Interstellar

Ha csak arra vagy kíváncsi, hogy ajánlom-e a filmet, akkor nem, nem ajánlom, mert nagyon nagyon szar.

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy miért és nem baj, hogy szpojlerezek, akkor olvass tovább.

Azon gondolkodtam, hogy van-e egyáltalán értelme felsorolni azt a rengeteg fizikai képtelenséget amit lenyomnak a torkunkon, de mivel minden percre jut legalább egy és a film majd három órás, ráadásul én nem is igazán értek a fizikához, szóval inkább kimarad. De azért nem lehet mindenre legyinteni, szóval néhány példa azért lesz.

Igazából nem is a legismeretlenebb fizikával van bajom a filmben, mivel nagyon kevés empirikus tapasztalásunk van a féreglyukakkal (egyelőre semmi) és a fekete lyukak belsejével (szintén semmi), ezekkel a jelenetekkel volt a legkevesebb gondom. Az viszont már nagyon szar, amikor leszállnak egy kis űrrepülővel egy bolygóra, aminek hamar tisztázzák, hogy a gravitációs ereje a Földének 1.2-szerese és utána simán felszállnak róla, miután a film legjobb jelenetében bemutatják, hogy hogyan is kell rendesen felszállni a Földről egy űrrepülővel, két (+ az űrrepülő) lépcsős rakétával. Az a hír járta az internetet, hogy tudományosan/technikailag elég plauzibilis a film, hát ez vagy tudatos félreinformálás volt, vagy nagyon hülyék az emberek az interneten. Nem is tudom...

Szóval ami a legjobban zavart ebben a filmben, hogy felvállal egy plauzibilis premisszát, mégpedig, hogy az emberiség lakhatatlanná teszi a Földet a környezetszennyezés (illetve annak népszerű formája, a globális felmelegedés) által és csak túl későn jön rá, hogy a folyamat sajnos megállíthatatlan és az élők egyetlen dolga az, hogy szép lassan kihaljon. A megoldás viszont egy óriási katyvasz, ami nem is igazán érdekes és teljesen implauzibilis és ezzel a kezdetben felvetett probléma komolyságát is teljesen aláássa. Ezzel az erővel ajánlhatták volna azt is, ami állítólag egy DOD jelentésben megjelent valahol, hogy csak húzzunk közelebb egy csillagot, ha majd a miénkkel gondok lesznek. Ez az, ami teljesen kiakasztott. Komoly, de komolytalan. Akkor már inkább legyen teljesen komolytalan, Star Wars bejön, szinte annyira mint a Star Trek, pedig a komolysági skála ellentétes végein helyezkednek el.

Ráadásul miért? Hogy elmondjon egy teljesen átlagos történetet egy emberről, aki nem nyugszik bele a sorsába, az egyik gyerekéről, aki ezt eltanulja tőle, a másikről aki meg nem. Van egy tudós is, aki szintén belenyugodott a sorsába, neki is van egy gyereke, aki hisz a szerelemben, de csak félig nyugodott bele a sorsába. Van még egy harmadik fickó is, aki szintén nem nyugodott bele a sorsába és ezzel szinte végveszélybe sodorja a film fő történetszálát, de aztán az első ember feláldozza önmagát (miután rájön, hogy a néhány perccel előbb nem érvényes impulzusmegmaradás törvénye éppen működni kezd), hogy aztán jöjjön a heppi end. Az az igazság, hogy ezt a történetet szerintem sokkal jobban el lehetett volna mondani csillagközi utazás nélkül is. Nem értem, miért volt fontos Nolannak, hogy ilyen miliőbe helyezze ezt a történetet, amikor egyértelmű, hogy nem ért hozzá. Az mindenesetre biztos, hogy többet nem megyek moziba Nolan filmre, hacsak nem olvastam igazán jó forrásokból, a film megjelenése után, hogy tényleg megéri.

Szóval kár érte, azt hittem, ha valaki csillagközi utazásról szóló filmet készít, egy kicsit komolyan veszi a témát, de sajnos nem ez történt. Persze, nem könnyű a mostanában népszerű pörgős filmek között egy tudományosan releváns és még érdekes filmet is készíteni. Valószínűleg, nem is lehet, ugyanúgy, ahogy nem lehet egy szinte a fény sebességével egy fekete lyuk körül köröző bolygót utólérni sem egy gyufásdoboznyi űrrepülővel.

Reméljük a Wachowski testvérek jövőre jobbat hoznak, ha csak a Cloud Atlas színvonalát sikerülne hozni, már rettenetesen jó volna.

Na jó, akkor a végére egy mondat arról, hogy mi volt jó a filmben. Amikor a Földről szálltak fel és azzal nyitott a visszaszámolás, hogy a fickó elmegy otthonról hátrahagyva a családját, az nagyon erős volt. Ezért az egy jelenetért szinte megérte elmenni moziba, kár, hogy nem REALISZTIKUS fel meg leszállásokkal folytatódott a film, szívesebben néztem volna még két órán keresztül, mint azt a rengeteg butaságot ami történt. Hálistennek a jótúbon van már ilyen videó, amiben az összes űrrepülő felszállást lehet nézni.

A másik jó dolog, egy csont amin rágódhatok miközben melóba megyek. A szerelemben hívő tudós nő szerint a szerelem azért érdekes, mert az emberek szeretnek halott embereket is, szóval a szerelem bizonyára valami olyan dolog, ami áthágja a fizikai korlátokat. Persze egyből válaszoltam is neki gondolatban, hogy azért szeret az ember halottakat, mert az érzelem megmaradás ha nem is törvény, de sokak által megtapasztalt jelenség. Az egyetlen dolog ami áthághatja a fizikai törvényeket az a buta rendezők képzelete, de szerencsére csak filmen tudják bemutatni ezt, a valóságban nem. Továbbá, ha jól emlékszem, a gyerek elméje fejlődése során megtanulja ezeket a fizikai törvényeket, nincsenek beleégetve (kell is hat-hét év amíg kialakul a szám fogalom). Bizonyára ezek az ismeretek az érzelmi fejlődésére is hatnak. A másik ember iránti érzelmeink konstansok maradnak amíg egy új erő ki nem mozdítja őket, nemdebár? Vajon mennyire segíti a tudományos ismeretek fejlesztését az érzelmi fejlődés és fordítva? Vajon elengedhetetlen az egyik a másikhoz? Nehéz lesz igazi érzelmeket szimulálni majd, ha egy robot gyereket tanítunk. Vagy pont fordítva, könnyebb lesz, mert jobban körül tudjuk írni fizikailag megtapasztalható dolgokkal? Úgy szeretlek fiam/lányom, mint az edény a folyadékot ami benne van? Mint sót a levesben?