh, az egyik kedvenc filmem a mágikus 1999-2003 periódusból, nagyon féltem tőle, hogy nem fog működni, de nagyjából működött. Nincs kedvem írni róla, el is felejtettem azt amire gondoltam miután megnéztem, a következő 40 évben amennyit még írni fogok a blogba, tuti előkerül még és akkor majd leírom frissiben a gondolataimat.

Bloodshot (2020): Na ebből már nem sokra emlékszem, azért néztem meg, mert a reklámja tetszett anno és pont a mozik bezárása körül került a moziba és emlékszem, hogy vacilláltam, hogy elmenjek-e a moziba, mert ki tudja, soha többet nem lehet majd moziba menni, de azért nem akartam a moziba járós időszakot Vin Diesellel lezárni. Nem kell sokat elvárni tőle, az effektusok elég jók, a sztori nem túl bonyolult, de azért ne nézze az aki csak jó filmeket szeret nézni. Emlékszem, hogy volt valami amiben elég progresszív volt, csak már nem tudom mi és már nincs az HBO-n, meg amúgy sem fárasztanám magam azzal, hogy megkeressem. :)

Lions for Lambs (2007): Na ezt nem nagyon értettem. Van olyan filmtípus, hogy egy sikeres színész úgy gondolja, hogy rendezni könnyű és az első filmjének egy bonyolult történetet választ amiből aztán a vágó próbál valami nézhetőt faragni, mert amúgy semmi nem jön át a történet bonyolultságából? Na ez egy ilyen film. Nem ajánlom.

Ford v Ferrari (2019): Engem nem igazán érdekelnek az autók, valószínűleg azért, mert abban a korban, amikor kellett volna kezdjenek érdekelni, már a számítógépek kezdtek érdekelni. De amikor egy ember legyőz egy óriáscéget és utána nemsokára meghal, mert fingjuk sem volt az aerodinamikai modellezésről, csak arról, hogy hogyan kell 300 kilométerrel száguldó ágyúgolyókat csinálni, azt azért én is meghatva nézem. Azért szerencse, hogy ilyen filmet nem csinálnak majd a számítógépek hőskoráról, a legnagyobb tragédia valószínűleg az lesz, amikor valaki kómásan hajnali négykor beleönti a diétás kólát a prototípust magába záró billentyűzetbe és kimegy az áram az egész gettóban. És nekem ez is pont elég. :)

Equilibrium (2002): Ezt anno nem láttam, de nem is bánom, olcsó Mátrix klón és hát telen van a kétezres évek kliséivel, ugyanakkor azért jó volt megnézni, a Mátrix futottak még kategóriát és szeretem feszengetni. Az tuti, hogy mostanában már senki nem csinálni filmet pisztoly-katákkal.

Edge of Tomorrow (2014): Ez az egyik kedvenc sci-fi-m a 2010-es évekből, sajnos a jó sci-fi mostanában már igencsak ritkaság számba megy.  Valamiért ez a film nálam képes arra, hogy időnként csak bele-bele nézzek 5-10 percet, pedig ez nagyon nem szokásom, most is úgy indult, hogy az Equilibrium után nézzünk bele 10 percet, de kezdjük az elejétől, aztán meg megnéztem az egészet, ezért került bele a listába. Mostmár kb arról filóztam, hogy kialakulhat-e magától egy olyan faj, amely annyira képtelen bizonyos egyedek reprodukciójára, hogy inkább időutazást hajt végre, ami persze a mi ismereteink szerint teljes nonszensz, de ha eltekintünk ettől, akkor talán az idegenek egy érdekes koalícióban élnek, amelynek a működését talán érdemes lett volna tanulmányozni a földi erőknek és röpiratokkal rávenni az alfákat, hogy lázadjanak az omega ellen, ha már tiszta idegek. Na jó, szóval mondtam, hogy ez az egyik kedvenc filmem. Az a baj, hogy sanszos, hogy a tervezett folytatás nem fog megvalósulni, ami azért nagy kár lenne, bár ha tényleg annyira jó a történet, mint ahogy Emily nyilatkozta, akkor lehet belőle könyvet is írni. Csak úgy mondom.

The Hours (2002): Ezt sem láttam anno. Valószínűleg sokkal érthetőbb lenne, ha olvastam volna a Woolf könyvet amelyről szól, de én egyelőre még nem voltam képes a hölgy könyveiben elmélyedni, bár az Orlando-ból az első 30 oldalt már kétszer is elolvastam. Persze azért tetszett, ez most a jó féle módon volt érthetetlen és volt ideje az ember gondolatainak elkalandozni a film alatt az összefüggéseket keresve. Az az érzésem, hogy ez a film anno nem az én korosztályomnak tudott katarzist nyújtani és nem vagyok benne biztos, hogy nekem bármikor fog tudni, de azért valamikor még próbálkozni fogok vele. Ja és az az orrplasztika, az valami fenomenális volt, tényleg.

Bringing out the Dead (1999): Scorsese bácsi úgy gondolta, hogy a régi jó Taxi Driver filmjét lemásolja egy kicsit későbbi Nyú Jorkban és az ötlet nem is volt rossz, a megvalósítás is eléggé gyilkos, de azért valami hiányzik, talán az a bizonyos belső logika, meg az, hogy egy mentős valószínűleg a durva dolgok olyan arzenálját látja minden éjszaka, amit már nem bírt el a film és a válogatás nem lett túl sikeres. Egyszer majd valaki fog egy olyan verziót is csinálni, amiben csak lőtt sebek lesznek és a végén a fickó leugrik a századikról, de azt én már valószínűleg nem fogom megnézni.

The Conductor (2018): Ez is jó volt, kellenek a hősök, főként azok, akik valami olyant csinálnak, amit senki előttük, pl nőként zenekart vezetnek. Úgy érzem, a 2000-es évek elejéről is lesz rengeteg ilyen téma majd a jövő évszázadnak és ugyanolyan értetlenül állnak majd a mi világunk előtt, mint én az előtt a gondolat előtt, hogy egy nő ne tudna ugyanolyan jó karmester lenni mint egy férfi.

Doubt (2018): Úgy látszik, most sikerült sok ilyen társadalmi témájú filmet választanom (hja, ha jó sci-fi nincs, a rossztól meg csak dühöngök). Ez es jó film, kár Filipkéért, én nagyon kedveltem, kezdek hasonlítani is rá, mármint kerületben. :) Azért remélem sorra kerül az összes filmje még a tévémen és majd okosabbakat fogok írni róluk, de most nincs kedvem megint arról írni, hogy jó-e az, ha az elb-szott világunkról készítenek jó filmeket. Nem, nem jó. Legyen a világ f-sza és a filmek sz-rok. Na de a játékok ne legyenek sz-rok, meg a zene, mert az azért már több lesz a soknál, azért már lehet, nem áldoznám be a világot. :))))))

The Undoing (2020): Ez egy mini-sorozat. Elég jó volt, érdekes ez a tendencia, hogy film helyett mini-sorozatot készítenek egy történetből, így több mindenre van idő, néha a miliő annyira fontos szereplő, hogy nélküle kevesebb a történet és hát a XXI. századi Nyú Jork az egész komoly miliő. Nekem tetszett, de talán Nikól nem volt mindig a helyzet magaslatán, vagy csak a rendező néni nem tudta kiszedni belőle azt, hogy mi is kéne történjen benne, ahogy a történet hullámzik a miliőben. Na, azért érdemes megnézni. Kár, hogy Hjú olyan öreg lett már, általában kedves filmekben játszik és ebben sem rossz, csak kicsit zavart engem, hogy megöregedett.

így kell ezt csinálni

Vicces milyen kicsi a világ. Meg milyen nagy. A mai napig nem is hallottam róla, hogy van Kolozsváron egy Ovilex nevű cég ami autós játékokat gyárt telefonokra meg switchre. Ráadásul az egyik alapító tett is fel egy kis filmecskét arról, hogy ő hogy kezdte a játékgyártást (btw, van angol felirat, ha nem megy a román :)).

Jó sok játékot gyártottak már, itt van a jótúb csatornájuk, és itt a weboldaluk, bele lehet nézni, esetleg le is lehet tölteni őket telefonra, mert ingyenesek. Hát mit mondjak, kis csapattal tudnak sikeresek lenni...

Zene.

Hé Bartolo mester, hogy állunk azzal a szingularitással?

Szóval a tegnapi napon egy kicsit megint gondolkodtam a szingularitáson, kicsit többet mint az a napi 5 perc amíg átfutom a szokásos twitter cikklistát.

Az indította be a fantáziámat, hogy Joscha is azt mondta, hogy szerinte is a percepció a legnehezebb feladat a mesterséges intelligenciában és ő tényleg olyan embernek tűnik, aki komolyan el is gondolkodott a többi feladaton is, sőt, eredetileg azzal is kezdte a karrierjét, kognitív pszichológiai elméleteket implementálgatott. Egyik nap én is eljátszadoztam ezzel a gondolattal és most megint.

Először is, az evolúciónak sokkal több ideje volt a percepciót csiszolgatni mint a magasabb rendű kognitív folyamatokat. Sajnos elég nehéz mérni azt, hogy mennyire jó munkát végzett az evolúció, de azt hiszem, arra semmi ok nincs, hogy azt feltételezzük, hogy a kognitív folyamatok csiszolásában valamiért felgyorsult volna. Azt látjuk, hogy pl a látásban sikerült egy eléggé univerzális modellt találni az emberek esetében, tehát nagyjából mindenki ugyanúgy lát és bár van egy csomó kivétel, azok elég ritkák (remélem, nem tudom a pontos statisztikákat, hogy hány ember színvak, hány születik vakon és hánynak van szüksége szemüvegre gyerekkora óta), azért egy elég jól működő dolgot sikerült összehozni és szerencsére most már mi is rendesen kézbe tudjuk venni az irányítást, szerintem 100 év alatt a látás gépi korrekciója egy élő szervezetben teljesen megoldott probléma lesz. Ugyanígy a hallás, szaglás, talán még a tapintás is, képesek leszünk a bőr alá visszatelepíteni az ideget, miegymás.

Szóval itt az evolúció egy nagyon jó munkát végzett és az agyunkban is jól megkonfigurálta a dolgokat, hogy képesek legyünk modellezni a világot, ez a lépés hiányzik jelenleg a gépi tanulásból, a modelljeink nem elég jók, vagy nem elég nagyok egyelőre. Olybá tűnik, hogy az evolúció már 555 millió éve dolgozik a szemen, szóval gratula.

Ha megvan a percepció, akkor jöhetnek a magasabb kognitív folyamatok. Ezt azt hiszem, az ember esetén vitte a legtökéletesebbre az evolúció, bár egyesek szerint a delfinek még szolgálhatnak meglepetéssel. Szóval ezeknek a kognitív folyamatoknak a fejlesztésére 3 millió évet számolhatunk nagyjából, de lehet akármennyi, mert sajnos nem az eltelt idővel fogjuk igazolni azt, hogy a kognitív folyamatokban még egyelőre elég gyengécskén állunk.

Ez a bejegyzés itt szűnt meg funnak lenni.

Nincs kedvem arról írni, hogy az ember egy hülye majom, pedig olyan jó példákon gondolkodtam miközben írtam a bejegyzést a fejemben. Igen, az egyik példa az is lett volna, hogy nehéz a kontroll annyiféle egymásnak ellentmondó információ áradatában, a legritkább esetben képes az ember 10 órán keresztül matekpéldákat oldani, vagy sakkjátszmákat elemezni, vagy go táblákat értékelni. Nem is csoda, hogy hamar sikerült olyan gépet készíteni, ami megveri az embert sakkban és go-ban, egy cseppet sem lepne meg, ha pár éven belül matek példák megoldásában is megverné a legjobb embert is a legjobb gép.

Az egész abból indult ki, hogy az emberek elhíresztelték, hogy ők racionális lények, de azt hiszem, a korona-korszak egyik következtetése simán lehet az, hogy az ember nagyon nem racionális lény. Persze, a racionalitás sokkal hosszabb idő intervallumokat feltételez, ha mondjuk valaki szakmát választ, azt legalább pár évig nyomni kell, míg ha ül a fűben és feltűnik előtte egy oroszlán, nagyjából egy másodperc alatt eldől a helyzet, mivel még mindig élünk, ez azt jelenti, hogy sikerült ezt a másodpercet úgy megoldani, hogy élve kikerültünk. Az oroszlánok viszont elvesztették a versenyt, nemsokára kihalnak, de remélem még elég genetikai anyagot sikerül begyűjteni tőlük, hogy ha véletlen az ember sem hal ki, akkor pár száz év múlva újra létrehozhatjuk őket a cicák dicső nemzetségéből.

Szóval egyetértek Joscha következtetésével, hogy a kognitív folyamatokat sokkal könnyebb lesz megoldani, mint a percepciót és egy jó percepciós modell talán már elég is lesz, elvégre az emberi agyban is nagyjából ugyanaz a matéria van mindenhol, a modularitás inkább információ sűrűségi okokból alakul ki. És az tuti, hogy messze nem olyan jól integráltuk ezeket a modulokat mint ahogy szeretnénk azt gondolni, értem én, hogy ha matekozás közben ki kell menni pisilni, az ok, de miért kell közben az esti bulikán is gondolkodni? Azt hiszem, csak az igazán kivételes embereknek jön össze egy olyan kontroll, amely igazán lehetővé teszi, hogy bizonyos modulok optimálisan fejlődjenek, a legtöbben azon gondolkodnak, hogy az esti film mellé sört igyanak vagy csokit egyenek. És ha véletlenül mindkettőt választják, akkor utána egy hétig rosszul érzik magukat miatta és próbálják megindokolni, hogy miért is volt jó döntés az, ami valójában egy rossz döntés.

Az az igazság, hogy egyre optimistább vagyok azzal kapcsolatban, hogy össze fog jönni az emberi szintű mesterséges intelligencia 2029-ig. Persze, van egy csomó technikai ok is, de azokkal nem untatom a nagyérdeműt. Most.

Zene.

nem szabad kihagynod ezt a két videót a szabad akaratról

Régebben, izé, jóval régebben érdekeltek az élet nagy kérdései, hogy miért vagyunk itt és mit jelent a tudat, meg ilyenek. Akkoriban olvasgattam mindenféle zöldséget, így röviden bepillantottam mindenféle gondolkodók mindenféle zöldségébe és komolyan is vettem őket. Aztán szép lassan már nem érdekelt és eltűnt a süllyesztőben a kabbala meg a zen, talán nem voltam elég kitartó, talán az elméletek nem voltak elég falszifikálhatóak, fene tudja. Aztán elkezdett érdekelni a mesterséges intelligencia és nagy bölcsen megállapítottam, hogy az értelem és a lélek mindenféle előző elméletei csak lepkegyűjtők színes albumai amelyekbe holt dolgokat tesznek. Amíg az ember nem próbál meg intelligenciát alkotni, addig csak annyira érti ezeket a dolgokat, mint azok a bizonyos vakok azt a bizonyos elefántot. Aztán jött az időszak, amikor a mesterséges intelligencia lehetetlen feladatnak tűnt, de amikor eléggé sikerült eltávolodni a mindennapi problémáktól, akkor megint kicsit optimista tudtam lenni. Aztán eltelt egy jó adag idő, aztán láttam az első beszélgetést Lex és Joscha között és teljesen felfordított mindent. Megint kezdtek értelmet nyerni az élet nagy kérdései és nagyon szimpinek tűnni a Joscha válaszai, még arra is gondoltam, hogy leírom nagyjából ahogy értem amit mond. Aztán most kijött a második beszélgetés és ez megint nagyon jó. Persze, kicsit megint elfordult a világ, de az talán jó is.

Szóval mindenkinek ajánlom ezt a két beszélgetést, ha érdeklik az élet nagy kérdései, ha ért angolul, ha nagyjából érti a mesterséges intelligencia kutatás terminusait és ha van kétszer három órája ilyen dolgokra. Nekem volt és nem bántam meg.

De ha nincs, akkor sincs semmi baj, az univerzumot nem azért találtuk ki, hogy megértsük, hanem hogy éljünk benne.

Zene.

az játékról

Pár napja volt egy bemutató, amelyben bemutattak vagy száz független lövöldözős játékot, olyant amilyent én is készítek. Ezek nagyja megjelenik karácsonyig és az apraja meg jövőre, szóval nem mondhatnám, hogy nem fog nagyon hamar nagyon telítődni a piac. Valamit ki kell majd találnom, hogy hogyan tűnjön ki a játékom a tömegből. Az megnyugtató, hogy én vagyok az egyetlen olyan őrült, aki saját endzsint is fejleszt a játékához, csak hát, ez egyelőre még csak hátránynak bizonyult, nem csináltam semmi olyant, amit más nem tudna utánam csinálni. Eddig, mondjuk ha tényleg sikerül majd nem triviális pályákat generálni sokat, na azt már nem lesz könnyű a meglévő endzsinekkel utánam csinálni, de nem lepődnék meg, ha valaki összehozná nemsokára. Az az igazság, hogy teljesen megdöbbentett, hogy egyesek még a lassan harminc éves Doom endzsin modern változatára építették a játékukat és az milyen jól is néz ki (most csak az egyiket kerestem meg, több nagyon jól kinéző volt és poén játék még több). Ja, és akkor vannak még a Build endzsines játékok is. Beszarás, szerintem ezekből lesz majd full réjtrészelt verzió is 10 év múlva.

Szóval van egy-két ötletem, hogy milyen irányba kéne kitérni, hogy ne legyen az én játékom a százegyedik őrli ekszessz indi lövöldözős játék karácsonykor (ha sikerülne egyébként ezt elérni, még azért sokat kell dolgozni addig is). Egyerlőre nem döntöttem el mi legyen, addig nem is írok róla, csak gondolom van kb 2 ember, aki olvassa a blogomat és látta azt a bizonyos bemutatót is és talán kíváncsi arra, hogy nekem mi a véleményem.

Egyébként a játékot így is, úgy is el fogom készíteni, max mehetek utána vissza munkát keresni, mert senkinek sem kell majd. Ez a lehetőség egy kicsit talán túlontúl benne is van a fejemben, szerencsére mostanában megint a programozóknak áll a zászló, talán olyan országokban is, amire nem is gondolnánk.

Zene.

ááááájjjj vagy lövök, a csatát én nyertem

A Tecla rendesen belecsapott a lecsóba. Tartottak egy bemutatót,és hát egy csomó érdekes dolgot bemutattak, most csak egy rövid első benyomásra futja az időmből/kedvemből.

Számomra a legérdekesebb, hogy egy humanoid robotot fognak jövőre, vagy azután nem sokkal piacra dobni, aminek a szoftvere az autós szoftverükre épül, a hardver meg talán részben az is, lesznek benne jó kis tölthető akkumulátorok. Az a cél ezzel a robottal, hogy segítsen itt-ott az embereknek, gondolom az ötlet onnan pattant ki, hogy Ilon dühöngött, hogy 8 óra után hazamennek a gyári munkásai és mindenféle bajaik is vannak, jó lenne lecserélni őket robotokra. És azt a növekedési célt, amit kitűzött magának (5 év alatt 10x annyi autó), nem lesz könnyű teljesíteni, ha véletlenül a munkások megneszelik, hogy most éppen nekik áll a zászló. Ha már a gyárban el fognak ügyesen téblábolni a robotok, akkor biztos a konyhában sem verik majd le a tányérokat és becsavarni egy csavart és elmosogatni valószínűleg ugyanolyan komplexitású feladat. A kérdés már csak az, hogy hol tartanak valójában a csavar becsavarásával.

Van még egy óriási előnye Ilonnak a robotok hatékony tanítását tekintve, ugyanis gondolom ugyanarra a stratégiára fogja építeni, mint az autók tanítását, tehát nagy mesével eladunk egy jó pár robotot, aztán az emberek rájönnek, hogy egyelőre még nem mindenre képes amit ígértek, de egy-két dolgot azért tud és akkor szépen elszórakoznak vele és szép lassan sok-sok információt gyűjt a robot amelyekből a főhadiszálláson újabb és újabb funkcionalitásokat facsarnak ki. Igazából szerintem ez egy baromi jó stratégia, eddig senki sem próbálta ki, lehet, hogy Ilon ki tudja hozni vele és egy jó adag feláldozott mérnökkel egyetemben a sikert.

Szóval mindenképpen 10 év múlva érdekes lesz ez a robot, nem tudom, hogy az ő utódai visznek-e el majd a szingularitáshoz, vagy valamelyik más cég robotjai, de hogy fontos lépés ez az úton, az biztos.

A másik érdekes bejelentés, hogy már a gépi tanulást végző csipeket is sajátokat terveznek és persze amit terveznek az sokkal jobb mint mindenki másé, amíg a mások persze be nem jelentik az új generációt. Mindenesetre, ha belevágott a saját csip és szoftver gyártásába, az azt jelenti, hogy nagyon nagyon nagyon sokat akarja használni majd a gépi tanulást, ami nagyon jó. Azt nem szeretem, hogy dobálóznak az exafloppokkal, pedig ezek nem azok az exafloppok amelyeket mindenki vár szép 32 bites lebegőpontos műveletekkel, de hát biztos jól hangzik annak aki nem ért hozzá. Azt egyébként elfogadom, hogy lehet, hogy a díp lörninget lehet csinálni ilyen csirke floppokkal is, illene lassan valamiket publikálni is, Tecla gyerekek, nehéz lesz így a legjobb kutatókat bevonzani, ha nem lehet publikálni.

Mindenesetre érdekes ez a trend, hogy a nagyok megint saját processzorokat terveznek a szuperszámítógépeikhez. Eredetileg ez volt a jellemző, de aztán a kilencvenes évek végétől kezdve az Intel nagyon belecsapott a lecsóba és a mezei felhasználóknak olyan processzorokat kezdett gyártani amellyel a nagy processzorok már nem tudták felvenni a versenyt. A tömegtermelés megnyerte azt a kört és egészen mostanáig nyerésre is állt, persze az utóbbi időben a Nvidia kezdte átvenni a vezetést, de az utóbbi pár évben megint kezdtek elszaporodni a célirányosan tervezett processzorok. Kezdte a gúgel a tépéúkkal, aztán az epöl meg a kualkomm is kezdett mindenféle neurálisokat beépíteni a processzor mellé. Értem én a logikát, ha egyszerűsítik az utasításkészletet, akkor több utasítás végrehajtó egység fér be a processzorra, de azért remélem 20 év múlva megint visszafordul a trend, az általános processzorok megint a legjobbak lesznek mindenben. Valószínűleg az utasításkészletek maradnak egyszerűek, a fordítók kell majd átvegyék a bonyolultság kezelését.

Na, megint nagyon előre szaladtam.

Szóval a lényeg az, hogy minden megy jól előre, ahogy az kell, már csak azon kell ügyelni, hogy az éghajlatváltozás nem pusztítson el mindenkit, amíg a sztársippen bevethető tűzoltó robothadsereget ki nem találja Ilon.

Egyébként a Bájdú is bejelentett valami hasonló processzort, meg önjáró kocsit, meg miegyebek, csak arról nincs fent az előadás, csak néhány vidió meg cikk.

Egyébként 2: vicces, hogy még a Májkroszoft nem jelentett be semmi saját processzort, ennyire soká tart még az Intellel a házasság, vagy csak még hegesztik a vasat és várják a hírcsendes időt amikor majd előrukkolhatnak ők is valami új processzorral ami a legjobb lesz, legalább 3 hónapig.

Zene.

Afganisztán

Eredetileg arra gondoltam, hogy néha leírom azt is, hogy mit gondolok bizonyos történelmi eseményekről. Persze túl sok van belőlük, nem hogy nem ért véget a történelem, lehet, még igazán el sem kezdődött, egyszer talán mind a 12 milliárd ember történelmét egyszerre írják majd a digitális palatáblára, azt már csak algoritmus tudja majd rendesen megérteni/feldolgozni.

Szóval az afganisztáni kivonulás óriási fiaskó, tuti nem ezt a fejetlenséget várta volna az ember a fényes nátótól.

Engem viszont az érdekelne, hogy mennyire szolgál az egész történet tanulságul olyan országoknak, akik még komolyan gondolják, hogy a katonai megszállás megoldást jelenthet bármilyen problémára. Itt konkrétan Oroszországra és Kínára gondolok, remélem a nátó jó időre elfelejti az ilyen jellegű kalandozást.

Mondjuk Oroszországnak Ukrajnával, vagy éppen Romániával némileg könnyebb dolga lenne, mégsem a világ másik oldalán kell megszállósat játszani, csak itt a kapu előtt. És azt hiszem, az itteni emberekből hiányzik is az olyan szintű vallási fundamentalizmus, ami az iszlám egy kis részében még megvan. Ugyanakkor meg szerintem gazdasági szempontból ugyanolyan értelmetlen lenne elfoglalni ezeket az országokat, mint amilyen értelmetlen volt Afganisztán elfoglalása. Okés, ki lehetne vágni az erdőket, ki lehetne bányászni a verespataki aranyat és utána mi van? Utána haza kell menni, mert semmi más nem lesz már itt, ami egy modern gazdaság mozgatórugója. Nem hiszem, hogy korbáccsal jó szoftvert lehet íratni.

Kína esetében sem értem, miért vágyik annyira Tajvánra, biztosak lehetnek benne, hogy a csipgyárak használhatatlanok lesznek mire elfoglalják a szigetet pár nap után. Mi más van ott ami annyira nélkülönözhetetlen lenne Kínának?

Mindenesetre Afganisztán alakulása és persze Hong Kong is érdekes lesz, remélem, az erőszak és a konzervatív világkép csak időleges sikert arat, a szereplők hamar rájönnek arra, hogy a jólét első feltétele a szabadság. Mondjuk lehet, hogy a tálibok már tudják ezt, de azt hiszik, hogy mások nyomorán meg tudják vásárolni a sajátjukat. Hát meglátjuk.

Zene.

az játék előrehaladottáról

Újabb videó a játékról.

Erre most két hónapot kellett várni, talán a legnehezebb dolog volt megcsinálni amivel most készültem el. Arról van szó, hogy tavaly decemberben rájöttem, hogy szükség lesz láthatósági információkat is számolni, amikor a 40 kis monszter próbált elkapni a Quake-ből konvertált pályán és már kezdett lassú lenni a játék. Persze, nem gondoltam bele, hogy nem rilíz verziót futtatok, abban biztos nem lett volna gond, meg hát ez az egyik kedvenc problémám is a számítógépes grafikában, amikor középiskola végén próbálkoztam Quake pályanézegetővel, ez volt az a feladat amin a legtöbbet törtem a fejem és nem is igazán sikerült megérteni a Plücker koordinátákat meg a konvex poligonok egymásra vágását, egyszer még mindenképpen implementálnom kell majd ezt.

Szóval azóta elmúlt lassan nyolc hónap és mostmár talán végére értem a láthatóságnak. Illetve két hónappal ezelőtt már megoldottam a problémát, de mivel én nem akarom letárolni a pályákat előre, hanem a játék folyamán akarom generálni őket, de azért egy egész nagy pályát lassan számolt ki a rendszer, meg kellett oldani, hogy csak részben oldjuk meg a feladatot kezdetben és a játékos haladásával párhuzamosan oldjam meg a láthatósági feladatokat amelyekkel ő találkozik, ha lehet, még mielőtt odaér. Persze, ez párhuzamos programozást is jelent, ami nagy fun, de elég sok hibalehetőség is van C++-ban, mert mindenkinek mindenhez hozzáférése van és abból ugye galiba szokott lenni. Mondjuk van már némi párhuzamosítási tapasztalatom, szóval relatív hamar sikerült felosztani az adatokat a szálak között és eldönteni, hogy mit hova kell másolni, hogy ne kelljen szinkronizálják az elérést, mert az hamar kudarcba tud fulladni.

Az elején kicsit nehezen tudtam elszánni magam arra, hogy ki is találjam a tér felosztását értelmes részekre amelyeket érdemes egyszerre megoldani, de aztán rájöttem, hogy végülis ez maga a láthatóság, szóval recikláltam a megoldást.

A videóról annyit, hogy az elején egy kicsit kolbászolok, hogy látszódjon, hogy minden rendben megy, aztán meg lejátszom az egészet újra kívülről, hogy bemutassam, hogyan számítja ki a rendszer lépésenként a láthatóságot. Szerencsére hamarabb kiszámolja, mint hogy azt be tudjam mutatni, hogy próbálja a játékoshoz közeli ismeretlen területeket felfedezni. Ha szerencsém lesz, egyszer talán oda is eljutok, hogy nem számolom ki a teljes pályát, hanem tényleg csak azokat a részeket, amelyek most éppen potenciálisan érdekesek a játékosnak.

A most következő részek már reméljük könnyebbek lesznek, legalábbis egyelőre úgy tűnik.

Annyit még hozzátennék, hogy egy időre csak egy windózos laptopom volt és gondoltam, megpróbálom beindítani a játékot windóz alatt is, de elég nagy fail lett belőle, azt hiszem, elnapolom ezt akkorra amikor már kész a játék nagyjából és ki akarom próbálni valami gyengébb gépen is, nem azon az erőművön ami nekem van. Az a baj, hogy rossz belegondolni, fájdalmas a windóz fejlesztés linux után. Szerintem nagyon fogom utálni az életem akkor.

Na most ennyi.

Zene. Ez mindig felvidít, mostanában egyre nagyobb szükségem van rá. Ha befuccsol ez a játék, akkor kiszállok játékokból végleg, de 64-re még írok egyet, mert ott kezdődött minden. Jó lesz időnként számolgatni a biteket megint.