Na megint itt a hónap vége és én szinte semmit nem írtam. Belehúzunk a "velős" mondatokba.
The Terror (3. szezon): Nekem a The Terror 1 szezonja nagyon nagyon bejött, talán az egyik kedvenc sorozatom, a második is tetszett, ritkán dolgozzák fel azt a témát. Ez a 3. szezon nagyon elüt tőlük, hacsak nem gyanakszunk arra, hogy a főszereplő tortúrája valójában az amerikai nép tortúráját szimbolizálja, akkor kap egy elég univerzális olvasatot és azt kell mondjam, nekem bejön ez az értelmezés. Egyébként persze szépen meg van csinálva, csak kicsit szűkebb a történet az előző epikus művektől.
The Maze Runner (2014), Maze Runner: The Scorch Trials (2015), Maze Runner: The Death Cure (2018): Nem fogom külön értékelni ezeket a filmeket, annyira azért nem voltak érdekesek. Egy fiatal felnőtteknek szánt könyvsorozaton alapulnak, amely zsáner legfőbb ismérve az, hogy fiatalok a főszereplők és az üzenetük általában a lojalitásról szól, meg arról, hogy meg kell szólítani a csajt/pasit aki tetszik neked. Legalábbis nekem ez a benyomásom, bár nem nagyon tudom, hogy annó olvastam-e ilyesmit és ha igen akkor abban mi volt az üzenet. Mindenesetre a The Hunger Games is ugyanez a zsáner. Érdekes, hogy ezek a sikeres könyvek, amelyekből film is készül, mind disztópikus sci-fik, lehet, hogy ez az a miliő amiben a leghihetőbb az, hogy felnőtteknek gyakran sikerül elkúrniuk a világot. Engem inkább érdekelne valami történelmi fikció, a két világháború legalább ilyen környezet, de lehet, ezt a fiatalok nem szeretik mert túl történelemóra szaga van. Mindenesetre itt is van egy verseny, amiben kiválasztják a gyerekeket (itt egy labirintusban kell túlélni, mivel mostanában nagyon érdekelnek a labirintusok, gondoltam, két legyet ütök egy csapásra, de nem volt semmi igazán nagy innováció ami a labirintusokat illeti és csak az első film helyszínéül szolgálnak amúgy is) és aztán ki akarják facsarni a nyerteseket, de a legújabb gyereknek jut a lehetőség/sors hogy megszakítsa a körforgást, megcsókolja a lányt és megmentse az emberiséget. Legalábbis egy kis részét itt, de persze nyitva hagyják a végét, hogy azért még a maradékról sem feledkezett meg. Elég látványosak a helyszínek, a szereplők nem tolják túl a színészetet és a karakterek is könnyen felismerhető kategóriákba tartoznak, pont elegendő érzelmi konfliktus van benne amire még egy 15 éves nem a könyv lecsapásával reagál. Persze, ez is rendesen melléfog ami egy globális pandémia igazi problémáit illeti, de hát ki nem? Utólag könnyű okosnak lenni. Volt egyetlen jelenet, amiről azt gondoltam, hogy felnőtteknek szól, de már nem emlékszem mi volt az, lehet van több is, de én nem voltam képes felfedezni őket. Jajj.
Bad Lieutenant (1992): Hát ez bizonyára nagyon ütős volt 92-ben, full frontálba megy a drogozás meg az egyebek, de nekem nem állt nagyon össze semmilyen más mondanivaló azon túl, mint hogy vannak rossz zsaruk is. Persze az vicces, hogy a vége akkor most pozitív vagy negatív. Azért egyszer érdemes megnézni, főként, ha valaki szereti a New York őszi képét, de nem valószínű, hogy valaha is elmegy oda.
Day The World Ended (1955): Jó kis régi poszt-apó film, mindenki olyan jól fésült az apokalipszisban, mintha mise történt volna. Hiába, a szokás, vagy az értékrendszer, vagy csak a filmes igények és lécek. A történet nem túl bonyolult, nem az tetszett, ahogy felépítették a szörny bemutatását, aztán most látom a wikipédián, hogy ott volt a plakáton is. Szerintem nem kellett volna, mert vicces a szörnyike az átlátszó szarvaival. Na most meg én lelőttem a poént. Csak a műfaj szerelmeseinek ajánlott.
Chosen Survivors (1977): Ez megint poszt-apó filmnek indul, de aztán nagyon elkanyarodik egy olcsó horrorba egy fura helyszínen. A csavar is kiszámítható most, persze akkor lehet, hogy nagy volt, lepetéltek tőle az emberek.
Kingsman: The Secret Service (2014), Kingsman: The Golden Circle (2017), The King's Man (2021): Ezek egész jó kis titkos ügynökös filmek, képregény alapon, ezért van benne néhány nagyon fura dolog, pl. az, hogy gyakran kinyírják a szereplők nagy részét, meg az, hogy a bunyók nagyon képregényes stílusban vannak filmezve és vágva, engem egyébként ez eléggé idegesít. Viszont az meg bejön, hogy eléggé görbe tükröt mutat a világra és a zsánerre, szeretném én felfedezni az összes apró és nem annyira apró referenciát, bizonyára hemzsegnek benne, de csak néhányat találtam, nem is fogom listázni őket, mert el is felejtettem őket közben. Nem tudom mennyire újranézhető, valószínűleg eléggé, mert nem annyira maga a történet a lényeg, inkább a látvány meg a világ dolgai, ezek egyszer még nosztalgiát is ébreszthetnek. Jó cucc, de azt hiszem, ha moziban nézem, kicsit fanyalogtam volna, hogy ennyi?
Damnation Alley (1977): Jó kis poszt-apokaliptikus road movie, a mai léptékkel sem a látvány sem az akció nem valami ütős, de azért egyszer érdemes megnézni. Az elején van egy hosszú bevezető az atomháború kitöréséről az amerikai nukleáris arzenál központjából, az eléggé hatásos, még most is hideglelés a precíziós kimúlás.
Deliverance (1972): Kimegy az ember a vadonba és rájön, hogy ő is vadember. Persze, 72-es minőségben. Nagy siker volt ez a film, ebből finanszírozta Boorman a Zardozt, az nekem jobban bejött, de persze valószínűleg kevesen vannak ezzel így. Egyébként meg szépen megcsinált film, lassú is eléggé, hogy legyen idő emészteni, de én nem vagyok olyan nagyon fogékony erre a témára, de azért érdekes volt egyszer megnézni, de ha valaki nem magyarázza el hihetően, hogy a Föld anya hogyan jelenik meg a filmben, még egyszer nem fogom megnézni.
Dangerous Game (1993): Sajnos ehhez nem volt semmilyen nyelven feliratom, megszoktam a feliratot a filmeknél, még ha angolt is, bár elég jól értem a nyelvet, ha nem tökéletes a hang, azért sokat tud segíteni. Nekem nagyon bejött ez a film, kicsit úgy érzem, hogy a Bad Lieutenant egyszerű története után gondolta Ferrara, hogy megmutatja, hogy tud egy kacifántos többrétegű filmet is csinálni, ugyanazzal a főszereplővel, kicsit amolyan Bad Director témában. Viszont a való világ és a filmezés egymásra vágása nagyon érdekes egyveleget alkot, egy idő után nehéz eldönteni, hogy a karakterek mikor élnek és mikor játsszák a szerepüket. Van viszont benne egy elég gyomorforgató jelenet, nem fogom lelőni a poént, csak azt, hogy van egy hasonló másik híres ilyen jelenet egy másik filmben és mennyire különbözik a kettő értelmezése a kontextus alapján. Vagy mégsem.
Sentimental Value (2025): Ez jó kis film, de nem mondhatnám, hogy könnyű darab megérteni. Valószínűleg az élet értelméről szól, hogy az embert az áldozatok amiket hoz jobban meghatározzák, mint az eredmények amiket elér, főként, ha egy kicsit kiterjesztjük az ember fogalmát (mondjuk a családjára). Vicces, hogy a fickó ad négy dvd-t az unokájának, ebből kettőnek látszik a borítója, az egyik az Irreversible, a másik a The Piano. Az első filmet egyszer láttam, de többször nem fogom megnézni, a másodikat meg akartam nézni ebben a hónapban, de nem jött össze, majd talán jövő hónapban. Mindenesetre én nem adnám az Irreversible-t egy gyereknek, meg ezt a filmet sem, biztos unná. Én nem untam, de több a lyuk a történetben mint az anyag, bizonyára, hogy mindenki szép nagyra szőhesse a maga szájíze szerint.
Commando (1985): Azok a régi szép idők, amikor Arnie csinálta a rendet a világban. Jó poén volt megnézni, van egy bizonyos poétikája azoknak a jeleneteknek amikor valaki áll a kép közepén és másodperceken keresztül lő és táncol a kezében a géppuska. Persze a főellenséget azért csakis késharcban lehet legyőzni. Azért persze el lehet gondolkodni, hogy ki is a főnök a világban, a megbízó vagy a megbízott.
On Her Majesty's Secret Service (1969): Hoppá, ezt elfelejtettem időben beírni, persze megnéztem, hiszen időrendben nézem a filmeket, de kimaradt amikor néztem. Nekem egyébként egészen bejött, sokkal valószerűbb volt a szokásos Bond filmeknél, talán kütyüket sem használt a fickó. És ugye átlagosabb fickónak mutatja be, aki megnézi a Playboyt is, még ha bombázókkal is van körülvéve és nagyon rosszul is tud öltözködni, ha akar (az a skót szoknya brutális). Na meg itt meg is nősül Bond, nagyon komoly irányváltás a karakterében, de persze azért nem tolták túl a témát, nem tudom, eredetileg is ez volt a koncepció, vagy mivel a szereplő jelentette be, hogy egy filmnél tovább nem vállalja a szerepet, hát gyorsan le is zárták ezt a dolgot. Meg persze itt jelenik meg a sízés először, gondolom a sok tengerparti jelenetet akarták lecserélni, viszont itt nagyon sok rosszfiúval a sízési tudásbeli hiányosságok végeznek, egészen emberséges hozzáállás. Szóval jó kis darab. (ez itt utólagos insert volt)
Diamonds Are Forever (1971): Most belehúztam a James Bondokba, de most sajnos se kedvem se időm írni róluk. Mindegyik érdekes darab, talán majd ha legközelebb újranézem őket, akkor többet fogok ezekről írni, amelyekre csak egy-egy mondat jut. Erről most annyit, hogy ennek a nézése közben ismertem fel, hogy a Bond filmek mind teljesen azonos struktúrájúak, iszonyú zseniális, ahogy ugyanazt a történetet el tudják adni harmincszor, az apró részletek variálásával.
Live and Let Die (1973): Na innen kezdve már Roger Moore a Bond, eléggé megváltoztatták a hangulatot és a szereplőket (lévén szinte mindenki afroamerikai), még ha a film struktúráját nem is. Én inkább poénosnak értékelem az egészet.
The Man with the Golden Gun (1974): Na ez viszont komoly, itt az igazi történet az, hogy egy csaj próbál szabadulni a bérgyilkos pasasától, ezért (nem túl plauzibilis módon) küld neki egy üzenetet, de sajnos a pasasa megöli őt és Bond végül megbosszulja a csajt. És van persze valami globális jelentőségű napbizgenytű is, meg sziklába épített titkos bázis, de hát ezek elmaradhatatlan kellékek egy Bond filmből, de nem erről szól az igazi történet.
The Spy Who Loved Me (1977): Érdekes közeledés a Szovjetunió felé, lehet Brezsnyev papa népszerű volt nyugaton. Persze azért a szovjet ügynök nem sokat karatélyozik, de annál jobban néz ki, szóval az ügynökök végül békét kötnek (a szokásos Bond stílusban), még akkor is, ha jó okuk lenne nem ezt tenni. Lehet van itt valami üzenet a mai kornak is?
Full Metal Jacket (1987): Ez is kimaradt, Kubrickot is be kell pótolni. Nekem annyira nem jött be, de lehet, csak én vagyok érzéketlen a háborús köntösbe ültetett mélypszichológiai üzenetekre. Azért persze szépen meg van csinálva és eléggé különbözik képileg a szokásos Kubrick művektől, érdekes látni, hogy tud mást is, ha akar.
Moonraker (1979): Nekem ez nagyon poénosnak tűnt, szerintem legalább tízszer felkacagtam. A vége, az űrbázison ugyanolyan fárasztó mint az a hosszú bunyó a víz alatt a Thunderballban. Amikor régebben láttam, ez a rész nagyon fárasztott, de most nagyon bejött. Lassan azt kell figyelnem, hogy melyik Bond filmekben nem egy szigetbe van beépítve a titkos bázis, az talán valami titkos üzenet a földtulajdonosok ellen?
Band of Brothers (minisorozat): Ez a sorozat most 25 éves, elég érdekes volt újranézni, valamikor nagyon régen láttuk, én nem sokra emlékeztem belőle, kivéve a végére. Igazán bemutatni a háborút lehetetlen, de azért ez a sorozat sok érdekes jelenetet mutat a harcokon kívül is, meg azt, hogy nem csak harc közben lehet meghalni, sőt, talán a legtöbben nem úgy halnak meg. Meg persze a hősök is elteszik az ezüst étkészletet, egyiküknek sem lett volna ott a helye, egy ideális világban. Kár, hogy olyan sok döntéshozó nem néz háborús filmeket és sorozatokat, mielőtt meghozza a buta döntéseit.
Zene.
