filmek

Megint nincs nagy kedvem összefoglalót írni az e havi filmekről, pedig most van sok.

The Royal Game (2021): Ez elég jó film és a története is érdekes, egy német író írta braziliai emigrációban a 2. világháború alatt és öngyilkos is lett nemsokára, nem tudta meg, hogy mennyire elé mentek a németek. A film is jó, még úgy is élvezhető, ha az ember tudja, hogy azért a pszichoanalitika nem igazán az amivel mostanában az elme rejtelmeit kutatjuk és hát az ilyen jellegű mondanivalója valószínűleg rendesen elveszett az idők során, mindenesetre azért nem kell törni a fejünket a mentális utazáson és az édes anyaföldön. Talán még ha eljön az ideje, még egyszer megnézem, bár azért remélem mindig lesz jobb film.

Love (2015): Ezt 3d-ben néztem, véerr sisakban, ahogy a rendező úr megálmodta, de nem volt nagy fun, kényelmetlen egyelőre így filmet nézni és hát elég uncsi is volt a film, sajnos a rengeteg szex sem dobja fel igazán. Én értem, hogy szar az élet, de azért egy szerelemről szóló filmben néha mosolyoghatnának is. Persze, ez nem az igazi szerelem, ez a szerelem hoteles verzió, amiből nem menekülünk ez Enter the Void óta, értem én, de akkor is. Dolgozhatott volna még a rendező úr, mert tud ő jó történetet kitalálni, de ez nem az.

Martyrs (2008): Ezt azért néztem meg, mert egy jótúber aki érdekeseket mond általában, azt mondta, hogy ez a legmélyebb értelmű horrorfilm. Hát nem, ez horrorfilm egy óriási álfilozófiára építve, aminek semmi értelme amúgy, de lehet sok szenvedést bemutatni, aminek szerintem így tényleg semmi értelme. A horror amúgy sem az én műfajom, ritkán is nézek, főként mert E az összes ócska ijesztegetést beveszi, ezért is nézem ezt egyedül, ráadásul ebben nem is nagyon vannak ijesztegetések, csak értelmetlen brutalitás. Amikor megnéztem, arra gondoltam, hogy jól lehúzom majd, de most már nincs energiám, ha valaki viszont azért nézné meg, mert valami nagy ötlet van benne egyesek szerint, azoknak azt kell mondjam, hogy ki lesz ábrándulva.

I Stand Alone (1998): Ezzel megnéztem Gaspar Noé összes filmjét. Ez az első, jó kis költségvetés, jó sok monológ meg séta, első filmnek nem rossz, de ma már nem olyan érdekes az, hogy a magányos ember hogy jut el attól, hogy boldogtalan a párkapcsolatában oda, hogy egyre csak nácizik a fejében meg azt számolgatja, hogy kiket fog megölni. De a vége jó volt, csak ne látszana annyira az, hogy még egy olcsó motelszobát sem tudtak egy stúdióban megépíteni kivehető falakkal, ezért mindenki testközelbe kerül és hát már megszoktam a főszereplőt távolról, de közelről elég fájdalmas. Hát nem valami vidám ez sem, nem is lesz soha semmilyen kedvenc listán fenn, de valószínűleg nem is akar. Az kell mondjam, hogy tényleg a Vortex a kedvenc Noé filmem.

Cloud Atlas (2012): Ez az egyik feel-good filmem azt hiszem. Azt írja a wikipédia, hogy sokan lehúzták. Azok a kritikusok akik lehúzzák, vissza kéne adják a diplomájukat. Mindig van egy-két újabb kis szál amit az ember megold egy megtekintés után, aztán el is felejti, ha nem írja le. Mint én is. Még sokszor fog szerintem ez a film szerepelni a listán, ugye bekerült a sci-fi top5-be is.

The Handmaid's Tale (5. szezon): A 4. szezon nem nagyon tetszett, de ezt most jól megoldották, főként az a vicces, ahogy Serena végigéli a June szerepét, szerintem ez nagyon jó ötlet volt, meg hát ez már rendesen az "és boldogan éltek míg meg nem haltak" része a történetnek és ugye látszik, hogy azért annyira nem is boldog az, aki egy masszív traumán esik át. Azért örvendek, hogy a következő lesz az utolsó szezon, ez már nem annyira érdekes, csak simán nyomasztó és az nem fun.

Minari (2020): Állítólag ez 2020 egyik legjobb filmje. Nekem annyira nem jött be, nem értem mi olyan jó benne, sem a téma, sem a szereplők játéka nem kiemelkedő. Azért ki lehet bírni egyszer, de nem marad le senki sokról ha kihagyja. Még akkor sem, ha érdekli a koreai kultúra.

Babylon Berlin (4. szezon): Imádom ezt a sorozatot és ebben legalább megvan az, hogy bár iszonyú nyomasztó ahogy bemutatja a szegénységet Berlinben immár az 1930-as években, azért jó dolgok is történnek és érdekes az, ahogy végig megmarad a lehetőség arra, hogy másképp alakuljon a történelem, mint ahogy az alakult. Remélem, amikor a sorozat beelőzi a könyveket, megmarad a színvonal. Érdekes, hogy bár egy sorozaton több ezer ember dolgozik több száz munkakörben, mégis könnyebb a dolguk, mint egy írónak, aki egyedül ír egy könyvet és annyi a dolga, hogy egy szövegszerkesztőbe szavakat írogasson egymás után.

Flag Day (2021): Sean Penn az egyik kedvenc színészem, emlékszem a U Turn mekkora film volt a bentlakásban, szerintem többször is megnéztük, de nekem bejött még pár másik szerepben is, még a Fast Timest is láttam. Bár most itt a wikipédia oldalát megnézve, a legtöbb filmjét nem láttam. Na mindegy, szóval ez jó kis lazítós film, de ne várjon senki nagy dolgot tőle és sajnos a témáját is nagyon kesztyűs kézzel kezeli, ami persze érthető is, lévén, hogy a bemutatott pénzhamisító lánya írta a könyvet ami alapján készült, nem látunk bele nagyon a bűnöző bűnös világába, inkább csak kedves családregény egy átlagos problémás amerikai családról.

Don't Worry Darling (2022): Nekem ez bejött, pedig mintha az mondták, hogy lehúzták a kritikusok, de azért szépen kaszált a mozikban is. Én az ilyen párhuzamos valóságos filmekben nagyon messze el tudok kalandozni ha akarok fejben és bár ez a film elég egyértelműen inkább a mostani társadalmunkat kritizálja azáltal, hogy az utópiát egy hím soviniszta múltba teszi, amiről persze a konzervatívak még mindig ódákat zengenek, nekem lenne elég matéria benne elmélázni a saját valóságom és a filmbéli valóság párhuzamain, de írásban nem teszem. De ha valaki szerint még mindig a baby boom korszak az aranykor, akkor hagyja ki inkább.

The Walking Dead (utolsó szezon): A pandémia (most itt hirtelen eszembe jutott, hogy vajon oda kell-e írjam, hogy kovid, mert ha mondjuk 20 év múlva olvasom, lehet, hogy lesz még egy-két aspiráns erre a címre, de hátha nem) elején kezdtük nézni, amikor az volt az embereknek a dolga, hogy otthon üljenek és sorozatokat nézzenek és nem híreket. Az elején nem jött be annyira, mert nagyon jól megcsinálták a zombikat, de aztán szerencsére eléggé háttérbe szorultak és kezdtek az emberi konfliktusok előtérbe kerülni, aminek elég pikáns hátteret biztosít egy zombi pandémia. Na itt kezdett bejönni (mások meg itt ábrándultak ki), akkoriban elég sokat filóztam azon, hogy mit is kell tenni a túlélésért. És persze akkoriban kezdett kialakulni a meggyőződésem arról, hogy a mi társadalmunk is össze fog omlani az éghajlatváltozás hatásai miatt, amiben még mindig hiszek egyébként, csak már megszoktam és nem foglalkoztat annyira. Mindenesetre volt néhány jó példa a bizalomról ebben a sorozatban és bár a végére kicsit kifutottak a szuflából meg a csavarokból, azért szerintem elég nézhető és feltesz néhány olyan kérdést, amit mostanában nem szoktunk feltenni, vagy legalábbis nem így, mert mesterkéltnek tűnik (pl a megbocsátás ugye teljesen másról szól, ha szükséglet is, nem csak virtus). Szerintem fogjuk nézni tovább, bár az eddigi melléksorozatokat kihagytuk, a főbb karakterek azért visszavonzanak.

hát ez van

Ha egyszer a blogokat a művészet egy formájának akarják tekinteni, legyen rögzítve, hogy én ellene szavazok.

Pikszelek.

Zene.

amíg igaz: addig verd a billentyűzetet

Van az életnek algoritmusa? Mármint annak, hogy jól éljünk.

Most csak néhány gondolat kiömlik a fejemből a blogger szerkesztőbe, remélem, még mielőtt elérik a billentyűket, a nagy hülyeségek filtereződnek.

Szóval ahhoz, hogy algoritmusa legyen, kell legyen célja az életnek? Nem, szerintem nem, hiszen a számok sorának nem célja sorban állni, de attól még vannak rendező algoritmusok. Persze, valakinek el kell dönteni, hogy rendeződni kell, én nem hiszek a tudatos életen kívüli lényekben sem. Bár azért több lépcsős rendezés elképzelhető az életben, mondjuk ha először egy kis oroszlán elől kell elfutni, az sokaknak sikerül, aztán egyre nagyobb oroszlán elől kell elfutni és akkor egyre csak rendeződik a gyors futók halmaza.

Igazából nem ezért akartam ma erről írni. Hanem azért, mert a jótúbnak bizonyára van algoritmusa, mi halandók nem ismerjük, ami talán jó. Talán senki nem ismeri, mert a paraméterek tanultak és jelentős hatással lehetnek az algoritmus viselkedésére. Például lehet, hogy bizonyos napokon bizonyos tartalom eleve több lehetőséget kap, pl. nyáron a hideg sörről szóló tartalom. De lehet, hogy még nincs jó osztályozójuk, hogy eldöntsék mi szól a hideg sörről, ezért ilyen algoritmussal nem próbálkoznak.

Mindenesetre, lehet, hogy mindenki aki jótúbra pakolász fel tartalmat, az egyszer elgondolkodik a jótúb algoritmusán és megpróbálja kitalálni, hogyan lehetne becsapni azt. Vajon az emberek mekkora része gondolja úgy, hogy az életnek is van egy optimális algoritmusa? Az emberek sokszínűbbek vagy a jótúb vidiók? Elvileg a vidiókat emberek készítik, ezért az emberek sokszínűbbek kell legyenek, viszont a vidiókban gyakran véletlenszerű faktorok is közrejátszanak, az emberek viszont félnek a saját életüket kockadobással irányítani. Már azt is nehéz eldönteni, hány oldala legyen a kockának.

Ugyanakkor, jó lenne, ha az életnek lenne algoritmusa, mert akkor azt tanítani lehetne. Persze, az iskolában tanulunk mindenféle dolgot, amelyek nem elsőre egyértelműek, hogy miért hasznosak. A legtöbben azt mondják, hogy haszontalan dolgok, de ugyanakkor nem tudják, mi lenne a hasznos. Főként nem azt, mi az ami univerzálisan hasznos.

Túl mély ez a téma most nekem, nincs kedvem vele foglalkozni.

Zene.

légy jótúb mindhalálig

Tettem fel új jótúb vidiócskát. Most lesz egy néhány rövid vidió a csatornámon, mert készítettem jó pár nyers vidiót amerre jártunk és minden nap választok egyet amit megprocesszálok egy pár percet (gyakorlatilag csak a sebességgel szoktam játszani, a színek variálására még nem kaptam rá és egyelőre hanyagolom az egyéb effekteket is) és felteszem. Egyébként azt kell mondjam, hogy bejön nekem ez a rövid jótúb formátum, leginkább mint vidió készítő. Nem érzem úgy, hogy egy 5 vagy egy 20 másodperces vidióban mély gondolatokat kellene közölnöm és azt sem, hogy elrabolom az emberek idejét vele, ha megnézik és nem tudnak meg semmi újat a világról általa.

Nekem mostanában amúgy is van egy tendenciám, hogy egyre több vidiót készítsek, mert valamennyire tényleg segít az emlékezetem által kiszelektált dolgokat mégis megőrizni az utó-koromnak. És ami megmarad a fejemben, az sem valami jó minőségű. Ha egy kacagó emberre gondolok, nem kezdek el vihogni, de ha egy kacagó embert nézek vidión, nem tudom megállni legalább egy mosoly nélkül. Hát még ha fontos is számomra az az ember.

Mostanában azt mondják, hogy a telefon megöli az emberek átéléseit, de ez az én esetemben nem igaz. Én magam ölöm meg azokat a mágikus átéléseket, mindig valahova elkalandozik az agyam, ami csak a helyzet apró részletétől függ, ami aztán nem is kerül megörökítésre a memóriában és így a hozzá tartozó gondolat is elveszik. Ha odafigyelek arra, hogy vidiót készítsek, akkor jobban odafigyelek a helyzetre is. Sőt, azzal, hogy próbálom kitalálni, milyen szög, stílus, ez-az mutatna jobban vidión, kicsit jobban beépül a helyzet a helyzetek hierarchiájába ami a fejemben kavarog. Arról nem is beszélve, hogy próbálok nem mutatni embereket, ezért jobban oda kell figyelni rájuk is. De azért az valószínű, hogy kicsit tényleg kevésbé vagyok aktív a társaságban, ha éppen vidiót készítek. Nehéz kimatekozni, hogy akkor ez most jó vagy nem, egyelőre most ez van, aztán majd valamikor más lesz.

Zene.

szünet

Egy hét szünet jön, nem érdemes ide jönni közben.

Egy jó kis vidió addig.

Zene.

a béka akit sörben főzek puhára

Megnéztem Lex új beszélgetését az éghajlatváltozásról. 4 óra, de mivel ez a téma nagyon fontos nekem, befektettem az időt, figyeltem is nagyjából. Azt hiszem, az az üzenet, hogy nem kell aggódni, mert az emberiség okos és könnyen idomul a változásokhoz. Azt mondják, hogy amikor fél és egy méter közötti tengerszint emelkedésről van szó, akkor a média mindig az egy méterről beszél. Azt mondom, hogy amikor buta emberekről, meg okos emberekről van szó, a média mindig az okos emberekről beszél. Engem csak arról győztek meg, hogy tovább fogunk menetelni a kihalásba, pont azzal, hogy próbálják meggyőzni az embereket, hogy nem olyan nagy a baj, elmulasztjuk a lehetőséget, amikor még érdemben lehetne tenni valamit. Lehet, hogy tényleg nem fog teljesen kihalni az emberiség, de én nem hiszem, hogy a túlélők között leszek. De egyébként már megbarátkoztam ezzel, túl komoly befektetés lenne még egy pár extra évet összehozni, az élet amúgy is csak gyertyaláng az örök sötétségben.

Azért gyengécske ez a Lex gyerek, ha a Limits to Growth-ot nem tudta felhozni Lomborg örök növekedés optimizmusára válaszként. Ilyen az, ha valaki azt hiszi, a világ közepén él, ahol a kormány nagyjából tudja mit csinál. Én Romániában sosem számolok azzal, hogy a kormány meg tudna oldani bármilyen kis problémát is. Amikor úgy tűnik, hogy valamit megoldottak, mindig tudom, hogy valaki a háttérben nagyon jól járt és az emberek többszörösen fogják megfizetni a pillanatnyi jólét árát. Ugyanakkor most gondoltam arra, hogy lehet, ez a limitáló faktor ebben az országban, mindenki aki érti mi történik, vagy elhúzott, vagy itt maradt, de kivonja magát az igazi problémák megoldásának felelőssége alól és pótcselekvéssel mímeli az érdeklődést. Mint én itt a blogban. Olyan érdekesen kanyarognak ezek a mondatok, kezdem élvezni a körhintát, messze még a hányás.

Zene.

da-da-da mondta az ukrán webművész és bevonult a művészettörténelembe

Azon gondolkodom, hogy az első világháború mennyire átformálta a művészetet, megjelent a szürrealizmus, meg minden egyéb is. Én szeretem a szürrealizmust, meg az art decot, sőt, a második világháború után következő még absztraktabb dolgokat is. Remélem az ukrán háború nem válik harmadik világháborúvá. Viszont esélye lehet ugyanúgy felforgatni a művészetet, de most a mesterséges intelligencia segítségével. Ha egy-két éven belül véget érne a háború, addigra a mesterséges képszintézis oda fejlődne, hogy mindenki mindenféle nyelven kifejezhetné a gondolatait képekben is, nem csak írásban, ami egy elég lokalizált kifejezési mód. Viszont képekben az ukránok sokkal univerzálisabban tudnák kifejezni azt a rémálmot amit most átélnek és mivel sokan is vannak és koherens is lesz a látásmódjuk, magukra húzhatják a művészettörténelem kondérját.

Zene.

a kihalás veszélye feneket

Újabb párhuzam a 90-es évek és a mostani évtized között. Mostanában sokat beszélnek arról, hogy megszűnik pár erdélyi nyomtatott újság és hát az egész nyomtatott újságipar felett eléggé gyűlnek a fellegek.

A 90-es években is kihalt nagyjából két média formátum, persze nem sokan vették észre, mert eléggé távol estek a fősodortól.

Az egyik a nyomtatott játék magazinok voltak. Nekem a magyar játékújságírás abszolútumát a CoV jelentette és annak leáldozott a 90-es évek közepére, azt követte a PC Ultra és a PC Zed, ezekből is olvastam 1-2 számot, már messze nem voltak olyan jók, de azért működtek. Meg volt még a Pc-X meg a PC Guru, az előbbi szinte mind eljött Gyergyóba is, az utóbbi megint nem. Aztán voltak a cd mellékletek, ami maga volt a mennyország akkor, amikor még nem volt az embernek internetje otthon. Igaz, hogy nem teljesen halt ki a nyomtatott játéklap a 90-es évek végével, a Gamestar meg a PC Guru elég sokat húzta, nálunk meg a Level, de ezek már messze nem voltak olyan színvonalasak mint a 90-es években és a cd melléklet is kezdte értelmét veszíteni az internettel. Mostanra azt hiszem már teljesen megszűnt a nyomtatott játékújság Magyarországon és Romániában is, mert a jótúb és a tuiccs átvette a helyét és igaz ami igaz, sokkal jobban megoldják a feladatot. Szerintem. Azért még nosztalgiából néha elolvasok egy-egy jobb CoV cikket, főként mivel már hozzáférhető az egész és lapozgatható kedvemre.

A másik dolog ami megszűnt, a lemezújságok voltak. Ez aztán igazán ismeretlen jószág volt. Az volt a lényeg, hogy írtak egy programot, ami gyakorlatilag szöveget jelenített meg és azt lehetett olvasgatni. Még az internet előtti érában indult a dolog és a demoscene körében volt egy népszerű kommunikációs forma, írták az emberek a cikkeket meg híreket a népszerű lemezújságokba, amelyek többé-kevésbé rendszeresen lehozták ezeket, némi szerkesztési munkát is elvégezve, bár ez ugye kulisszatitok. Magyarországon valahogy nagyon népszerűre sikeredett ez a műfaj és messze kinőtte a demoscenet, a végén már volt olyan játékújság is, ami diszkmag és cd újság is volt egyben. Romániában nem tudok arról, hogy a mi kis körünkön kívül valaki belevágott volna, ezért négy mondatban el is tudom intézni az egész történelmét a jelenségnek. A legtöbb számot megért lemezújság a miénk volt, amiben két osztálytársam, én, és egy felettünk járó srác dolgozott, 5 számot ért meg, nem nagyon hallottam senkiről aki olvasta volna, nem is volt valami jó, én leginkább játékokról írtam, de voltak irodalmibb próbálkozások és poénkodások is a többiek részéről és persze a titkos menüben az extra szaftos dolgok. A (középiskolai) osztályunkban még egy srácot megihlettünk, ő egyedül csinált mindent, ráadásul egész jól rajzolt Paintben, szóval inkább egy képregényre hasonlított amit készített, két szám is elkészült, biztos a harmadik is készülgetett valamennyire amikor feladta. Két osztállyal felettünk is készített egy srác egyet, ez leginkább a metálos témákról szólt és szintén sok kép volt benne, bár ahhoz azért túl jók voltak, hogy mind saját lett volna, ha jól emlékszem, egyetlen számot ért meg a dolog. Aztán még volt egy felsőbányai srác, akivel már emailt is váltottam anno, ő is készített lemezújság motrot, de mint most megtudtam tuitteren, nem sok cikk készült belé, szóval ez csak egy fél számnak számít. A román általam ismert demoscene nem termelt más lemezújságot, lehet azért, mert nem volt akkora hatással a magyar scene rá, mint ránk, magyar srácokra. Ezt is felváltotta az internet, az információáramlás végtelen sebességbe kapcsolt a valós idejű csetelés révén, az átgondoltabb cikkekre meg már nem volt szükség. Én szerettem lemezújságot olvasni, de azért jobban szeretem azt ami most van, mindenki karnyújtásnyira van, csak meg kell szólítani (na ez már más tészta, de ez a probléma régen még rosszabb volt).

Vissza a jelenbe. Szóval a papírújságok szerintem ebben az évtizedben kimúlnak és azt kell mondjam, hogy én nem sajnálom olyan nagyon. Bizonyára emberileg nem túl vidám a dolog, munkanélküliség, kölcsönök, válság, ez-az. De ugyanakkor amit most nyomtatott sajtóként eladnak az egy elmaradott vicc ami nagyon nem felel meg a mai világ követelményeinek és minél hamarabb túllépünk rajta, annál jobb. El kell végre felejteni azt, hogy strukturált adatokat strukturálatlan módon adunk át. Főként mivel a legritkábban sikerül hiba nélkül, elég csak elolvasni egy cikket a gdp adatokról. Ezek teljesen feleslegesek, egyrészt az állam bácsi kéne ezeket egy nagyon interaktív és mély felületen közölje, vagy ha nem teszi, akkor a média. A számok puszta közlése fölösleges, a történetet kéne elmesélni, hogy mi volt és mi lesz és ha nem az lesz, amiről egy negyedéve még azt gondoltuk, hogy lenni fog, akkor miért nem az lesz. A modern médiának az emberekről kell szólnia és ezt sokkal jobban lehet hanggal, videóval, illusztrációval átadni, mint sok-sok betűvel egy fehér háttéren. Persze, talán a politikai elemzésnek is helye lehetne, de ez túlontúl nagy felületet ad a porhintésnek, szóval én már nem is igazán olvasom. A tényeket pedig videóval, hanggal, strukturált adatsorokkal kell közölni, maszlagnak nincs helye. Szerencsére lassan a mesterséges intelligencia megoldja a strukturálását a rengeteg strukturálatlan adatforrásnak, már csak azt kell elérni, hogy olyan helyekre is adatforrást tehessünk, ahová egyeseknek nem érdeke ez, pedig közterület.

Zene.

a zigazi tragédia

A történelemben először van lehetőségünk arra, hogy mindenki üzenjen az utókornak, egy jótúb videót bárki készíthet, még az is aki írni sem tud. És az emberek nagy része ezt a lehetőséget arra használja, hogy fék nyúzokat kürtöljön szét az éterbe. Mondjuk nem könnyíti meg a dolgot, hogy valószínűleg az abszolút igazság túl bonyolult ahhoz, hogy a csekély 100 milliárd agysejtünkkel felfogjuk, ezért mindenkinek igazából csak véleménye van róla. De legalább az egyszerűen bizonyítható hazugságokról kéne leszállni végre. Mert a generációk közötti aszinkron kommunikáció az egyik legnagyobb találmányunk, meg kéne becsülni.

Legalább a sétában nem lehet hazudni. Új kifejezési módok, új igazságok.

Zene.

42

Mit ad Isten, ma is szülinapom van. Általában nem szoktak ezek a bejegyzések valami jól sikerülni, mert nincs nagyon jó kedvem mostanában, de az az igazság, hogy most nincs is rossz. Aktívan próbálom a rossz dolgokat kizárni az elmémből és elég jól kezd ez menni mostanában. Ha bizonyos dolgoktól eltekintek, egész optimistán látom a jövőt, a kedvenc dolgaim nagyon haladnak, a mestint szakít, a játékok egyre jobban szakítanak a gépemen is, ha jól meggondolom, már most több van mint amennyit az életemben végig tudok vinni. És akkor még vannak a filmek és könyvek is. Csak el kell menekülni a világból a szobámba és máris eltűnik minden gond. Ma pl. ez nagyon jól működik.

Továbbá vannak a torták is amelyeket meg fogok enni. Pl a szülinapi tortáról készült videót tízezren megtekintették. Sok éhes ázsiai, aki hazafelé pörgette a jótúbot.

Valamint vannak a jó kis demók is, amelyeket még megnézek. 40 év után rájöttek, hogy az ős-PC grafikus csipjének is ugyanúgy lehet buzerálni a regisztereit, mint a 64-esét és ugyanazokat az effekteket meg lehet csinálni, mint amelyektől leesett az állunk 64-en. Ha készül olyan emulátor, amely tudja ezt emulálni, szerintem én is megpróbálkozom valamivel egy-két hét erejéig, ez túl érdekes ahhoz, hogy kihagyjam. Van talán nekiveselkedhetnék végre 64-et programozni.

Arról ne is beszéljünk, hogy mennyi sok jó zenét meg fogok hallgatni.

És mennyi hülye blogbejegyzést fogok írni.

Ha megérem.

Azt hiszem, ez utóbbi évben már kezdtem egy kicsit komolyan venni a halált. A longcovid egy olyan rizikófaktor, amit nagyon nem veszünk komolyan és nem értem miért. De talán megúszom, szóval jövőre megint írhatom a hülyeségeimet.

Azt ugye nem kell mondjam, hogy reggel még teljesen más bejegyzést akartam írni... :)

Zene.

Dicsőség Ukrajnának

Nem semmi, az ukránok visszafoglalták Herszont. Szépen lassan, módszeresen.

Ha kitart a nyugat fegyveradománya, akkor a háború ukrán győzelemmel ér majd véget. Ha nem tart ki, akkor is ukrán győzelem lesz, csak pár millió többlethalott és csúnya gerillaharc és felrobbantott színházak és múzeumok az orosz nagy városokban is. Szerintem senki nem akarja ezt.

Ez lesz az első háború, amelyről nem hogy tele van a tévé, de az internet is tele van és az adatközpontok is tele vannak. És ha véget ér, rekonstruálják majd minden egyes résztvevő mozgását a telefonjának a mozgása alapján, de még az ellopott mosógépek sorsa is egyenként dokumentálva lesz. A mai világban a nyers adatok feldolgozása a szűk keresztmetszet, nem a begyűjtése, de a feldolgozás hamar megvan közmunkában, ha több millió ember áldoz napi 1 órát arra, hogy megállapítsa, két fotón ugyanaz az ember van-e, megfejtsen maszatos szériaszámokat, egyeztesse az élőket a holtakkal. Fészbuk helyetti szórakozás.

És akkor majd madártávlatból nézhetjük ahogy Iván bolyong az erdőben, ahogy figyeli a drón és ha megáll, jön a tüzérség és miszlikbe szakítja. Remélem, mindenkinek elmegy majd a kedve, hogy háborúval írja be a nevét a történelembe. 

Remélem, hamar véget ér a háború, de nem hamarabb, mint kell.

Zene.

elméletben a gyakorlat könnyű, mint a lét

Van egy ilyen mondás, hogy vannak az elméleti Darwinisták, akik az evolúcióban hisznek és nem az Istenben, viszont kevés gyerekük van, meg a gyakorlati Darwinisták, akik az Istenben hisznek és nem az evolúcióban, viszont sok gyermekük van, mert azt mondta Isten, hogy be kell népesíteni a Földet. (Meg persze vannak a többiek is, de ők most nem fontosak a narratíva szempontjából :).

Ez a felosztás elég jól korrelál a politikai progresszív-konzervatív felosztással is.

Egy harmadik felosztás, amikor az emberek pénzügyi kockázatvállalását tekintjük. Itt a progresszívek szeretnek kockázatot vállalni és mindenféle újszerű pénzügyi konstrukciókba fektetnek, mint mondjuk a kriptó, míg a konzervatívok maradnak a régen jól bejáratott pénzügyi eszközök mellett, mint mondjuk a tőzsde meg a bankbetét.

Olybá tűnik, hogy a pénzügyi progresszív-konzervatív tengely negatívan korrelál a politikai progresszív-konzervatív tengellyel, azaz a konzervatívok vállalják a nagyobb kockázatot a gyors meggazdagodás reményében.

Aztán pofára esnek, mint mondjuk most az FTX nevű kriptóváltóval. Remélem ez már csak egy újabb bucka lefelé a lejtőn a zéróba.

Mi ebből a tanulság? Ne higgyünk a mesében. De ha hiszünk is, legalább a politikai mesében higgyünk, nem a gazdaságiban, mert az tovább tart és a végén nem kell öngyilkosnak lenni.

Zene.

egy kisebb apokalipszis mostanság

Olvasom, hogy a tuitternél sorra mondanak fel a vezetők, ráadásul a megmaradt dolgozók is kezdenek felmondani, mert visszarendelték őket az irodába. Kezd lassan az infrastruktúra is léket kapni, mert olyan sokan hagyták el a hajót anélkül, hogy továbbadták volna a tudásuk fontos részét, hogy kezd gondot okozni az egész hóbelevanc működtetése. Megérett az idő valami jó kis (állami vagy sem) hekkereknek feltörni őket és kiszivárogtatni az adatokat. Azt hiszem, ha a tuittererzők privát kommunikációi kiszivárognának, olyan kataklizmát indítana el a világban, amelyhez képest a koronavírus járvány és az orosz-ukrán háború kismiska. Ezt teljesen komolyan gondolom, szóval nagyon remélem, hogy nem fog bekövetkezni.

Zene.

Animáció.

ki vezet engem, ha nincs a nyakamon nyakörv?

Tegnap este a művész moziban megnéztem a Ki kutyája vagyok én című dokumentumfilmet, mivel kolozsvári produkció és még időben elcsíptem ezt a műsort.

A film arra épül, hogy a kutyák törzskönyvezési politikája meg a kisebbségek politikája számos párhuzamos vonással rendelkezik és ezt úgy építi fel, hogy elmeséli Talpas, a rendező kutyájának a történetét, aki magyar kuvasz Kolozsváron, a román városban. Hát vannak benne vicces felhangok, de én nem voltam annyira vevő erre az üzenetre, nekem az jött le, hogy a kutya szereti a gazdiját, még akkor is, ha nem kerített neki időben menyasszonyt, hogy utódokat nemzzen és így az amúgy sem fényes genetikai állománya veszendőbe megy. Ami a kisebbségi lét viszontagságait illeti, ott leginkább csak a rinyálás megy, ami persze mindenkinek a joga, meg itt viccesen van beültetve a filmbe, ugyanis szóbuborékokkal vitatkoznak a kutyusok azon, hogy ki hova is való, de az ember tudja, hogy ez csak egy nagyon sarkított interpretáció, amit a rendező legalább már a film elején elismer.

Ami valóban történik, a kutyák viselkedése beragadt néhány mintába, amelyekbe az emberrel való koevolúció szorította százezer évvel ezelőtt és még mindig ugatják az ismeretlent és csóválják a farkukat a gazdinak, pedig ma már a gazdik több százezer ismeretlennel élnek egy városban, köszönhetően a civilizációnak és ahelyett, hogy a kutyáikkal törődnének, inkább a tévét nézik vagy a telefonjukat simogatják. Meg a nemzeti osztályharcon keseregnek.

Mindkét fajnak jót tenne, ha egy sokkal intelligensebb új faj pórázra kötné őket és megtanítaná őket, hogyan kell ezeken a beidegzett dolgokon túllépni, mert most bizony stagnálnak. De a kutyák legalább jópofán csinálják.

Zene.

a mai bölcsesség holnap már tautológia, holnapután meg már nem ér semmit

Azt mondja a közgazdaság, a magas árakra a legjobb megoldás a magas ár. Ezt az elvet másra is lehet alkalmazni. Ezek szerint a fasizmusra a legjobb megoldás a fasizmus. A liberalizmusra meg a legjobb megoldás a liberalizmus. Na és az arany középútra? Hát az arany középút. Az éltre az élet. A halálra a halál.

Zene.

új kinézet

Lecseréltem a blog kinézetét, azt hiszem először a 17 év alatt. Mivel mostanában már használok tageket és a régi nem támogatta a lapozgatást a taggelt bejegyzések között, mennie kellett. Egyébként nem nagyon érdekel, hogy néz ki a blog, még az sem igazán, mi van benne. :) Csak lapátolom itt a ****t.

Ez egy jó kis animáció a történelemről.

Zene.

a jó és a rossz újra összecsap

Amerika újra választ és engem a legváratlanabb helyekről emlékeztetnek erre. Pont most, amikor úgy érzem, fogást találtam a fontos hírek figyelésének kényszere felett.

Tele van a hócipőm azzal, hogy megint a jó és a rossz között kell választani, bármelyik oldalt is kérdezzük. Mindenki ezt mondja és mindenki úgy is csinál, mintha tényleg ez lenne a tét. És lehet, hogy tényleg ez is a tét. De a megoldás nem az, hogy mindig a jót választjuk. A megoldás az, hogy nem választunk. Vagy esetleg építünk valamit, ami választ helyettünk és megtanuljuk azt elfogadni jónak. Lehet, nem is lesz olyan nehéz.

Nem, nem fogom bekapcsolni a szíennent.

Egyébként ha a hosszútávú jót nézzük, lehet jobb is lenne, ha most gyorsan elpusztítaná magát az emberiség 99%-a, legalább nem szennyeznénk tovább a környezetet, jobb pozícióból indulna a következő civilizáció. Ha még néhány technikai vívmányt is sikerülni átadni, még jobb lenne, de mint bizonyítottuk, elég a matek és a fizika, száz év alatt jó kis technikai civilizációt lehet építeni.

Zene.

augmentált valósághoz augmentált történelem

Azt hiszem, Kolozsváron sosem lesz igazi augmentált valóság. Max ilyen sárkányos. Mert egy igazi augmentált valóságban az épületekre a történelmüket kéne vetíteni és azon sokan meglepődnének Kolozsváron. Egyből a kataszteri hivatallal is össze lehetne kötni a dolgot, elsők lennénk a világon a mező modernitásának tekintetében.

Zene.

kínzó kérdések a délutáni kávé előtt

Vajon a történelem sötétebb bugyraiban azért alakult ki az elsőszülött gyerek mítosza, mert amíg nem voltak jó gyógyszereink, előnyt élveztek a családhoz tartozó gyerekek közötti legfejlettebb immunrendszerüknek köszönhetően? Azaz, még nem volt elég fejlett immunrendszerük, hogy ne szedjenek mindenféle betegségeket össze, de amikor hazavitték azokat, a szülőket leszámítva nekik volt a legfejlettebb immunrendszerük, hogy megbirkózzanak a betegséggel, a fiatalabb testvéreik akár életre szóló hendikeppet szedve össze. Így alakítják a víruskák az emberi kultúrát, anélkül, hogy egy pillanatig kérdőre vonjuk csodás mivoltunkat. Talán.

Zene.

készíts még egy eneftét és fogd rá a nyuszira

Nem semmi, a jótúbon a romániai Mirinda az eneftékről meg 3d modellezésről meg tiktok átmenetekről közöl videókat kreatív gyerekeknek akik tanulgatják a számítógépes művészetek módszereit. A magyarországi Mirinda oldalán van három reklám.

Egyébként meg jön az Avatar. Most így hirtelen nem tudom melyik Disney rajzfilm történetét lopja, de majd a hozzáértők biztos felfedik. Azért én megnézem majd a moziban, legalább egyszer. :)

Zene.