top 5 zene

Mostanában hallottam néhány embertől akit ismerek, hogy a metál a kedvenc zenéjük és azt hallgatják a legtöbbet. Most egy kicsit elgondoltam, hogy én milyen zenét szeretek a leginkább. Szóval akkor ez most egy top5 lesz, amelyben a sorrend is számít, természetesen lehet, hogy valójában nem is így gondolom az egészet, csak most nem jut eszembe az, hogy miért nem így gondolom. De az is lehet, hogy 20 év múlva ugyanígy fogom gondolni a dolgokat.

1. a játékzenék. Azért a játékok zenéjét szeretem a legjobban, mert társul egy csomó érzéssel amit a játékokhoz kapcsolok és amelyekkel egy olyan erős szimbiózist alkot, amely még most is az egyik legfontosabb tényező a gondolkodásomban, még ha nem is az életemben. Kezdve a 8 bites prünnyögésektől, amit egyesek meg sem bírnak hallgatni, de én mondjuk százszor is egymás után (ez, meg ez, meg ez is, meg még millió egy cucc), át a kalandjátékok atmoszférikus zenéjén (ez, ez, ez, ez...), át a stratégiák harci indulóin (ez), át a Doom kalapálásán (ez) és a Halo űreposzán (ez) keresztül, ma is rengetegszer hallgatom ezeket a zenéket és álmodom a 90-es évekről amikor nem kellett gondolkodnom azon, hogy van-e kedvem játszani egy játékot. Amikor kedvem volt, játszottam, de gyakran volt kedvem programozni és felfedezni dolgokat és megérteni, hogy működnek a kedvenc játékaim. Nagyon sokat játszottam és a zene mindig ott volt, hogy elrepítsen egy másik világba, ahova a grafika nem egészen repített el. És akkor még nem is beszéltem a GTA rádióiról, egyértelműen a Flashback FM/Flash FM a legnagyobb kedvencem, még most is néha rámjön és hetekig hallgatom őket. Szerintem a játékzenéknek még most is óriási szerepe van abban, hogy még bele vagyok zúgva a játékokba még úgy is, hogy nagyon ritkán játszom, most éppen lassan négy éve lestoppoltam az életem, hogy önállóan játékot fejlesszek.

2. a klasszikus zene. Erről nem kell sokat beszélni, az a nyerő benne, hogy annyira változatos, évszázadokon keresztül a legnagyobb elmék csiszolták, és az egyetlen olyan műfaj, amely otthon a gép előtt hallgatva is fel tudja állítani a hátamon a szőrt és könnyet tud csalni a szemembe. Kár, hogy olyan kevéssé értek hozzá, de szerencse, hogy végtelen mennyiségben áll rendelkezésre a jótúbon és minden hangulathoz szolgáltathat zenei aláfestést. Mostanában nem hallgatom sokat, mert magára vonja a figyelmem és általában programoznom kell, vagy stupid híreket olvasni, amelyekhez nem illik, de azért néha szánok rá időt és hallgatok kedvenceket, vagy valami kevésbé ismertet, minden nyerő. Direkt nem teszek példát, aki szereti, tudja mit kell hallgatni, aki meg nem, úgyse fog kattintani. Mostanában még az is menő, hogy sok fiatal aki zenélni tanul, vagy már jól tud, felteveget a jótúbra általuk játszott klasszikusokat és így rengeteg variációt lehet találni néhány igazi klasszikusra.

3. Queen. Nekem ők külön kategória. Bennük is az a legjobb, hogy annyira változatos zenét csináltak és nekem valamilyen módon annyira bejön, hogy mindig jobb kedvre tud deríteni, ha meghallom. Freddie az egyetlen modern zenész, akinek érdekel az élete és mély szomorúsággal tölt el, hogy az övé olyan rövidre sikerült. Sosem igazán értettem a példakép fogalmát, de őt úgy tekintem, mint akinek sikerült megvalósítania valamit az életében annak ellenére is, hogy többszörösen hátrányos helyzetből indult és az egész életében harcolnia kellett a világgal. A Queen zenéjét nagyobb megvalósításnak tartom mint Einstein elméleteit, nekem legalábbis úgy tűnik, jobban kifeszítették a területük gondolkodásának határait. Persze, se a zenéhez, se a fizikához nem értek igazán, de véleményem lehet. Azt hiszem, valamikor már írtam, hogy a Mother Love és az Under Pressure a két legkedvencebb számom, de mindent szívesen meghallgatok. Ha a mesterséges intelligencia lehetővé teszi egyszer, hogy végtelen mennyiségű új Queent termeljünk, de után kinyírja az emberiséget, én azt mondom, megéri (klasszikus zenére ez egyébként nem igaz, abból már van elég az én életemre).

4. Világzene. Talán ez a neve annak a stílusnak, amit az Enigma, Era, Deep Forest, Oliver Shanti, Ocarina, Mike Oldfield, stb. képvisel. Volt a 90-es években egy korszak, amikor érdekelt a természetfeletti és pont akkor volt menő ez a zene is, nekem valahogy annyira bejött anno, hogy azóta sem ment ki a fejemből a zene, a gondolatok igen, vagy talán csak megértettem, hogy a buddha és a dharma tényleg ugyanaz. Amikor nem megy könnyen a lenyugvás, akkor ez a zene mindig beválik és programozáshoz alapzenének is mindig bejön. Talán ezt hallgatom azért a legritkábban a mai listán, de ha néha rámjön, akkor persze megy hetekig.

5. A 90-es évek pop zenéje. Ennek megint történelmi okai vannak. Amikorról még emlékszem dolgokra (ez a 90-es évek közepétől errefelé, az átkosból csak nagyon kevés dologra emlékszem, de nem bánkódom) már ott voltak a zene tévék és tele voltak agyatlan hülyeségekkel, amelyeket én anno nem igazán szerettem, de most valahogy iszonyat nosztalgikus tudok lenni tőle. Az van, hogy néha órákat el tudok tölteni azzal, hogy vadászok valami zenét amire csak alig emlékszem a 90-es évekből és aztán ha megtalálom, akkor nagyon boldog tudok lenni tőle. Az, hogy milyen is ez a zene, vitát nem nyitok, ízlések és pofonok... Az biztos, hogy most, hogy a jótúb hosszú sorozatokban tudja nyomatni nekem az ilyen tingli-tangli júródensz zenét, néha beragaszt egy napra ebbe a stílusba és cseppet sem stajnálom, hogy nem Sztravinszkijt hallgattam (persze arra is mindig sor kerül utólag).

És akkor a többi. Rengeteg egyéb zenét is hallgatok, demó zenéket ugye, azokkal sem tudok betelni, eredetileg oda akartam írni a játékzenékhez, de csak most jutott eszembe, hogy lemaradt, de talán jobb is így, mert teljesen más fílinget képvisel mint a játékokhoz kapcsolódó zene. Metált kimondottan nem hallgatok, de mondjuk a Heavy Metal film zenéje nagyon bejött, meg ha egy játék metálos zenét tartalmaz, ugyebár Doom, akkor olyan formában is bejön, meg egy szobatársam sokat hallgatott még anno a bentlakásban, az is bejött általában, de magamtól nem teszek be Iron Maident vagy Ozzyt. A Queen is ugye elég metálos néha, az is bejön. Meg mondjuk tavaly nyáron amikor volt a Pokolgép koncert, akkor meghallgattam az albumaikat és okés volt, de nem mondanám, hogy szeretem. Egyébként van egy olyan jótúb lejátszási listám, amin sok olyan szám van, ami bejön, de még nem merem nyilvánossá tenni. De csak úgy ízelítőleg, ilyen számok vannak rajta. Aztán persze szeretem a rock and rollt is, meg a glam rockot is, szóval néha a Europe is beakad, meg az Aerosmith, meg az ilyenek. Sőt, néha csak kimondottan a klippért hallgatok meg egy számot, mert még mindig szoktam klippet nézni, főként most, hogy két monitorom van, néha csak úgy megy valami zene, amire néha ha rátéved a szemem, megállítom a gondolatot és végig nézem a klippet. Persze néha szükség van arra, hogy megállítsuk a gondolatokat a fejünkben, ha nem találjuk a folytatást és kell egy kis radikális irányváltás. Sőt, mostanában a psytrance is kezdett bekerülni a hallgatott/nézett cuccok közé. Emlékszem, amikor először hallottam a Dracula demópartyn, amikor ez a szám megszólalt több ezer wattnyi hangerővel, a biztonsági őrök mindig kimentek és meg tudtam érteni. Aztán mostanában már teljesen jó energia egy ozorai koncertfelvételt nézni.

Arról fogalmam sincs, hogy százalékban hogy oszlanak meg ezek a zenék, de szerencsére a jótúb számon tartja és valamikor majd biztos meg lehet kérni, hogy generáljon részletes statisztikákat. Egy tekercs wc papírt biztos meg fog tölteni a lista...

Ja igen, filmzenék. Ennio Morricone mindörökké. Nincs energiám most dícshimnuszra. Na jó, és idősebb Jarre és Gabriel Yared is. Ahh, és fiatalabb Jarre is. És persze Yann is. És persze Linda is, aki most akadt be nagyon nagyon. Még olyan zene is van, ami a Johnnie Walker reklámban tetszett meg. Túl sok jó zene van a világon. Dehogy is.

Demó.

Zene.