Na, megint lemaradt a filmek elemzése időben, így utólag meg nagy is a feladat meg már nem is emlékszem sok mindenre. Na de így is fostam a szót rendesen. Most arra gondolok, hogy ez arra lesz jó valamikor, hogy megmondom egy mesterséges intelligenciának, hogy ott a blogom, olvasd el a filmekről a véleményem és ajánlj egy filmet amitől lepetélek és ajánlani fog valami obskurus filmet amitől tényleg lepetélek majd. Persze, lehetne gyűjteni csak a film címeket, meg azt, hogy tetszett/nem tetszett, de úgy sokkal több filmet kell megnézni, hogy elég információ bit összegyűljön (1 per film), ennyi szövegből talán már 10 bit is összegyűl filmenként (meg még vagy 10 arról, hogy milyen szarul szövöm a mondatokat, de hát ha ez az ára, ez az ára).
Megáll az idő (1982): Hát ez nekem nagyon nagyon nagyon bejött. Először is, zseniális a címe, mert egyből elrepíti az embert egy időbe, amit úgy mutat be, hogy ott biza elég nagy volt a szabadság, bizonyára az embereknek 82-ben már rendesen elege volt a rendszerből, a múlt már rendesen kezdett megszépülni, még ha olyan tragikus eseményekre is következett, mint 56. Ráadásul középiskolások történetei vannak benne, talán az átlagember legszabadabb korszaka ez. Olyan nagyon nem érdekesek maguk az események amik történnek, de nagyon hangulatos képekből áll össze, szerintem tudatosan fogták magukat vissza az alkotók, de az is lehet, hogy a népnek nem volt akkoriban igénye Toldikra meg Rózsa Sándorokra. És persze mindenben ott van a szabadság gondolata, megmutatja, hogy szabadság elmenni, de szabadság maradni is (az elmenés igényétől való megszabadulás), igazából belül dől el a dolog, gyakran nem is hosszú elemzés után, csak egy pillanat műve. Vagy mondjuk a kólás jelenet, a szabadságot végtelenszer lehet elosztani, a kólát is, szinte, ha az emberek megfelelően állnak hozzá. Ráadásul szerintem van benne egy kis filmnyelvi szabadság keresés is, nem is tudom mikor láttam utoljára olyan meztelenséget filmen, aminek nem szexuális töltete volt, na, itt két srác eldönti, hogy úszik egyet a Balcsiban, de egyetlen kocka sincs arról ahogy a habokat szelik, de azt azért részletesen be kellett mutatni, ahogy felöltöznek. Bizonyára igazán nem fogom megérteni ezt a filmet soha, remélem soha nem kerülök abba a mentális állapotba ami 82-ben Magyarországon jellemzett legalább egy réteget, de azért még párszor megnézem, ha van rá lehetőségem, nagyon jó hangulatú és nagyon menő cucc.
Eldorádó (1988): Na ez viszont nem jött be nekem, pedig állítólag ez is kultuszfilm, de nekem a főszereplő a Romániában is ismert (és idolizált) deszkurköréc típus, aki a jég hátán is megél, addig amíg meg nem hal (számomra nem tragikus a halála). A piac sem egy olyan miliő amit érdekesnek találok. Azért érdekes az 56-os téma, gondolom a filmeken átnyúlva sok mindent elmondtak részletekben, amit összeszedve nem mondhattak volna el, de Kádár és 56 kapcsolata tényleg olyan dolog amiről fogalmam sincs, szóval nem kéne itt túl merész kijelentéseket tenni. Egyetlen jelenet volt ami tetszett a filmben, a tíz dollárossal, gondolom megtörtént valakivel és megfilmesítették.
Mephisto (1981): Az tetszett a legjobban a megnézett Szabó István filmekben, hogy teljesen nyitva volt a történetük végig számomra. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de nekem nagyon bejött. Nem tudom, hogy azért, mert ő nem telegrafálja eléggé azt, hogy mi lesz a főbb szereplők sorsa, vagy nem is akarja telegrafálni, vagy én nem értem ahogy ő telegrafál. Mindenesetre volt egy jó kis nosztalgia már azért az érzésért is, hogy nem tudom, mi következik. Aztán meg elég érdekes témákat választott, érdekes korokban, amelyek engem is nagyon érdekelnek, nagyon jó helyszíneken (mondjuk lehet sok közülük az eredeti helyszín, vagy az eredetivel megegyező funkcionalitású (mondjuk egy színház)). Ennél talán többet nem is kéne írni, érdemes megnézni mindezeket a filmeket, meg már el is felejtettem, hogy melyik részletek tetszettek annyira, de egészben nagyon jó filmek ezek. Na de azért egy kicsit írok. Szóval ez a film Oscart kapott, a történet nagyon jó, mégpedig az, hogy a színész, aki az ördögöt játssza lassan egy ördögi csapdában találja magát, a rendszer felfalja szép lassan, ez az aszimmetrikus kapcsolatok egyetlen lehetséges kimenete. Egyébként érdekes, hogy viszonylag kevés színpadi jelenet van, inkább a kulisszák mögötti életét mutatja be, lehet, akkoriban a Faust a torkán jött ki az embereknek, de azért most egy kicsit explicitebb párhuzam azért jobb lett volna. Na de a lényeg ott van, felfal a rendszer, szép lassan és nincs mit tenni, csak kiszállni. És ami a legrosszabb az egészben, hogy a felfalás nagy részében még azt hiszed, hogy te irányítod a szálakat és hogy ez jó neked, de a végén sosem te nevetsz a végén.
A napfény íze (1999): Ennek is nagyon jó a címe, hiszen érdekes módon (lehet csak én) az egyik leggyakoribb szó amit az ízzel társítani szoktam, az a szabadság, semmiképpen nem a napfény. Itt ugye a napfény a család neve, akiknek elmondja a történetét. Ez egy zsidó család, a XX. század Magyarországán nem volt felhőtlen életük, de igazából senkinek nem volt, csak ők az anyagi problémákat lecserélték a közösséghez tartozás problémájával. Vicces megoldás, hogy a család mindhárom férfi tagját Ralph Fiennes játssza, ezért sajnos még a fiaik felnövése előtt meg kell halniuk, hogy ugyanaz a színész ne beszélgessen saját magával egy jelenetben. De persze lehet ezt a sorsnak (nyahaha) tulajdonítani, nem a rendező úr nagy spíljének, ki milyen miliőben találkozik a jelenséggel, úgy fogja fel. Na jó, itt most elpoénkodtam a dolgot, de elég tragikusak a sorsok és hát illik levonni a tanulságokat belőlük. Én szívesen meg is tenném, ha nem azt látnám, hogy a kurva világunk megint ugyanabba a csapdába esne amibe egy évszázada esett. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne tenni, hogy végre kiszabaduljunk az ördögi körből, talán lehetetlen, Isten azért hozta létre az embert, hogy elszórakoztassa az angyalokat az emberi hülyeséggel és meggyőzze őket, hogy a teremtő erő nem játék.
Most vagy soha! (2024): Én nem akartam megnézni, de E meg akarta, szóval megnéztük. Ez olyan, mint amikor a vakot kérik meg, hogy rendezzen filmet. Egy nem szabad ember nem tud filmet csinálni a szabadságról, csak a lózungokat tudja felmondani. Na de legalább ha legközelebb a nagy októberi forradalomról kell semmitmondó filmet rendezni rengeteg pénzből, legalább meglesz a minta, csak nehogy eltúlozzák Lenin fején a hajat.
Redl ezredes (1985): Ez a film egy történelmi személyről szól, én találkoztam is vele futólag egy könyvben amit olvastam, de a film végéig nem jött le, hogy ugyanarról a személyről van szó, a könyvben (és a wikipédián is) egy sima kis árulóként van bemutatva, a filmben viszont egy jó hazafiként, maga az árulás egyetlen jelenetet kap, pedig éveken keresztül folyt. Hogy melyik a jobb kép, az bizonyára attól is függ, hogy az ember mennyire tágítja ki azt, lehet általánosabban akart a rendező úr beszélni az árulásról, nem tudom, egyébként miért fogná pártját a monarchia egy rutén tisztjének. Lehet nem is csak a múltbeli árulásokról akart beszélni. Na jó, nem folytatom, utána kéne nézzek egy kicsit annak amit sugallni akarok. Megint pazar jelmezek és helyszínek vannak, már csak ennyiért megéri megnézni.
141 perc a befejezetlen mondatból (1975): Na, ezt a filmet nem értettem, kicsit nehéz dolga is volt a rendezőnek, mert gondolom az eredeti regény a burzsoá világ apológiájaként született, de a kor amelyben a film készült már a proletár diktatúra volt, szóval látok benne némi ellentmondást. A vágás is olyan, mintha megpróbálná a gondolatok nemlineáris folyamát filmre vinni valamilyen ismeretlen nézőpontból. Szóval katyvasz az egész, de megint a helyszínek és a színészek simán elviszik az egészet, nekem a látvány nagyon bejött, még ha a cselekményt nem is igazán értettem, már azon túl, hogy egy család nagyon sok tagja meghal így vagy úgy és kábé ennyi. Legalább a csajok meztelenkednek egy sort benne.
Szevasz, Vera! (1967): Azt hittem egy laza kis film lesz a Balcsin, sok fiatal fürdőruhás lány és buta vicc és tábortűz. Nem is indult rosszul, bár ma már elég nevetségesek azok a csókjelenetek. Erre lett egy rákos nő, egy véget nem érő falusi lakodalom és némi értelmetlen duma a filmekről meg a kapcsolatokról. Egyébként nem volt rossz, meg volt valahogy egy jól működő laissez faire sodrása is a filmnek, de én nem nagyon találtam meg a mély réteget, talán nem a Balcsin kéne keresni.
Édes Emma, drága Böbe (1992): Na ez nagyon húzós, egy csomó skicc igazából a film, de nagyon jól működik az egész, legalábbis nekem nagyon bejön. Ebben sem lehet eltekinteni attól, hogy itt a szabadságról van szó különböző dimenziókban. Például a filmes dimenzióban lazán azzal kezdi, hogy felkel a csaj és megy tusolni és tessék, full frontál nudi. Ugyanakkor meg persze az is benne van, hogy megkapják az emberek a rendszerváltást, de mi haszna, ha kevés hozzá a vágott dohányuk? Végig ez megy a filmben, jó dolgok, rossz dolgok, szabadság, szegénység, szerelem, de persze csak úgy, ahogy a rendszer megengedi. Hogy igazi magyaros legyen, egy kis tragédia a végére. Nekem nagyon bejött.
Hanussen (1988): Az a felállás, hogy ez a fickó, Hanussen, a jövőbe lát, csak éppen a nemzeti szocialista diktatúra kezdetére esik a képességének a kiteljesedése. Végig lebegtetve van, hogy lehet, hogy igazán csak egy sarlatán, akinek viszont jó a politikai érzéke, pont mint az a másik fickó akinek H-val kezdődik a neve. Viszont a kérdés nincs feloldva, a wikipédián írja, hogy a rendező is úgy gondolta, hogy mindent elmond ebben a filmben, de végül csak mellébeszélt. Én most így 2026-ban, ránézve a film készültének évére, 1988-ra, úgy gondolom, hogy teljesen elfogadható ez és igazából már az is, hogy értjük, hogy le voltak téve az alapok ahhoz, hogy minden elhangozzon, de végül mégsem hangzott el semmi (és nekünk most már nem túl nehéz kimondani, hogy a nácizmus minden formája méreg) már elég. Csak így egy kicsit hosszú a film és aránylag eseménytelen, de engem ez megint nem zavart, mert a látvány elég volt.
Diorissimo (1980): Na ebből sem értettem semmit, szerencsére nem tartott sokat (fél óra, rövidfilm) és szép volt a színésznő és olyan nagyon nem érdekelt az, hogy elnyerje a büntetését azért amit tett.
Meteo (1990): Ezt már láttam a tavalyi filmtettfeszten, de meg akartam megint nézni, hogy döntsem el, hogy akkor most jó film vagy rossz. Persze, megint ugyanott tartok, hogy ízlés kérdése, nekem bejön, úgy, hogy a történetet elengedtem, talán még inkább, tele van jó jelenetekkel, csak éppen a sztori nem áll össze. Az emigrálás gondolatát most sem tudtam belőle jobban levezetni, ahhoz többször kellett volna hivatkozni rá, még ha elvileg elég egyértelmű is, hogy mindenki le akar lépni a felrobbantásra ítélt gyárból/városból. Egyébként így a szabadság témájánál maradva, azt hiszem, hogy pont az történt, hogy amikor forgott a film, 1989-ben, már pont a szabadság eléggé meg volt és elveszítettek egy érzelmi pillért a filmből amit nem tudtak rendesen helyettesíteni. Mert igazából a szabadságról szól az, hogy az egyik fickó belehal a ténykedésbe, a másik marad, a harmadik meg megy, de nem tudták a tétet igazán elmondani. Nekem még mindig bejön.
Az idő urai (1982): Ezt megint nem nagyon értettem, pedig kultusz animációs film, de valahogy a történet súlytalan, a karakterek nincsenek jól megrajzolva (nyahaha) és hát a végén a nagy csavar túlontúl ellentmond mindennek ami előtte történt, bárminek lehetne megoldása, akkor már inkább egy űr Rómeó és Júliát kellett volna csinálni. Na de hát ilyen a sci-fi, túl könnyű valami kütyüvel levenni a jó történet igényének nehézségét a vállunkról, hogy aztán az a kütyü unalmassá váljon az idők során.
Déryné hol van? (1975): Az utolsó két magyar filmet fordított sorrendben néztem, de mivel ez a logikai sorrend, itt most jó sorrendben írok róluk. Szóval ezért a filmért Törőcsik Mari a legjobb színésznőnek járó díjat hozta el Cannesből, pedig nagyjából végig karba tett kézzel monologizál. Én ennyire nem értek a szakmához, lehet, hogy ezt tényleg nagyon jól csinálja, de az is lehet, hogy kicsit sznob volt a zsűri. Mindenesetre a film ugyebár az első híres magyar színésznőről szól és gondolom kitalálták, hogy próbálják bemutatni, hogy milyen is volt a színház a XIX. században, ezért a filmben eszméletlen sokat beszélnek miközben nem sok történik, néha esznek, néha sétálnak, ilyenek. Egyetlen (ha jól emlékszem) jelenet van, amikor nem beszélnek, akkor éppen a művésznő kukkol két fiatalt (az egyik talán a ház leendő úrnője) amint nekivetkőzik és nekifog egy kettyintésnek a kertben, az éj leple alatt, persze kellő távolságból, hogy senkinek semmi kifogása ne lehessen. Egyébként elég jól működik a film, nem olyan nagyon unalmas, közben lehet filózni azon, hogy vajon jól érti-e az ember a dolgot, vagy azon, hogy a színészet vajon tényleg ezt jelentette-e régebben, esetleg azon, hogy talán régebben az emberek sokkal jobban hittek a szavak erejében (talán mert még nem hazudtak annyit a szemükbe). De az is lehet, hogy a míves közönség ezt érezte a legközelebb magához, mert ők is ezt csinálták otthon (azaz, dumáltak a végtelenségig). Én egyébként szeretem a dumálós filmeket, itt csak annyi volt a baj, hogy későn esett le, hogy nem lesz más. A végére aztán egyértelmű lesz a spíl, mert színházi véget csináltak, mindenki jön és meghajol.
Teketória (1977): Ez a film olyan értelemben folytatása az előzőnek, hogy szinte ugyanazt csinálja a művésznő, csak itt éppen egy depressziós nőt játszik és elég hosszan a duma mellé jó tempóban egy kis vodkát is töltöget magának. A végén meg itt is színház van, de itt most a karzatról nézzük a dolgokat. Nekem bejött, de nem tudnám ajánlani azoknak akik nem szeretik a kizárólag dumára épülő filmeket. Ja igen, még az is tetszett nagyon, hogy nagyon sokszor mondja azt, hogy Nem!
Materialists (2025): Hát ez egy szerelmes film, de egy nagyon gonosz, mert azt hirdeti, hogy a szerelemben nem a pénz számít, hanem az ember. Ami lehet, hogy még igaz is, de ezt vagy érzi valaki és akkor nem kell neki mondani, vagy nem, akkor meg hazugság. Bár ha így jobban belegondolok, lehet, hogy ugyanezt a rágógumit adta el a rendezőnő az előző filmjében is, a Past Livesben, csak akkor koreai kulturális szósszal öntötte fel, amivel én kevésbé vagyok kritikus hangulatú. De az is lehet, hogy simple stupid a dolog és tényleg kell ezt mondani, mert egyre kevésbé hisznek benne az emberek. A francba is. Na jó, szóval könnyen meglehet, hogy egyszer majd nem leszek ilyen kifordított hangulatban, akkor lehet újra kéne nézni, bár maga az üzenet szerintem ugyanaz lesz, csak a hozzáállásom fog változni.
Anaconda (1997): Kéne filmet csinálni arról ahogy az anakondák gonoszul felzabálják az embereket. Na jó, de még a számítógépes effektusok ezt nem tudják jól bemutatni. Na jó, hát akkor legyen valami kis történet is a gonosz emberekről meg a szép csajokról akik megmenekülnek meg a szép csajokról és jó pasikról akik nem menekülnek meg. Na ebből valahogy kultuszfilm lett, legalábbis a wikipédia szerint. Én elég jól szórakoztam, de hát nekem egy C64 demó is tud nagyon szórakoztató lenni. Az is vicces, hogy a plakáton addig fotosoppolták JLo-t, hogy én nem ismertem meg, csak miután feltűnt a vásznon (a neve vagy ő, nem is tudom) kapcsoltam. Meg az is nagyon jó poén, hogy a jó fiút, aki érti az Amazonas világát és a jó oldalon áll és aki akkoriban A listás színész volt, Eric Stoltz, az elején kikapcsolják, de a végén így túléli a kalandot. Lehet csak egy hétre szólt a szerződése, vagy valami.
Anaconda (2025): Kéne filmet csinálni bármiről, csak legyen tuti kasszasiker. Mi lenne, ha csinálnánk egy nagyon meta filmet, ami valahogy bevonzza egy kultuszfilm közönségét és azok is megtalálják a számításukat, akik napi legjobb foglalatossága, hogy utálják a világot a tuitteren? De azért legyen pár poén is, lehetőleg legalább egy gyomorforgató is (az amikor azt az akármi állatot benyomják a halottnak hitt Jack szájába). Ez lett a 2025-ös Anaconda, amelyben sajnos a jó nők aránya messze alulmúlja a 97-es verziót, de annyi poén és meta referencia van benne a mai világ minden bajára, hogy egy megnézésre teljesen leköti az embert, ha arra adja a fejét, hogy meg is akarja érteni a filmet. Aztán ha még kell a sok megértésből, meg lehet nézni még egyszer, én kihagyom, mert hát nekem nem kell kélgyós miliő ahhoz, hogy a világban keressem a nem odavaló összefonódásokat. De ami a leginkább meglepő ebben a filmben az az, hogy pénzt adtak rá és persze az is, hogy sikeres lett. Talán azért lett sikeres, mert itt megint nehéz volt előre látni, hogy mi fog történni, illetve azt, hogy ki fog túlélni (extra poén ahogy Jack feltámad, főként miután ugyanez a trükk nem jött össze a 97-es Anaconda főgonoszának). Az ijesztegetős filmekben nagyon ment egy időben a telegrafálás/zsáner aktuális szabályainak betartása, mindig a néger tagja a csoportnak halt meg először, aztán az ázsiai. Általában a legszebb (esetleg legsportosabb, ha futni kellett) színésznő és/vagy színész élte túl. Ez a telegrafálás (azaz az, hogy előre jelzed a szándékod, ez azt hiszem a filmnyelvben is szakszó, a játékok világában mindenképpen) dolog annyira durva a mai filmekben, hogy ma már szinte teljesen kiveszett az, hogy az ember ne tudja előre megmondani, (legalább azt) hogy melyik színész fog túlélni (illetve jó vagy rossz sorsa lesz). Nem tudom ennek mi az oka, lehet az, hogy a mostani közönség nem tudja elfogadni azt, ha mondjuk el jól felépített szereplő bukik el, de az is lehet, hogy a filmesek közti (talán öntudatlan) kooperáció, hogy ha mondjuk valaki belekezd otthon egy filmbe és az első 10 percben el tudja dönteni, hogy tetszeni fog-e neki a vége vagy sem, akkor még mindig váltani tud egy másik filmre, míg ha mondjuk a film feléig vagy szinte végéig várnia kell arra, hogy rájöjjön, hogy utálni a fogja a film végét és akkor már valószínűleg nem kezd másik filmbe és akkor mínusz egy pont aznap estére az egész filmiparnak. Persze az is lehet, hogy csak én képzelgek. Na szóval, én néznék még ilyen Anaconda 2025 típusú feldolgozást más 90-es évekbeli filmekből is, lehet a metát addig tolni amíg már mindenkinek mindenhol az csorog ki, mondjuk kezdhetnék a The Maskkal.
Hulk (2003): Ezt a filmet csak azért néztem meg, mert Jennifer Connelly játszik benne. Tudtam, hogy egy nem túl jó film, de csak azért, mert buta a témája, képregényfilm. Valahogy nekem nem működik az, hogy mindenféle tudományos mumbo-jumbot néz az ember azért, hogy úgy tehessenek, hogy ez ami a vásznon van, valóság, mert ha nem valóság, akkor a veszély sem valóság. A mumbo-jumbot csak akkor fogadom el, ha valamilyen egyéb absztrakt gondolatnak ágyaz meg, ami akár lehet egy valós probléma. Ha annak ágyaz meg, hogy egy zöld színű fickó tankokat dobigál és kilométereseket ugrik, akkor inkább ugorjuk ki a mumbo-jumbot és legyen csak ez a filmben. Ráadásul még egy csomó érzelmi mumbo-jumbo is van benne. Legalább kipipáltam, soha többé nem kell megnézzem.
Being John Malkovich (1999): Na hát ez jó kis agymenés, amikor lehetett filmet olyan ötletből is készíteni, amelytől a nagy többsége a nézőseregnek hányni fog. Kicsit extrémebbre is vehették volna a kilátunk a másik ember fejéből perspektívát, elég szórakoztatóak azok a videók, amikor az emberre olyan szemüveget tesznek amitől minden nagyon távoli lesz. Én a szokásos dolgok kritikáján túl nem nagyon találtam benne még mélyebb réteget, de mivel most láttam először (azt hiszem), így elsőre ez is elég. Egyébként ma már nem annyira elrugaszkodott ez az ötlet, szerintem az emberek öntudatlanul is megértették, hogy a cociális média is szinte pont ugyanez, abban is másokat látsz a saját szemükön (azaz a képszerkesztési képességeiken) keresztül. Irányítani (még) nem tudjuk a megfigyelt alanyokat, csak ha miénk a platform. Szerintem inkább vicces ökörködésnek szánták ezt a filmet mint nagyon mély üzenet átadására, vagy csak én nem találom azt olyan mélynek, hogy az emberek mások magánéletét is hajlandóak kifacsarni némi pénzért és/vagy egyéb természetbeli juttatásokért.
Wuthering Heights (2026): Hát ezt azért néztük meg, mert Margot játszik benne, de annyira nem jó film. A Wuthering Heights történetének csak az első fele van meg, elég rendesen át is van pár dolog "értelmezve" és nyakon van öntve egy instagram esztétikával és moralitással, hogy a mai fiatalok is értékeljék. Bizonyára pénzt lehet így csinálni, maradandó filmet csak akkor, ha a mostani insta esztétika és moralitás kőbe vésődik, ami biztosan nem az insta érdeke, szóval... Annyi a jó ebben a filmben, hogy beáll a könyv film és sorozatfeldolgozásainak hosszú sorába és így a korok összehasonlíthatóvá válnak ezen a lencsén keresztül is. Kicsit buta és unalmas a korunk, de hát az vesse rá az első követ, aki jobbat tud csinálni. Persze lehet, hogy valójában a korunk negatívja jelenik meg, hiszen egyébként meg nem mondanám hogy buta és unalmas a korunk, pont hogy nem az, de ebbe menekülünk abból ami van. Na franc tudja. Ja igen, még az is jó, hogy telegrafálva van, hogy ez a történet bizony egy Rómeó és Júlia reakció, amiben a szerelem azért nem teljesül be, mert a két szerelmes rangbeli különbségét nem tudják átlépni, de egyébként minden adott lenne hozzá.
Emily Brontë's Wuthering Heights (1992): Ez egy sokkal jobb feldolgozása a könyvnek, már csak azért is, mert sokkal hűebb (gondolom) a könyvhöz és elmondja a történet második felét is, a nő halála után. Szerintem 2021 februárjában láthattuk (először, de akkoriban még nem írtam minden hónapban a megnézett filmekről), mert akkor is nagyon bejött a zenéje és most is nagyon bejön. Valami istenkirály zenéje van. Az sem mellékes, hogy Ralph Fiennes és Juliette Binoche játssza a főszerepeket, akik nekem nagy kedvenceim. Azt hiszem, erről a filmről is nyugodtan kijelenthetem, hogy nagy kedvencem, pedig még csak kétszer láttam (most másodszor) és egy kicsit nehezen jönnek át bizonyos dolgok (főként a fickó vadságát nehéz jól megítélni). Viszont a látvány is pazar, talán éppen azért, mert még a régi jó módszerrel készült, nem olyan épületek és tájak vannak benne ahol insta fotókat szokás készíteni, a vadság sokkal jobban átjön. És ebben a filmben a teljes sztori benne van, tehát a szerelmesek a túlvilágon úgyis egymásra találnak, ha ebben nem is sikerült beteljesíteniük szerelmüket, ráadásul Heathcliff végül gondoskodik az őt befogadó család mindkét ivadékáról (igaz az, hogy ők egybekelnek kicsit problémás, révén első unokatestvérek, bár ez lehet akkoriban nem volt annyira az). Na jó, szóval nem kéne igazán a történetet elemeznem, mert nem olvastam a könyvet (és valószínűleg nem is fogom, mert a felvetett problémát közben már a társadalom megrágta rendesen előttem), de vibe az nagyon erős a filmben (a látvány meg a zeneeee).
Outerlands (2025): Ezt azért néztük meg, mert a Billionsból az egyik karakter a főszereplő, a nembináris ember. Elég jó kis nyugis film, az is nagyon bejön, hogy a cím egy fiktív videójátékra utal, amely egy ilyen fedezzünk fel egy világot snes (illetve valami arra hajazó fiktív konzol) játék és persze jól párhuzamba állítható az élet felfedezésével. Itt biza a vidiójátékok már nem csak egyszerű kellékek, a történet rendesen át van szőve velük és a vége is arra utal, hogy a főhős miután befejezi a játékot, megpróbálja a megfelelőjét megcsinálni az életében is (nem öngyilkosságot követ el, pár részletet azért kihagytam, ne tessék rosszra gondolni).
Deathstalker (1983): Ezt a filmet azért néztem meg, mert egyszer a jótúb beajánlott egy vidiót amiben ilyen típusú filmeket rangsoroltak és nagyon viccesnek találtam és hát fel kellett lazítani ennek a hónapnak a listáját is valamivel. Szóval ez egy buta film, amiben ágyékkötős pasik és nők kardozgatnak meg kettyintgetnek, meg valami varázslók is vannak, meg kisebb-nagyobb szörnyikék is. A végén a legmenőbb pasi megkapja a legszebb nőt. Pont mint a valóságban. A boldogan éltek míg a következő adag szörnyike fel nem tűnik meg implikálva van, szintén a valóságból.
The Bourne Identity (2002): Most fent vannak a Bourne filmek az hbo-n, nosza nekifogtunk megnézni őket, nekem kimaradtak anno. Ezekben a történetekben az a csavar, hogy itt a szuperügynök nem valami idegen fenyegetés ellen harcol, hanem a saját ügynöksége ellen, ami jelen esetben a SZIJA. Az is érdekes, hogy eredetileg hidegháborús történetek, akkor is készült ebből a történetből egy minisorozat, de ezek a filmek alapvetően azért már a korhoz vannak igazítva mind technológiai mind etikai szempontból. Én nem olvastam a könyveket amelyek alapján készültek, nem tudom mennyire másítja meg ez az adaptáció a mondanivalót (az kétségtelen, hogy a hidegháborúban sokkal könnyebb volt elfogadni az ellenséggel szövetséges akárki likvidálását mint most, amikor már "béke" van és az emberi jogok chartáját többen írták alá (igaz, ki is léptek egyesek)). Nekem igazából azért érdekesek ezek a filmek, mert mostanában érdekel ez a kémkedős téma és össze lehet hasonlítani őket Mr. Bond és Mr. Hunter kalandjaival. Na, itt egyetlen fél terrorista haja szála sem görbül, itt a rossz fiúk is a szija dolgozói, kicsit vicces is, hogy milyen gyorsan el lehet intézni őket. Hiába, a kiképzés sokat számít. Meg azért is érdekesek, mert jó kis technológiai visszatekintésként is szolgálhatnak, pl. arról, hogy milyen butaságokat etettek meg az emberekkel. Meg az, hogy melyek azok a történeti elemek, amelyek minden filmben benne vannak, pl. az autós üldözés, vagy a tömegben a követők lerázása. Jó dolog az, ha nem azon kell izgulni, hogy megmenekül-e a világ megint, lehet csak a történet egyes darabjait nézni. Ennyi bevezetés után nem is tudom már, hogy mit írjak az első filmről. Szóval okés filmek, de semmi nagyon extra, semmilyen téren, ha leszámítjuk azt, hogy ez amolyan pandúr-pandúr action, de ha ezt nem a megszokott keretek között bontaná ki, akkor talán jobban számítana ez a kis variáció. Vagy lehet, hogy valaki ebből vezet le mindent, lehet, hogy a zsáner igazi szerelmeseinek ez olyan, mintha mondjuk Rómeó és Júlia transzneműek lennének. Nekem csak egy apró variáció, az akció ugyanaz, a duma kicsit más, de abban is maradnak az állítmányok, az alanyok változnak. Na jó, ugorjunk végre.
The Bourne Supremacy (2004): Ja igen, Bourne nem nőcsábász, ő igazán szeret egy csajt, kár, hogy nem tudja, hogy az ő munkájában a mellékszereplők gyorsan hullanak, szóval az első részben megismert csaj sem húzza sokáig itt. Igen, kb. ekkor még úgy képzeltük, hogy lehet keresni az adatokkal egy adatbázisban, csak a metaadatokhoz nem lehet hozzáférni (ujjlenyomat keresés). Vajon ezt ma még bekajálná az emberek nagy része? Egyébként mikor lesz olyan film, amelyben az interneten gdpr jogokkal bajlódik a hekker, esetleg szóban is elmondja róla a véleményét róla? Meg persze az sem feltűnő, hogy a szuperkém ujjlenyomatot hagy, de pontosan egyet. Ja, meg a szija nyú jorki központjában csak úgy be lehet látni az ablakon, hogy nézzed ki pasziánszozik éppen a gépén. Ez csak természetes. A legjobb viszont a moszkvai autós üldözés rengeteg ladával. Hja, még az olajmilliárdok nem folytak olyan könnyen ekkoriban.
The Bourne Ultimatum (2007): Érdekes megoldás (bár nem teljesen új, de azért nem is túl gyakori), hogy az előző film vége kb. ennek a filmnek a közepére van beillesztve. Itt is csak úgy be lehet lépni egy folyamatban lévő küldetésbe és üzeneteket küldözgetni az ügynököknek. Hiába, ha nincs integrált küldetésmenedzsment rendszer, ilyen apró dőreségek is meg-megesnek. Itt most az autós üldözés jelenet Tangierben van és Dacia Loganok a rendőrautók, tök vicces. Azt is megtudhatjuk, hogy az ügynökök is nagy vetítők, de a nyugdíjhoz közeledő köpcös pszichológusoknak még vizet se vihetnek. Meg persze minden ügynöknek ott pörög a trolé probléma mindig az agyában misszió közben is.
The Bourne Legacy (2012): Na ebben nincs Matt Damon, elfogytak az eredeti könyvek, persze valaki felvette a fonalat és jó sok Bourne történetet írt, ennek a filmnek a címe is egy ilyen könyv címe, csak a történet teljesen más. Logikus. Ebben volt egy nagyon erős Terminátor utóérzetem már, az utóbbi részekben mind az volt, hogy Bourne és egy csaj menekült egy fejletebb (általában morálisan még nem kompromittált, már ami a gyilkolászást illeti) ügynök elől, ebben meg már egy motoron teszi ugyanezt egy Bourne klón, a csaj meg Rachel Weisz. Tiszta Terminator 2. Vicces autókat most nem láttam. Egyébként az egész vírusos sztori nagyon viccesen hat így kovid után.
Az utolsó Bourneba is belekezdtünk, de E belealudt a felénél, ebből a hónapból kimarad, de majd jön a lezárás a következő hónapban.
Zene.
