legjobb melankolikus chipzenék

Ha valaki követi a zene linkeket, rájöhetett, hogy most találtam egy újabb chip zenét, ami nagyon-nagyon beakadt, szóval itt az ideje készíteni egy listát a kedvenc melankolikus chip zenéimmel, de ez nem lesz 5-re limitálva és ha találok valamit ami tetszik, akkor majd szépen frissítem a listát, most csak így hirtelen ami eszembe jutott. Ja igen, nem csak fm szintézissel készült zenék kerülnek ide, néhány mod is bekerül, de csak akkor, ha max 8 csatornás és lehetőleg 8 bites samplekkel rendelkezik. Ja igen, és csak játékzenék kerülnek ide, a scene zenéknek majd lesz (egyszer) külön lista.

Waterworld Map (SNES). 

Robocop Title Theme (C64). 

Flimbo's Quest Outro (C64).

Battle Squadron Game Over (A500).

Commando Game Over (C64).

FF6 Terra's Theme (SNES). 

Nem chip, de muszáj felkerüljön valami listára:

Chrono Cross Scars of Time (PS1). 

 

 

top 5 vidióklipp

Gondoltam ideje lenne valami könnyedebb témával is foglalkozni, szóval régóta tervezgettem a kedvenc vidióklippjeim listáját megcsinálni. Persze, én imádom a vidióklippeket, nagyon nehéz választanom 5 legjobbat a több százból amit szívesen megnézek akármikor. Ez inkább csak egy olyan lista, hogy ezek kimondottan tetszenek, de lehet, hogy nemsokára más lesz a lista, bár az is lehet, hogy sose fog változni, valamit megbizget bennem mindegyik. Még azt is hozzá kell fűznöm, hogy a Queen vita nélkül a legkedvencebb zenekarom és az ő vidióklippjeik is mind nagyon érdekesek és a maguk idejében forradalmiak voltak, de erről a listáról valahogy mégis lecsúsztak, talán azért, mert nagyon nehezen tudok közülük választani egyet amit a legjobban szeretek, vagy talán mert rongyosra néztem/hallgattam már őket, bár ezeket is nagyjából. Nehéz pontosan kiméricskélni ezeket a dolgokat, ezért szokás szerint a lista nem rendezett, hanem csak egy halmaz. Talán egyszer ha nagyon sok időm lesz, készítek minden évről külön toplistát, az rulez lenne.

1. Jon Secada - Just Another Day. Ezt már láttam a tévében akkor is amikor megjelent, már akkor is bejött, de igazán csak pár éve ugrott a toplistára, amióta kezdtem kicsit bonyolultabban látni ezt a szerelem dolgot. Nagyon bejön, ahogy a színekkel különböző történeteket mesél el és a végén az fénylő eső atomcucc, pedig ezek buta kis technikák, de szerintem itt valamiért nagyon működnek.

2. Enigma - Return To Innocence. Hát ez akkorát ment a kilencvenes években, hogy nekem azóta kedvencem, imádtam nézni a visszafelé pörgő időt, szerintem akkoriban minden adandó alkalmat megragadtam, hogy megnézzem. Nagy fless volt, amikor megtudtam, hogy a zenész román származású, meg aztán az is, hogy nem a román tengerparton vették fel a klippet.

3. Paul Young - Come Back and Stay. Ezzel a számmal igazából valamelyik PSPs GTA-ban találkoztam először még a 2000-es évek vége felé, addig nekem Paul Young csak a Zuccheros duettet jelentette, de itt is az i-re a pontot a klipp tette fel. Persze, ma már creepy a dolog, ahogy a volt nője lakásába betör és kajtat a cuccai között, de ha eltekintünk ettől, akkor nagyon átélhető a fájdalom ami az egészből árad.

4. INXS - Never Tear Us Apart. Itt is ad a klipp egy kis extrát a zenéhez amit semmi másként nem lehetne hozzáadni, nekem egyébként bejön a ködös hideg idő, ha bentről a melegből szemlélem...

5. Erasure - Always. Ez is mekkorát ment a kilencvenes években, baromi hangulatos klipp szerintem és a zene is nagyon jó. Az csak mostanában lett világos, hogy az énekes egyéb szempontból sem hagyományos sztár, de hát végül is, ki az?

top 5 ok amiért szingularitáriánus vagyok

Már egy ideje gondolkodom azon, hogy miért lettem pont én a szingularitáriánus (azaz az aki hisz a technológiai szingularitás rövid vagy közép távú megvalósulásában) a baráti körömben. Mondjuk maga a mechanizmus az valószínűleg annyi volt, hogy olyan csoportokban, ahol van bizalom és tisztelet, gyakran bevállalja valaki azt a szerepet, hogy ellentmondjon az általánosan elfogadott téziseknek, nem lepne meg, ha ez a cselekvésminta nem evolúciós nyomásra jött volna létre, ugyanis nem szabad minden tojást egy hűtőládában tartani ugyebár. A kérdésem inkább az, hogy miért vállaltam be pont én ezt a szerepet abban a kis kutató közösségben amibe tartoztam akkor amikor szingularitáriánus lettem. Az meg, hogy a társadalom aminek tagja vagyok nem szingularitáriánus, elég egyértelmű, a haladás nálunk szitokszó, szóval itt nincs kérdés. Egyébként miután beálltam ebbe a szerepbe, sok-sok pró és kontra érvet olvastam az utóbbi 20 évben, de minden kontra érvre volt pró (és fordítva), szóval maradtam és maradok.

Persze, a dologból azért lett most bejegyzés, mert egyéb fontos kérdésekben eltér nagyon a véleményem a nagy átlagtól. Igazából gyűjtöm a puskaport ahhoz a bejegyzéshez.

Szóval most akkor egy olyan top5-öt készítek, amelyben a sorrend is próbál egy valós relációt tükrözni az elemek között, de mivel ezen a dolgon már egy ideje rágódom, lehet, hogy az igazán egyértelmű dolgok most kimaradnak a frissességi torzítás miatt (azaz ezeken a dolgokon gondolkodtam legutóbb, ezért ezek ugranak be most).

1. A demoscene. Szerintem az emberek nem igazán értik azt, hogy milyen csodálatos masina a számítógép, mekkora előny a problémamegoldásban a tárolt program és a determinizmus. Talán a demoscene miatt értékelem én jobban a számítógépeket mint akár a programozó barátaim is, hiszen én a 90-es évek második felét végig azzal töltöttem, hogy ámultam és bámultam, hogy mikre képesek a demók és mire képes egy gép, ha olyan ember zongorázik rajta, aki nagyon jól ismeri azt és keményen dolgozik is azon, hogy több pixel ricegjen a képernyőn. Anno azért tanultam meg assemblyben programozni, hogy én is több pixelt tudjak ricegtetni és amikor a 386-osról váltottam a 486-osra akkor leesett az állam, hogy micsoda új dolgok előtt nyílt meg az út. Mostanában az emberek csak azt tapasztalják, hogy a windóz egyre szarabb, pedig a gépek többet erősödnek abszolút értelemben egy év alatt mint mondjuk a teljes 90-es években (egy új 1 ghz-es mag kb ennyit jelent), csak persze a programozás hígult fel nagyon nagy mértékben és persze a platformok is bonyolodtak sokat. De hiba lebecsülni a számítógépeket, szerintem a mai asztali gépek a megfelelő algoritmusokkal okosabbak lesznek mint az ember, az általánosságról meg ne kezdjünk vitát.

2. A sci-fi. Ezt nehéz felmérni, hogy ki mekkora sci-fi rajongó, de én nem nagyon tudom megérteni azt, hogy hogyan lehet valaki nagy Star Trek rajongó és ne higgyen abban, hogy Data egyszer valóság lesz? Vagy olvasson Asimovot és ne gondolkodjon intelligens robotokról, vagy szabályrendszerről ami az emberi cselekvést generálja? Én még nem is olvastam szingularitáriánus sci-fit (leszámítva az Accelerandot), de már ami sokkal előtte volt meggyőzött arról, hogy az alkotót az alkotása túl tudja szárnyalni (és nem csak esztétikai értelemben).

3. Az ateizmus. Ebben sem hinném, hogy össze lehet hasonlítani az embereket, de hogy lehet elvetni a mennyországot, de nem reménykedni a digitális öröklétben? Kurzweil is ezért érdekelt leginkább a szingularitásban, túl hamar elvesztette az édesapját, szerintem morális kötelességünk minél többet megmenteni az értelem fényéből, még akkor is, ha az az értelem Istenhívő. Én is elfogadom persze, hogy mindenki ugyanannak a fizikai/kémiai/biológiai szabályrendszernek a foglya mint az elődei, akik meg kellett haljanak, de úgy gondolom, hogy ha most rátesszük az információelméleti szabályrendszert, az nyit egy néhány új kaput, az információ megmenthető a degradálódástól, csak megfelelően kell kódolni, a biológiában sem írja sehol, hogy meg kell halni 80 évesen, csak a rendszerben kell a felhalmozódó hibákat valahogy korrektálni, stb. stb. stb. stb. stb. A szingularitás nem jelent automatikusan örök életet az embereknek, de szerintem a két dolog a tudat mélyén azért sokkal jobban összefügg mint ahogy azt a legtöbben beismerik.

4. Az önértékelésem. Azt hiszem, azok gondolják azt, hogy nem tudunk emberi szintű mesterséges intelligenciát létrehozni, akik úgy gondolják, hogy ők maguk valami csodálatos elmék amelyek az univerzumból szípják le a legcsodálatosabb gondolatokat. Én kilencedik osztályban egy matekfelmérőn rájöttem, hogy nem vagyok csodálatos elme. Arra is rájöttem, hogy az, hogy jó tanuló valaki, nem jelent semmit, meg arra is, hogy amit én szerettem csinálni otthon, kergetni a kis pixeleket, az nem ér semmit az akadémiában (bár erre sokkal később volt egy esemény ami rácáfolt, de azt még sokáig nem fogom leírni, de ha ismersz, megkérdezheted élőben és lehet válaszolok). Azt sem értettem soha, hogy miért is egyedi az öntudat, de aki csokit tud készíteni, az engem nagyon boldoggá tud tenni? Szerintem az öntudat csak annyira egyedi, mint a számok, bár egyedinek látszik, van egy (vagy néhány) egyszerű szabály amivel generálni lehet, csak hát senki nem tud a más öntudatával operálni, hogy észrevegye a hasonlóságot.

5. A zazen. Bár erről sincs túl sok információm, hogy annak a körnek a tagjai amibe tartoztam, mennyire foglalkozott a buddhizmussal, gondolom nem erőst. Én mindenesetre egy időben nagyon rácuppantam. Előtte meg persze foglakoztatott mindenféle dolog az ufóktól elkezdve a bioenergetikán át az agykontrollig, tudatos álmodásig és az asztrális projekcióig. Mindenesetre mire a buddhizmushoz értem és kipróbáltam a zen meditációt (a zazent, szerencsére mester nélkül aki egy nagy bottal verte volna a hátamat amikor elcsüggedt a testem), lehetőségem volt megtapasztalni azt, hogy az öntudat csak egy vékony burok azok felett a folyamatok felett amire rárakta az evolúció és ha az embernek sikerül valahogy nem magára figyelni, akkor felbuzog az előző réteg. Szóval szerintem erre mi is képesek leszünk egyszer, olyan algoritmust alkotni, ami megoldja a feladatokat és konzisztens lesz (modulo "fogalmam sincs"), de nem igazán lesz képes részletes introspekcióra. Mert a tudás gyarapítása mindig a kísérlettel kezdődik, az elmélet csak sokkal később születik meg, hiszen az elméletnek túl magasak a követelményei (igaz és általános). Ezt bizonyítja az eddigi út is, nem hiszem, hogy közelebb járunk az emberi elme működésének megértéséhez a neurális hálók által, de már nagyon sok feladatot hasonló szinten tudunk megoldani.

Szóval ezt a bejegyzést már régen meg akartam írni, igazából csak példa arra, hogy én másképp gondolkodom mint sokan mások és erre jön majd egy másik példa holnap (valószínűleg).

Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

top 5 feldolgozás

Valamikor filóztam itt, hogy mikor jön be és mikor nem az általam kedvenc zenék feldolgozása. Az tuti, hogy mostanában sok ilyen jótúbot hallgatok, amikor több-kevesebb zenész feldolgoz jobban-rosszabbul mindenféle zenéket és gondoltam megosztok pár csatornát amit szerintem érdemes követni, mert jól nyomják. Ez a lista most sem minőségi rangsor, inkább ilyen sorrendben jutottak eszembe az alkotók, amikor eldöntöttem, hogy top 5 listát készítek.

Jó szórakozást. Kommentben lehet ajánlani is. :))

1. Alyona.

2. IMY2.

3. Benedetta.

4. Morgan. 

5. Shut up and kiss me.

+1. Postmodern Jukebox.

+2. Poplesz.

+3. Sophie.

top 5 zene

Mostanában hallottam néhány embertől akit ismerek, hogy a metál a kedvenc zenéjük és azt hallgatják a legtöbbet. Most egy kicsit elgondoltam, hogy én milyen zenét szeretek a leginkább. Szóval akkor ez most egy top5 lesz, amelyben a sorrend is számít, természetesen lehet, hogy valójában nem is így gondolom az egészet, csak most nem jut eszembe az, hogy miért nem így gondolom. De az is lehet, hogy 20 év múlva ugyanígy fogom gondolni a dolgokat.

1. a játékzenék. Azért a játékok zenéjét szeretem a legjobban, mert társul egy csomó érzéssel amit a játékokhoz kapcsolok és amelyekkel egy olyan erős szimbiózist alkot, amely még most is az egyik legfontosabb tényező a gondolkodásomban, még ha nem is az életemben. Kezdve a 8 bites prünnyögésektől, amit egyesek meg sem bírnak hallgatni, de én mondjuk százszor is egymás után (ez, meg ez, meg ez is, meg még millió egy cucc), át a kalandjátékok atmoszférikus zenéjén (ez, ez, ez, ez...), át a stratégiák harci indulóin (ez), át a Doom kalapálásán (ez) és a Halo űreposzán (ez) keresztül, ma is rengetegszer hallgatom ezeket a zenéket és álmodom a 90-es évekről amikor nem kellett gondolkodnom azon, hogy van-e kedvem játszani egy játékot. Amikor kedvem volt, játszottam, de gyakran volt kedvem programozni és felfedezni dolgokat és megérteni, hogy működnek a kedvenc játékaim. Nagyon sokat játszottam és a zene mindig ott volt, hogy elrepítsen egy másik világba, ahova a grafika nem egészen repített el. És akkor még nem is beszéltem a GTA rádióiról, egyértelműen a Flashback FM/Flash FM a legnagyobb kedvencem, még most is néha rámjön és hetekig hallgatom őket. Szerintem a játékzenéknek még most is óriási szerepe van abban, hogy még bele vagyok zúgva a játékokba még úgy is, hogy nagyon ritkán játszom, most éppen lassan négy éve lestoppoltam az életem, hogy önállóan játékot fejlesszek.

2. a klasszikus zene. Erről nem kell sokat beszélni, az a nyerő benne, hogy annyira változatos, évszázadokon keresztül a legnagyobb elmék csiszolták, és az egyetlen olyan műfaj, amely otthon a gép előtt hallgatva is fel tudja állítani a hátamon a szőrt és könnyet tud csalni a szemembe. Kár, hogy olyan kevéssé értek hozzá, de szerencse, hogy végtelen mennyiségben áll rendelkezésre a jótúbon és minden hangulathoz szolgáltathat zenei aláfestést. Mostanában nem hallgatom sokat, mert magára vonja a figyelmem és általában programoznom kell, vagy stupid híreket olvasni, amelyekhez nem illik, de azért néha szánok rá időt és hallgatok kedvenceket, vagy valami kevésbé ismertet, minden nyerő. Direkt nem teszek példát, aki szereti, tudja mit kell hallgatni, aki meg nem, úgyse fog kattintani. Mostanában még az is menő, hogy sok fiatal aki zenélni tanul, vagy már jól tud, felteveget a jótúbra általuk játszott klasszikusokat és így rengeteg variációt lehet találni néhány igazi klasszikusra.

3. Queen. Nekem ők külön kategória. Bennük is az a legjobb, hogy annyira változatos zenét csináltak és nekem valamilyen módon annyira bejön, hogy mindig jobb kedvre tud deríteni, ha meghallom. Freddie az egyetlen modern zenész, akinek érdekel az élete és mély szomorúsággal tölt el, hogy az övé olyan rövidre sikerült. Sosem igazán értettem a példakép fogalmát, de őt úgy tekintem, mint akinek sikerült megvalósítania valamit az életében annak ellenére is, hogy többszörösen hátrányos helyzetből indult és az egész életében harcolnia kellett a világgal. A Queen zenéjét nagyobb megvalósításnak tartom mint Einstein elméleteit, nekem legalábbis úgy tűnik, jobban kifeszítették a területük gondolkodásának határait. Persze, se a zenéhez, se a fizikához nem értek igazán, de véleményem lehet. Azt hiszem, valamikor már írtam, hogy a Mother Love és az Under Pressure a két legkedvencebb számom, de mindent szívesen meghallgatok. Ha a mesterséges intelligencia lehetővé teszi egyszer, hogy végtelen mennyiségű új Queent termeljünk, de után kinyírja az emberiséget, én azt mondom, megéri (klasszikus zenére ez egyébként nem igaz, abból már van elég az én életemre).

4. Világzene. Talán ez a neve annak a stílusnak, amit az Enigma, Era, Deep Forest, Oliver Shanti, Ocarina, Mike Oldfield, stb. képvisel. Volt a 90-es években egy korszak, amikor érdekelt a természetfeletti és pont akkor volt menő ez a zene is, nekem valahogy annyira bejött anno, hogy azóta sem ment ki a fejemből a zene, a gondolatok igen, vagy talán csak megértettem, hogy a buddha és a dharma tényleg ugyanaz. Amikor nem megy könnyen a lenyugvás, akkor ez a zene mindig beválik és programozáshoz alapzenének is mindig bejön. Talán ezt hallgatom azért a legritkábban a mai listán, de ha néha rámjön, akkor persze megy hetekig.

5. A 90-es évek pop zenéje. Ennek megint történelmi okai vannak. Amikorról még emlékszem dolgokra (ez a 90-es évek közepétől errefelé, az átkosból csak nagyon kevés dologra emlékszem, de nem bánkódom) már ott voltak a zene tévék és tele voltak agyatlan hülyeségekkel, amelyeket én anno nem igazán szerettem, de most valahogy iszonyat nosztalgikus tudok lenni tőle. Az van, hogy néha órákat el tudok tölteni azzal, hogy vadászok valami zenét amire csak alig emlékszem a 90-es évekből és aztán ha megtalálom, akkor nagyon boldog tudok lenni tőle. Az, hogy milyen is ez a zene, vitát nem nyitok, ízlések és pofonok... Az biztos, hogy most, hogy a jótúb hosszú sorozatokban tudja nyomatni nekem az ilyen tingli-tangli júródensz zenét, néha beragaszt egy napra ebbe a stílusba és cseppet sem stajnálom, hogy nem Sztravinszkijt hallgattam (persze arra is mindig sor kerül utólag).

És akkor a többi. Rengeteg egyéb zenét is hallgatok, demó zenéket ugye, azokkal sem tudok betelni, eredetileg oda akartam írni a játékzenékhez, de csak most jutott eszembe, hogy lemaradt, de talán jobb is így, mert teljesen más fílinget képvisel mint a játékokhoz kapcsolódó zene. Metált kimondottan nem hallgatok, de mondjuk a Heavy Metal film zenéje nagyon bejött, meg ha egy játék metálos zenét tartalmaz, ugyebár Doom, akkor olyan formában is bejön, meg egy szobatársam sokat hallgatott még anno a bentlakásban, az is bejött általában, de magamtól nem teszek be Iron Maident vagy Ozzyt. A Queen is ugye elég metálos néha, az is bejön. Meg mondjuk tavaly nyáron amikor volt a Pokolgép koncert, akkor meghallgattam az albumaikat és okés volt, de nem mondanám, hogy szeretem. Egyébként van egy olyan jótúb lejátszási listám, amin sok olyan szám van, ami bejön, de még nem merem nyilvánossá tenni. De csak úgy ízelítőleg, ilyen számok vannak rajta. Aztán persze szeretem a rock and rollt is, meg a glam rockot is, szóval néha a Europe is beakad, meg az Aerosmith, meg az ilyenek. Sőt, néha csak kimondottan a klippért hallgatok meg egy számot, mert még mindig szoktam klippet nézni, főként most, hogy két monitorom van, néha csak úgy megy valami zene, amire néha ha rátéved a szemem, megállítom a gondolatot és végig nézem a klippet. Persze néha szükség van arra, hogy megállítsuk a gondolatokat a fejünkben, ha nem találjuk a folytatást és kell egy kis radikális irányváltás. Sőt, mostanában a psytrance is kezdett bekerülni a hallgatott/nézett cuccok közé. Emlékszem, amikor először hallottam a Dracula demópartyn, amikor ez a szám megszólalt több ezer wattnyi hangerővel, a biztonsági őrök mindig kimentek és meg tudtam érteni. Aztán mostanában már teljesen jó energia egy ozorai koncertfelvételt nézni.

Arról fogalmam sincs, hogy százalékban hogy oszlanak meg ezek a zenék, de szerencsére a jótúb számon tartja és valamikor majd biztos meg lehet kérni, hogy generáljon részletes statisztikákat. Egy tekercs wc papírt biztos meg fog tölteni a lista...

Ja igen, filmzenék. Ennio Morricone mindörökké. Nincs energiám most dícshimnuszra. Na jó, és idősebb Jarre és Gabriel Yared is. Ahh, és fiatalabb Jarre is. És persze Yann is. És persze Linda is, aki most akadt be nagyon nagyon. Még olyan zene is van, ami a Johnnie Walker reklámban tetszett meg. Túl sok jó zene van a világon. Dehogy is.

Demó.

Zene.

top 5 kedvenc operám

Én nem értek a zenéhez, nincs hallásom és nem is tanultam róla, bár állítólag nagyon matematikus dolog, ezért, ha egyszer veszem a fáradtságot és elolvasok egy könyvet, akkor lehet, hogy sok minden kitisztul a fejemben. Aztán meg még jobban összekuszálódik, így szokott ez lenni.

Ugyanakkor szeretek zenét hallgatni, de ez mostanában azt hiszem, nagyjából mindenkire igaz. Nézni is szeretem a zenét, a román zenét, főként a mostanit pl. leginkább csak nézni szeretem.

A klasszikus zenét is szeretem, ez már nem mindenkire igaz, de szerintem a legjobb mégis csak a klasszikus zene, a legtöbb változatosság, energia, ritmus, stb abban van. Nem minden nap hallgatok klasszikus zenét, de azért elég gyakran, szerintem minden héten pár órát igen. Mivel sok időt töltök a gép előtt, nem egy nagy megvalósítás ez, benyomni valamit a háttérbe.

Az operát is szeretem, élőben is, amikor diák voltam, nagyon sokat jártam, mert ott volt az egyetem az opera mellett és baromi olcsó volt a jegy (ha jól emlékszem, 12500 lej volt és 100 lej a vörös kereszt adaléka, azaz mostani lejben 1.26, ehhez képest, mondjuk vasárnap már 70 lejes jegyet vettünk, de a legolcsóbb is 40 lej olt. Persze, mondjuk a Scalaban meg 350 euró a legolcsóbb jegy, legalábbis amikor legutóbb néztem, ennyi volt, ez az arány azért befigyel amikor ezekről gondolkodom.) Akkoriban nagyon sokszor megnéztem mindent, de ötletem sincs, hogy mondjuk a Traviatát tízszer vagy negyvenszer láttam a négy év alatt. Viszont akkoriban valahogy nem volt az, hogy úgy jöjjek ki az operából, hogy ezt jobb lett volna a jótúbon megnézni, olyan gyenge volt. Lehet azért, mert akkor még jótúb sem volt. :) Vagy csak én értékeltem kevesebbre az időt amit az operában töltöttem. A lényeg az, hogy az évek során nagyon megcsappant az operába járás, szerintem volt olyan év, amikor egyszer sem voltunk. Mostanában egy kicsit próbálunk megint menni, de az már sikernek számít, ha legalább az egyik főszereplő jól énekel, általában egyébként a nők szoktak ezek lenni. Aztán néha még szerencsénk is van, pl. jó múltkorjában voltunk egy Bohémléleten a magyar operában és Kele Brigitta olyan Mimi-t alakított, amilyent se előtte, se utána nem láttunk. Persze némi gúgel felfedte, hogy a Metropolitanban is énekel, szóval...

Szóval szeretem az operát, egy toplistának nincs értelme, ez a bejegyzés inkább a miértről szól, mint a miről. Szóval nincs sorrend és szomorú lennék, ha az összes többi opera ami nincs ezen a listán mágikusan kitörlődne és ezután csak ezeket lehetne hallgatni, de nem is akarok végtelen bejegyzést az összes operával amit láttam.

Ja, egyébként operában csak Kolozsváron voltam, természetesen mindkettőben, a magyar egyébként sokkal konstansabb minőséget hoz, legalábbis megítélésem szerint, meg egyszer Szegeden, de már nem is emlékszem mit láttam ott.

Akkor a lista, amihez most tudok valami jó okot írni, hogy miért szeretem.

1. Traviata. Ez mindig is a lista része lesz, ugyanis egy Traviatán találkoztam Eszterrel. De egyébként a történet is elég modern és tetszik és a szabadságról szól, meg arról, hogy néha a halál könnyebb mint az élet, csak de csak ha az ember felemelt fejjel élt és nem hódolt be a butaságnak.

2. Rigoletto. Ez azért van a listán, mert valaki másnak a listáján van, aki nekem nagyon fontos. És egyébként nekem is nagyon tetszik, a 3. felvonásban a kvartett óriási, főként, ha mindenki jól csinálja (sajnos nekem ritkán volt ehhez szerencsém, de van jótúb). És persze megint a történet az én szájam szerinti, szerintem az élet lehet nagyobb szenvedés mint a halál, ez az igazi tragédia, nem az, amikor két szerelmest befalaznak a piramisba.

3. Tosca. Itt is van egy erős női karakter és rengeteg jó véres halál és hát a csillagos ég, meg a Tosca siráma. És gonosz árulás, amit a becsületes ember nem tud leküzdeni, mert a világon a vezetők mindig árulással kerülnek pozícióba és mindig elárulják azokat akiket vezetniük kellene.

4. Turandot. Ennek kifejezetten nem tetszik a története, egy hímsoviniszta sztori, de a Nessun Dorma az az ária, amire csak ha gondolok is libabűrös lesz a hátam, ezért nem maradhat ki.

5. Carmen. Na legyen egy nem Verdi/Puccini is. Talán ennek a legemberibb és legprimitívebb a története, mégis talán a legütősebb és legtragikusabb, szerintem. Az, hogy minden jól indul az elején, de aztán az örök szerelem kihűl és csak a sérelmek maradnak, talán egyetlen más operában sincs ez így elmondva (legalábbis amelyeket láttam), pedig gondolom ez az átlagos emberi tapasztalat. Ez elől menekülünk a művészetbe, sportba, játékba, egyebekbe, meg mostanában egyre inkább a más karjába. Ja, és ebben láttam a legkreatívabb módokat ahogy Don José megöli Carment, még olyan is volt, hogy egy fából készült bikával (amellyel gondolom gyakorlatoztak a torreádorok anno) nyársalta fel, eléggé meglepett amikor először láttam. :)

Zene.

top 5 valós összeesküvésről való elmélkedés

Néha kell kicsit absztraktabb top listát is készíteni. Az összeesküvés elméletet úgy értelmezem, hogy egy olyan nyilvános vagy titkos rendszer vagy törvény vagy ismeret ami a kevesek érdekét szolgálja a többséggel szemben és ezt általában úgy éri el, hogy hazudik magáról vagy valótlanság állításával vagy csak az igazság elmaszatolásával egy csomó irreleváns állítás mögé bújtatva. Lehet meg kellett volna nézni a wikipédiát, hátha van rövidebb értelmezés is. :)

Továbbá, azt hiszem, mindenkinek lesz valami a listán, ami kiveri a biztosítékot, lehet vitatkozni, lehetőleg kommentben, de csak szépen, egyébként meg nem kell semmit túl komolyan venni amit a blogra írok, általában hangulatok ihletik a bejegyzéseket, még ha örök érvényű dolgokról is szólnak, de semmi sem tart örökké, csak a pi számjegyei.

1. ufók: a 90-es évek elején nagyon érdekeltek ezek az ufó dolgok, vettem is rendszeresen az ufó magazint, aztán valahogy kikopott a dolog, sok egyéb hasonló dologgal egyetemben. Most meg úgy tűnik, az amerikai hadsereg, meg sziáé kezdi előkészíteni a terepet valami nagy revelációra. Mondjuk azt minimum elvárom, hogy megmagyarázzák, hogy miért utazzák át a fél galaxist, hogy aztán teheneket raboljanak el és lezuhanjanak egy farm mellett. Meg az is elég gyanus, hogy a narancsképű hogy tudta tartani a száját, ha tényleg felfedték előtte a tényeket, ahogy az illik az elnökök elnökének. Mindenesetre nagy fless lesz, ha kiderül, hogy tényleg vannak ufók és akkor azok akik ezt eltusolták tényleg kell felelniük ezért.

2. éghajlatváltozás kezelésének reménytelensége: sokszor írogatom ezen a blogon, hogy mennyire reménytelennek látom a jövőt, ami az éghajlatváltozást tekinti. Én sok mindennel kapcsolatban nagyon optimista meg realista vagyok, de azt egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan fogjuk tudni a teljes földi gazdaságot akár száz év alatt is teljesen leszoktatni az éghajlatváltozást okozó gázok kibocsátásáról. Legfőképpen úgy, hogy durva ellenszélben is kell ezt csinálni, mert biza nagyon sok pénzt fektettek (és még fektetnek továbbra is) szennyező technológiákba, amelyeknek nem hogy a megtérülését elvárja egy nagyon kis réteg, de busás haszont is el akar rajta érni. És persze az is gond, hogy az emberek nagy része nem hisz az éghajlatváltozásban, mert túl fájdalmas szembenézni azzal, hogy ha nagyon komolyan nem változtatunk az életvitelünkön, akkor minden ami fontos nekünk előbb vagy utóbb elpusztul vagy a természet vagy az ember kezétől. És ami számomra a legmeglepőbb, hogy tele van a világ értelmes, értelmesnek mondott és magát értelmesnek hívő emberekkel és a legtöbb amire hajlandóak az az, hogy megemlítik, hogy ez biza gond lehet majd valamikor. Persze, azért meghallgatom őket, mert még mindig jobb mint nem meghallgatni, de valahogy mindenkiben csalódom, aki nem ordítja torkaszakadtából, hogy a vesztünkbe rohanunk. Magamban is csalódom egyébként. És nem érdekel, hogy egyesek doomernek mondanak, senki nem tett le egyetlen kézzelfogható bizonyítékot sem, hogy nem fogunk elpusztulni. Persze, lehet, hogy nem pusztul el mindenki, ezért is sorolom ezt a problémát az összeesküvések közé, mert gondolom a szupergazdagok úgy képzelik, hogy úgy, ahogy most ki tudják vonni magukat az országaik problémáiból, úgy majd az éghajlatváltozás problémáit is megúszhatják, egyesek bunkerben, mások a Marson. Igencsak elszomorítana, ha tényleg ez lenne, akkor inkább pusztuljunk el mind. Erről még fogok írni, nem kell aggódni, hogy nem koherens ez itt, mindig elönti az agyam a lila köd.

3. fosszilis energiaforrások nélkülözhetetlensége: ez ugye szervesen kapcsolódik az éghajlatváltozás problémájához, nem is nagyon van kedvem róla írni, de az, hogy még ma is Románia azon rugózik, hogy hogyan termelje ki azt a pár milliárd köbméter gázt a Fekete tenger alól, amit nemrég találtak, ráadásul ami talán egy évtizedre ha fedezné a fogyasztást, ráadásul már nem is olyan olcsó, mint azt egyesek hiszik. Közben persze mindenki sír a magas gázszámlák miatt. Mi lenne, ha mi is odatennénk a részünk, hogy valahogy megoldjuk a zöld átállást, főként, mivel Románia szinte alig kéne valamit csináljon, ha mondjuk a téli fogyasztást csökkenteni tudná egy kicsit, nyáron pumpálhatna olcsó napenergiával annyi vizet a vízerőműveinek a tározóiba amennyit csak akar, szerencsére van belőlük elég. Persze, így hogyan gazdagodna meg az a pár részvényes akik az olaj meg földgáz vállalatok nagy részét birtokolják? Eszméletlen, hogy most, amikor már a megújuló energiaforrások építése kezd lassan olcsóbbá válni, mint a meglévő fosszilis erőművek működtetése, még mindig fosszilis energiáról beszélünk.

4. 90 éves kopirájt: kinek használ az, hogy a szerző halálától 90 évig még az utódjai sem kell az ujjukat mozdítsák és learatják az ősük szellemi termékének a gyümölcseit? Még csak nem is direkt örökösöknek, hanem a kapitalistáknak. Mert nehogy már bármihez, ami jó, könnyen hozzáférjenek az emberek. Erről most nincs kedvem írni, aki érti a problematikát, gondolom egyetért velem, hogy ez egy óriási kibaszás az emberekkel.

5. Isten: na, itt van ami biztos kiveri a biztosítékot, de én kifutottam a szuflából, ezért csak röviden. A papság a haszonélvezője az isten mítosznak, amit valakik valamikor régen kitaláltak, amikor az emberek még csak alig kezdték magukat körülvenni tárgyakkal és a gyermek megkérdezte az anyukájától, hogy miért áll az a magányos fa ott a domboldalon és könnyebb volt azt mondani, hogy Isten teremtette oda, mint feltalálni az ökológiát. A vicces az, hogy a most legnépszerűbb Isten hitek elég ellentmondásosak, mert amikor Isten a válasz minden kérdésre, akkor valójában semmire sem válasz, ugyanúgy, mint a könyvtár, ami az összes lehetséges könyvet tartalmazza semmi információt nem tartalmaz, mert triviális a generálása. Szerencsére az életben nem minden történik és gyakran érvényes az ok-okozat törvénye és az emberek megtanulták megoldani ezeket a rejtvényeket is. Hiába van Isten a megismerési út végén, senki nem érheti el, a legtöbben feladják és néhányan rájönnek, hogy a mellékút érdekesebb és valójában messzebbre vezet. Persze ettől még a társadalom dinamika fenntartja ezt a mesét, szerencsére egyre kevesebb gondot okoz a technológiai fejlődésben, persze, amikor a technológiai fejlődés félremegy, jobb lenne, ha az emberek hinnék azt, hogy nincs megírva a mennyország és igenis a mi dolgunk az, hogy elrántsuk a kormányt. De ha leáldozik mindannyiunknak, legalább annyira lesznek azok a felelősök, akik nem akartak a valósággal szembe nézni, mint azok akik begyújtották a valóságot. Mert az ember valamikor tudta, hogy az ő dolga az, hogy eldöntse, hogy van-e a bokor mögött oroszlán és ha helytelenül dönt, akkor az életével fizet érte. Ma már nincs a bokor mögött oroszlán, talán ez a legnagyobb baj. Ja és ne mondja nekem senki, hogy Isten nélkül az emberek megőrülnének és nem tudnák kezelni az egzisztenciális szorongásaikat. Szerintem igazán csak nélküle tudnánk igazán jó stratégiákat találni, pl javasolok én egy közösségi stratégiát: minden év vége felé a férfiak és a nők külön moziba mennének, a férfiak a Reszkessetek betörők 2-t néznék, a nők a Predatort. Ha valaki bizonyítja nekem, hogy ez kevesebbet tesz a mentális egészségért mint az éjféli mise, akkor megemelem a kalapom.

Zene.

top 5 szerelmes film

Nem tudom mi tesz egy filmet jó szerelmes filmmé. Azt sem tudom, hogy mindig ezek a filmek lesznek-e a listámon. Volt nekem valamikor egy nagyon keleti korszakom, akkor került fel rá három film, de a keleti korszakom véget ért, a filmek maradtak, de hogy meddig, nem tudom. Na vágjunk bele.

Suzhou River (2000): Ezt először a Tranzit házban láttam magyarul vhsről. Már akkor nagyon bejött. Utána sokáig a címét sem tudtam, ugyanis a magyar címe Egy szirén szerelme, de aztán az internet segítségével persze nem volt nehéz kideríteni. Még most is bejön ez a film, bár végig sosem szoktam nézni, néha bele-bele nézek. Élvezem a lepusztult világot és a reménytelen szerelmet, meg azt, hogy én sem tudom, hogy ki kicsoda, csak azt, hogy néha jó neki, néha meg nem és akkor menne a folyónak. Az egész élethez való hozzáállásuk a keletieknek olyan fura nekem, talán ezért is volt olyan érdekes anno.

Chungking Express (1994): Ezt sajnos nem emlékszem mikor és hol láttam először, szerintem szintén valamilyen kolozsvári filmnéző kulturális eseményen. Szinte tuti biztos, hogy vhsről. Nem tudom, létezik-e olyan ember, akinek a film első fele jobban tetszik mint a második, én sem vagyok ilyen, pedig az is nagyon jó. Mégis, a második felének az önfeledt hangulata egy olyan világot tár elénk, amelyben én minden napomat le tudnám élni, ugyanúgy szerelmes tudnék lenni a pultos lányba aki bömbölteti a zenét. Persze, ez a világ már nem létezik, talán sose létezett. De azért vágyni oda jó.

In the Mood for Love (2000): Ezt viszont a bentlakásban láttam monitoron. Itt is a világ a legmegkapóbb és a kis emberek akik teszik a dolgukat benne és reménytelenül beleszeretnek egymásba. Nem tudom, hogy írjam le, milyen érzés ez a film. Végig nyomasztó, de az ember azt szeretné, hogy sose legyen vége. Na, talán ezért zseniális.

The English Patient (1996): Lehet, hogy ezt a gyergyói moziban láttam? Nem emlékszem pontosan, de talán, talán. Óriási történet, óriási színészek, óriási ferdítés az egész, hiszen Almásy gróf a fiúkat szerette, de mit számít az igazság, ha az ember szerelmes. Érdekes, hogy mennyire jól működik a szerkesztés, talán ha lineárisan mondaná el a történetet, fele ilyen jó film sem lenne, így viszont minden megnézéssel lehet egy újabb csomót kibogozni.

Annie Hall (1977): Én nagyon szeretem a Woody Allen filmeket. Sokan nem. Most meg persze cancellalták a kis öreget, lehet jogosan, valahogy nem volt gusztusom odafigyelni az utóbb felfedett dolgokra. Lehet, hogy messze nem volt az a vicces kis figura akit eljátszik a filmjeiben, de nekem az marad és újra fogom nézni a filmjeit, még a gyengécskébbeket is, szépen lassan. Ezt is újranéztem most és még jobban tetszik mint amikor először láttam, már nem tudom hol és mikor. Élvezem, ahogy játszik a jelentés síkjaival, egy mondatnak egyszerre van (különböző) értelme Alvy és Annie kapcsolatában, egy karakter szájában a filmvásznon és egy embernek, aki szerelmes. És végre van egy csomó ócska poén, amit azért imád az ember, amiért a gyors kaját, mert megy tőle az élet előre. A vége úgyis ugyanaz mindennek, még ha nem is tűnik így.

Na, lehet, hogy egyszer más filmek lesznek ezen a listán, most éppen ezek vannak.

Zene.

top 5 leglátogatottabb bejegyzés ezen a blogon

Van egy csomó ötletem, hogy milyen toplistákat gyárthatnék, megpróbálom valamennyire érdekesnek tartani, gondolom a film, zene és játék kedvenceim a legkevésbé érdekesek, nekem mindenképpen. Persze, nem kéne olyan témákat sem választani, amelyeken sokat kéne gondolkodni, vagy uram bocsá, olvasni utána (pl. gondoltam a legviccesebb háborúkra, most, hogy egyesek szerint ezen a hétvégén támadnak a zoroszok, de ehhez a témához sokat kéne túrni a wikipédiát, szóval a történelem kimarad, marad az irodalom, abban megengedett a saját vélemény).

Szóval akkor most a leglátogatottabb bejegyzésekről lesz bejegyzés, mert ezt legalább gyorsan megúszom. Egyébként nem valami rég óta méri a forgalmat a blog, az igazán érdekes időkben, amikor még volt igazi érdeklődés a blogok iránt, akkor nem kapcsoltam be a látogatási statisztikákat, mert úgy gondoltam, hogy nem azért írom a blogot, hogy valami számokat tornázzak fel. Aztán egyszer bekapcsolt magától és nemrég még az analyticsot is beröffentettem, mert mind mondta, hogy több információ van az analyticson és amikor megnéztem, akkor persze rájöttem, hogy valójában egy applikáció analyticsa van bekötve amelyen dolgoztam valamikor a Garminnál és teszteltem az integrációt egy saját kulccsal. Persze, mostanában már a felhasználók követése csúnya dologgá vált, szóval nem is tudom mennyire relevánsak az adatok, pl jön egy csomó megtekintés Lengyelországból, de 0 időt töltenek olvasással, szóval csak valamilyen cég botjai szántják végig a blogot elég gyakran, amit nem értek. Szóval fogalmam nincs mennyire relevánsak ezek az adatok és igazából nem is érdekel, a családom és néhány barátom olvassa csak a blogot akiről tudok, a többi nem számít.

Szóval itt is sorrendbe vannak téve a bejegyzések, amelyek a mérés kezdetétől a legtöbb kattintást kapták.

1. megint. Sajnos csak sejtésem van, ki is volt az a K. Álmos akivel fogadtam, remélem 2029-ben jön a láda sörrel, ha nem, annyi baj legyen. :)

2. megint. Bár ennek a fogadásnak sem emlékszem a körülményeire, azt tudom, hogy ki a Noémi, majd 2029-ben megkeresem, hogy emlékeztessem a fogadásra. :)

3. hírek. Egy mesterséges intelligencia hír leginkább, hogy 2025-re a nagy keresőmotrok emberi szinten fogják érteni a kifejezéseket. Hát, ezt nem tudom mennyire igaz, az biztos, hogy az "érteni" bizonyos statisztikai értelmezésében már most van olyan technológia, amire igaz ez, ugyebár a nagy nyelvmodellek. Hogy mennyire használják is, azt sem tudom, bár mintha volt hír, hogy a gúgel már használja (azaz az indexük már egy ilyen vektoriális reprezentációt is tud, gondolom)

4. jupiter ascending. Hehe, úgy látszik, sokan utálták a filmet, sajnálom, hogy nekem meg tetszett. Most ugye megint előkerült, mint a Watchowskik előző bűne, de én azt hiszem újra fogom nézni, mert bejött. Még az is lehet, hogyha valami olyan gondolatot szül, amit érdekesnek találok, akkor újra írok róla.

5. megint. Ezekre az emberekre is emlékszem, megfizetnek a hitetlenségükért. :)

Na, úgy látszik, a blogon a mesterséges intelligenciáról írt dolgok meg fogadások a legmenőbbek (a lista további részében még a filmek szerepelnek előkelő helyen). Hát, ilyen témákról amúgy is szívesen írok, mert könnyen jön és könnyen megy. :)

Most a végére legyen egy jótúb ajánló is. Élvezem, hogy mostanában már sétára lehet indulni egy ismeretlennel a világ szinte bármely nagyvárosában, ez éppen Tokió. Gyakran teszek ilyen filmeket ki a második monitorra, aztán időnként ott-ott ragad a tekintetem. Mindig is csodáltam azokat, akik filmet tudnak nézni programozás mellett, nekem ez a maximális inger, amennyire a figyelmemet még fel tudom osztani.

Zene.

top 5 megválaszolatlan kérdés

Most egy kicsit más top lesz. Igazából, a filmes, meg ilyenes topok nem olyan érdekesek, mert nagyon limitálja őket az, hogy éppen nemrég mit láttam/hallottam/olvastam. Lehet másfajta toplistát is készíteni, de azok is a pillanatnyi hangulatom szüleményei, de azért remélem, hogy némileg súrolják a mélyebben fekvő gondolat szigeteket. Nagy kérdés, hogy mennyire mélyre mennek, az biztos, hogy a blogírásra szánt rövid idő a gondolatokra szánt időt szabályozó vezérlőrendszert rendesen vegzálja.

Na, vágjunk is neki. Most fontossági sorrendbe szedtem a lista elemeit, általában a listáimban nem tudok rendet teremteni, de most a poén kedvéért felállítottam egy fontossági sorrendet, de csak azért, hogy jól megrökönyítsem a kedves olvasót.

1. A Collatz sejtés bizonyítása. Vegyünk egy bármilyen természetes számot. Ha páratlan, szorozzuk meg 3-al és adjunk hozzá 1-et (így biztosan páros lesz). Ha páros, osszuk el 2-vel. Az a kérdés, hogy bármilyen számtól indulva eljutunk-e 1-ig. Egyszerű procedúra, senki nem tudja a megoldást, mert 2500 év matematika egy pillanat az univerzum léptékében.

2. Miért írok a blogba? Minden jó dolog elmúlik, a blog nem, tehát rossz dolog kell legyen. Akkor miért dagasztom tovább? Ráadásul én általában eléggé visszahúzódó ember vagyok, aki nem szereti kimondani a véleményét. Legalábbis így gondoltam magamra. És kevesen is olvasnak, mindenkivel tudnék találkozni akiről tudom, hogy olvassa, mondjuk nem naponta...

3. Miért van minden pont fordítva az életben, mint annak lennie kell? Amikor jó az élet, akkor gyorsan eltűnik, amikor meg rossz akkor véget nem akar érni. Amikor az ember a lélekkel akar foglalkozni, akkor a testet kell gyógyítani, amikor a testtel kell foglalkozni akkor a lélekre kell figyelni. Aki hisz a lélekben, az nem hisz a test egyediségében és fordítva. Aki érti az elméletet, az nem tudja a gyakorlatot és fordítva.

4. Miért olyan hülye mindenki, hogy a látszatproblémákra fókuszál az igaziak helyett? A népesedés egy látszatprobléma (jelenleg), az éghajlatváltozás egy igazi probléma, amit csak látszatilag kezelnek addig amíg nem lesz probléma, mert nem lesz ember akinek problémát okozzon. Az infláció egy látszatprobléma, a leggazdagabbak és a legszegényebbek kereseti közti különbség egy igazi probléma. A kóla vagy pepszi látszatprobléma, a fű tiltása és az alkohol engedélyezése egy igazi probléma. A munkanélküliség egy látszatprobléma, az értelmetlen munkák túlfizetése igazi probléma.

5. Mikor jelenik meg végre az Avatar 2? Na jó, ez poén. Miért nem kötelezik az embereket arra, hogy minden nap kacagjanak egy fél órát?

Zene.

top 5 animációs film

Na jó, akkor játsszuk egy kicsit ezt a top5 témát, egyelőre maradjunk a filmek világánál.

Szóval a legjobb animációs filmek kiválasztásánál talán még nagyobb gondban vagyok, mint a sci-fiknél, mert tényleg nagyon sok nagyon jó film van és nagyon változatosak is, gyakran ugyanannak a rendezőnek nagyon eltérnek a művei, de mind nagyon jó. Szóval ez csak olyan no, itt egy lista, ha valaki ismeretlen a témában, kezdheti akár itt is, de nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért jobb az egyik a másiknál. Szóval ez a lista egy kicsit sem lesz érdekes annak aki szereti a rajzfilmeket. Talán egyszer készítek egy listát, a kevésbé ismert műremekekről, vagy mondjuk azokról, amik csak szórakoztatóak és azokról amelyek elgondolkodtatóak, vagy azokról, amelyeket feldúlt lelki állapot esetén érdemes nézni.

My Neighbor Totoro (1988): Nagyon japán dominált lesz ez a lista, kezdjük talán a legnagyobb üdvöskével, a Totoroval. Csodálatos ez az animáció, minden másodperce igazi élvezet a szemnek és a fülnek. A szívnek csak annyira, amennyire engedjük, de érdemes engedni. Persze Miyazaki sama és a Ghibli összes filmje jó szórakozás, de talán ezzel érdemes kezdeni, mert ez alapmű.

Ghost in the Shell (1995): Azt hiszem, nyugodtan elmondható, hogy az összes szájbepánk film ami utána jelent meg, inspirálódott ebből a filmből, leginkább vizuálisan, de persze a tudat meg a lét témaköre szépen meg van kavarva egy mesterséges intelligencia által benne, akit az ilyen dolgok érdekelnek, megkapják a rágni valót. Sok minden nem derül ki azért végül, de jó magunknak lenni és néha-néha újranézni ezt a műremeket. Meg az Oshii sama összes egyéb filmjét is.

Paprika (2006): Kon sama mesterműve, a TIFF-en láttam, azóta az emlékezetemben ingyen él a főcím. Na, itt is gond van azzal, hogy kiderítsük, ki kicsoda egy idő után, csak itt az álmok kavarnak ha kell, ha nem. Olyan mesteri a vágás, hogy már abból le lehet vezetni, hogy az élet értelme az, hogy meg legyen a harmónia a létfunkcióink között. Kon sama többi filmje is zseniális, kár, hogy olyan korán elvitte a kórság.

Mulan (1998): Legyen egy Disney is, mert hát ez is keleti témájú és ez is az önmegismerésről és a nagy körforgásban a helyünkről szól, csak itt nem oroszlánok énekelnek. Hát ezen is el bírtam filózni egy csomót. Kár, hogy annyira elszarták az új élő szereplős változatát. Azért ez örökké megmarad a legjobb Disney filmnek számomra.

Macskafogó (1986): Legyen akkor valami európai is, bár igazából valami francia cucc illene egy topba, én azért mégis ezt a magyar rajzfilmet választottam, mert a legpoénosabb a brancsból és azért elgondolkodtató is, de csak csínjával, ahogy azt illik.

No, hát ennyi a lista, de szerintem még visszatérek a témára, mert annyira kedves nekem.

Zene.

top 5 sci-fi film

Két emberrel is beszélgettem mostanában, akik szerint a Matrx 4 szar volt, szerintem meg jó volt. Mindig előkerül az, hogy mi is egy film lényege, mennyire egy történet elmondása, vagy az, hogy milyen gondolatokat ébreszt, milyen világképet fest elénk. Mostanában számomra fontosabb a gondolat, mint a történet, azt hiszem, valahol mindig is fontosabb volt, de ezt most akkor így expliciten leírom. Még filóztam ebben a blogban filmekről máskor is, de nehéz összekaparni mindent, mert régebben nem teggeltem a bejegyzéseket, mert úgy gondoltam, hogy egy blogot egészben kell olvasni, mint mondjuk egy szépirodalmi művet. A tudományos könyveket érdemes (lehet) csak úgy olvasni, hogy az ember csak egy fejezetet olvas, vagy egy alfejezetet, mert érdekli egy módszer, de nincs ideje a módszer helyéről az univerzumban olvasni, mert mások már bizonyították, hogy a módszer működik arra a feladatra, amelyet meg akar oldani.

Mostanában már úgy gondolom, hogy blogot is lehet úgy olvasni, hogy csak egy valami érdekli az embert, mondjuk valakit érdekel, hogy én milyen filmeket szeretek, de nem kíváncsi a mesterséges intelligenciáról alkotott gondolataimra, vagy a kapitalizmus elcsépelt kritikáira. Megértem. Szóval van tag a filmeknek és bár a mestint és a kapitalizmus is helyet kap a filmekről alkotott elképzeléseimben, azért nem elsődleges szempontok.

Szóval akkor próbáljuk meg befagyasztani ezt a pillanatot és leírni, hogy melyek a kedvenc filmjeim. De sajnos ennek nincs értelme, mert sok filmet szeretek, nem tudom őket sorrendbe rakni, mert nincs is értelme annyiféle filmet sorrendbe rakni. Szóval ma a kedvenc témám, a sci-fi-ben próbálom felsorolni a kedvenc 5 filmemet, de az is lehet, hogy most nem jut eszembe, de van valami film ami még ezeknél is jobban tetszik. Persze jó kérdés, hogy lehet annyira jó, de mégsem emlékszem rá, de azért az én memóriámmal ez nem lehetetlen. :) Egyébként lehet, hogy fogok írni még listát nagyon jó sci-fikről, de ezek most a kedvencek. Egy-egy mondatot írok csak róluk.

Total Recall (1990): Nagyon régen láttam már, akkoriban minden dolog benne volt ami nekem tetszett egy filmben: Mars, identitászavar, három mellű nők (no, ezekből sajnos nem lett toposz), a világ megváltása, csavar a csavarban. És persze kellően poénos is és bár anno nem értettem, van benne elegendő kapitalizmus kritika is, ez a két dolog csak mostanában vált számomra a jó sci-fi elengedhetetlen kellékévé.

The Matrix (1999): Ezt nem olyan régen láttam és ugye részekben a Matrix 4-ben is benne volt. :) Na jó, ezen a filmet sokat filóztam és látványos is és amúgy is 99 volt a csoda év a filmiparban, nincs nagyon mit rugózni rajta.

Edge of Tomorrow (2014): Ez a film a vágás miatt annyira zseniális, meg valamiért nekem nagyon bejön, amit még mindig nem értek, de talán ez az a film a listámon, ami a legkevésbé van az emberek legjobb sci-fi listáin, de nekem igenis itt a helye most.

Gravity (2013): Na ebben meg a látvány az ütős. Meg az, hogy a fizika törvényei talán itt vannak a legkevésbé megszegve, talán bizonyos pályaadatokban néhány együtthatóval kéne egy kicsit csalni. Meg valószínűleg ember nem bírja ki ép ésszel azt amin a főszereplő keresztülmegy, még akkor sem, ha űrhajós.

Cloud Atlas (2012): Itt a történet a csodálatos, meg persze a képi világ is, főként az a vicces kavarás a szereplők különböző korokban játszatásával. Nekem jobban bejön mint a Matrix, de ezen nincs mit folytatni, esetleg egy hasonló mesét el lehetne mondani, mondjuk egy más konklúzióval.

Zene.