Jesus Christ Superstar (1971)

Tegnap este megnéztük a JKS-t.

Az elején nagyon lesokkolt az, hogy mennyire falcsul hangzott az énekesek kiejtése, ugyanis angolul énekeltek. Valahogy a magyarok és az angol kiejtés leginkább csodálatosan inkompatibilisak, pedig a magyar nyelvben sokkal több hang van, fonetikusan messze lepipálja az angolt, valószínűleg itt tényleg az oktatáson múlik a dolog. De hogy miért kellett az angolt forszírozni, arról fogalmam sincs.

Egyébként ez nekem is nagyon megfejthetetlen rejtély, miért zavar néha annyira a csapnivaló kiejtés, máskor meg egyáltalán, pl. ez a Jászvásári csoport nagyon sok Queen feldolgozást nyom és bár a Queen nagyon szívem ügye, mégsem zavar ahogy rengeteg női hang csavargatja Freddie eredeti énekeit.

Na jó, szóval az ének végig fájt.

A zene jó volt, a hangosítás nem volt toppon, de azért működött nagyjából.

Amiért én igazából mentem, hogy gondolkozzam arról, hogy Jézus mit tett hozzá az előző valláshoz amivel egyesíteni tudta a sok kis vallást, arra sajnos nem igazán került sor, mert ez egy modern feldolgozása az eredeti történetnek, a hangsúly teljesen át van tolva a történetvezetés modern értelmezésére. A Jézus eredeti történetében leginkább tényleg csak neki meg Júdásnak van ágenciója és a tetőpont is a Ghetsemane kertben van, persze nekünk anno nem így tanították és nem is biztos, hogy ez a lényeg, de ahogy most gondolkodom én a történetekről, ez így műxik. A szöveg is arról szól, hogy az emberi-isteni létben rejlő ellentmondást hogyan próbálja meg megérteni az ember, de persze a mai ember.

A temesvári öngyilkos programozó lány esete kapcsán beszélgettünk pont most E-vel, hogy hogyan szűrődik be a mindennapokba a vállalati kultúra, hogy most a jó definíciója az, hogy "exceeding expectations" (azaz meghaladja az elvárt szintet), elég nagy fless volt hallani ezt Jézus szájából amint Istennel vitatkozik. Valahogy nem irigylem az angolokat, hogy nekik már 71-ben téma lett az, hogy hogyan is lehetünk jók a modern világban.

Szóval nem azt kaptam amit vártam, de azért most még meg fogom párszor hallgatni, most éppen a magyar verzió szól a fülembe, de nem jobb mint az angol, pedig ha nagyon akarnak a magyar fordítók csodát tudnak művelni bármilyen eredeti szöveggel (bár az azért jó poén, hogy ennek a csúcsa a Frédi és Béni fordítása, a My Fair Lady csak sokadik a sorban, most így első hallgatás után a magyar JKS nincs fent a listán).

A rendezés elég érdekes volt, bár lehet, csak nekem nincs túl nagy tapasztalatom rockoperákkal színpadon, azért a Tim Minchines verzió tovább gondolta kicsit a dolgokat.

Igazából leginkább egy gondolattal maradtam az egészből, amelyet itt forgattam a fejemben míg ezt írtam. Jobb lenne nem leírni, de úgysem számít amit én ide írogatok. Ahogy a dolgok most állnak, lehet Hitlerről készül kétezer év múlva ilyen rockopera. Elég kiszámíthatatlan, hogy kit tagad meg és kit emel fel a nép, főként, ha a fúrkászók jól végzik a munkájukat. Szerencsére engem egyre kevésbé fenyeget az örök élet.

Ja igen, és a legjobb poén, ami elhangzott, az "until I change my mind", azaz amíg meg nem gondolom magam. Ez a jelen univerzális gondolata, legalább annyira, mint kétezer éve az, hogy jóban kell lenni Istennel.

Angolul. Magyarul. Film részletek (1973).

La bohème (1896)

Kele Brigitta énekelte a Mimit, el kellett menni megnézni megint, mert amikor jó pár éve láttuk akkor csodálatos volt.

A bohéméletben van négy srác, akik úgy viselkednek mint a bohémek, de pozőrök, meg két csaj, Mimi és Musette, akik igazi bohémnek születtek, de sajnos Miminek meg kell halnia, mert Mimi gyenge. De annyira szívszorító ahogy meghal, hogy nem is tudom, miért megyek megnézni időnként. Főként, hogy annyi halál van már körülöttünk. Néha csak számokban látom, néha képen, néha videón. Fene tudja, mi az igaz és mi a fikció már. Fene tudja, ki az erős és ki a gyenge. Az igazi tragédia, hogy nem tanulunk semmit a Mimi halálából, már 100 éve, az embernek élnie kell és szeretnie, a többi nem számít.

Zene.

my fair lady (1956)

Lehet, hogy az amit mi különbözőnek látunk, az valójában ugyanaz a dolog, csak valamilyen lényeges paraméterében elcsúsztatva egy fél periódust. Liza és Higgins valójában ugyanolyan erős jellem. A tea és a kávé egyaránt jó az álom elűzésére, csak más és más napszakban. A népek ugyanazt akarják, csak egyesek fiatalabbak mint mások. A konzervativizmus gyermeke a liberalizmus, csak az öreg nem tudja elfogadni a haladást.

Aki lepkéket gyűjt, egyszer oroszlánokra fog vadászni.

A gondolatok az érzelmek integráltjai időben.

A színházba járás az elvágyódás otthonról.

Satöbbi.

Zene.

Die Fledermaus (1874)

Vasárnap megnéztük a Denevért. Eredetileg a Traviatat akartuk megnézni a román operában, de nagyon tele volt a terem és már csak drágán voltak rossz helyek, a magyar operában meg a második sorban szélre kaptunk helyet.

Nem fogok most sem sokat elmélkedni, de hadd ajánljak egy alternatív értelmezést: néhány unatkozó, de amúgy tisztes polgárt sötét háttérhatalmak egymásnak ugrasztanak orosz pénzen, mert a grandománia és a hülyeség mindig is kéz a kézben járt. Persze a végén mindenki nevet, de a bizalom egy életre elveszett.

Demó.

Zene.

top 5 kedvenc operám

Én nem értek a zenéhez, nincs hallásom és nem is tanultam róla, bár állítólag nagyon matematikus dolog, ezért, ha egyszer veszem a fáradtságot és elolvasok egy könyvet, akkor lehet, hogy sok minden kitisztul a fejemben. Aztán meg még jobban összekuszálódik, így szokott ez lenni.

Ugyanakkor szeretek zenét hallgatni, de ez mostanában azt hiszem, nagyjából mindenkire igaz. Nézni is szeretem a zenét, a román zenét, főként a mostanit pl. leginkább csak nézni szeretem.

A klasszikus zenét is szeretem, ez már nem mindenkire igaz, de szerintem a legjobb mégis csak a klasszikus zene, a legtöbb változatosság, energia, ritmus, stb abban van. Nem minden nap hallgatok klasszikus zenét, de azért elég gyakran, szerintem minden héten pár órát igen. Mivel sok időt töltök a gép előtt, nem egy nagy megvalósítás ez, benyomni valamit a háttérbe.

Az operát is szeretem, élőben is, amikor diák voltam, nagyon sokat jártam, mert ott volt az egyetem az opera mellett és baromi olcsó volt a jegy (ha jól emlékszem, 12500 lej volt és 100 lej a vörös kereszt adaléka, azaz mostani lejben 1.26, ehhez képest, mondjuk vasárnap már 70 lejes jegyet vettünk, de a legolcsóbb is 40 lej olt. Persze, mondjuk a Scalaban meg 350 euró a legolcsóbb jegy, legalábbis amikor legutóbb néztem, ennyi volt, ez az arány azért befigyel amikor ezekről gondolkodom.) Akkoriban nagyon sokszor megnéztem mindent, de ötletem sincs, hogy mondjuk a Traviatát tízszer vagy negyvenszer láttam a négy év alatt. Viszont akkoriban valahogy nem volt az, hogy úgy jöjjek ki az operából, hogy ezt jobb lett volna a jótúbon megnézni, olyan gyenge volt. Lehet azért, mert akkor még jótúb sem volt. :) Vagy csak én értékeltem kevesebbre az időt amit az operában töltöttem. A lényeg az, hogy az évek során nagyon megcsappant az operába járás, szerintem volt olyan év, amikor egyszer sem voltunk. Mostanában egy kicsit próbálunk megint menni, de az már sikernek számít, ha legalább az egyik főszereplő jól énekel, általában egyébként a nők szoktak ezek lenni. Aztán néha még szerencsénk is van, pl. jó múltkorjában voltunk egy Bohémléleten a magyar operában és Kele Brigitta olyan Mimi-t alakított, amilyent se előtte, se utána nem láttunk. Persze némi gúgel felfedte, hogy a Metropolitanban is énekel, szóval...

Szóval szeretem az operát, egy toplistának nincs értelme, ez a bejegyzés inkább a miértről szól, mint a miről. Szóval nincs sorrend és szomorú lennék, ha az összes többi opera ami nincs ezen a listán mágikusan kitörlődne és ezután csak ezeket lehetne hallgatni, de nem is akarok végtelen bejegyzést az összes operával amit láttam.

Ja, egyébként operában csak Kolozsváron voltam, természetesen mindkettőben, a magyar egyébként sokkal konstansabb minőséget hoz, legalábbis megítélésem szerint, meg egyszer Szegeden, de már nem is emlékszem mit láttam ott.

Akkor a lista, amihez most tudok valami jó okot írni, hogy miért szeretem.

1. Traviata. Ez mindig is a lista része lesz, ugyanis egy Traviatán találkoztam Eszterrel. De egyébként a történet is elég modern és tetszik és a szabadságról szól, meg arról, hogy néha a halál könnyebb mint az élet, csak de csak ha az ember felemelt fejjel élt és nem hódolt be a butaságnak.

2. Rigoletto. Ez azért van a listán, mert valaki másnak a listáján van, aki nekem nagyon fontos. És egyébként nekem is nagyon tetszik, a 3. felvonásban a kvartett óriási, főként, ha mindenki jól csinálja (sajnos nekem ritkán volt ehhez szerencsém, de van jótúb). És persze megint a történet az én szájam szerinti, szerintem az élet lehet nagyobb szenvedés mint a halál, ez az igazi tragédia, nem az, amikor két szerelmest befalaznak a piramisba.

3. Tosca. Itt is van egy erős női karakter és rengeteg jó véres halál és hát a csillagos ég, meg a Tosca siráma. És gonosz árulás, amit a becsületes ember nem tud leküzdeni, mert a világon a vezetők mindig árulással kerülnek pozícióba és mindig elárulják azokat akiket vezetniük kellene.

4. Turandot. Ennek kifejezetten nem tetszik a története, egy hímsoviniszta sztori, de a Nessun Dorma az az ária, amire csak ha gondolok is libabűrös lesz a hátam, ezért nem maradhat ki.

5. Carmen. Na legyen egy nem Verdi/Puccini is. Talán ennek a legemberibb és legprimitívebb a története, mégis talán a legütősebb és legtragikusabb, szerintem. Az, hogy minden jól indul az elején, de aztán az örök szerelem kihűl és csak a sérelmek maradnak, talán egyetlen más operában sincs ez így elmondva (legalábbis amelyeket láttam), pedig gondolom ez az átlagos emberi tapasztalat. Ez elől menekülünk a művészetbe, sportba, játékba, egyebekbe, meg mostanában egyre inkább a más karjába. Ja, és ebben láttam a legkreatívabb módokat ahogy Don José megöli Carment, még olyan is volt, hogy egy fából készült bikával (amellyel gondolom gyakorlatoztak a torreádorok anno) nyársalta fel, eléggé meglepett amikor először láttam. :)

Zene.

La Fanciulla del West (1910)

Tegnap este voltunk a román operában, megnéztük a La Fanciulla del West című Puccini operát, amit ha jól értem, a kolozsvári román opera eddig nem játszott.

Az az igazság, hogy nekem nem tetszett. Ez volt az első olyan opera, amelynek elolvastam a wikipédia oldalát mielőtt elmentem volna és már ott is elég zavarosnak tűnt a történet és persze az is intő jel volt, hogy nem hal meg senki. A másik baj meg az, hogy most egy kicsit rossz a hallásom, valahogy a fültisztítás elmélete és gyakorlata nekem most nem nagyon találkozik jól. Szerencsére fülhallgatóban tudom jól bömböltetni a jótúbot, szóval csak apró kellemetlenség. Viszont így elég nehéz volt megítélni, hogy azért hallom halknak az éneket, mert nem bírja szuflával a szoprán, vagy csak a pár decibeles deficitemnek köszönhető. Ezért nem is fogom nagyon kritizálni az éneket most. Nem mintha máskor nagyon hozzáértően tudnám tenni, de azt el tudom dönteni, hogy mi tetszik és mi nem. És azt is tudom, hogy a stúdió meg a színpad között mekkora a különbség, de ettől még van aki meg tudja énekelni színpadon is amit meg kell.

Szóval az van, hogy én nem vagyok eléggé zeneértő ahhoz, hogy a zene újszerű megoldásait értékelni tudjam, pláne nem egy 1910-es miliőben. Szóval a szakma nagyra tartja a zenét, de én egyszerű ember vagyok és hiányzik nekem a Tosca csodálatos csillagos ég áriája, pedig szinte ugyanaz a jelenet meg van itt is, a fickó készül a halálra és üzen a nőjének. Kicsit úgy tűnt nekem az egész történet, mintha egy fordított Tosca lenne, itt mindenki becsületes, betartja a szavát és még a bandavezér is egy igazi lovag és a végén ellovagol a nőjével a naplementébe. Na, hát ez az egész történet ma már nagyon sántít nekem, az amerikaiakról messze nem a becsület és megértés jut eszembe, pont fordítva, az értelmetlen halál mindenhol kivéve az 1%-ot, ők baromi jól megtanulták elkerülni, lassan a milliomosok férfiak és nők 60 felett új életet kezdenek mint morális világítótornyok ebben a sötét XXI. században.

Persze az is lehet, hogy csak nem érett meg bennem a téma, ha van jó jótúb verzió belőle, akkor adok még majd esélyt neki. Érdekes adalék a végére, hogy mostanában az opera már felteszi az előadás végi tapsot, szóval itt megtekinthető a tegnapi produkció. Ha az én tapsomat nem halljátok ki, az nem véletlen. :)

És mivel sosem lehet egyetlen wikipédia oldalt elolvasni, mindig kell egy kicsit kalandozni, ezért kicsit beleolvastam a Pucciniről szólóba és hát szerintem a mai világban keményen cancelleltük volna a fickót, talán már akkor, amikor viszonyt kezdett egy másik szoknyapecér feleségével, de akkor tuti, amikor a felesége igazságtalanul meggyanúsította a cselédjét amire az öngyilkos lett. Elég durva sztorik. Szerencsére az akkori társadalom nem cancellelte Puccinit. Lehet, akkor nem lenne Tosca meg Turandot, meg a Nyugat lánya sem. Lenne más. Nehéz ügy, most nem megyek bele a cancel kultúrába.

Zene.

újévi koncert

Tegnap voltunk az újévi koncert második ismétlésén. Egész jó volt, csak nagyon rövid, mindössze 1 óra 10 perc.

Zene.

Die Fledermaus (1874)

Ma este operában voltunk, A denevért néztük meg és elég jó volt, tetszett.

Azt hiszem, az operett egyes elemei még most is megszívlelendőek. Pedig ma már nincs szükség szobalányra, mosógépe, mikró sütője van mindenkinek, gépek szolgálnak ki mindenkit, úriasan élünk. De úgy látszik, van még mit fejlődnünk, talán mindenkiből színész kell legyen, hogy megértse, a nő is lehet férfi és ez teljesen természetes.

Zene.