vasárnap, december 31, 2023

2023

Hát elértünk az év utolsó bejegyzéséhez is. Régebben úgy gondoltam, hogy ebbe a bejegyzésbe valami olyasmi kéne kerüljön, ami az év összefoglalója, de főként a változásoké, meg főként gondolati síkon, ha év közben nem írok arról, hogy merre voltunk, vagy hány tábla csokit ettem, akkor bizonyára ide sem akarok írni róla. Csakhogy ez az éves filozófiai összefoglaló elég kemény dió, ezért mindig lemondok róla amikor nekifogok írni a bejegyzést, most azt a kifogást találtam, hogy azért nem lesz ilyen, mert semmi jó gondolatom nem támadt a világgal kapcsolatban ez után az év után. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy azért jó, hogy még élünk, relatív jólétben és békében, csak ügyelni kell, nehogy valaki meggurucsálja a dolgot.

Szóval akkor inkább mégis számadás lesz, a számokat amúgy is szeretem.

Most nem lesz havi bontás, mindenesetre 142 bejegyzés lesz a blog idei archívumában.

Twitter és Insta még mindig nem téma annyira, hogy belenézzek a használati statisztikáimba, valamennyit ott is működtem, de teljesen véletlenszerű az egész és nem is igazán fontos számomra, főként a Twittert bármikor el tudom képzelni, hogy megszűnik, mert a Muszka rossz lábbal kel fel az ágyból. Mindkettő hasznos, a Twitterre még mindig eléggé rá vagyok cuppanva, de inkább csak mint fogyasztó, nem mint termelő, kár lenne ha új információforrást kéne találnom, egy ideig bizonyára nem is találnék ilyen jót meg tömöret, talán sose, de nagyon nem lenne más választásom, mint beletörődni. A Mastodon kábé hasonló, csak azt napi 2-3 percre nyitom ki, nem is pörgetem teljesen végig. Azért vannak jó dolgok ott is, csak nem annyi.

Jótúbra tettem 4 rendes vidiót, kettőt a játékomról, egyet a tó körüli sétámról, egyet meg demoscene témában, egy klasszikus román demót tettem fel 97-ből, mert nem volt megtalálható a jótúbon. Rövidekből viszont volt nagy termés, 82 darabot tettem fel idén. Ezek leginkább arról szólnak, hogy ha megyünk valamerre, akkor megörökítem néhány műemlékkel az utazás emlékét, de vannak még tortás vidiók is, ugyanis minden tortáról amit E süt, készül egy vidió, meg karácsonyfák is, meg egyéb butaságok. De azért kezdek ellustulni, a Iulius Mallnál a karácsonyfáról nem tudtam olyan vidiót lőni, hogy ne legyenek nagyon rajta emberek és későn meg lusta voltam kimenni, szóval nem lesz vidió. Meg van olyan utazásunk is, amiről nincs vidió, főként lustaság miatt. Semmi célom nincs ezekkel a vidiókkal, csak az, hogy talán valakit érdekel most, hogy merre járunk, vagy majd pár év múlva érdekes lesz, de ezek elég vékony motivációs erők, lehet, nemsokára nagyon megcsappan ezeknek a vidióknak a száma.

Ja igen, a blogba linkeltem egy csomó demót a 90-es évekből, tök jó volt megnézni egy csomó régi demót. Jövőre a 2000-es évek első évtizede kerül (az szerintem 2009-ben ért véget) terítékre. Néha azért megszegtem ezt a szabályt, bár csak az első linknél, meg a doom-os bejegyzésnél tudok róla (az elsőnél még nem gondoltam ki ezt, hogy a 90-es évekből (és talán néhányszor a 80-as évekből) válasszak demót, a doom bejegyzésnél meg nem lehetett kihagyni a doom-ban készült demót). Lehet, hogy néha ismétlődött is a linkelt demó, csak relatív későn kezdtem el vezetni a listát azzal, hogy mit tettem már, meg gyakran nem volt odavaló, mert nem ugrott be semmi elég hamar ami releváns lett volna. Mindenesetre élveztem ezt a játékot, még folytatom amíg kedvem van hozzá.

Az a baj, hogy nagyon nem látom, miért lenne jobb a következő év mint az idei, de szeretnék azért jó dolgokról is írni, ezért mindig eldöntöm, hogy semmi politika, semmi gazdaság, semmi éghajlatváltozás, de aztán csak akad valami olyan esemény, amiért megszegem a szabályt. Az sem olyan könnyű, hogy az ember eldönti, hogy úgyis megyünk a pokolba, kár aggódni az út hosszán, ha fix a vége, de azért néha nem tudom megállni, hogy hőbörögjek a hülyeségen. Van még amit csiszoljak a zenemen.

Hát ez ennyi most, reméljük a következő év jobb lesz, bár én inkább ez ellen fogadnék, ha lehetne, de minek egyébként?

A legjobbakat, mindenkinek.

Demó akkor. Demó most.

Zene. Zene. Zene.

Nincsenek megjegyzések: