filmek

Ebben a hónapban több filmet néztünk, de megint az utolsó napon kell írnom róluk és már el is felejtettem mit akartam írni és időm sincs, meg kedvem se.

Reminiscence (2021): Hát ez gyengécske volt, vicces az óceán által ostromolt Miami, meg a gondolatolvasó gép, de sajnos csak részletek, amelyeket könnyű kiváltani, ha az ember próbál keresni valami gondolati magot. Ami marad, az egy sima nyomozós film egy nő után, aki nem az akinek látszik. Na persze, hogy nem, valójában mindenki jó, csak egyesek tükörbe néznek.

Storm of the Century (1999): Ez nagyon bő lére volt eresztve, elvileg egy három részes sorozat, mi egybe gyúrva néztük, de csak a harmadik nekifutásra sikerült a végére érni. Az a baj, hogy annyira nem épít fel egy érdekes világot, mostanában ezt már sokkal jobban csinálja a filmipar, pöpec kis egy órás filmet készíthettek volna belőle és semmi lényeges nem maradt volna le. Az alapvető kérdés, az áldozat persze érdekes, mondjuk ebben sem mond túl sok újat, de érdekes, ahogy fel-fel merül a téma az amerikai mitológiában, kezdve a jamestowni kannibálokkal. Azért a 4 óra nagyon sok, csak nagyon jó okkal érdemes megnézni.

Last of Us (1. évad): Mostanában rákaptam a zombis témára, a covid segített ebben, meg az éghajlatváltozás nyomán is ilyen világot képzelek el kialakulni, szóval jobban odafigyelek ezekre a dolgokra mostanában. Ez a sorozat meg duplán érdekes, mert egy játék alapján készült, amit én nem játszottam, de a hírét hallottam azért. Az azért meglátszik, hogy sok idő eltelt mióta megjelent a játék és sokat cizellálták a megfilmesítés lehetőségeit. Bizonyos dolgok szinte tökéletesre lettek csiszolva, pl. az a bizonyos harmadik rész, a két meleg fickó története, ami egyébként el is tér jelentősen a játéktól. Mennyire jellemző ez a két iparra, egy játékban nem szentelnének sok energiát egy karakterre, ha nem kerülhetnénk vele interakcióba, akármennyire is jó a története. Egy filmben viszont szinte mindegy kikkel van a főhős egy jelenetben, ha maguk a jelenetek szépek és érdekesek, történhet bármi. Megismerjük két ember egymásra találásának és életének történetét, akikkel még csak nem is találkozik a főhősnő, a főhős is csak keveset. De van értelme, mert egy jó történet, az a bizonyos dal azóta is itt van a fejemben, szinte minden nap meghallgatom többször is. Ugyanakkor úgy érzem, lehetővé tette számomra, hogy összehasonlítsam az érzéseim mélységét játékok és filmek esetén és azt hiszem, én nagyobb levegőt veszek, amikor egy játékban történik valami nagyon előreláthatatlan, mégis csak számít az, hogy az ember egy játékban úgy érzi, az ő döntései érvényesülnek, még ha tudja is, hogy igazából nem, a dolgok oda vannak téve elé, maximum abban dönthet, hogy mikor tapasztalja meg őket. A filmekben valahogy ez nem ennyire erős nekem. Majd ha egyszer sort kerítek erre a játékra, megírom, milyen volt a zsiráfos jelenet. Egyébként a vége is egészen jó volt, meg a Joel végtelen pragmatizmusa is, már csak arra lennék kiváncsi, hogy folytatják a második évad után, vagy lesz erejük a csúcson abbahagyni. Jó lenne, ha még több jó film készülne jó játékokból, sajnos sok garancia nincs rá, de meglátjuk.

Triangle of Sadness (2022): Ez jó poén volt, kicsit olyan modern Woody Allen érzésem volt, bár lehet, hogy csak a téma meg a szarkazmus váltotta ki bennem ezt az érzést, meg az a hosszú párbeszéd a vendéglőben. A hányós cucc is nagyon poénos volt, a végére talán még jöhetett volna valami, sajnos amivel befejezték nem volt annyira erős azért.

The Matrix Reloaded (2003): Erről majd akkor, ha megnézem a két folytatását, ha minden jól megy, ezen a hétvégén.

The Gathering Storm (2002): Nálunk Churchill egy mogorva öregúr, a volt brit kolóniákban maga az ördög, ha a tetteit értékeljük, akkor valószínűleg pokolban a helye, de az emberek jobban szeretik a mítoszokat mint a valóságot. Szóval kedves filmecske ez, elég jól meg is van csinálva, mondjuk egy csöppet sem érdekli a valóság, inkább csak a mítosz, de hát azért csinálták, hogy az emberek szeressék az HBO előfizetésüket. Ezt valószínűleg eléri.

Into the Storm (2009): Az előző film folytatása. Churchill a háborúban, persze ez annyira nagy téma, hogy teljesen esélytelen egy részletes képet festeni, inkább csak néhány lényeges momentum van kiemelve, de pl. az nem, amikor már úgy érzi, nyerni fognak a háborúban, bár az is lehet, hogy végig úgy érezte. Néhány híres Churchill idézet is kontextusba van helyezve, hogy az ember értékelje magát és amit lát. Azért persze kedves film, de én azok táborába tartozom, akik szerint az igazi hős az angol nép és az őt támogató rengeteg kolónia volt, nem a vezetői.

Clouds of Chernobyl (2022): Ez egy nagyon kis költségvetésű román film, amiben Csernobil csak mint távoli sárkány tűnik fel, egyébként a nagyja egy falusi házban történik és egy nő próbálja nem elvetettetni a még meg nem született gyerekét. Ez a rész egész jó, gondolom nem volt nehéz találni egy olyan házat amiből nem kellett sokat dolgozni hogy az utóbbi 30 év nyomait eltüntessék. Sok beszéd, néhány pofon, ez-az, kicsit érthetetlen hangulati ingadozások, de alapvetően jó munka. A vége viszont egyáltalán nem illik oda. Kezdve azzal, hogy nagyon nem korabeli házak látszanak a láthatáron, napelemmel a tetejükkel. Nem tudom, hogy nem tudtak keresni egy kihalt partszakaszt. Aztán még valami történik egy mólón is, de én nem igazán értettem, valószínűleg egy hajót késtek le, de ez sehogy nincs reprezentálva, sem tettben, sem szóban, de legalább a filmnek vége van. Azon azért elgondolkodtatott, hogy meddig fogják még a kommunizmus témáját feldolgozni a román filmiparban és tudja-e azt valaki hitelesen csinálni, aki semmit, vagy nagyon keveset élt benne. Pl. egy adott ponton elveszik a villanyt és én azon gondolkodtam, hogy már nem emlékszem arra, hogy mit éreztem akkor amikor elvették a villanyt. Pedig menetrendszerűen jött az minden nap, legalábbis azt hiszem, nem emlékszem igazán, csak mesélték. Jó lett volna egy iPhone akkoriban, mondjuk nem is lett volna mire letölteni a filmeket. :))))) Ja igen, még egy dolog. Amikor a végén az autóban mennek és a kislány a visszapillantóba néz amikor az anyjához beszél, mennyire nem működik. Oda kéne nézzen, ahol az anyja van az elképzelt kiterjesztésén a képnek, ez a filmes nyelv, ezt tanította az a sok film, még akkor is, ha a valóságban az ember a visszapillantóba nézne. Legalábbis szerintem.

The Fallout (2021): Azt hiszem, sosem fogom megérteni az amerikaikat olyan szempontból, hogy elfogadják, hogy a gyermekeiket mindenféle elmebetegek lemészárolják az iskolában. Értem én, hogy mindenki azt hiszi, hogy majd pont az ő gyermeke lesz a kivétel és nagyon sokaknak igaza is van, de azért jelentős számú embernek meg nincs. Értem én, hogy nehéz a cselekvés, de vannak dolgok amikért megéri, azt hiszem. Aztán van egy harmadik embercsoport is, akik túlélik a támadást. Egy ilyen történet ez a film, nem rossz, de annyira nem is jó, bár bizonyára nagyon nehéz egyensúlyozni a specifikus meg az általános között, a rendező arra építhetett, hogy a két szép főszereplő csaj bizonyára a specifikus dolgokat majd jobban eladja, de szerintem a megoldás az általánosban keresendő majd egyszer. Van egy olyan sejtelmem, hogy az amerikaiak sem fognak kifogyni ebből a témából még nagyon sokáig, mint ahogy a románok sem a kommunizmusból.

Demó.

Zene.