vasárnap, október 19, 2025

a gondolatbombák célba juttatásának triádjáról


Mivel a blog szerkesztése kicsit átalakult az utóbbi időben, gondoltam leírom mi a spíl.

Szóval én akarok is meg nem is gondolatokat közölni itt. A jövőbeli magammal és a jelenbeli másokkal is. Most éppen ennek a módja háromféleképpen történik. 

Először mindig a szöveget írom meg. Sajnos általában a félkész gondolataimat érzem elég érdekesnek, mire elkészülnek, meg is unom őket, ezért elég széteső a szöveg, ha több lábon is kell álljon, egy pár mindig lemarad. De ez engem nem nagyon zavar, mert ha az alapgondolat átjön, a részleteket gondolom később is újragenerálhatom, lehet javított változatban, amikor úgy érzem, hogy a leglényegesebb gondolat átment, utána már csak szenvedés írni és nem is bírom túl sokáig. A témákat nincs mit részletezni, van amit elkerülök, a mesterséges intelligenciáról még nem találtam meg az érthetőség és a terjedelem közti egyensúlyt, a politikából és a gazdaságból szeretnék kiszállni és többet írni játékokról és könyvekről, de ehhez játszani meg olvasni kéne többet, de sajnos a tuitter még mindig rabjául tart.

Másodjára készül a kép, ez most friss jövevény, de elég szórakoztató, néha anélkül is szórakozom vele, hogy felkerülne a blogba, de ezzel sem eleget. Elég vicces mód belelátni a gépek agyába. Általában azért nem feszegetem sokat az intelligencia ládát, ha nagyjából az van a képen amit kértem, azzal megelégszem, persze a kérés az a szöveg valamilyen projekciója arra, amit elképzelek, hogy a gép még meg tud csinálni. Mindenesetre ez direkt jó poén, hogy valami olyan képet készítek, ami alátámasztja, vagy (ritkán) szembemegy azzal amiről írok. Mostanában főként geminit használok, de ha dob a grok valami nagyot, váltanék vissza.

Harmadjára keresek mostanában valami zenét is, néha találok valami relevánsat, néha a zene átvezető lenne egy másik bejegyzéshez, ami aztán nem készül el, de leggyakrabban miközben szinte egész nap megy a jótúb, ha valami megtetszik és meg akarom őrizni kontextusnak, akkor egy üres bejegyzésbe elkezdem gyűjtögetni a linkeket. Néha sok felgyűl, mert találok relevánsabb zenei társítást az aktuális bejegyzéshez, pl. most is. Mindenesetre az biztos, hogy évek múlva jó megtalálni néhány jó hallgatnivalót és néha még az akkori elmeállapotom felidézésében is segít. Sajnos a demókkal kezdtem hadilábon állni, a 201x-es években keveset láttam és bár most bejönnek amiket nézek, mindig ott van a gondolat, hogy biztos lehetne valami relevánsabbat is találni, ha tudnám hol keressem. Na de nemsokára véget ér a játék és bármilyen korból tehetek demót és visszatérnek megint a 90-es évek, meg a mostani csodák.

Utoljára, amikor már teljes a zűrzavar a fejemben, készül a cím, de ekkorra már nagyon nincs szerkesztői energiám, az első zavarodott gondolat lejegyzésre kerül. A szép kerek gondolatok nem valók címnek, azok unalmasak. Nagy ritkán a cím van meg először és ahhoz írom meg a bejegyzést, de ezt nem jelöltem meg semmilyen módon, kíváncsi lennék, hogy valahogy ezt az információt vissza lehetne-e állítani a jövőben?

Ezen kívül még egyéb (főként jótúbos) linkek is bekerülnek, hátha valaki (esetleg én a jövőben) érdekesnek találja őket.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

Tim Minchin az életről.

Storm. 

Hehe.

Oh shhhh.

Drónos. 

Equilibrium (2002) a hivatalos jótúb filmcsatornán, lehet csak beállítási probléma, lehet nálunk is kezdik elérhetővé tenni a filmeket. 

szombat, október 18, 2025

The World of Yesterday (1942)

Ezt a könyvet valaki ajánlotta a tuitteren, megtetszett a témája, úgyhogy elolvastam, nemrég fejeztem be, de csak most írok róla néhány sort.

Szóval ez nem önéletrajz, inkább bemutatja valamennyire a világot amiben élt az író, de persze jó kérdés, hogy mekkora szeletébe látott bele a felső 50000-hez tartozó bécsi zsidóként. Pl. leírja, hogy valamilyen híres munkás lázadásról jobban lehetett értesülni a londoni lapokból mint a bécsiekből. Nekem mindenesetre érdekes volt, mert az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjai is rendesen benne vannak és ez egy sokak által idealizált világ, érdekes volt olvasni, hogy a romantika korában idealizált párválasztási rítus valójában hogyan vált lehetségessé az intézményesült prostitúció által (el is gondolkodtam rajta, hogy mindenki aki port szór a szemekbe az igazság megmutatása helyett, valamilyen szinten prostituálja magát).

A legérdekesebb mégis az, ahogy leírja az Első Világháború előtti hangulatot, leginkább ezen gondolkodtam el, hogy mennyire hasonlóak a mostani viszonyok. Nekem úgy tűnik, semennyire, akkoriban egy hamis álomvilágban élt a társadalom krémje, ez ma már bizonyára nem igaz politikai szempontból. Ma annyira felerősödött már a harc a különböző táborok között, hogy talán már nincs olyan esemény, ami háborúba lökné a társadalmat. Ma már inkább az lenne, hogy legyintenénk és várnánk, hogy következő héten meg olyanabb dolog történjen. Romániában egyre-másra történnek a tragédiák, de mindenki csak látszat háborodik fel, igazi lépéseket senki nem tesz, nem mennek tűnteni az emberek, mert tudják, hogy értelmetlen, a rendszert nem lehet elzavarni, csak annyit lehet tenni, hogy megvárjuk amíg összeomlik és remélhetőleg egy másikat építünk helyette. Azt hiszem, ez valamennyire az egész nyugati világra igaz, valamennyire még figyelgetem, hogy mi megy Amerikában. Elég rendesen ráfordultak a fasizmus felé vezető útra, de azért azt is észre kell venni, hogy az erőszakszervezet, az ICE maszkos alakokból áll. Azért viselnek az emberek maszkot, mert félnek a következményektől, lehet, hogy lesz még választás és nem az ő oldaluk fog nyerni. Félnek attól is, hogy lehet, amikor eltörik a cső a fürdőjükben, senki nem fog kijönni megszerelni, ha tudják, hogy ICE alkalmazottak, vagy ha kiviszik az asszonyt egy étterembe, az emberek a környezetükből odébb állnának. A barnaingesek nem viseltek maszkot, amikor ezt vagy azt szét kellett verni (ráadásul a szociáldemokratáknak is volt erőszakszervezete, csak azt bután feloszlatták, ez új volt). Lehet, hogy ez a nagy megosztottság a nyugati világban annak a záloga, hogy még egyszer ne menjünk bele egy buta háborúba. Én utálom ezt a sok frecsegést ami a médiában zajlik, de a háborút sokkal jobban utálnám, ráadásul jogom van kimaradni belőle.

Ez a gondolat egyébként eléggé megkönnyebbülést hozott, már ezért megérte elolvasni a könyvet. Viszont most meg Kína kezdett el mocorogni és ott meg nincs megosztottság meg ellenzék, most kezdhetek azért aggódni, hogy ők rángatják bele a világot egy jó nagy háborúba. És az az igazság, hogy sokkal jobb fegyverük van, mint az atombomba, odavittük a gazdaságunk nagy részét egy kis rövid távú profit érdekében. Na akkor most ezzel a problémával kell valamit kezdjek...

Az azért mekkora királyság volt, hogy 1914 előtt nem volt sehol határellenőrzés, mindenki oda ment ahova akart. Mikor ismétli meg a történelem magát? Több úton is el lehet oda jutni, hogy már ne legyenek országok, vajon mi melyik választjuk?

Na, még sokat kéne írni, mondjuk azt, hogy ő 1881-ben született, én meg 1980-ban, de szerencsére én még nem értem meg egy világháborút sem, lehet amikor megérem az elsőt, majd én is öngyilkos leszek. Most lusta vagyok többet írni, de jó ez a könyv, érdemes elolvasni, ha valakit érdekel az előző 100 év.

filmtettfeszt 2025

Volt filmtettfeszt,most úgy jött ki a lépés, hogy 4 filmet is megnéztem, főként, mert az egyik nagyon jónak ígérkezett és volt három régi film is, amelyek érdekesnek tűntek. Az az igazság, hogy a Futni mentem, meg a mostani filmek egyáltalán nem tűnnek megnézésre érdemesnek, de talán ha majd 30 év múlva is érdemesnek találják a szervezők megnézésre, akkor majd pótolom őket.

Ami vagány, hogy most volt a filmtett első megjelenésének 25. évfordulója is és forgattak két érdekes rövidfilmet, egy Annie Hall inspiráltat és egy hosszabb beszélgetőset.

Gondoltam, hogy leírom a gondolataimat a filmekről, mert elég sok lett belőlük, talán nekem is sikerül egy kicsit rendet tenni közöttük. A tuti, hogy érdekes élmény volt mindegyik. Szóval itt jönnek időrendi sorrendben.

Zuhanás közben (1987): Az az igazság, hogy én az Összeomlás (1993) című filmre asszociáltam, bár a trailer nem igazán adott erre okot, de az év (1987) igen, szóval nagyon vártam benne az összeomló szocializmusra valami utalást. Hát ilyen szempontból nem jártam szerencsével, de ha valamennyire reprezentatívnak vehető az a Budapest és azok az emberek, akiket bemutat, akkor egyébként egy eléggé összeomló társadalmat láthatunk, már azon kívül is, hogy a film végén rendesen bekeményítenek és kezdenek hullani az emberek mint a legyek. Szóval mindenki boldogtalan, mindenkinek pénzügyi gondjai vannak, mindenki valami "egyedi" módon próbálja meg megoldani ezt a problémát és a végén csúnyán elbukik. Az nagyon cuccos volt, hogy Pogány Judit is megjelent a film végén és mesélt kicsit a forgatásról és arról, hogy valójában egy megtörtént esetet dolgoz fel a film, egy taxis megpróbált kimenteni egy párt akik a Dunába hajtottak öngyilkossági szándékkal, de végül ő halt meg és a pár megmenekült. Hát ez a történet még befért a film végére, de igazából az egész film arról szól, hogy hogyan kapar a kisember a pénzért amitől a megváltását reméli, ez a reménytelenség elég jól átjön, szóval azt hiszem, nagyon jól működik úgy rendszerkritikaként, hogy akkor mindenkinek természetesnek tűnt a bemutatott világ, de most nagyon idegen. Persze lehet, a mi világunk is pont ilyen, csak mi most nem merünk szembenézni vele, vagy csak én nem nézem a szembenézős filmeket, inkább sci-fi-be menekülök. Egyébként a színészi játék is elég jó és Pogány Judit hangja mindent megér, szerintem amikor beköltözünk a virtuális létbe, én minden hivatalos bejelentést az ő hangján fogok majd kérni. Egyébként az indavidión fent van (linket nem adok, mindenki használja csak rendeltetésének megfelelően a gúgelt).

Silent Friend (2025): Ez egy angol, mandarin, és német nyelvű film (ha jól emlékszem és nem keverem megint össze a mandarint a kantonival) és magyar a rendezője, Enyedi Ildikó, ezért kerülhetett be a fesztivál programjába. Egyébként már régebb hallottam róla, mivel azzal reklámozták, hogy Tony Leung és Léa Seydoux játszik benne, szóval mindenképpen meg akartam nézni, ha nem a fesztiválon, akkor a moziban amikor elhozzák. Sajnos nagyot csalódtam benne. Az, hogy Tony és Léa játszik benne, nekem valamilyen romantikus-melankolikus filmet jelentett, főként Tony ilyen szerepeit imádom (persze, azért egy európai In The Mood For Love-ban nem is mertem reménykedni). De ha valami más lett volna, ami érdekes és elgondolkodtató, akkor nem fájt volna ennyire ez a film, de sajnos egy olyan filmet kaptam, amiben egyrészt csak a harmadában szerepel a két főszereplő, másrészt meg nincs igazán jól meghatározható mondanivaló, már azon kívül, hogy a fák is élőlények ezért valószínűleg ők is érzékelik és feldolgozzák valahogy a környezetük eseményeit, amit tudományos módszerekkel tanulmányozhatunk. Nekem az egyik kedvenc színészem Tony Leung, nekem már az is bőven elég, ha csak ül egy égő cigarettával a kezében és a távolba mered (teljesen át tudom élni, hogy most azon gondolkodik, hogy mikor fog lebukni a Triádban, vagy azon, hogy milyen jó lenne megérinteni a csaj kezét), de ebben a filmben nincs cigaretta, távolba meredés az van, de itt azon gondolkodik, hogy milyen nehéz is megszelídíteni a bias-variance tradeoffot. Ez sajnos nekem nem jött most be. Nagyon nem. Léa nagyjából néhány skype beszélgetésig fért bele a filmbe. Azontúl volt egy ginkgo fa, aminek néha nézzük a gyökereit is, a lombja mellett. A film másik két része kicsit jobb, van egy sztori egy srácról meg egy csajról, akik nem igazán találják meg egymáshoz az utat, de legalább közel laknak ahhoz a bizonyos ginkgo fához és van még egy feminista történet egy csajról akit először vettek fel nőként az egyetemre ahova bezárva tölti Tony a napokat és egyszer lefényképezték a fa alatt. Én elismerem, hogy fontos a feminizmus, de én nem találtam semmi érdekeset ebben a történeti szálban sem, igaz, nekem szerencsém van, van egy nagyon okos húgom, szóval soha egyetlen percig sem gondoltam azt, hogy a nők ne lehetnének ugyanolyan okosak mint a férfiak (sőt!). Talán az időben középső történet még a leginkább értékelhető, ahogy keresi az utat a két fiatal egymáshoz. Vicces, de egyetlen ilyen film jut most eszembe, ami óriási elvárásokat támasztott és aztán teljesen kiakasztott, az pedig az Interstellar volt. Abban azt reklámozták, hogy tudományosan megalapozott minden, komoly fizikus volt a tanácsadó (aki egyébként Nobel díjat is kapott később a gravitációs hullámok detektálásában végzett munkájáért). Igen, tényleg szép volt a fekete lyuk ábrázolása, de aztán jött az ugrálás a fénysebességgel száguldozó bolygókra, meg az extra dimenziók, meg az időutazás, na ez nekem nagyon betette az ajtót. Nem azért, mert ezekkel a dolgokkal bajom lenne, mint sci-fi filmekben a cselekmény görgetésére alkalmazott megoldásokkal, hanem azért, mert azt mondták amikor beültem a filmbe, hogy itt 100% tudomány lesz, ami nekem azt jelenti, hogy a film 100%-ában lesz 100% tudomány, nem csak az 5%-ában. Egyébként most láttam egy vidiót, hogy az Interstellar valójában Jézus története adaptálva a közeljövőre, ezek szerint az űr-Jézus nem a halat meg a bort sokszorozza, hanem a sebességet, természetfeletti módon. Lehet, hogy egyszer a Silent Friendről is kideríti valaki okos, hogy miről is kéne szóljon ami nagyon mély és nagyon okos, de szerintem nekem akkor sem fog már megtetszeni, ahogy az Interstellar sem jött még be (bár az Inception ma már inkább bejön mint nem). Ha valaki filmet akar nézni amiben fontos szerepe van egy ginkgo fának, akkor nézze meg a 95-ös The Ginkgo Bed című koreai filmet. Az jó cucc (bár vagy 20 éve láttam) és többet tanulhatunk belőle a ginkgo fákról mint ebből a filmből.

Meteo (1990): Ezt azzal reklámozták, hogy az első magyar sci-fi és, hogy megjósolta az éghajlatváltozást és a kommunizmus bukását, na én ebből semmit nem vettem komolyan, de a trailer elég Blade Runneres volt, szóval nagyon érdekelt. Sajnos a nyitó jelent egy álom ahogy megy egy vonat a holdon, szóval nem is kellett több, elkezdtem számolni a Blade Runnerrel a párhuzamokat már az elején, azt csak utólag hallottam, hogy sokan úgy is hivatkoznak a filmre, hogy a magyar Blade Runner. Hát rengeteg párhuzam van, néhányat felsorolok: Ecker (Deckard), pesti vásárcsarnok (JF Sebastian art deco lakótömbje), az, hogy nem esznek a karakterek, engem arra emlékeztetett, hogy a replikánsok is ilyen szuperlények, meg voltam győződve, hogy Ecker replikáns (egészen a csajjal a fürdőkádas jelenetig), még egy bagoly is feltűnik random módon ebben a filmben is, a föld egy pokoli hely amelyet az éghajlatváltozás pusztít. Itt is volt a film után beszélgetés, méghozzá a rendezővel, én rá is kérdeztem, hogy milyen sok a hasonlóság, erre visszakérdezett, hogy nekem mit jelentett a film, de el is mondta, hogy ő mit szeretett volna kifejezni (a kivándorlást). Szóval itt is pénz után futnak a karakterek (gondolom ez ilyen örök téma volt a 80-as évek végén, 90-es évek elején Magyarországon, ha jól meggondolom a Sose halunk meg is erről szól), de nekik az arra kell, hogy kivándoroljanak, aztán persze csak egyiknek sikerül. Milyen vicces, hogy akkoriban úgy képzelték, hogy a kivándorláshoz sok pénz kell, amikor meg lehetett kivándorolni, mind a szegények vándoroltak ki (legalábbis Romániából, na jó, meg egy olyan értelmiségi réteg akik lassabban, de itthon is révbe érhettek volna). Szóval akkor végre írjak a filmről is magáról. Sajnos a történet eléggé sántít és széteső, a fordulatok elég véletlenszerűek és így igazán ív sincs a filmben (az, hogy az elején és a végén is van lufi, inkább csak keret, nem ív, legalábbis szerintem). De maga a világ az iszonyat jól meg van csinálva, a zene nagyon pörgős és ha az ember végre lemond a Blade Runnerhez való hasonlítgatásról, inkább csak a helyszíneket és az arcokat szívja be, akkor nagyon jó kis film. Jó lenne, ha megnézhetném még egyszer, sajnos ezt én nem találtam meg semmilyen vidiómegosztón. Nekem az is igazán bejött, amikor Ecker "programozik", hosszú perceken keresztül van ez előadva, de valahogy úgy, hogy az olyan emberek is élvezhessék, akiknek fogalma sincs arról, hogy ez pontosan mit is jelent. Szóval van benne sok régi monitor meg billentyűzet meg szöveges módú interfész zöld színben, nekem ez tömör gyönyör, szerintem meg is lepte a rendezőt amikor ezt emeltem ki. :))) Szóval nekem bejött, de meg tudom érteni, ha valakinek meg nem jön be. (zene)

A részleg (1995): Na, ez valami eszméletlenül nagyot ütött. Bodor Ádám egy novelláján alapul, el is lehet olvasni, mert fent van a digitális akadémián, el is olvastam, szóval a kettőről egyszerre fogok írni. A film egyébként nagyon hűen követi a novellát, a párbeszédek minden onnan származnak, csak egy-két dolgot tesz hozzá és egy-két dolgot nem csinál meg, amit nagyon nehéz lett volna (pl. a lovak térdig sárban járását, meg a végén a színes tavat meg eget). Vagy két hete láttam a filmet, de szinte minden nap gondoltam rá, szerintem nem is fog sikerülni felét se leírni annak, hogy mit jelent nekem ez a film és novella. Maga az író volt a meghívott a film után, kicsit nehezen értettem amit mondott, már az én hallásom sem a régi. Szóval az egész arról szól, hogy Weisz Gizella (akinek peche szokott lenni, az író azt mondta, ezért kapta a nevét) valamit jól csinált, ezért áthelyezik egy részleget vezetni, de még nem tudja, hogy a részleg a világ végén van és inkább száműzetés ez, de mi mind tudjuk, hogy egy gömbön csak paraméterezés kérdése a középpont és így a végek is. Szóval Weisz kisasszony utazik és megérkezik, a novella egyébként egészen rövid és az események a háznál ahova megérkezik szinte a felét teszik ki, a filmben csak a negyedét, szóval kicsit más-más a ritmusuk. A novellában viszont meg lehet állni, el lehet gondolkodni, a filmben nem (legalábbis ha moziban vagy tévében nézzük mert egyébként az indán ez is fent van). A kontextus egyébként itt is nagyon számított számomra, tudtam, hogy 95-ös film, szóval végig vártam azt, hogy jó vége legyen, hiszen a forradalom után a dolgok jóra fordultak, ennek nincs alternatív értelmezése. Viszont utólag megtudtam, hogy a novella 82-ben jelent meg, amikor még rendesen befelé tartott Románia a szarba, talán ha később születik, még az az apró reménysugár sem lesz a végére. Egyébként az író nem volt elégedett a filmmel, ő sokkal általánosabbnak szánta a történetet, a filmben az, hogy a szereplők törik a magyart eléggé behozzák a magyar-román viszony megszokott szabályszerűségeit, meg az, hogy talán fel lehet fedezni az elején Kolozsvárt és a gyár Balánbánya öntődéje rézbányája (egy pillanatra feltűnik a felirat), ami nekem megnyugtató részlet, de neki meg elvesz a történet egyetemességéből. A másik nagy különbség, hogy a novella nagyon minimalistán van megírva, néhány más történetet elolvasva azt gondolom, ez az író stílusa és egyrészt ettől lesz realista a mű, másrészt ezzel enged teret az olvasónak, hogy igazán belemeneküljön az álomvilágba és úgy rendezze a világ dinamikáját, ahogy neki kedve van. Szerintem ez igazán komoly önmegtartóztatás az író részéről, de ennek köszönhetően felmerül bennünk, hogy amikor Gizi találkozik Dr. Potrával az út egy részén, akkor azt is megkérdőjelezzük, hogy lehet az út oka az, hogy Dr. Potra száműzetése ért véget és Gizi csak azért kerül a helyére, hogy ne hűljön ki az ágya. Vagy mégis Gizi a főkolompos és ez jelenti a Dr. Potra szabadulását? Mindenki azt tesz bele, amit akar, szerintem ez 82-ben komoly menekülési útvonal lehetett annak, aki képes volt rá. Ugyanígy, a végén, a száműzetés a hegyen is értelmezhető végre egy helynek, ahol nem mondják meg, hogy mit kell csinálni, nem kutatnak a csomagodban, és túl sokan nincsenek is ott, szóval bizonyos embertípusnak ez tényleg szabadulás a városból (rendszerből), ahol él. Nekem az, hogy Gizi végig mosolyog, szintén ezt sugallta (bár az író szerint nem ez volt a szándéka, erre külön kitért, a novellában tényleg semmi nem utal erre, de ezt az olvasónak és a rendezőnek is joga volt odatenni, ha már az író ennyire nyitva hagyta a kaput). Az is nagyon vicces, ahogy végig emlékeztetik Gizivel, hogy tudják, hogy elvált, mert a rendszer mindent tud, de akkor a narancslikőr és a köményes közti választás lehetősége miről is szól? Gondolom ez ilyen tipikus ambivalencia az elnyomó rendszerekben, a legfurább módokon kell fenntartani a választás lehetőségének a látszatát. Azt hiszem, ennek az ambivalenciának a fenntartása a legnagyobb erénye a novellának és a filmnek is, egyébként engem is igazán inspirál a játékom történetével kapcsolatban (de erről majd máskor).

Na elég hosszú lett ez a bejegyzés, remélem még párszor meg fogom nézni ezeket a filmeket és majd írok még róluk, mert tényleg nagyon jók (kivéve a Silent Friendet, helyette inkább nézek valami igazi hongkongi Tony Leungos filmet). 

csütörtök, október 16, 2025

minden szentnek jár egy digitális mennyország

Valamikor írtam ezt, most itt hozzá az illusztráció.


Még néhány vicces generált kép szentekkel: 





Húzós, hogy mennyit fejlődtek ezek a rendszerek az utóbbi három évben és én még csak csirke felhasználó vagyok. 

péntek, október 10, 2025

világ szénatomjai egyesüljetek


Amikor az olaj ára túl alacsony, az OPEC országok csökkentik a termelést, hogy az olaj ára feljebb menjen. Amikor az emberéletek ára túl alacsony, akkor az emberek csökkentik a reprodukciót, hogy az élet ára feljebb menjen. Az időskála nagyon különböző a két folyamat között, de a dinamika ugyanaz.

Zene. 

csütörtök, október 09, 2025

a prófécia a fogaskerékről beteljesedett


No hát, Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel díjat. Legalább az apokalipszis megint divatba jön, a kultúrában is, nem csak a világ dinamikájában. Már csak az erők irányítását kéne valahogy megszelídíteni.

Azt még nem tudom, mikor leszek olyan idegállapotban, hogy megnézzem a Sátántangót, de most már nem lehet sokat halogatni.

Zene. 

szerda, október 08, 2025

aki utolsónak érkezik, kapcsolja majd fel a villanyt


Az ENSZ kijelentette, hogy nem szabad mesterséges intelligenciára alapuló fegyverrendszereket fejleszteni. Gondolom tehát mindenki teljes gőzre kapcsolt hogy ilyeneket fejlesszen (akinek nem egyértelmű az implikáció, az gondoljon csak a klímaegyezményekre). Fejveszett nagy buli készülődik itt, gyerekek.

Demó.

Zene. 

kedd, október 07, 2025

álmodnak-e a keresztapák robot lovakról?


Miért írok filmekről ebben a blogban?

Annál azért egy kicsit bonyolultabb választ akarok adni, mint hogy az én blogom, megtehetem.

Mostanában nagyon rácuppantam a filmekre, nagyon sokat gondolok arra, hogy milyen filmet lenne jó legközelebb megnézni, régebben nem igazán filóztam ezen, ami utamba került, azt néztem meg, mostanában már válogatnom kell. Kicsit úgy érzem, ha már valaki olyan sokat dolgozott egy filmen, akkor én is tehetek egy kis erőfeszítést és leírom, hogy nekem mit jelentett, persze általában összecsapom a dolgot, de még mindig több mint amit a legtöbb néző tesz.

Ugyanakkor, néha beszélgetek emberekkel filmekről, amiket az utóbbi időben néztem, ha írok valamiről, akkor könnyebb észben tartani, szóval jobb minőségű ajánlást tudok tenni, hogy mi tetszett.

Tudom, hogy az emberek legtöbbje utálja a változást, de a változás sok formáját én direkt szeretem, például azt is, hogy hogyan változik a véleményem a filmekről általánosságban és egy-egy példányról úgy önmagában is. Mondjuk most nem nagyon ugrik be egyetlen film sem, aminek nagyon változott volna a megítélése, de még az elején vagyok a kísérletnek. Amúgy meg inkább zsánerek kezdenek inkább megtetszeni, pl. a zombis filmek egyre inkább bejönnek, ezt sem árt dokumentálni.

És a végére még egy fura ok. A filmek ilyen konstans kulturális termékek, használni lehet őket arra, hogy tanulmányozzuk az agyakra gyakorolt hatásukat. Tekintsünk úgy egy agyat, ami egy bemenetre gyárt egy kimenetet, azaz K=X*B. Az agy, az X ismeretlen (csak úgy mint a * művelet is). Viszont, ha nagyon sok ilyen példát generálunk, akkor az én agyam rekonstruálható lesz azon jövőbeli agyakból, amelyek szintén gyártanak ilyen kimeneteket. Persze, van itt sok feltétel, aminek teljesülnie kell, az egyik mondjuk az lenne, hogy végtelen sok ember nézze meg ezeket a filmeket, vagy legalábbis nagyon nagyon sok, vagy mondjuk az, hogy az agyak nagyjából ugyanúgy működjenek, a lényegi különbségek egy kis dimenziós térben létezzenek, a filmek eléggé lefedjék az élet fontos érzéseit, legyenek eléggé különbözőek egymástól, stb. de ezek kevésbé érdeklik a kedves olvasót (vagy ha érdeklik, akkor ajánlok valami rendes információ elméleti könyvet fellapozni, nem az én blogomra hagyatkozni). Persze az az igazság, hogy olyan sokat azért nem dolgozom ezeken a kritikákon, hogy igazán hasznosak legyenek és persze a testmozgás és a csoki fogyasztás drasztikus csökkentése sokkal többet segítene az agyam megőrzésében, de legalább egy becsületes bekezdés ebből is született. Az már házi feladat, hogy a film stábjának agyát, hogy lehetne rekonstruálni a sok kritikából amit az emberek gyártanak (és remélhetőleg még sokáig gyártani fognak).

Egyébként tudom, hogy vannak direkt ilyen filmkritika közösségek, mint a letterboxd, de oda meg nem akarnék írni, mert tuti egy idő után versennyé válik a dolog és én nem szeretek versenyezni, nem is hiszem, hogy az ízlésben van értelme. Szóval maradok a blogon és azt hiszem, ha teljesen elmegy a kedvem a butaságok írogatásától, azért a filmes összegzéseket még írom amíg tudom.

Zene. 

THE TIGER.

csütörtök, október 02, 2025

nem bírunk ugrani


Pár napja az ópenéjáj bejelentette, hogy egy új cociális hálót indítanak, amelyben a bejegyzések mesterséges intelligenciával generált vidiók lesznek, amelyek persze be tudják építeni a szerző által választott fényképeket (azt mondjuk nem tudom, hogy azt hogy oldják meg, hogy ne csak a saját magunkról készült képeket használjuk fel). Legalábbis én ezt értettem a bejelentő vidióból (bloopers).

Először eléggé nevettem ezen a dolgon, valahogy nem egy újabb cociális háló lenne az én első ötletem amire a szuperintelligenciát felhasználnám, ha rendelkezésre állna, soroltam is magamban szépen az ellenérveket, amelyeket itt most nem fogok felsorolni. Végül úgy döntöttem, hogy nem ér ez az egész annyit, hogy írjak róla.

Ma reggel viszont arra gondoltam, hogy mi van, ha tényleg 5 dimenziós sakkot játszik az ópenéjáj és ők tudják, hogy a mai világban tényleg a legnagyobb fegyver amit ellenkezés nélkül be lehet vetni egy cociális háló. Sajnos az utóbbi hónapok, évek alátámasztják ezt az állítást is.

Most azzal kéne befejezzem, hogy na majd meglátjuk, de az az igazság, hogy egyre kevésbé bírom követni a híreket. De legalább abban biztos vagyok, hogy ha kihalunk, megérdemeljük azt. 

Demó. 

Zene. 

milyen víz? mondta a lélekbúvár


A régmúlt művészei azért vetették el a kontextust amiben alkottak, mert szar volt és nem gondolták, hogy abból a kontextusból valami szép következhet. A mai korok művészete szinte csak a kontextusról szól. Még.

Demó. 

Zene. Zene.

AI. 

Jane. 

kedd, szeptember 30, 2025

filmek

Megint csak egy pár sorra futja. 

Spooks (2.-3. szezon): Eldöntöttem, hogy nem fogjuk ledarálni ezt a sorozatot, havonta csak 1-2 szezont nézünk meg, ebben a hónapban másfelet, így jobban üt (mint a pálinka is, de van esély, hogy időben megállsz). Az a legjobb ebben a sorozatban, hogy azzal próbál eredeti lenni, hogy leszedi a karaktereket a kémeknek emelt piedesztálról, bemutatja, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mindenki más, csak hát vannak bizonyos speciális képességeik, de ezek messze nem olyan általánosak, mint ahogy hinnénk, könnyen ki lehet őket zökkenteni a rutinból (mint pl. amikor egy alvó embert kell megöljenek és rájuk tör a bűntudat). Az sem semmi, ahogy elbánnak a főszereplőkkel, nem tudom, hogy ez volt-e az elejétől a koncepció, vagy mindenki dobbantott jobb gázsi reményében, mindenesetre a főszreplők nem semmi módon ki is iktatódnak a harmadik szezon végére, gondolom a következő hét szezonban még néhányszor berosálnak.

Snow Falling on Cedars (1999): Nagyon bejött ez a film, amikor láttam, lehet, nem 99-ben, de egy-két éven belül. Azt hiszem, azóta nem is láttam. Vizuálisan a hangulata nagyon megmaradt, nem is csoda, egy három oszkárral rendelkező operatőr fényképezte. Az is megmaradt, hogy az egész film alatt inkább a múltban játszódó jelenetek érdekesek mint a jelenben játszódó tárgyalás, valószínűleg Ishmael már rendesen lecsiszolgatta az emlékeit és csak a legjobb dolgok maradtak meg, mint nekem a filmből. Az pl. nem maradt meg, hogy Ishmaelnek mi volt a neve és az sem, hogy elveszítette a fél karját. De a jelenetek a cédrus fákban megmaradtak. Amik valójában nem is cédrusok, ha jól értettem amit olvastam (mármint az ami Amerikában van, az nem is igazi cédrus, még ha az is a neve, mert a cédrus egy mediterrán fajta). Többször újra kéne nézzem ezt a filmet.

Inside (2023): Ha valakinek van gondjai a bezártsággal, ez a film neki különösen érdekes lehet, nekem csak szórakoztató volt, de ami engem mostanában bezártság témában érdekel, az az elme bezártsága a testbe és arra nem könnyen alkalmazható amit a film mutat. Aztán persze lehet, csak én nem találtam meg a kulcsát. De a film egész jó.

Everyone Says I Love You (1996): Woody Allen gondolta, hogy vicces köntösbe bújtat néhány kemény témát, gondolom ebben az időszakban voltak gondjai a bizalommal meg az emberek éppen ott hagyták őt és még mindig Mia járt a fejében. Fene tudja, én kedvelem a Woody Allen filmeket, meg a fickót is, szóval ezért is nem követtem igazán, hogy miben is vétett és mekkorát, amikor mostanában kiteregették a szennyesét, de nem kell nagyon elvonatkoztatni a filmben látottaktól, hogy az ismeretlen szennyesre gondoljon az ember. De nekem akkor is bejött ez a film, mert lehet csak úgy is értékelni, hogy csak egy kis gyermeteg viccelődés az egész.

Insomnia (2002): Nem könnyű feladatra vállalkozott Nolan, az álmatlanság hatásait beleszőni egy bűnügyi történetbe, ami ráadásul próbál egy kicsit modern hangot is megütni azzal, hogy a bűnös próbál manipulálni azzal, hogy ő nem is igazán bűnös, mert egyébként egy jó krapek. Olyan nagyon nem sikerül neki, legalábbis én magának az inszomniának a reprezentációját a mindenféle szögből ágyban fekvő és rágózó Al Pacinóban kevésnek gondolom (persze semmi ötletem nincs arra, hogy ezt hogy kéne jobban), de azért több lábon áll a film, így sikerül érdekesnek maradnia. A vége kicsit rágógumis, hehe.

Shadows and Fog (1991): Nekem nagyon bejött a hangulat is meg a poénok is, meg az is érdekes volt, ahogy visszafogja magát, fenn van a labda (pl. a bordélyházban amikor beszélgetnek istenről), de direkt nem csapja le. Látszik, hogy valami mást akart rendezni, csak pár poént szabad elsütni, mert azok lehet nem illenek be a filmet inspiráló alkotók munkájába. A vége lehetett volna jobb, akár valami nagy csavarral, nem muszáj kiderüljön, hogy ki a gyilkos, de azért legalább kireggeledhetett volna és megtudjuk, hogy a város a pokol tornácára épült. Lehet, csak én nem vettem a lapot.

Touch (2024): Nagyon bejött, ebben a filmben is a visszaemlékezések a jó jelenetek, bemutatják, hogy két szép fiatal akik nagyon nem tolakodóak, hogyan szeretnek egymásba. A jelenben meg azt tudjuk meg, hogy a végén egymásra találnak és mivel nem tolakodó emberek, még a közös gyermekük életébe sem tolakodnak bele. Bizonyára a szerelmük a szerelem nirvánába megy, mert legyőzi a teret, az időt és önmagát is.

I'm Still Here (2024): Ez idén oszkárt kapott és nagyon jó cucc. Egy megtörtént esetet mutat be, egy brazil mérnök és politikust eltüntet a katonai diktatúra. Az a legerősebb a filmben, hogy nem akar meggyőzni arról, hogy ez mekkora tragédia volt, nem enged nagyon közel a fickóhoz, a családja sem szenved nagyokat. Gondolom ezzel a visszafogottsággal könnyebben általánosítható a hasonló bőrben járó emberek tapasztalataira, lehet, hogy ilyen céllal is készült, hogy nekik is megnyugvást hozzon, azon szerencséseknek meg, akik nem éltek át hasonló tapasztalatot, azért elég jó kis intő jel. Az sem kérdés a végén, hogy ki is van itt még mindig és a film által már örökre itt lesz.

Zene. 

péntek, szeptember 26, 2025

a peloponnészoszi ingyen ebédek alternatív költségeiről


Ma fogant meg először az a gondolat a fejemben, hogy az átlagos amerikai demokrata szavazó valószínűleg ugyanannyira liberális mint amennyire keresztény az átlagos republikánus szavazó.

vasárnap, szeptember 21, 2025

a gálya amit a változás lökéshulláma vet ki az öntudat óceánjára


Nem írok, mert nincs miről írni. Rájöttem, hogy a rendszer menthetetlen, jobb dolgom is van, mint az összeomlását dokumentálnom, megteszik ezt elegen. Vicces, ahogy a jövő utat tör magának a jelenben, a legnagyobb találmányaink a legnagyobb ellenségeink a múlt embereinek a kezében. Egyébként még az is lehet, hogy az apokalipszis elmarad, csak az emberek lépnek túl a régi önmagukon.

Zene. Zene.

AI. AI.

hétfő, szeptember 15, 2025

adót fizetek tehát vagyok


Annyira nevetségesen abszurd a világunk, a tágabb és a szűkebb is, hogy nem tudok komoly dolgokon gondolkodni. De a komolytalanokat leírni lusta vagyok és mostanában az irónia sem nyerő foglalatosság, amióta az emberek elfelejtettek hátra lépni egyet. Azt hiszem, jelentősen meg fog csappanni a blogban a bejegyzések száma, hacsak nem csapok át mémblogba, egészen jó szórakozás AI-val képeket generáltatni mindenféle buta témában.

Zene. 

AI. 

szombat, szeptember 13, 2025

a porba rajzolt háromszögek új élete


Két érdekes hír a mesterséges intelligencia világából.

Komolyan nekifogtak újra a matematika formalizálásának és tételbizonyításának a most menő módszerekkel, ennek egyik eredménye az volt, hogy a világ matematikai olimpián egy formális bizonyítást beadó rendszer is aranyérmes lett (két másik mellett ami természetes nyelven írta a megoldást, amit viszont embernek kell ellenőrizni, hogy helyes-e). A legújabb eredmény, meg, hogy egy komolyabb tétel bizonyítását, amin két neves matematikus dolgozott másfél évet (gondolom azért nem gőzerővel) es amit feladtak, egy új rendszer 3 hét alatt befejezett (persze emberi segítséggel, ha jól értem, konkrétan leírták a bizonyítást neki "formálisabb" nyelven és ő azt átültette Lean-be). Ezek persze még kezdeti eredmények, de szerintem igen fontosak, ezek már tényleg mérföldkövek az emberi szintű mesterséges intelligencia felé.

Szóval azért kell ez az irány is, mert azt hiszem, az utóbbi időben nagyon elszaladt a ló a deep learning irányába, azaz az ilyen absztrakt vektor reprezentáció felé, de szerintem a szimbolikus reprezentációnak is helye van, előbb-utóbb a mesterséges intelligenciában is foglalkozni kell a fogalmak hullám-részecske dualitásával. Szóval bizonyos feladatokat a vektoriális reprezentációval lehet jól megoldani, de mostanra már kezd elég egyértelművé válni, hogy vannak feladatok amelyekre meg nem igazán megfelelő (persze lehet, hogy valaki dob valami nagyot, nagyon sokan dolgoznak rajta). Szerintem a jó kis formális módszereknek ezekben az esetekben azért még lehet szerepe.

Aztán meg ezen az úton végre nekifoghatunk egyszerűbb doméniumok formalizálásának is, mint mondjuk a "józan paraszti észnek". Meg aztán, azt hiszem, az egyik dolog ami visszafogja még mindig a világot, az a jó és mindenki számára hozzáférhető matematika feladat megoldás.

Valamikor ezek a rendszerek nélkülözhetetlenek lesznek abban, hogy bizonyítani tudjuk bizonyos modellek tulajdonságait és rájuk merjük bízni egy ország vezetését.

A másik hír, hogy Albániában a közbeszerzési minisztériumát AI fogja vezetni. Szerintem a kis országok ahol még lehet igazi változásokat békés úton is eszközölni lesznek a legkorábbi (és talán legnagyobb) haszonélvezői a digitális átállásnak, nagyon remélem, hogy beválik nekik ez a lépés.

Demó.

Zene. 

Bohemian Rhapsody flashmob.

József Attila versek. 

 

kedd, szeptember 09, 2025

amikor mindenki betámadja a lipinkát


Fárasztó mostanában a híreket olvasni, mindenki manipulálni akar és olyan bután csinálják.

Én inkább érdekes alternatív magyarázatokat akarok találni a gazdasági bajainkra, amelyek általánosabbak mint az, hogy ki mennyi pénzt pallt el.

Kiindulásként pedig akkor az, ahogy most látom a dolgot. A klasszikus elmélet szerint a gazdaságot produktív és nem produktív részre lehet osztani, ha megbillen az egyensúly, akkor van válság, az egyensúly visszaállítása (azaz a produktív rész relatív súlyának növelése) a válságból való kilábalás útja. A 2008-as válságkor ez könnyen ment, mert még az EU-s integráció elején voltunk, a külföldi beruházás a produktív részbe húzott ki a válságból, de ez a spíl véget ért nagyjából, Románia már nem igazán versenyképes produktivitás tekintetében (azért persze, mert megnőttek a fizetések). Ezért a kormány az inflációval akarja tolni a produktív oldalt (ami optimális esetben nem érzékeny az inflációra, mert az árak növekedése a fizetések növekedését is magával vonja, hisz mindenki megkapja a munkája igazi értékét), míg a nem produktív oldalon befagyasztja a béreket.

Nem tudom mennyire fog ez a stratégia működni, a nem produktív rész nagyon zúgolódik, a mi politikusaink nem hiszem, hogy meg tudnak birkózni ezzel a feladattal, hiszen soha az életükben nem oldottak meg egy komolyabb feladatot mint amit egy ebéd mellett meg lehetett beszélni. Mindenesetre ha felgyorsítva nézzük a vergődésüket, szinte már táncnak tűnik, a kérdés csak az, hogy hol a kályha?

Demó. 

Zene.

Trailer.

hétfő, szeptember 08, 2025

a titanic stratégia


Érdekes stratégiát választott a kormány. Beevezi az országot az összes jéghegy közé egyszerre, aztán vagy elsüllyedünk, vagy nem. Mondjuk kommunikációs szempontból bizonyára könnyebb az, hogy az elégedetlenkedők egymást szorítják ki a kommunikációs felületekről, csak hát túlterhelődik a rendszer és nem egészen biztos, hogy kibírja. Na meglátjuk, ha lesz amivel és lesz amikor.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. 

Trailer. Trailer.

Wow.

péntek, szeptember 05, 2025

az játék

Hmm, álmodtam egy lehetséges befejezést a játékhoz, először van egy konkrét ötletem, hogy mi is legyen. Meglátjuk, hogy sikerül-e megcsinálni elég rövid idő alatt.

szerda, szeptember 03, 2025

az almafáról a szerenád sem hozza le a körtéket


A modern világ legnagyobb problémája talán az, hogy annyira hatékonyan oldjuk meg már a problémákat és annyira fixálódtunk rájuk, hogy észre sem vesszük azt, hogy valójában aluldefiniáltak a problémák amiket megoldunk és így valójában nem azt kapjuk amit szeretnénk. 

A bolygó fele túlsúlyos, a másik meg éhezik. Olyan vezetőket választunk, akik nem az igazi problémáinkat oldják meg, hanem a képzelteket és ami még rosszabb, gyakran ők teszik a fejünkbe ezeket a képzelt problémákat. Boldogak szeretnénk lenni, tehát a múltba menekülünk, nem a jövőbe. Mondani szeretnénk valami és blogot írunk. Stb.

Na de egyszer ránk omlik ez a sok megoldatlan probléma. És nem mászunk ki alóla élve.

Demó. 

Zene. Zene.

AI. AI.

Észtország. 

A szél (Varga Csaba, 1985) 

kedd, szeptember 02, 2025

a herceg öleléséből csak a hercegné tud szabadulni


Van ez a cikk, az utolsó játékteremről Senjangból, egy 9 milliós kínai városból. Az emberek már nosztalgiából járnak oda főként egy bunyós játékot játszani. Bár nálunk sosem volt nagy játékterem kultúra, az az érzés, hogy a gyerekkorod játékai mindig várják, hogy befejezd őket és te egyre kevésbé tudod megmondani, hogy ez most éppen miért nem egy jó ötlet, számomra is ismerős. Ilyen szempontból, közelebb állok a pár ezer kilométerre élőkhöz mint a pár méterre élőkhöz.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI.

Walking Shenyang.