a torták készítésének elviselhetetlen filmezése

Kicsit pótoltam a lemaradást a rövid vidiókban a jótúbon és feltöltöttem két tortásat is és persze megint meglepődtem, hogy voltak emberek, akik ezekért iratkoztak fel a csatornámra. A tortás vidióknak az a története, hogy egyszer egyet poénból feltöltöttem és nagyon nagyot ment, utána elhatároztam, hogy minden tortáról amit E süt készítek vidiót, ami nem egészen teljesült, de 80%-ban azért igen. Gondoltam megnézem a statisztikákat, hogy mi is van ezekkel a vidiókkal.

Szóval itt a lista a tortás vidiókról, időrendi sorrendben, a zárójelben az van, hogy hányan iratkoztak fel a vidió megtekintése közben: 1 (49), 2 (13), 3 (8), 4 (11), 5 (7), 6 (3), 7 (13), 8 (6), 9 (5), 10 (0), 11 (3), 12 (1), 13 (0), 14 (0), 15 (0), 16 (0), 17 (1), 18 (1), 19 (1), 20 (4), 21 (0), 22 (1), 23 (2), 24 (1).

Ezek szerint összesen 130-an iratkoztak fel a tortás vidióknak köszönhetően, ami a 445 feliratkozó 29%-a, most 241 rövid vidió van a csatornámon, annak a 24 vidió 10%-a, tehát a tortás vidiók az átlagosnál több feliratkozót vonzanak. :))

Egyébként érdekes, hogy az utóbbi időben a blog is nagyon meglódult a nézettségben, de ott nincsenek jó statisztikák, azt sejtem, hogy inkább valami robotok nyalják be a sok kis betűt meg számjegyet, hogy aztán valami mesterséges intelligencia biflázhassa őket. Ezt azért gondolom, mert mostanában Vietnám, Brazília, meg Szingapúr vezetik a megtekintések listáját, persze lehet akár VPN is. Az viszont gyanús, hogy a régi, húsz évvel ezelőtti bejegyzések a népszerűek. Néha beleolvasok én is ezekbe és hát fogom a fejem, hogy mennyi hülyeséget írtam. Persze erre mit csinálok, még több hülyeséget írok, valószínűleg húsz év múlva ezeket olvasni is fogni fogom a fejem, hacsak nem lesz már olyan plugin a böngészőben, hogy az aktuális ízlésedre alakítja a szöveget, mint ahogy most a fordítás kezdett egyre elfogadhatóbb lenni.

Aztán meg arra gondoltam, hogy lehet, a mesterséges intelligenciával készített képek a blog tortái, nosza generáltam is egy témába vágót és hát olyan viccesek lettek, hogy mindkettőt fel kellett tegyem, a chatgpt által generáltat és a nano banana 2-t is. Én nem fogok belemenni a két modell elemzésébe, de azért elég vicces a dolog.

Egyébként meg nem hajtok sem a jótúb feliratkozókra, se a blog olvasókra, inkább csak amolyan kiterjesztett memóriaként szolgálnak ezek a dolgok, nem akarok a (cociális) média pöcegödrébe beállni nyakig. Jobb az nekem, hogy nem kapok feedbacket arról amit csinálok, ha lenne, valószínűleg már abbahagytam volna. Jobb az nekem, ha úgy gondolom, hogy csak robotok nyalják be a blogot, meg egy-két barát és családtag. 

lehunyja sok szemét a nép háza

No, lassan véget ér a hónap, azt hittem, többet fogok foglalkozni a kormányválsággal, de már nincs energiám rá, az egész román politika csak porhintés, nincs amiért foglalkoznom vele. Szerencsére sikerül elég rendesen lejönnöm a hírekről, tévé és írott formában is, csak a gazdasági híreket olvasom, de ott is tudom már, hogy csak porhintés megy, szóval általában megfordítom az előjelt amikor valamiről olvasok. Jó lenne, ha ez a távolmaradás kitartana minél tovább, valahogy a régi illúziók nehezen halnak ki, de legalább jó lenne, ha a viccesek kerülnének túlsúlyba, nem azok, amelyek hasznosnak hazudják magukat.

Eljött annak is az ideje, hogy Tifa egy kicsit nyugdíjba menjen, lehet lassan ideje lenne megpróbálkozni nonfiguratív promptolással is, mondjuk ha referenciákat gyártanék a pacákra, úgy biztos jobban menne, de az sokkal több időt igényel mint beírni egy sort. Egyébként elég szórakoztató volt ez a palacsintasütős sorozat. Nem volt semmi különösebb üzenete magának a palacsintasütőnek, inkább csak tesztelni akartam, hogy mennyire jól tudja berakni a képekbe a rendszer és utána már inkább nekem volt feladat az, hogy illusztrációként egy olyan gondolatot fogalmazzak meg, amibe többé-kevésbé természetesen beleillik egy palacsintasütő. Egy picit talán tágítottam az agyam a fogalmak kompozabilitásával kapcsolatban, vagy csak hiszem ezt, fene tudja. Az biztos, hogy gyakran csak azért bejegyzést, hogy játszhassam a képgenerálóval és meg legyen a napi bejegyzés, hogy ez meddig fog kitartani, arról fogalmam sincs. Jó szórakozás ez a képgenerálás, lehet, hogy kéne neki csinálni egy külön blogot vagy tumblrt vagy instát, de ezzel az a baj, hogy az emberek azt hiszik, hogy a művészek életére akarok törni vele, vagy azt képzelem, hogy én is művész vagyok, pedig csak annyi van, hogy beírogatok dolgokat a képgenerálóba és választok egy képet ami tetszik. Persze, lehet ezt úgy is csinálni, hogy nem rakom ki a képet, csinálom is, de rájöttem, hogy a két dolog segíti egymást, ha képet generálok a bloghoz, vagy ha bejegyzést írok egy képhez, akkor mindkettőt gyakrabban csinálom, mint ha csak képeket generálnék vagy csak blogot írnék. Persze az egésznek nincs semmi értelme, de hát felkelni sincs értelme, de ha már ezt a programot töltötték a sejtjeinkbe, nincs más választásunk.

Egyébként vicces módon tényleg működik ez az írás terápia, egyre kevésbé zavar a világ, amióta leírom, hogy mi zavar vele kapcsolatban, de az is lehet, hogy az öregedés folyamata ez, nincs objektív megfigyelési pontom, a kísérletet sem ismételhetem meg, hogy ha május 30-án ha nem írnék semmit, mennyire szarnám le a világot a nap végén.

Az is mekkora királyság, hogy annyi zene van a jótúbon, mindent, amiből nem volt elég a 90-es években, most addig hallgathatok amíg hányok. Legjobb. Csak valahogy azt kéne visszakapni, hogy egyáltalán nem érdekelt a politika a 90-es években, csak miután egyetemre mentem kellett menni szavazni és kezdtem olvasni politikai témájú cikkeket is online, kezdett véleményem lenni. De egy egész életet enni ezt a szart, valahogy elképzelhetetlen. Valaminek változnia kell, vagy lejövök, vagy belehalok, vagy leszarom. Vagy találok valamilyen olyan transzformációt, ami elszórakoztat. Politikai témájú képgenerálás, valakit érdekelne? 

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

minden nap 5 percre bekapcsol a gép

Azt hiszem, egy dolgot tisztáznom kell. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy én ilyen nagyon filozofikus vagyok és nagy elméleteket gyártok, de ez messze nincs így, pont hogy kis elméleteket gyártok, minden napra egyet.

Van egy mondás, hogy az elméleti tudóst a leggyengébb írása alapján ítélik meg, a gyakorlati tudóst meg a legerősebb írása alapján. Ez a mondás már nagyon régóta figyelembe van véve a mentális tornamutatványaim során, ezért merek sok butaságot írni, mert tudom, hogy ha talán egyszer sikerül valami értelmeset is írni, akkor az lesz kiemelve, hiszen én szívvel-lélekkel alkalmazott tudós (illetve mai nevén programozó) vagyok. Nem is mernék nagy elméleteket gyártani, úgy hiszem, túl bonyolultak azok a rendszerek amelyek érdekelnek, hogy rátapinthatnék a működésük lényegére. Az van, hogy minden napra van valami dolog ami érdekel és azt addig pörgetem-forgatom az agyamban, amíg valami tetszetős megoldást találok, annyira nem érdekel az, hogy igaz vagy hamis, csak fényes legyen.

Persze, azt is ismerem, hogy nincs semmi praktikusabb, mint egy jó elmélet, ezért néha szoktam elméleti ismereteket is gyűjteni, de olyan lassú a feldolgozás, hogy szinte állni látszik az idő, míg a rendszer gomolyog. Ezért birkózom mostanában a szabad akarat kérdésével, de nem hiszem, hogy bármit is hozzátennék, inkább csak gyúrom itt az iszapban és amikor látok valami érdekeset, akkor leírom gyorsan, hogy nehogy elfelejtsem. Persze, ha 20 év múlva újraolvasom, valószínűleg a nagyja már érthetetlenné válik számomra is, de talán pont az mutatja egy gondolat értékét, ha nem veszíti el az értelmét 20 év alatt sem, legalább számomra.

Ja és azért csinálom mindezt publikusan, mert talán van egy kis jel is, a zajban, hátha valakit még inspirál egy kis iszapbirkózásra. Ha nem publikusan csinálnám, akkor már nem csinálnám, sajnos így működik ez.

Zene. Zene. Zene.

a szabad asszociáción alapuló képek generálásának elviselhetetlen könnyűsége

Szóval most az van, hogy egyre jobban szórakoztat ez a kép gyártás mesterséges intelligenciával. Kicsit már kezdtem azon is gondolkodni, hogy miért. Főként most, hogy Tifa-s képeket gyártok, kezdtem rákapni. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy most már nagyon jól működik ez a nanó banán 2 képgyártó ami a gúgel flóban van, nagyon sokszor meglepően jó eredményt gyárt elsőre és némi kis igazítással utólag olyan képeket gyárt, amelyek teljesen kielégítik a kezdeti ötletemet. Sőt, néha meg is lep az eredmény, pl. nem gondoltam volna, ha annyit kérek tőle, hogy Magritte stílusában készítsen egy palacsintasütőről egy képet akkor még le is fordítja franciára a palacsintasütő szót (mármint a frying pan-t, ugyanis angolul kommunikálok vele, lehet, hogy fölöslegesen). Volt valamikor egy elmélet, hogy gyakorlatilag a mesterséges intelligenciában minden valamire való feladat mi-teljes, mert bármikor befigyelhet egy szöveg értelmezési vagy fordítási feladat is (akár vezetés közben sem árt, ha tudja mi az, hogy ausfahrt) és akkor már érteni kell emberül, hogy meg tudjuk oldani. Hát ez a képgeneráló rendszer eléggé mi-teljes, az tuti, persze néha még nagyokat hibázik (három kezet azért még nem láttam), de azokat nem mutogatom. :)))

Egyébként meg most azon filózom, hogy mennyire hasonlít az, ha egy karaktert teszek be mindenféle asszociációkon alapuló képekbe ahhoz, amikor irányítom egy ismeretlen játékban? Mindkét esetben érnek meglepetések, a történet rajtam is múlik, mennyit értek meg belőle, mit teszek be és mit veszek ki belőle. Talán a mesterséges intelligencia esztétikusabb képeket generál, meg sokkal könnyebben ugrál a stílusok között, a múltkor egy napig csak különböző festők által festettem meg ugyanazt a képet, lenyűgöző. Persze, ha nem játszottam volna az ff7-et, akkor Tifa nem lenne akkora kedvenc valószínűleg, de csak a képgenerálóval tudom Squall-t Tifa mellé tenni, egyetlen ff sem engedi meg ezt nekem (egyelőre). Meg persze egyre érlelődik bennem, hogy le kéne nyomni az ff-eket, az elejétől a végéig, csak sajnos ennyi időm nincs. Pedig jó volna. De lehet, ha az embernek csak fél órája van naponta, akkor jobb szórakozás, ha beröffenti a képgenerálót. A legjobb az egészben az, amikor magamat csapom be és csak napok után értem meg, hogy mit is csináltam. Nem egészen sakk ez saját magam ellen, de nem is egészen nem sakk.

Mindenesetre még egy ideig fogok szórakozni ezzel, gyakran azért születik bejegyzés, hogy feltegyek egy képet amit viccesnek találok és akkor már kanyarítok egy mondatot is alá, néha van a képhez relevanciája, néha nincs. Ha valakinek ez bejön, akkor most egy ideig jól fog szórakozni, ha meg nem, akkor keressen más blogot amit olvasson. :))  

Zene. 

a blogírás elviselhetetlen könnyűsége

Be kell vallanom, most szórakoztat a blogírás. A kép legyártása a leginkább szórakoztató, bár néha egy kicsit frusztrál, hogy nem sikerül legyőznöm a lopirájt algoritmust, de talán mindenki tudja, hogy ki is az a fehér hajú fickó a képen, még ha nem is hasonlít olyan nagyon rá. Vagy ha nem tudja, egyel kevesebb paramétert kell figyelembe vegyen az üzenet dekódolásában. Persze, kereshetnék egy olyan modellt ami többet megenged mint a gúgel fló, de ez olyan könnyen hozzáférhető és nagyjából kijön az amit akarok, olyan nagyon finoman úgysem tudom hangolni azt ami a képen van és nem is akarom, a modell által relevánsnak tartott részletek általában nekem is megfelelnek.

Aztán, a sétáim során összegyűl néhány téma amit kiírhatok, de persze ez nem nagyon szokott sikerülni, de nem nagyon érdekel ez engem, abban is van információ, ahogy összezavarodnak a mondatok és a gondolatok. Lehet majd egyszer a dzsemináj 10 által készített intelligencia skálán enyhe szellemi fogyatékosnak fogok kijönni, de ez még mindig jobb mint hogy egy nagy N/A legyen a nevem mellett. Legalább a kedves és megértő mesterséges intelligencia személyre szabott tervet készít majd nekem, hogy a kusza mondataimat kiigazítsa. Szóval majd mesél nekem a kedvenc filmjeimről és demóimról és én majd ügyes kis mondatokba szedve válaszolgatok neki.

Vagy az is lehet, hogy a jövőbeli Voight-Kampff tesztben hogy eldöntsék hogy ki az ember és ki a mesterséges intelligencia, az én mondataim perplexitását is figyelembe veszik majd egyszer. Egyik gép mondja a másiknak, hogy nagy a füle. Ez van, illetve lesz.

Szóval csak ennyit akartam most, persze sok időm nincs bejegyzést gyártani, de valahogy a hülyeség mindig erősebb és valami kikerekedik, ha más nem, hát egy kockaság.

Zene. 

üzemi üzenet üzbég helyett magyarul

Ezentúl így megyünk tovább. Talán kicsit kevesebbet kell így küzdenem a lopirájttal.

Demó. 

Zene. 

AI. AI. AI.

The Meaning Crisis. 

Hehehe. 

EzAz. 

filmek +

Most nem lesz képrejtvény a holnaputáni filmekhez, már meg is untam ezt a játékot. Amúgy is, igazából arról szólt, hogy tesztelgettem a gúgel képgenerálóját, de nem volt valami jó teszt feladat. Ugyanis a képgenerálás során az történik, hogy a prompt alapján a generáló generál egy képet, de utána még van egy lépés, amikor ellenőrzik, hogy nem-e sért valamilyen jogokat a kép. Természetesen, mivel valamilyen filmre hivatkoztam, a generáló csak akkor tud releváns képet készíteni, ha már látott egy (vagy sok) képet a filmből, ami a kopirájt törvény éppen népszerű olvasata szerint illegális (explicit licensz szerződés nélkül, én ezzel vitatkoznék, de nem most). Ezért gyakran a képgenerálások nem sikerülnek, olyankor próbálok kicsit finomítani a prompton, vagy direkt leírok egy jelenetet pár szóban és nem is említem a film címét, de úgy gondolom, hogy aki ismeri a filmet annak esetleg bekattanhat. De ez nem jó játék, mert effektív azt tesztelem, hogy a generátor és a diszkriminátor mennyire helyesen tudja a kontextusbeli különbségeket modellezni és hát persze még elég rosszul (azaz a második rendszer a kopirájtolt tartalmat csak annak eredeti kontextusában ismeri fel, tehát amikor a generátor berakja Joi-t a James Bondba, akkor nem ismeri fel, hogy az Joi a Blader Runner 2049-ből), de gondolom ez egyre javulni fog, szóval lassan ezt a játékot már nem játszhatom majd. Meg aztán, vidiókat sem generáltam, de most már annyi az előny, hogy akár egy ültömben generálhatnám a képeket, a flow-ban nincs limit a képek generálására. De most más dolgokkal szórakoztam a kép generátorral, csak hát nincs rá sok idő.

Viszont lesz helyette valami más, mégpedig próbálom valahogy dokumentálni a filmes közeghez, mint egészhez a hozzáállásomat. Nem tudom mi van velem mostanában, teljesen megpendültem, egyfolytában csak filmeket szeretnék nézni. Nem tudom miért van ez, lehet azért, mert szükségem van a mesékre és most úgy érzem, a hírekből csak hazug meséket kapok. Vagy azért, mert úgy érzem, hogy mostanában megváltozott a filmekhez a hozzáállásom és szeretném újraértékelni a kedvenc filmjeimet, hátha találok bennük új dolgokat amikért még jobban kedvelhetem őket, esetleg lekerülnek a pedesztálról, hogy új filmek vegyék át a helyüket. Vagy csak a bemutatott világ után kezdtem egyre nosztalgikusabb lenni, ugyanis egyre inkább a régi filmek iránt kezdtem érdeklődni, a mostani távlatból már tudjuk, hogy mi volt a valóság és mi volt a propaganda (persze azért nem pontosan, de mindenképpen sokkal jobban mint a jelenben) és úgy érzem a most rendelkezésre álló információk alapján sokkal jobban érthetőek a régebbi filmek. Meg talán a filmek is változtak, a mostani trendek nem érdekelnek. Vicces, de sokkal jobban érdekelnek (bár még nem néztem mostanában, de nemsokára letesztelem ezt az elméletemet is) az 50-es, 60-as évek bibliai ihletésű filmjei a rikító színeikkel és boxos embereivel mint a mostani képregényfilmek a szuper grafikájukkal és teljesen kiszámítható ívükkel.

Meg az is van, hogy szép lassan dolgozik bennem az a gondolat, hogy nincs szabad akarat, a történetek valódi jelentése az, hogy ebben a kontextusban ez az ember tudta így megoldani ezeket a problémákat, a kontextus sem speciális, az ember sem és a problémák sem, egy szabályrendszer eredményei, csak statisztikailag sokkal ritkábbak mint at "átlag", ezért találom "érdekesnek", mert az agyamban a Bayes tételt maximálisan borzolja. Ez a gondolat most így megfogant egy filmmel kapcsolatban, de nem ajánlom senkinek, hogy megpróbálja kitalálni, hogy melyik film lesz az, mert hát determinisztikus vagyok én, de kaotikus is ám, szóval kikérem magamnak.

De azért ennek a gondolatnak a szemléltetésére vegyük a Terminátor (1984) filmet, amely egyik nagy kedvencem és ezzel gondoltam végig én is ezt a gondolatsort (bár nem ez a film ihlette). Szóval a Terminátorban ugyebár a Terminátor, egy robot és Kyle Reese, egy ember visszamennek az időben, az egyik, hogy megölje, a másik, hogy megvédje Sarah Connort. A Terminátor nem tudja megölni Saraht, de nem kimondottan azért, mert Kyle olyan jó lenne, hanem azért, mert egy nagyon más világban programozták, ahol egyetlen működő stratégia volt, megkeresni az emberek bázisát és ott addig lőni amíg meg nem semmisül. Az 1984-es L.A. egy teljesen más világ, tele van egy csomó komplexitással ami a jövőben nem volt jelen, pl. el kell dönteni, hogy csoki öntettel vagy juharsziruppal eszi az ember reggelire a muffint. Ha a Terminátor egy kicsit jobb stratéga lenne (nem is kell hozzá általános mesterséges intelligencia, csak egy kicsit kell jobban érteni az emberi élet ritmusát), akkor tuti el tudta volna végezni a feladatot (talán már az is elég lett volna, ha randomizálja a sorrendet amelyben megöli a Sarah Connorokat, a randomizálás egy olyan örök érvényű heurisztika amit már a mostani mesterséges intelligenciákba is alapban beépítenek). Másik oldalról pedig, Kyle ugye szerelmes Sharahba, mert a Sarah jövőbeli gyereke adott neki egy képet az anyjáról és persze paradox módon pont Kyle lesz a gyerek apja. Jó kis logikai bukfenc ez, de érzelmileg teljesen rendben van és az egész azért működik, mert létezik egy fotó, ami Kylenak az egyetlen szépséget jelenti az amúgy brutális hétköznapjaiban. Ha lenne Oscar a filmekben szereplő tárgyaknak, akkor az a fotó meg kellett volna kapja, de az emberek mind elsiklanak felette, pedig szerintem legalább annyira fontos pillére a történetnek mint a többi hús-vér és hús-vas szereplő. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a cél mindössze az volt, hogy Sarahnak ne szülessen gyermeke, a Terminátornak rengeteg más lehetősége is lett volna, hogy ezt elérje, nem kell hozzá megölni, elég ha csak meggyőzi hogy legyen apáca. :)

Szóval, helyzetek, emberek, feladatok, nem tudom, mennyire tud ez az új látásmód megragadni bennem és tesz-e hozzá valamit a filmekhez, vagy elvesz valamit. Az tuti, hogy a messiás a fehér lovon toposz nem nagyon működik már nálam, vagy legalábbis nem nagyon találtam mostanában olyan verziót ami működne.

Egyébként nem biztos, hogy lesz mit írnom a meta-film témában egy hónapig, vagy egy évig, de van egy olyan érzésem azért, hogy lesz. Egyébként ha a filmek lesznek a blogom legfőbb témája egy időre, az engem egy cseppet sem fog zavarni, ugyanúgy nem értek hozzá, mint mondjuk a gazdasághoz, de ugyanúgy azt érzem, hogy jogom van arra, hogy saját véleményem legyen és ezt le is írjam, amúgy sem jön senki kijavítani, hogy nem a Terminátor meg a Mátrix a legjobb filmek az univerzumban. :)))

forradalmi időkhöz ellenforradalmi platformok dukálnak

Rájöttem, miért jobb a blog mint a cociális háló? A cociális hálóban nagyon nehéz a régi dolgokhoz hozzáférni, potenciálisan nagyon sokat kell pörgetni az ember bejegyzéseit, hogy elérjünk valamilyen dátumra, amelyen valami olyan történt, amelynek a kommentárjára kíváncsiak vagyunk. Tagelni nem is lehet, azaz csak adott témában megnézni, hogy mi volt a véleménye az embernek. Ez a két dolog a blogokban alapszolgáltatás. A cociális hálók arra vannak optimizálva, hogy az éppen aktuális dolgokat kommentálja mindenki, de ugyanakkor azok is az érzelmileg legvolatilisebb dolgok. Senki nem bődül fel azon, hogy egy 10 évvel ezelőtti választást hogyan kommentált egy blogger, azok a dolgok már nem sok érzelmi töltettel bírnak. Ehhez képest, a cociális hálókon már a polgárpukkasztás a stratégia, nem tudom, meddig bírja még a rendszer a terhelést. Én mindenesetre maradok a blogoknál, itt nyugi van.

Demó.

Zene. 

AI. 

egy évvel közelebb az apokalipszishoz

Úgy gondoltam, ideje lenne átnevezni a blogot, mert már nagyon nem releváns, hogy nem nyughatok. Nyughatnék, ha olyan lenne az idő meg a tér, de nem olyan.

Szóval az új név: Minier Zsolt lábjegyzetei az apokalipszishoz

Lehet, hogy minden évben lecserélem a blog nevét, de az is lehet, hogy ez már kihúzza az apokalipszisig, meglátjuk, ha megérjük.

Arra is gondoltam, hogy kevesebbet kéne blogolni, többet kéne dolgozni a játékon, de aztán rájöttem, hogy bármennyire is perzsel belülről a játék, az apokalipszis sokkal jobban perzsel és ez a blog egy jó módszer arra, hogy kieresszem a gőzt. Az a vicces, hogy ez apokalipszis dolog most olyan diffúz lett, régebben az éghajlatváltozás meg a háború voltak az elsődleges faktorok, aztán jött a kapitalista mesterséges intelligencia, meg Románia gazdasági helyzete, most valahogy minden összevegyült, mindenben látok jót is meg rosszat is, nem tudok rámutatni semmire, hogy igen, ez az, ami elhozza az apokalipszist. Illetve mindegyik elhoz egyfajta apokalipszist, de ezek valószínűleg egymásra fognak tevődni, mert csőstűl jön a baj, de arra már nincs recept, hogy hogyan és milyen sorrendben kell megoldani a problémákat, ha egyszerre jönnek.

Azt azért eldöntöttem, hogy lesz minden hónapban bejegyzés a játék előrehaladottáról és a filmekről, meg csomó rövid bejegyzés amikor sikerül azonosítani egy újabb vénasszonyt aki hajlamos az égből potyogásra.

Meg persze lesz sok link mindenféle buta AI videóra is, amelyeket érdekesnek találok vagy azért, mert először látok valamit jól/rosszul működni, vagy mert csak simán viccesnek találok. Meg lesznek demók, elérkeztünk ebbe az évtizedbe, remélem, nem spórolom le annyiszor a demó linkelést mint tavaly, lehet, előre össze kéne gyűjteni egy hónapra való linket.

Demó. 

Zene. Zene (+AI vidió).

AI. AI. AI. AI.

Kolozsvár. Drónos.

megint

Úgy tűnik, mások is kezdik úgy gondolni, hogy érdemes visszatérni a blogoláshoz, a szociális média által generált "kölcsönhatás" elég káros az ember mentális egészségére.

Szóval mostanában felfedeztem két bloggert is, akik az aranykorban is blogoltak, gondoltam újraélesztem a blogokra való linkelést az aktuális erdélyi bloggerekkel, szóval az első két blog a Magánterület 2.0 és a Gasparik blogok.

Ha még tudtok más aktív erdélyi blogokat, akkor jöhetnek kommentbe.

Zene. Zene.

AI. 

ken küldött, hogy megtaláljam az elveszett frigyládát a tavalyi hóban

Próbáltam összerakni a fejemben, hogy miért is akarok én játékot írni, de nem nagyon sikerül, szóval akkor ideje az első verziót megírni, aztán majd valamikor írok egy másodikat, aztán egy harmadikat...  

Induljunk ki abból, hogy valamit jó lenne alkotni. Ezt a premisszát majd máskor tárgyalom és most csak háromféle alkotási területet fogok tárgyalni, a könyveket, a filmet és a játékokat.

A könyv azért vagány dolog, mert nagyon tömören és nagyon absztraktan fejezheti ki magát az ember és persze végtelen lehetőségekkel rendelkezik. Az egyetlen gond ezzel a médiummal, hogy olyan régóta létezik, hogy nagyon magasra került a léc és mostanában én úgy érzem, a forma kezdett elsőbbséget élvezni a tartalommal szemben, legalábbis egy szintig. Mondjuk valahogy mindig kell szűrni és ez egy megszokott stratégia, előbb meg kell ugrani a forma követelményeit, hogy a tartalomról beszélgetni érdemes legyen. Szóval én könyvet sosem fogok írni, de blogot igen, mert ebben a formában élvezhetem az előnyeit a nyelv generatív erejének anélkül, hogy komolyan kéne vegyek bármit is. Ezért is választottam azt hiszem ezt a módot hogy terápiázzam magam.

A film azért jó, mert a világot leginkább vizuális és auditív szinten érzékeljük, sajnos az absztrakciós szint elég alacsony, de azért lehet feszegetni azokat a kapukat. Ez is azért már elég hosszú történelemmel rendelkezik, kialakult a filmes nyelv, ami részben megkötés, részben segítség. Itt viszont baromi nehéz megugrani az alapszintet is, bár most ugye az internetes videómegosztással kicsit átalakultak az elvárások, azért stáb nélkül elég nehéz volt alkotni bármit is ami nem szánalmas. Most a mesterséges intelligencia valószínűleg ráborítja az asztalt az iparra és szerintem az egy jó dolog lesz, lehet, hogy ha nagyon könnyű lesz a dolog és nagyon expresszívek az eszközök, még én is szórakozom majd vele, de komolyan persze sosem lehet majd venni, mert még ez sem az én igazi világom.

A játékokban az a jó, hogy míg a könyvek és filmek statikusak, addig a játékok dinamikusak, legalábbis egy szintig, legalábbis egyelőre. Ebben az esetben a dinamikus azt jelenti, hogy a játékokban lehet közvetíteni gondolatokat a játékos által választott sorrendben is, nem csak a szerző által választott sorrendben. Ez a nemlinearitás szerintem olyan lehetőséget ad a szerző kezébe, amivel a könyvek és filmek szerzői nem rendelkeznek. Amivel ők próbálkozhatnak, az az, hogy rétegzik a történetet és többszöri olvasás/megnézés után válnak nyilvánvalóvá a rétegek, de ez egyrészt nehézkessé is teszi az első befogadást, másrészt, nem biztos, hogy az olvasó/néző ad még egy esélyt a műnek. A játékoknak még az is előnye, hogy változtatni lehet őket az életciklusuk alatt, ha a szerző úgy gondolja, hogy nem a legjobb döntéseket hozta a készítés alatt, akkor apróbb vagy nagyobb változásokat hozhat be. Ez a játékoknál mostanában nagyon divatba jött, sajnos egy kicsit túl is van tolva, néha arra használják, hogy a hibákat csak akkor javítsák ki, ha a játék bizonyítja, hogy megéri őket kijavítani (vagyis elegendő eladást produkál). Ez az utólag kijavíthatóság eléggé megváltoztatja az ember gondolkodását, én is eléggé utálnám, ha olyan valamit kéne csinálni, aminek elsőre tökéletesnek kellene lennie. Hmm, erről még lehetne írni sokat, de most berekesztem, mert van még egy nagyon fontos dolog. Mostanában megint kezdett érdekelni az öntudat és a szabad akarat kérdése és ez egészen érdekesen összefügg a játékokkal. Azt hiszem, az a mechanizmus, ami kialakítja ezeket a jelenségeket egyelőre a legjobban a játékokkal figyelhető meg. Ha azt vesszük, a játékoknak van a leghosszabb történelme, hiszen sok emlősállat ivadéka játék során ismeri meg a világot és egymást. Szóval a játszás iránti igény nagyon mélyen belénk lehet kódolva, ugyanúgy ahogy az is, hogy a világot és magunkat is fel kell fedeznünk. Ezért egészen érdekes az, hogy az ember mennyire bele tudja élni magát a játék világába amivel játszik és nem igazán szükséges az, hogy az a világ hasonlítson a valósághoz, egészen absztrakt világokba is nagyon bele lehet élni magunkat, egyesek még a szöveges játékok világairól is pontos térképeket tudtak készíteni a fejükben. Szerintem ez nagyon érdekes és a nemlinearitással együtt olyan lehetőségeket ad az alkotó kezébe, amilyennel semmilyen más médium nem rendelkezik. Persze, a lehetőségeket ki is kell tudni használni, de az általam választott fegyvernem, a programozás, amúgy is egy jó (bár nem az egyetlen) belépő a játékok világába, szóval mostanra eldőlt, hogy én játékokkal akarok foglalkozni, ha már valamivel akarok foglalkozni. Azt hiszem, külön bejegyzést kéne szentelni az öntudatnak és a játékoknak, mert most már elfogyott a türelmem.

Zene. Zene. Zene. 

AI. AI. AI. AI.

20 éves a blog

20 éve ma kezdtem írni ezt a blogot. Előtte volt még egy másik blogom is, az egyetem szerverén, de még az archive.org sem tartotta érdemes lementeni, szóval az elúszott, illetve lehet, hogy valahol még megvan, de egy cseppet sem vágyom arra, hogy olvasgassam. A régi bejegyzéseket egyébként elég krindzs olvasni és valószínűleg így leszek ezekkel is, amiket most írok 20 év múlva. De majd valahogy kimagyarázom magamnak, hogy volt értelme leírni őket.

Egyébként semmire nem emlékszem a 20 évvel ezelőtti napból, a gondolat sincs igazán meg, amit ki akartam fejezni. Bizonyára sok indokkal és stílusban lehet a blogokat írni, nekem az nem megy jól, hogy eseményeket írogassak le, amúgy sem történik semmi általában. A fejemben történő dolgok leírása maradt nekem, mostanában megint belehúztam ebbe, de lehet, hogy lassan megunom, vagy csak kifogyok a témából. Mindig azt mondogatom magamnak, hogy érdekes az, ahogy változnak a dolgok, de nem nagyon van kedvem ki is értékelni azt, hogy mi változott. Lehet nem is lehetne, csak hitegetem magam. Bár lehet egy mesterséges intelligencia azért ki tudna hozni valami érdekeset. Azt tudom, hogy most kicsit megborultak a dolgok, úgy tűnik, hogy a világ teljesen meg van őrülve, csak nagyon kevés ember látja jól a dolgokat és az ő hangjuk elvész a viharban. Ez egyre több dologra vonatkozik, kezdve attól, hogy úgy gondolom, az iskolában már indoktrinálni akartak, egy csomó dologról most teljesen más a véleményem mint amit tanultam, a társadalom és a vallás is teljesen másról szól szerintem, mint amit valamikor gondoltam, még a tudomány és azok művelői sem olyan egyértelmű dinamikával rendelkeznek, mint ahogy hittem valamikor. Na de nehéz mindezt egy konzisztens rendszerbe szedni, szóval csak impressziókat írogatok amikor valamiért úgy érzem, hogy ez most fontos dolog lehet, nekem, vagy a világnak. Vagy néha csak egy-egy jó videót kell belinkelni és egy félkész gondolattal megnyomtatni a blogban.

Fura dolog ez a blog. Szeretném valami értelmesebbel tölteni az időmet, mint ide írogatni. De mostanában minden nap úgy gondolom, hogy le kell írnom valamit, hogy betartsam amit a hónap elején vállaltam. Jobb lenne játszani blogírás helyett, de azt nem érdemes 20 percre beröffenteni. Vagy mégis?

Na majd meglátjuk mi lesz. Valószínűleg amíg a mostani életem élem, a blog is élni fog, amikor változás lesz, akkor majd meglátjuk, hogy belefér-e még, legalábbis az aktuális intenzitáson. Legalább annyi a jó az egészben, hogy nem veszem túl komolyan, lenne is baj, ha a sok minden mellé, amit komolyan veszek az életben, még ezt is komolyan kéne venni.

Hmm, most generáltam a képet a bejegyzéshez. Lehet, hogy amikor abbahagynám a blogot, inkább átalakítom mesterséges intelligenciával generált kép és linkbloggá, mert ez jó szórakozás.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI.

midőn az írva található a titkos záradék harmadik bekezdésében

Az előző bejegyzésben elrontottam a címben a világvégi szót, világ véginek írtam. Tudom, hogy egyesek nagyon haknisak a helyesírásra, de én úgy vagyok vele, hogy inkább írok helytelenül, mint nem írok helyesen (egyébként vicces, milyen mélyen párhuzamos ez a mesterséges intelligenciával támogatott "alkotás" problematikájával és hát ott is elég egyértelmű az álláspontom, remélem). Mert nem csak a helyesírás hordoz jelentést, de a mondatok szemantikája is, a felröppenő gondolatok néha madárrajként szárnyalnak, néha meg ágyúgolyóként állnak bele a földbe. Meg aztán, mint mondtam, nem csak a szöveggel próbálok közölni valamit, de a generált képpel, sőt még a linkelt zene választásával is. Pl. ezért sem készítek képet és linkelek egyebet mint a hivatalos zenét a filmekhez és könyvekhez, mert ott nem akarok semmi extra asszociációt. A többi bejegyzésnél viszont szabad a gazda, ha valamivel sikerül kicsit javítanom a gondolatátvitelen, mint a puszta szöveggel (aminek az írása nagyon nem megy nekem, főként azok között az időkorlátok között amelyeket megszabok), akkor azt használni fogom. Tudom, hogy amúgy is nehéz belepréselni azt a rengeteg kontextust amitől értelmet nyer egy szöveg és a kultúra (szerencsére) annyira fragmentálódott, hogy ezek a kísérletek valószínűleg fölöslegesek, de én most nem így gondolom.

Zene. 

drakula meséje a terminátornak aki nem akar elaludni

Mindig is szerettem volna egy hosszú bejegyzést írni arról, hogy hogy látom a világot (leginkább a jövő érdekel belőle), de sosem volt kedvem belevágni, mert túl hosszú lenne és tuti teljesen szétesne. De mivel most novemberben minden nap akarok írni valami kis bejegyzést, mi lenne, ha egy-egy gondolatot leírnék abból a monsztre bejegyzésből? Szóval ez lesz a fő téma ebben a hónapban.

Először is előre kell vetítenem, hogy én nem is hiszek abban, hogy meg tudnám érteni a világot, inkább csak rendet akarok tenni a gondolataimban és figyelni a változásokat. Amúgy is, megérteni a világot valami olyan dolog lehet, mint tudni azt, hogy az antianyag a leghatékonyabb üzemanyag, de ettől még nem lesz valaki képes egy szekeret elvezetni.

Egyszerűen csak az van, hogy a világot mesékre építik fel az emberek, csak az idők során a mesék módosulnak, meg hiába ismer valaki egy jó mesét, ha meghal himlőben kicsi korában. Az emberek a sikerüket általában a meséknek tulajdonítják amelyeket a szüleik mondtak nekik, de azért ennél összetettebb a dolog. Néha csak azért kellenek a mesék, hogy ne kelljen bevallani hogy rablással és gyilkolással jött össze a pénz a palotára. Én egyébként szeretem a jó meséket, de a mostaniak amiket hallok nagyon rosszak, nem is igazán a tartalmuk, hanem a konzisztenciájuk és az üzenetük meg a valóság közti tátongó hasadék miatt csak igazán kis gyerekek tudnak bennük hinni már. De most rájöttem, hogy azért ha az ember figyelmes, keresi az igazi ok-okozati összefüggéseket és nem arra figyel, hogy ki mondja, hanem, hogy mit, akkor azért meg lehet találni az ősmesék csíráit még a mostani zavaros világban is. Azt nem mondtam, hogy sokat megtaláltam eddig, de azért próbálkozom.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI (két hangsáv van, a japánt kell választani). AI. AI. AI.

Wow. 

Hehe. 

a novemberi éghajlatváltozás a blogon

November lett. Novemberben van a születésnapom és a blog születésnapja is, idén lesz 20 éves, én meg 45. Gondolkodtam, hogy talán meg kéne ünnepelni, azzal, hogy minden nap írok bele. Mondjuk az nem igazán szokott sikerülni, hogy igazán minden nap íródjon bejegyzés, de mondjuk össze tudok dobni 30 bejegyzést talán (egyszer-kétszer még időzítettem is régebben, de igazából kit csapok be ezzel és amúgy is, az jó, amikor úgy telik el egy nap, hogy nem ülök a számítógép elé). Főként most lehet csak ilyen mesterséges intelligenciával készült képekkel is megtölteni (a szövegnek tényleg semmi értelmét nem látom, nem hajtok a megtekintésekre, amúgy is, gondolom amikor növekszik a megtekintések száma, akkor csak valamilyen internetes bot szánkázik a blogon).

Egyébként nem az a baj a blogírással, hogy túl igényes lennék vele. Kicsit olyan ez, mint a táncolás amikor senki nem látja. Én tudom, hogy szinte senki nem látja a blogomat és aki látja, az sem szól be, mert gondolom jobb az neki úgy, vagy esetleg akár egyet is ért bizonyos dolgokkal. Jó lenne, ha olyan lazán tudnám venni a táncot mint a blogírást. De ez a vonat valószínűleg jó időre elhagyta az állomást. Inkább azért nem írok, mert rossz kedvem van egy nap, mert túl sokat foglalkoztam a jövővel, vagy a játékommal, egyik sem áll jól és hyába olvasok valami optimista hírt, nem tud felvidítani. De ebben a hónapban megpróbálom komolyan venni, hogy minden napra oda kell figyelni, hogy ne legyen annyira borús, hogy blogot se írjak. Amúgy van néhány dolog amit le akarok írni, talán most akkor veszem a fáradtságot és leírom őket.

Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy idén kerül a legtöbb bejegyzés a blogba, mondjuk a májusi elnökválasztás rendesen megnyitotta a csapot, remélem azért hasonló komolyságú dolgot nem kell feldolgoznom ebben a hónapban. Leginkább filmekről, zenékről és játékokról lenne jó írni. Na meglátjuk, hogy jön össze.

Link, az lesz dögivel, mindenféle butaságra. :)

Demó. 

Zene. La Muralla Roja. Zene.

Drónos. 

AI. AI. AI.

Japán.

DOTT. 

Hoppá. 

a gondolatbombák célba juttatásának triádjáról

Mivel a blog szerkesztése kicsit átalakult az utóbbi időben, gondoltam leírom mi a spíl.

Szóval én akarok is meg nem is gondolatokat közölni itt. A jövőbeli magammal és a jelenbeli másokkal is. Most éppen ennek a módja háromféleképpen történik. 

Először mindig a szöveget írom meg. Sajnos általában a félkész gondolataimat érzem elég érdekesnek, mire elkészülnek, meg is unom őket, ezért elég széteső a szöveg, ha több lábon is kell álljon, egy pár mindig lemarad. De ez engem nem nagyon zavar, mert ha az alapgondolat átjön, a részleteket gondolom később is újragenerálhatom, lehet javított változatban, amikor úgy érzem, hogy a leglényegesebb gondolat átment, utána már csak szenvedés írni és nem is bírom túl sokáig. A témákat nincs mit részletezni, van amit elkerülök, a mesterséges intelligenciáról még nem találtam meg az érthetőség és a terjedelem közti egyensúlyt, a politikából és a gazdaságból szeretnék kiszállni és többet írni játékokról és könyvekről, de ehhez játszani meg olvasni kéne többet, de sajnos a tuitter még mindig rabjául tart.

Másodjára készül a kép, ez most friss jövevény, de elég szórakoztató, néha anélkül is szórakozom vele, hogy felkerülne a blogba, de ezzel sem eleget. Elég vicces mód belelátni a gépek agyába. Általában azért nem feszegetem sokat az intelligencia ládát, ha nagyjából az van a képen amit kértem, azzal megelégszem, persze a kérés az a szöveg valamilyen projekciója arra, amit elképzelek, hogy a gép még meg tud csinálni. Mindenesetre ez direkt jó poén, hogy valami olyan képet készítek, ami alátámasztja, vagy (ritkán) szembemegy azzal amiről írok. Mostanában főként geminit használok, de ha dob a grok valami nagyot, váltanék vissza.

Harmadjára keresek mostanában valami zenét is, néha találok valami relevánsat, néha a zene átvezető lenne egy másik bejegyzéshez, ami aztán nem készül el, de leggyakrabban miközben szinte egész nap megy a jótúb, ha valami megtetszik és meg akarom őrizni kontextusnak, akkor egy üres bejegyzésbe elkezdem gyűjtögetni a linkeket. Néha sok felgyűl, mert találok relevánsabb zenei társítást az aktuális bejegyzéshez, pl. most is. Mindenesetre az biztos, hogy évek múlva jó megtalálni néhány jó hallgatnivalót és néha még az akkori elmeállapotom felidézésében is segít. Sajnos a demókkal kezdtem hadilábon állni, a 201x-es években keveset láttam és bár most bejönnek amiket nézek, mindig ott van a gondolat, hogy biztos lehetne valami relevánsabbat is találni, ha tudnám hol keressem. Na de nemsokára véget ér a játék és bármilyen korból tehetek demót és visszatérnek megint a 90-es évek, meg a mostani csodák.

Utoljára, amikor már teljes a zűrzavar a fejemben, készül a cím, de ekkorra már nagyon nincs szerkesztői energiám, az első zavarodott gondolat lejegyzésre kerül. A szép kerek gondolatok nem valók címnek, azok unalmasak. Nagy ritkán a cím van meg először és ahhoz írom meg a bejegyzést, de ezt nem jelöltem meg semmilyen módon, kíváncsi lennék, hogy valahogy ezt az információt vissza lehetne-e állítani a jövőben?

Ezen kívül még egyéb (főként jótúbos) linkek is bekerülnek, hátha valaki (esetleg én a jövőben) érdekesnek találja őket.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

Tim Minchin az életről.

Storm. 

Hehe.

Oh shhhh.

Drónos. 

Equilibrium (2002) a hivatalos jótúb filmcsatornán, lehet csak beállítási probléma, lehet nálunk is kezdik elérhetővé tenni a filmeket. 

álmodnak-e a keresztapák robot lovakról?

Miért írok filmekről ebben a blogban?

Annál azért egy kicsit bonyolultabb választ akarok adni, mint hogy az én blogom, megtehetem.

Mostanában nagyon rácuppantam a filmekre, nagyon sokat gondolok arra, hogy milyen filmet lenne jó legközelebb megnézni, régebben nem igazán filóztam ezen, ami utamba került, azt néztem meg, mostanában már válogatnom kell. Kicsit úgy érzem, ha már valaki olyan sokat dolgozott egy filmen, akkor én is tehetek egy kis erőfeszítést és leírom, hogy nekem mit jelentett, persze általában összecsapom a dolgot, de még mindig több mint amit a legtöbb néző tesz.

Ugyanakkor, néha beszélgetek emberekkel filmekről, amiket az utóbbi időben néztem, ha írok valamiről, akkor könnyebb észben tartani, szóval jobb minőségű ajánlást tudok tenni, hogy mi tetszett.

Tudom, hogy az emberek legtöbbje utálja a változást, de a változás sok formáját én direkt szeretem, például azt is, hogy hogyan változik a véleményem a filmekről általánosságban és egy-egy példányról úgy önmagában is. Mondjuk most nem nagyon ugrik be egyetlen film sem, aminek nagyon változott volna a megítélése, de még az elején vagyok a kísérletnek. Amúgy meg inkább zsánerek kezdenek inkább megtetszeni, pl. a zombis filmek egyre inkább bejönnek, ezt sem árt dokumentálni.

És a végére még egy fura ok. A filmek ilyen konstans kulturális termékek, használni lehet őket arra, hogy tanulmányozzuk az agyakra gyakorolt hatásukat. Tekintsünk úgy egy agyat, ami egy bemenetre gyárt egy kimenetet, azaz K=X*B. Az agy, az X ismeretlen (csak úgy mint a * művelet is). Viszont, ha nagyon sok ilyen példát generálunk, akkor az én agyam rekonstruálható lesz azon jövőbeli agyakból, amelyek szintén gyártanak ilyen kimeneteket. Persze, van itt sok feltétel, aminek teljesülnie kell, az egyik mondjuk az lenne, hogy végtelen sok ember nézze meg ezeket a filmeket, vagy legalábbis nagyon nagyon sok, vagy mondjuk az, hogy az agyak nagyjából ugyanúgy működjenek, a lényegi különbségek egy kis dimenziós térben létezzenek, a filmek eléggé lefedjék az élet fontos érzéseit, legyenek eléggé különbözőek egymástól, stb. de ezek kevésbé érdeklik a kedves olvasót (vagy ha érdeklik, akkor ajánlok valami rendes információ elméleti könyvet fellapozni, nem az én blogomra hagyatkozni). Persze az az igazság, hogy olyan sokat azért nem dolgozom ezeken a kritikákon, hogy igazán hasznosak legyenek és persze a testmozgás és a csoki fogyasztás drasztikus csökkentése sokkal többet segítene az agyam megőrzésében, de legalább egy becsületes bekezdés ebből is született. Az már házi feladat, hogy a film stábjának agyát, hogy lehetne rekonstruálni a sok kritikából amit az emberek gyártanak (és remélhetőleg még sokáig gyártani fognak).

Egyébként tudom, hogy vannak direkt ilyen filmkritika közösségek, mint a letterboxd, de oda meg nem akarnék írni, mert tuti egy idő után versennyé válik a dolog és én nem szeretek versenyezni, nem is hiszem, hogy az ízlésben van értelme. Szóval maradok a blogon és azt hiszem, ha teljesen elmegy a kedvem a butaságok írogatásától, azért a filmes összegzéseket még írom amíg tudom.

Zene. 

THE TIGER.

egy patkószög miatt az ország lelki egyensúlya elveszett

Nincs nagy kedvem blogolni, de ennek most pillanatnyilag az is oka, hogy jó dolgok történtek mostanában, amelyekről viszont nem írok, mert személyesek (az igazán jó dolgok mindig személyesek?). A külvilág viszont szép lassan a vesztébe rohan, de nagyon nem érzem magaménak, hogy minden kis botladozást dokumentáljak. De valamiről mégis kell írni, szerencsére a fejemben mindenféle gondolatok fogannak és halnak el, néha ha valamit érdekesnek találok és relevánsnak is a jelenre, akkor születhet belőle bejegyzés. Én még abban a fázisban vagyok, amikor nem riaszt el a fehér mező a képernyőn amit tele kell pötyögni, inkább arra kell koncentrálnom, hogy minél kevesebb karakter kerüljön oda, de valami gondolat is legyen a karakterek mögött. Hát igen, vannak annak előnyei, ha az ember csak hobbiból nyomogatja a gombokat, bezzeg amikor munkából kell nyomogatnom a gombokat, akkor jobban meggondolom a dolgokat és mégis mindenféle buta csapdába béfutok (lásd a játékom).

Szóval a mai gondolat az, hogy a vallások egy kicsit elrontották a dolgot, amikor felosztották a dolgokat bűnös és nem bűnös dolgokra. Mivel a vallás alapvetően antiimperialista (illetve a túlvilági impérium elsőbbségét hirdeti), ezért hyba volt az irigységet bűnnek titulálni, hiszen az a közösségi evolúciós kényszerként jött létre azért, hogy a földi impériumokat bedöntse. Mostanában a szemünk előtt dolgozik.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Csajkovszkij. Zene.

AI. 

höhöhö

Na ez a beszélgetés érdekes volt a grok3-al. Gondolom a forgalom nagy része már mesterséges intelligencia a blogomon, szóval remélem ők is jól szórakoznak. Most analízis nincs, majd valamikor máskor.

Demó.

Zene. Zene. Zene.

Podcast György Lacival.

a látszattal ellentétben, nem a nyúl viszi a vadászpuskát

Gondolkodtam, hogy többet kéne írni mostanában, mert fura időket élünk, de valahogy nem jön. Azon töprengtem, hogy én igazából megjósolni vagy utólag elemezni szeretem a változást, percről percre dokumentálni nem annyira. Márpedig most nagyon sok minden változik, szerintem nem is igen értjük az igazi mély változásokat, amelyek csak évek vagy évtizedek alatt fejtik ki a hatásukat és annyira sok mindent megváltoztatnak, hogy azt hisszük a dolgok természetes rendjéhez tartoznak. Mint például a számítógépek és az internet. Milyen lenne a világ most nélkülük? Én tuti valami gépet tekergetnék. Habár a számítógépeken kívül nem igazán érdekelnek a gépek, pl. az autók sem. Kiszorította őket vagy helyet csinált magának a fejemben?

Na szóval, nem sok minden van amiről írni akarnék mostanában és ez remélem így is marad még egy ideig.

Demó.

Zene. Zene.