Van ez a cikk itt a transtelexen, hogy mesterséges intelligenciával jósolnák Kínában, hogy ki a rendszer ellensége és azokat majd szépen börtönbe dugják és akkor az milyen rossz lesz mindenkinek, hogy eljött a gondolatrendőrség. Néhány gondolat azért erről, sajnos ez is egy rossz bejegyzés lesz, mert túl sok gondolat kering a fejemben és túl kevés időt szeretnék azzal tölteni, hogy behegesztem őket ide a blogba.
Szóval engem nagyon érdekel Kína, főként gazdasági szempontból érdekes, hogy mennyire sikeres vagy nem az az út amit választottak. Meg persze elvileg szocialista diktatúrában élnek, de bizonyos dolgokban keményebb a verseny náluk mint a kapitalista nyugaton. És a szabadság is más jellegű mint nálunk, ott igenis megteheti valaki, hogy nem adja el a házát ami az autópálya útjában áll, de nem írhat Micimackó mesét magától. A gazdasági dolgokat főként Michael Pettis tolmácsolásában olvasom, aki ott él és közgazdaságot tanít valamelyik egyetemen és főként arról ír, hogy milyen nehéz Kínának a befektetés alapú gazdaságról átnyergelni a fogyasztás alapú gazdaságra (egyrészt mert a főnök a gyártásban hisz, másrészt meg a gyártás csak addig tud versenyképes maradni ameddig a főnök őt preferálja mindenféle transzferekkel, legfőképpen a lakosság irányából, ami nagyjából azt jelenti, hogy alacsonyak a munkabérek). Meg aztán érdekel a filozófiája is (ez sokkal régebb óta, most már nem annyira), meg a filmek, meg persze az is, ahogy a játékiparban egyre jobban érezhető a hatásuk, meg Faye Wong.
Természetesen nem szeretem a diktatúrákat, de ma már sokkal árnyaltabban látom a dolgot, meg főként a nem diktatúrákat látom árnyaltabban, amelyekből az egyikben élek. És azt is tudom, hogy igazából már az információ sincs ingyen, ha igen, akkor nagyon valószínű, hogy valamilyen hátsó érdeket szolgál a terjesztése, szóval rég lemondtam arról, hogy kitartsak egy olyan véleményem mellett, amit nem első kézből alkottam (és még az első kézből valókkal is kezdtek komoly kételyeim lenni, lásd szabad akarat). Az éremnek mindig két oldala van, de gyakran még több is. Szóval igen, jó lenne, ha szabad lenne Tibet, de nem biztos, hogy a rabszolgatartó teokráciához való visszatérés ami a kínai megszállás előtt volt lenne az út ehhez. Ezzel együtt, meglátogatni jó lenne Kínát, de ott dolgozni nem szeretnék, abban a mókuskerékben én tuti nem bírnám sokáig.
Szóval akkor hogy is van a megfigyeléssel? Először még egy kitérő. Kevin Kelly What Technology Wants könyvében olvastam, hogy a totális megfigyeléssel leginkább az a baj, ha úgy csináljuk ahogy most: kevesen figyelnek meg mindenkit, azaz aszimmetrikusan. Ha mondjuk szimmetrikusan csinálnánk, azaz bárki megfigyelhet bárkit és maga a megfigyelés ténye is megfigyelhető lenne, akkor az sokkal jobb lenne. Egyrészt lehetőséget adna rá, hogy könnyebben sztalkoljunk (azaz rossz szándékkal megfigyeljünk) bárkit, ugyanakkor azt is tudnánk, hogy ki sztalkol és szalkolhatnánk a sztalkert. És közben összegyűlne rengeteg adag, pl. arról, hogy hogyan változik a mozgás az életkorral és milyen betegségek jelezhetőek előre belőle, meg az is, hogy ki ült be ittasan az autójába. Persze, azért egy minimális megfigyelés nélküli térre mindenkinek szüksége lenne, mondjuk a lakása meg is felelne erre. Persze, a kínai ötlet semmi ilyen szimmetrizálásról nem szól, ráadásul lehet, hogy nem is jó ötlet, az emberi viselkedési mintázatokat egy eddig ismeretlen bugyorba taszítaná. De az is lehet, hogy nem, lehet, hogy mindenki még kooperatívabb lenne és ledőlnének a mostani "szociális hálók" által épített illúziók a tökéletes emberekről. Azért azt ne feledjük el, hogy a fázisátalakulások gyakran elég megjósolhatatlanok, főként az ilyen bonyolult rendszerekben mint az egész társadalom, lehet, hogy az elég adat összegyűlte dobná át a rendszert az aszimmetrikus állapotból a szimmetrikusba.
Vicces, de eddig semmit nem írtam le abból amit le akartam írni amikor nekifogtam ennek a bejegyzésnek, főként az osztályozás fölöttébb furmányos természetéről akartam értekezni, elvileg ehhez valamennyire értek, van róla papírom is.
Na jó, szóval az, hogy valakiről eldöntsük, hogy rendszerellenes-e messze nem olyan könnyű feladat, mint ahogy az hangzik. Először is, honnan szerezzük az adatokat? Kellene tudni előre, hogy kik a rendszerellenesek és akkor válogathatnánk pár (nemre, korra, szocio-ekonómikus státuszra kontrollálva) pár nem rendszerellenes egyedet és taníthatnánk is az osztályozót. A gond csak az, hogy mostanában már nem olyan gyakoriak az osztályellenségek és egyébként sem akarod őket a társadalomban hagyni, hogy bomlasszák tovább amíg elegendő adatot gyűjtesz egy osztályozóhoz. Lehet még azt csinálni, hogy mindenkit megfigyelsz amennyire csak tudsz és majd utólag címkézed fel az adatokat, hogy kiből is lett a bomlasztó elem. Ezzel csak az a baj, hogy olyan sok az adat, hogy egy akkora társadalomnál, mint a kínai, egyáltalán nem triviális megoldani a begyűjtését, tárolását és feldolgozását. Aztán maga az osztályozó sem triviális. Két lehetőségünk van, vagy direkt betámadjuk azt, hogy ki a rendszerellenes és ki nem az (azaz kétosztályú osztályozót készítünk), de ennyire aszimmetrikus feladatnál (azaz az egyik osztályba sokkal többen tartoznak mint a másikba, mondjuk 99.999% a populációnak nem rendszerellenes és 0.001% igen) és ekkora populációnál nagyon nagyon nehéz olyan osztályozót készíteni, ami igazán működik és nem csak titkon visszaböfögi a priort (az előzetes eloszlást). És itt a hibának sokkal nagyobb az ára, mert lehet az, hogy Amerikában belefér az, hogy 5% ártatlan embert kivégeznek, de ott azért fér bele, mert egyik párt sem ígéri azt, hogy jobban fogja csinálni, mert már rájött, hogy nem tudja jobban csinálni, de egyes államokban a többség jobban alszik akkor, ha van halálbüntetés. Kínában viszont csak egy párt van, nekik mindent tökéletesen kell csinálni, másképp oda a mennyei megbízás.
Na jó, szóval az elmélet azt mondja, hogy kétosztályos osztályozót nagyon nehéz csinálni. Lehet viszont többosztályú osztályozót csinálni, de akkor meg az a baj, hogy nagyon sok az osztály. Mert lehet a rendszert is utálni, de lehet a majonézt is és nem olyan egyszerű eldönteni, hogy ha valaki sohasem eszik majonézt, akkor utálja-e, ugyanúgy, ahogy valaki sohasem bírálja a rendszert, de bírálja Micimackót, hogy milyen nagy a hasa, az bizony már nagyon gyanús elem. Meg persze lehet szeretni a szabadságot, meg az éjszakai bárokat, baromi nehéz kisakkozni azt, hogy mi is a rendszerellenesség. Meg ott van az emberek közti variancia is, lehet egyesek azt utálják, hogy nem szociálisan mobilisak, mások meg azt utálják, hogy drágák a japán képregények és digitálisan nem szeretik olvasni őket.
Szóval arra akarok kilyukadni, hogy szerintem nem lehet olyan osztályozót készíteni, ami a rendszerellenességet el tudja dönteni. Szerintem viszont tudományosan nagyon érdekes ez a dolog, lehet, hogy nagy szolgálatot tesznek vele majd valami tudománynak, akár közgazdaságnak, akár pszichológiának, akár még a mesterséges intelligenciának is, mert jobb osztályozókat gyártanak majd.
Azt persze nem mondanám, hogy akkor most rohanni kell Kínába, mert milyen jó lesz ott, de valahogy úgy érzem, ott még erősebb a vezető réteg és a társadalom közötti íratlan szerződés. Erre egyik érdekes példa az, hogy ott a nép nem fél a mesterséges intelligencia fejlődésétől, sőt, várja azt, amikor végre a robotok elveszik a munkáját. A nyugaton ez pont fordítva van. Aztán persze az is lehet, hogy az egész csak porhintés, ma már mindenben kételkedem, még a kételkedésben is. Az tuti, hogy az a porhintés ami nálunk megy már több a soknál, de legalább ki lehet maradni belőle. Bár amíg a test-lélek dichotómiában élünk, a lélek mindig ki tud maradni abból amit a test csinál. És talán fordítva is, valamennyire, leginkább kémiai segítséggel.
Ja igen, és akkor még arról akartam filózni, hogy mit is kezdünk egy ilyen információval, ha rendelkezésre is állna. De nem ma. Majd valamikor.
Demó.
Zene. Zene. 18+ Massive Attack klipp. Zene. Zene.
AI.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése