Régebben, izé, jóval régebben érdekeltek az élet nagy kérdései, hogy miért vagyunk itt és mit jelent a tudat, meg ilyenek. Akkoriban olvasgattam mindenféle zöldséget, így röviden bepillantottam mindenféle gondolkodók mindenféle zöldségébe és komolyan is vettem őket. Aztán szép lassan már nem érdekelt és eltűnt a süllyesztőben a kabbala meg a zen, talán nem voltam elég kitartó, talán az elméletek nem voltak elég falszifikálhatóak, fene tudja. Aztán elkezdett érdekelni a mesterséges intelligencia és nagy bölcsen megállapítottam, hogy az értelem és a lélek mindenféle előző elméletei csak lepkegyűjtők színes albumai amelyekbe holt dolgokat tesznek. Amíg az ember nem próbál meg intelligenciát alkotni, addig csak annyira érti ezeket a dolgokat, mint azok a bizonyos vakok azt a bizonyos elefántot. Aztán jött az időszak, amikor a mesterséges intelligencia lehetetlen feladatnak tűnt, de amikor eléggé sikerült eltávolodni a mindennapi problémáktól, akkor megint kicsit optimista tudtam lenni. Aztán eltelt egy jó adag idő, aztán láttam az első beszélgetést Lex és Joscha között és teljesen felfordított mindent. Megint kezdtek értelmet nyerni az élet nagy kérdései és nagyon szimpinek tűnni a Joscha válaszai, még arra is gondoltam, hogy leírom nagyjából ahogy értem amit mond. Aztán most kijött a második beszélgetés és ez megint nagyon jó. Persze, kicsit megint elfordult a világ, de az talán jó is.
Szóval mindenkinek ajánlom ezt a két beszélgetést, ha érdeklik az élet nagy kérdései, ha ért angolul, ha nagyjából érti a mesterséges intelligencia kutatás terminusait és ha van kétszer három órája ilyen dolgokra. Nekem volt és nem bántam meg.
De ha nincs, akkor sincs semmi baj, az univerzumot nem azért találtuk ki, hogy megértsük, hanem hogy éljünk benne.
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése