vasárnap, február 28, 2021

még egy hónap

Eltelt még egy hónap. Ez most nem volt olyan vicces mint az előző. Gyakran ha nem volt semmi előre kitalálva, akkor a napi hírekhez fordultam és ez elég rossz dolgokról szóló bejegyzéseket eredményezett. És ezt nem szeretem. A hírek mindig rosszak, és mintha visszafelé haladnánk, de semmiképp sem előre. Az emberek nem tanulnak a rossz dolgokból, illetve képtelenek megváltoztatni a viselkedésüket.

El kell döntsem, hogy az utópiáról fogok írni, meg tech hírekről, meg filmekről amik tetszettek. Ki kell találnom valamilyen témát, ami fontos nekem és mindig írhatok valamit róla. Vagy lehet, hogy csak teszek majd egy screenshotot, hogy mit dolgoztam aznap, ha nem volt időm háborogni valamin.

Egy ideig még próbálom csinálni ezt a napi egy dolgot, aztán majd tuti eljön az ideje, amikor már nem látom értelmét. Igazából már most sem látom, de nem akarom abbahagyni két hónap után.

Film. Egy dokfilm régi virtuális világokról.

szombat, február 27, 2021

bűn és bűnhődés

Itt ülök az üres oldal előtt és gondolkodom, hogy mit írjak. A mai nap nyugis volt és semmit nem csináltam, még gondolkodni sem gondolkodtam semmin nagyon mélyen. Írtam egy párhuzamos adatmentőt a visszajátszó rendszerhez a játékban, de azt már a tegnap végiggondoltam, nem volt vele gond, nem igazán érdekes téma.

Aztán eszembe jutott, hogy volt ma egy hír, egy autó felment a járdára és megölt két ott játszó kislányt Bukarestben. Soha nem fogom megérteni, miért fogadjuk el azt, hogy az autók ezreket ölnek Romániában minden évben és nagyon sokakat azért, mert a vezetőik messze túllépik a megengedett sebességet. Pedig ezt már régen meg tudnánk oldani, hogy ne így legyen. Lehetne klasszikus módszerrel megoldani, mondjuk olyan büntetést kiszabni a gyorshajtásért, ami elvenné az emberek kedvét a gyorshajtástól, mondjuk egy évre elvenni a könyvüket. Mostanában meg már van modernebb megoldás is, a gps koordináták alapján egy autó el tudja dönteni, hogy városon belül van-e, vagy nincs és ha városon belül van, akkor egyszerűen limitálja a sebességet amelyet elérhet. Nem tudom elfogadni, hogy a társadalom azt mondja, hogy nekik megéri az a pár élet, hogy gyorsabban érjen el a város egyik végéből a másikba. Én általában gyalog megyek és még mindig odaértem ahova akartam.

Nem fog ez így menni sokáig, ilyen blogot nem akarok évekig írni.

péntek, február 26, 2021

hová álljanak akik nemrég szálltak le a repülőről?

Igazából ma is gazdaságról kellett volna írnom, mert megjelent egy cikk, hogy minden nagyon jó és még jobb lesz, jön idén rendesen a gazdasági növekedés.

De nincs kedvem sötét fellegeket vizionálni.

Azért lenne egy kérdésem. Nem lehet, hogy a relatív jó növekedés annak köszönhető, hogy hazajött egy csomó román munkás külföldről és a gazdaságnak amúgy is eléggé fontos komponense kezd lenni a fogyasztás (a külkereskedelmi hiány megint nőtt is, miközben az összeszerelő ipar csökkent, ami alapvetően importból dolgozik, de valószínűleg többet exportál, mint importál, mert másképp ugye nem csinálnánk, szóval biztosan a fogyasztás növekedése okozta a külkereskedelmi hiány növekedését).

Ha már naptárhatással igazítják a gazdasági adatokat, amely amúgy is 1% alatti effektus becslésem szerint, akkor már lehetne a lakosság változásával is igazítani az adatokat, ugyanis ha hazajött 1 millió ember (bár nem láttam hivatalos statisztikát erről), akkor az azért legalább egy 5%-os növekedése a fogyasztó rétegnek. Ezek az emberek tuti visszamennek nyugatra amikor az első adandó lehetőséggel. Szóval nem lesz hosszú távú a hatás amit a fogyasztás növekedésére hatnak.

Na mindegy. Jó lenne, ha nem lenne válság.

csak egy klipp

Van ez a szám 2010-ből, Hurts, Wonderful Life. Nekem anno kimaradt. Az utóbbi napokban viszont nagyon bejött. Maga a zene is elég jó, de nekem inkább a klipp tetszik. Jó kis butalista fíling. Kár, hogy nincs szuperközeli a csaj arcáról aki grimaszkodik a pasi mellett, meg vicces, hogy a steril környezetben a steril szereplőkkel azért az énekes is nagyon grimaszol, szerintem jobban működött volna, ha csak a csaj grimaszol. Na mindegy, majd ha a dípfék technológia könnyen lehetővé teszi, kifordítom amit befordítottak. Van itt egy jó kis dípfék Tom Krúzzal.

Zene. Ghibli lo-fi. Pont jó mostanában.

csütörtök, február 25, 2021

a korona utazását korlátozzátok nem kell félnetek

Kicsit nagyon nem értem, mi a baj a koronavírus oltást igazoló útlevéllel. Nem mindenki eldöntötte a járvány elején, hogy akinek nincs oltása (akkor ugye még nem is létezett, de impliciten benne volt), annak két hetet kell ülni karanténban? Mi változott? Most is akinek nincs oltása, annak két hetet kellene ülni karanténban, akinek meg van, annak nem, legalábbis 95%-os valószínűséggel. Az országba belépéskor lehetne dobni egyet a húsz oldalú zárral és ha egyest dob ki, akkor mehet a fickó karanténba, még akkor is ha van oltása. Vagy még jobb, még a belépés előtt jelezhetné, hogy be akar-e jönni és előre dobnának neki a zárral és megmondanák, hogy lesz-e karantén vagy nem. Mindenki jól járna.

Azt hittem, arról szólt a játszma, hogy minél több életet megmentsünk és minél inkább megőrizzük a meglevő gazdasági struktúrát. Nem most kell eldönteni az emberek egyenlőségének filozófiai kérdését.

Zene. Dark techno, ez most jó.

Pikszelek.

Ps. Azon olvasóknak akik nem tudnak románul, elárulom, hogy a kocka román neve a zar, olvasd zár.

szerda, február 24, 2021

napi egy

Erősen gondolkodom, hogy van-e értelme úgy blogot írni, hogy nem szól semmiről az a bejegyzés. Illetve azt ugye elég nehéz elérni, hogy semmiről ne szóljon, ha már valami. Illetve lehetne véletlenszerű betűket pötyögni és az tényleg semmi olyasmiról nem szólna, amit azonosítani tudunk. Na annak tényleg nem sok értelme lenne.

Viszont ha már valami mégis van, akkor azzal az lehet a baj, hogy mondjuk mindig ugyanaz. Mindig azon filózom, hogy milyen fölösleges blogot írni. De ugyanúgy sosem filózom, mindig valami másképp találom meg azt, hogy miért értelmetlen írni. Most pl arra gondolok, hogy egyszer egy hónapot arra kéne szánni, hogy azon filózom, milyen értelmetlen blogolni.

Az a vicces, hogy értelmetlen, de engem ez most szórakoztat.

Jön a tartalom is, mindjárt, itt a következő sorban.

Szóval van még ilyen értelmetlen dolog, amit nap mint nap ismételnek egyesek és mégis van rá kereslet. Egy példa David Lynch napi időjárás jelentése Los Angeles városában. Az emberek annyira megszerették ahogy mondja, hogy "blue skyes and golden sunshine", hogy már akkor is mondania kell, ha éppen szomorú az idő. Persze néha ő is feldobja egy kicsit, kommentál valami napi eseményt, vagy valakinek boldog szülinapot kíván. Ezeken még én is gondolkodom, lehet bevezetem, lehet nem. Woody Allennek már többször is kívántam boldog szülinapot.

A lényeg az, hogy van értelme írni napi marhaságokat, addig amíg nekem bejön. :)

Zene. Még mindig Daft Punk, ezúttal a Tron: Legacy zenéje. Na, azt a Tron-t, amit az igazi emberi szintű mesterséges intelligencia eljöttére rendeznek, azt megnézném. Illetve meg fogom nézni. Már csak 9 év. :)

kedd, február 23, 2021

a diákok megunták a sok tesztelést, érettségizni akarnak már

Kolozs, Temes és Fehér megyei fődiákok megunták a sok tesztelést. Be akarják indítani az életet már, nagy ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉvel.

Milyen szomorú, hogy egyesek azt hiszik, hogy az a jó, ha keveset tesztelnek, mert akkor roboghat a gazdaság. És ezek a vezetőink, szerintem valójában titkon mindenki így gondolja, csak egyesekre rendesen ráijesztettek az orvosok. Legalábbis jobban mint a bártulajdonosok. Mert ebben az országban mindenki csak félelemből csinál mindent, persze mindent csak félig. Negyedig inkább.

Most legalább az az előnyünk, hogy az internet nem felejt és könnyen kereshető. És az ilyen észlények egyszer még elszámolnak. Talán.

Zene. Megszűnt a Daft Punk. Anno nagyon bejött ez a klipp.

hétfő, február 22, 2021

töltelék

Ma sokat dolgoztam, nem nagyon volt időm blog témán gondolkodni.

Jó kérdés, hogy kell-e ilyenkor blogot írni. Valószínűleg nem kéne, de most azt játszom, hogy komolyan veszem a blogolást.

Mindig van egy-két 10%-ban kész gondolat amit leírhatok és eredetileg amúgy is így képzeltem el, hogy akár egy sorosakat is fogok írni, mert azt akarom megjelölni, hogy mikor mi foglalkoztatott. De most ez nem olyan vicces, egyes gondolatok elszomorítanak és nem akarok foglalkozni velük.

Ilyen gondolat pl az, hogy vajon mi a károsabb egy társadalomra nézve, azt hinni, hogy a vakcinák autizmust okoznak, vagy azt hinni, hogy a kormány egy tollvonással akármekkora nyugdíjat adhat. Egyik része ennek a gondolatnak sem olyasmi, amivel szívesen foglalkozom.

Persze a legkárosabb talán az, hogy azt hisszük, hogy minden rendben lesz, ha továbbra is ilyen ütemben nyomjuk a szén-dioxidot a légkörbe.

vasárnap, február 21, 2021

áploád mí szkotti

Van ez az ötlet, hogy egyszer majd fel lehet tölteni az emberek elméjét a számítógépbe és akkor majd ott élhetünk. És ott minden jó lesz, mert a digitális világban minden kontrollálni tudunk. Vagy tudunk-e? Azt hiszem, bár a mostani generációnak nagyon imponálna egy digitális mennyországban élni (lásd a fék nyúz jelenséget), jobban fognak félni attól, hogy mi történik, ha elveszik az áramot, mint hogy meglépjék ezt a lépést. Pedig kár, digitális jólétben élni sokkal környezetkímélőbb lenne mint fizikai jólétben és talán így nem pusztulnánk mind el az éghajlatváltozás következtében.

Zene. Lemmings feldolgozás.

szombat, február 20, 2021

a tranzitív neműekről

Nem értem miért kell bántani a transzneműeket. Főként nekünk, kisebbségieknek. Magyarnak lenni egy román szemében sokkal abnormálisabb dolog, mint transz neműnek, hisz azok azért mégis egy nehéz kérdésben döntenek úgy, hogy mást akarnak mint a többség, de egy magyar egyszerűen csak nem akar románul gondolkodni, pedig mindenki úgy gondolkodik.

Mára ennyi.

péntek, február 19, 2021

egy milliárd dollár

Régebben szórakoztam azzal, hogy amikor valaki bejelentette, hogy egy milliárd dollárt fog áldozni mesterséges intelligencia kutatásra, akkor linkeltem a hírre. Aztán kezdett nem túl érdekessé válni, mert egy idő után sokan lobogtatták a milliárdocskát.

Viszont most láttam először azt, hogy valaki arról beszél, hogy öt év múlva, egyetlen nyelv modell betanítására fog valaki egy milliárd dollárt áldozni.

Sajnos maga a cikk eléggé rosszul van megírva, mert arról filózik, hogy mekkora gépet is lehet venni egy milliárd dollárért most, nem arról, hogy mennyi az ára a most tanítható legnagyobb modelleknek, meg kicsit filózik arról is, hogy lehet-e egyáltalán lineárisan skálázni a modellek tanítását a gépek hozzáadásával.

Az igazán érdekes kérdés persze az, hogy milyen modell is ér egy milliárd dollárt. Van egy olyan érzésem, hogy a fészbuknak meg fogja érni a fék nyúzok filterelése öt év múlva a milliárd dollárt. Valószínűleg lesz elég mintájuk is a legkülönbözőbb fék nyúzokból.

Zene. Orosz himnusz a Sósenk Ridempsön alatt. Nekem egyébként tetszik az orosz himnusz.

csütörtök, február 18, 2021

kitartás, marson a helyed

No, sikeresen landolt a Perseverance marsjáró a Marson. Hurrá.

Az ugye jó kérdés, hogy jó vagy rossz lenne-e, ha az élet jeleit megtalálná. Egyesek szerint ha megtaláljuk a kihalt élet jeleit, az valószínűbbé teszi azt, hogy az élet kihal az univerzumban. Az kevésbé számít, hogy az is valószínűbbé válik, hogy megjelenik...

szerda, február 17, 2021

mars

Azért van valami jó is ebben a világban. Holnap este száll le az új Mars járó, a Perseverance. Reméljük sikerül szép nyugisan landolnia.

Itt követhető majd.

helyreigazított múlt

Mindig az a tegnapi bejegyzés.

Nem, egy csöppet sem nevetek a texasiakon. Szerintem szomorú, hogy az emberek nehéz helyzetbe kerülnek és nincs megoldás. Az élet minden területén cserbenhagynak emberek embereket. Szar a világ.

Tudom a megoldást, a gépek kéne irányítsák az életünket. Ők legalább nem politikai alapon szúrnának ki velünk.

Addig meg, ha költözünk valahova, jobb ha olyan helyre költözünk ahol ugyanolyan szegények vannak mint mi, legalább nem azért veszik el az áramot tőlünk, hogy a gazdagoknak adják, akik a házuk külső megvilágítására használják azt. Egyre nehezebb kiválasztani az optimális helyet...

Zene. Még mindig 64.

Pikszelek. Tunnelben.

kedd, február 16, 2021

Kopog-e a texasi kopó a kopogó hidegben?

Leesett Texasban a hó, ami állítólag elég ritka jelenség. Ami még ritkább, hogy óriási áramkimaradások is vannak, ezért az emberek nem tudnak a légkondikkal fűteni. Persze mindenki a megújuló energiaforrásokat hibáztatja, hogy elfagytak a szélkerekek meg ilyenek, közben meg az van, hogy a földgáz és szénerőművek estek ki, meg egy atomerőmű is (gondolom befagyott a szekundér vízkör :)). A megújuló források csak 6%-al termelnek kevesebbet, mint az elvárt energia, a hőerőművek estek 40%-ot.

Kíváncsi leszek, mit fognak lépni erre. Gondolom azért, a pénz beszélni fog és még több megújulót fognak építeni. Az extrém körülményekre jó megoldás lenne az áram szállítása, meg a reggeli és esti igényeket is ki lehet elégíteni tisztán napenergiával egy olyan széles országban mint Amerika. De azért a sajtóban majd megy tovább a sárdobálás.

Kár, hogy mind meg fogunk dögleni. Az emberek nem értik meg, hogy ha gyorsabban ömlik be a meleg a Föld nevű rendszerbe mint ahogy az átlagosan melegszik, akkor csakis a variancia növelésével tudja ezt megtenni a rendszer. Egy szép nyári reggelen arra fogunk ébredni, hogy megfagytunk.

Zene. Újabb ievan polka verzió, ezúttal zongorás koprodukció.

Pikszelek. Illetve teles képek.

hétfő, február 15, 2021

és ne vígy minket kopirájt-megszegésbe, de ...

Ez jó poén.

A berverli hillszi rendőrség, amikor nem akarja, hogy filmezzék őket, illetve a filmet élőben közvetítsék, szerzői joggal véget zenét kezd lejátszani, mert azt a szemfüles filterek gyorsan elkapják és megszüntetik az élő közvetítést. Emígyen az oly fontos videós bizonyítékokat el lehet hallgattatni a világhálón. Vicces mellékhatása a jogvédelemnek. Nem is igazán gondolom, hogy lesz rá jobb jogi megoldás, mint hogy megoldják azt, hogy a jogvédett tartalmat valós időben kiszűrje a közvetítő rendszer (valószínűleg a felhőben, lokálisan nem lehet ennyi adatot tárolni). Egy új front ahol lehet versenyezni a már meglévő szolgáltatásokkal.

Nemsokára a rendőrökkel nem csak vízágyú megy majd a nagyobb tüntetésekre, hanem dídzsé is, hogy a kellő jogi védelmet biztosítsa és a hangulatot is megteremtse.

Talán a rendőrautók is le fogják cserélni a vijjogást a jesztördéjre. Ha felbúg a jesztördéj, mindenki húzódjon le.

egy újabb konstans amit elmos az exponenciális forradalom

Már megint az előbbi bejegyzést igazítjuk egy kicsit. Talán jó lenne, ha egy kicsit jobban felkészülnék egy-egy bejegyzés témájából, nem akkor halásznám össze a cuccot a wikipédiából? De akkor miről írnék ma? A koronavírusról? Pfujjj.

Szóval az van, hogy a tegnap ugye azt jósoltam, hogy 10 év alatt a gpu-k mondjuk meg tudnák százszorozni a memóriájukat. Na most közben észrevettem, hogy lájkoltam egy tuitet, amiben a szerző összehasonlította az első gpu-nak nevezhető kártyát a mostani üdvöskével, a 3090-el. Ezek szerint az elmúlt 24 évben, a gpuk memóriája 4 megabájtról 24 gigabájtra nőtt, ami 6000-szeres növekedés. Viszont az azért mégsem 10 év alatt 100-szoros, hanem csak 10 év alatt 37.54-szeres, ugyanis évente csak 1.437-szeres volt a növekedés. Ilyen ütemben, csak 13 év alatt érjük el a 111.41-szeres növekedést.

Ha már itt tartunk, 2029-ig nincs is már 10 év, hanem csak 9 van a végéig. Tehát akkor javítsuk ki a számítást, 40000 / (1.437 ^ 9), azaz 1531 gpu kell majd 9 év múlva, hogy egy teoretikus agyat szimuláljunk.

Egyébként a fogyasztás sem elhanyagolható módon nőtt, 15Wh-ról 350Wh-ra. Szóval nem lesz egy olcsó mulatság, az biztos.

A következőkben majd arról lesz szó talán, hogy lehet, hogy nem kell egy teljes agyat szimulálni, ugyanis csak azokra a részeire leszünk kíváncsiak, amelyeket mi magunk tudunk értelmezni. Szóval egy élő szervezet kontrollját egyrészt nem tudjuk hány neuron kell hozzá, másrészt nem nagyon kell a gépi agy a vesék magas szintű kontrolljával foglalatoskodjon. Szerintem a legtöbb mesterséges intelligencia nem is ellátva fizikai aktuátorokkal, de bizonyára lesz olyan is, amely meg tud kenni egy vajas kenyeret, csak szerintem nem azzal fogunk társalogni és filmeket generálni virtuális szereplőkkel és virtuális stábbal.

A másik jó kérdés a gpuk fejlődése. Én úgy érzem, az egyenes vonal egy kicsit alábecsüli azt ami a következő 10 évben végbe fog menni. Egyrészt tényleg kezdünk veszélyesen közel kerülni az elméleti határokhoz (bár attól is függ, kit kérdezünk), másrészt meg a gpuk 24 éve még csak a játékokról szóltak, ami messze nem volt akkora ipar mint most. Most viszont már a mesterséges intelligencia kutatás és főként alkalmazás elengedhetetlen kellékei és a kriptóban is jelentős a szerepük, márpedig ez a két terület valószínűleg gyorsabban fog nőni mint a játékok a következő 10 évben. Lehet, hogy a gpuk le is fognak mondani a játékokhoz kellő műveleteket végző tranzisztoraikról azért, hogy vagy kriptó vagy mesterséges intelligencia feladatokra jobban találó tranzisztorokból többet lehessen pakolni beléjük. Specializálódás, ez a modern kor titkos fegyvere és rákfenéje egyben. Szóval én komolyan úgy gondolom, hogy 2029-ben lesz gpu amiben 24*26.12 = 627 giga memória lesz (illetve valószínűleg 640, az a szép kerek szám). Majd megírom, ha tévedtem. :)

Na jó, már tudom is miről fogok holnap írni. A konzolok memóriabővüléséről, mert az most rendesen befékezett, miután olyan szépen tartotta magát 83 óta.

Zene. Ezért jó még jó kis Amiga zenéket hallgatni. Jól kispecializálta magát zenére az a gép még 85-ben. Kár, hogy a kevésbé speciális PC nyert. :( Azért százezer év múlva lehet több amigát fognak emulálni a leszármazottaink mint pct. :)))

Pikszelek. 64 mindörökké.

vasárnap, február 14, 2021

nem 100 milliárd, hanem 100 trilliárd

Jobb lesz, ha maradok a mesterséges intelligencia kommentálásánál. Akkor legalább a hülyeségeim nagyobbat fognak szólni. :)

Szóval az előző bejegyzésben azt írtam, hogy az emberi agyban 100 milliárd kapcsolat van, pedig az a neuronok száma. Minden neuron átlagosan 1000 másik neuronnal kapcsolódik, tehát összesen 100 trilliárd, azaz 100 * 10^12. Fontos ez a szám, mert bár nagy, egyre közelebb kerül. Utólag így is esett le, hogy hibáztam, hiszem a 100 milliárd kapcsolat, az csak 100 gigabájt memóriát igényelne, ha minden kapcsolathoz elég 1 bájt, ami valószínűleg egyébként így is lesz. A 100 gigabájt ram meg már ma sem olyan veszélyes, egy jobbacska gépben már simán lehet ennyi.

Na most a 100 trilliárd sem olyan veszélyes, elvileg az ugye 100 terabájt ram, a szuperszámítógépekben már petabájtban mérik a ramot. 2029-ben gondolom egy 100 ezer dolláros gépben már lesz ennyi ram. Elvileg az agyban a neuronok azért sokkal lassabban küldik a jelet, mint amit egy számítógép tud, ha jól emlékszem, csak 10-szer tud szpájkolni egy neuron másodpercenként, de viszont az összes tud párhuzamosan, de ha jól számolom, már a mostani gépek tudnak 10 műveletet elvégezni minden egyes bájttal a ramban és megvan a sávszélességük is hozzá (a 3090-esnek 24 giga memóriája van, amelyet viszont 935 giga/s sávszélességgel ér el, tehát minden egyes bájtot cirka 39-szer és 35 teraflop a single precision műveletvégzése, azaz cirka 10000 műveletet tud elvégezni minden egyes bájttal, tehát minden olvasás/írás között is 2x250-et). Na most az elvégzett műveletek valószínűleg nagyon egyszerűek az agyban, összeadás és kivonás talán elképzelhető, meg valamilyen thresholdolás, szóval a lényeg az, hogy számítási kapacitásban már tudnánk az agyat utánozni (már ha helyes a modellünk, de ebbe most nem fogok belemenni).

Az a bökkenő, hogy 40000 ilyen 3090-es gpu kell ahhoz, hogy elérjük az agy kapacitását. Az azért nem fér bele egy asztali gépbe, még jó 20-30 évig. Gondolom a következő 10 évben nagyjából két nagyságrendet sikerül majd ledolgozni, tehát 400 darab 13090-es gpu kell majd. Ha marad az áruk 1500 dollár darabonként, akkor az csekély 600000 dollár. Lehet kezedni félrerakni az üres üvegeket. Én persze rengeteg üres sörös üveghez jutok majd 2029-ben, mert a gúgel vagy a májkroszoft (vagy uram bocsá a fészbukk) addig tuti megcsinálja a százszor ekkora rendszert amivel nem kell 18 év, hogy egy valamire való intelligenciát faragjunk és megnyerem a fogadást a rengeteg (na jó, 20 alatt, ha jól emlékszem) ember ellen akivel ebben fogadtam.

Utána meg más csak egy köpés a szingularitás.

Zene. Akkor legyen egy olyan csatorna, ahol egy mostani buta kis mesterséges intelligencia próbálja folytatni a már megkezdett számot. Ebből egyetlen következtetést érdemes levonni, mégpedig azt, hogy jövőre sokkal jobb lesz. :)

Pikszelek. Egy fickó, Glenn Marshall, akit még a processzinges időkből követek most átnyergelt a neurális művészetekre.

szombat, február 13, 2021

még mindig gazdaság

Az előző bejegyzés kicsit már hangvételűre sikeredet mint amilyen az eredeti 5 éves tervben szerepelt. Szerencsére még nem értékeltük ki az 5 éves terv megvalósulását és lehet adalékokat önteni a blog-katyvaszba.

Szóval nem akarom azt mondani, hogy nem hiszek a modellezésben, azaz ahogy ott kifejezem, a kis vonalkák húzogatásában. Én is nagyon szeretem a kis vonalkákat húzogatni, ráadásul én még csalafintább vagyok, mert én logaritmikus skálán húzogatom a vonalakat és a messzi-messzi jövőről, akár 10 év távlatáról beszélek olyan meggyőződéssel, mintha már csak egyet kéne aludjunk és ott is lennénk.

Ráadásul amikor én azt mondom, hogy "hát az agyban nagyjából 100 milliárd kapcsolat van az idegsejtek között és akkor ha majd elérjük a számítógépet amely tárolni fog tudni 100 milliárd értéket, akkor majd az a számítógép minden olyan feladatot meg fog tudni oldani mint az agy", az azért sokkal nagyobb lódítás, mint amikor a közgazdászok azt mondják, hogy az emberek a következő három hónapban is nagyjából annyi kenyeret fognak enni mint az egy évvel ezelőtti három hónapban, ugyanannyiszor fognak külföldre menni, autót vásárolni és megtakarítani is.

Mégis, az én vonalkáim sokkal határozottabban tartják az irányukat mint a közgazdászok vonalkái, pedig a számítógépek világában is vannak krízisek, meg paradigmaváltások, meg régi sztárok óriási bukásai. Sőt, talán több is van mint a hagyományos iparokban. De azért a vonalkák kitartanak, bár most egy kicsit éppen kezdenek lefelé görbülni, de már látszik a megoldás, annyi számmal nincs is nagyon amit kezdeni, ha egyenként akarjuk őket állítgatni akkor tényleg nem érünk sose a végére, inkább csak rendezzük őket nagyobbnál nagyobb mátrixokba és szorozgassuk ezeket a mátrixokat és néha azért nézzük meg, hogy az eredmény merre alakul és tekerjünk egyet az irányon. Szóval a hagyományos számítási architektúrák igaz, hogy kezdenek kifulladni lassan, de a masszívan párhuzamos buta architektúra valószínűleg elég lesz és azt azért még tudjuk skálázni egy jó ideig, de 10 évnél tovább.

Lehet, azért hiszek jobban a mesterséges intelligencia jóslataiban, mert azok mindig 10 évvel a jövőbe mutatnak, a gazdasági adatokat minden negyedévben kiértékeljük és ott már bizony meglátszanak, hogy egyes vonalkák nagyon nem úgy viselkedtek mint ahogy azt a többség elvárta. Persze, mindig van egy kisebbség, aki ki tudja használni ezt, mondjuk sortolással, de azért nem lehet azt mondani, hogy nagy összben jó irányba mennek a dolgok. Ráadásul bár mindenki a saját híveinek mondja az igét, azért a mest. int. jóslatok nekem valahogy mégis őszintébbnek hatnak, mint a gazdaságiak, ahol előreláthatatlan rizikó faktorok lépnek fel mindig, amikor valaki melléfog. Én úgy érzem, egyesek csak nem akarják azokat a rizikó faktorokat is beleszámolni az eredménybe, mert esetleg az jönne ki, hogy pont a rossz irányba haladunk, ezért majd mindenki nagyon meglepődik majd, amikor a nyú jorki tőzsdét egy szép napon elönti a víz.

Na majd holnap folytatjuk.

Zene. DOOM soundtrack, mert most ilyen kedvem van.

Pikszelek.

péntek, február 12, 2021

a gazdaság meg a krízis meg a róka

Kéne írni arról, hogy miért gondolom azt, hogy soha nem látott gazdasági krízis előtt állunk, de belegondolni is rossz. De ha már tegnap kibújt a szög a zsákból és írtam egy félkész bejegyzést az ingatlanpiacról, mármint csak arról, hogy szerintem véget ért a növekedés egy jó időre, akkor már írjunk egy félkész bejegyzést erről is.

Az a szerencse, hogy senki nem szól be (egyelőre) és nem gond, ha nagyon félkész a bejegyzés, mert következő nap lehet folytatni a témát, vagy akár a gondolatot is.

Szóval egyik mód ahogy a gazdasági krízisekre tekintenek az az, hogy valójában egy bizalmi krízis alakul ki és amíg azt fel nem oldják, addig nincs a krízisből se kilábalás.

Pl. a 2008-as krízis arról szólt, hogy mindenki abban bízott, hogy az ingatlanárak mindig csak növekedni fognak, bár elvileg mindenki tudta jól, hogy ez képtelenség. De amikor megállt az ingatlanárak növekedése, akkor egy csomó pénzügyi eszköz bedőlt, amit erre a hitre építettek és ez egy csomó járulékos ipart is magával sodort, a végén már senki nem bízott senkiben. A megoldás az volt, hogy a központi bankok elárasztották pénzzel a piacot, azt állítva, hogy ők bíznak a befektetőkben és a gazdaságban, csináljanak csak szépen amit akarnak és azok az egekbe vitték a tech részvényeket és mindenki tapsolt a szép nagy számoknak.

A mostani krízis abból indult, hogy a hiper-racionális világrend szépen alulbecsülte egy globális világjárvány lehetőségét, ezért nagyjából az egész világot letolt gatyával találta a koronavírus. Egyes országok össze tudták kapni magukat, talán azok, ahol a vezetők még nem gyújtották be a fék nyúz gyárat a problémák kezelésére. A legtöbb ország viszont bevette a gombócot rendesen.

Persze, megy a kommunikáció, hogy ilyen fellendülés meg olyan, de az egész teljesen alaptalan, akik ezt mondják, csak annyit tudnak, hogy már eddig meglévő vonalacskákat tovább hosszabbítanak és a végén összeadják őket egy végső vonallá. Csoda módon, valahogy mindig felfelé görbülnek ezek a vonalak. Persze, egész életükben ezt csinálták, most tuti nem tudnak mást csinálni. Ráadásul lassan azt is elkezdték hinni, hogy a vonalak általában azért görbülnek felfele, mert ők azt egy negyed évvel azelőtt úgy mondták és már lassan elkezdtek hinni a szavak mágikus erejében.

Szerintem most semmi oka nincs a vonalaknak felfelé görbülni és bár lehet, hogy sokan elhiszik, hogy van és a tevékenységüket erre állítják be, ami egy időre tényleg felfelé görbítheti a vonalakat, azért az alapvető problémát, a bizalmat abban, hogy egy ilyen ritka esemény nem fogja megint a világot letolt gatyával találni, még messze nem tudják helyre állítani. Egyelőre még a mostani járványt sem sikerült kezelni, hát akkor a következőt, vagy a becsapódó meteort, vagy a szupervulkánt, vagy az éghajlatváltozást, vagy azt, hogy a rókák átveszik a cicáktól a mémek főszerepét...

Ráadásul a járvány olyan társadalmi változásokat is beindított, amelyek amúgy is azzal fenyegetnek, hogy felrúgják az eddig megszokott világrendet. Ezzel is kéne kezdeni valamit, mégpedig gyorsan, ráadásul egy olyan világban, ahol az egyik iparág köröket fut a többi körül, de amely iparág harmincas tejfeles szájú srácok kezében van és képes arra, hogy rendszereket döntsön meg. Ráadásul arra is kiváló, hogy a világ összes baját ránk zúdítsa miközben a reggeli kávénkat szürcsölgetjük és meggyőzzön arról, hogy tényleg a pokolba fogunk jutni, ha így folytatjuk és nem engedünk elég teret a mackóknak a mémbolygón.

Nem lesz semmi az évtized ami előttünk áll.

A rókák kedves állatok, csak úgy mint a mackók is. Képen.

Zene. Azért arra is jó a tech, hogy egy venkúveri utcazenészt hallgathassunk általa.

Pikszelek. És lehet marxista ihletésű kollázsokat is nézni.

csütörtök, február 11, 2021

aggasztó hírek az ingatlanpiacról: a kereslet lement a béka segge alá, a kínálat meg lement a fék nyúzba

Van egy ilyen hír, hogy emelkedik az építési alapanyagok ára 10-30% közötti mértékben, ezért mindenki fusson lakást vásárolni, mert nőni fog az új építésű lakások ára is.

Sajnos fék nyúznak kell értékeljem ezt a hírt, mert bár lehet, hogy a premissza igaz, azaz tényleg növekedik az alapanyagok ára, de a következtetés szerintem nem helyes, azaz nem fog növekedni az új lakások ára. Ugye technikai szempontból egyből lehet szökni, hogy ugyebár az alapanyagok (bár nem tudom, ugyanis nem vagyok szakmabeli, de becsülöm, hogy) kevesebb mint 30%-át adják egy lakás végső árának. Ha semmilyen más költség nem emelkedett (márpedig ezeket is illett volna megírni), akkor csak 10-30 x 0.3 = 3-9 százalékkal kéne nőjön a lakások ára.

Viszont a marketing költségek tuti növekedtek, legalábbis én sokkal több ingatlan reklámot látok mint azelőtt, ezért sejtem, hogy azért nem olyan rózsaszín minden, ahogy az ingatlanszektor megpróbálja beállítani, a román gazdaság utolsó bástyája. Ja nem, az az IT, arról szerencsére már nincs sok tudomásom első kézből, de szerintem ott is rendesen kezd bűzleni a sok rózsaszín felhő.

Az a durva, hogy nálunk mindenki úgy tesz, mintha a legtermészetesebb dolog az lenne, hogy válság ide, válság oda, az ingatlan szektort ez tuti nem fogja elérni és a dolgoknak az a természetes rendje, hogy az ingatlan árak egyfolytában növekedjenek, a csillagos égig. Tisztára mint a Múr törvény, csak itt a duplázódás nem másfél évet tart, hanem hatot és az árak nem feleződnek, hanem duplázódnak.

Tisza poénból elkezdtem egy nyú jorki ingatlan közvetítőt követni és ő azon sír, hogy vajon mikor támad fel nyú jork, meddig eshetnek még az árak, már így is csak úgy tudják fenntartani a kereslet látszatát, hogy a lakás portfólió egy jó részét meg sem hirdetik.

De Kolozsvár az nem nyú jork, itt az ingatlanpiacnak saját törvényei vannak.

Csak tudnám miért. Egyszer ígérem elolvasok egy jó közgáz könyvet és megértem, hogy miért viselkedik így a kelet európai ember amikor a kínálati krízis hirtelen keresletibe vált. A tehetetlenség, az lesz az, de miért van itt a rendszerben akkora tehetetlenség? Talán mert a fejekben is az van?

Egyébként én nem mondom, hogy jó ez, ami van. Szerintem baromi nagy krízis lesz, még nagyobb is mint az összes előző, bár ne lenne igazam...

Viszont hallgathatom közben a Live Aid délután 6 és 8 közötti programjának egy részét (ebben van a Queen és David Bowie).

És közben nézhetek francia brutalista épületeket.

szerda, február 10, 2021

linkelősdi

Szép lassan modernizálódom én is.

Szerintem van egy külön modul a blogolásról a fejemben, amikor anno 20 vagy mégtöbb éve elkezdtem blogokat olvasni és aztán blogolni is, kialakult néhány beidegződés. Pl az, hogy ha valakit érdekesnek találtam, akkor ától cettig elolvastam a blogját. Na, ilyen már nincs. Ezért elleneztem annó a címkéket is, mivel úgy gondoltam, hogy más is, mint én, elolvassa az én blogomat ától cettig, nem válogat a tartalomban. Ugyanakkor, magam kerestem meg, hogy milyen más onlány felületeken elérhető az illető, ha nem tett linket a másik jelenlétére, azt azért tette, mert nem akarta, hogy a közönségei összefollyanak. Ma úgy gondolom, hogy az emberek, ha nem találnak linket, akkor azt gondolják, hogy az a dolog nem is létezik. Ezért tettem linket a twitteremről is a blogra és még a jótúb csatornámról is, mert bár mindkettő más-más témájú akar lenni, azért mégis a blog a fő szórakozási felületem és itt érzem a legjobban magam, vagyok megelégedve a leginkább a minőséggel (na ez nem azt jelenti, hogy meg lennék elégedve a minőséggel, csak a béka segge fölött egy hajszállal tovább van).

És a blogból is tettem linket a twitterre és a jótúbra, ha valakit érdekel az is, véletlenül. :)

Romániában menni a hivatalba

Áll a bál, hogy mennyit keresnek a közalkalmazottak.

Ha két napja azt vizionáltam, hogy 20 év múlva az orvosokat lecseréljük robotokra, akkor most azt vizionálom, hogy a közigazgatásban dolgozóknak 95%-át meg 10 év múlva cseréljük le, amikorra már meglesz az emberi szintű mesterséges intelligencia.

Két kérdés merül fel, az egyik az, hogy az emberi szintű mesterséges intelligencia el tudja-e majd látni a közalkalmazottak 95%-ának feladatait? Nos, szerintem igen, bár nem tudnám felsorolni az összes feladatukat, azért elég merészen kijelentem, hogy igen. Ráadásul rögtön egy csomó dologban sokkal jobban is el tudja majd végezni a feladatokat, például mindenféle nyelveken fog tudni beszélni, ezért a nyelvi jogok automatikusan teljesülnek, de nem csak nekünk, hanem a csak szuahélit beszélőknek is. Ráadásul mindig kedvesek lesznek, a nap bármely órájában rendelkezésre állnak és nem küldözgetnek egyik ablaktól a másikig, ráadásul a személyinket sem fogják hetvenszer lemásolni, elég egyszer azonosítani magunkat az ügyintézés kezdetén és utána kapunk egy egyedi tokent amivel tovább azonosíthatjuk magunkat, ahogy az most éppen az interneten is történik. Ráadásul az "ügyek" is pillanatok alatt elintéződnek és nem kell várni 20 munkanapot amíg a "gépezet" bedarálja a kérésünket.

A másik kérdés meg az, hogy akarjuk-e ezt a változást. Nos, úgy hiszem, hogy akarni fogjuk, mert tényleg sokkal tisztább, szárazabb lesz az életünk tőle, másrészt pedig lassan azért elindulunk a digitalizáció irányába, legalábbis a mostani kormány ezt ígéri, persze lehet, hogy nem nagyon fog sikerülni neki, mert most tényleg túl sok probléma szakadt a nyakába. Aztán a digitalizáció nem olyan egyszerű dolog, Romániában egyelőre nem is csinálják nagyon jól, de úgy gondolom, könnyebb jól csinálni a szájbert mint több százezer embert átnevelni, hogy köszönömöt mondjon.

Van itt még egy dolog. Az it óriások is nagyon dolgoznak azon, hogy automatizálják az ügyfélszolgálatukat, amely szerintem nagyjából ekvivalens komplexitású a közigazgatásban dolgozókkal. A gúgel egy kicsit túl is tolta a dolgot, talán túl keveset költ már most az emberek által szolgáltatott szupportra, de tuti, hogy meg fogja oldani ezt a problémát a következő 10 évben, talán még pár évvel hamarabb is. Akkor meg tuti eladó lesz a rendszerük, ha másképp nem, felhőszolgáltatásként és az emberek meg fogják szokni, hogy a cégekkel az interakciójuk átalakul, valószínűleg el is fogják várni a minőséget a "köz" szolgáitól.

Abba nem megyek bele, hogy realisztikus-e a 10 év, szerintem igen, de persze lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy 20 év lesz, de az biztos, hogy át fog alakulni ez a dolog. És mindenki profitálni fog belőle. Reméljük.

Zene. Afró hausz. A klipp pikszeleknek is beillik. :)

Pikszelek.

kedd, február 09, 2021

maszk belecsapott a bitkoinba

Nem semmi, Ilon Maszk mekkora tróger. Bevásárolt bitkoinból másfél milliárdra és utána szépen bejelenti, amivel valószínűleg dupláját éri máris a birtokában lévő bitkoin. Persze értem én, hogy neki tetszik a bitkoin, amikor az ember egy Teslát fizet ki vele, nem igazán aggódik a pár tíz vagy száz dolláros átutalási költségen és talán így lefed olyan piacokat is, amelyeket a rendes bankok esetleg nem szívesen szolgálnak ki. Meg hát biztos van valami hosszú távú spíl is, amennyit most a Tecla ér, lassan már el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne kimenteni biztonságos módon az érték rá eső részének egy nagy hányadát. Meg fene tudja miről szól ez az egész, talán belekényszeríti a világot, hogy komolyan vegye a kriptót.

Zene és pikszelek ma kimaradnak, nem volt időm egyikre se. :(

a rozsdás jövő örök csillogása

Van ez a programozási nyelv, a Raszt, azaz Rust, azaz Rozsda. Pfujjj, mennyi R.

Az viszont vagány, hogy 50 év után végre belátták, hogy a programozók butább emberek mint amit magukról hisznek és bár néhányan ügyes kis trükköket tudnak varázsolni, azért a nagy tömegeket meg kell óvni attól, hogy túl nagy hülyeségeket csináljon. Ezért a memória biztonságra és a magas szintű konstrukciókra fektették a hangsúlyt és szerintem nagyon jól tették. Én sajnos még nem szántam rá időt, hogy bele is mélyedjek, de amit fél szemmel elfogtam róla, az nagyon szimpi és egyébként némileg megfelel azzal, ahogy én próbálom mostanában konstruálni a programocskáimat.

Szóval ez a nyelv most kapott egy alapítványt is, hogy a fejlődését intézményesítsék és hát enyhén meglepett az alapítók névsora. Itt vannak ugye az it nagyágyúk, a zamazon, a gúgel és a májkroszoft, meg az előző anyacég, a mozilla és a... és a... hvavej, azaz Huawei. Na, ez kicsit meglepett.

Dídzsé az utóbbi években rendesen kirántotta a talajt a hvavej alatt, de azt hiszem, hogy mint annyi mással, ezzel is pont a fordított hatást fogja elérni. Úgy tűnik, Kínának elég mély a zsebe és megmenti a hvavejt és ők úgy döntöttek, hogy előre menekülnek és valószínűleg ha olyan technológiákba kezdenek fektetni, mint a rozsda, akkor pár év múlva  övék lesz a legmodernebb operációs rendszer és ha még a platformjukat riszk öt-re alapozzák, amit elvileg nem kontrollál már semmilyen nagy cég, a specifikáció a közjót szolgálja, akkor lesz egy atombiztos és szintén legmodernebb platformjuk is. És akkor majd futhat utánuk a rengeteg nyugati cég, akik a 40 éves technológiájukat görgetik még tovább, hogy minél kevesebb befektetéssel tudjanak maximális profitot kisajtolni a felhasználóiktól.

Azt kell mondjam, ha mindenkit lehagy a hvavej, akkor meg is érdemlik. Jó lenne persze, ha nyílttá tennék ezt a szép új operációs rendszert és processzor platformot, de persze valószínűleg nem fogják, azért mégis csak profitot kell nekik is termelni, még ha most kapnak is egy esélyt, hogy újra feltalálják magukat.

hétfő, február 08, 2021

Romániában sietni a halálba

Az egyik tilt/shift videós csatornán amit követek ma Románia került terítékre.

Én nagyon kedvelem a tilt/shift effektust, bár ilyen lencsét valószínűleg sosem fogok venni és amúgy is elég könnyű kódolni a 99%-ban meggyőző digitális effektust.

Az a vagány benne, hogy minden átalakul, kellő időgyorsítással tényleg úgy tűnik, hogy az emberek kis hangyákként mászkálnak és apró játékautók rohangásznak a makettházak között.

Sajnos az élet Romániában nem olyan felhőtlen mint ezen a videón látszik. Néha elgondolkodom, hogy nem-e kéne elmenni innen. Én általában próbálok elejébe menni a dolgoknak és mindig keresem a jobbat, ha valami úgy tűnik, kifulladt. Legalábbis a munkavállalásban így csináltam.

Mostanában, meg általában is, az egészségügy fontos szempont egy lakhely kiválasztásánál. Persze, a hozzáférés és a minőség mindig ellentétes irányba ható tényezők, hogy az árról ne is beszéljünk, de nekem eleddig nem volt gondom Kolozsváron, bár még nem is igazán volt dolgom sem, leszámítva egy rövid mozzanatot. :)

Én úgy képzelem, hogy 20 év múlva a robotok fogják átvenni az orvosok szerepét, legalábbis a kezelések 95%-ában. Még 10 év mire eljön az emberi szintű mesterséges intelligencia, utána 10 év amíg belepakoljuk egy asztali számítógépebe és kihegyezzük az orvosi ismereteit messze emberfelettire. Közben persze a robotok is fel kell fejlődjenek oda, hogy tudjanak szúrni-vágni-tablettát lenyeletni. Szerintem ez simán belefér. (Egyébként a kutatásban valószínűleg még nagyon sokáig az emberek fej-fej mellett dolgoznak együtt a robotokkal, mint ezt most is teszik, csak a robot most a statisztika program és elég rossz a felhasználói felülete, de az aszpirin felírását lassan már tényleg le kéne venni az emberek válláról.)

Az a nagy kérdés, hogy 20 év múlva el fogja-e fogadni a társadalom, hogy átadja az egészségügyet néhány cégnek amelyek ezeket a robotokat fogják gyártani.

Ha azt nézzük, Románia nagyon gyorsan átvette a digitális technológiákat, mert ki tudott ugrani rengeteg lépcsőfokot, ugyanis nem voltak már meglévő régi rendszerek amelyek még hússzorosan meg kell térítsék a befektetést amit beléjük öltek. A telefonos internet rövid életű volt nálunk és már mindenki el is felejtette.

Viszont az ország 90%-a vallásos, ami óriási inerciát visz a rendszerbe. Szóval valószínűleg fontos lesz, hogy azok, akik majd ennek a robot rendszernek a bevezetésén ügyködnek, megszerezzék a papok támogatását. Persze, mindig van az a pénz. Kérdés, mennyire látja majd az egyház a robotokat veszélynek saját magára nézve. Egyelőre ők is rendesen belecsaptak a rádiózásba, tévézésbe, jótúbozásba, szóval lehet nem lesz gond. Az egyik jel ilyen irányba az lesz, ha előbb hagy fel az ortodox egyház a gyermekek teljes vízbemerítéssel való keresztelésétől, minthogy áldását kellene adja a robot orvosokra.

Na és persze ott az elefánt a szobában. A román egészségügy elég csapnivaló a szolgáltatások 90%-ában, nem lesz nagy lelki megterhelés jobbat kérni és kapni.

Szóval azt hiszem, Románia ilyen szempontból nem rossz hely, különösebb gond nélkül fogjuk bevezetni a robot orvosokat.

Zene. Era Infinity. Nekem ez az album megvolt 98-ban, még anno 2x30 perces kazettán, szóval van amit nem hallottam eddig, a többit meg rongyosra hallgattam.

Pikszelek.

vasárnap, február 07, 2021

nem és nem

Jason Scott az Internet Archive-nál dolgozik és rengeteget letett már az asztalra. És alapvetően egyetértek vele abban, hogy jobban oda kéne figyelni a régi szoftverek megőrzésére, futtatható állapotban tartására és akár tanulmányozására, visszafejtésére, ápolására, a mai szoftver ökoszisztémákba beillesztésére. És persze rengeteg régi képi, hangi és videóanyagot is meg kell őrizni, hogy tudjuk majd rekonstruálni a múltat, ha már mindent beterít az acél és az üveg.

Ettől függetlenül néha meg nem értek vele egyet. Pl van itt ez a tuit, hogy hiába mondják az idealisták, hogy nem kellett volna hagyni, hogy az internetet megegye a nagytőke, nyílt alapokon kellett volna felépíteni az egészet és akkor nem lenne olyan várakból és a köztük hömpölygő reklámszemétből álló hely, mint most, hanem csak mindenhol fura kis falvacskák lennének kedves emberekkel és csak néha-néha lenne egy-egy sötét barlang vagy kazamatarendszer megbújva egy-egy ritkábban lakott vidék még ritkábban látogatott sarkában.

Mert ő azt mondja, hogy a céges megoldás a jó megoldás a felmerülő problémákra, mert a cégeknek van erőforrása a szupporttal foglalkozni. És kb ennyi az indoklása.

Na most nem illik egy blogposztot írni arról, hogy egy pár tuit miért nem igazolja az állítását, mert ugye a blogban sokkal többet lehet írni, az ember még netalán el is gondolkodik a témán mielőtt nekiül leírni a gondolatmenetét.

De ahogy teltek a napok, engem egyre jobban zavart ez a gondolat, egyébként amikor megszületett az eredeti tuit akkor én is válaszoltam rá azt, hogy talán feltalálhattunk volna valami jó osztott projekt menedzsment módszereket is, ha már rengeteg önkéntes munkáját kellett volna összehangolni, hogy felépítsünk 25 év alatt egy infrastruktúrát amire a mai internet támaszkodik.

De mostmár kifulladtam, ennyi bevezetés után már nincs is olyan nagy kedvem egy okosat is írni (nem, nem gondoltam ki előre, hogy mi lesz a bejegyzés tartalma, csak a témája).

Ugorjunk át azon az alapvető ellentmondáson, hogy a mai internet amúgy is nyílt forráskódú rendszerekből épül fel, amelyeket persze támogatnak fejlesztőkkel a cégek, de főként a szupportot lelkes amatőrök nyújtják. A cégek bár rengeteg ingyenes szolgáltatást nyújtanak, de rendesen megfizetünk értük az adatainkkal.

Szerintem az alternatív interneten is lehetnének kis csapatok amelyek egy-egy főbb szolgáltatást fejlesztenek, mint mondjuk a videómegosztó, vagy a szociális háló, de ezeknek lehetne egy csomó kusztomizált verziója, a különbség az lenne, hogy az emberek mely szolgáltatásokba kapcsolnák be a saját erőforrásaikat. Alapvetően ez szolgáltatná az alapot a "hálózati effektusnak", hogy a jobb szolgáltatások egyre jobbá válnak, mert egyre több felhasználó teszi bele az adatait, illetve az erőforrásait is, a decentralizált interneten. És persze minden gép tudna valamilyen szinten kommunikálni egymással, de mondjuk bizonyos célzott szoftverek (értsd játékok) már csak egy-egy platformon mennének (ahogy most is van nagyjából). De lenne még Commodore platform, meg Sinclair platform, mert nem nyert volna meg mindent a Wintel és létezne igazi választási lehetőség.

Nem tudom elvből elfogadni, hogy ez a legjobb világ amiben élhetünk. Nem tudom mit kellett volna jobban csinálni, valószínűleg már csak pár száz év múlva fogjuk ezt tudni, amikor lesz elég számítási kapacitásunk, hogy szimuláljuk a 80-as, 90-es éveket. Lehet, ha valaki figyelmezteti Dyatlov elvtársat, hogy hülyeség amit csinál, még egy orosz számítógép platform is szárba szökhetett volna.

Ha véletlenül megérem azt az időt, amikor már képesek leszünk a mai szűk kis világunkat szimulálni, mondjuk a Merkúrt már komputróniummá alakítottuk, akkor majd megírom a blogba, hogy mit kellett volna tenni.

Arról aztán ne is beszéljünk, hogy a mostani modell mennyire elhibázott a szoftver projektet menedzselésének tekintetében. De ezt mindenki tudja.

Ki kéne kapcsolni a világot és újraindítani.

Zene.

Pikszelek.

szombat, február 06, 2021

álom az államban Nevadában

Nevadában benyújtottak egy törvényt, ami a tech cégeknek megengedné, hogy nagyobb területeken saját törvényeket alkossanak és alkalmazzanak. És átvegyék a helyi közigazgatás szerepét is.

Nagyon nem olvastam át a cikket, de azért elég durván hangzik, hogy ilyesmikkel próbálják csalogatni a cégeket a sivatagba. Mondjuk Las Vegasnak is saját törvényei vannak, még ha nem is egészen hivatalosak, gondolom ez ott elég divatos dolog.

Persze most mindenki disztópiát vizionál, én is inkább ezzel teggelem ezt a bejegyzést utópia helyett, de remélem lesz még hasonló bejegyzés amit utópiával teggelhetek. Egy kis algoritmikus kormányzás szerintem pont jó megoldás lenne sok mostani problémára, lehet, hogy a tech cégek is ilyen irányba mozdulnak el, ha tényleg lesz ilyen törvény és egyesek meg is próbálnak élni vele.

Persze gondolom visszamenőlegesen alkalmazni fogják a Tecla gigagyárra, szóval lehet hamarabb lesz hatása és sajtója a dolognak mint gondolnánk.

Ugyanakkor meg nem tudom miért csak a tech cégeknek engednék ezt meg. Szerintem a sajtkészítőknek is ugyanannyi joguk van saját törvényeket hozni, mint a cset alkalmazások készítőinek.

Zene.

Pikszelek.

péntek, február 05, 2021

pusztába kiáltott szó

Itt van egy művész, aki a teljes életművét megosztotta hogy az éghajlatváltozás veszélyére felhívja a figyelmet. Érdekes reakció. Nem tudom, mennyire hatékony, valószínűleg semennyire.

Szerintem tuti óriási szívás lesz amikor már rendesen beledurrant az éghajlatváltozás, olyan 30-40 év múlva.

Talán ha van egy kis szerencsénk és feltalálnak valami csodanövényt, ami felszípja a sok széndioxidot az atmoszférából és nem kell neki se jó táptalaj, se édesvíz, akkor megússzuk az emberiség nagyjának a kihalása nélkül, ha nem, akkor cudar idők jönnek. Talán pár milliárdocskát megérné rá szánni, hogy kutassanak akik értenek hozzá egy ilyen szupernövényt, a teljes számlán ez egy pirinyó tétel lesz amúgy is.

Zene. Wuthering Heights, mert nagyon jó ez a zene. Ryuichi Sakamoto egy isten, bár ez éppen nincs fent a hivatalos jótúbján, van elég más jó cucca.

Pikszelnek meg tessék nézni a fentebbi fickó cuccait.

az játék előrehaladtáról

Ma is készítettem új videót a játékról. Lassan ideje volt, mert már több mint másfél hónapja volt az utolsó.

Szóval mostanában a láthatóságon dolgozom. Az már megvan, hogy a teret felosztom kisebb-nagyobb téglatestekre. Ez a monsztereknek kellett, hogy tudják, hogyan tudják megtalálni a célpontjukat (egyelőre a játékost), ugyanis ezek a kis dobozkák tudnak egymásról és lehet bennük A*-al keresni elég hatékonyan.

Most viszont eljött az ideje, hogy a renderelést is meggyorsítsam ezekkel a dobozkákkal és ehhez az kell, hogy tudják ne csak azt, hogy melyekkel vannak közvetlen kapcsolatban, hanem azt is, hogy melyek látszanak. Persze nem ártana kicsit megnövelni a dobozkák méretét, mert jelenleg több ezer is van egy kis méretű pályán, szóval valószínűleg fogok keresni teljes algráfokat a láthatósági gráfban.

Szóval egyelőre csak 2D-ben írtam meg a láthatóságot, mert akartam kicsit kísérletezgetni azzal, hogy meg tudnám-e oldani sugárkövetés nélkül, de sajnos a módszerem csak papíron ment jól, amikor implementáltam, mindig könnyen találtam ellenpéldákat. Szóval maradt a sugárkövetés a kockák csúcsai között, persze kicsit próbáltam okosítani, hogy csak két csúcspár között lövök sugarat és csak akkor, ha nincsenek a kockák ugyanazon a kanonikus irányon. Egyelőre csak szemmel ellenőriztem azt, hogy jó-e a módszer, de majd ha tényleg felhasználásra kerül a láthatóságban, akkor majd úgyis észreveszem, ha valami hibádzik.

Szóval halad a játék, most volt egy kis szünet is, mivel mással voltam elfoglalva, de idén be kéne fejezni, szóval reméljük sikerül felpörgetni a dolgokat, mert még baromi sok munka van.

csütörtök, február 04, 2021

még tőtelék, még

Ezzel a bloggal valami olyasmi a célom, hogy leírjam a gondolataimat. De ma semmi olyan nem volt, amit meg kéne osztani. Ilyenkor marad az, hogy lehet háborogni valami híren, pl ma azon, hogy a nemzeti liberális politikusok pont olyan taplók mint a szociáldemokrata politikusok. Persze most lehetne filozófizálni azon, hogy nem is, meg milyen esetekben igaz és milyenekben hamis ez az állítás és milyen a két párt politikusainak együttes eloszlása a hülyeség tekintetében. De ez a filozófizálás fáj és ezért próbálom kerülni és hát bár ez is rólam szól, annyira mégsem érzem se magaménak, se relevánsnak a témát.

Lehetne még mesterséges intelligenciáról írni, de arról jó lenne nem nagy hülyeségeket írni, egy kicsit komolyabban veszem azt a témát mint a politikát. Ha politikáról hülyeséget írok, az talán még elvárható is, hiszen a pártok mind szeretnek a zavarosban evezni, ma egyet mondunk, holnap mást, vagy máshogy, vagy másnak.

A mesterséges intelligenciában is van rengeteg találgatás, de azért vannak tények is és persze lehet azokat csűrni és csavarni és azt mondani, hogy ami nem 100% az még nem az igazi, de azért mégis csak tények maradnak és néha elég a 90% is. Érdekes, hogy eddig még nem nyúltam igazán expliciten az egyik kedvenc témámhoz, a technológiai szingularitáshoz. Lehet, már nem is annyira kedvenc, vagy csak volt bőven más téma és amikor meg nem volt, akkor idő sem volt, hogy egy jó belendülős posztot írjak. Lehet fogok még cikkekre is linkelni, minden nap jön ki valami érdekes, bár nem tudom ez mennyire érdekli az én kis közönségemet.

Persze nem akarok én megmondó ember lenni az mi-ben, van azokból rengeteg már, én csak nézek itt a partvonalról és ámulok. Lehet egy kicsit optimistább vagyok mint az átlag, de szerintem csak azért, mert nem harcolok minden nap, hogy a buta gép valami intelligensnek tűnő számítást végezzen, de valójában a buta gép egy cseppet sem intelligens, az az intelligens aki az intelligensnek tűnő számítást valahogy kifacsarja belőle. De azt elfelejtik, hogy sokan sokféle számítást facsarnak egyszerre és ritkán, de biztosan, ezek a számítások egyesíthetőek és már két intelligensnek tűnő feladatot tud megoldani a gép és szép lassan, illetve egyre gyorsabban így szépen az összeset tudják majd integrálni egy rendszerbe. Ezért vagyok én optimista, mert az ilyen gyöngyszemekből baromi sokat megtaláltak már, lassan lehet kezdeni összefűzni őket nyaklánccá.

Inkább ilyesmikről kéne írni ezután a töltetléket, mint a buta politikáról, mert úgy tűnik, egyik kopó, másik eb.

Zene. Trololo most. És régen.

Pikszelek.

szerda, február 03, 2021

megint tőtelék

Megint késő van amikor nekifogok blogot írni és semmi ötletem nincs, hogy miről írjak, mert a mai napon kimaradt a net.

Milyen jó lenne, ha elővehetnék egy emléket vagy gondolatot, valahogy kiválasztanám valamilyen konceptuális hálóban és után úgy szerkeszthetném mint egy képet, kontraszt fel, fehéregyensúly zöld irányába, ég kicserélve valami mélyre sok-sok párhuzamos fodros felhővel és egy mesterséges intelligencia szépen írogatná át a szöveget a kedvem szerint. A végére csattanóként egy lecseppenő fagylaltot.

No, nem aggódom, meghozza ezt is egyszer a mesterséges intelligencia forradalma, kérdés, fogom-e használni, vagy mégis maradok az ujjaim által vezérelt betűknél amelyek valamilyen csoda folytán többé-kevésbé értelmes mondatokat alkotnak.

Fotók és szöveg, egyesüljetek!!!!!

És zene is. Persze...

Zene. Kraftwerk, Toccata Electronica (ha egyszer felszívódik a link a jótúb mélyén).

Pikszelek. Most fotók.

kedd, február 02, 2021

a gémsztopp fiaskó

A múlt héten volt ez a Gémsztopp fiaskó. Illetve még nem ért véget, de nagyon érdekes, ezért itt is sorra kerül, főleg mivel szeretem a kapitalizmust ekézni és ez a történet kiváló erre a célra.

Az egyébként nem teljesen egyértelmű, hogy mi történt, mikor és kivel, csak az a biztos, hogy nagyon sok pénzről van szó. Mire a történet véget ér, még az is megeshet, hogy a vesztesekből nyertesek és a nyertesekből vesztesek lesznek, bár ez jelenleg még nem nagyon valószínű.

Mindjárt két cikket is linkelnék a témában, a transindex az iszteblisment szemszögéből mutatja be a dolgot, a telex próbál pártatlan maradni és akkor legyen egy tuitsztorm is Corytől, aki persze antikapitalista.

Megpróbálom először röviden leírni mi történt. Szóval van ez a Gémsztopp nevű vállalat, ami videójátékok forgalmazásával foglalkozik, de mindezt a 2000-es évekből fennmaradt modellel teszi, tehát fizikai lemezeket árul és persze konzolokat is mindenféle fizikai üzletekben. Na most azok akik jövőbelátással keresik pénzüket a nyújorki tőzsdén, úgy gondolták, hogy ez a cég megért a halálra, mert egyrészt a játékokat mostanában már teljesen digitálisan vásárolják sokan, másrészt a konzolokat meg sokkal könnyebb valamelyik onlány boltban megvenni egy kattintással. És amúgy is, a koronavírus rendesen betett a fizikai közelséggel járó ágazatoknak. Ezért ezek a jövőbelátók sortolni kezdték a Gémsztopp részvényeket, ami annyit jelent, hogy kölcsönvették és eladták magasabb áron mint amire számítottak, hogy a jövőben kerülni fog, amikor vissza kell adják a kölcsönvett részvényeket. Ez eddig akár okésnak is tűnhet, bár a sortolás egyesek szerint nem egészen etikus dolog, ugyanis a tőzsde felfigyel az ilyen műveletekre és néha elragadtathatja magát ilyen irányba, ami akár a cég kinyírásához is vezethet. Ami persze nem mindig gond. A szarvas hyba csak ott esett, hogy annyira bíztak a sort sikerében, hogy a Gémsztopp részvényeinek 140%-át vették kölcsön, hogy aztán majd olcsóbban eladhassák. Ezt az elején én sem értettem, hogy lehet megoldani, de nem túl bonyolult, csak többször kölcsön kell venni ugyanazt a részvényt, miután többször eladtuk. Továbbá mivel sok részvény le van kötve olyan befektetőknél, akik vagy nem akarnak, vagy nem tudnak naponta adás-vétellel foglalkozni, ezért a forgó részvények 350%-át sortolták valójában. Na ez baromi nagy merészség.

Van ez a reddit nevű fórum, nagyjából változatlan dizájnnal még az internet hőskorából. Van ezen egy olyan alfórum, aminek az a neve, hogy WallStreetBets, ahol tőzsdei befektetéseket tárgyalnak az emberek, általában az egész redditre jellemző komolysággal, azaz komolytalansággal. Na most ezek az emberek összebeszéltek és azt mondták, hogy vegyünk már Gémsztop részvényt, hiszen most éppen olcsó és amúgy is van ez az óriási sort kitettsége, lássuk, mit tudnak kezdeni a sortolók azzal, hogy még kevesebb forgalomban levő részvény lesz. Na most az utóbbi évben a Gémsztopp részvény ára 4 dollár körül mozgott, tehát nagyjából ilyen áron tudták ők is eladni a kölcsönvett részvényeiket, amelyről azt hitték, hogy mostanra a mélybe zuhan az áruk. Ehhez képest csütörtökön elérte a minden idők legmagasabb árát, a 469 dollárt és bár most éppen leszálló pályán van, még mindig bőven 200 dollár felett.

Az, hogy pontosan hogy kúszott fel az ár ilyen magasságokba, jó kérdés, egyesek szerint az opciók vásárlása segített rá, mások szerint olyan gazdag emberek, akik utálják a sortolókat, mert már megpróbálták sortolni az ő cégüket is (ilyen Ilon Maszk, a Tecla igazgatója, a Teclát tavaly nagyon sortolták, aztán ott is keletkezett jópár milliárd vesztesége egyeseknek, mert nem hogy nem akart elértéktelenedni a részvény, de olyan asztronómikus magasságokba ért, hogy lassan többet ér mint a teljes maradék autóipar együtt, szóval Ilonnak most van is mit a tejbe aprítania, ha egy kicsit elveszi a kedvét az embereknek a sortolástól, valószínűleg többet segít vele a Tecla árfolyam stabilizálásának mint amennyibe az egész Gémsztopp ügylet kerül). Ugyanakkor a Gémsztopp sortolói is ahelyett, hogy próbáltak volna hamar kiszállni és minimalizálni a veszteségeiket, tovább tartják a sort pozícióikat, amely egyébként pénzbe kerül, bár nem tudom, mi van egészen pontosan azokban a sort szerződésekben, bizonyára lehet halasztani a visszaadást, kötbér felszámításával.

Az biztos, hogy a Gémsztopp nem ér annyit mint amennyi a mostani ára. Az is biztos, hogy ezt nem néhány kezdő vezényelte le, akik néha rápillantanak a kedvenc cégük tőzsdei árfolyamára. Egyesek szerint a fórum tagjai között valószínűleg a feltörekvő tőzsdeügynök generáció tagjai is megbújnak, akik már az internetes propagandával játszadoznak az árfolyamok olyan irányú terelésére, ami nekik kedvez.

Nagy konklúzió nem lesz, szerintem a tőzsde nem az a módszer, amellyel a cégek értékét meg kellene határozni, egyébként a magáncégekben azért hiszek, csak az van, hogy amikor az emberek túl messzire kerülnek a cégektől és túl közel a pénz forgásához, elkezdik elveszíteni a kapcsolatukat a valósággal és ebből lesz a mostani tőke és pénzpiac, amelyben olyan sok és bonyolult eszköz van már, hogy senki nem érti mi is történik valójában, arról ne is beszéljünk, hogy valószínűleg kaotikus is a rendszer, csak a színfalak mellett rendesen csillapítják és az emberek is csak korlátolt mennyiségű kokaint tudnak egyszerre biztonságosan felszívni.

Ja igen, ami az egész dolgot feldúzzasztotta, az az, hogy a kis ember azt hitte, hogy most beint a nagytőkének és bizonyos dolgok tényleg ebbe az irányba mutattak, pl a kisbefektetők által használt néhány platform felfüggesztette a Gémsztopp részvények adás-vételét, de ez utólag kiderült, inkább azért van, mert az olcsó platform olyan megszorítások mellett működik, amelyek ilyen ingadozások mellett nem igazán működtethető. És, hogy az a pár milliárd mennyire fog fájni a nagytőkének, azt már most meg lehet mondani: semennyire.

Mindenesetre, ha lesz végkifejlet, még visszatérünk a témára.

Zene. Benni dídzsé csolnakázik Velencében. Így egész elviselhető ez a zene. Még innovációt ahogy eladják a zenét, a csajokból már tizenkettő egy tucat.

Pikszelek.

hétfő, február 01, 2021

újabb kórháztűz

Újabb kórháztűz, ez esetben Bukarestben a Matei Balş járványtani intézetnél, ahol a most éppen legnépszerűbb járvány, a koronavírus rengeteg betegét kezelik. Ez az intézet a legnagyobb presztízzsel bír Romániában ami a járványos betegségek kezelését illeti és 4 ember bennégett egy kórteremben, mert valami kigyulladt és utólag is meghalt már 4 ember. Nem semmi, hol tartunk a XXI. században.

Aztán majd kihozzák, hogy senki nem hibás, hanem a zokszigén.

Nem csoda, ha ebből az országból minden értelmes ember lelépett már. Akik maradtunk, csak hitegetjük magunkat. Jó lenne, ha meg tudnék fogalmazni egy kritériumot, amikor már én is lelépek innen. Túl sok a változó egyelőre és úgy látszik, a potenciális tűzhalál a kórházban nem kapott egyelőre elég nagy súlyt.

Egyébként gondolom mindenki kíváncsi, hogy mi lesz a koronavírus hatása a világra, lehet, hogy ez a régió fog profitálni belőle, na persze csak véletlenül, tuti nem tervezetten. Lehet, hogy a berlini távmunkások kipróbálják egyszer Kolozsvárt és itt ragadnak.

Meglátjuk.

Zene nincs. Pikszel nincs. Franc, az van.