Nocsak, most lett a Gyergyói Hoki Klub Erste liga győztes. Azt hiszem, egyetem óta nem néztem hoki meccset, talán legutóbb Nándi tévéjén a bentlakásban. Erre ma ő is volt a híradóban. Azt nem tudom, honnan lett pénz ilyen csapatra, mert ahogy néztem, több a csíki, finn, meg kanadai a csapatban mint a gyergyói, de hát nem is nagyon érdekel, az a lényeg, hogy egyszer sikerült nyerni.
Zene.
Ebben a hónapban több filmet néztünk, de megint az utolsó napon kell írnom róluk és már el is felejtettem mit akartam írni és időm sincs, meg kedvem se.
Reminiscence (2021): Hát ez gyengécske volt, vicces az óceán által ostromolt Miami, meg a gondolatolvasó gép, de sajnos csak részletek, amelyeket könnyű kiváltani, ha az ember próbál keresni valami gondolati magot. Ami marad, az egy sima nyomozós film egy nő után, aki nem az akinek látszik. Na persze, hogy nem, valójában mindenki jó, csak egyesek tükörbe néznek.
Storm of the Century (1999): Ez nagyon bő lére volt eresztve, elvileg egy három részes sorozat, mi egybe gyúrva néztük, de csak a harmadik nekifutásra sikerült a végére érni. Az a baj, hogy annyira nem épít fel egy érdekes világot, mostanában ezt már sokkal jobban csinálja a filmipar, pöpec kis egy órás filmet készíthettek volna belőle és semmi lényeges nem maradt volna le. Az alapvető kérdés, az áldozat persze érdekes, mondjuk ebben sem mond túl sok újat, de érdekes, ahogy fel-fel merül a téma az amerikai mitológiában, kezdve a jamestowni kannibálokkal. Azért a 4 óra nagyon sok, csak nagyon jó okkal érdemes megnézni.
Last of Us (1. évad): Mostanában rákaptam a zombis témára, a covid segített ebben, meg az éghajlatváltozás nyomán is ilyen világot képzelek el kialakulni, szóval jobban odafigyelek ezekre a dolgokra mostanában. Ez a sorozat meg duplán érdekes, mert egy játék alapján készült, amit én nem játszottam, de a hírét hallottam azért. Az azért meglátszik, hogy sok idő eltelt mióta megjelent a játék és sokat cizellálták a megfilmesítés lehetőségeit. Bizonyos dolgok szinte tökéletesre lettek csiszolva, pl. az a bizonyos harmadik rész, a két meleg fickó története, ami egyébként el is tér jelentősen a játéktól. Mennyire jellemző ez a két iparra, egy játékban nem szentelnének sok energiát egy karakterre, ha nem kerülhetnénk vele interakcióba, akármennyire is jó a története. Egy filmben viszont szinte mindegy kikkel van a főhős egy jelenetben, ha maguk a jelenetek szépek és érdekesek, történhet bármi. Megismerjük két ember egymásra találásának és életének történetét, akikkel még csak nem is találkozik a főhősnő, a főhős is csak keveset. De van értelme, mert egy jó történet, az a bizonyos dal azóta is itt van a fejemben, szinte minden nap meghallgatom többször is. Ugyanakkor úgy érzem, lehetővé tette számomra, hogy összehasonlítsam az érzéseim mélységét játékok és filmek esetén és azt hiszem, én nagyobb levegőt veszek, amikor egy játékban történik valami nagyon előreláthatatlan, mégis csak számít az, hogy az ember egy játékban úgy érzi, az ő döntései érvényesülnek, még ha tudja is, hogy igazából nem, a dolgok oda vannak téve elé, maximum abban dönthet, hogy mikor tapasztalja meg őket. A filmekben valahogy ez nem ennyire erős nekem. Majd ha egyszer sort kerítek erre a játékra, megírom, milyen volt a zsiráfos jelenet. Egyébként a vége is egészen jó volt, meg a Joel végtelen pragmatizmusa is, már csak arra lennék kiváncsi, hogy folytatják a második évad után, vagy lesz erejük a csúcson abbahagyni. Jó lenne, ha még több jó film készülne jó játékokból, sajnos sok garancia nincs rá, de meglátjuk.
Triangle of Sadness (2022): Ez jó poén volt, kicsit olyan modern Woody Allen érzésem volt, bár lehet, hogy csak a téma meg a szarkazmus váltotta ki bennem ezt az érzést, meg az a hosszú párbeszéd a vendéglőben. A hányós cucc is nagyon poénos volt, a végére talán még jöhetett volna valami, sajnos amivel befejezték nem volt annyira erős azért.
The Matrix Reloaded (2003): Erről majd akkor, ha megnézem a két folytatását, ha minden jól megy, ezen a hétvégén.
The Gathering Storm (2002): Nálunk Churchill egy mogorva öregúr, a volt brit kolóniákban maga az ördög, ha a tetteit értékeljük, akkor valószínűleg pokolban a helye, de az emberek jobban szeretik a mítoszokat mint a valóságot. Szóval kedves filmecske ez, elég jól meg is van csinálva, mondjuk egy csöppet sem érdekli a valóság, inkább csak a mítosz, de hát azért csinálták, hogy az emberek szeressék az HBO előfizetésüket. Ezt valószínűleg eléri.
Into the Storm (2009): Az előző film folytatása. Churchill a háborúban, persze ez annyira nagy téma, hogy teljesen esélytelen egy részletes képet festeni, inkább csak néhány lényeges momentum van kiemelve, de pl. az nem, amikor már úgy érzi, nyerni fognak a háborúban, bár az is lehet, hogy végig úgy érezte. Néhány híres Churchill idézet is kontextusba van helyezve, hogy az ember értékelje magát és amit lát. Azért persze kedves film, de én azok táborába tartozom, akik szerint az igazi hős az angol nép és az őt támogató rengeteg kolónia volt, nem a vezetői.
Clouds of Chernobyl (2022): Ez egy nagyon kis költségvetésű román film, amiben Csernobil csak mint távoli sárkány tűnik fel, egyébként a nagyja egy falusi házban történik és egy nő próbálja nem elvetettetni a még meg nem született gyerekét. Ez a rész egész jó, gondolom nem volt nehéz találni egy olyan házat amiből nem kellett sokat dolgozni hogy az utóbbi 30 év nyomait eltüntessék. Sok beszéd, néhány pofon, ez-az, kicsit érthetetlen hangulati ingadozások, de alapvetően jó munka. A vége viszont egyáltalán nem illik oda. Kezdve azzal, hogy nagyon nem korabeli házak látszanak a láthatáron, napelemmel a tetejükkel. Nem tudom, hogy nem tudtak keresni egy kihalt partszakaszt. Aztán még valami történik egy mólón is, de én nem igazán értettem, valószínűleg egy hajót késtek le, de ez sehogy nincs reprezentálva, sem tettben, sem szóban, de legalább a filmnek vége van. Azon azért elgondolkodtatott, hogy meddig fogják még a kommunizmus témáját feldolgozni a román filmiparban és tudja-e azt valaki hitelesen csinálni, aki semmit, vagy nagyon keveset élt benne. Pl. egy adott ponton elveszik a villanyt és én azon gondolkodtam, hogy már nem emlékszem arra, hogy mit éreztem akkor amikor elvették a villanyt. Pedig menetrendszerűen jött az minden nap, legalábbis azt hiszem, nem emlékszem igazán, csak mesélték. Jó lett volna egy iPhone akkoriban, mondjuk nem is lett volna mire letölteni a filmeket. :))))) Ja igen, még egy dolog. Amikor a végén az autóban mennek és a kislány a visszapillantóba néz amikor az anyjához beszél, mennyire nem működik. Oda kéne nézzen, ahol az anyja van az elképzelt kiterjesztésén a képnek, ez a filmes nyelv, ezt tanította az a sok film, még akkor is, ha a valóságban az ember a visszapillantóba nézne. Legalábbis szerintem.
The Fallout (2021): Azt hiszem, sosem fogom megérteni az amerikaikat olyan szempontból, hogy elfogadják, hogy a gyermekeiket mindenféle elmebetegek lemészárolják az iskolában. Értem én, hogy mindenki azt hiszi, hogy majd pont az ő gyermeke lesz a kivétel és nagyon sokaknak igaza is van, de azért jelentős számú embernek meg nincs. Értem én, hogy nehéz a cselekvés, de vannak dolgok amikért megéri, azt hiszem. Aztán van egy harmadik embercsoport is, akik túlélik a támadást. Egy ilyen történet ez a film, nem rossz, de annyira nem is jó, bár bizonyára nagyon nehéz egyensúlyozni a specifikus meg az általános között, a rendező arra építhetett, hogy a két szép főszereplő csaj bizonyára a specifikus dolgokat majd jobban eladja, de szerintem a megoldás az általánosban keresendő majd egyszer. Van egy olyan sejtelmem, hogy az amerikaiak sem fognak kifogyni ebből a témából még nagyon sokáig, mint ahogy a románok sem a kommunizmusból.
Demó.
Zene.
Megint nem semmi héten vagyunk túl ami a mesterséges intelligenciát illeti. Talán a legnagyobb bejelentés az volt, hogy plugineket lehet írni a dzsípítí4-hez, azaz bármilyen kiszámítható feladat modellezésében segítségül hívhatjuk. Persze, gondolom nem nagyon lesz bármiben segítségre az elején, de ha bekapcsolják a háttérben a tanulást és a korrelációt is az egyes pluginek között, akkor nagyon gyorsan kimászhat a kismacska a dobozból. Egyesek már kongatják a vészharangot, hogy mi lesz, ha feltör egyes api-kat amiket elérhetővé teszünk számára, de egyelőre még inkább őt törik fel, lesz itt még biztonsági rémálom rendesen. És ne felejtsük el, hogy már most olyan képességei vannak, amiről még csak nem is álmodhattunk egy éve és bár nem nyilvános a mérete, nem hinném, hogy az emberi agy egy százalékánál nagyobb lenne (1 trillió szinapszis, az elődje csak ötöde volt ennek). Ha így haladnak a dolgok, még akár a zigazi szingularitást is behúzhatjuk 2029-ig. A kérdés továbbra is az, hogy a főnökök vagy a munkások zsebében lesz az adatcenter kulcsa.
Demó.
Még egy pár gondolat konteó ügyben. Van egy friss írás, ami azt javasolja, hogy a konteók elleni harcot úgy kell vívni, hogy meghallgatjuk a konteó hívőket, mert mindig van egy igazság magja annak amit hisznek, merthogy a világ tényleg nem tökéletes és ők is csak jobbá szeretnék tenni.
Az én tapasztalatom ezzel pont ellentétes. A konteósokkal meg kell szakítani a kapcsolatot, mert igazából azért konteósok, mert megtehetik, van egy kis szabad energiájuk amit arra használnak, hogy konteókba merüljenek el, ahelyett, hogy az igazi igazságot keresnék. Mert igenis van igazi igazság, még egy tökéletlen világban is. Azzal a konteóssal meg, akivel nem lehet megszakítani a kapcsolatot, a témát kell elkerülni, ez is megoldható, ha nagyon muszáj.
Aki azt hiszi, hogy meg lehet győzni a konteósokat, az téved, vannak emberek, akik képtelenek felfogni azt, hogy a dolgok szinkronizálódhatnak minimális kapcsolat segítségével is, nem kell hozzá titkos szobákban ármánykodni. A konteózás is pont egy ilyen jelenség, nem kell összebeszéljenek hogy mivel hülyítsék a népet, már rég kialakultak a bevált módszerek, most csak kinőtte magát a dolog az igazi potenciáljának megfelelően.
Szerencsére a konteózás egy önlimitáló folyamat, sajnos rengeteg másodlagos veszteség is lesz, de ami most van, az tényleg fenntarthatatlan így ahogy most csináljuk. Kár azokért, akik esélyt sem kaptak, hogy megkóstolják egy apró szeletkéjét a gondolat kozmikus tortájának.
Az egyetlen amit tenni lehet, hogy előre menekülünk a konteósok elől és hátha nem pusztul el a Föld amíg mindegyiket be nem tudjuk zárni egy digitális dühöngőbe.
Ha valaki meg akarja oldani a társadalmi egyenlőtlenség problémáját, nem kell leállni a konteósokkal, hogy megtudja, pontosan ki is az aki kiszipolyozza az embereket, hanem adóreformokat kell hozni. Lehet, újra kéne próbálkozni a szocializmussal is, csak most ne az oroszok vigyék a zászlót, mint látjuk, nem nagyon értenek semmihez, a konteózáson kívül (na jó, meg a matekhez meg a zenéhez, talán azért, mert egyikben sem ők tették le az alapokat).
Demó.
Zene.
Néha azért nem bírom ki, hogy egy kis politikát ne kommentáljak. Főként mivel ők is úgy benyomulnak az életünkbe. Úgy. Így. Hát.
Szóval megy nálunk a vita a speciális nyugdíjakról és hogy a kormányzó pártok nem akarnak a speciális nyugdíjat élvező 170 ezer embernek beinteni, mert félnek attól, hogy elveszítik a szavazatukat. Közben 30-szor annyi ember nem kap speciális nyugdíjat, az ő szavazatukat nem féltik. Ez agylobbasztó hülyeség. Teljesen el van baszva a rendszer, ha az a 30-szor annyi ember nem érti meg, hogy esetleg még az ő nyugdíja is növekedhetne valamennyicskét abból amit a speciálisoktól elvesznek, nem is beszélve a nem nyugdíjasokról, akik mondjuk kaphatnának kórházakat vagy utakat a pénzből. Nem kis pénzről van itt szó, a gdp 1%-ról. Ha a szavazótábor nem borítja rá az asztalt a mostani bagázsra, csak magára vethet mert szarul él.
Egyébként én amúgy is ezentúl a zöldekre fogok szavazni. Lehet azt mondani, hogy így elveszik a szavazatom, de én erre azt mondom, hogy az a szavazati rendszer rossz, ahol a szavazatok számlálásának logikájával kell foglalkoznom ahelyett, hogy a preferenciáimmal foglalkoznék. Legalább amikor eljön az apokalipszis, nem mondhatják, hogy nem tettem semmit ellene. Kezdek úgy lenni vele, hogy az apokalipszis megnyugtat, legyen már vége minél hamarabb.
Demó. (ez az egyik kedvencem, még nem akartam ellőni, de a címe talál)
Zene.
Néhanapján érdekes dolognak gondolom a fék nyúzt, néhanapján meg elborzaszt. Most éppen viccesnek találom, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház is promoválja az összeesküvés elméleteket (cikk és cikk).
Eszembe jutott Lorin Fortuna, aki már nagyon rég nyomta ezt a dumát. Ő legalább stílusosan nyomta, lehetett vidulni a dolgokon amiket mondott. A mostani konteósok komolyan veszik amit mondanak, a világot a pénz irányítja és az emberek kinyírására törekednek. Hát persze, úgy hívják, kapitalizmus.
De elvesztették a versenyt, a mesterséges intelligencia le fogja nyomni őket ebben is, mint minden egyébben is. Most még úgymond az intelligensebb modellek készítői próbálják visszatartani a technológiát, hogy ne használhassák fék nyúz gyártására és promoválására, de ők is el fogják veszíteni ezt a versenyt, a modellek kiszivárognak, replikálódnak, feltörődnek és jönnek majd a botok. Sok sok sok bot jön és az emberek fizetni fognak azért, hogy más emberek hazudjanak nekik gyíkemberekről.
Egyébként érdekes fickó volt az a Lorin. Beszédszintézisből doktorált, még a tézise is letölthető, van benne minden nyalánkság 91-ből: géppel írt szöveg, filccel beírt summákkal és omegákkal, z80 assemblyben írt programok több kommentárral mint amennyit én egy évben írok, ilyenek. Kicsit belenéztem, jó munkának tűnik. Érdekes, hogy ő készítette a rendszert ami a telefonhálózaton bemondta a pontos időt, azt én is használtam még anno. Gondolom amikor készült, bele kellett férjen az egész 64k ramba, vagy valami hasonló, az volt a kihívás, hogy 10-szeres mennyiségű adatot bepakoljunk a ramba. Most ugye könnyű lenne egy ilyen rendszert készíteni, minden egyedi szót felvennénk a telefonunkkal és minden simán beférne a ramba is, mehetne élőben az egész. Neki kellett 20 évnyi kutatás, hogy meg tudja valósítani azt a rendszert. Riszpekt. Ami meg a gyíkembereket illeti, szerintem unatkozott a fickó és rájött, ha sok hülyeséget mond, bekerülhet a tévébe és egy idő után függővé vált. Amúgy is, ilyen esetben a felelősség mindig azt terheli, aki teret ad, meg aki elhiszi a hülyeségeket. Aki gyártja, az mindig mondhatja, hogy beteg volt, amire nem volt gyógyszer.
Kicsit sajnálom az időt attól, hogy elolvastam azt a két cikket, nem újdonság számomra, hogy bárki lehet konteós, amióta a narancs képűből elnök lett. Legalább egy bejegyzés kerekedett a dologból, bár már bánom ezt is. Na gyorsan együnk egy kis csokit.
Demó.
Zene.
A tegnap bejelentették a gpt4-et, amit mindenki várt, mint a messiást. Hát, a megváltással még kell várni egy kicsit, de talán már nem is sokat. Az biztos, hogy ezek a mesterséges intelligenciák rendesen átgondoltatják velünk, hogy mit is jelent intelligensnek lenni, a memorizációra alapuló teszteket kezdi emberi szinten teljesíteni, még a mateket is, most úgy tűnik, a programozás még nem nagyon megy neki. Egyébként az én megérzésem szerint is kell még valami extra, valami visszacsatolás legalább, még ha a modell elég expresszív is. Az alkotók viszont azt sugallják, hogy csak a méret a lényeg, igaz, ennél a modellnél még csak meg sem mondták a tanítási paramétereket, mert attól is összedől a világ.
Az, hogy végül mi lesz, jó kérdés. Az igazi mesterséges intelligencia valószínűleg elhozza a bőséget, a kérdés csak az, hogy sokaknak, vagy keveseknek. A világ most úgy néz ki, hogy kevesek uralnak sokakat, de mindig is így nézett ki, talán azért a kooperáció is eléggé bele van égetve a pszichénkbe, nem csak a mindig többet akarás. Én mindenesetre nem hinném, hogy bármilyen módon is tudnám befolyásolni a dolog kimenetelét, úgyhogy most éppen úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele, lesz ami lesz.
Demó.
Zene.
Próbálom szűrni, hogy mi kerül a blogba, most nem is olyan nehéz, de azért néhány témát úgy döntöttem, követni fogok részletesebben.
Szóval nemrég bejelentették, hogy lesz a miniszterelnöknek egy új tanácsadója, egy Ion nevezetű mesterséges intelligencia. Persze Ion nagyon ügyesen válaszolgatott Csóka miniszterelnök kérdéseire és még ő is kérdezett, utána persze rövid plágiumügybe keveredett és az is kiderült, hogy az egész egy papagáj akció volt, még csak nem is a sztochasztikus fajtából (vagy legalábbis a félresikerült felvételeket nem tették közzé).
Számomra ez azért érdekes, mert én ugye az algoritmikus kormányzásban hiszek, szerintem a tanácsadó kéne hozza a döntéseket (persze azért nem akárki gyárthat ilyen tanácsadót, meg bizonyítani is kéne, hogy nem fog kinyírni minket, meg egyéb nyalánkságok), a miniszterelnök úr meg leadhatna egy szavazatot arra, hogy mit szeretne. Persze, a legtöbb ember ezt el sem tudja képzelni, de az ilyen rendszerek lehet, hogy megismertetik velük a gondolatot. Főként, ha még kommunikálhatnak is a rendszerrel és meglátják, hogy értelmesebb mint a politikusaink, főként az érzelmi intelligenciában látom őket már most is messze felkészültebbeknek mint a saját szavazótáborukat tüzelő politikusokat.
Aztán majd jön egy valamilyen esemény, amikor az emberek nagyon ki fognak ábrándulni a politikusokból, a kérdés az, hogy megbarátkoznak-e addigra eléggé az algoritmikus kormányzással. Mert nem az a kérdés, hogy jön-e ilyen esemény, hanem az, hogy mikor és mi. Itt Romániában egy nagyobb földrengés már elég időszerű, de az utóbbi idők szolgáltattak még néhány olyan forgatókönyvet, amelyeket én sem hittem el, hogy megtapasztalok.
Szóval akkor be lehet hozni Iont is a periférikus látásunk sarkába. Mondjuk itt van egy podcast, amit még nem hallgattam meg, lehet nem is fogom, csak ha hallok valami érdekest az első 10 percben.
Demó.
Zene.
Mostanában hallottam néhány embertől akit ismerek, hogy a metál a kedvenc zenéjük és azt hallgatják a legtöbbet. Most egy kicsit elgondoltam, hogy én milyen zenét szeretek a leginkább. Szóval akkor ez most egy top5 lesz, amelyben a sorrend is számít, természetesen lehet, hogy valójában nem is így gondolom az egészet, csak most nem jut eszembe az, hogy miért nem így gondolom. De az is lehet, hogy 20 év múlva ugyanígy fogom gondolni a dolgokat.
1. a játékzenék. Azért a játékok zenéjét szeretem a legjobban, mert társul egy csomó érzéssel amit a játékokhoz kapcsolok és amelyekkel egy olyan erős szimbiózist alkot, amely még most is az egyik legfontosabb tényező a gondolkodásomban, még ha nem is az életemben. Kezdve a 8 bites prünnyögésektől, amit egyesek meg sem bírnak hallgatni, de én mondjuk százszor is egymás után (ez, meg ez, meg ez is, meg még millió egy cucc), át a kalandjátékok atmoszférikus zenéjén (ez, ez, ez, ez...), át a stratégiák harci indulóin (ez), át a Doom kalapálásán (ez) és a Halo űreposzán (ez) keresztül, ma is rengetegszer hallgatom ezeket a zenéket és álmodom a 90-es évekről amikor nem kellett gondolkodnom azon, hogy van-e kedvem játszani egy játékot. Amikor kedvem volt, játszottam, de gyakran volt kedvem programozni és felfedezni dolgokat és megérteni, hogy működnek a kedvenc játékaim. Nagyon sokat játszottam és a zene mindig ott volt, hogy elrepítsen egy másik világba, ahova a grafika nem egészen repített el. És akkor még nem is beszéltem a GTA rádióiról, egyértelműen a Flashback FM/Flash FM a legnagyobb kedvencem, még most is néha rámjön és hetekig hallgatom őket. Szerintem a játékzenéknek még most is óriási szerepe van abban, hogy még bele vagyok zúgva a játékokba még úgy is, hogy nagyon ritkán játszom, most éppen lassan négy éve lestoppoltam az életem, hogy önállóan játékot fejlesszek.
2. a klasszikus zene. Erről nem kell sokat beszélni, az a nyerő benne, hogy annyira változatos, évszázadokon keresztül a legnagyobb elmék csiszolták, és az egyetlen olyan műfaj, amely otthon a gép előtt hallgatva is fel tudja állítani a hátamon a szőrt és könnyet tud csalni a szemembe. Kár, hogy olyan kevéssé értek hozzá, de szerencse, hogy végtelen mennyiségben áll rendelkezésre a jótúbon és minden hangulathoz szolgáltathat zenei aláfestést. Mostanában nem hallgatom sokat, mert magára vonja a figyelmem és általában programoznom kell, vagy stupid híreket olvasni, amelyekhez nem illik, de azért néha szánok rá időt és hallgatok kedvenceket, vagy valami kevésbé ismertet, minden nyerő. Direkt nem teszek példát, aki szereti, tudja mit kell hallgatni, aki meg nem, úgyse fog kattintani. Mostanában még az is menő, hogy sok fiatal aki zenélni tanul, vagy már jól tud, felteveget a jótúbra általuk játszott klasszikusokat és így rengeteg variációt lehet találni néhány igazi klasszikusra.
3. Queen. Nekem ők külön kategória. Bennük is az a legjobb, hogy annyira változatos zenét csináltak és nekem valamilyen módon annyira bejön, hogy mindig jobb kedvre tud deríteni, ha meghallom. Freddie az egyetlen modern zenész, akinek érdekel az élete és mély szomorúsággal tölt el, hogy az övé olyan rövidre sikerült. Sosem igazán értettem a példakép fogalmát, de őt úgy tekintem, mint akinek sikerült megvalósítania valamit az életében annak ellenére is, hogy többszörösen hátrányos helyzetből indult és az egész életében harcolnia kellett a világgal. A Queen zenéjét nagyobb megvalósításnak tartom mint Einstein elméleteit, nekem legalábbis úgy tűnik, jobban kifeszítették a területük gondolkodásának határait. Persze, se a zenéhez, se a fizikához nem értek igazán, de véleményem lehet. Azt hiszem, valamikor már írtam, hogy a Mother Love és az Under Pressure a két legkedvencebb számom, de mindent szívesen meghallgatok. Ha a mesterséges intelligencia lehetővé teszi egyszer, hogy végtelen mennyiségű új Queent termeljünk, de után kinyírja az emberiséget, én azt mondom, megéri (klasszikus zenére ez egyébként nem igaz, abból már van elég az én életemre).
4. Világzene. Talán ez a neve annak a stílusnak, amit az Enigma, Era, Deep Forest, Oliver Shanti, Ocarina, Mike Oldfield, stb. képvisel. Volt a 90-es években egy korszak, amikor érdekelt a természetfeletti és pont akkor volt menő ez a zene is, nekem valahogy annyira bejött anno, hogy azóta sem ment ki a fejemből a zene, a gondolatok igen, vagy talán csak megértettem, hogy a buddha és a dharma tényleg ugyanaz. Amikor nem megy könnyen a lenyugvás, akkor ez a zene mindig beválik és programozáshoz alapzenének is mindig bejön. Talán ezt hallgatom azért a legritkábban a mai listán, de ha néha rámjön, akkor persze megy hetekig.
5. A 90-es évek pop zenéje. Ennek megint történelmi okai vannak. Amikorról még emlékszem dolgokra (ez a 90-es évek közepétől errefelé, az átkosból csak nagyon kevés dologra emlékszem, de nem bánkódom) már ott voltak a zene tévék és tele voltak agyatlan hülyeségekkel, amelyeket én anno nem igazán szerettem, de most valahogy iszonyat nosztalgikus tudok lenni tőle. Az van, hogy néha órákat el tudok tölteni azzal, hogy vadászok valami zenét amire csak alig emlékszem a 90-es évekből és aztán ha megtalálom, akkor nagyon boldog tudok lenni tőle. Az, hogy milyen is ez a zene, vitát nem nyitok, ízlések és pofonok... Az biztos, hogy most, hogy a jótúb hosszú sorozatokban tudja nyomatni nekem az ilyen tingli-tangli júródensz zenét, néha beragaszt egy napra ebbe a stílusba és cseppet sem stajnálom, hogy nem Sztravinszkijt hallgattam (persze arra is mindig sor kerül utólag).
És akkor a többi. Rengeteg egyéb zenét is hallgatok, demó zenéket ugye, azokkal sem tudok betelni, eredetileg oda akartam írni a játékzenékhez, de csak most jutott eszembe, hogy lemaradt, de talán jobb is így, mert teljesen más fílinget képvisel mint a játékokhoz kapcsolódó zene. Metált kimondottan nem hallgatok, de mondjuk a Heavy Metal film zenéje nagyon bejött, meg ha egy játék metálos zenét tartalmaz, ugyebár Doom, akkor olyan formában is bejön, meg egy szobatársam sokat hallgatott még anno a bentlakásban, az is bejött általában, de magamtól nem teszek be Iron Maident vagy Ozzyt. A Queen is ugye elég metálos néha, az is bejön. Meg mondjuk tavaly nyáron amikor volt a Pokolgép koncert, akkor meghallgattam az albumaikat és okés volt, de nem mondanám, hogy szeretem. Egyébként van egy olyan jótúb lejátszási listám, amin sok olyan szám van, ami bejön, de még nem merem nyilvánossá tenni. De csak úgy ízelítőleg, ilyen számok vannak rajta. Aztán persze szeretem a rock and rollt is, meg a glam rockot is, szóval néha a Europe is beakad, meg az Aerosmith, meg az ilyenek. Sőt, néha csak kimondottan a klippért hallgatok meg egy számot, mert még mindig szoktam klippet nézni, főként most, hogy két monitorom van, néha csak úgy megy valami zene, amire néha ha rátéved a szemem, megállítom a gondolatot és végig nézem a klippet. Persze néha szükség van arra, hogy megállítsuk a gondolatokat a fejünkben, ha nem találjuk a folytatást és kell egy kis radikális irányváltás. Sőt, mostanában a psytrance is kezdett bekerülni a hallgatott/nézett cuccok közé. Emlékszem, amikor először hallottam a Dracula demópartyn, amikor ez a szám megszólalt több ezer wattnyi hangerővel, a biztonsági őrök mindig kimentek és meg tudtam érteni. Aztán mostanában már teljesen jó energia egy ozorai koncertfelvételt nézni.
Arról fogalmam sincs, hogy százalékban hogy oszlanak meg ezek a zenék, de szerencsére a jótúb számon tartja és valamikor majd biztos meg lehet kérni, hogy generáljon részletes statisztikákat. Egy tekercs wc papírt biztos meg fog tölteni a lista...
Ja igen, filmzenék. Ennio Morricone mindörökké. Nincs energiám most dícshimnuszra. Na jó, és idősebb Jarre és Gabriel Yared is. Ahh, és fiatalabb Jarre is. És persze Yann is. És persze Linda is, aki most akadt be nagyon nagyon. Még olyan zene is van, ami a Johnnie Walker reklámban tetszett meg. Túl sok jó zene van a világon. Dehogy is.
Demó.
Zene.
Azt hiszem, kifutottam a szuflából, most megint tartalék lángon fog tovább menni a blog. Egyszerűen csak az van, hogy nem látom értelmét most az írásnak, nem úgy tűnik, mintha értelme lenne az értelemnek. A mestint krónikára sincs szükség, művelik elegen, látom, kezd a világ beparázni már attól is ami most van, mi lesz itt még. És persze a direkt kommunikáció is jobb azzal a kivételes néhány emberrel, akivel így is akartam kommunikálni, jobb lesz arra is gyúrni.
De néha valami téma ha megihlet, azért írok egyet, magamnak és annak aki olvassa, de azért nincs mostanában nagyon gyakran időm és helyem megihletődni, szóval ez nem lesz valami sok anyag forrása.
A filmes napló az marad, bár eddig nem vettem semmi hasznát, de a régebbinek igen, rájöttem, hogy egy bizonyos filmet már láttam, de semmire nem emlékszem belőle. Érdekel az a film, de ha úgysem fogok rá egyáltalán emlékezni, vajon van értelme megnézni?
Lehet átalakul egy kicsit a blog demóajánlóvá, mert azokból még sokra emlékszem a 90-es évekből is. A közelebbi időkből emlékszem kevesebbre, mondjuk mostanában sokkal kevesebb demót is nézek, pedig már olyan kényelmes a jótúbon. Persze, magyarázható ez azzal, hogy most már nehezebb valami olyant mutatni nekem ami új és fingom nincs hogyan kell előállítani. Sajnos, valamikor olyan jó volt ámulni és bámulni.
Demó.
Zene.
Wow. Az UBB bejelentette, hogy külön mesterséges intelligencia szakot indít. Nem semmi, nagyon nagy a hype úgy látom.
Mostmár tényleg ötvenmilliódjára bejelentem, hogy erőst vissza fog esni a blog aktivitása, mert hegesztenem kell a játékot. De ha valami ilyen jelentőségű hír lesz, azt azért leírom.
Az persze gyíkfing emellett, hogy a Muszka is bejelentette, hogy új céget hoz létre ami nyelvmodellt fog fejleszteni hogy versenyezzen a dzsípítível, vagy az ópenéjáj bejelentette az árait és nagyon olcsón adják a zintelligenciát, valószínűleg áron alul, szóval a 2030-as évek mestint háborújában újabb puskalövés dördült el. Nemsokára minden emberi interakciót úgy fognak az it óriások felszipkázni mint Las Vegasban a milliomosok a kokót.
Demó.
Zene.
Ebben a hónapban nem sikerült valami sok filmet megnézni, na de pótoljuk majd valamikor.
After Yang (2021): Nem nagyon értettem meg ezt a filmet, lehet bennem van a hiba. Egyébként sci-fi és arról szól, hogy van egy család, a kislány egy adoptált keleti származék és van egy robot, akit Yangnak hívnak és a kislány nevelésében kellene részt vegyen, de elromlik. Nem sikerül megjavíttatni, a memóriáját letöltik, de az élete nagyjából egy okostelefonéval egyenértékű, rövid emlékei vannak nőkről, vicces árnyékmintákról és sekélyes filozófiai gondolatokról. Aztán vége lesz a filmnek. Szép pasztell színek vannak benne és senki nem kiabál, ha ennyi kell valakinek egy filmben, akkor ajánlom.
Uncharted (2022): Én nem játszottam az Uncharted játékokkal, sajnos még sohase sikerült egy Playstationt birtokolnom, talán majd ha nem sajnálom az időt rá és kijön a GTA6... Mindenesetre a PS egyik nagy sztárja ez az Uncharted játék, ami egy Tomb Raider klón csak férfiakkal, ami persze vicces, mert a Tomb Raider meg Indiana Jones klón csak nővel, szóval körbe ért a kélgyó, de mégsem igazán, mert valami mindig elveszik az évtizedek és nemváltások során és hát ez egy elég PC film a 2022-es évhez címezve és elég harmatos. Na de azért meg lehet nézni, ha nincsenek túl nagy elvárások, de azt hiszem, az Indy filmek sokkal jobbak, remélem, ha végre véget ér a Harrison Ford éra, méltó képpen tudják feltámasztani őket. Egyébként semmi gondom HF-al, csak éppen nem Indy filmbe való már, ugyanakkor meg megértem, ha még be akarja zsebelni a pár millát amit az új Indy hozni fog. De remélem a Star Wars remake bagázs fel sem merül az esetleg Indy reboot körül. Egyébként én várom az 5. filmet, tuti megnézem a moziban.
Na így a végére még egy dolog, mert film, de nem akarok neki külön bejegyzést. Szóval az Everything... filmben a főgonosz bécsi kifli (bagel) valójában a Blender használatába bevezető egyik népszerű videósorozat fánkjaként kezdte, csak levedlette a rózsaszín cukormázat. Hogy ez mekkora poén. Egyébként én is érzékeltem, hogy az effektusok a filmben inkább tűntek a képtérre maszatolt effektusoknak mint igazi 3ds cuccoknak, de fogalmam sem volt, hogy mennyire támaszkodott a bagázs a klasszikus képi effektusok digitális változataira. Innen már csak az lenne a hab a tortán, ha film néhány nem túl munkás jelentéből újabb Blender használati útmutatók készülnének amelyek újabb és újabb filmekhez szolgáltatnának kiinduló pontot. Persze, a filmipar mindig is erről szólt, a filmek másolják egymást, főként a celluloid időszakban nem nagyon volt sok lehetőség kísérletezgetni az egyes gondolatok kifejezésével, hamar kialakult a filmnyelv. Most egy kis digitális közvetítéssel ez még explicitebbé válna és talán újra bevállalnának több kísérletezést, amit a technológia lehetővé tesz. Aztán persze jön az AI vonat is, már hallani a füttyét.
Demó.
Zene.
Szerencsére a mestint világ nem áll meg, van miről írni, amikor nincs semmi jó amiről írni.
Szóval azt nem említettem, hogy a májkroszoft bingbe épített csetdzsípítíje elég nagy hűhót eredményezett, pedig még csak nem is volt publikus, ha jól értem. Na de nem kell őket félteni, van a májkroszoftnak sok pénze meg ügyvédje is, meg lassan megérthetnék már az emberek, hogy amit egy nyelvmodell ír, az nem szentírás, még ha megtévesztésig hasonlít is rá.
Az ópenéjáj igazgatója meg írt egy blog bejegyzést az ÁGIról. Én nem igazán értem miről szól, mert azt is mondja, hogy az AGI veszélyes, limitálni kell a kutatását, de azért a felhasználóknak olyan api-t biztosítanak, amelyről leveszik a láncokat és mindenki remélje, hogy hamar sokkal szebb napra ébred amúgy is, legalábbis ha sikerül nekik kiirtani azt a sok problémaforrást, ami még benne van az ilyen rendszerekbe. Én azt hiszem, ezt a bejegyzést leginkább a konkurenciának írták, akik persze meglovagolják most az ópenéjáj által kikapart gesztenyét. Szóval gyerekek, nehogy már valami szűk kis területen gyorsan lenyomjatok minket és az a rengeteg nyitott rendszer (még az Amazon is beszállt végre a versenybe az infrastruktúra oldalán és a Meta is gyorsan bejelentett egy "nyílt" dzsípítít), ami azért készül, mert zárt rendszerben nem tudtok amúgy sem versenyezni velünk nehogy már eljátssza a mestint hitelét egy rossz alkalmazással.
Egyébként meg szokás szerint senki nem beszél igazán arról, hogy mi rosszat okozhatnának a nyelvmodellek, mert én nem vagyok igazán meggyőzve. Ja, hogy aránylag könnyen lehet velük fék nyúzt gyártó botot készíteni? Fék nyúzt amúgy is aránylag könnyű gyártani már most is, szerintem ki kéne próbálni azt a megoldást is, hogy mindenki gyárthasson ilyent, lehet amikor a fél fészbuk az Elvis él és a Lapos Föld botok mindshareért folytatott küzdelméről fog szólni, akkor végre az embereknek elegük lesz belőle. Azt olvastam valamelyik nap, hogy a fék nyúz igazából azért működik, mert az emberek nem hiszik el, de ha látják, hogy valakit idegesíthetnek azzal, hogy terjesztik/lájkolják, akkor ezért teszik ezt. Lehet, a fék nyúz is egy önlimitáló folyamat, ha a nyúz 99%-a fék lesz, az emberek ráúnnak és leszoknak róla.
Az meg, hogy egy nyelvmodell feltörje valamelyik atomhatalom atomfegyvereit vezérlő gépét és elindítsa az atomháborút tiszta sci-fi, ettől nem kell félni.
Az sem derül ki, hogy miért gondolja már a szerző, hogy a nyelvmodellük az általános mesterséges intelligenciák hosszú sorába tartozik már. Talán elfelejtették publikálni, hogy mostmár sikerül egyszerű algoritmusokat szintetizálni? Nem, azt amit ők forráskód generálásnak neveznek, azt én még nem tartom igazi intelligenciának. Nem hiszem, hogy nyelvi adatokon tanítva a modellt képessé vált néhány száz szimbólummal rendelkező automatákkal általánosan dolgozni, amire az emberek nagy többsége képes azért. De azt sem látom be, hogy miért ne tudná ezt megcsinálni, a gráfok és a mátrixok szépen átjárhatóak, már régóta nyúzzák a gráf hálókat is, szóval várom már mikor jelentik be, hogy végre képes a modell szintetizálni az összeadás algoritmusát néhány oldalnyi magyarázó szövegből. Amikor ez megtörténik, akkor szerintem is kezdenek a nyelvmodellek az ÁGIk sorába állni.
Mindenesetre akkora a buzz, hogy még John Oliver is új vidiót készített a mestint témáról, ez már a második néhány hónapon belül, nem semmi.
Ja, és úgy tűnik, egyelőre a képmodellel generált képek nem kaphatnak szerzői jogi védelmet, legalábbis az a bizonyos első képregény, ami ezt kérte egyelőre vissza lett utasítva, a benne levő szöveg meg a képek elrendezése védetté vált, maguk a képek viszont nem. Ez elég vicces, mert arra hivatkozni, hogy benne van a médiumban a kép, mi csak kicsaljuk belőle, nem is olyan sok munkával, lehet, hogy okosan hangzik illusztráció esetén, de ha mondjuk az ember háborút fotózik, nem mondják neki, hogy bárki ott lehetett volna az Omaha Beach-en a D-Day reggelén és lőhetett volna pár elmosódott képet. De egyébként én is örvendek ennek a döntésnek, mert így egyelőre megmarad a hobbi és szegény felhasználók számára a képgenerálás, akiknek nem az elsődleges célja a szerzői jogok fejése (vagy mondjuk egy játékban akarják használni, amin kívül amúgy is értelmetlenek a felhasznált képek, még ha másolhatóak is).
Ja és még valami. Nem semmi, hogy a Tiktok nekiállt mestintben harcolni a gúgellel, olyan minőségű szépítő filtert nyomtak be, hogy már a csajok is azt mondják, hogy ez túl sok. Igaz, hogy a gúgel többet fizet a shortok után mint a tiktok, de ha az ember szép lehet a tiktokon, akkor miért tenné a gúgelre a vidióját? Persze, lehet, hogy a gúgel is tesz majd ilyen filtert a jótúbba, de ők azért próbálnak komoly képet vágni a dolgokhoz, el fog tartani egy ideig amígy rászánják magukat.
Demó.
Zene.
Hát már egy éve tart a háború, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen bejegyzést is írni fogok. Most relatív nyugi van, Putyin gyakorlatilag elveszítette a háborút, csak még nem jutott el hozzá a hír, jó szűrőket épített maga és az igazság közé, az biztos. A hosszútávú következményekről meg nincs kedvem sokat filózni, lesz jó is meg rossz is, az biztos, hogy a fosszilis energiaforrásokról le fogunk szállni előbb vagy utóbb, túl nagy kockázatot jelentenek és persze az éghajlatváltozásnak sem tesznek jót. Ugyanakkor a fegyverkezés is újra be fog indulni, ami megspékelve egy kis mesterséges intelligencia forradalommal még veszélyesebbé teszi az egészet. Ugyanakkor én amúgy sem hiszek már a jövőben, szóval péntek délután van, jön a hétvége...
Demó.
Zene.
Az egyik ellenvetés amit gyakran használnak a halál utáni digitális vagy biológiai új élet ellen az, hogy idegen érzés lenne számunkra az új élet. Ez néha nekem is megoldhatatlan problémának tűnik, néha meg triviális nüansznak. Ha pl. meghallom a hangom felvételét, már az is nagyon idegen számomra, el nem tudom képzelni hogyan fogadhatják el mások azt a produkciót az én hangomnak, hiszen én utálom. Joscha azt mondja, hogy valójában már amúgy is amit magunkról gondolunk, annak nincs sok köze a fizikai valósághoz, amiben élünk, szóval szubsztrátumot váltani természetes dolog lesz (talán a szinkronizálás eltart majd egy darabig, de nem lepődnék meg, ha arra is lehetne jó prediktív modellt készíteni és pár másodperc alatt lezavarható lesz).
A kérdés már csak az, ki mennyire akar digitalizálódni.
Demó.
Zene.
A Psychonauts 2-höz is készült dokfilm, de nem a készítés alatt tették fel a jótúbra, akkor talán és is követtem volna, mint a Broken Age esetén, hanem pár napja. Nem néztem meg semmit belőle még, de ajánlom, mert akit érdekelnek a játékok, az biztos talál benne valami érdekeset és szép lassan talán én is lenyomom. Szóval itt a liiiiiiiink.
Kár, hogy csak nagyon kevés játéknak van ilyen részletesen meg a készülésének a dokumentációja, mondjuk értem miért van így, igazából elég suxx a játék készítés, meg persze mindenki fél attól, hogy ellopják az ötleteiket. Talán majd egyszer sok ilyen videót fognak ráömleszteni a jótúbra.
Nehéz mondatokat írni most. Abba is hagyom.
Ja igen, a játékot is jó lenne játszani, de most nagyon nincs időm rá, pedig tuti tele van tuti jó ötletekkel amiket én is lenyúlhatnék...
Demó.
Zene.
Csak néhány dolog ömlesztve, mert nincs kedvem mindenről külön bejegyzést írni, de ezek a gondolatok érdekesek számomra.
A törökországi (és szíriai) földrengés utáni képeket nézve, azt hiszem, megértettem, miért olyan minimalista az ősi japán építészet és lakberendezés. Amikor olyan sokat remeg a föld mint ott, minden fölösleges tárgy veszélyforrás...
Miért beszélnek az orosz vezető politikusok annyi hülyeséget a háborúval kapcsolatban? Mert félnek, hogy Putyin kinyíratja őket, ha potenciális árulóként tekinthet rájuk, ezért diszkreditálják magukat nyugaton. Kamil általában nagyon érdekeseket ír orosz témában, ezt is ő írta. Szerencsére én megúsztam egy totalitárius rendszert, remélem nem csöppenek egy másikba se és nem kell megértsem a logikájukat soha.
Egyesek nagyon dolgoznak azon, hogy a mesterséges intelligencia meg tudja indokolni a predikcióit, mert talán így az emberek jobban hisznek majd azokban a predikciókban. Lesz ennek egy nagyon érdekes következménye. Minden tudomány, zene, festészet, filozófia fejlődését rekonstruálhatjuk majd ha időrendben adogatjuk be a műveket és a régi tudásra alapozva kell megmagyarázza az újabb műveket. Mondjuk a piszoárral kicsit gondban lesz, de ha egy kicsit fellangyítjuk a generátort, reppelhet Plató stílusában, szerintem nagy fun lesz.
A tegnap a moziban láttam két reklámot is. Az első egy játékból (az OG szerepjáték, a Dungeons and Dragons) inspirált filmé volt, a második meg egy képregényből inspirált filmé. Az elsőt érdekesnek találtam, a másodikra fujjoltam, pedig ugyanarról szól mindkettő, holivud kifogyott az ötletekből ami nagy nézettségű filmeket produkálhatna és mindenfelé kapkodnak, hogy valamit összekaparjanak ami az embereknek tetszik. Lehet a számítógépes játékokból készült filmeknek megint reneszánsza lesz, mint a 90-es években, amikor azt hiszem megjelent ez a zsáner (akkor ugyebár a Mortal Kombat volt az első nagy sikerű film, amit számítógépes játék ihletett). Én nagyon fujjolok a képregényből készült filmekre, na nem azért, mert bármi bajom lenne a képregényekkel, hanem mert unalmas semmitmondó filmeket készítek belőlük és baromi unalmas a világegyetem megmentése hetvenmilliomodjára is. Anno olvastam kis Pókembert meg X-Ment, de az igazi kedvenc a Garfield volt, vajon miért? :)) Szóval a 90-es meg 20-as évtizedek párhuzamánál maradva, talán megint lesznek jó filmek amelyeket játékok ihlettek. Persze, a Last of Us nem viheti el az egész zsánert a hátán, szóval remélem lesz jó film a Civilization-ból is. :) Ja, hogy már be is jelentették?
Ja, és még egy példa, hogy visszatér a 90-es évek. Szomorú szamuráj akkor és most.
Demó.
Zene.
Úgy tűnik, 11 Oscar jelölés elég volt ennek a filmnek, hogy elhozzák hozzánk is. Mondjuk nem hiszem, hogy túl nagy nézettsége lesz így sem, most is egyedül voltam a moziban. Na de legalább nyugodtan kacaghattam amikor csak kedvem támadt.
Szóval ez egy sci-fi, egyébként amerikai, de keletiek a főszereplők és sokat beszélnek kínaiul is. Az a poén benne, hogy a multiverzum hipotézisből indul ki, szóval rengeteg párhuzamos világ van, amelyekben az egyszerűség kedvéért mind ugyanazok az emberek élnek, egymáshoz elég közel, hogy az interakcióik értelmezhetőek legyenek a többi világban is. Ez persze csak egy filmes egyszerűsítése a fizikai alapötletnek, de ebbe most ne menjünk bele, remélem mindenkinek világos nagyjából a dolog. Egy ilyen világban a főhősnő egy mosodát üzemeltető kínai nő akinek esik szét a házassága, az üzlete és még boldogtalan is Amerikában, mint a legtöbb amerikai. Aztán jön egy másik dimenzióból a férje, aki nem a férje, de szüksége van rá, hogy megmentse a világot, illetve nem is egy világot, hanem az egész multiverzumot egy szörnytől, aki kiderül, hogy a lánya, aki egyébként a lányokat szereti, de ezzel ő nehez birkózik meg. Egyébként a történet sokkal lineárisabb mint amire számítottam, a multiverzum csak azért van betéve, hogy lehessen gyorsan vágni és emelni a tétet a megmentésre váró dolgok tekintetében. Egyébként nagyjából az történik, hogy a nő az elején nem nagyon érti mi történik, aztán bunyózik egy sort, a multiverzumból merítve hozzá az energiát és a végén kibékül a lányával és a multiverzum megmenekül. Persze bizonyára van jó néhány érdekes részlet ahogy a szálak összekapcsolódnak, amelyeket első látásra nem lehet felfedezni, filmes utalás és reflexió (a töltények Mátrixos jelenete nagyon jó poén) és az is okés, hogy egy jó poén kedvéért beáldozzák a konzisztenciát (a köveken a szemek), de most így elsőre nem tűnik úgy, hogy nagyon mély réteg lenne a felszín alatt, amin filózhatnék. Lehet hogy van, de én nem találom és ha van is, jól el van rejtve. Azért persze az utóbbi idő legjobb sci-fi-je, de ez sajnos azért van, mert olyan harmat gyenge mostanában a felhozatal (vagy az én memóriám ilyen gyenge már).
Persze lehet, hogy a mai időben az az üzenet, hogy a másságot akár el is lehetne fogadni és akkor mindenki boldogabb lenne, merész dolognak számít, de nekem nem az, valamikor már megértettem ezt, persze néha vissza lehet kicsit hőkölni a nagyon másságtól, meg a másság nem elfogadásának másságát sem kell elfogadni feltétlenül. Szóval többre számítottam, de azért nem sírok, hogy nem szedtem össze egy új gondolatot, csak egy jó filmet láttam.
Na nem baj, újranézem a Tigrist és a Sárkányt, azt még mindig nem bogoztam ki és tudom hol van a galyba. Hmm, talán meg kéne nézni egy jótúb elemzést róla, hátha a zéró kínai műveltségem a titok nyitja.
Demó.
Zene.
