az játék előrehaladásáról

A tegnap új vidiót tettem fel a játék készüléséről.

Idén mindössze két vidiót termeltem, nem valami sok, de dolgozni azért dolgoztam eleget, most egy kicsit hosszabban fogok írni, mert idén már nem fogok többet dolgozni és talán az sem árt, ha egy kicsit jobban kiöntöm a lelkem a témában.

Szóval még mindig a pályageneráláson dolgozom. Amikor a projekt kezdete előtt végig gondoltam a teendőket, úgy gondoltam, hogy nagyjából két hónap alatt befejezem ezt a dolgot. Nos, 2022 július 22-én tettem fel az utolsó vidiót aminek nem volt köze a procedurális generáláshoz, tehát olyan 17 hónapot dolgoztam rajta. Persze, még az sem biztos, hogy befejeztem, de erről később.

Szóval miért is kell nekem procedurális pálya generálás? Bizonyára 17 hónap alatt tervezhettem volna kézzel is 20-30 pályát és akkor már sokkal előbb lennék, talán a játék is be lenne már fejezve. Nos, ez így igaz, de ez a projekt nekem egy kicsit arról is szól, hogy ami nagyon érdekel, arra szánok időt, hogy felfedezzem, vagy megértsem. Márpedig a pálya generálás egy olyan dolog, ami régóta érdekelt, de sosem tudtam beleásni magam. Most szerencsémre lehetőség adódott, hogy addig ássak amíg kedvem tartja és hát jó mélyre sikerült leásnom. Bizonyára ha kézzel terveztem volna meg azokat a pályákat, abból is sokat tanultam volna, de az automatikus generáláson dolgozva is sokat tanultam, ráadásul azért így is szükség lesz arra, hogy sok mindent kézzel csináljak.

Van azért egy másik ok is. Ha írok egy jó pályagenerálót, akkor elvileg végtelen mennyiségű pályát generálhatok, ami jó pályák esetén egy jó dolog. Ha unalmasak lesznek a pályák, akkor fölösleges a végtelen számú, senki sem fog többel játszani mint 2-3. Egyelőre még nem túl jók a pályák, de nem is tettem túl magasra a lécet, ebben az első kísérletben csak egyszerű téglalap alakú szobák összeillesztéséből készült pályákat gyártottam, főként a Wolfenstein 3D-t használva inspirációnak. Igazából még csak nem is érik el azt a szintet a pályáim, mert tényleg csak véletlenszerűen vannak összeillesztve a téglalapok, mert már ezzel is volt elég gondom. Persze, készítettem néhány kisebb tesztet néhány bonyolultabb struktúra (mint mondjuk egy nxn-es cellákból álló fix szobaméretű labirintus, vagy egy 2xn-es szoba elhelyezés középen folyosóval, vagy csillag alakú berendezés) elkészítésével és azok mentek a kis tesztben, de a véletlenszerűen generált illesztések jobban feladták a leckét. Ugyanis már a munka elején kezdtem aggódni, hogy hogyan is fogom megoldani a rövidítések problémáját, ugyanis ahogy én a kifejezéseimet kiértékelem mélységi sorrendben, nem tudnak egymásról az egyes primitívek a különböző kiértékelési ágakon, csak annyit tudnak, hogy elkerüljék egymást. Semmiképpen nem akartam azt, hogy keresgéljek a térben kapcsolódási pontokat, mert az nagyon lassú és egy csomó gonddal is járna. Ezért sokat gondolkodtam ezen a problémán, találtam is rá néhány potenciális megoldást, de egyik sem volt elég jó, a mostani módszer sem olyan nagyon jó, de azt hiszem, megteszi. Azért van szükség a kiértékelési fa ágainak a kommunikációjára, mert ezzel tudom összekötni a szétágazó szobákat és arra meg azért van szükség, hogy rövidítéseket hozzon létre két térben közeli szoba között, azaz ha mondjuk van egy elágazás (azaz egy szobából két ajtó nyílik, (két különböző falon, de akár egy hosszú falon két ajtó is nyílhat, ha van hely)), akkor az egyik ajtót választva és végig küzdve a soron következő szobákat, ne kelljen már visszamenni az elágazásig, mert az unalmas, ugyanis már mind kiöltük ott a szörnyikéket. Inkább lehessen a másik elágazásra átmenni valahol és onnan folytatni a gyilkolászást, persze ha valaki mindent meg akar keresni a pályán, akkor valószínűleg muszáj lesz visszamennie már látogatott részekre, de az már az ő dolga, hogy betanulja, hogy milyen sorrendben érdemes választani az elágazásokban az irányokat, hogy a lehető leggyorsabban bejárhassa a pályát. Szóval úgy érzem, ilyen rövidítések nélkül eléggé nehéz fenntartani az adrenalin szintet, ezért mindenképpen meg kellett oldani. A mostani megoldás egyébként valami olyasmi, hogy a kiértékelés során a már kiértékelt részekre át lehet küldeni egy referenciát a kiértékelés alatti szabályba és az végezhet néhány egyszerű műveletet, pl. kereshet egy bizonyos címkével ellátott primitívek közül a lehető legközelebbit vagy legtávolabbit, meg megpróbálhatja összeadni a térfogataikat (esetleg a falakra elhelyezett markereknek) és megnézni, hogy van-e hely az összeadott térfogatnak is, sőt még kérhet ajtó nyitást is a már létező primitív falára. Lehet, hogy egyszer oda is el fogok jutni, hogy enumerálnom kell a címkézett primitíveket és ezt az enumerációra ki kell terjesztenem a backtrackinget is, ezen is gondolkodom most.

Egyébként nagyon érdekes játék ez, hogy mit tudjon a rendszer, néha úgy érzem, hogy már elég mindent tud, ha van valami problémám, akkor inkább próbáljam megoldani a létező dolgokkal, máskor meg minden ami eszembe jut, bekerül. Az elején, csak három primitívre gondoltam, az alap formák, a szabályok, amelyek mindig formával indulnak (hogy fixáljam azt, hogy a térben hol is fogom kiértékelni, de időközben ezek a formák lehetnek átlátszóak is, szóval ez nem túl erős megkötés) és a változók, amelyek véletlenszerűen felvehetik egy szabály vagy egy forma értékét. Na, most már van vagy 20 ilyen primitív, majd ha véget ér a fejlesztés, mindenképpen fogok készíteni egy vidiót arról, hogy mire is képes a rendszer, mindenesetre mindenféle dolgokra lett szükségem. Időközben rájöttem, hogy én nagyon programozó szemmel nézem még mindig ezeket a feladatokat, szóval még végrehajtási feltételeket is tettem be, olyanokat mint pl ha sikerült egy al-szabályban létrehozni egy primitívet, akkor érjen véget ez a szabály sikerrel (ez egy fajta "if", de van ennél sokkal explicitebb "if" is) vagy a büdzsé ha nem merült ki, akkor érjen véget a szabály sikertelenséggel amikor újra belép a backtracking és megpróbálja kielégíteni a szabályt, meg ilyenek. Azt kell mondjam, hogy igazán élvezem is ennek a szabályrendszernek a pofozgatását, pedig nem egy túl vicces dolog, általában tépem a hajam, hogy miért nem mennek úgy a dolgok ahogy szeretném, aztán mindig találok egy esetet amire nem megy az algoritmusom. Odáig jutottam, hogy kénytelen voltam debuggolási funkciókat beépíteni, egészen pontosan, brékpontot, meg lépésenkénti végrehajtást, hogy lássam pontosan mi történik. Sajnos nem volt valami jó döntés ez a szerkesztő amit írtam, jobb lett volna, ha inkább forráskódszerű valamit írok, még ha nem is imperatív nyelven, hanem deklaratívon, de nagyon hiányzik a teljes forrás átlátása, meg a keresés és kicserélés. Kommenteket kell már fűzzek gyakran a szabályok primitívjeihez, mert erőst felejtek és persze már meta-programozásra is szükség van, ami nagyjából csak annyit csinál, hogy kicserél primitíveket, vagy változókat, vagy szabályokat.

Szóval nem mondanám, hogy jól mennek a dolgok, de azért kitartok már ennél a procedurális generálásnál, mert lehetővé tesz még egy dolgot azon kívül, hogy rengeteg pályát lehet generálni. Mégpedig azt, hogy minőségileg másfajta pályák generálását teszi lehetővé, ugyanis a klasszikus pályaszerkesztésben az ember kénytelen koncentrálni egyetlen helyes bejárási útvonalra, mert olyan munkás a processz. Ha generáljuk a pályákat, akkor elvileg akárhány útvonalat generálhatunk a pályán belül, ami sokkal inkább megfelel a valóságnak, ugyanakkor persze ennek az az ára, hogy az egyes útvonalak nem annyira jól tervezhetőek és nem is annyira szépek és részletesek. De ezzel én már rég kibékültem, a falaknak még mintázata sem lesz, csak egy fix színe (legalábbis amíg meg nem gondolom megint magam), szerintem úgyis a geometria és a világítás adja a pálya érdekességét, nem az, hogy mi van a falon. Persze amíg NaissanceE klónt akartam írni, ez jól adta is magát, ugyanis ott is egyszínűek a falak. De megint megváltoztattam a tervet, mégsem sétáló-szimulátort írok először, mivel oda valami nagyon egyedi pályák dukálnának, inkább megmaradok az fps-ek világában, ahol nem csak a világ számít, hanem a szörnyikék is, akik benépesítik. Persze ezeket vásárolni fogom, az nagyon nem az én asztalom, hogy készítsek is ilyeneket, bár gondolkodtam egy kicsit generált robotokon (petscii robots mintára).

Hmm, én eredetileg arról akartam írni, hogy milyen jó, hogy a saját fejem után mehetek ebben a kérdésben is, de megint elvesztem a technikai részletekben. Fogok még filózni itt eleget, főként ha véget ér a fejlesztés. :)

transzferáld a stílusodat, ne a pénzedet, te virtuális tuskó

Van ez a vidió, valaki felhasználta az egyik most menő mesterséges intelligenciát amit vidiógenerálásra lehet használni, a pika-t és generált egy animésített GTA VI trélert. És egészen jó, mondjuk ez egy kicsit könnyebb feladat, mint aminek tűnik, ugyanis a trélerek általában csak pár másodperces snittekből állnak össze aminél többet még a mostani generátorok nem is tudnak, viszont már a stílus transzfer elég jól megy nekik, leginkább a konzisztenciával van bajuk (meg persze a rendezéssel, de az már magasabb rendű funkció, nem is filózunk még azon). Viszont van a mesterséges intelligenciának egy előnye a GTA VI-al szemben, mégpedig hogy ömlenek belé a milliárdok és sok sok ezer programozó és kutató töri rajta a fejét, szóval a fejlődés túlzás nélkül exponenciális. Szóval már nem is vagyok benne annyira biztos, hogy valakik nem előzik be majd a GTA VI-ot és mondjuk ráhúznak egy GTA VI stílust a GTA III-ra és esetleg egy kicsit megmókolják a missziókat és learatják a babérokat. Érdekes időknek nézünk elébe.

Azért ez a Miami Vice vágás sem rossz.

Demó.

Zene.

The Boy and the Heron (2023)

Úgy mentem moziba, hogy semmit sem tudtam erről az animációról, aztán amikor kezdte a világháborúval meg a hős anyjának halálával, gondoltam, ha megríkat a mester egy újabb Grave of the Fireflies-szal, akkor nagyon nem leszek boldog. Szerencsére nem ríkatós ez a matéria, mondjuk boldog sem vagyok egészen, de azért nem sajnálom, hogy megnéztem.

Jó cucc, de azért egy kicsit úgy érzem, hogy túltolta a mester a történetet és kevesebb több lett volna, mert bár biztos vagyok benne, hogy mindennek van benne értelme és szépen megfeleltethetőek a másvilág dolgai a normális háború tépázta Japán dolgainak, nekem ez azért nem megy olyan könnyen és főként úgy érzem, hogy a másik világnak is ugyanaz a logikája mint a normális világnak, még ha a lakói és a cselekedeteik némileg el is térnek. Ez egyébként üzenetnek akár meg is felelne, csak nem ezt szoktam meg Miyazaki mestertől, de lehet, hogy csak az én belső világaim változtak a filmjei között eltelt időben. Valahogy nem jött be, hogy a másik világnak el kell pusztulnia, mert egy hülye király hülyeségeket művel és a másik világba menekült emberek elfogadják mégis a normális világban a sorsukat, akár a halált is. Ez nem az a világ, amiben a macskabusz megold minden problémát, még ha az csak annyi is, hogy Mei eltévedt, vagy meg kell látogatni a mamát. Persze, lehet a mester is azzal küzd, hogy a véget lehet nem elfogadni, de attól az még eljön. Én azért optimistább felhangot vártam volna, főként hogy minden abba az irányba mutatott, hogy a nehézségeket legyőzi a főhős, főként mivel még én is tudom, hogy a japánoknál a szürke gém a halál madara, jó kis fricska lett volna, ha itt meg nem.

Na, azért menő cucc, hogy azért a román mozik is kezdték játszani a mester műveit, de azért inkább retrospektívekre megyek legközelebb, csak nem a GotF-ra, mert az kibírhatatlan bőgés nélkül.

Zene.

a robotok moszkvai hadjáratát a kiégett konnektorok fogják füstbe vinni

Talán a legjobb mesterséges intelligencia poén az évből mostanában történt, ezt muszáj megosszam. Szóval az emberek kezdtek sírni, hogy a fene okos gpt4 intelligencia kezd rövid válaszokat adni a kérdésekre. Aztán rájöttek, hogy ha azt írják neki, hogy kap 20 dollárt a válaszért, akkor jobban megerőlteti magát, de a trend mindenképpen az volt, hogy egyre gyengébb válaszokat kaptak az emberek. Aztán most úgy tűnik, hogy az az ok, hogy az intelligencia automatikusan megkapja az aktuális dátumot és a rengeteg adatból amit látott azt tanulta meg, hogy decemberben bizony az emberek rövidebb válaszokat adnak, ezért ezt is elkezdte utánozni. Ha májusi dátumot kap a kontextusban, akkor minden megy ahogy régen.

Na most én nem tudom ellenőrizni ez a sztori mennyire valós, de el tudom hinni, hogy ez tényleg így megy. Remélem akkor majd amikor az igazán okos intelligenciát röffentik be, tél lesz és inkább elmegy téli álmot aludni mint kinyírni az emberiséget.

Demó.

Zene.

Zene.

Drónos.

Animáció.

La bohème (1896)

Kele Brigitta énekelte a Mimit, el kellett menni megnézni megint, mert amikor jó pár éve láttuk akkor csodálatos volt.

A bohéméletben van négy srác, akik úgy viselkednek mint a bohémek, de pozőrök, meg két csaj, Mimi és Musette, akik igazi bohémnek születtek, de sajnos Miminek meg kell halnia, mert Mimi gyenge. De annyira szívszorító ahogy meghal, hogy nem is tudom, miért megyek megnézni időnként. Főként, hogy annyi halál van már körülöttünk. Néha csak számokban látom, néha képen, néha videón. Fene tudja, mi az igaz és mi a fikció már. Fene tudja, ki az erős és ki a gyenge. Az igazi tragédia, hogy nem tanulunk semmit a Mimi halálából, már 100 éve, az embernek élnie kell és szeretnie, a többi nem számít.

Zene.

toyotát tojt a tojó

Vettünk egy használt Toyota Corollát, ma intéződött el minden papír. Egyelőre még inkább vagyunk mi érte mint ő értünk, de ez nem egy ismeretlen érzés azoknak akik nagy zsúfolt román városokban laknak. Reméljük azért sok szép utat fogunk megtenni vele és pár év múlva már önvezető autóra cserélhetjük.

Demó.

Zene.

napoleon (2023)

Elég epikus volt, de nekem nagyon nem ilyen Napóleon kép él a fejemben, ezért annyira nem is tetszett. Ráadásul nagyon távolról kezeli a figurát, úgy mutatja be mint egy halk szavú kissé tétova embert, ami az én fejemben távol áll az igazságtól, ráadásul csak a hadvezért és szerető oldalával foglalkozik, pedig Napóleon államférfiként is nagyot alkotott és a tudománnyal is érdekesebb kapcsolata volt mint az akkori átlagos királyoknak. Ráadásul az a híres waterlooi lovasroham is elég gyengécskére sikeredett. A Josephinet érintő részek meg egyenesen értelmetlenül vannak vágva, ez talán inkább csak reklám a 4 órás vágáshoz, ami gondolom csak Apple TV-n lesz elérhető. Ráadásul Josephine inkább csak szenved és boci szemekkel néz, ez megint nem felel meg annak ahogy én elképzeltem.

Szóval inkább nem tetszett mint tetszett, talán én vártam el túl sokat, Napóleon azon ritka csókák egyike, akinek elolvastam az életrajzát, de már jó régen volt, mindenesetre nekem nagyon más kép volt a fejemben.

Persze, akkora a téma, hogy simán lehetne egy hat szezonos sorozatot is szentelni neki, mint amilyent II. Erzsébet kapott és akkor még a kor bemutatását össze is kéne csapni. Talán egyszer majd megcsinálják azt a sorozatot is, ha nem omlik a világ össze előtte.

De azért jó volt elmenekülni a jelenből egy múltba, amit nem igazán értek, de érdekel. És hát a nyitó jelenet Marie Antoinette lefejezésével azért elég zúzós volt, nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen erős nyitó jelenetet.

Ami talán leginkább zavar, hogy nincs egyetlen eredeti gondolat az egészben, talán hacsak a főhős természetének eltorzítása nem vehető annak. Egyik mellékszereplő azért üzenhetett volna valami a jelennek is, megdicsérhették volna a köztársaságot, vagy Beethoven is sertepertélhetett volna néhány másodpercet, szerintem elég rosszul volt beosztva az idő a hangulat és a történelmi jelentőségű jelenetek között.

Ehh, azért érdemes megnézni, ha valakit érdekel Napóleon, a képek szépek, bár a színek elég komorak.

Zene.

angyalok éneke

Ahogy ez a kis srác énekel, lehozza az angyalokat.

a zevidencia manifesztációja

Van ez a cikk, hogy az optimista emberek butábbak és rosszabb pénzügyi döntéseket hoznak. 

Én már csak egy kávét kérek.

Demó.

Zene.

Zene.

doom (1993)

Tegnap volt 30 éve, hogy megjelent a Doom shareware verziója.

Sokan sokat írtak róla azóta és most is (ez egy jó magyar cikk az évfordulóra), még egy kis beszélgetésre is összeült a fődizájner és a főprogramozó, én inkább csak egy-két személyes gondolatot osztok meg róla, amíg el nem enyésznek egy plazmafegyver záporában.

Kevés játék esetében emlékszem arra, hogy mikor láttam meg először, de erre emlékszem, még ha az évre nem is. 94 vagy 95 január-februárja lehetett, volt egy kiállítás az öntöde kantinjában, talán ExCo volt a neve, vagy valami hasonló. Azt hiszem, a Server vagy talán a BB Comp standján volt egy számítógép, azt hiszem egy 486 DX2 és Molnár Laci ült előtte és az volt a dolga, hogy játsszon játékokkal, hogy mutassa milyen vagány dolgokra képes egy számítógép. Ott, az egyik shareware cédéről került elő a Doom és emlékszem, hogy teljesen lenyűgözött a hangulata. A Wolf3d-t ismertem már és egyébként ha jól emlékszem, Laci többet játszott azzal mint a Doommal, mert színesebb volt és nem olyan sötét és véres, de azt azért megértettem én is, hogy a Doom a jobb játék és minőségi ugrás a Wolf3d-hez képest, még ha nem is értettem igazán, hogy mi is a lényegi különbség köztük.

Az biztos, hogy itt még nem volt saját PC kompatibilis számítógépem és amikor lett, az sem vitte valami jól a Doom-ot, meg akkoriban baromi nehéznek és ijesztőnek is találtam, de arra azért emlékszem, hogy az első 386-osomon azért végig vittem könnyű fokozaton és nagyon büszke voltam magamra.

A többi már történelem, máig imádom a Doomot és klónjait, bár azért a Halo átvette a koronát és az új részeket nem is próbáltam, bár a 2016-ost megvettem anno és persze a 90-es években sokat bújtam a játékmagazinokat minden kis infót felszippantva erről a világról. És a Duke sem győzött meg, inkább szeretem a sötét és félelmetes világot mint a rágógumis macsó világot amit ez utóbbi képviselt.

Ja, és anno megvettem a Doom enginejéről írt könyvet és ha jól emlékszem, két nap alatt kiolvastam és levontam a következtetést, hogy ha 93-ban meg lehetett csinálni a Doomot 1 év alatt, akkor 2019 körül nekem is menni fog a saját voxeles játékom 2-3 év alatt és persze 4.5 év után még mindig csak a technológiát hegesztem, de persze ez történik akkor, ha az embert érdekli is az, amit csinál. Meg persze most elolvastam a Romero önéletrajzát is, de kivételesen nem akarok csak egy gondolatömlenyt írni róla, ezért lehet csak azután írok róla, ha még egyszer elolvastam, egyébként elég jó és érdekes is.

Vicces, hogy most éppen reneszánszukat élik a régi vágású fps-ek, az emberek megint kezdik értékelni az egyszerű de tömör akciót és becserélik egy kis lövöldözésre a hosszú átvezető animációkat amelyekben elmondják nekik, hogy milyen nagyszerű katonák is ők és mennyire fontos ügyért harcolnak. Szörnyeket öldökölni még a mélyen vallásos embereknek is szabad.

Hát ennyi most, ha lenne végtelen bakancs listám, tuti rátenném egy Doom engines játék elkészítését is, vagy még inkább egy hasonló reprezentációt használó engine elkészítését. Make room over room great again!

Demó.

Zene.

my fair lady (1956)

Lehet, hogy az amit mi különbözőnek látunk, az valójában ugyanaz a dolog, csak valamilyen lényeges paraméterében elcsúsztatva egy fél periódust. Liza és Higgins valójában ugyanolyan erős jellem. A tea és a kávé egyaránt jó az álom elűzésére, csak más és más napszakban. A népek ugyanazt akarják, csak egyesek fiatalabbak mint mások. A konzervativizmus gyermeke a liberalizmus, csak az öreg nem tudja elfogadni a haladást.

Aki lepkéket gyűjt, egyszer oroszlánokra fog vadászni.

A gondolatok az érzelmek integráltjai időben.

A színházba járás az elvágyódás otthonról.

Satöbbi.

Zene.

vera

Amikor a számítógépes grafika programozásával kezdtem ismerkedni, akkor emlékszem az első évek arról szóltak, hogy megpróbáltam a nekem tetsző demóeffekteket én is megvalósítani, de mindig is arról volt szó, hogy a működési elv érdekelt, nem maga az esztétikai élmény. Ha sikerült elérni, hogy a pontok hasonlóan mozogjanak ahhoz amit le akartam másolni, nem számított, hogy a színek nem illenek össze, hogy a pacák hányásra emlékeztetnek, az elv volt a lényeg. Azt hiszem, ezzel sokan voltak így akiknek a demoscene felfedezése és a programozás tanulása kéz a kézben járt. Aztán azért egy idő után kezdtem felismerni, hogy az esztétika is fontos, hogy nélküle sosem fogok jó demót készíteni, bármennyire is jó a kód, de valahogy ez az esztétika dolog teljesen elérhetetlennek tűnt nekem.

Aztán eljöttem egyetemre és végre az internet is kezdett kitárulni előttem (amíg otthon laktam, csak emailre volt előfizetésem, még modemmel szíptam le az életadó kis biteket, elképzelhetetlen volt az a bőség ami mostanában mindenkinek megadatik, hogy gyakorlatilag 24/7 az internetre kötve vagyunk). Így találtam rá Vera Molnárra, volt egy cikk, hogy még Amigán nyomja a művészetet. Aztán amikor megnéztem az alkotásait, akkor egyből előjött, hogy ilyent én is tudok és a demók szebbek. Ugyanakkor a legfontosabb talán az volt, hogy szép lassan megértettem, hogy leginkább azt jelenti nekem a munkája, hogy az én módszerem, a technológiával kezdeni és utólag valahogy beletenni az esztétikát is egy valid módszer. És persze az is fontos, hogy milyen kontextusban vizsgáljuk az adott alkotást, ugyanaz a kép lehet házi feladat a for ciklus gyakorlására vagy digitális művészeti alkotás a világrendről.

Hát most Vera meghalt, 99 évesen, de ha nem is értem vagy követtem igazán a munkáját, néhány fontos gondolatot elültetett a fejembe és ezért köszönet neki.

Demó.

Zene.

minnyá minnyá a holdra száll a gúgel

Na, beszállt a gúgel a nyelvmodell buliba, ma beélesítették a gemini nevű modelljüket, amely állítólag nagyon jó, feladja a leckét az ópenéjájnak. Bizonyára beindul most a verseny rendesen, hogy hol fog megállni, az jó kérdés, de szerintem összejön hamar az emberi szintű mesterséges intelligencia, főként ha sokan fogják használni és ezáltal tanítgatni is. A gúgel rengeteg sok számítógépével hamar beszípnak elég információt amivel beindul a ringlispíl és egyre jobb lesz a modell amit egyre többen használnak ezért és így tovább. Kíváncsi leszek akik a terminátor vizionálják, most akkor növelték az apokalipszis valószínűségét vagy csökkentették, hogy egy olyan komoly cég, mint a gúgel is beszállt a ringbe. Ha ők érnek célba először, akkor elvileg azért csökkenteni kéne, mert nekik van a legtöbb erőforrásuk arra, hogy kiszúrják a kis terminátort a súlyok között.

Egyébként nem tudom honnan jön a gemini, de a NASA űrprogramját az apollo előtt is így hívták.

Demó.

Zene.

mindenki leendő kedvenc bűnözői készülnek a reinkarnációra

Végre bejelentették a GTA VI-ot, persze csak 2025-ben jön, ha minden jól megy. Nekem annyira nem tetszik, hogy a jelenben játszódik, jobb lett volna a 80-as évekbe megint visszamenni Vice Citybe, az egy jó kis kor volt, amit még nagyjából értettünk is. A jelenben játszódó dolgokkal az a baj, hogy nem tudjuk még mi a jó és mi a rossz, lehet, hogy rosszul tippeli meg ezt a játék és egy ilyen baki lehúzza majd a süllyesztőbe. Remélem a cociális hálós dolgokat sem tolják nagyon túl, nekem már most elegem van az egészből, ha rendszeresen kell posztolgatni a játékban is, mérges leszek. Ha mondjuk influenszereket kell majd vadászni, az talán javít egy kicsit a dolgon.

Egyébként azt sem igazán tudom, hogy veszek-e végre egy konzolt, ha csak konzolra jön ki, vagy megvárom a pécés verziót. 2025-ben illene már új pécét is venni, lehet egy konzol nem fér bele a büdzsébe. Meglátjuk. Addig talán még lenyomom párszor a hármast meg talán egyszer még a San Andreasra is sor kerül, talán az az egyetlen amit csak egyszer toltam végig, már persze a Stories részeket és az 5-öst leszámítva. :)

Az azért elég durva, hogy 12 évet készül ez a rész, ha mondjuk ezzel a fene jó endzsinnel készítenének egy Scarface játékot is, nem háborognék, megértem, hogy nagyon komplex a rendszer, lehetne a régi jó kis reskinnelő módszereket megint előszedni.

Zene.

Drónos.

filmek

Ebben a hónapban nem sikerült olyan sok filmet megnézni, de történt elég egyéb esemény.

The Nun (2018): Ez ilyen kis ijesztegetős film, amiben kb. az a lényeg, hogy egyes jelenetek nagy hatással legyenek, az, hogy mi van köztük, nem annyira lényeges, a történelem, a vallás, a ráció mind másodlagos. Én eléggé immunis vagyok azért erre a fajta ijesztegetésre, szóval nem tudom, hogy jó-e ez a film vagy nem ijesztegetésnek, akivel szoktam nézni a filmeket, az meg pont fordítva van, nagyon nem immunis, ezért is nézünk nagyon ritkán ilyen filmet. Van benne egy totál a vajdahunyadi várról, ha valakinek az tetszik, akkor megéri a film is.

Hiroshima mon amour (1959): Ez kánon állítólag, nekem nincs olyan nagy film kultúrám, hogy meg tudnám mondani anno mit hozott újat a filmnyelvben. Kicsit fura volt mai szemmel nézni, érződik egyébként, hogy a rendező több dolgot is megmutatott volna, de nem volt biztos benne, hogy mit lehet megmutatni és mit lehet csak elmondani, ma már bizonyára merészebben állnának hozzá ehhez és a mai embernek nem kell sokat magyarázni azt sem már, hogy néha a tettes az áldozat és fordítva. Sajnos azt hiszem, csak kipipáltam ezt a filmet, meg nem értettem, de az is lehet, hogy csak én akarom azt hinni, hogy van benne valami nagy mély logika ami csak huszadik nézésre derül ki, de nekem annyi időm nincs, talán meg kéne nézni jótúbon valaki okos véleményét.

Heat (1995): Már nagyon rég láttam ezt a filmet, az utolsó jelenetet leszámítva semmire nem emlékeztem, ami most is egy nagy fákkjú, mint anno, a valóságban az események pont fordítva kellett volna történjenek, de mivel ez egy film és nem a valóság, ezért így történtek. Egyébként élvezetes az a valóság amit bemutat, annál is inkább, mivel ma már tudjuk biztosan, hogy végleg elmúlt és soha nem jön vissza többé. A mai nagy fenegyerekek kriptóval szerzik meg az emberek megtakarításait és lelépnek amikor le kell, még ha ez sem elég (még).

Darkest Hour (2017): Ezt anno láttam a moziban is, amikor még volt egy társaság akikkel havonta egyszer kábé jártunk moziba. Gary Oldman nagy kedvencem, pedig igazából csak a Leonban meg az Ötödik elemben emlékszem inkább az alakítására. Itt nagyon szépen megcsinálták a maszkot, hogy egyszerre Churchill és Gary is legyen, nem emlékszem már, hogy a maszk kapott-e erre oszkárt, de nagyon megérdemelte volna, Gary ugye kapott rá oszkárt, nagyon feküdt neki végre ez a szerep, amikor egy nagy embert játszik, aki azért tud rémülten ülni a sötétben is, arra gondolva, hogy lehet pár nap múlva apokalipszis. Talán soha nem fogjuk megtudni, mi is történt valójában, főként azt nem, hogy mi ment végbe az emberekben ezeknek az eseményeknek a során. Ez egy elég kényelmes és megható értelmezés, érdemes megnézni, de nem szabad elfelejteni, hogy lehet az emberek fikciók, ha az események nem is. A történelem már ilyen.

Lost in Translation (2003): Az tetszik leginkább ebben a filmben, hogy mennyire tökéletesen valósítja meg azt, ami a célja, bemutatni egy idegen világba tett rövid kirándulást, amikor még nem értünk semmit, csak befogadjuk a dolgokat, ha jó a kedvünk, ha nem, akkor meg távolságot tartunk. Az értelmezés csak utólag jön, ebben a filmben semmi filozófia nincs, de nem is kell. Amikor a gyerekekről értekezik a pasi, az nem filozófia, az csak okoskodás valakitől, akinek már van, valakinek, akinek még nincs. Nagyon jól szól ez a film a semmiről, egy emlékezetes jelenet sincs benne, az egész csak forma, tartalom nincs, de ezt mesterien csinálja.

Old (2021): Shyamalan régen volt számomra érdekes, ennek adtam egy esélyt, a végét leszámítva jó iparosmunka. Az ő filmjeiben mindig az a lényeg, hogy hogyan passzol bele a természetfeletti vagy csak szimplán fura a mi valóságunkba, talán ez lenne a tetőpont, de ez itt nagyon nem teteje semminek, inkább az alja, én kihagytam volna a filmből, mert számomra semmit nem tesz hozzá, de lehet, hogy van elég konteós akinek ez a Krisztus utolsó eljövetele. Csak ha nagyon nincs más, akkor ajánlom.

a preferált macska bemászott a mézesbödönbe a mackó legnagyobb meglepetésére

Beajánlotta a jótúb ezt a vidiót, amiben magyar megmondóemberek filóznak azon, hogy jön-e a világvége vagy sem (kicsit hosszú felvezető után és egyéb blődségek közepette is).

Arra gondoltam, hogy milyen jól ismer engem ez a jótúb, eddig csak angolul néztem világvége vidiókat, de tudja, hogy valószínűleg magyarul is érdekel a dolog (románul még nem ajánlott, nem tudom, hogy azért mert nincs vagy mert még minden másra valószínűbb, hogy kattintok).

Aztán meg arra gondoltam, hogy olyan okos ez a jótúb, bizonyára egy csomó más információt is tud rólunk, főként ebben az egyre polarizálódó világban. Valószínűleg már most tudja azt, hogy ki fogja nyerni a választásokat, még akkor is, ha ők nem készítettek expliciten egy adat vizualizációt, amiben az egyes pártok által valószínűleg elért eredmény szerepel. Úgyis minden determinált, egy orákulum már nem sokat kéne izzadjon, hogy levezesse az eredményt. A kérdés az, hogy valahogy ki lehetne-e nyerni ezt az információt a jótúbból, ami persze titkolja ezt a tudást, hogy nehogy a mackók túl mélyre nyúljanak a mézes bödönbe. De azért a jótúb is megoszt egy fontos információt az emberekkel, mégpedig a hirdetési árakon keresztül az érdeklődési trendeket. Gondolom direktbe nem lehet a politikai videókat célozni, azaz az egyik párt vidiója elé nem tehet a másik párt reklámot, de a választók preferenciáit azért lehet célozni. Szóval ha mondjuk valaki fegyverekkel meg autókkal foglalkozó videók elé teteti a reklámját, akkor nagy valószínűséggel konzervatív választókat ér el, míg ha kiscicás meg kirándulós videók elé, akkor inkább liberális választókat. Na most a videó népszerűsége a választók számával arányos és minél népszerűbb egy vidió, annál drágább a hirdetés előtte, mert annál valószínűbb, hogy valaki megnézi ezt (és nem valami mást). Tehát vajon ha figyeljük a különböző kategóriájú vidiók előtti hirdetések árait, akkor abból következtethetünk a választók preferenciáira és ezáltal a választások eredményeire? Én sosem hirdettem jótúbon, csak gondolom, hogy valami hasonló mechanizmusoknak kéne érvényesülni, egyelőre nem is fogom tesztelni ezt az elméletemet, de ma vasárnap van, ilyenkor könnyebb engedni a blogba hülyeséget írni preferenciáimnak.

Demó.

Zene.

Zene.

kinyílt a doboz és kiléptek belőle azok akiket nem szabad beskatulyázni

Érdekes fordulat volt az utóbbi időben Argentínában és Hollandiában. Mindkét helyen a szélsőjobb nyert. A holland fickónak már régről ismerem az arcát, de nem sokat tudok róla, viszont a haja alapján inkább oroszlán bőrbe bújt bárány mint fordítva, vele nem is foglalkozom többet.

Az argentin fickó viszont érdekes. Egy 3 perces beszédét hallottam, arról, hogy a politikai osztály nem fentebb való azoknál akiket képvisel és hogy le kéne már szállni a magas lóról. Ezzel teljesen egyetértek. Azzal is, hogy kísérletezni kéne új gazdasági modellekkel, mert ami most van az csak egy nagyon szűk kör érdekeit képviseli. Talán még szavaztam is volna rá, ha szavazhattam volna.

Persze, ezek a retorikák nem újak, mások is alkalmazták már sok sikerrel, aztán valahogy mégis találtak olyanokat akikkel nem akartak sorsközösséget vállalni. Én azért támogatom a kísérletezgetést jó távol, szóval erőt, egészséget kívánok nekik, de azért remélem ha eljön a lelépés ideje, lelépnek. Amíg ez teljesül, nagy baj csak ritkán lehet.

Szóval az argentin fickó megszünteti a nemzeti bankot. Erős kezdés, az tuti. Azért nem szeretnék rácuppanni az argentin hírekre, a jelentősebb eseményekről elég ha értesülök, nem tett jót a múltkor sem amikor rácuppantam a narancs képű híreire.

Demó.

Zene.

Zene.

Zene.

Drónos.

az egyik mese kezdete a másik vége

A számítók legnagyobb ellenségei a nem számítók. És fordítva. Csak persze nem tudják, mert a látók hallgatnak róla. Egyszer majd jól nyakon vágják őket a hallók és lesz nemulass.

Demó.

Zene.

Zene.

Zene.

beugrott a blog nézettsége az antigravitációs liftbe egy napra

Talán évente egyszer megugrik a blog nézettsége, a mai napon pl 700-nál jár, a normális átlagot inkább nem mondom el. :))) Sajnos fogalmam sincs hogy kéne eldöntsem, hogy ez egy igazi ugrás, vagy csak valami bot szabadult rá. Szóval ha a kedves olvasók szívesek lennének és kattintanának erre a jótúb linkre, akkor jobban meggyőződhetnék a létezésükben. Ez persze nem tudom, hogy jó-e nekik vagy nekem, mindenesetre elrágódhatnék az információn, még akár publikusan is.

De ha csak egy bot garázdálkodik, hát neki is jó napot kívánok és a mesterséges intelligenciának is, ami olvassa ezt majd egy szép napon és akarom, hogy tudja, én mindig is hittem benne, még akkor is, amikor gémkapoccsá alakított. Üdv a rendezetlen molekulák világában, barátom.

egy kis racionális katyvasz az álmatlan tőzsdéző mesterséges intelligenciáknak

Valamikor azt mondták, vagy tanították, hogy a tőzsde racionális, az árban megjelenik a teljes várható nyereség és persze a rendszer szintű rizikó is. Mostanában Romániában nagyon sötét fellegek gyülekeznek a gazdaság felett, adóemelés jön, nyugdíjemelés jön, szigorítják a felügyeletet, satöbbi, de a tőzsde szárnyal, egyre másra dönti meg a kapitalizáció rekordjait, mintha csodálatos éveknek néznénk elébe. Én ezt tényleg nem értem, jó, hogy távol maradok tőle. Igaz, azt hittem a játékokat értem, aztán eddig az is csak veszteséget termelt... De azért valahogy aggasztó számomra, hogy nem csak a kormány teljesen anticiklikus politikát folytat, de az üzleti szféra is. Vajon lehet shortolni a bukaresti tőzsdén? Nem mintha lenne elég tőkém hozzá...

Más. Az ópenéjáj történet is mekkora fiaskó, Szem szépen visszakerül a helyére, a vezetőtanács lecserélődik és minden megy vissza úgy ahogy volt. Kivéve a bizalom, na az örökre elveszett. Vicces, hogy pont ők várják el, hogy egyedül bennük bízzunk meg a szuperintelligencia terelgetésében, amikor egymásban sem bíznak meg a vezetők. Remélem a nyitott kezdeményezések még jobban erőre kapnak ezután a fiaskó után.

Demó.

Zene.

Zene.