filmek

Ebben a hónapban elég sok filmet néztünk meg. Viszont elromlott a tévénk, szóval még nem tudom mi lesz a következő hónapban, lehet a kisebb tévén folytatjuk, lehet könyvet olvasunk, lehet veszünk egy még nagyobb tévét. Az HBO előfizetést azért nem mondom le.

The Shining (1980): Nagyon régen láttam utoljára, inkább a vizuális dolgokra emlékeztem, mint a történetre. Az pl. teljesen elveszett, hogy mi a szerepe a kis srácnak, nekem csak annyi maradt meg, ahogy biciklizik a folyosókon, azt hittem, ő is csak a szociális díszlet része. Pedig nagyon nem, igazából ő a főszereplő számomra, hiszen ő érti mi történik, de nem irányítja a történéseket, szemben a papájával, aki nem érti mi történik, de ő irányít. Talán a végén van ez a legvilágosabban kifejezve, amikor a srác menekül, reagál, de egy jó kis csellel végez a papájával, aki üldözi. Azért tudja kicselezni, mert érti a helyzetet, a papa csak követi a lábnyomokat és lóbálja a fejszét. És hörög, de vicces módon én most semmi ijesztőt nem találtam az egész filmben. Lehet, a mostani ijesztegetős filmek túlontúl kondicionálták az agyamat a gyors vágáson alapuló ijesztegetésre, ebben a filmben nincs gyors vágás, minden olyan selymes, krémszerű, talán a túltolt steadycamnek köszönhető, de egyébként nekem nagyon bejött ez így most. Azt mondhatnám, hogy egy nyugodt világban élnek ahol nem kell a kormányzattal és az ellentétes ideológia híveivel foglalkozzanak minden nap, ahol van idő pihenni és elmélkedni, az egyetlen baj az, hogy néha a múlt betör a jelenbe, de az is egy lezser múlt, amelyben az emberek örökké partiznak és csak ha már nagyon muszáj, aprítják fel a családjukat. Én visszamennék abba a világba élni. A mai világ az atyáink rémálma. Ha tudná a múlt mit hoz a jövő, nem sietne olyan nagyon beérni. Persze lehet, hogy a múlt sem volt éppen az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, mint amilyennek mutatja magát.

Blood of the Heroes (1989): Ezt azért néztem meg, mert Rutger Hauer és Joan Chen és mert poszt-apokaliptikus világ, ami engem egyre jobban érdekel. De itt is minden olyan laza, az emberek agyba-főbe verik egymást valami értelmetlen sportban, de utána mindenki barát és még mindig léteznek az alapvető emberi értékek, mint a bizalom és a bajtársiasság. A mi apokalipszisünk nem ilyen lesz. Nagyon jól működött az, hogy a film nagy része a pusztában játszódik, de a végére lemennek valami föld alatti városba, ahol minden szarabb, de mégis ott él az emberiség nagy része.

L'immensità (2022): Érdekes volt, olyan szempontból, hogy olyan témával foglalkozik (transzneműség), amiről azt hisszük, csak a jelen problémája, de persze valószínűleg mindig velünk volt, csak a cociális média előtti korokban nem igazán kapott nyilvánosságot. Az egy kicsit problémás, hogy sehova se megy, az sem világos, mennyire jól mutatja be a helyet és az időt, de talán ezt nincs is amiért elvárjuk egy filmtől. Azért nézhető, nyugis kis film, de sokat nem kell elvárni tőle. Viszont nálunk beindított egy kis Penelope Cruz preferenciát a filmek kiválasztásában.

Jamón jamón (1992): Ez az első mozifilm amiben Penelope Cruz játszott, illetve inkább a mellei. Szerintem a rendező megérezte, hogy nagy karrier áll még a hölgy előtt és akkor kicsit bolondozott vele, amíg még nem kerül nagyon sokba az, hogy bevesse a melleit a történet vitelébe. Egyébként amennyire blőd a történet, nekem annyira bejön és még az sem baj, hogy látszik, volt ott még rengeteg ötlet, de vagy a vágóasztalon, vagy a költségvetésen elvérzett. Vannak szépen felépített motívumok, amelyek a végére teljesen elvesznek (pl a kamionozás), meg karakterek is (pl. az apja), meg hát egy tragikus vég, amit semmi nem jelez előre (de mennyire tragikus is az, ha valaki sonka párbajban meghal). Szóval ez nekem nagyon bejött, ha nem is tudnék nagy mondanivalót megfogalmazni, a történet vicces, a képi világ érdekes (valamiért mostanában kezdek vonzódni a sivataghoz, amit nem értek, szóval lehet csak véletlenszerű kapcsolat azok között a filmek között amelyek mostanában bejönnek) és hát Penelope cickói is teljesen megérik a nekik szentelt időt.

Abre los ojos (1997) és Vanilla Sky (2001): Én a Vanilla Sky-t láttam, a spanyol előzményt nem és akkor most jött el az ideje, hogy megnézzem, de mivel már alig emlékeztem a Vanilla Skyra, megnéztük azt is. Meglepő volt, hogy mennyire pontosan lemásolták az eredeti spanyol filmet, talán egy-két leheletnyi eredeti ötlet van benne, de az is elsiklik, ha az ember nem figyel nagyon. Egyébként nekem az maradt meg a Vanilla Sky után, hogy egy mély pszichológiai dráma tele titkos ajtóval, de most megnézve kétszer is, hajlandó vagyok elfogadni a film által közvetlenül felkínált magyarázatot, azaz a fickó tényleg lefagyasztatja magát és a film második fele az álmaiban játszódik és akkor persze álom az álomban is létezik. Lehet azért fogadom most el ezt, mert időközben megbarátkoztam az ember lefagyasztásának gondolatával, meg az álom az álomban is ugyanolyan természetesnek tűnik mint az élet az életben (pl. 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás). Azt hiszem, az elmúlt 20 évben arra a következtetésre jutottam, hogy az átlagos dolgok a legfurcsábbak az életben, ami meg furcsa, annak jó oka van furcsának lenni és általában a legegyszerűbb ok az a jó ok. Egyébként nem tudnám megmondani melyik a jobb film, a spanyol valahogy közelibb, de az amerikaiban Cameron Diaz sokkal jobbat alakít és a karaktere sem az a szenvedő bambi karakter. Utólag összehasonlítva a két filmet, azért örvendtem volna, ha az amerikaiban nagyobbat mertek volna dobni és lenyomják az egészet lineárisan, elvégre a Fight Clubban mennyire jól működött a tudathasadott fickó lineárisan elmondott története, ha teljesen kimaradt volna a pszichológus karaktere és vele a magyarázó inzertek, de többet küzdött volna a fickó a két arcával, az nekem jobban bejött volna. Talán egyszer lesz egy elég tökös mesterséges intelligencia rendező aki kicentizi ezt.

Rogue Agent (2022): Ebben az a legdurvább, hogy nagyjából meg is történt ez a történet, csak a nevek voltak mások és pár apró részlet. A történet abszolút elviszi ezt a filmet, kb. úgy fogtunk neki megnézni, hogy ha belealszunk, semmi gond, folytatjuk másnap, de szó sem volt belealvásról. Nagyon jó, de művészet nincs sok benne, de nem is kell, a rántottára nem kell csoki, se juhar szirup.

Widows (2018): Ezt megint azért néztük meg, mert szerepel benne Liam Neeson, sajnos ez a tény egy kicsit le is lőtte a nagy csavart, mert bizonyára nem ugrik be egy filmbe 5 percnyi szerepért. Azért jó iparos munka, nézhető.

Bonnie and Clyde (1967): Ez ilyen álom az álomban film, mármint számunkra már régi, ugyanakkor egy még régebbi történetet mesél el, duplán el lehet gondolkodni azon, hogy most mi miért is került be a filmbe. Szerencsére egy valós történetet mesél el, hogy mennyire igaz, azt mondjuk nem tudom, nekem kicsit sci-fi, hogy Clyde nem volt "loverboy". Mindenesetre én minden percét élveztem, maradt idő a film nézése közben a Natural Born Killers párhuzamot is görgetni, szerintem érdemes lenne a két filmet egymás után nézni, persze előbb az utóbbit.

La Grande Bouffe (1973): Ezt a filmet még a Tranzit házban láttam, amikor még tartottak ilyen 24 órás filmmaratonokat. Sok mindenre persze nem emlékeztem belőle, de nem is kellett, ez azt hiszem tipikusan az a film, amiben ha az ember elveszik a gondolataiban, nem marad le igazán semmiről. Nem túl merész dolog azt mondani, hogy az élet három legfontosabb kelléke a kajálás, a szex és a halál. Na ebben nagyjából ezt csinálják, de hogy miről is szól, azt mindenki maga teszi bele, mert egyébként elég komótosan csinálják mindezeket a dolgokat és van idő közben azon gondolkodni is, hogy hova jön be a család, a haza és a vallás. Vagy a számítógép, a játék és a film. Vagy az atom, a molekula és ribonukleinsav. Azért jó dolog, hogy az HBO ilyen filmeket is műsorra tűz, de azért választhatták volna az explicitebb vágást is, ma már több is belefér.

Mad Max: Fury Road (2015): Nincs apokalipszis Mad Max nélkül, kellett most nekem ez a film, hogy megint meggyőződjek róla, hogy bár a világot meg lehet ölni, az embert nem. Persze ez nem igaz, de azért jó hinni benne. Örök kedvenc, alig várom a Furiosa-t.

The Walking Dead: Dead City (1. szezon): Amióta a pandémiában rákattantunk a Walking Dead-re, még nem sikerült lejönnöm róla. Mondjuk a többi spinoffot nem néztük meg, igazából ezek a spinoffok érdekelnek csak, amelyekben a fő karakterek játszanak. Ez sajnos egy elég gyengécske eresztés lett, hiába változott nagyot a helyszín és még a zombik is kezdenek mutálódni, hiányzik a főszereplők között az egészséges dinamika és persze csak ketten is vannak itt. A vége azért megmenti, ha lesznek elég tökösek és Negan tényleg visszatér a sötét oldalra, akkor azt megéri majd nézni, a többi már nem akkora dobás mint régen volt.

Mildred Pierce (minisorozat): A nagy gazdasági világválság nálunk már kosztümös kornak számít, abban a miliőben egy olyan történetet elmesélni, ami most is teljesen elmenne, nyerő vállalkozás. Persze az az érdekes, hogy a történet 1941-ben jelent meg és mennyire aktuális. Hiába, az csak mese amit egyesek a múltról mondanak. Teljesen jó cucc és hát Kate Winslet mindig nagyot alakít és vicces volt látni Evan Rachel Woodot kislány szerepben, nekem már mindig gyilkos android lesz.

Zene.

az játék előrehaladottáról

No, megint tettem fel új vidiót. Az előzőt 7 hónappal ezelőtt tettem fel, ez volt a legnagyobb kimaradás két vidió között, legalábbis eddig. Az van, hogy általában akkor teszek fel vidiót, ha valamit befejezek és most a szabályrendszeren és annak a szerkesztőjén dolgoztam és ez egy olyan dolog, amit sose lehet befejezni, mindig lehet valami új dolgot betenni, vagy valamivel könnyíteni a szerkesztő életén. Szóval az utóbbi hét hónap alatt sikerült másfélszer újraírni az egészet és még mindig nagyon elégedetlen vagyok az egésszel.

Az a baj, hogy az épületek morfogenézise egy elég nehéz probléma amit én rendesen alulbecsültem és még csak nincs is egy jó absztrakció kialakulva róla a fejemben. Úgyhogy a szabályrendszer elemei eléggé szétszórtak. Az elején azt hittem, hogy három alapelem lesz, szabály, voxelekből álló primitív és változó, amivel majd a véletlenszerűséget viszem be. Sajnos ezek nem nagyon bizonyultak elégnek és elkezdtem hozzáadni dolgokat amikre szükségem volt, pl. megszorítás, hogy hányszor lehet egy szabályt használni, vagy mondjuk virtuális térfogatelem, amely összeadja más primitívek térfogatait, meg egy csomó csere lehetőség, amivel egy szabályban valamilyen elemet ki tudok cserélni, mondjuk egy primitívet, vagy egy másik szabályt. Ja és persze a szabályok sikerrel alkalmazhatóak, vagy sikertelenek lehetnek, de egyes pontokon a sikertelenség csak annyit jelent, hogy véget ér a szabály végrehajtása azon a ponton, más helyen meg ha sikertelenek vagyunk, akkor az egész szabály sikertelenné válik. Ez azért kell, hogy ne építsünk lépcsőt a semmibe, szóval ha a lépcsőnek van is hely, de a szobának ahova vezet nincs, akkor az egészet visszavonjuk. Aztán kb. egy hónapja arra gondoltam, hogy elvileg meg kéne tudjam oldani a 8 királynő problémáját, mert abban is a királynők 8 különböző pozícióban lehetnek, tehát 8 lehetőség közül választunk és az, hogy ne üssék egymást csak annyit jelent, hogy mindenki azokra a kockákra amiket ütne, kitesz egy-egy kis foglaló kockát, amit majd később leszedünk, hogy ne látsszanak. Ez mind szép is volt, de sajnos 5 királynő után megállt a rendszer és rájöttem, hogy ugye az a baj, hogy bár talál az 5. királynőnek jó helyet kipróbálva a 8 lehetőséget, a következőnek már nem és vissza kéne menni az előző királynőkhöz és más lehetőséget próbálni, nem csak az első megfelelőt. Ezt hívják magyarul backtrackingnek, érdekes módon középsuliban a francnak sem tudtam felfogni, pedig mondjuk assemblyben azért elég jól elboldogultam, de ilyen bonyolult algoritmus azért nem fért a fejembe. Persze utólag megértettem, meg most már elvileg írtam egy egészen absztrakt verziót is, de amíg sikerült belekalapálni a szabályrendszerbe, az szinte egy hónapot tartott. Kezdve mondjuk azzal, hogy azelőtt a szabályok állapota egy verem volt, sosem tértem vissza egy előző szabályhoz ami nem volt alattam a veremben, de így fát kellett csinálni belőle, de csak az egymás utáni lépéseknél, a szabály kompozíció maradhatott a régi. Na mindegy, szóval sokat szívtam ezzel, de végre megy, legalábbis a 8 királynőt megoldja. Meg gondolom a labirintusban is megtalálja majd a megoldást, ha mondjuk utólag ki akarom díszíteni a jó utat.

Na jó, szóval elég sokat dolgoztam az utóbbi időben, csak nem sok látszata van, de remélhetőleg sokat javul a produktivitásom az elkövetkezőkben amikor a pályákat kezdem tervezni. Javítottam pl azon is, hogy nem kell fejben kitaláljam azt, hogy fogom összekötni a kis téglatesteket, ha hibás az összekötés, akkor villogva megmutatja, hogy melyikkel van gond (mondjuk csak 1 téglatestre megy, egy egész szabályra már nem, lusta voltam megírni általánosabban és úgyis minden szabály téglatesttel kezdődik (hogy a pozíciója fixálódjon)).

Egyébként nagyon érdekes párhuzamokat lehet találni mindenféle programozási nyelvi fogalom és az én szabályrendszerem között, pl. ez, hogy minden szabály fix valamivel kell kezdődjön ez arra hasonlít mint ami az eager meg a lazy evaluation, vagyis előre kell tudjam, hogy hova applikálom a szabályt, nem lehet csak úgy a levegőbe és utólag próbálom beilleszteni, mert lehet sehogy sem fér be. Persze hamar rájöttem, hogy kellenek üres kockák is, amik senkinek sem ártanak, de legalább egy pozíciót lestoppolnak.

Most megint az van, hogy neki kell fognom pályát tervezni, amihez egyébként nem igazán értek, főként nem profi szinten, de kénytelen vagyok én megcsinálni, mert ha én nem, akkor ki? Remélem azért belejövök hamar, mert már így is nagyon megcsúszott ez a projekt és már 80%-ban kognitív disszonancia hajtja, ami ki tudja meddig tart ki...

a mesebeli kígyó a mesebeli turul farkába harap amikor az éppen sétáló sasost játszik

Na, úgy látszik a gúgel mégsem tör a blogom életére, megmaradtak a képek a blogon.

Akkor írjunk még valamit. Nagyon nincs semmi okos dolog amiről írni akarnék, úgyhogy akkor jöjjön valami személyes dolog. Persze, nem túl személyes. :)

Szóval mostanában az van, hogy néha sétálok a városban, hogy mozgassam a lábaim, mert az elvileg jó. De mivel már eléggé unom Kolozsvárt, rákaptam a podcast hallgatásra séta közben, egyébként általában nem szoktam zenét hallgatni amikor bóklászom a városban, valamikor nagyon régen, amikor még 1 gigás mp3 lejátszóról nyomtam az ipart, talán 1-2 évig csináltam, de nem lett tartós hobbi belőle. Az sem volt rulez, hogy lusta voltam cserélgetni a zenéket, de a Mythos-t meghallgattam vagy 1 milliószor, az tuti. Mostanában viszont Lexet hallgatok, meg nagy ritkán még IDDQD-t.

Ma viszont nagyon sokat sétáltam és két podcastot is meghallgattam félig, az elsőnek a második felét, a másodiknak az első felét, de kénytelen voltam itthon befejezni, annyira érdekes volt.

Ezeket akarom most ajánlani.

Az első a Zuckerberg podcast. Elég érdekes látni a fickót, szép lassan ő lesz a jó fiú a tech szcénán. Nem gondoltam volna, hogy így megváltozik a véleményem róla, persze fészbukkot nem csinálok, de az, hogy kiesett a kegyelt pozícióból és keményen kell kapálóznia, hogy megint releváns legyen és mert a vérre feltenni egy csomó pénzt, most meg pivotál a mesterséges intelligencia irányába és próbál befűteni a nagy játékosoknak (gúgel és ópenéjáj/májkroszoft) és persze a Yann LeCun mantráit adja elő (az ő szájából egyáltalán nem hihető, hogy nem egy nagy centralizált éjáj lesz a nyerő megoldás, hanem sok kicsi) érdemessé teszi meghallgatni őt. Az mondjuk amikor a mestint által segített hirdetésekről beszél, lehet tőle jön, de elég nevetséges. Viszont az tényleg érdekes, hogy a fészbuk mégis csak a felhasználóiról szól, ha a felhasználóinak rossz lesz, elvesztik a munkájukat a mestint következményeként, akkor a fészbuknak is rossz lesz. Persze, lehet Márknak nem lesz rossz, csak én látom úgy a kapitalizmust, mint akik végső soron képtelenek kooperálni. Érdekes lehet az erő dinamika most a szilikon völgyben, az tuti.

A második a Yuval Noah Harari podcast. Na ez tényleg olyan cucc, aminek minden perce arany, nekem nagyon bejött, mindenben egyetértettem vele igazából, csak nem mindent tudtam magamnak ilyen jól megfogalmazni. Nekem kimaradtak a fickó könyvei, rengeteg más okos ember könyveivel egyetemben, de lehet pótolnom kéne, csak a részletek is megérik, főként mivel bizonyos olyan dolgokat is érint, amilyen témákban én is szoktam néha vitatkozni a környezetemmel és általában hamarabb feladom a vitát minthogy esélyem lenne egy kicsit is változtatni az emberek meséiben amikben hisznek. Talán az lenne a legjobb, ha vennék egy könyvet és azt mindig kölcsön adogatnám. Igazából azért született ez a bejegyzés is, hogy ezt a podcastot ajánljam, még ha kis szószt öntöttem is köréje. Egyébként a mesterséges intelligenciáról is érdekeseket mond, nem tudom az EU honnan vette az ötletét, hogy illegálissá tegye az olyan botokat amelyek embernek adják ki magukat, de remélem segíteni fog nekik jól megindokolni ezt a döntést, még akkor is, ha az amcsik az innováció végét féltik tőle. Itt az ideje a sarkunkra állni.

De ha már itt ajánlgatok jótúbokat, akkor ajánlom ezt a vidiót is.

Demó.

Zene.

nézzük bele a kristály csolnakba jó mélyen

Az utóbbi napok a horror öregotthonokról szóltak Romániában, ami egy nagyon elszomorító dolog, nincs is kedvem írni róla. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem kéne írjak politikáról, mert egy szemét disznó banda az egész. De sajnos nem lehet kibújni előlük, legalábbis nem addig amíg el nem húzunk ebből az országból, de problémák mindenhol vannak sajnos.

Most viszont adódott egy érdekes probléma, amiben lehet kicsit spekulálni, ezért kihasználom az alkalmat. Szóval az van, hogy jókora lyuk tátong a költségvetésen és tuti adóemelés lesz a vége. A kérdés csak az, hogy milyen adót fognak emelni. Nem fogok minden lehetőségen végigmenni, az hosszú lenne, de szerintem az ÁFÁt fogják emelni, mert nem elég tökösek ahhoz, hogy egy társadalmi osztály haragját magukra vegyék, így teríteni lehet a hatásokat és az utálatot is. És persze rá lehet kenni az egészet a gonosz kapitalistákra, ami talán nem is egészen alaptalan most. Sőt, még arra is van egy kis esély, hogy kénytelenek lesznek lenyelni az adóemelést, mert eléggé kifutott már a kereslet növekedési potenciálja.

Persze, nem vagyok én közgazdász és mint a példa mutatja, ők sem látnak a jövőbe, szóval meglátjuk mi lesz. Visszatérünk a témára ha megvan a megoldás, ez az egész bejegyzés csak azt akarja tesztelni, mennyire fedi az amit én hiszek a racionalitásról azt amit a kormány hisz. Persze, lehet vannak olyan rejtett változók amelyeket én nem ismerek és teljesen mellé megy a számításom, ami persze az én bajom, meg azoké akik hasonlóan gondolkodnak mint én.

Demó.

Zene.

ha bekopog az ismeretlen a rendezőhöz és füvezni hívja

Volt két olyan mestint hír, amelyeket én is le akarok hozni, csak mostanában nincs energiám írni, nagyon dolgozom egy dolgon a játékhoz és nincs energiám blogolni is, de ma egy kicsi mégis maradt.

Az első az, hogy a maszk új céget alapított, az x.ai-t (van valami fétise az X betűvel, nem lepne meg ha egy népszerű variációját rajzolgatná a jegyzetfüzetébe), ami a világ megértését tűzte ki célul. Hogy ezt hogyan akarja megoldani a tuitter olvasgatásából, az nem világos számomra, de hát nem vagyok én egy maszk. Na meglátjuk, meddig bírják a beosztottjai a stílusát.

A másodikat elfelejtettem. Na nézzük meg a tuittert, hátha beszívecskéztem. Ja igen, megvan.

Szóval a holivudi színészek és forgatókönyvírók sztrájkba léptek, mert attól félnek hogy a mesterséges intelligencia ellopja a munkájukat. Szerintem a mesterséges intelligencia kapitalista környezetben kiszorítja az emberiséget, ha csak a profit számít, akkor elég habar szükségtelenné válik mindenki, a folyamat vége az, hogy egyetlen ember kezében tömörül minden vagyon és mindenki más éhen hal. Kommunizmusban jó hasznát lehetne venni a mesterséges intelligenciának, felszabadítana minket a munka szorítása alól, mert úgysem tudunk versenyezni a gépekkel, de legalább ha a közösség a lényeg, akkor ott definíció szerint nem csak egy embernek van hely. Csak remélni tudom, hogy az amerikaiak megvívják helyettünk ezt a háborút és a jók fognak győzni.

Demó.

Zene.

indiana jones and the dial of destiny

Nagyon sok nincs amit erről írnom. Nekem bejött, jó kis Indy volt, talán egy kicsit több akcióval mint kell és kevesebb történettel. Nem kell már mindent megbeszélni az úton a következő cél felé, néha le lehet ülni egy kávézóba is. Engem nem zavart a számítógéppel fiatalított Indy sem, szerintem még néhány évig bámuljuk a mesterséges intelligencia által generált képeket és már hiányozni fognak a kis hibák, 6 ujj, üres tekintet, ezek. Nekem egyébként bejön az, hogy bár Indy nem szuperhős, azért szinte szuperhősi akciókat hajt végre, de hát a film nem valóság. Amúgy ha valakinek sok volt az, hogy egy atombombát hogy lehet túlélni egy hűtőszekrényben, akkor be se üljön erre a filmre...

Az azért érdekes, hogy már a fizikai kontinuitásra nem is igazán adnak a filmben, ha valaki egy jelentben jól mutat, bekerül, még ha egy jelenettel hamarabb le is rázták. Van valamiféle érzelmi kontinuitás viszont (az előző részben ugye fia meg felesége lesz Indynek, de itt kikapcsolták őket, hogy könnyebben pörögjön az akció, gondolom, de azért rugóznak rajta, amit én nem érzek fontosnak, de na, ez én vagyok).

Remélem azért lesz rendezői változat amiben több lesz a hangulati elem, az első Indyben nagyon jól működött az, szerintem sokat tesz hozzá.

Zene.

8 bit jó, 8 százalék rossz

Nem semmi, állítólag Romániában a lakosság 8%-a kriptó befektető. Remélem az összérték (volumen) azért elenyésző, vagy maga a statisztika a szokásos román minőség, mert ha nem így van, akkor az elég nagy baj.

Ha már bejegyzést írok, legyen itt egy link egy régi BBC műsorra a kapitalizmusról. Állítólag jó cucc, de nekem még nem volt időm belenézni se. :(

Ja és persze a tuitter, a Muszka nagyon jól halad a szétverésében. Most bevezették, hogy csak limitált mennyiségű bejegyzést lehet megnézni, ami egy kicsit hülyén hangzik egy olyan szolgáltatás esetén ami abból él, hogy az emberek minél több időt töltenek a pörgetésével. Egyébként én nem ütköztem ebbe a falba, lehet, Romániát elfelejtették beikszelni a fal hatáskörében, annyira kevés a tuitter felhasználó itt. De az azért látszik, hogy kezd fújni a szél a falak között. Na, hát kár a tuitterért, de remélem a mastodon átveszi a helyét, kinövi a gyerekbetegségeit. Az tuti, hogy a Cukkerberg klónt megpróbálom elkerülni amíg lehet, egyébként már ő sem olyan nagy mumus, az insta is egész jó hely egyébként.

Itt meg is állok, van még egy elefánt kint a réten, de lassan szétégeti a napocska és eldöntöttem, hogy csak valós elefántokról beszélek, elméletiekről nem. Legalábbis egy ideig. :)

Demó.

Zene.

kis csolnakum reng az infláció hullámain

Nocsak, Csolaku 3 hónapra limitálja az élelmiszerárakon az árrést. Remélem amikor ez lejárt, a lakásokon fogják limitálni az árrést...

Demó.

Zene.

Insta.

filmek

Hát ebben a hónapban sem néztünk nagyon sok filmet, bár azért két 10 részes sorozat is benne van a pakliban, igaz csak az elsőt néztük csak ebben a hónapban, a másodikra a múlt hónapban kattantam rá, de már csak részenként lehetett a heti adagot felszípni. Ja és egy mini is. Szóval azért néztük elég filmet, meg játszottam is, de arról még nem írok.

Castle Rock (1. szezon): Kedvem volt valami ijesztegetős sorozathoz, ez is olyasmi, de azért gyengécske. Nem volt rossz, de túl sok klisé volt benne, bár azért volt benne pár szép megoldás, amelyek nekem újak, de az is lehet, hogy csak én nem láttam azt ahonnan lopták őket. Pl. amikor a mama az emlékeit és a valóságot a sakkfigurákkal próbálja rendszerezni, az jó volt, meg amikor a hangszigetelt szobás filozófia is jó volt, de a fő történeti szál valahogy úgy tűnt, mintha nem igazán tudták volna mit is akarnak kihozni belőle, a szerelmi szál meg csak úgy elsikkadt. Ja, jó poén volt még a tematikus motel története is. Szóval lehetett volna sokkal jobb is, ha tudták volna mit is akarnak. Kár. Azért lehet a második szezonra is sort kerítünk egyszer, főként mert az független az első szezontól, de mivel utána lelőtték a sorozatot, nem jó ómen.

Spy/Master (minisorozat): Jó kis kémes történet lenne ez, ha nem akarták volna a Pacepa történetét a James Bondéval keverni. Minden tetszett ebben is, kivéve a főszál. A kor, a város, a kémszervezetek és kémelhárító szervezetek versengése, minden vagány volt, több kellett volna ezekből és kevesebb szósz abból, hogy Godeanu hogyan is defektál, mert az egyrészt kitaláció, ennél sokkal egyszerűbb volt a valóság gondolom és amúgy sem volt érdekes, hogy Carter hányszor nem írja alá amit alá kellene írnia, amikor mindenki úgyis tudta, hogy a kém bácsi az USÁban köt ki. A végső lövöldözős mese meg már eléggé nevetséges volt, kevesebb ilyent és több Stázi hercegnőt, ha lehet. Meg több kommunista Romániát meg Ceausescut meg Elenat is, nekem bár nagyon zavaró volt, hogy nem nagyon hasonlítottak arra a képre amire én emlékszem, a kettejük dinamikája nagyon érdekes volt. Kár hogy ezzel ki is fogytunk a defektált kémekből, ha jól tudom, talán egyszer lesz kapacitás a defektált emberek történeteire is.

Escape the Field (2022): Egy kis ijesztgetős menekülős filmet akartunk nézni, hát ez elég gyenge volt. Ami megmaradt, hogy a végén mennyire kellett sietni a titkok megfejtésével, nem is maradt idő arra, hogy igazi titoknak érezzük a titkot. Csak ha nagyon szereti valaki a témát, akkor ajánlom, akkor is inkább csak levezetésnek.

Morbius (2022): Ez a film nagyot bukott, legalábbis azt olvastam róla, aztán meg a wiki szerint egész szép bevételt termelt a moziban is, persze lehet a marketing költségek miatt még így is pirosban volt. Az volt a poén, hogy a Sony hamar kivonta a mozikból, amikor látták hogy nem megy, aztán valahogy a közönség meggyőzte őket, hogy újra megjárassák vele a mozikat, de másodszorra sem akarta senki megnézni (illetve azért talán mégis, vagy lehet alapvetően külföldön). Nem is volt számomra igazán világos, hogy ez egy képregényfilm, annyira párhuzamos vagyok azzal a világgal, aztán mikor megláttam a MARVEL lógót akkor kiderült, de ha már úgyis eldöntöttük, hogy megnézzük, akkor már megnéztük két részletben. Egyébként tényleg az a baj vele, hogy egy nagy semmi a történet, egy fikarcnyi szüszpansz nincs benne és még csak nem is olyan nagyon látványos (kivéve azt, amikor csíkot húznak futás közben). Valamit tanulni belőle, az fel sem merül. A legátlagosabb átlag, lehet ennek is kéne külön kategóriát létrehozni valamilyen szakmai rendezvényen, bizonyára nagy verseny lenne érte, de a 2022-es címet tuti ez a film vinné.

The Equalizer (2014): Akartunk valami akciófilmet is nézni. Hát ez is elég átlagos, én élvezem Denzel Washingtont ahogy mecsergeti a száját, más nincs nagyon benne érdekes. Meg kéne tudnom valahogy, hogy ezt a mecsergést ő hozta a filmes karaktereibe, vagy valamelyik karakterétől örökölte. Játszott néhány régi jó filmben amit érdemes lenne újra nézni és keresni a kérdésre a választ.

El Topo (1970): Nagyon régóta fent volt a listámon ez a film, ennyir kommersz szar után gondoltam egy kicsit felüdülök vele. Azért nem volt akkora katarzis, én nem igazán vagyok western rajongó, arról is csak most hallottam először, hogy létezik az acid western zsáner, ahova ez a film is tartozik. Azt azért meg kell hagyni, hogy legalább a gyilkolás értelmesebben reprezentált a mai filmiparban mint a 70-es években a kis költségvetésű filmekben, már-már zavaró ahogy ebben meghalnak az emberek egy pisztolylövéstől. Na de persze gondolat az sokkal több van itt mint az előző filmekben, csak az a kár, hogy vagy nem értem őket (a 4 bölcs mondandójából csak az utolsót értettem féle forma) és a második részben a városban túl explicit az osztályharc meg a fals istenek imádata. Ami igazán tetszett a filmben, az a természetes díszlet, a lepusztult sivatag meg a barlang meg a városka is. Nem hinném, hogy nagyon tudatos lenne a minimalizmus, inkább a szükség hozta így, de nekem nagyon bejött, vártam mindig a következő helyszínt, egész jól ellensúlyozta a néhol rikítóan blőd eseményeket. Ja és az is jó most, hogy nincs ennyi hulla a filmekben, amit ebben csinálnak, annak már eléggé elveszett az értelme. A végén a buddhista szerzetesre hajazó önfelgyújtás meg meggyőzött arról, hogy igazából nincs egy átfogó történet, csak néhány gondolat gyöngysorba fűzve, de nekem elég foghíjas a gyöngysor és nem hinném, hogy nagyon ki akarom majd utólag egészíteni. Esetleg a mester következő filmjével, a Szent Heggyel, amit szintén nem láttam.

From (2. szezon): Előre vetítem, hogy ez a sorozat nekem annyira bejön, hogy az már gyanus. Lehet, hogy annyira kevés olyan filmet nézek, ami igazán bejön, hogy ha valami csak kicsit közel kerül ehhez a kategóriához, máris elkezdek rajongani érte. Nem emlékszem mi jött be ennyire nagyon az utóbbi években. Talán az Edge of Tomorrow, előtte meg a Cloud Atlas. Szóval ez nagyon nagyon bejön. Lehet, hogy másnak nem, de hát az teljesen okés, nekem sem jön be a legtöbb film amiért mások rajonganak. Ez a sorozat mesterien adagolja a szürreálist a reálissal, a karakterek nagyon ki vannak centizve az unalmas és az érdekes között és persze mindig hoznak egy kis ismert ismeretlen és ismeretlen ismeretlen szüszpanszot. Többször is volt az, hogy úgy éreztem, hogy most egy töltelék részt nézek, aztán bedobtak valamit és máris minden érdekes volt megint és több lett a kérdés mint a válasz. Valahogy az van, hogy itt az egyszerű dolgoknak is súlya van, talán azzal érik el ezt, hogy iszonyú jól egyensúlyoznak a kiszámíthatóság mezsgyéjén. Néhány spojler következik, ha valakinek ez számít. Tuti biztos volt, hogy Viktor múltjában van valami tragédia, de amikor kiderült, hogy a hugicája volt az a veszteség, ami megállította az érzelmi fejlődésben, attól teljesen lehidaltam. Vagy az egész összeesküvés elméletes dolog annyira jellemző volt, mégis annyira rémisztő, hogy ez a reakciója az embereknek a halál torkában is. Az utolsó rész persze rendesen odatett, a különböző szálak nagyon jól futottak ki a finisbe, az, meg, hogy a csaj kiszabadult (egyrészt Lostos örökség) és most akkor valószínűleg az lesz a feladata, hogy visszatérjen a családjáért, másrészt a sheriff csak megoldja a legégetőbb problémát és az okos bácsi is rájön, hogy nem lehet a kérdésre a választ megtalálni csak ha hajlandó kockáztatni is. Nekem nagyon bejött ez a finis, remélem ilyen szinten tudják folytatni a következő szezonban is. Az is persze jó lenne, elmennének metába lassan, bonyolultabb a gonosz ökoszisztémája mint gondoltuk, lehet a monszterek is csak rabok ebben a világban és magasabb szintű erők keverik a szart. De persze a túl sok meta is megárt, még nincs felkészülve a banda rá. De azt sem szeretném, ha nagyon elhúznák a témát, anélkül, hogy igazán érdekes fordulatokat tegyenek. Szóval nagyon várom a folytatást.

a királyfi harca a termodinamika ördögével

Nemrég vitatkoztam egy tudós emberrel, hogy az emberi szervezetben a súly fogyasztása csak egyszerűen az energia bevitel és kivitel egyensúlyától függ, vagy kicsit bonyolultabb a rendszer és bár elvileg tényleg csak ennyiről van szó, az ember egy bonyolult gép amelynek van egy bonyolult belső állapota ami egyrészt nem ismert, másrészt ezt az egész energia háztartást torzítja időben. Ezért jobb lenne ha a test ritmusa alapján adagolnánk a bevitt energiát, de persze a súly egyensúlya az energia egyensúlyától függ. De a tudós ember szerint a termodinamika az úr, minden más csak mese.

Máskor azt mondom a tudós embernek, hogy világ gdp-jének minden 3 dollárának előállításához 1 kg co2-t bocsátunk ki. 0-ra kéne levigyük a kibocsátott co2-t, de ez teljességgel elképzelhetetlen a mai világban. Ezért nem sokára a co2 által okozott klímaváltozás ki fogja nyírni az embereket. Lehet nem az összeset, csak úgy 99%-ot. Mert hát a termodinamika. De erre a tudós ember azt mondja, hogy az ember majd megoldja a problémát, mert nagyon jól adaptálódik mindenhez és milyen sok vicces kütyüt feltaláltunk. Szerintem meg ez a mese, a termodinamika az úr.

A tanulság az, hogy nem csak a termodinamika az úr, hanem a mese is, csak az egyensúlyt kell megtalálni köztük.

Demó.

Zene.

amikor a csokis fagyiról kiderül, hogy málnás

A tegnapi nagy puccs, vihar a bilibennek bizonyult. Úgy látszik, már egy jó kis puccsot sincs kedvük csinálni a ruszkiknak. Na, azért még nem ért véget a cirkusz, előhozhatják a boát, de még váratják magukat a zurak.

Demó.

Zene.

amikor a fagyi visszanyal

Ez a Prigozsin figura a katonáival megindult rendet teremteni Moszkvába és Putyin ahelyett, hogy kiegyezzen vele, felvette a kesztyűt és a puccs leverésére szólította fel a katonaságot (meg amilyen biztonsági szervezeteik még vannak), amely egyelőre nem nagyon akaródzik teljesíteni ezt a parancsot.

Hát nem semmi.

Többet nem is fogok erről írni, amíg az eredmény meg nem születik, nem akarok túl sok háborút a blogra, ha már van a közelünkben több is mint kell. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog sokat tartani.

Demó.

Zene.

a gúgel a blogom életére tör

Pár napja értesített a gúgel, hogy törlik az album archívumomat, mentsem le a képeket amik benne vannak. Na mondom, ennek fele sem tréfa, nosza nézzük meg miről van szó. Úgy látom, hogy a blog képei vannak az album archívumomban, szóval meglehet, hogy el fognak tűnni a képek a blogról. Nem fogom kézzel visszatöltögetni őket, mert elég sok van, de nem túl érdekesek, csak úgy mint az egész blog. Azért egy bejegyzésért kár lesz, de hát na, ha a gúgel nem akarja tovább támogatni ezt a dolgot, nincs mit tenni. Én azért írogatni még fogok, lehet képeket is lehet majd megint tenni, csak azok a gúgel fotózban lesznek tárolva, amíg le nem lövik azt is. Meglátjuk, július 19-én üt az óra.

Igen, sikerült megállnom, hogy elkezdjem a régi bejegyzéseket olvasni, nem is volt nehéz.

Más. Egy kis politika. A pészédé máris kezdi a hacacárét a pénélével. Én úgy látom, hogy egyre inkább gazdasági válságba tartunk és ha a politikus bácsik is úgy látják, akkor logikus lenne minél kevesebb válság hátszelében választani, azaz minél hamarabb. Szóval akkor lehet, hogy lesz előre hozott választás. Fogadni egy száraz kiflivégben fogadnék rá, annyira érzem azt, hogy értem a román politikát. Nincs is amit érteni, amikor nem a racionális döntések kiagyalásáról szól a dolog, hanem arról, hogy ki kit hogyan ken meg és mivel és mennyi az annyi. Lehet azért olyan népszerű nálunk a szerencsejáték, mert több értelem van benne mint a politikában.

Demó.

Zene.

natural born killers (1994)

Most az van, hogy inkább játszom a szabad időmben, próbálom a blogra és tuitterre fordított időt limitálni. Tiffre sem megyek, rengeteg jó film kimaradt az életemből és még rengeteg ki is fog maradni, én inkább a játékokat kedvelem. Ehhez képest persze sokkal több időt töltök film nézéssel mint játszással, de ez talán még változhat és ugyebár a filmnézés nem magányos tevékenység (ne is beszéljünk a multiban játszásról, sose volt az esetem). Úgy volt, hogy nem is megyek el egy filmre sem, elég nekem a Tangerine Dream koncert, de aztán láttam, hogy van még jegy a Natural Born Killersre és a rendező is itt lesz, gondoltam mégis csak elmegyek megnézni, mert szerettem ezt a filmet. Valamikor.

Először az elefánt. Én régebben nagyra tartottam Oliver Stone-t, egyrészt ez a filme miatt, meg az Ég és Föld között miatt, ami A Nap Birodalmával együtt azt hiszem megalapozta a keleti filmek iránti érdeklődésemet (bár mindkettő nyugati rendező háborús filmje ami keleten játszódik). Azt hiszem, ezekben a filmekben igéztek meg először a gyönyörű ferde szemek. Aztán hallottam, hogy Putinnal készített interjút, ami akkoriban még kuriózum volt és nem nagyon érdekelt. Aztán láttam az interjúját Lexxel és összeállt a kép. A rendező úr régebben joggal kritizálta az amerikai rendszert, még most is joggal teszi azt, csak elkövette azt a hibát, hogy Putint (is) választotta szövetségesül ehhez, ami egy ideig védhető álláspont volt, de a háború kitörése óta azért elég komoly mentális bukfenceket kell vetni ahhoz, hogy Putint bármiben követendő példaként tüntessük fel. Ami számomra a legfurább, hogy egyes emberek (mint Stone is, de számomra a legnagyobb csalódás Chomsky) képtelenek azt mondani, hogy eddig túljárt az eszemen Putin, de az újabb információk birtokában már nem támogatom sem őt, sem azt amit képvisel. Ebben én amúgy sem látok semmi arcvesztést, Putin azért rendesen túljárt a nyugati világ eszén (bár szerintem a katonai elemzők tudták, hogy a háború elkerülhetetlen és állítólag elég sok politikusnak is nyíltan beszélt róla). Én persze el tudom fogadni, hogy ezek az emberek képtelenek beismerni a tévedésüket, megérteni nem tudom, de hát vagyok így még egy csomó dologgal. Azért persze a régebbi filmjeit még mindig szeretem és remélem pótolni is fogok párat amit nem láttam az idők során.

Maga a film valamikor bejött, mert viccesnek tartottam és könnyen azonosítható volt az üzenete. Az üzenete ugye az, hogy vannak a kis emberek, akik mindig az áldozatok, de néha kézbe veszik a dolgokat és rendet vágnak maguknak. Persze mindenből a gonosz média profitál és hát a rendőrség és a börtönöket működtető szervezetek is nyakig sárosak. Ez volt egyébként a rendező üzenete is, amikor kérdezték a film mondanivalójáról. Esz persze nekem ma már nem elég, közben hallottam egyet-s-mást az amerikai történelemről meg gazdasági folyamatokról. Szóval fel lehet úgy is fogni, hogy lerombolja a 80-as évek mítoszát, hogy a városok a fertő forrásai, a vidéken mindenki makulátlan vasárnapi iskolás. De azt is fel lehetne tenni kérdésként, hogy azért a médián kívül rengeteg gonosz dolog van még az amerikai társadalomban, vegyük mondjuk a gyógyszeripart, vagy a vallás ipart, vagy az autó ipart, vagy a munkanélküliséget. Miért nem ezek lettek a kritika célpontjai? Sokkal nagyobb kárt okoznak mint az, hogy az emberek fejében lassan megrohasztja az agyat a tévé. Persze, lehet, ezekkel a problémákkal nem lehet ilyen felszínesen elbánni, mint mondjuk ahogy a médiával elbánnak az utolsó jelenetben.

Persze, lehet a fegyverek és az iparuk kritikájaként is értelmezni a filmet, csak szerintem úgy viszont gyomorfogató, főként az utóbbi 30 év tükrében. Amikor már ott tartunk, hogy a gyerekek leggyakoribb halál oka az, hogy tömeggyilkosok áldozatává válnak, valahogy nem jön azzal viccelődni, hogy a főhősök poénból kinyírnak (szinte) mindenkit egy kávézóban, csak mert úgy van kedvük. Igenis különbség van áldozat és áldozat között, kellenek határok, amelyeket semmiképpen sem lenne szabad (és lehetőség) túllépni.

Szóval úgy mentem el a filmre, hogy ez egy jó film, bár arra sem emlékeztem az elején, hogy túlélik-e a kalandokat vagy sem, de valahogy gyomorforgatónak találtam és bár értem a szándékot, sőt, most még a nincs szabad akarat gondolatkörben próbálom is újraértelmezni, de valahogy úgy látom, hogy inkább viccel a témával mint próbálja bemutatni az igazi szörnyűséget. A vágás meg az egész videóklippes jelleg teljesen ezt támasztja alá. Lehet ez akkoriban újszerű volt, meg a tévé kritika jelleget erősítette, de nekem fordítva működik, azt mondja, hogy ez csak olcsó kis játék, könnyed szórakozás az egész.

Na jó, hazafele az úton sok egyéb dologra is gondoltam még, de most lusta vagyok újra átgondolni. Mindenesetre már nem tartom annyira jó filmnek, az biztos.

Demó.

Zene.

kinek a narancs, kinek a tangerine

A TIFF elhozta a Tangerine Dream-et és én voltam a koncertjükön. Nagyon bejön nekem ez az elektronikus elszállós zene, bár a TD eléggé kimaradt. Na nem baj, a jótúbnak köszönhetően lesz lehetőségem pótolni, elég termékenyek voltak szerencsére. Félig olyan volt a koncert egyébként, mintha demo vetítésen lett volna az ember, a vizuál és a zene is teljesen az volt. Szóval imádom én az ilyen hanghullám nyenyergetést és nem hogy elvesz az élvezetből, hogy a hang teljesen digitális (bár volt hegedűszó is, csak kicsit nyenyergetve, de gondolom csak sportból csinálják, mára már a hegedű szintézis is megy jól), hanem hozzáad számomra. Ha valaki tud úgy jó zenét csinálni, hogy nem kell hozzá csapkodjon, vagdalja a levegőt, vagy lehúzza az istenek szakállát, hát az még jobb.

Volt Panoráma főcím is, a Chronozon. Mást sajnos nem ismertem fel, de majd pótolok.

Érdekes volt látni, hogy voltak egész idős bácsikák is, elgondolkodtatott, hogy azok az emberek az átkosban nem kis költségen szerezték be ezeket a lemezeket, hogy aztán otthon hallgathassák a jó zenét és elvonja a figyelmüket mindarról a sok gonoszságról ami körülöttük zajlik. Azt hiszem, nekem is lett volna ilyen szerepe a zenének az életemben, ha az átkosban eszméltem volna magamra. Szerencsére nem eszméltem eléggé magamra az alatt a kicsit több mint 9 év alatt amit benne töltöttem. Szerencsésen megúsztam.

Azon is gondolkodtam, hogy vajon a szekuritáté követte ezeknek a lemezeknek az útját a társadalomban? Netalán próbálták osztályozni, hogy milyen fajta zene mennyire radikalizálja/nyugtatja a népet? Esetleg számolták a lemezeket? Mondjuk a francia testvér Jarre jobban elfogadható volt, mint a német TD? Egyszer talán a mestint választ ad ezekre a kérdéseimre, ha ráengedik a dokumentumokra amelyeket még nem semmisítettek meg. Valószínűleg nem vették komolyan a zenét, vagy tudták, hogy hagyni kell egy menedéket az embereknek...

Demó.

Zene.

a szerecsen 6dof forgandó

Na, az epöl belecsapott a lecsóba, bejelentették a vr szemüvegüket, potom 3499 dollárért. Nem tudom mennyire komolyak a szándékaik, talán komolyabban gondolják mint a gúgel anno, jó lenne, mert akkor előbb-utóbb kénytelenek lennének valami megfizethetőbb árú terméket is gyártani, ez így egyelőre nem játszik. Ha majd 500 dollárról beszélünk, talán én is veszek, addig marad a hír szinten a dolog.

Ha már ájtí, talán az utóbbi idő legérdekesebb fejleménye az nvidia szárnyalása és az intel mélyrepülése. Nem semmi, hogy az nvidia lassan egy nagyságrenddel többet ér mint az intel és a trilliárd dolláros kategóriába vágyik. Még az amd is az intel duplájára nőtt. Persze, lehet, mint a főnixmadár, feltámad az intel is nemsokára, ugyebár az amd is erőst gyengélkedett még öt éve, aztán kinőtte magát. Az biztos, hogy az ájtíben a szerencse eléggé forgandó, talán ezért is pörög annyira.

Most aztán már tényleg ritkulni fognak a bejegyzések, nekifogtam játszani blogolás és tuitter bújás helyett és hát azt kell mondjam, nem árt meg a mentális egészségemnek. De azért havi néhány poszt összejön, talán, ha van valami igazán fontos, vagy igazán nagy hüleség. :)

Demó.

Zene.

Még. Még. Még.

filmek

Ebben a hónapban több filmet néztünk, meg sorozatot is dögivel, szóval akkor itt vannak a gondolataim arról, hogy mi tetszett.

Three Thousand years of Longing (2022): Nekem bejött ez a film, de látom, hogy a népnek nem. Van bennem egy adag csodálat a közel-kelet misztikája iránt, a dzsinnek bejönnek, bár lehet, hogy az arabok sokkal jobban értik, hogy csak szimbólum az egész, mint nekünk a legkisebb királyfi. Szép is a film, a szereplők is profik, bár én azt hiszem, egy oltári kufirc mindkettőnek hiányzott a filmből, de talán Isten alapú vallási, talán film szabályozás alapú vallási okokból kimaradt. Még az is lehet, hogy ez lenne a megoldás a film alapkérdésére. Fene tudja. Na, erre nem fogok emlékezni 20 év múlva, hogy mi is a film alapkérdése, de akkor már nyugodtan újranézhetem, szerintem nem lesz haszontalan. :)

A Spy Among Friends (mini-sorozat): A kémes filmek/sorozatok bejönnek, de nem James Bond miatt, hanem csak úgy. Mostanában van ebből is elég és egyre gyűlnek és ez jó. Ez egy kimondottan szép darab, minden jelenet mestermunka, minden szempontból. Ha egyszer a technológia lehetővé teszi, hogy virtuálisan meglátogassunk bármilyen korban bármilyen helyet, én ezeket a helyszíneket sokat fogom látogatni. Egyébként egészen érdekes, hogy a főszereplők milyen súlyt kapnak a filmben és milyent a wikipédián. A fő kémnek igen csak rövid oldal jutott, bizonyára ha egyszer nyilvánosságra hozzák a ténykedését, sokkal hosszabb lesz. A fő áruló már sokkal hosszabb oldallal büszkélkedhet, de az irreleváns CIA mellékszereplő sem kell sírjon. Persze, a film nem wikipédia, a súlyok teljesen máshogy oszlanak el és nagyon érdekes képet fest.

Brazil (1985): Nagyon régen láttam utoljára, nekem minden bejön amihez köze volt valakinek a Monty Pythonból már csak elvi alapon is (talán a mostani dolgokra ez már nem igaz, de mivel már csak a régi dolgokkal gurigáznak, mostanában meg már minden a politikáról szól, nem veszítek semmit). Ez a film persze gyöngyszem mindenképpen, de az az igazság, hogy most nagyobb hatással volt rám a díszlet, igaz, mostanában jobban figyelek az épületekre mint régen, a történet és a filozófia pedig lassan valósággá válik, az élet mindig egyszerűbb mint az elmélkedés, ezért nem is volt valami nagy hatással. Lehet egyszer még kötelező tananyag lesz belőle.

From (1. szezon): Húúú, ez nagyon bejött. Jó kis Lost utánérzet, ha jól értem, a készítők is ugyanazok, szóval jó kis variáció ugyanarra a témára, persze elegendő újítással, hogy ne aludjunk el. Az szerintem csak jót tesz neki, hogy itt sokkal explicitebb a veszély, meg az éj-nappal ciklus sokkal jobban dobogtatja a film szívét. Azt is mesterien csinálják, hogy az ember mindig próbálja kitalálni az események menetét és néha minden úgy működik ahogy elvárjuk, de néha meg nem, de a csavar nem fárasztó általában, hanem érdekes. Na izé, rengeteg gondolatom volt erről a sorozatról, de most nincs kedvem leírni mindent, most a 2. szezon megy, azon ritka sorozatok egyike, amelynél nem tudom kivárni, hogy vége legyen, hanem hétről hétre meg kell kapni az adagot. Szerencsére már a 3. szezont is bejelentették, remélem lesz még elég puskapor az alkotók tarsolyában, a Lost anno nagyon átment futkossunk a dzsungelben témába az utolsó szezonokban, remélem itt inkább befejezik becsülettel időben, nem húzzák fölöslegesen.

Scanners (1981): Nekem ez kimaradt eddig. Most már persze nem üt akkorát mint anno üthetett, nem semmiért vált kultusz filmmé. Örvendenénk ha annyi gond lenne a világban, hogy egyesek a gondolat erejével fel tudják robbantani az agyunkat és bizonyos szerektől pszichokinetikus tulajdonságokra tennénk szert. Azért jól szórakoztam, de megint meg kell valljam, az irodabelsők és a számítógépes terem volt a fő attrakció számomra, meg a hajviseletek a felrobbanó fejek alatt sem utolsók.

Monty Python's Life of Brian (1979): Ebben a hónapban úgy éreztem, segítségül kell hívjam Briant, hogy mutasson utat. Sajnos Brian egy fikciós karakter akinek bár érdekes kalandokban volt része, már annyiszor végignéztem őket és annyit filóztam rajtuk, hogy most sajnos nem hoztak semmi újat. Bizonyára bennem van a hiba, gyarló ember vagyok aki nem tudja értékelni a világ legjobb filmjét, talán csoportos zarándoklatot kéne szervezni legközelebb. Még egy dolog. Eredeti angol nyelven néztem, de azt hiszem, a magyar szinkron többet tesz hozzá mint amennyit elvesz, legközelebb így kéne megpróbálni.

Last and First Men (2020): Én a betonszörnyeket nézni jöttem, abban nem volt hiba, lehet velem van a baj, de én szeretek egy órán keresztül jugoszláv betonszörnyeket nézni. De a történet nem igazán tetszett, elvégre nem derült ki, mit is akar a jövő a múlttól, meg aztán, elég butuskának tűnt az a sok milliárd éves emberiség. Aztán elolvastam a wikin, hogy a történet valójában egy 1930-ban megjelent sci-fi, ami egyébként végig meséli az emberiség történetét két milliárd éven keresztül és valójában meghódítjuk a Neptunuszt is, ott ér minket a vég, na akkor már sokkal jobban bejött, még akkor is, ha a film maga eléggé legyilkolja a történetet. Szóval nekem megérte megnézni a filmet a betonszörnyekért, de jó volna elolvasni a könyvet is, mert állítólag a transzhumanizmus egyik előfutára és hát 1930-ban előre látni a genetikai beavatkozást meg azt, hogy milliárd évben mérhető az időnk a Földön (igaz nem 2, hanem csak 1, de mit számít az? :)), azért tisztes munka volt.

Millenium Mambo (2001): Időnként kell nekem egy jó kis keleti romantikus film, ez a film régóta fent volt a listán, most került sorra. Sajnos nem azt kaptam amire számítottam, itt végig mindenki vagy szenved, vagy csak túlél, ha van is valami mély mondanivaló, az nekem nem jött le. Ami tetszett, az a fények, meg az a néhány összetűzés ami rendszerint szuperközeliben megy le valamilyen szórakozóhelyen, harsány színekkel megvilágítva. Ez érdekes volt, nem is igazán úgy működik, ahogy az összetűzéseknek kell.

Succession (első rész fele): Ennek a sorozatnak most lett vége, négy szezont ért meg, állítólag nagyon jó kis sorozat, ezért megpróbáltuk mi is a tegnap este. Az első rész felét bírtuk megnézni, de azt hiszem, ezzel véget is ért számunkra. A téma kimondottan taszít, az amerikai nagyvállalati kultúra talán a számomra legantipatikusabb dolog Amerikával kapcsolatban. A szereplők között sincs egyetlen érdekes karakter sem és bár bizonyára kiderül majd, hogy érző emberek, akik a Central Parkba járnak az élet nagy kérdésein elmélkedni és meghallgatják a meleg öreg néger tanácsát, akinek a fenekéről anno Andy Warhol tolta a kokót a Studio 57-ben, de mára már a galambok etetése a legfőbb elfoglaltsága, de ez engem nem érdekel, mert nem vagyok kíváncsi ennek a világnak a mítoszaira, mert az egész szemfényvesztés. Köszönöm, nem.

Demó.

Zene.

töröljük el a csirkék és a delfinek országai közti határokat

A tegnap dolgozgattam egy kicsit, de közben fél szemmel néztem egy ismeretterjesztő filmet is a BBC Earth-en. Arról volt szó, hogy van-e az állatoknak öntudata és egész meglepő dolgokat mondtak. Szóval van ugyebár a tükör teszt, ami arról szól, hogy az állat fel kell ismerje, hogy önmagát látja a tükörben. Ezen átmegy sok majom fajta, meg az elefántok, delfinek, de pl a kutyák meg a macskák nem. Most bebizonyították, hogy valami picike halfaj is átmegy rajta, ezt úgy igazolták, hogy festettek a hasára egy színes pöttyöt és ezt látta a tükörben, de magán persze nem láthatja, tekintve a halak testének és szemeinek sajátosságait. De a halacska mégis mind próbált dörgölőzni dolgokhoz hasi tájékon, hogy levakarja azt a színes pöttyöt, szóval rájött, hogy magát látja a tükörben és volt rajta egy idegesítő pötty. Aztán meg mondták, hogy valószínűleg a kutyák azért nem mennek át a tükör teszten, mert nekik a vizuális információ sokkal kevésbé fontos, ők a szagok világában élnek. Volt is egy csaj, aki valahogy befolyásolni tudta a kutyák szagát (a részletek kimaradtak, nem figyeltem eléggé) és rájöttek, hogy a saját szaguk megváltozott. Szóval nagyon valószínű, hogy nekik is van énképük, tehát öntudatuk.

Számomra ez azért érdekes, mert mostanában úgy gondolom, hogy az öntudat is egy skála valójában és valószínűleg sokkal elterjedtebb dolog mint gondoljuk és nem is igazán szükséges az intelligenciához.

Persze, mindenféle aggályokat fog felvetni a dolog, ha kiderül, hogy a csirkék is testvéreink az öntudatban, de legalább felkészülünk majd, ha le kell kapcsolni a gonosz szuperintelligenciát ami úgy gondolja majd, hogy a csirkék fontosabbak.

Demó.

Zene.

nem esik messze az alma a blogtól

Most megint nincs kedvem írni, úgy érzem, ha valami buta játékot játszom, még annak is több értelme van mint blogot írni. Persze, nem fogom teljesen lehúzni a rolót, a filmekről írogatom továbbra is amit megjegyzésre érdemesnek tartok. De a mestint cuccot hanyagolom, mert az mostmár elég ménsztrím lett, már fék nyúzokat is nyomnak róla. Politikáról nagyon nincs kedvem írni, de a 90-es és 20-as évek párhuzamát még szeretném egy kicsit görgetni.

Ezért ez most a téma, egy mondat erejéig. Most ugye vannak nálunk ezek a tanár tüntetések, azt hiszem, ezek voltak valamennyire a 90-es években is, bár én annyira nem emlékszem rá, nem sok emlékem van a suliról, sikerült eléggé párhuzamos maradnom vele, bár az elvárásokat sikerült teljesíteni nem túl nagy erőbefektetéssel. Mindenesetre az van bennem, hogy politikai szempontból a 90-es évek elég forrongó volt, lehet hogy ez most összejön a 2020-as években is, kezd mindenki és minden a cérnája végére érni, bár egyesek próbálnak úgy tenni, mintha nem is így lenne. De nem lesz kedvem nagyon dokumentálni ezt, jobb szeretem a régi demókat nézegetni és választani egyet ami illik a bejegyzés alá. De nem mindig van rá időm...

Mondjuk, ha jobban belegondolok, az ország sorsa a 90-es években dőlt el, amikor elment sok okos ember és demográfiai lejtőre állította a hóbelevancot. Persze, még sok év kell amíg kifutnak a folyamatok, de a nagyja már lement, 20 év múlva úgyis apokalipszis... Addig kell kezdeni valamit az idővel, hogy ne legyen elviselhetetlen.

Demó.

Zene.

dumás sanyi: a három testvér

Volt a sejt. Aztán lett a többi sejt. Aztán kezdtek összetömörülni, aztán specializálódni, míg végül olyan bonyolult lényeket alkottak, mint az ember. És minden ment fényesen, míg egyszer az ember agya elkezdte azt képzelni magáról, hogy öntudata és szabad akarata van. Céljai lettek és bankkölcsönei és minden ment jól, a sejtek tejben-vajban fürödtek. De egyes embereknek az agya olyan makacs lett, hogy úgy döntött, hogy megöli magát, mert a kislány már nem szereti. És hiába búgott a máj, hogy "Testvér, ne csináld, én még szeretnék élni!", az agy csak levetette a testét a hatodikról.

Volt az ember. Aztán lett a többi ember, akikkel kisebb csoportokat kezdett alkotni. Aztán a csoportok nőni kezdtek, az emberek specializálódtak és lettek orvosok, meg tanárok, meg bankárok, meg politikusok. Aztán a politikusok kitalálták, hogy valójában egy nemzet vagyunk és közös céljaink vannak és minden ment jól, építettek felhőkarcolókat meg bankokat meg csillagvizsgálókat. És a politikusok azt hiszik, hogy szabad akaratuk van, minden azért történik, mert ők kigondolják, hogy történniük kell. És néha a politikusok azt gondolják, hogy háborúzni kell, mert az is milyen jól megy és hiába mondják az emberek, hogy "Testvér, ne csináld, mi szeretjük az életet!", azért csak háborúzni kell és meghalni fölöslegesen.

Volt a nép. És minden ment jól, de azért voltak elesettek a nép között, akik a rövidet húzták, de mivel minden ment jól, a nép azt mondta, hogy ez így jó. De volt néhány ember, aki azt mondta, hogy ez így nem jó, azok az emberek nem tehetnek arról, hogy elesettek, foglalkozni kell velük is. És minden ment jól, az a néhány ember addig kapart, amíg foglalkozni kezdtek az elesettekkel is. Úgy tűnt, az ő akaratuk teljesül. De voltak az elesettek között is a legelesettebbek, akikre aztán tényleg rájárt a rúd. De velük már senki nem akart foglalkozni, hiába kiáltották "Testvér, ne csináld, azt mondtad minden jó lesz!", nekik be kellett fogni, hogy a többi elesettnek jó legyen.

A vicc az, hogy szabad akarat nincs, az egy illúzió, hogy a holdkóros ember ne sziszegjen ha alvajárásában szögre lép. Bizonyára ő nem verte be eléggé a szeget, amikor a légvárat építette.

Demó.

Zene.