Mostanában megnéztem néhány Lex beszélgetést és egy gondolat nagyon megütött a Jaron Lanierrel felvett beszélgetésből.
Azt mondja Jaron, hogy "freedom is enternal annoyance", azaz a szabadság örökös bosszúság és hát ez most nekem jól értelmezhető. Röviden, úgy értelmezem, hogy gyakran nem tetszik az, ami történik körülöttem, de ez azért van, mert másoknak is joguk van úgy élni az életüket, aminek szerintem az eredője nem vezet jóra. Viszont ez nem korlátoz engem igazán, megmarad a bosszúság szintjén, nem válik nehezebben kezelhető érzésekké. Persze Jaron optimista, úgy látja, hogy a világ megmarad a mostani szinten élhetőnek, ami hát igen nagy optimizmus. Ugyanakkor Jaron azt is mondja, hogy a jövőt meg kell hagyni a jövő generációinak, őt nem zavarja az, hogy egy adott ponton nemlétre szenderül. Talán ezzel oldja fel magában azt az ellentmondást, hogy nem lesz a jövő valami tejjel-mézzel folyó Kánaán. Meg persze ő úgy látja magát, mint egy olyan ember, aki igenis bele tudna szólni a jövőbe, én csak szemlélni és megélni szeretném, nem beleszólni és mivel jó eséllyel lehetetlen lesz ez, ezért is elszomorít, ha a jövőre gondolok.
Lehet meg kéne tanulni zenélni, ha másképp nem, prünnyögni a számítógépen.
Amúgy meg nagyon ajánlom ezt a beszélgetést, nekem nagyon rezonáltak a fickó gondolatai.
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése