filmek

Az augusztusi filmek. Nem csinálom jól, hogy nem írom le egyből a gondolataimat, csak a címet, mert a legtöbb filmből sajnos nem sok marad meg egy hónapnyi élet után a csillagos sivatagban. Meg egy kicsit ijesztő is ez a hosszú lista, ezért is késtem vele. Na de kit érdekel?

A Private War (2018): Én nem vagyok filmkritikus, nem tudom és nem is akarom a filmeket tisztán esztétikai szempontok alapján értékelni, ha a történet érdekes, vagy megható, vagy elgondolkodtató, akkor az egy jó film. Ennek a filmje baromi érdekes, egy újságíróról szól, aki életét vesztette a szíriai polgárháború elején. Tudom, hogy valószínűleg nem eszik ilyen forrón a kását és nem is egészséges az amit bemutatott és a művészkedő részek egyébként eléggé kilógtak, de nekem nagyon bejött ez a film és rossz belegondolni, hogy az igazi újságírók ritkák mint a lila hollók a világűrben, amit a nagyjuk művel, az valamilyen szintű seggnyalás és igen, a CNN-el az élen, de ők legalább azt a segget nyalják, amely nem akarja kivégezni a lakosság tetemes részét. Ha azt mondom, időszerű ez a film, akkor azzal azt mondom, hogy mind el fogunk pusztulni, de egyesek legalább becsülettel teszik ezt.

Driveways (2019): Nyugis kis film, kell ilyen is, sajnos nem váltott ki semmilyen különösebb érzelmet, de ha valaki nyugalomra vágyik, annak bejöhet.

Ursul (2011): Nagyon Kusturica, annyira, hogy a zenéjét is ő írta. Sajnos eléggé műanyag, szerintem egy 15 perces rövidfilmben el lehetett volna mondani mindent ami ebben a filmben benne van, de az bizonyára nem mutat olyan jól egy rendező cv-jében. A végén a poén azért jó, de ha az ember belehúz és megnézi, én tuti nem ítélem el. Ha valaki nagyon nagy Kusturica fan, akkor talán megnézheti, hogy a futottak még kategóriát szélesítse, gazdagítsa, vagy csak simán duzzassza.

The Goldfinch (2019): Nagyon kritizálták ezt a filmet, bizonyára nem olyan jó mint a könyv, de mivel én a könyvet nem olvastam, volt benne elég matéria ami meglepjen. Kicsit érződik rajta, hogy a jelenetek bizonyos könyvbéli jeleneteknek kell megfeleljenek, de hiányzik belőlük a belső logika, ezért csak simán furcsák. Ha ismertek egy filmet amiben jól el van magyarázva a gondviselés fogalma, akkor írjátok meg kommentben. Ezzel együtt, nekem bejött nagyon, ajánlom.

The Beach (2000): Uhh, az egyik kedvenc filmem a mágikus 1999-2003 periódusból, nagyon féltem tőle, hogy nem fog működni, de nagyjából működött. Nincs kedvem írni róla, el is felejtettem azt amire gondoltam miután megnéztem, a következő 40 évben amennyit még írni fogok a blogba, tuti előkerül még és akkor majd leírom frissiben a gondolataimat.

Bloodshot (2020): Na ebből már nem sokra emlékszem, azért néztem meg, mert a reklámja tetszett anno és pont a mozik bezárása körül került a moziba és emlékszem, hogy vacilláltam, hogy elmenjek-e a moziba, mert ki tudja, soha többet nem lehet majd moziba menni, de azért nem akartam a moziba járós időszakot Vin Diesellel lezárni. Nem kell sokat elvárni tőle, az effektusok elég jók, a sztori nem túl bonyolult, de azért ne nézze az aki csak jó filmeket szeret nézni. Emlékszem, hogy volt valami amiben elég progresszív volt, csak már nem tudom mi és már nincs az HBO-n, meg amúgy sem fárasztanám magam azzal, hogy megkeressem. :)

Lions for Lambs (2007): Na ezt nem nagyon értettem. Van olyan filmtípus, hogy egy sikeres színész úgy gondolja, hogy rendezni könnyű és az első filmjének egy bonyolult történetet választ amiből aztán a vágó próbál valami nézhetőt faragni, mert amúgy semmi nem jön át a történet bonyolultságából? Na ez egy ilyen film. Nem ajánlom.

Ford v Ferrari (2019): Engem nem igazán érdekelnek az autók, valószínűleg azért, mert abban a korban, amikor kellett volna kezdjenek érdekelni, már a számítógépek kezdtek érdekelni. De amikor egy ember legyőz egy óriáscéget és utána nemsokára meghal, mert fingjuk sem volt az aerodinamikai modellezésről, csak arról, hogy hogyan kell 300 kilométerrel száguldó ágyúgolyókat csinálni, azt azért én is meghatva nézem. Azért szerencse, hogy ilyen filmet nem csinálnak majd a számítógépek hőskoráról, a legnagyobb tragédia valószínűleg az lesz, amikor valaki kómásan hajnali négykor beleönti a diétás kólát a prototípust magába záró billentyűzetbe és kimegy az áram az egész gettóban. És nekem ez is pont elég. :)

Equilibrium (2002): Ezt anno nem láttam, de nem is bánom, olcsó Mátrix klón és hát telen van a kétezres évek kliséivel, ugyanakkor azért jó volt megnézni, a Mátrix futottak még kategóriát és szeretem feszengetni. Az tuti, hogy mostanában már senki nem csinálni filmet pisztoly-katákkal.

Edge of Tomorrow (2014): Ez az egyik kedvenc sci-fi-m a 2010-es évekből, sajnos a jó sci-fi mostanában már igencsak ritkaság számba megy.  Valamiért ez a film nálam képes arra, hogy időnként csak bele-bele nézzek 5-10 percet, pedig ez nagyon nem szokásom, most is úgy indult, hogy az Equilibrium után nézzünk bele 10 percet, de kezdjük az elejétől, aztán meg megnéztem az egészet, ezért került bele a listába. Mostmár kb arról filóztam, hogy kialakulhat-e magától egy olyan faj, amely annyira képtelen bizonyos egyedek reprodukciójára, hogy inkább időutazást hajt végre, ami persze a mi ismereteink szerint teljes nonszensz, de ha eltekintünk ettől, akkor talán az idegenek egy érdekes koalícióban élnek, amelynek a működését talán érdemes lett volna tanulmányozni a földi erőknek és röpiratokkal rávenni az alfákat, hogy lázadjanak az omega ellen, ha már tiszta idegek. Na jó, szóval mondtam, hogy ez az egyik kedvenc filmem. Az a baj, hogy sanszos, hogy a tervezett folytatás nem fog megvalósulni, ami azért nagy kár lenne, bár ha tényleg annyira jó a történet, mint ahogy Emily nyilatkozta, akkor lehet belőle könyvet is írni. Csak úgy mondom.

The Hours (2002): Ezt sem láttam anno. Valószínűleg sokkal érthetőbb lenne, ha olvastam volna a Woolf könyvet amelyről szól, de én egyelőre még nem voltam képes a hölgy könyveiben elmélyedni, bár az Orlando-ból az első 30 oldalt már kétszer is elolvastam. Persze azért tetszett, ez most a jó féle módon volt érthetetlen és volt ideje az ember gondolatainak elkalandozni a film alatt az összefüggéseket keresve. Az az érzésem, hogy ez a film anno nem az én korosztályomnak tudott katarzist nyújtani és nem vagyok benne biztos, hogy nekem bármikor fog tudni, de azért valamikor még próbálkozni fogok vele. Ja és az az orrplasztika, az valami fenomenális volt, tényleg.

Bringing out the Dead (1999): Scorsese bácsi úgy gondolta, hogy a régi jó Taxi Driver filmjét lemásolja egy kicsit későbbi Nyú Jorkban és az ötlet nem is volt rossz, a megvalósítás is eléggé gyilkos, de azért valami hiányzik, talán az a bizonyos belső logika, meg az, hogy egy mentős valószínűleg a durva dolgok olyan arzenálját látja minden éjszaka, amit már nem bírt el a film és a válogatás nem lett túl sikeres. Egyszer majd valaki fog egy olyan verziót is csinálni, amiben csak lőtt sebek lesznek és a végén a fickó leugrik a századikról, de azt én már valószínűleg nem fogom megnézni.

The Conductor (2018): Ez is jó volt, kellenek a hősök, főként azok, akik valami olyant csinálnak, amit senki előttük, pl nőként zenekart vezetnek. Úgy érzem, a 2000-es évek elejéről is lesz rengeteg ilyen téma majd a jövő évszázadnak és ugyanolyan értetlenül állnak majd a mi világunk előtt, mint én az előtt a gondolat előtt, hogy egy nő ne tudna ugyanolyan jó karmester lenni mint egy férfi.

Doubt (2018): Úgy látszik, most sikerült sok ilyen társadalmi témájú filmet választanom (hja, ha jó sci-fi nincs, a rossztól meg csak dühöngök). Ez es jó film, kár Filipkéért, én nagyon kedveltem, kezdek hasonlítani is rá, mármint kerületben. :) Azért remélem sorra kerül az összes filmje még a tévémen és majd okosabbakat fogok írni róluk, de most nincs kedvem megint arról írni, hogy jó-e az, ha az elb-szott világunkról készítenek jó filmeket. Nem, nem jó. Legyen a világ f-sza és a filmek sz-rok. Na de a játékok ne legyenek sz-rok, meg a zene, mert az azért már több lesz a soknál, azért már lehet, nem áldoznám be a világot. :))))))

The Undoing (2020): Ez egy mini-sorozat. Elég jó volt, érdekes ez a tendencia, hogy film helyett mini-sorozatot készítenek egy történetből, így több mindenre van idő, néha a miliő annyira fontos szereplő, hogy nélküle kevesebb a történet és hát a XXI. századi Nyú Jork az egész komoly miliő. Nekem tetszett, de talán Nikól nem volt mindig a helyzet magaslatán, vagy csak a rendező néni nem tudta kiszedni belőle azt, hogy mi is kéne történjen benne, ahogy a történet hullámzik a miliőben. Na, azért érdemes megnézni. Kár, hogy Hjú olyan öreg lett már, általában kedves filmekben játszik és ebben sem rossz, csak kicsit zavart engem, hogy megöregedett.