filmek

Ebben a hónapban több filmet néztünk, meg sorozatot is dögivel, szóval akkor itt vannak a gondolataim arról, hogy mi tetszett.

Three Thousand years of Longing (2022): Nekem bejött ez a film, de látom, hogy a népnek nem. Van bennem egy adag csodálat a közel-kelet misztikája iránt, a dzsinnek bejönnek, bár lehet, hogy az arabok sokkal jobban értik, hogy csak szimbólum az egész, mint nekünk a legkisebb királyfi. Szép is a film, a szereplők is profik, bár én azt hiszem, egy oltári kufirc mindkettőnek hiányzott a filmből, de talán Isten alapú vallási, talán film szabályozás alapú vallási okokból kimaradt. Még az is lehet, hogy ez lenne a megoldás a film alapkérdésére. Fene tudja. Na, erre nem fogok emlékezni 20 év múlva, hogy mi is a film alapkérdése, de akkor már nyugodtan újranézhetem, szerintem nem lesz haszontalan. :)

A Spy Among Friends (mini-sorozat): A kémes filmek/sorozatok bejönnek, de nem James Bond miatt, hanem csak úgy. Mostanában van ebből is elég és egyre gyűlnek és ez jó. Ez egy kimondottan szép darab, minden jelenet mestermunka, minden szempontból. Ha egyszer a technológia lehetővé teszi, hogy virtuálisan meglátogassunk bármilyen korban bármilyen helyet, én ezeket a helyszíneket sokat fogom látogatni. Egyébként egészen érdekes, hogy a főszereplők milyen súlyt kapnak a filmben és milyent a wikipédián. A fő kémnek igen csak rövid oldal jutott, bizonyára ha egyszer nyilvánosságra hozzák a ténykedését, sokkal hosszabb lesz. A fő áruló már sokkal hosszabb oldallal büszkélkedhet, de az irreleváns CIA mellékszereplő sem kell sírjon. Persze, a film nem wikipédia, a súlyok teljesen máshogy oszlanak el és nagyon érdekes képet fest.

Brazil (1985): Nagyon régen láttam utoljára, nekem minden bejön amihez köze volt valakinek a Monty Pythonból már csak elvi alapon is (talán a mostani dolgokra ez már nem igaz, de mivel már csak a régi dolgokkal gurigáznak, mostanában meg már minden a politikáról szól, nem veszítek semmit). Ez a film persze gyöngyszem mindenképpen, de az az igazság, hogy most nagyobb hatással volt rám a díszlet, igaz, mostanában jobban figyelek az épületekre mint régen, a történet és a filozófia pedig lassan valósággá válik, az élet mindig egyszerűbb mint az elmélkedés, ezért nem is volt valami nagy hatással. Lehet egyszer még kötelező tananyag lesz belőle.

From (1. szezon): Húúú, ez nagyon bejött. Jó kis Lost utánérzet, ha jól értem, a készítők is ugyanazok, szóval jó kis variáció ugyanarra a témára, persze elegendő újítással, hogy ne aludjunk el. Az szerintem csak jót tesz neki, hogy itt sokkal explicitebb a veszély, meg az éj-nappal ciklus sokkal jobban dobogtatja a film szívét. Azt is mesterien csinálják, hogy az ember mindig próbálja kitalálni az események menetét és néha minden úgy működik ahogy elvárjuk, de néha meg nem, de a csavar nem fárasztó általában, hanem érdekes. Na izé, rengeteg gondolatom volt erről a sorozatról, de most nincs kedvem leírni mindent, most a 2. szezon megy, azon ritka sorozatok egyike, amelynél nem tudom kivárni, hogy vége legyen, hanem hétről hétre meg kell kapni az adagot. Szerencsére már a 3. szezont is bejelentették, remélem lesz még elég puskapor az alkotók tarsolyában, a Lost anno nagyon átment futkossunk a dzsungelben témába az utolsó szezonokban, remélem itt inkább befejezik becsülettel időben, nem húzzák fölöslegesen.

Scanners (1981): Nekem ez kimaradt eddig. Most már persze nem üt akkorát mint anno üthetett, nem semmiért vált kultusz filmmé. Örvendenénk ha annyi gond lenne a világban, hogy egyesek a gondolat erejével fel tudják robbantani az agyunkat és bizonyos szerektől pszichokinetikus tulajdonságokra tennénk szert. Azért jól szórakoztam, de megint meg kell valljam, az irodabelsők és a számítógépes terem volt a fő attrakció számomra, meg a hajviseletek a felrobbanó fejek alatt sem utolsók.

Monty Python's Life of Brian (1979): Ebben a hónapban úgy éreztem, segítségül kell hívjam Briant, hogy mutasson utat. Sajnos Brian egy fikciós karakter akinek bár érdekes kalandokban volt része, már annyiszor végignéztem őket és annyit filóztam rajtuk, hogy most sajnos nem hoztak semmi újat. Bizonyára bennem van a hiba, gyarló ember vagyok aki nem tudja értékelni a világ legjobb filmjét, talán csoportos zarándoklatot kéne szervezni legközelebb. Még egy dolog. Eredeti angol nyelven néztem, de azt hiszem, a magyar szinkron többet tesz hozzá mint amennyit elvesz, legközelebb így kéne megpróbálni.

Last and First Men (2020): Én a betonszörnyeket nézni jöttem, abban nem volt hiba, lehet velem van a baj, de én szeretek egy órán keresztül jugoszláv betonszörnyeket nézni. De a történet nem igazán tetszett, elvégre nem derült ki, mit is akar a jövő a múlttól, meg aztán, elég butuskának tűnt az a sok milliárd éves emberiség. Aztán elolvastam a wikin, hogy a történet valójában egy 1930-ban megjelent sci-fi, ami egyébként végig meséli az emberiség történetét két milliárd éven keresztül és valójában meghódítjuk a Neptunuszt is, ott ér minket a vég, na akkor már sokkal jobban bejött, még akkor is, ha a film maga eléggé legyilkolja a történetet. Szóval nekem megérte megnézni a filmet a betonszörnyekért, de jó volna elolvasni a könyvet is, mert állítólag a transzhumanizmus egyik előfutára és hát 1930-ban előre látni a genetikai beavatkozást meg azt, hogy milliárd évben mérhető az időnk a Földön (igaz nem 2, hanem csak 1, de mit számít az? :)), azért tisztes munka volt.

Millenium Mambo (2001): Időnként kell nekem egy jó kis keleti romantikus film, ez a film régóta fent volt a listán, most került sorra. Sajnos nem azt kaptam amire számítottam, itt végig mindenki vagy szenved, vagy csak túlél, ha van is valami mély mondanivaló, az nekem nem jött le. Ami tetszett, az a fények, meg az a néhány összetűzés ami rendszerint szuperközeliben megy le valamilyen szórakozóhelyen, harsány színekkel megvilágítva. Ez érdekes volt, nem is igazán úgy működik, ahogy az összetűzéseknek kell.

Succession (első rész fele): Ennek a sorozatnak most lett vége, négy szezont ért meg, állítólag nagyon jó kis sorozat, ezért megpróbáltuk mi is a tegnap este. Az első rész felét bírtuk megnézni, de azt hiszem, ezzel véget is ért számunkra. A téma kimondottan taszít, az amerikai nagyvállalati kultúra talán a számomra legantipatikusabb dolog Amerikával kapcsolatban. A szereplők között sincs egyetlen érdekes karakter sem és bár bizonyára kiderül majd, hogy érző emberek, akik a Central Parkba járnak az élet nagy kérdésein elmélkedni és meghallgatják a meleg öreg néger tanácsát, akinek a fenekéről anno Andy Warhol tolta a kokót a Studio 57-ben, de mára már a galambok etetése a legfőbb elfoglaltsága, de ez engem nem érdekel, mert nem vagyok kíváncsi ennek a világnak a mítoszaira, mert az egész szemfényvesztés. Köszönöm, nem.

Demó.

Zene.