szerda, január 12, 2022

top 5 sci-fi film

Két emberrel is beszélgettem mostanában, akik szerint a Matrx 4 szar volt, szerintem meg jó volt. Mindig előkerül az, hogy mi is egy film lényege, mennyire egy történet elmondása, vagy az, hogy milyen gondolatokat ébreszt, milyen világképet fest elénk. Mostanában számomra fontosabb a gondolat, mint a történet, azt hiszem, valahol mindig is fontosabb volt, de ezt most akkor így expliciten leírom. Még filóztam ebben a blogban filmekről máskor is, de nehéz összekaparni mindent, mert régebben nem teggeltem a bejegyzéseket, mert úgy gondoltam, hogy egy blogot egészben kell olvasni, mint mondjuk egy szépirodalmi művet. A tudományos könyveket érdemes (lehet) csak úgy olvasni, hogy az ember csak egy fejezetet olvas, vagy egy alfejezetet, mert érdekli egy módszer, de nincs ideje a módszer helyéről az univerzumban olvasni, mert mások már bizonyították, hogy a módszer működik arra a feladatra, amelyet meg akar oldani.

Mostanában már úgy gondolom, hogy blogot is lehet úgy olvasni, hogy csak egy valami érdekli az embert, mondjuk valakit érdekel, hogy én milyen filmeket szeretek, de nem kíváncsi a mesterséges intelligenciáról alkotott gondolataimra, vagy a kapitalizmus elcsépelt kritikáira. Megértem. Szóval van tag a filmeknek és bár a mestint és a kapitalizmus is helyet kap a filmekről alkotott elképzeléseimben, azért nem elsődleges szempontok.

Szóval akkor próbáljuk meg befagyasztani ezt a pillanatot és leírni, hogy melyek a kedvenc filmjeim. De sajnos ennek nincs értelme, mert sok filmet szeretek, nem tudom őket sorrendbe rakni, mert nincs is értelme annyiféle filmet sorrendbe rakni. Szóval ma a kedvenc témám, a sci-fi-ben próbálom felsorolni a kedvenc 5 filmemet, de az is lehet, hogy most nem jut eszembe, de van valami film ami még ezeknél is jobban tetszik. Persze jó kérdés, hogy lehet annyira jó, de mégsem emlékszem rá, de azért az én memóriámmal ez nem lehetetlen. :) Egyébként lehet, hogy fogok írni még listát nagyon jó sci-fikről, de ezek most a kedvencek. Egy-egy mondatot írok csak róluk.

Total Recall (1990): Nagyon régen láttam már, akkoriban minden dolog benne volt ami nekem tetszett egy filmben: Mars, identitászavar, három mellű nők (no, ezekből sajnos nem lett toposz), a világ megváltása, csavar a csavarban. És persze kellően poénos is és bár anno nem értettem, van benne elegendő kapitalizmus kritika is, ez a két dolog csak mostanában vált számomra a jó sci-fi elengedhetetlen kellékévé.

The Matrix (1999): Ezt nem olyan régen láttam és ugye részekben a Matrix 4-ben is benne volt. :) Na jó, ezen a filmet sokat filóztam és látványos is és amúgy is 99 volt a csoda év a filmiparban, nincs nagyon mit rugózni rajta.

Edge of Tomorrow (2014): Ez a film a vágás miatt annyira zseniális, meg valamiért nekem nagyon bejön, amit még mindig nem értek, de talán ez az a film a listámon, ami a legkevésbé van az emberek legjobb sci-fi listáin, de nekem igenis itt a helye most.

Gravity (2013): Na ebben meg a látvány az ütős. Meg az, hogy a fizika törvényei talán itt vannak a legkevésbé megszegve, talán bizonyos pályaadatokban néhány együtthatóval kéne egy kicsit csalni. Meg valószínűleg ember nem bírja ki ép ésszel azt amin a főszereplő keresztülmegy, még akkor sem, ha űrhajós.

Cloud Atlas (2012): Itt a történet a csodálatos, meg persze a képi világ is, főként az a vicces kavarás a szereplők különböző korokban játszatásával. Nekem jobban bejön mint a Matrix, de ezen nincs mit folytatni, esetleg egy hasonló mesét el lehetne mondani, mondjuk egy más konklúzióval.

Zene.

Nincsenek megjegyzések: