Ebben a hónapban nem néztünk olyan sok filmet és sajnos egyetlen szót sem írtam le időben a bejegyzésbe, most meg nincs sok időm rá, szóval ez biza nagyon össze lesz csapva.
A Big Bold Beautiful Journey (2025): Az első rendező akiről megtudtam, hogy tumblrje van, sőt, vidióesszéket is publikál időnként és egy egész jó filmet hozott itt össze bemutatva, hogy lehet szupersztárokkal is nyugis gondolkodós szerelmes filmet csinálni. Azért nem top5 matéria. Két ember egymásba szeret egy utazás közben. Teljesen rá lehet húzni a szabad akarat témára, amiben egyébként az is benne van, hogy a múlt determinálja a jövőt, de tuti nem úgy, ahogy te gondolnád és erre jön a rá a két szereplő is, hogy érdemes bepróbálkozzanak egymással.
Utopia (UK, 2. szezon): Sajnos a legtöbb jó ötletet az első szezonban elpuffogtatták, a legjobb rész talán a magyarázó történeti visszatekintés volt. Nem gondoltam, hogy a túlnépesedés marad a fő téma, gondoltam lesz valami csavar amögött is, de nem. Mondjuk ezért már 2013-ban sem illett annyira aggódni, mára meg már minden kapitalista a kihalástól fél. Azért jó cucc ez, csak hát az első évad sokkját nem sikerült überelni.
Fargo (1996): Nekem kimaradt egész eddig, jó kis fekete komédia, de mennyire nem lenne ma már PC ha azzal jellemeznénk Buscemi-t, hogy annyit kell tudni róla, hogy fura. Nekem egyébként sosem jutott ez eszembe róla a filmjei láttán.
Terminator Salvation (2009): Szerintem ez egész jó iparos munka, végre a jövőben játszódik, ahol minden Terminátor film történetének a kezdete van, látjuk azt, hogy hogyan és miért is harcolnak az emberek. Ehhez képest elkaszálták ezt a szálat és jött ribút, aztán megint ribút. Lehet, hogy a Terminátor egy annyira kerek történet, hogy az emberek nem tudják tovább osztani ezt a sejtet. Na nem baj, majd a terminátorok. Nyahaha.
House of Sand and Fog (2003): Jó kis Jennifer Connelly-s film, kicsit visszafogottabb mint az átlag 90-es évekbeli filmje. Ritka az olyan film, amelyben a konfliktus két alapvetően jó tábor között alakul ki, ezért senki nem tapsol az egyik oldal bukásának. Én reméltem, hogy nem bukással végződik, egyébként meg fene tudja, lehet, annyira nem is bukás az, ha valaki (azt hiszi, hogy) visszatér a teremtőjéhez. Nem minden vallásnak kell ezt tiltani ahhoz, hogy stabil közösséget alakítson ki.
Blink Twice (2024): Hát ez egy film arról, hogy gazdagok meg a tudatmódosító szerek nem jó ötlet, még kis adagban sem. A végén persze heppi end van, de mindenki tudja, hogy az csak azért van ott, hogy akik pénzelték a filmet ne nyávogjanak.
Sliver (1993): Azt hiszem, a PC-X-ben olvastam erről a filmről, amikor megjelent cd-n vagy dvd-n, csak annyi maradt meg, hogy egy dögös meztelenkedős film Sharon Stone-al, ezért sokáig dekkolt a megnézendő listán. Ma már nem olyan ütős és szerintem a szex jelenetek sem valami jók és hát attól sem dobja el senki az agyát, hogy egyesek megfigyelnek mindenkit (egy épületben? ugyan már, az egész világon). Azért tűrhető darab.
Noah (2014): Szerintem Noé története valami eszméletlen jó történet, ez nem egy túl jó interpretációja, de azért rendesen túllép azon amit az én fejembe töltöttek amikor még tanították a vallást. És van benne Jennifer Connelly, sajnos nem túl jelentős a Noé felesége szerep. Emlékszem, láttam már ezt a filmet, akkor nagyon furának tűntek a mindenféle szörnyikék, de most nagyon bejöttek, azt hiszem, végre szétvált a távol múlt a jelentől a fejemben és ez hangsúlyt ad ennek.
The Sentinels (1. szezon): Jó kis francia sorozat amelyben az első világháború rosszra fordul számukra (azt mondjuk nem magyarázzák el, hogy miért, talán az angolszász népek maradtak ki tartani a frontot), de szerencsére ebben a világban van telepátia meg telekinézis meg szuperkatonák akikben még mindig a franciák vannak előnyben. Szóval ha valami nem tetszik a sorozatban, az tuti a háború eredménye, ha meg valami tetszik, az is. Nekem bejön, kicsit olyan steampunk és dízelpunk és akármipunk keverék, de az érzelmek könnyen azonosíthatóak és hát a háborúkban mindig volt annyi meglepő történet, amikkel el lehet jól húzni a dolgokat.
Blue Moon (2025): Ethan Hawke és Richard Linklater nyerő páros, ebben a filmben is és én kimondottan élvezem a jó dumás filmeket, remélem valaki tovább viszi a Woody Allen által sokáig hordott fáklyát. Ha strigulát kell húzni a "zsenik akik mégis annyira nem értik meg egyes helyzetek lényegét" kategóriába, akkor ez a film tuti oda jár. Príma matéria.
Whiplash (2014): Huh, ez meglepően erős volt, kéne kicsit többet írni róla, de ha kiemelek egy részt, akkor lehet, hogy mást meg nem tartottam elég fontosnak. Mindenesetre engem nagyon elgondolkodtatott, persze jó sokat a szabad akaratról is. A film végét én alapvetően két módon tudom értelmezni, hogy a karmester csak ki akart baszni a sráccal, vagy tudta jól, hogy kap még egy esélyt, hogy kihozza belőle a zsenit és feltett mindent egy lapra. Nekem szimpatikusabb a második variáció, de mennyire valószínű, hogy úgy történnek a dolgok ahogy történtek? Semennyire, ezért az életben ilyen nincs, a filmen viszont van, viszont a filmen nincs szabad akarat. Ha hiszel a szabad akaratban, akkor nem mered meghúzni azt, ami ebben a filmben történik. Márpedig valami csoda történik a végén. Abba is hagyom, jó cucc, nagyon ajánlott megnézni.
Focus (2015): Ez is tipikusan egy olyan történet, ami papíron jól hangzik, a szereplők is sztárok (nem teljesen alaptalanul), de valahogy maga a történet inkompatibilis magával a film műfajjal, vagy legalábbis én így gondolom és még egy rendezőt sem láttam aki bebizonyította volna az ellenkezőjét. Ugyanis svindlikről szól, de az a mesterség meg arról, hogy nem lásd mi történik, esetleg csak a végén gyere rá, ha lehet, ne a svindli jelenlétében. A film ennek teljes ellentéte, szép lassan sütik az érzelemtortát amire aztán tesznek egy édes/savanyú meggyet. Itt semmit sem sütnek, mert akkor tudnánk, hogy kik között dől el a játék és elvárják, hogy a teljes érzelmet megtartsuk a nagy csavarnak a végén. Hát nekem nem ment.
Zene.
