szerda, január 18, 2006

Rámenre akadva

A rámen az jó dolog, ma vettem 10 csomaggal. A tegnap este Eszter főzött ilyen Bén nagybácsi féle szószt, szójával és rizzsel, szecsuáni kiadásban. Nekem ízlett, Eszter nem igazán szerette, mert jó csípős volt. Egy kicsi maradt is belőle, abba öntöttem bele egy elkészített rament. Most mondjam azt, hogy jó volt? Jó volt? Kaptam ilyen gyümölcsös teát is, kóreait, fincsi volt pénteken, amikor az ételek kultúrájáról beszéltünk és én a Rémusz mamája által sütött sütit zabáltam. De azért szép dolog, hogy ennyit adnak a keletiek az evésre, a ginszenges cukorka meg finom, de én akkor is sütivel tömtem magam.

Befejeztem a CoD-t, nagyon könnyű volt, az utolsó misszió azt hiszem elsőre összejött. Szép cucc, meg fílinges is, de azert sehol nincs összetettségben és lehetőségekben egy Vice City mellett. Mostmár aztán dolgozni, nem lazsálni. De jó, erre a félévre vége a tanításnak, az utolsó előtti órán, amikor még volt pár diák, azt mertem mondani nekik, hogy úgy érzem, nekik teszek jót azzal, ha egy kicsit szigorúbban veszem őket. Még szerencse, hogy a második féléves tantárgyaikat még az év elején meg kellett válasszák. De azért nem lesz gond, megértem én, hogy államvizsgát írni nehéz dolog. Rajzolni meg végképp.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

jol remlik nekem hogy a phdcomicsban is mindig rament esznek? :)
amugy az mi az az? :)
jo?

mzsolt írta...

A ramen (én poénból írtam ráment, bár lehet, hogy így kéne magyarítani a japán szót) angol fordítása az instant noodles. Nagyon olcsó keleti kaja, kis csomagokban árulják, száraz laska van benne és két kis tasakban ízesítő fűszer meg valami aroma olaj. Az ember megfőzi a vizet és beleteszi a laskát (előtte nem árt összetörni a csomagban, mert egybe áll az egész) meg az ízesítőket és lefedi 5 percre. Kb. 3 deci vizet simán felvesz. Elég laktató (mondjuk egy fél órára) és nagyon olcsó, a román ramen meg nem is nagyon csípős. A keletiekbe szoktak még tenni ilyen alga/moszat papírt vagy minek nevezik, sea food, mondjuk érdekes íze van, egyszer ettem igazi kóreait is, az mondjuk nagyon csípett. Az ilyen nagy konyhaművészeknek mint én vagyok, ideális. Ja, a phdcomicban is mindig azt eszik, mert óccsó.

tootles írta...

A ramen kínai leves, japánok is szinte egy az egyben vették át, névvel együtt, csak a fűszerezésen változtattak a saját ízlésük szerint. A híres-neves cup-noodle általában udon, bár nem mernék megesküdni, én soha nem vettem. Egyedüli instant dolog, amit veszek néha, az a kitsune-udon (nem cup-noodle), amibe csak forró vizet kell engedni, lefedve tartani 5-7 percig és lehet is enni. Ebben a normálhoz képest keskenyebb udon mellett zöldhagyma és rantott tofu-szerű izé van benne. Meg két halzsiradékból származó vékony valami, amit én egyenesen a kukába szoktam libbenteni. Érdemes tokarashi-val (japán pirospaprika-szerű) megszórni.

mzsolt írta...

Nos nálunk csak csirkéset lehet kapni, azt is csak a Sora alatti élelmiszerüzletben. Van cup-os is, de az sokkal drágább (asszem 22ooo és nem 7ooo) és persze elég nehéz lehet a városban csak úgy meleg vizet szerezni, hacsak az ember nem kóstólja meg a kávé ízű rament. Fűszer van benne két féle, mindkettőn cirill betűs felíratok vannak, az egyik olyan olaj, a másik sima delikát szerintem, csak elég gyenge, szóval simán fogyasztható a román no csipős ajkúak által is. Hmm, legközelebb jobban szét kell nézzek ramen ügyben a Metróban, hátha van nekik is valami extrább cuccuk, ha már pl. szója szósz van vagy 1o féle, meg tofu is vagy 5 féle. Ja meg jackfruit konzerv, na arról majd írok máskor.