kedd, augusztus 17, 2021

Afganisztán

Eredetileg arra gondoltam, hogy néha leírom azt is, hogy mit gondolok bizonyos történelmi eseményekről. Persze túl sok van belőlük, nem hogy nem ért véget a történelem, lehet, még igazán el sem kezdődött, egyszer talán mind a 12 milliárd ember történelmét egyszerre írják majd a digitális palatáblára, azt már csak algoritmus tudja majd rendesen megérteni/feldolgozni.

Szóval az afganisztáni kivonulás óriási fiaskó, tuti nem ezt a fejetlenséget várta volna az ember a fényes nátótól.

Engem viszont az érdekelne, hogy mennyire szolgál az egész történet tanulságul olyan országoknak, akik még komolyan gondolják, hogy a katonai megszállás megoldást jelenthet bármilyen problémára. Itt konkrétan Oroszországra és Kínára gondolok, remélem a nátó jó időre elfelejti az ilyen jellegű kalandozást.

Mondjuk Oroszországnak Ukrajnával, vagy éppen Romániával némileg könnyebb dolga lenne, mégsem a világ másik oldalán kell megszállósat játszani, csak itt a kapu előtt. És azt hiszem, az itteni emberekből hiányzik is az olyan szintű vallási fundamentalizmus, ami az iszlám egy kis részében még megvan. Ugyanakkor meg szerintem gazdasági szempontból ugyanolyan értelmetlen lenne elfoglalni ezeket az országokat, mint amilyen értelmetlen volt Afganisztán elfoglalása. Okés, ki lehetne vágni az erdőket, ki lehetne bányászni a verespataki aranyat és utána mi van? Utána haza kell menni, mert semmi más nem lesz már itt, ami egy modern gazdaság mozgatórugója. Nem hiszem, hogy korbáccsal jó szoftvert lehet íratni.

Kína esetében sem értem, miért vágyik annyira Tajvánra, biztosak lehetnek benne, hogy a csipgyárak használhatatlanok lesznek mire elfoglalják a szigetet pár nap után. Mi más van ott ami annyira nélkülönözhetetlen lenne Kínának?

Mindenesetre Afganisztán alakulása és persze Hong Kong is érdekes lesz, remélem, az erőszak és a konzervatív világkép csak időleges sikert arat, a szereplők hamar rájönnek arra, hogy a jólét első feltétele a szabadság. Mondjuk lehet, hogy a tálibok már tudják ezt, de azt hiszik, hogy mások nyomorán meg tudják vásárolni a sajátjukat. Hát meglátjuk.

Zene.

Nincsenek megjegyzések: