A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tecla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tecla. Összes bejegyzés megjelenítése

hétfő, június 23, 2025

az örök utcabál kezdetére még egy kicsit várni kell


Na hát ezt is megértük, tegnap megkezdte a Tesla az önjáró taxijának a tesztelését Austinban. Egyelőre persze csak nagyon kevés autóval működik a dolog és csak influenszerek vehetik igénybe (gondolom a használati feltételek között van az is, hogy nem szabad rosszat írni róla) és még biztonsági sofőr is van, de mindenképpen az első lépés azon az úton, hogy a Tesla nagy robotaxi flottát működtessen. Ezennel beléptek a versenybe a Waymoval szemben, gondolom még inkább felpörög a verseny. Én egyébként még mindig a Waymora szavazok, szerintem a szoftver nehezebb mint a hardver (persze, egyik sem könnyű :))). A Waymo is nagyon keményen nekifogott felskálázni a szolgáltatást, de nekik már megy a robotaxi biztonsági sofőr nélkül is (bár talán azért náluk is van felügyelet, csak igény szerint veszi át az irányítást, nem néztem utána mostanában, régebben biztosan így volt). Csak ők elvileg lassabban terjeszthetik ki a rendszerüket újabb és újabb városokra, mert előtte be kell szkenneljék a helyet, de bizonyára dolgoznak ennek az automatizálásán vagy kiküszöbölésén. Az tuti, hogy érdekes lesz a dolog kimenetele és remélhetőleg hamar eljutunk oda, hogy a robotaxi lesz az egyetlen lehetőség ahogy autót lehet igénybe venni. Sokat segítene az környezetszennyezés kezelésén, ha csak egy kis számú autót kéne évente gyártani/karbantartani ami ellátná az egész emberiség igényeit. És persze olcsóbb is lenne. Nemrég éppen gondolkodtam ezen, hogy biztos Kolozsváron nem fogadnák el a sofőrök a robotaxikat, de aztán arra gondoltam, hogy Romániának nincs önálló iparpolitikája. Olyan autók futnak az utakon, amelyeket külföldön gyártanak, esetleg nálunk, de külföldi licenc alapján. Ha a világ átáll robotaxira, nekünk sem lesz más választásunk, akármennyire is esküdnének az itteni emberek a régire. Egy idő után úgyis elromlik majd az aktuális autópark és nem lesz alkatrész. Persze, remélem, hogy gazdasági alapon is sokkal jobban megéri majd a robotaxi és illegálissá teszik majd a privát autókat. Illetve akinek nagyon kell, az vehet egy szimulátort otthonra és vezethet a Marson is akár, ha akar. Persze lehet, hogy évtizedeket kell még várni rá. De az is lehet, hogy olyan lökést ad majd a gazdaságnak az átállás, hogy mindenki szaladni fog megtenni. És akkor az is tök mindegy lesz, hogy mi van a Hormuzi szorossal.

Zene

szombat, augusztus 21, 2021

ááááájjjj vagy lövök, a csatát én nyertem

A Tecla rendesen belecsapott a lecsóba. Tartottak egy bemutatót,és hát egy csomó érdekes dolgot bemutattak, most csak egy rövid első benyomásra futja az időmből/kedvemből.

Számomra a legérdekesebb, hogy egy humanoid robotot fognak jövőre, vagy azután nem sokkal piacra dobni, aminek a szoftvere az autós szoftverükre épül, a hardver meg talán részben az is, lesznek benne jó kis tölthető akkumulátorok. Az a cél ezzel a robottal, hogy segítsen itt-ott az embereknek, gondolom az ötlet onnan pattant ki, hogy Ilon dühöngött, hogy 8 óra után hazamennek a gyári munkásai és mindenféle bajaik is vannak, jó lenne lecserélni őket robotokra. És azt a növekedési célt, amit kitűzött magának (5 év alatt 10x annyi autó), nem lesz könnyű teljesíteni, ha véletlenül a munkások megneszelik, hogy most éppen nekik áll a zászló. Ha már a gyárban el fognak ügyesen téblábolni a robotok, akkor biztos a konyhában sem verik majd le a tányérokat és becsavarni egy csavart és elmosogatni valószínűleg ugyanolyan komplexitású feladat. A kérdés már csak az, hogy hol tartanak valójában a csavar becsavarásával.

Van még egy óriási előnye Ilonnak a robotok hatékony tanítását tekintve, ugyanis gondolom ugyanarra a stratégiára fogja építeni, mint az autók tanítását, tehát nagy mesével eladunk egy jó pár robotot, aztán az emberek rájönnek, hogy egyelőre még nem mindenre képes amit ígértek, de egy-két dolgot azért tud és akkor szépen elszórakoznak vele és szép lassan sok-sok információt gyűjt a robot amelyekből a főhadiszálláson újabb és újabb funkcionalitásokat facsarnak ki. Igazából szerintem ez egy baromi jó stratégia, eddig senki sem próbálta ki, lehet, hogy Ilon ki tudja hozni vele és egy jó adag feláldozott mérnökkel egyetemben a sikert.

Szóval mindenképpen 10 év múlva érdekes lesz ez a robot, nem tudom, hogy az ő utódai visznek-e el majd a szingularitáshoz, vagy valamelyik más cég robotjai, de hogy fontos lépés ez az úton, az biztos.

A másik érdekes bejelentés, hogy már a gépi tanulást végző csipeket is sajátokat terveznek és persze amit terveznek az sokkal jobb mint mindenki másé, amíg a mások persze be nem jelentik az új generációt. Mindenesetre, ha belevágott a saját csip és szoftver gyártásába, az azt jelenti, hogy nagyon nagyon nagyon sokat akarja használni majd a gépi tanulást, ami nagyon jó. Azt nem szeretem, hogy dobálóznak az exafloppokkal, pedig ezek nem azok az exafloppok amelyeket mindenki vár szép 32 bites lebegőpontos műveletekkel, de hát biztos jól hangzik annak aki nem ért hozzá. Azt egyébként elfogadom, hogy lehet, hogy a díp lörninget lehet csinálni ilyen csirke floppokkal is, illene lassan valamiket publikálni is, Tecla gyerekek, nehéz lesz így a legjobb kutatókat bevonzani, ha nem lehet publikálni.

Mindenesetre érdekes ez a trend, hogy a nagyok megint saját processzorokat terveznek a szuperszámítógépeikhez. Eredetileg ez volt a jellemző, de aztán a kilencvenes évek végétől kezdve az Intel nagyon belecsapott a lecsóba és a mezei felhasználóknak olyan processzorokat kezdett gyártani amellyel a nagy processzorok már nem tudták felvenni a versenyt. A tömegtermelés megnyerte azt a kört és egészen mostanáig nyerésre is állt, persze az utóbbi időben a Nvidia kezdte átvenni a vezetést, de az utóbbi pár évben megint kezdtek elszaporodni a célirányosan tervezett processzorok. Kezdte a gúgel a tépéúkkal, aztán az epöl meg a kualkomm is kezdett mindenféle neurálisokat beépíteni a processzor mellé. Értem én a logikát, ha egyszerűsítik az utasításkészletet, akkor több utasítás végrehajtó egység fér be a processzorra, de azért remélem 20 év múlva megint visszafordul a trend, az általános processzorok megint a legjobbak lesznek mindenben. Valószínűleg az utasításkészletek maradnak egyszerűek, a fordítók kell majd átvegyék a bonyolultság kezelését.

Na, megint nagyon előre szaladtam.

Szóval a lényeg az, hogy minden megy jól előre, ahogy az kell, már csak azon kell ügyelni, hogy az éghajlatváltozás nem pusztítson el mindenkit, amíg a sztársippen bevethető tűzoltó robothadsereget ki nem találja Ilon.

Egyébként a Bájdú is bejelentett valami hasonló processzort, meg önjáró kocsit, meg miegyebek, csak arról nincs fent az előadás, csak néhány vidió meg cikk.

Egyébként 2: vicces, hogy még a Májkroszoft nem jelentett be semmi saját processzort, ennyire soká tart még az Intellel a házasság, vagy csak még hegesztik a vasat és várják a hírcsendes időt amikor majd előrukkolhatnak ők is valami új processzorral ami a legjobb lesz, legalább 3 hónapig.

Zene.

kedd, február 09, 2021

maszk belecsapott a bitkoinba

Nem semmi, Ilon Maszk mekkora tróger. Bevásárolt bitkoinból másfél milliárdra és utána szépen bejelenti, amivel valószínűleg dupláját éri máris a birtokában lévő bitkoin. Persze értem én, hogy neki tetszik a bitkoin, amikor az ember egy Teslát fizet ki vele, nem igazán aggódik a pár tíz vagy száz dolláros átutalási költségen és talán így lefed olyan piacokat is, amelyeket a rendes bankok esetleg nem szívesen szolgálnak ki. Meg hát biztos van valami hosszú távú spíl is, amennyit most a Tecla ér, lassan már el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne kimenteni biztonságos módon az érték rá eső részének egy nagy hányadát. Meg fene tudja miről szól ez az egész, talán belekényszeríti a világot, hogy komolyan vegye a kriptót.

Zene és pikszelek ma kimaradnak, nem volt időm egyikre se. :(

szombat, február 06, 2021

álom az államban Nevadában

Nevadában benyújtottak egy törvényt, ami a tech cégeknek megengedné, hogy nagyobb területeken saját törvényeket alkossanak és alkalmazzanak. És átvegyék a helyi közigazgatás szerepét is.

Nagyon nem olvastam át a cikket, de azért elég durván hangzik, hogy ilyesmikkel próbálják csalogatni a cégeket a sivatagba. Mondjuk Las Vegasnak is saját törvényei vannak, még ha nem is egészen hivatalosak, gondolom ez ott elég divatos dolog.

Persze most mindenki disztópiát vizionál, én is inkább ezzel teggelem ezt a bejegyzést utópia helyett, de remélem lesz még hasonló bejegyzés amit utópiával teggelhetek. Egy kis algoritmikus kormányzás szerintem pont jó megoldás lenne sok mostani problémára, lehet, hogy a tech cégek is ilyen irányba mozdulnak el, ha tényleg lesz ilyen törvény és egyesek meg is próbálnak élni vele.

Persze gondolom visszamenőlegesen alkalmazni fogják a Tecla gigagyárra, szóval lehet hamarabb lesz hatása és sajtója a dolognak mint gondolnánk.

Ugyanakkor meg nem tudom miért csak a tech cégeknek engednék ezt meg. Szerintem a sajtkészítőknek is ugyanannyi joguk van saját törvényeket hozni, mint a cset alkalmazások készítőinek.

Zene.

Pikszelek.

hétfő, január 25, 2021

ment-e előre a lidar által az önvezető autók ügye?

Azt állítja a Véjmó (azaz Gúgel) feje, hogy ugyanmár, a Tecla autói sosem lesznek teljesen önállóak, mert még nem azok és amúgy is, nagyon pontatlanok a szenzoraik, sokkal pontatlanabbak mint a Véjmó szenzorai akik lidárral kardoskodnak.

Nos. Természetes, hogy az egyik nagy versenyző az önvezető autók világában be fog szólni a másik nagy versenyzőnek, itt tényleg illett volna megszólítani a másik felet is, legalább egy bekezdés erejéig, de azt hiszem, Németországban illik szapulni a Teclát, legalábbis amig el nem árasztja a német piacot olcsó és jó elektromos autókkal, ami pár éven belül valószínűleg be fog következni, hiszen már a gyárat is lassan befejezik Berlin mellett.

Nem hinném, hogy már a mostani önvezető rendszerekben a percepció, azaz a külvilág észlelése lenne a gond. Szerintem már mind a Tecla, mint a Véjmó rendszere a környező 50 métert 10 centis pontossággal rekonstruálja annyira, hogy el tudja dönteni minden 10x10x10 centis tárgyról, hogy nagyjából micsoda, áll-e vagy mozog és ha mozog, akkor nagyjából merre. Szerintem ez már több mint amire az ember képes átlagosan, persze az embernek van egy szuper képessége, ugyanis fókuszálni tudja a figyelmét egy dologra és ezzel mind jobb minőségű információkhoz jut hozzá (bár ugye a sebesség becsléséhez több ideig kell követni a tárgyat, hogy jó becslést kapjunk) és ráadásul nagyon jól el tudja dönteni, hogy mennyire releváns az a tárgy számára. Szerintem nagyjából ez utóbbi dologgal van a legnagyobb baj a mostani rendszerekben, hiába tudják kategorizálni az embereket és az autókat és még az egyenes vonalú mozgásukat is kiszámítani még akár a sávok és járdák figyelembe vételével is, amikor ezek az aktorok elkezdenek egymásra figyelni és kanyarogni, akkor már el vannak veszve ezek a rendszerek. Valószínűleg a klasszikus módszerekkel nem is lehet megoldani ezt a problémát, mindenképpen valamilyen tanulás alapú megoldás kell majd és ebben viszont a Tecla előnye behozhatatlan a mostani Véjmóval szemben (persze a jövő Véjmója akár szövetkezhet olyan autógyártókkal, amelyek lemaradtak az önvezetés versenyében és rengeteg autóba tehetik be a rendszerüket, ha elég olcsó lesz, a lidár is lesz valamikor olyan olcsó, mint most a kamera).

Szóval ha fogadni kell, én a Teclára fogadnék. Persze, idén még nem lesz önvezető autó, se jövőre, utána majd meglátjuk, egyelőre nem nyilatkozom.

Ez is zene. Nekem mindenesetre tetszik.

Pikszelek. BBC Micro Bot, mekkora királyság.


vasárnap, január 10, 2021

muszk milliárdjai

A napokban Muszk lett a leggazdagabb ember a világon. A Tesla elképesztően szárnyal, szerintem azért rendesen túl van értékelve, de az is lehet, hogy nem. Igazából az önvezetésen múlik az egész, ha meg tudják csinálni 3 évvel a konkurencia előtt, akkor óriásit fognak tarolni, ha nem, akkor azért beérik őket a régi autógyártók, főként ha összefognak rendesen. Nehéz megjósolni mennyi hiányzik még nekik a teljes önvezetéshez, de azért nem hinném, hogy több mint 5 évet tartana már. Valami óriási bravúrral még akár ennek az évnek a végére is összejöhet technikailag, persze utána még a törvénykezés is le kell reagálja.

Ugyanakkor meg jó az, hogy végre valaki olyan vezeti a leggazdagabbak listáját, aki nem a személyes adataink eladásából építette fel a birodalmát. Remélem ez az évtized tényleg nem arról fog már szólni, hogy az app gazdaságot építsük, egy csomó igazi problémán kéne már dolgozni, nem azon, hogy hogyan lehet legkönnyebben vicces videókat megosztani a barátainkkal.

Jó kis video mix 92-ből. Tiszta demó.

Gradiensek. Nyugtató.

vasárnap, január 03, 2021

hosszú a zút széfé és ellá között

Van itt egy 15 perces videó amiben gyorsítva végig megy egy Tesla San Francisco és Los Angeles között (~600 km), persze kell neki kétszer is megállni tölteni és ezt a sofőr intézi. Ez azért már nem semmi. Az, hogy év végéig beindul-e végre a Tecla robotaxi szolgáltatása, azért még mindig elég valószínűtlen, de szerintem jó úton vannak az 5 éven belüli beindításhoz. Márpedig az óriási változást fog hozni, illetve talán már nem is lesz nagy változás, csak a koronavírus által beindított kirajzási folyamatokat fogja még inkább segíteni.

Ja, és tavaly fél milla autót adott el a Tecla és Muszk szerint az évtized végére évi 20 millát fog eladni. Na ezt még meglátjuk.

Egyébként én nem vagyok sem Muszk se Tecla fan, de azért amiben jók abban jók. És nagyon szeretném már, hogy ne legyenek a járdák csurig tömve legyenek autókkal. Menjenek csak szépen aludni valami nagy földalatti garázsba, persze maguktól. Nappal meg robotaxizzanak.

És közben nézzenek japán kísérleti filmeket.

hétfő, november 09, 2020

a zönvezető autók

A Tesla meg fogja csinálni az önvezető autóját, talán már meg is csinálta, csak még nincs kész a szoftver update. Ez a zseniális a Teslaban, hogy egy szoftver update fogja valószínűleg elhozni.

Ez olyan komoly kijelentés, hogy többet nem is írnék róla, de gondolom ezzel sem újat nem mondtam, sem meg nem győztem senkit. Szerencsére egyik sem célom most, hanem csak az, hogy meglegyen a napi egy bejegyzés, ami célnak egyébként elég buta. Persze, nem sokkal butább mint egy csomó más cél, mint például péntek este seggrészegre inni magad.

Na jó, szóval ha valaki hisz a megfigyelési kapitalizmusban, akkor hinnie kell az önvezető autókban is, hiszen azok csak az út és a járókelők megfigyelési kapitalizmusa.

Arról persze nem értekeztem, hogy mennyi idő múlva jönnek el az önvezető autók. Remélem minél hamarabb, de nem csak a technológián múlik a dolog és azokról aztán pláne nem tudok értekezni. A nagy autógyártók már így is szabotálják a folyamatot Európában, remélem az európaiak nem fogják hagyni magukat nagyon.

Viszont mivel éppen tesztfázisba jutott a Tesla megoldása és kezdenek feltűnni a jótúbon a videók erről a megoldásról és amúgy is szeretek jótúb videókat megosztani, hát itt az egyik. Ez éppen a szerencsés eset, amikor minden jól megy. Ha lesz érdekes eset amelyben nem megy minden jól, akkor azt is megosztom majd.