Érdekes problémákkal küzd mostanában Románia. A fék nyúz a cociális hálókon kezd elképesztő méreteket ölteni, rátámadtak egy mentőre, mert azt hitték, hogy gyereket rabolni jött (ahogy a tiktokon terjesztették egyesek). A Duna meg apad, le kell majd állítani az atomerőmű második reaktorát is. Meg persze a politikusok sem tudtak kiegyezni még.
Ezek mind olyan problémák, amelyekre vannak jó megoldások, nem gondoltam, hogy nekünk ez ilyen nehezen fog menni. Régebben a népek háborúk és járványok következményeként pusztultak ki, valószínűleg ma már nem ez lesz a divat, csak simán a fejlődési versenyben egyik lépés már kifog rajtuk, a társadalom értelmesebb része beolvad a nagyobb népekbe, a másik meg elsorvad otthon és a végén elad mindent négyzetméterre. Persze ez egy lassú folyamat, de azért nem hinném, hogy évszázadokig fog tartani (már csak azért sem, mert akkorra már mind beugrunk a gépbe).
Én azért néha leírom a gondolataimat, bár a gépek bedarálnak mindent ami online megjelenik, szóval olyan nagyon nincs szükség arra, hogy én krónikázzak. Egyébként ha jól emlékszem, a gúgel bejelentett valami kvantum dekriptó algoritmust is, még a politikusok privát beszélgetései is nyilvánosak lesznek egyszer, amikor már csak a történészeket érdekli.
AI.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése