csütörtök, október 27, 2022

ezer

Ez az ezredik bejegyzés. 17 év kellett míg eljutottam eddig. Most nem úgy tűnik, hogy ennyi időre szükség lesz a következő ezer bejegyzéshez, de persze lehet, hogy valamikor megint elmegy a kedvem a blogolástól. Igazából most sincs sok, mert a technikai cuccokon és a filmeken kívül nem sok jó történik a világban és ezeket megtapasztalni jobb mint írni/olvasni róluk. Jó múltkorában még 10000 bejegyzést akartam írni, de ez egyre kevésbé valószínű, meg közben megnéztem ezt a vidiót is és eléggé eloszlatta a 10000-es szám mítoszát. Egyébként ez egy nagyon jó vidió, amikor az előbb azt írtam, hogy néha jótúbon jobb és sűrűbb matéria van mint a könyvekben, akkor erre is gondoltam. Persze ez a vidió csak összefoglalója bizonyos könyveknek, de nem az a lényeg, hogy milyen médiumon szípjuk fel az információt, hanem az, hogy mit és mennyit és mennyire tudjuk a helyes polcra feltenni a fejünkbe. A másik dolog meg az, ami aggaszt, hogy minél többet írok, annál nagyobb az esélye, hogy aknára lépek, ugyanis azt gondolom nem nehéz kitalálni, hogy bizonyos témákat messze elkerülök, míg másokat egy kicsit másképp jelenítek meg, mint ahogy azt valójában gondolom, de ez egy veszélyes játék. Jobb lenne hallgatni, mert a negatív feedback százszor nagyobb erejű mint a pozitív. Sajnos így vagyunk huzalozva. Én még ígyebb, szerintem nálam még sokkal rosszabb az arány. Szerencsére a blog már nagyon nem a mai világ gyereke, nem jár erre már a madár sem, főként nem a turul. De azért eléggé félek, hogy ebben a radikalizálódó világban egyszer rám gyújtják a kis mocsaramat. Pedig én nem akarok senkit sem meggyőzni semmiről, igazából csak egy többé-kevésbé nyílt napló ez a gondolataimról, hogy tudjam honnan jöttem és talán hová megyek. Na de amíg az életem önvezető autóját fel nem találom, még egy ideig elszórom itt a kis morzsákat, hátha egyszer időm is lesz újrajárni ezt az utat. Talán ha majd rekonstruálnak engem is egy tleilaxu kádban...

Zene.

Nincsenek megjegyzések: