Megint szép hosszú a lista, de megint nem fogtam neki időben írogatni, szóval összecsaptam az egészet, de hát ez van, majd egyszer lesz időm sokat írni, de persze lehet, hogy jobb lenne filmnézéssel eltölteni a sok időt, az jobban megy mint az írás. :))
Waterworld (1995): Én az Ulysses cut-ot láttam, amiben jobban kikerekednek a dolgok. Amikor megjelent, bukott ez a film, de nekem most nagyon bejött, igaz, nem vártam világmegváltást, csak egy kis poénos gamatkodást és azt teljesen jól hozza. Szerintem nagyon jó poén, hogy rámentek erre az eltorzult kultúrára, ami a mostani kultúránkból random módon ollóz össze dolgokat, a kataklizmát senki és semmi nem tudja, hogy fogja túlélni, sőt, talán garantált, hogy azok, akik most a csúcson vannak, a társadalom aljára kerüljenek. És miután megnéztem a filmet, egész véletlenül felfedeztem, hogy a hozzá készült SNES játék zenéje mennyire cuccos, úgyhogy be is égett az örök kedvenc listámra. Vajon ha Nolan nem hozza be megint Odüsszeuszt a menő csávók körébe, megkapta volna a hajós abban a torzult kultúrában az Odüsszeusz nevet? Think about it!
Weird Science (1985): Kezdek John Hughes rajongó lenni, ez is egy jó kis filmje. Nem kell túl komolyan venni, csak ha akarja az ember, de azt már csak utólag kell csinálni, a film közben a érdemes a filmre figyelni, mert vannak benne számítógépek, dögös csajok, villámok, még porszívó effektus is. Egyébként kicsit több csajozást vártam, de lehet, csak a konzisztencia végett nem csajozott be a főcsaj, tekintve, csak egy idolt gyártottak, ami definíció szerint elérhetetlen. Szerencsére a valóság is van olyan jó mint a fikció. (yt)
House of the Dragon (3. szezon): Hát megnéztük ezt a 3. szezont, de annyira semmi extra. Szép, de a történet elég lapos és mivel itt eléggé el van magyarázva, hogy ki a jófiú és ki a rossz, inkább csak annyi a kérdés, hogy kit mikor ér utol a sorsa, esetleg a mellékszereplőknél lehet érdekes a kavarás, de a főszereplők csak le kell nyomják a rájuk szabott kaszabolást. Azért persze megnézzük majd az utolsó szezont is, állítólag a legepikusabb sárkányolás lesz majd benne, de nem mondhatnám, hogy tűkön ülve várom.
The Agency (2. szezon): Ez viszont jó kis sorozat volt. Ebben ugye az a spíl, hogy teljesen az íróasztal mögött dolgozik a mesterkém úr, persze a végére azért egy kis akció is befigyel, de egyébként csak puszta manipuláció az egész és hát persze az azért néha egy kicsit hihetetlen, milyen trükköket húznak elő, de azért újszerű tud maradni és az iráni mellékszál is egészen érdekes, persze fogalmam sincs, hogy mennyire életszerű (főként ugyebár most ott nagyot változott a leányzó fekvése). Ez jó kis variáció a kémkedős témához, szóval jöhet még.
Paradise (1982): Hehe, hát ezt muszáj volt előbb vagy utóbb sorra keríteni, a főszereplőnő legendásat alakít benne. Egyébként a moziban bukott a film, de nagyot ment videón. Hát, nekem nagyon bejött, teljesen más hangulata van mint a mostani filmeknek, a főszereplőnő teljesen korrekt mennyiségű képidőben meztelen, a történet butácska, de ha valaki azon akar elgondolkodni, hogy a kiűzetés a paradicsomból miért esik egybe a gyerek problémájának feltűnésével, vagy, hogy a szülők milyen szerepet töltenek be a filmben, akkor megtalálja a morális rágógumit is. Jó cucc, legalábbis nekem bejött.
La Reine Margot (1994): Ez egy Dumas regényen alapul, nagyon érdekes történet, szerintem feldolgozhatnák legalább annyiszor amennyiszer a Monte Cristo grófját feldolgozzák (azaz évtizedenként legalább egyszer). Egyébként egy általában operákat rendező rendezője volt, meg is látszik, néha nagyon nem tököl, néha meg nagyon belemegy egy-egy jelenetbe, ami talán kicsit uncsi, de azért persze nagyon erős jelenetek is vannak és hát fröcsög minden aminek fröcsögni kell, nem szívbajos. Egyébként én inkább azért néztem meg, mert Isabelle Adjani játszik benne, egyébként nagyon jól, de azért a Szent Bertalan éji mészárlás nem volt pite. Érdekes belelátni a királyi nemesség életébe, nem kellett sokat ficánkolni egy kis méreg kiérdemlésére, a tőrök meg pisztolyok már egészen tisztes dolgok voltak. Persze, ha az ember szeret párhuzamokat vonni, itt egész katedrálist építhet belőlük, remélem az AI kegyesebb lesz velünk 500 év múlva mint amilyen kegyesek mi voltunk az őseinkkel. Igaz, az AI-nak sokkal több adat áll rendelkezésére és nem lesz olyan elveszett az emberi elme működésével kapcsolatban sem, mint ahogy mi állunk jelenleg. Nagyon jó kis film.
You Only Live Twice (1967): Egy kicsit lapos volt ez a Bond film, nem is igazán tudom miért, talán azért, mert nekem a keleti dolgok annyira nem egzotikusak már, pedig itt rendesen rámentek, még egy sintó házassági szertartás is gyorsan fel van skiccelve. Az ellenség itt is egy szigetben van, csak itt éppen űrhajókat lopkod, nem űrhajók pályáját szabotálja, lényegében egyre megy. A bunyó nagyobb léptékű, de ugyanazok a mozdulatok többször ismételve, annyira nem érdekes. A legérdekesebb nekem inkább az, hogy valahogy a csajozás mint munkaköri elem van bemutatva, ez olyan vonal ami érdekes számomra. Itt már odáig mennek, hogy a csajozás nélkül Bond nem is tudná teljesíteni a küldetéseit, már a kapcsolatfelvétel is a kiszámítható csajozására épül, vagy pl. a mérgezős jelenetben egyértelmű, hogy valakinek meg kell halnia, ha éppen egyedül lett volna Bond úr, akkor konyec filma. Ugyanakkor az is be van mutatva, hogy milyen úriember is tud lenni Bond úr, amikor legálisan összeházasodik a fedőszemélyiség felépítése részeként, de tiszteletben tartja a felesége érzéseit (illetve azok hiányát) (persze a végén azért senki nem tud ellenállni neki). Ezt a vonalat végig akarom követni a Bond filmekben. Egyébként persze nem rossz cucc, de nekem annyira nem érdekes.
The Blackout (1997): Ez Abel Ferrara, de nem olyan jó film, az ivás meg drogozás potenciális csapdáiról szól, de jó része csak öncélú művészkedés (némi meztelenkedéssel, de nem valami érdekes látvány). Azért egyszer érdemes megnézni, de nem túl érdekes és főként ma már lerágott csont ez a téma, persze lehet 97-ben ütött és azért a két főszereplő csajnak biztosítania kellett volna a sikert, de ha jól értem, nem jött be a számítás.
12 Monkeys (1995): Jó régen láttam már, nekem valahogy az volt meg a fejemben, hogy nagyon bonyolult és kusza a történet, hát egyáltalán nem, igaz, hogy két idősíkon történik, de teljesen lineárisan van elmondva és nagyon jól különválik a két sík, csak egy kis poénkodásig van köztük vizuális kapcsolat (az állatos plakátok). A történet maga sem bonyolult, szerintem az zavart engem anno össze, hogy nem tudtam elképzelni, hogy egy időugrás akár nem az elvárt módon is történhet, de még a félresikerült ugrások is szépen be vannak illesztve a történetbe, semmi fölösleges művészkedés nincs. Szóval az igazi üzenet inkább a rendszer kritikája, ugyebár ha valami igazán nagy gebasz történik, akkor a rendszer nem tudja kivédeni, ez most a Covid után duplán elgondolkodtató, meg a fék nyúz, meg az áldozathibáztatás, meg az igazi elmebaj, meg ilyenekből szép kis kártyavárat lehet rakni. Meg persze a mostani kedvencem, a szabad akarat is jó vastagon ott van (egyébként az én olvasatomban ellene érvel, hiszen a főszereplő nem képes elkerülni a sorsát, pedig még a kimenetet is tudja, csak ugye nem érti). Kötelező sci-fi, de én kipipáltnak tekintem.
To Live (1994): Hú, ez elég ütős volt. Nyugis kis kínai film egy család sorsáról, de hát elég nehéz a sorsuk, jönnek rendesen a megpróbáltatások, némelyek csak úgy, másokat az új kínai kormány hoz, ugyanis a férj megjárja a vörös-fehér polgárháborút, aztán együtt a nagy lépést, meg a kulturális forradalmat is. Még ahhoz képest eléggé kimaradnak ezekből a dolgokból. Ami igazán bejön az ahogy a csapásokhoz hozzáállnak, igazából nincs mit tenni, menni kell tovább, az ember kis porszem a gépezetben, főként ez a család, egy kis város lakójaként építi az utat a kommunizmusba. De a sok megpróbáltatás ellenére is elég optimista marad a film (ellentétben a könyvvel ami alapján készült). Vannak jó dolgok is, a fickó bábjátékos is, egy ideig azzal szórakoztatja a népet, ha szükség van egy kis szórakozásra, érdekes párhuzam magával a filmmel a hagyományos "film" a filmben. Valahogy zseniálisan működik az, hogy a főszereplő amúgy főként komikus szerepekben edződött, itt valahogy magába szívja a sok rossz dolgot és egy mosolyt ereszt ki belőlük. Én már nem is tudom, hogy kínaiak hisznek-e a predestinációban (vagy, hogy ennek az állításnak van-e egyébként értelme, mert mondjuk a magyarokra nincs értelme, még a magyar reformátusokra sem igazán, a szabad akarat mindenkinek kedves), vagy esetleg valami más oknál fogva nem töri össze őket a sok szerencsétlenség, mindenesetre annak, akinek ez bejön, annak bejön és néha tényleg nem lehet mást tenni, mint másnap újra felkelni és végezni a dolgunkat, jól-rosszul.
Runaway Jury (2003): Szépen fel volt építve, a végén viszont (szerintem direkt) blődséggel fejezték be. Érdekes variáció az igazságszolgáltatás működéséről szóló filmekhez, lerántja a leplet az igazság mítoszáról, minden rendszert ki lehet játszani, ha elég sok pénzt fektetünk bele. Most mondjuk mindenki már a számítógépes rendszereken rugózik, pedig valószínűleg ami itt be van mutatva, az még sokkal sokkal. Nekem bejött, de ezeknél a filmeknél, amelyek arra alapulnak, hogy valakit átvernek, valahogy a tetőpont nem igazán tud működni, mert mindenki tudja, hogy kell még legyen egy csavar és a tetőpont pont azért működik, mert előreláthatatlan akadály szokott lenni, ami aztán persze általában megoldódik, de itt pont a viselkedés tökéletes modellezését adják el nekünk. Na mindegy, azért egyszer megéri megnézni, gondolom, másodjára már nem csak a rendszerrel való küzdelmet lehet figyelni, hanem azt is, hogy a két főszereplő életét hogyan csavarja ki ez a fura életvitel, de én ebből már azt hiszem ki fogok maradni. Ja igen, milyen vicces, ahogy a csaj egy firkantással leírja az email címét. Ezt is ellopták tőlünk 2003 óta.
Road House (2024): Bunyós film, de Doug Liman rendezésében, szóval elég látványos, meg elég vicces hangulata is van, ha valaki szereti a témát, ajánlott. Azért én inkább Edge of Tomorrow 2-t szeretnék már látni tőle.
Last Chance Harvey (2008): Ezt láttuk már jó régen, de semmire nem emlékeztem belőle. Hát nagyon sok dolog nincs is mire emlékezni, ebben a filmben a tetőpont az, hogy egy fickó lekésik egy találkáról egy nővel, mert kórházba kerül. De azért elég nyugis film és hát a romantikus filmekben mindenki saját magát keresi (talán), ha vannak akik megtalálják, akkor az már jó, én azért többször már nem akarom megnézni ezt a filmet.
The Choral (2025): Ez nagyon bejött, mert egy történelmi film, de egy relatív egyszerű kis szeletét mutatja be az első világháború idejének és engem igazán érdekel, hogy milyen is volt akkoriban az emberek hétköznapja. Itt egészen pontosan egy kórust szerveznek, hogy előadjanak egy epikus zeneművet, kisvárosi környezetben és hát az a gond, hogy kevés a férfi, mert mindenki éppen a hazát védi Francia honban. Meg persze van igazi művészet, ami nem ismer határokat, de az embereknek meg fontosak a határok, legalábbis egyesek. Nem is tudom mit írjak, nekem nagyon bejött, minden kis részlet érdekel ebből a filmből és minden részletnek két oldala van, néha még be is vannak mutatva. Zseniális.
Silent Roar (2023): Ez is zseniális, jó kis skót művészfilm egy srácról, akinek a tenger elrabolja az apját, de ő persze nem nagyon tudja ezt elfogadni. Meg persze van egy csaj is, meg a skót sziget a magas fűvel, fák nélkül, van vallás meg hit, de egy kicsit félrement és végül elég látványos és poénos is, szerintem kötelező darab. Jól nyomja az hbo, hogy nem csak holivudi színes szart nyom, bár lehet, hogy az EU kényszeríti erre, de nagyon jól csinálja.
Death Proof (2007): Én anno a Grindhouse-t láttam, azaz ezt meg a következő filmet együtt. Nem nagyon emlékeztem már rá, szóval gondoltam ideje frissíteni. Hát ez az első darab, Tarantino rendezése annyira nem jött be, az autós dolgok annyira nem hatnak meg, a duma meg nekem nagyon műnek tűnik. Persze lehet, hogy érdekes ez egyeseknek, még nincs semmi cociális hálózás, itt még nem az instagram követőkben mérik a népszerűséget, hanem az út menti panókban, meg az akármilyen magazinban való megjelenésben. De baromi sokat dumálnak és elég uncsi, lehet csak nekem nem jön be most ez a felesleges szócséplés, mert még csak nem is poénos. Lehet, pont ez a lényeg, a meta üzenetbe nem akarok belegondolni. Gyengécske. Ja igen és nem tudtam eldönteni, hogy az első részben a vágási hibák akarattal voltak benne, vagy véletlenül, valahogy elég diszkrepáns, hogy 80-as évek trash stílusát ötvözik a 2000-es évek elejei kulturális rágógumival. Mindenképpen a rágógumit kellett volna adaptálni a vizualitáshoz, szerintem. Azért az jó poén, hogy tiszteleg John Hughes előtt, azért egy Tarantino filmet Hughes stílusában megnéznék (meg persze fordítva is, de sajnos azt már csak AI-val lehet összehozni).
Planet Terror (2007): Ez viszont nekem bejött, a zombis téma most amúgy is bejön, a maximumra járatott közhelyek meg adnak egy igazi sármot és persze fröcsög aminek fröcsögnie kell. Nem tudom lehetett-e volna ezt még tovább tolni ezen a pályán, valószínűleg már nem, ilyen szempontból tökéletes film. Az vicces, hogy a nagy dobás, az amputált láb helyére tett automata gépfegyver nem is akkora nagy dobás már így másodszorra, a többi rész ugyanolyan erős. Ez bejövős.
Miami Vice (2006): Nekem ez is bejött, főként a látvány, igazán jól működik az, hogy valahol a házi videóra emlékeztet az egész, megteremti az immerziót, akár a néző is szemtanúja lehetett volna a cselekménynek. Az is nagyon jól működik, hogy szuperközeliben nyomja végig az arcokat, segít megérteni, hogy mennyire a bizalomról meg az érzelmekről szól az egész alvilági élet. Hát ja, hosszan tervezni, százalékpontokon rugózni sokat nem érdemes ott, úgyis elég nagy a marzs, főként ha az ember nem tervez nyugdíjba menni. Talán a történet egy kicsit tényleg gyengécske, de hát nem igazán az a lényeg, mindenből van elég, amiből egy gengszter filmben lenni kell.
Till Love Do Us Part (2022): Ez egy kínai szerelmi háromszög, csak itt egy csaj kell döntsön, hogy mi kell neki, a státus otthon az uncsi gazdag pasasával vagy az önmegvalósítás külföldön a művész pasassal. Igazából egyik témához sem tesz újat, sem a szerelmi háromszögekhez, sem az otthon elhagyásához, de azért jól összeáll a film, nem uncsi és hát első filmnek igencsak dicséretes próbálkozás.
Zene.
