péntek, március 22, 2024

vernor

Sajnos Vernor Vinge sem ír már több könyvet.

Én nem olvastam a könyveit, sajnos, de talán egyszer sort kerítek rájuk. Viszont az általa népszerűsített technológiai szingularitás fogalom egy ideig nagyon rászállt az agyamra. Aztán persze szépen telítődtem vele, meg már nem írt senki semmi újat és most sem nagyon írnak már újat róla, mindenki csak ismétli önmagát. Talán már nem is igazán hisznek az emberek a régi gondolatokban, hogy alapvetően pozitív lesz az a változás amit a szingularitás elhoz majd az emberiségnek. Én bizonyára nem így gondolom már, az utóbbi jó pár évben már az a nézet alakult ki bennem, hogy a kapitalizmus, a szingularitás és az éghajlatváltozás együttese valószínűleg az emberiség 99.99%-nak végét fogja jelenteni, a kérdés csak az, hogy milyen ütemben és mennyire véresen. Jó lenne tudni, hogy Vernor mit gondolt ezekről a körülményekről, bizonyára élesebb szemű volt és nagyobb tapasztalattal rendelkezett a jövő fürkészésében mint én. Végső soron egyébként mindegy mit gondolt, szerintem nem tudjuk időben elrántani a kormányt, a folyamatok megállíthatatlanok, aki mást mond, az mesét mond.

Persze, ha a szingularitás tényleg bekövetkezik és létrejön egy gépi civilizáció, nagyjából mindegy is mi történik velünk, benépesíti majd a galaxist és talán tovább is. Ezt már a mi kis agyunkkal nem tudjuk felfogni úgy sem.

Demó.

Zene. Zene.

Nincsenek megjegyzések: