szombat, február 22, 2020

fényképészet

Volt nemrég egy cikk a Transindexen a fényképészetről, hogy egyesek visszatérnek az analóg fotózáshoz, mert az művészibb, igazibb fotózás, meg egyebek.

Mostanában engem is kezd egyre jobban érdekelni a fényképészet, megint, és néha gondolkodtam róla, hogy nekem mit is jelent, szóval akkor most leírom ezt. Persze, nem a Transindexes cikkre válaszként, inkább csak az apropóján, már úgyis akartam írni erről.

Szóval mostanában egyre inkább foglalkoztat a fotogrammetria is és néha megpróbálok egy-két dolgot rekonstruálni a számítógépen. Mivel olvastam, hogy a sétatéri szökőkút díszkivilágítást fog kapni nemsokára, eljött az ideje, hogy megpróbálkozzam a körbefotózásával, amíg nem ugrálnak rajta a fények. Sajnos mivel nagyon sokan látogatják a parkot, jó korán kellett kimenni, hogy ne nagyon zavarjon be senki a képbe és akkor már megpróbáltam elcsípni egy napfelkeltét is, így 20 év után először Kolozsváron, a fellegvárról. Sajnos felhős volt az ég, szóval nem lett semmi belőle, viszont készítettem egy (pár) képet a fényképezőgépeimről (az iPhone 5S-t nem tekintem annak, azzal készült).
Mint látható, én nem vagyok az analóg fotózás híve. Igazából a régi Nikon D60 is csak pár hónapja került vissza használatba, azért se a sztereó kamerám (Lenovo Mirage Camera), sem a szférikus (Nikon Keymission 360) sem nagyon tud versenyezni vele sok szempontból, pedig már több mint 10 éves, persze, a fejlődési szakaszának teljesen más tartományában van, mint ezek a másik kütyük, amelyek csak most kezdtek kereskedelmi forgalomba kerülni.

Egyébként a fotogrammetria eredménye meglepően jó lett, persze messze vagyok még a sketchfab minőségtől, de lehet, hogy kézi javítgatás nélkül annyira jó rekonstrukciókat nem lehet generálni, vagy csak nem a megfelelő szoftvert használom, amit ugyanis próbáltam, az egy kutatási módszer githubos változata, bizonyos esetkeben bizonyára jobban műkszik, de azért annyira nem finom hangolták, amennyire a profibb szoftvereket (amelyekért viszont fizetni kéne valószínűleg). Meg persze elég nagy fába vágtam ezzel a szoborcsoporttal a fejszém, egy-két süti meg szobrocska otthoni rekonstrukciója után itt azért kellett sokat kattintgatni, véletlenül pont 700 fotót készítettem erre a célra, de nem mindegyiket tudta felhasználni a szoftver, gondolom soknál az élesség hibádzik és a végén már fájt a karom és kezdett csáléra állni a kép, szerencsére elég jól kezeli a program a rotációs szabadságot.

Szóval elmondható, hogy míg mások a fotózásban a művészetre fektetik a hangsúlyt, nálam az információ maximalizálása a cél. Ezért is (szokásommal ellentétben) ugrottam hamar fejest a szférikus fotózásba, utána meg a sztereó fotózásba (persze csak akkor, amikor már elég olcsó lett és kész rendszereket lehet venni, annyira nem voltam eltökélt, hogy ragasztószalaggal illesszek össze kamerákat és kioldó bigyókat szinkronizáljak). Sajnos ezek a kezdeti kamerák egyébként nem valami jó minőségűek, most eldöntöttem, hogy a következő ilyen kamerám már valami igazán jó cucc lesz, lehetőleg minimum 4 lencsével. Persze még előtte jön majd egy Inteles aktív mélységmérős kamera, de az kimondottan a játék animációinak elkészítésére lesz vételezve. :))

Ugyanakkor meg az információ maximalizálása is érdekes feladat, amióta gépi látással foglalkoztam, azóta jöttem rá, hogy igenis hasznos ugyanazt a kompozíciót megpróbálni elkészíteni különböző napszakokban, mert a fények biza változatosak. Néha persze egy gps koordináta a lényeges információ a képen, vagy egy időpont, vagy egy üzlet nyitvatartása, de ezt elfogadom, hogy ne nevezzük fotózásnak.

Mostanában úgy gondolom, hogy az emberi szintű mesterséges intelligencia egyik alappillére rengeteg videó lesz, valószínűleg a youtuberól beszippantva. El lehet játszani azzal a gondolattal, hogy milyen intelligencia fejlődhet ki abból, ha azt a feladatot adjuk, hogy a fekete-fehér videót színesítse ki a rendszer, elvileg rá kell jöjjön, hogy a mászkáló foltok, ha emberek, vagy állatok, nem változtatják a színüket, hacsak nem sétálnak olyan foltok közelébe, amelyek minden színét egy kicsit megvadítják. És vajon milyen intelligencia fejlődne ki abból, ha egy videón meg kellene mondja, hogy melyik a leggazdagabb ember, és melyik a legidősebb és melyik vezet taxit. Mind relatív könnyen előállítható adathalmazok.

Számomra ezért érdekes a fotózás, mert ilyen kérdésekre segít választ adni. És persze még jobban segítene, ha már terabájtos képeket készíthetnénk petabájtos memóriakártyákra és nem csak egy pontból készítenénk el a képet, hanem az egész fénymezőt tárolnánk. A fény teljes spektrumával és a kódolatlan wifik adatfolyamaival és a rádióhullámokon még terjedő zenével együtt. Még a kozmikus háttérsugárzást is akarom egy képre, mert mind-mind olyan információ, ami hasznos lehet. És nem akarok várni 40 évet, amig ide eljutunk, nekem most kell. Ezért nem szeretem az analógot, előre kell menni, hogy mindez megvalósúljon.

És van még valami, amit az analóg sosem fog tudni, de a digitálisnak van rá esélye. Mi emberek, ránézünk egy képre és egy bőrszínt látunk, meg egy arcot és máris elkezdünk mindenféle következtetéseket levonni. Teljesen megfeledkezünk arról, hogy annak az embernek is van édesanyja valahol, aki aggódik azért, hogy megint milyen kalamajkába került a fia. Ha a fénykép egyből tartalmazná az anya képét, ahogy vizet ad a szomjas kisfiának, szerintem másként néznénk arra az emberre. És mostanában tényleg szükségünk lenne egy kicsit lenyugodni és benézni a kép mögé. A vicc az, hogy ezt már a mostani mesterséges intelligencia módszerekkel is szinte meg lehetne csinálni...