szombat, november 12, 2022

elméletben a gyakorlat könnyű, mint a lét

Van egy ilyen mondás, hogy vannak az elméleti Darwinisták, akik az evolúcióban hisznek és nem az Istenben, viszont kevés gyerekük van, meg a gyakorlati Darwinisták, akik az Istenben hisznek és nem az evolúcióban, viszont sok gyermekük van, mert azt mondta Isten, hogy be kell népesíteni a Földet. (Meg persze vannak a többiek is, de ők most nem fontosak a narratíva szempontjából :).

Ez a felosztás elég jól korrelál a politikai progresszív-konzervatív felosztással is.

Egy harmadik felosztás, amikor az emberek pénzügyi kockázatvállalását tekintjük. Itt a progresszívek szeretnek kockázatot vállalni és mindenféle újszerű pénzügyi konstrukciókba fektetnek, mint mondjuk a kriptó, míg a konzervatívok maradnak a régen jól bejáratott pénzügyi eszközök mellett, mint mondjuk a tőzsde meg a bankbetét.

Olybá tűnik, hogy a pénzügyi progresszív-konzervatív tengely negatívan korrelál a politikai progresszív-konzervatív tengellyel, azaz a konzervatívok vállalják a nagyobb kockázatot a gyors meggazdagodás reményében.

Aztán pofára esnek, mint mondjuk most az FTX nevű kriptóváltóval. Remélem ez már csak egy újabb bucka lefelé a lejtőn a zéróba.

Mi ebből a tanulság? Ne higgyünk a mesében. De ha hiszünk is, legalább a politikai mesében higgyünk, nem a gazdaságiban, mert az tovább tart és a végén nem kell öngyilkosnak lenni.

Zene.

Nincsenek megjegyzések: