dűne: messiás

Előszó: mivel mostanában ilyen sokat blogolok, arra gondoltam, hogy jó lenne leírni néhány gondolatot a könyvekről is, amelyeket olvasok, csak ebből az következik, hogy a kedves olvasó rájön, hogy egyrészt baromi kevés könyvet olvasok, úgymond értelmiségi létemre, másrészt meg így tuti beletenyerelek egyesek lelki világába. De lassan kezdenek ezen aggályaim elmúlni, mert bár nagyon kevés könyvet olvasok, a technikai cuccok ugye be sem kerülnek, mert nem nagyon szoktam teljesen elolvasni technikai könyvet, általában csak egy-két fejezetet arról amire éppen szükségem van, másrészt meg sajnos a könyvek sem a tudás legigazabb és legtömörebb forrásai már, vannak jótúb videók és tuitter viharok amelyekben a jel/zaj arány lenyomja a legtöbb könyvet amelyet olvastam. Harmadrészt meg, a könyvek amelyeket olvasok, általában nem üzletekben találnak rám, ennek sok oka van, gyakran nem hozzáférhetőek, vagy nem könnyen hozzáférhetőek, vagy csak sajnálom rájuk a teljes árat. Ugyanakkor meg ezt nem akarom népszerűsíteni sem, még impliciten sem. Negyed részt, írni nehezebb mint olvasni, lehet néha nagyon nem az születik meg véleményként mint aminek születni kellene, de mivel lusta vagyok szerkeszteni és mivel számomra valamennyire azért rekonstruálható az eredeti gondolat, megelégszem a butasággal is, ha már leírtam. Amúgy sem szólt még be senki igazán. Persze ami késik, nem múlik. Szóval ezentúl lesznek könyvek is, remélem ez engem is arra fog sarkallni, hogy többet olvassak. Még annyit, hogy ha valaki nem szereti a spoilereket, akkor ne olvassa az én kritikáimat, mert ezek igazából csak magamnak jegyzetek, de azért írok egy kis kontextust is, azoknak akik mégis belevágnak a szenvedésbe.

Ezt a könyvet én először románul olvastam, nem sokkal az után, hogy a Dűnét olvastam volna, azt hiszem legalábbis. Akkor nagyon nem azt kaptam amire számítottam a Dűne után, felépített egy istent az író, a következő könyvben végig picsog a sors elkerülhetetlenségén. A változatosság kedvéért most angolul fogtam neki olvasni, még a Dűne film megnézése után (tehát szinte egy éve) de most sem jött be jobban sztori, szóval elég lassan haladtam, meg az olvasást is befejeztem pár hete, de csak most vettem rá magam, hogy írjak is róla.

Én szinte egyáltalán nem olvasok újra könyveket és a memóriám is rendkívül gyengus, szóval csak annyira emlékeztem ebből, hogy bedobnak egy atomot (illetve kőolvasztót) és megvakul a fickó, meg, hogy van valami nagy komplott az ő megölésére. Arra pl. már nem, hogy ikrei születnek. :) Meg arra sem, hogy Chani meghal a szülés közben.

Most viszont már azt hiszem, jobban értem a könyvet, ugye azt mondja, hogy igazi istenek nem léteznek, esetleg próféták létezhetnek, akiknek az a dolga, hogy meghaljanak, ha azt akarják, hogy komolyan is vegyék őket. Ugyanis bár isteni hatalommal rendelkezik Pál, azért mégis halandó és bár kinyír több milliárd embert (mondjuk amikor Hitlerhez hasonlítja magát, az számomra a könyv leggyengébb pontja, emberéletben a milliók és a milliárdok nem összehasonlítható mennyiségek, még akkor sem, ha mindkettőnek az értéke igazából ugyanaz a fogalom: végtelen), mégsem tudja maradandóvá tenni az uralmát, csak úgy, hogy beáldozza magát és a nőét és legendává válik. Az nincs igazán leírva, hogy milyen birodalmat is épít és egyáltalán miért is akar birodalmat alapítani, gondolom az író sem volt ezzel egészen tisztában, talán akkoriban az effektív altruizmus nem volt olyan elterjedt gondolat, hogy találkozott volna vele és beépíthette volna a saját történetébe, pedig szerintem megállta volna a helyét motivációként. Lehet csak én nem értettem eléggé ezeket a részeket.

Mindenesetre más nincs nagyon a könyvben, mint ennek a gondolatnak a kibontása és még némi intrika, ami egy jobb brazil szappan opera szintjét üti, persze lehet amikor megjelent eredetileg a könyv, akkor az, hogy a nők termékenységét szabotálni lehet, vagy hogy a holtak feltámasztása valójában inkább egy rekonstrukció amely meg kell küzdjön azzal a problémával, hogy a rekonstruált személy megtapasztalja magát a rekonstrukciós folyamatot és nem egyértelmű, hogy nem ez utóbbi személyiség lesz a győztes és így mindig az eredeti személyiségtől távolinak, de ismerősnek tekint magára, szóval ezek lehet akkor ütős dolgok voltak, de mostanában már láttunk ezekre pár érdekes variációt.

Mindenesetre idén valahogy nagyon találó a könyv üzenete, íróasztal mögül nem lehet birodalmat alapítani, de még tankról sem lehet maradandót. Csakis az önfeláldozás segít, arra meg a mostani vezetők nem nagyon hajlandóak, szóval tiszavirág életű minden amit ránk tukmálnak.

Nekem Herbert mindig is úgy tűnt, hogy őt jobban érdekli a tudományos vonatkozása a történeteinek, mint az irodalmi, de lehet, hogy ez csak projekció. Erre a kérdésre oda fogok figyelni amikor a következő könyveket olvasom, a Dűne gyermekeit egyébként még nem is olvastam, de a folytatását, az istencsászárt igen, de azt is románul és ott még nagyobb gondban voltam, amikor a hernyó filozofált.

Most viszont mást fogok olvasni, majd egy év múlva kiderül mit. :)

Zene.