péntek, február 05, 2021

az játék előrehaladtáról

Ma is készítettem új videót a játékról. Lassan ideje volt, mert már több mint másfél hónapja volt az utolsó.

Szóval mostanában a láthatóságon dolgozom. Az már megvan, hogy a teret felosztom kisebb-nagyobb téglatestekre. Ez a monsztereknek kellett, hogy tudják, hogyan tudják megtalálni a célpontjukat (egyelőre a játékost), ugyanis ezek a kis dobozkák tudnak egymásról és lehet bennük A*-al keresni elég hatékonyan.

Most viszont eljött az ideje, hogy a renderelést is meggyorsítsam ezekkel a dobozkákkal és ehhez az kell, hogy tudják ne csak azt, hogy melyekkel vannak közvetlen kapcsolatban, hanem azt is, hogy melyek látszanak. Persze nem ártana kicsit megnövelni a dobozkák méretét, mert jelenleg több ezer is van egy kis méretű pályán, szóval valószínűleg fogok keresni teljes algráfokat a láthatósági gráfban.

Szóval egyelőre csak 2D-ben írtam meg a láthatóságot, mert akartam kicsit kísérletezgetni azzal, hogy meg tudnám-e oldani sugárkövetés nélkül, de sajnos a módszerem csak papíron ment jól, amikor implementáltam, mindig könnyen találtam ellenpéldákat. Szóval maradt a sugárkövetés a kockák csúcsai között, persze kicsit próbáltam okosítani, hogy csak két csúcspár között lövök sugarat és csak akkor, ha nincsenek a kockák ugyanazon a kanonikus irányon. Egyelőre csak szemmel ellenőriztem azt, hogy jó-e a módszer, de majd ha tényleg felhasználásra kerül a láthatóságban, akkor majd úgyis észreveszem, ha valami hibádzik.

Szóval halad a játék, most volt egy kis szünet is, mivel mással voltam elfoglalva, de idén be kéne fejezni, szóval reméljük sikerül felpörgetni a dolgokat, mert még baromi sok munka van.

Nincsenek megjegyzések: