Otthon voltam a múlt héten, rendezkedni kellett dolgokat és akkor már benéztem az íróasztalom fiókjába is, találtam néhány dolgot, amelynek a létezése nagyon nem volt aktív kategória a fejemben. Csak kevésről készítettem fotót, így is készült vagy száz... :) Az egyik ez a fotó egy régi számláról, amikor 50000 lejt fizettem az 1999 januári internet előfizetésért.
Aztán olvastam János bejegyzését, amelyben arról az időről ír, amikor nem volt számítógépe. Illetve PC-je, mert akkoriban mind azt képzeltük, hogy a PC-k az igazi számítógépek, egy jó kis 8 bites masina otthon még inkább fokozta a vágyat egy PC iránt. Azt hiszem, azt az érzést, ahogy a kisdiákok vágyakoztak, hogy PC-t használhassanak és ami nekem szerencsére elég rövid ideig tartott, nem lehet majd reprodukálni sehogy, de legalább leírhatjuk, hogy létezett egy ilyen érzés és bár lehet a pszichológiai szimptómák és betegségek lexikona valószínűleg sosem ismeri el a valóságát, szerintem akkor is egy teljesen egyedi érzés volt. Nekem már a IX. osztályba menetkor lett PC-m és következett 4 csodálatos év, amikor nagyon sokat tanultam, bár nem az iskolában, hanem otthon a gépemen.
Azon gondolkodom, hogy miért tud ennyire elkapni engem a nosztalgia a 90-es évek iránt. Talán akkor kezdtek sorokba és oszlopokba rendeződni végre a fejemben a kaotikus kis vonalkák. És talán még mindig keresik egyes vonalkák a helyüket. És az is van, hogy ennek a kornak már komoly digitális lenyomata van, már most is könnyű újra megmeritkezni azokban az újságokban amelyeket akkor olvastunk, megnézni újra azokat a demókat amelyeket akkor néztünk, játszani azokat a játékokat amelyeket akkor játszottunk, nézni azokat a filmeket amelyeket akkor néztünk, hallgatni ugyanazt a zenét amit akkor hallgattunk. Nem lehet már beszélgetni azokkal az emberekkel, a legtöbbnek már egy új, öregebb verziója létezik, néhánynak már nincs élő verziója, csak az emlékek gyorsan múló képei.
Van egy olyan érzésem, hogy amikor idős leszek, én leginkább a 90-es évekbe akarok majd visszatérni. Remélem majd valahogy rekonstruáljuk elég jól a helyeket és az embereket, az érzéseket talán majd tudom én hozni magamnak. Jó lett volna akkor egy iPhone és a mostani szokásom, hogy néha napi több száz képet készítek, ugyanazokról a dolgokról, amelyek ugyanúgy körülvesznek. És próbálok rászokni a kisfilmre, 5 másodperc olyan sokkal több mint 1 millimásodperc.
Majd még erre a témára visszatérünk, most kell hegeszteni a játékot...
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése