filmek

Ebben a hónapban nem sikerült olyan sok filmet megnézni, de történt elég egyéb esemény.

The Nun (2018): Ez ilyen kis ijesztegetős film, amiben kb. az a lényeg, hogy egyes jelenetek nagy hatással legyenek, az, hogy mi van köztük, nem annyira lényeges, a történelem, a vallás, a ráció mind másodlagos. Én eléggé immunis vagyok azért erre a fajta ijesztegetésre, szóval nem tudom, hogy jó-e ez a film vagy nem ijesztegetésnek, akivel szoktam nézni a filmeket, az meg pont fordítva van, nagyon nem immunis, ezért is nézünk nagyon ritkán ilyen filmet. Van benne egy totál a vajdahunyadi várról, ha valakinek az tetszik, akkor megéri a film is.

Hiroshima mon amour (1959): Ez kánon állítólag, nekem nincs olyan nagy film kultúrám, hogy meg tudnám mondani anno mit hozott újat a filmnyelvben. Kicsit fura volt mai szemmel nézni, érződik egyébként, hogy a rendező több dolgot is megmutatott volna, de nem volt biztos benne, hogy mit lehet megmutatni és mit lehet csak elmondani, ma már bizonyára merészebben állnának hozzá ehhez és a mai embernek nem kell sokat magyarázni azt sem már, hogy néha a tettes az áldozat és fordítva. Sajnos azt hiszem, csak kipipáltam ezt a filmet, meg nem értettem, de az is lehet, hogy csak én akarom azt hinni, hogy van benne valami nagy mély logika ami csak huszadik nézésre derül ki, de nekem annyi időm nincs, talán meg kéne nézni jótúbon valaki okos véleményét.

Heat (1995): Már nagyon rég láttam ezt a filmet, az utolsó jelenetet leszámítva semmire nem emlékeztem, ami most is egy nagy fákkjú, mint anno, a valóságban az események pont fordítva kellett volna történjenek, de mivel ez egy film és nem a valóság, ezért így történtek. Egyébként élvezetes az a valóság amit bemutat, annál is inkább, mivel ma már tudjuk biztosan, hogy végleg elmúlt és soha nem jön vissza többé. A mai nagy fenegyerekek kriptóval szerzik meg az emberek megtakarításait és lelépnek amikor le kell, még ha ez sem elég (még).

Darkest Hour (2017): Ezt anno láttam a moziban is, amikor még volt egy társaság akikkel havonta egyszer kábé jártunk moziba. Gary Oldman nagy kedvencem, pedig igazából csak a Leonban meg az Ötödik elemben emlékszem inkább az alakítására. Itt nagyon szépen megcsinálták a maszkot, hogy egyszerre Churchill és Gary is legyen, nem emlékszem már, hogy a maszk kapott-e erre oszkárt, de nagyon megérdemelte volna, Gary ugye kapott rá oszkárt, nagyon feküdt neki végre ez a szerep, amikor egy nagy embert játszik, aki azért tud rémülten ülni a sötétben is, arra gondolva, hogy lehet pár nap múlva apokalipszis. Talán soha nem fogjuk megtudni, mi is történt valójában, főként azt nem, hogy mi ment végbe az emberekben ezeknek az eseményeknek a során. Ez egy elég kényelmes és megható értelmezés, érdemes megnézni, de nem szabad elfelejteni, hogy lehet az emberek fikciók, ha az események nem is. A történelem már ilyen.

Lost in Translation (2003): Az tetszik leginkább ebben a filmben, hogy mennyire tökéletesen valósítja meg azt, ami a célja, bemutatni egy idegen világba tett rövid kirándulást, amikor még nem értünk semmit, csak befogadjuk a dolgokat, ha jó a kedvünk, ha nem, akkor meg távolságot tartunk. Az értelmezés csak utólag jön, ebben a filmben semmi filozófia nincs, de nem is kell. Amikor a gyerekekről értekezik a pasi, az nem filozófia, az csak okoskodás valakitől, akinek már van, valakinek, akinek még nincs. Nagyon jól szól ez a film a semmiről, egy emlékezetes jelenet sincs benne, az egész csak forma, tartalom nincs, de ezt mesterien csinálja.

Old (2021): Shyamalan régen volt számomra érdekes, ennek adtam egy esélyt, a végét leszámítva jó iparosmunka. Az ő filmjeiben mindig az a lényeg, hogy hogyan passzol bele a természetfeletti vagy csak szimplán fura a mi valóságunkba, talán ez lenne a tetőpont, de ez itt nagyon nem teteje semminek, inkább az alja, én kihagytam volna a filmből, mert számomra semmit nem tesz hozzá, de lehet, hogy van elég konteós akinek ez a Krisztus utolsó eljövetele. Csak ha nagyon nincs más, akkor ajánlom.