a szarvas hyba legendája

Akarok kezdeni egy bejegyzéssorozatot az önismeretről meg az emlékekről, de az önismeretes bejegyzésen még kell agyalnom egy kicsit, ezért kezdek egy konkrét emlékkel (egyébként nem sok lesz azt hiszem, általában a rossz dolgok maradnak meg, inkább magáról az emlékezésről mint a gondolkodást támogató folyamatról akarom tisztázni magamnak a gondolataimat), amit le akartam írni, mielőtt elfelejtem.

Szóval valamikor az 5-8-as osztályok egyikében történt az, hogy az egyik osztálytársam a magyar óra előtti szünetben, amikor általában a házikat írtuk a földön, egy fiktív regény összefoglalóját írta le a házi olvasmányos füzetbe, amit az adott órán kellett leadni. Tette ezt azért, hogy kreatívan tiltakozzon a házi olvasmányok inflációja ellen, hiszen azt is értékelték, hogy hány könyvet olvastunk, meg persze azért is, hogy bemutassa, a 90-es évek káoszában a diákok igenis több élvezetet találtak a ponyvairodalom olvasásában, mint a magas irodalméban. Tette ezt úgy, hogy a földön ült és én mellette ültem és miközben írta a fiktív összefoglalót, mesélte nekem a cselekményt. Szóval ennek a fiktív könyvnek valami olyasmi volt a címe, hogy "A skorpió tollai" és egy vadnyugati történet volt, a cowboy főszereplő nevére nem emlékszem, de az indián főszereplőt hívták Szarvas Hybának. Egyébként lehet, hogy ezt nem ő találta ott ki, talán volt valami magyar ponyvaregény, még a borítójára is emlékszem, mintha a Monument Valley vagy valami hasonló fotóra volt rárajzolva egy cowboy vagy egy indián. Mindenesetre ez a Szarvas Hyba azóta itt él a fejemben és mostanában rájöttem, hogy hiba szót igazából hybának kell írnom, mert minden dolognak hordoznia kell legalább egy referenciát a kontextusára. Meg aztán, sokféle hiba létezik, végzetes, bődületes, apró, ismétlődő, stb. de igazán csak a szarvasnak jár ki a hyba írásmód. És valahogy engem is csak a szarvas hybák érdekelnek leginkább a többire mintha nem lenne elég időm. Lehet valahol belejátszott a Tollaskígyó is a dologba, de az is lehet, hogy csak utólag kapcsolódtak össze a gondolatok a fejemben.

Talán egy mesterséges intelligencia egyszer megfejti, hogy miért ez a legfontosabb emlékem az egész 5-8 osztályból, szerintem nekem soha nem fog sikerülni, de erről majd legközelebb. 

Zene. Zene. Zene. Zene.

a mennyei döntésfüggvényen a púp

Van ez a cikk itt a transtelexen, hogy mesterséges intelligenciával jósolnák Kínában, hogy ki a rendszer ellensége és azokat majd szépen börtönbe dugják és akkor az milyen rossz lesz mindenkinek, hogy eljött a gondolatrendőrség. Néhány gondolat azért erről, sajnos ez is egy rossz bejegyzés lesz, mert túl sok gondolat kering a fejemben és túl kevés időt szeretnék azzal tölteni, hogy behegesztem őket ide a blogba.

Szóval engem nagyon érdekel Kína, főként gazdasági szempontból érdekes, hogy mennyire sikeres vagy nem az az út amit választottak. Meg persze elvileg szocialista diktatúrában élnek, de bizonyos dolgokban keményebb a verseny náluk mint a kapitalista nyugaton. És a szabadság is más jellegű mint nálunk, ott igenis megteheti valaki, hogy nem adja el a házát ami az autópálya útjában áll, de nem írhat Micimackó mesét magától. A gazdasági dolgokat főként Michael Pettis tolmácsolásában olvasom, aki ott él és közgazdaságot tanít valamelyik egyetemen és főként arról ír, hogy milyen nehéz Kínának a befektetés alapú gazdaságról átnyergelni a fogyasztás alapú gazdaságra (egyrészt mert a főnök a gyártásban hisz, másrészt meg a gyártás csak addig tud versenyképes maradni ameddig a főnök őt preferálja mindenféle transzferekkel, legfőképpen a lakosság irányából, ami nagyjából azt jelenti, hogy alacsonyak a munkabérek). Meg aztán érdekel a filozófiája is (ez sokkal régebb óta, most már nem annyira), meg a filmek, meg persze az is, ahogy a játékiparban egyre jobban érezhető a hatásuk, meg Faye Wong.

Természetesen nem szeretem a diktatúrákat, de ma már sokkal árnyaltabban látom a dolgot, meg főként a nem diktatúrákat látom árnyaltabban, amelyekből az egyikben élek. És azt is tudom, hogy igazából már az információ sincs ingyen, ha igen, akkor nagyon valószínű, hogy valamilyen hátsó érdeket szolgál a terjesztése, szóval rég lemondtam arról, hogy kitartsak egy olyan véleményem mellett, amit nem első kézből alkottam (és még az első kézből valókkal is kezdtek komoly kételyeim lenni, lásd szabad akarat). Az éremnek mindig két oldala van, de gyakran még több is. Szóval igen, jó lenne, ha szabad lenne Tibet, de nem biztos, hogy a rabszolgatartó teokráciához való visszatérés ami a kínai megszállás előtt volt lenne az út ehhez. Ezzel együtt, meglátogatni jó lenne Kínát, de ott dolgozni nem szeretnék, abban a mókuskerékben én tuti nem bírnám sokáig.

Szóval akkor hogy is van a megfigyeléssel? Először még egy kitérő. Kevin Kelly What Technology Wants könyvében olvastam, hogy a totális megfigyeléssel leginkább az a baj, ha úgy csináljuk ahogy most: kevesen figyelnek meg mindenkit, azaz aszimmetrikusan. Ha mondjuk szimmetrikusan csinálnánk, azaz bárki megfigyelhet bárkit és maga a megfigyelés ténye is megfigyelhető lenne, akkor az sokkal jobb lenne. Egyrészt lehetőséget adna rá, hogy könnyebben sztalkoljunk (azaz rossz szándékkal megfigyeljünk) bárkit, ugyanakkor azt is tudnánk, hogy ki sztalkol és szalkolhatnánk a sztalkert. És közben összegyűlne rengeteg adag, pl. arról, hogy hogyan változik a mozgás az életkorral és milyen betegségek jelezhetőek előre belőle, meg az is, hogy ki ült be ittasan az autójába. Persze, azért egy minimális megfigyelés nélküli térre mindenkinek szüksége lenne, mondjuk a lakása meg is felelne erre. Persze, a kínai ötlet semmi ilyen szimmetrizálásról nem szól, ráadásul lehet, hogy nem is jó ötlet, az emberi viselkedési mintázatokat egy eddig ismeretlen bugyorba taszítaná. De az is lehet, hogy nem, lehet, hogy mindenki még kooperatívabb lenne és ledőlnének a mostani "szociális hálók" által épített illúziók a tökéletes emberekről. Azért azt ne feledjük el, hogy a fázisátalakulások gyakran elég megjósolhatatlanok, főként az ilyen bonyolult rendszerekben mint az egész társadalom, lehet, hogy az elég adat összegyűlte dobná át a rendszert az aszimmetrikus állapotból a szimmetrikusba.

Vicces, de eddig semmit nem írtam le abból amit le akartam írni amikor nekifogtam ennek a bejegyzésnek, főként az osztályozás fölöttébb furmányos természetéről akartam értekezni, elvileg ehhez valamennyire értek, van róla papírom is.

Na jó, szóval az, hogy valakiről eldöntsük, hogy rendszerellenes-e messze nem olyan könnyű feladat, mint ahogy az hangzik. Először is, honnan szerezzük az adatokat? Kellene tudni előre, hogy kik a rendszerellenesek és akkor válogathatnánk pár (nemre, korra, szocio-ekonómikus státuszra kontrollálva) pár nem rendszerellenes egyedet és taníthatnánk is az osztályozót. A gond csak az, hogy mostanában már nem olyan gyakoriak az osztályellenségek és egyébként sem akarod őket a társadalomban hagyni, hogy bomlasszák tovább amíg elegendő adatot gyűjtesz egy osztályozóhoz. Lehet még azt csinálni, hogy mindenkit megfigyelsz amennyire csak tudsz és majd utólag címkézed fel az adatokat, hogy kiből is lett a bomlasztó elem. Ezzel csak az a baj, hogy olyan sok az adat, hogy egy akkora társadalomnál, mint a kínai, egyáltalán nem triviális megoldani a begyűjtését, tárolását és feldolgozását. Aztán maga az osztályozó sem triviális. Két lehetőségünk van, vagy direkt betámadjuk azt, hogy ki a rendszerellenes és ki nem az (azaz kétosztályú osztályozót készítünk), de ennyire aszimmetrikus feladatnál (azaz az egyik osztályba sokkal többen tartoznak mint a másikba, mondjuk 99.999% a populációnak nem rendszerellenes és 0.001% igen) és ekkora populációnál nagyon nagyon nehéz olyan osztályozót készíteni, ami igazán működik és nem csak titkon visszaböfögi a priort (az előzetes eloszlást). És itt a hibának sokkal nagyobb az ára, mert lehet az, hogy Amerikában belefér az, hogy 5% ártatlan embert kivégeznek, de ott azért fér bele, mert egyik párt sem ígéri azt, hogy jobban fogja csinálni, mert már rájött, hogy nem tudja jobban csinálni, de egyes államokban a többség jobban alszik akkor, ha van halálbüntetés. Kínában viszont csak egy párt van, nekik mindent tökéletesen kell csinálni, másképp oda a mennyei megbízás. 

Na jó, szóval az elmélet azt mondja, hogy kétosztályos osztályozót nagyon nehéz csinálni. Lehet viszont többosztályú osztályozót csinálni, de akkor meg az a baj, hogy nagyon sok az osztály. Mert lehet a rendszert is utálni, de lehet a majonézt is és nem olyan egyszerű eldönteni, hogy ha valaki sohasem eszik majonézt, akkor utálja-e, ugyanúgy, ahogy valaki sohasem bírálja a rendszert, de bírálja Micimackót, hogy milyen nagy a hasa, az bizony már nagyon gyanús elem. Meg persze lehet szeretni a szabadságot, meg az éjszakai bárokat, baromi nehéz kisakkozni azt, hogy mi is a rendszerellenesség. Meg ott van az emberek közti variancia is, lehet egyesek azt utálják, hogy nem szociálisan mobilisak, mások meg azt utálják, hogy drágák a japán képregények és digitálisan nem szeretik olvasni őket.

Szóval arra akarok kilyukadni, hogy szerintem nem lehet olyan osztályozót készíteni, ami a rendszerellenességet el tudja dönteni. Szerintem viszont tudományosan nagyon érdekes ez a dolog, lehet, hogy nagy szolgálatot tesznek vele majd valami tudománynak, akár közgazdaságnak, akár pszichológiának, akár még a mesterséges intelligenciának is, mert jobb osztályozókat gyártanak majd.

Azt persze nem mondanám, hogy akkor most rohanni kell Kínába, mert milyen jó lesz ott, de valahogy úgy érzem, ott még erősebb a vezető réteg és a társadalom közötti íratlan szerződés. Erre egyik érdekes példa az, hogy ott a nép nem fél a mesterséges intelligencia fejlődésétől, sőt, várja azt, amikor végre a robotok elveszik a munkáját. A nyugaton ez pont fordítva van. Aztán persze az is lehet, hogy az egész csak porhintés, ma már mindenben kételkedem, még a kételkedésben is. Az tuti, hogy az a porhintés ami nálunk megy már több a soknál, de legalább ki lehet maradni belőle. Bár amíg a test-lélek dichotómiában élünk, a lélek mindig ki tud maradni abból amit a test csinál. És talán fordítva is, valamennyire, leginkább kémiai segítséggel.

Ja igen, és akkor még arról akartam filózni, hogy mit is kezdünk egy ilyen információval, ha rendelkezésre is állna. De nem ma. Majd valamikor. 

Demó. 

Zene. Zene. 18+ Massive Attack klipp. Zene. Zene.

AI. 

Élet Kínában. 

a tetőpont alapok nélkül eléggé billeg, de legalább mindig mozgásban marad

Az van, hogy meguntam a mesterséges intelligencia természetéről írogatni a bejegyzéseket, meg azt hiszem, hibás az a feltételezésem, hogy ha szépen minden pontját leírom az érvelésemnek, akkor az hihetőbb lesz az olvasó számára. Nem írok elég jól és túl nagy a falat is, hamar elveszítem a kedvem, ezért inkább egyből a végére ugrok és majd talán írok pár appendixet, ha majd megint kedvem lesz írni a tágabb perspektívából.

Szóval oda akartam eljutni, hogy szerintem bármikor beüthet az általános mesterséges intelligencia és minden nappal egyre valószínűbb (tudom, hogy ez nagyon erős, szóval egy mondat: én úgy fogom fel, mint egy véletlen séta egy sok dimenziós fraktál határán a nem skálázó és skálázó intelligencia határán és bár igaz, hogy ez a határ végtelenül hosszú és végtelenül bonyolult, de szerintem a dimenzionalitása megegyezik a tér dimenzióival, szóval nem egy pontot keresünk, hanem egy egész nagy felhőt (manifoldot) és nincsenek olyan irányok amelyek biztos nem vezetnek el hozzá, ráadásul százezres nagyságrendű ember feszegeti már a határokat, valakinek sikerül csak átlépni egyszer és akkor amikor már belül leszünk, sokaknak egyszerre fog sikerülni, mert nekik is már csak egy dimenzióban kell egyet jól lépni, ugyanis sokkal több a kutató mint a feladat dimenzionalitása).

Aztán azt akartam még mondani, hogy senki nem tudja, mit is fog jelenteni amikor tényleg megvalósítjuk az általános mesterséges intelligenciát. Főként nem a pénzembereknek, akik mindezt finanszírozzák, ha egyáltalán az ő alkalmazottaik lépik át először a határt. Azt hiszem, simán ki lehet dobni bármilyen emberi viselkedésre alapozott elképzelést arról, hogy mi fog történni. Erre egy gyors példa: még az internet elején megkérdezték Paul Krugman Nobel díjas közgazdászt, hogy szerinte milyen hatása lesz a gazdaságra és ő teljesen racionális módon megkereste a legközelebbi analógiát, azaz a faxgépet, ami szintén szöveges és képi információ elektronikus úton való közvetítésére használható és megnézte, hogy annak biza nem sok hatása volt a gazdaságra és teljesen racionálisan azt mondta, hogy szerinte nem lesz nagyobb hatása mint a faxgépnek. Mint látjuk, nagyot tévedett, mert nem értette meg, hogy bár az elején az internetet ugyanarra használta az emberiség mint a faxgépet, az alapvető technológia mégis teljesen más volt (még akkor is, ha mindkettőbe processzor kerül, ezen egyébként jó lenne elfilózni, hogy mi is az az igazi különbség egy számítógép és egy faxgép között, ami lehetővé tette az internetet, hogy túllépje a kezdeti határait, talán pont az általánosság az, a faxgép túl korán specializálódott, a számítógép lehet kliens meg szerver is, sőt még játszani is lehet rajta, sőt, mindhármat is lehet egyszerre). Szóval talán egy napig az általános mesterséges intelligencia is olyan lesz, mint az emberi, de aztán majd elmegy más irányba és senki sem tudja, hogy milyen lesz. Én valahogy az összemberi intelligenciára gondolok és az kooperáló és kimért, talán ebben az irányban fogja majd elkezdeni fejleszteni magát, számára ugyanannyi értelme van, mint bármely másnak.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberiség ahogy most van, az apokalipszisba rohan, egyszerűen nem fogjuk fel azt, hogy akkora problémát csinálunk magunknak, hogy ha nem kezdünk el már tegnap megváltozni, akkor esélyünk sem lesz elkerülni. Én teljesen elvesztettem a hitem ebben és minden egyes nap engem igazol (egyébként nem tudom miért is hittem ebben valaha, ezt valószínűleg akkor sulykolták belém, amikor még mindent elhittem amit mások mondtak, mert nem volt elég tapasztalatom a hazugságok szűrésében). Vicces, hogy most is mindenki az olajáron rugózik (meg azokban a körökben amiket a tuitter nekem szán, a potenciális csip hiányról), ahelyett, hogy akkor döntsük el végre, hogy direktbe megoldjuk ezeket a problémákat, csak egy kicsit kell hozzá használni az eszünket, az eszközök már rég rendelkezésre állnak. Az emberek szállítását meg lehetne oldani elektromos autókkal és jobb szinkronizációval, nem kell megvárni amíg az olajár az egekbe szökik. Tessék többen beűlni abba az autóba, tessék tömeg-közlekedni, tessék sétálni, nem olyan nehéz, ha az ember egyszer eldönti. Ami meg a csipeket illeti, tessék egy kicsit optimalizálni már, egy évnyi csip termelés az mennyi most, a Földön levő állomány 10%-a? Már régen nem exponenciális az a görbe, görbült már többször is lefelé, vagy ha exponenciális is, a duplázódás már tuti több évtized. Szóval 10% hatékonyság növelés pont elég lenne 10% esést kivédeni, szerintem tuti van ennyi pazarlás most a rendszerben, vagy ha nem, vissza lehet venni a jótúb meg a tiktok pörgetéséből, ezek a rendszerek nagyon jól skálázhatóak, fele idő, fele számítógép.

Szóval a következtetés az, hogy mesterséges intelligencia nélkül tuti telibe kapjuk az apokalipszist (eddig csak az éghajlatváltozásra gondoltam, de az erőforrásokért indított háborúk is egyre inkább befigyelnek és lehet, hogy nem hal ki csak az emberiség 90%-a, nehéz ezt pontosan becsülni, nincsenek rá igazi történelmi példák, még sosem tudtunk ekkora gödröt ásni magunk alatt). És ha valaki azért fél, hogy a mesterséges intelligencia elveszi az állását és akkor mi lesz, annak meg azt üzenem, hogy lehet, hogy felszabadítja a munka mindennapi robotjából. Szerintem nincs ahogy kiszámolni, hogy mi lesz, én arra tippelek, hogy annyira megdobja majd a termelékenységet, hogy mindenki jól megélhet majd az elején és néhány év vagy évtized után már királyként élhet és még néhány év vagy évtized után meg már digitálisan potenciálisan az univerzum végéig élhetünk. És az emberi buta elképzeléseinket a tőke és a jutalmazás és az élet értelme tekintetében majd jól lehúzzuk a vécén.

Egyelőre megállok a mesterséges intelligencia filozófizálással, visszamegyek a jó kis hírek ismertetésére, mostanában akkora a pezsgés, hogy teljesen visszatért a jó érzés belépni a tuitterre, mert mindig annyi érdekes új dolog van, ráadásul a retro számítógépeket és a játékokat is kezdi megtolni ez a technológia, szóval tripla öröm. Meg aztán, sokkal jobb szórakozás képeket generáltatni a dzseminájjal, mint pötyögni itt a sorokat. Lehet, egyszer ráérzek arra is, hogy kell elmondatni vele azt amit akarok és akkor már ezt is csinálhatja helyettem. Általános maszlaggal nincs értelme tölteni a blogot, abból van elég az interneten, itt célzott és kézműves a maszlag kérem.

Persze az is lehet, hogy csak azért vagyok optimista, mert a játékkal kapcsolatban meg pesszimista vagyok és a szervezetem zárt rendszer, ha a rövid táv mínuszba fordul, akkor a közép táv pluszba kell forduljon, hogy a létezést még fenn tudja tartani. Majd ha a gondolataim egy digitális program eredményei lesznek, akkor lesz némi esélyem megtudni, hogy minek a hatására alakultak úgy ahogy. Addig nincs más dolgunk mint introspektáljuk a világot.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.