Én nem értek a zenéhez, nincs hallásom és nem is tanultam róla, bár állítólag nagyon matematikus dolog, ezért, ha egyszer veszem a fáradtságot és elolvasok egy könyvet, akkor lehet, hogy sok minden kitisztul a fejemben. Aztán meg még jobban összekuszálódik, így szokott ez lenni.
Ugyanakkor szeretek zenét hallgatni, de ez mostanában azt hiszem, nagyjából mindenkire igaz. Nézni is szeretem a zenét, a román zenét, főként a mostanit pl. leginkább csak nézni szeretem.
A klasszikus zenét is szeretem, ez már nem mindenkire igaz, de szerintem a legjobb mégis csak a klasszikus zene, a legtöbb változatosság, energia, ritmus, stb abban van. Nem minden nap hallgatok klasszikus zenét, de azért elég gyakran, szerintem minden héten pár órát igen. Mivel sok időt töltök a gép előtt, nem egy nagy megvalósítás ez, benyomni valamit a háttérbe.
Az operát is szeretem, élőben is, amikor diák voltam, nagyon sokat jártam, mert ott volt az egyetem az opera mellett és baromi olcsó volt a jegy (ha jól emlékszem, 12500 lej volt és 100 lej a vörös kereszt adaléka, azaz mostani lejben 1.26, ehhez képest, mondjuk vasárnap már 70 lejes jegyet vettünk, de a legolcsóbb is 40 lej olt. Persze, mondjuk a Scalaban meg 350 euró a legolcsóbb jegy, legalábbis amikor legutóbb néztem, ennyi volt, ez az arány azért befigyel amikor ezekről gondolkodom.) Akkoriban nagyon sokszor megnéztem mindent, de ötletem sincs, hogy mondjuk a Traviatát tízszer vagy negyvenszer láttam a négy év alatt. Viszont akkoriban valahogy nem volt az, hogy úgy jöjjek ki az operából, hogy ezt jobb lett volna a jótúbon megnézni, olyan gyenge volt. Lehet azért, mert akkor még jótúb sem volt. :) Vagy csak én értékeltem kevesebbre az időt amit az operában töltöttem. A lényeg az, hogy az évek során nagyon megcsappant az operába járás, szerintem volt olyan év, amikor egyszer sem voltunk. Mostanában egy kicsit próbálunk megint menni, de az már sikernek számít, ha legalább az egyik főszereplő jól énekel, általában egyébként a nők szoktak ezek lenni. Aztán néha még szerencsénk is van, pl. jó múltkorjában voltunk egy Bohémléleten a magyar operában és Kele Brigitta olyan Mimi-t alakított, amilyent se előtte, se utána nem láttunk. Persze némi gúgel felfedte, hogy a Metropolitanban is énekel, szóval...
Szóval szeretem az operát, egy toplistának nincs értelme, ez a bejegyzés inkább a miértről szól, mint a miről. Szóval nincs sorrend és szomorú lennék, ha az összes többi opera ami nincs ezen a listán mágikusan kitörlődne és ezután csak ezeket lehetne hallgatni, de nem is akarok végtelen bejegyzést az összes operával amit láttam.
Ja, egyébként operában csak Kolozsváron voltam, természetesen mindkettőben, a magyar egyébként sokkal konstansabb minőséget hoz, legalábbis megítélésem szerint, meg egyszer Szegeden, de már nem is emlékszem mit láttam ott.
Akkor a lista, amihez most tudok valami jó okot írni, hogy miért szeretem.
1. Traviata. Ez mindig is a lista része lesz, ugyanis egy Traviatán találkoztam Eszterrel. De egyébként a történet is elég modern és tetszik és a szabadságról szól, meg arról, hogy néha a halál könnyebb mint az élet, csak de csak ha az ember felemelt fejjel élt és nem hódolt be a butaságnak.
2. Rigoletto. Ez azért van a listán, mert valaki másnak a listáján van, aki nekem nagyon fontos. És egyébként nekem is nagyon tetszik, a 3. felvonásban a kvartett óriási, főként, ha mindenki jól csinálja (sajnos nekem ritkán volt ehhez szerencsém, de van jótúb). És persze megint a történet az én szájam szerinti, szerintem az élet lehet nagyobb szenvedés mint a halál, ez az igazi tragédia, nem az, amikor két szerelmest befalaznak a piramisba.
3. Tosca. Itt is van egy erős női karakter és rengeteg jó véres halál és hát a csillagos ég, meg a Tosca siráma. És gonosz árulás, amit a becsületes ember nem tud leküzdeni, mert a világon a vezetők mindig árulással kerülnek pozícióba és mindig elárulják azokat akiket vezetniük kellene.
4. Turandot. Ennek kifejezetten nem tetszik a története, egy hímsoviniszta sztori, de a Nessun Dorma az az ária, amire csak ha gondolok is libabűrös lesz a hátam, ezért nem maradhat ki.
5. Carmen. Na legyen egy nem Verdi/Puccini is. Talán ennek a legemberibb és legprimitívebb a története, mégis talán a legütősebb és legtragikusabb, szerintem. Az, hogy minden jól indul az elején, de aztán az örök szerelem kihűl és csak a sérelmek maradnak, talán egyetlen más operában sincs ez így elmondva (legalábbis amelyeket láttam), pedig gondolom ez az átlagos emberi tapasztalat. Ez elől menekülünk a művészetbe, sportba, játékba, egyebekbe, meg mostanában egyre inkább a más karjába. Ja, és ebben láttam a legkreatívabb módokat ahogy Don José megöli Carment, még olyan is volt, hogy egy fából készült bikával (amellyel gondolom gyakorlatoztak a torreádorok anno) nyársalta fel, eléggé meglepett amikor először láttam. :)
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése