filmek

Ebben a hónapban moziban is voltam, de ide csak az otthon megnézett filmek kerülnek fel. Szerencsére most időben megírtam a bejegyzés nagyját, nem intézek el mindent egy-egy sorban.

Z Nation (3., 4., 5. szezon): Nekem ez a sorozat nagyon bejött, sok szempontból jobban tetszett mint a Walking Dead. Nagyon jól működik, hogy nem veszik magukat túl komolyan, sokkal szélesebbre lehet nyitni a túlélők lehetőségeit arra, hogy legyőzzék az apokalipszist és így sokkal több érzelemre is van lehetőségük. A standard zombi apokalipszisban nagyjából a zombikat és más túlélőket lehet gyilkolászni vagy barátkozni velük. A nem standard apokalipszisban ufókat lehet kergetni, indiánokkal testen kívüli élményekben megoldani a rejtélyt, néhány nagyon explicit filmes referenciát megvillantani (pl. tök jó a Vissza a jövőbe referencia, de biztos rengeteg van, amelyeket én nem is vettem észre, köszönhetően a nagyon limitált filmes kultúrámnak), mindenféle kultuszokat létrehozni és lerombolni, zombit lehet kombinálni mindenfélével, rádióaktivitással, növényekkel, gépekkel, gondolatátvitelt lehet megvalósítani az agy elfogyasztásával, sőt, a végén még a tudatos zombikat is lehet gyártani. És az egészben az a legjobb, hogy a zombi apokalipszisban mindez megállja a helyét, mert a zombi apokalipszis hülyeség, senki nem képes étlen túlélni egy hónapot, még a zombik sem, még ha meg is eszi az agyunkat a kis bogár, egy hónap alatt véget érne az egész. De ha már a zombiknak szabad megszegni a fizika törvényeit, akkor hadd szabadjon az embereknek is. Persze, a kalandjaik nem olyan nagyon eredetiek, de a zombi miliőben azért elég jól működnek egy csomó poénnal fűszerezve és az az igazság, hogy a főszereplőket is eléggé meg lehet szeretni, a végére már nem nagyon akaródzott az íróknak sem kikapcsolni őket, ami egyrészt csökkenti a feszültséget, másrészt meg azért szolgáltat némi okot, hogy az ember nézze a kedvenc karakterei újabb kalandjait. Szóval azt kell mondjam, hogy nekem ez bejött, de a Black Summer spinoffot nem nézzük meg, talán ha még folytatják valamilyen módon és beleakadok, akkor azért adunk annak is esélyt.

Z: The Beginning of Everything (1 szezon): Zelda Sayre volt talán az OG Zelda, érdekel a története FS Fitzgeralddal és ráadásul Christina Ricci is az egyik kedvenc színésznőm, szóval régóta kerestem ezt a sorozatot, aztán most rátaláltam. :) Kár, hogy egyetlen szezon után elkaszálták és ebbe a szezonba nem fért bele nagyon sok, ezzel a sebességgel legalább 4-5 szezon kellene még, de én szívesen néznék még sokkal többet is a párizsi éveikről is. Egyébként értem miért kaszálták el, mostanában nincs arra igény, hogy legalább a filmvásznon az emberek ne legyenek nagyon boldogak és ne győzzék le az eléjük gördülő akadályokat és ebben a sorozatban Zelda és Francis Scott nagyon nem győz le semmit, inkább áldozatul esnek a saját fiatalságuknak és illúzióiknak és szépen bemutatják, hogy két kivételesen tehetséges ember hogy tudja tönkretenni a saját és az egymás életét azért, mert nem tudnak kommunikálni rendesen. Nem kellemes nézni és a flapper korszak sem szolgáltat sok eszmei mondanivalót, vagy legalábbis próbálunk most úgy tekinteni rá, mint amit messze meghaladtunk, de lehet, hogy ez valóban csak egy illúzió, ugyanott tartunk, csak a nevek változtak. Csak azt nem tudom, hogy Paris Hilton vagy Meghan Markle a mai kor Zeldája. Mondjuk igazán egyik sem érdekel, engem az OG érdekel. (OG = originator, azaz az eredeti, a forrás, annak aki nem beszéli az újbeszédet, tudom, hogy vannak ilyen olvasóim is :)))

Gettysburg (1993): A gettysburgi csata eredeti helyszínen, több mint 4 órában, némi társadalmi kommentárral fűszerezve, de csak finoman, hogy ne legyen unalmas. Nem tudom miért került fel a listámra, de jó, hogy letudtam, 93-ban még nem kellett túldramatizálni a dolgokat azért, hogy az emberek ne unják meg nézni, de azért lehet okosabban is eltölteni a 4 órát.

X (2022): Na, ez sem egy túl okos film, egy kis ijesztgetés még némi cickók, én jobbra számítottam, tekintve hogy az HBO nagyon nyomatta, de azért tűrhető volt, de jó megoldások azért nem nagyon vannak a filmben. Ami meg az üzenetet illeti, na ez pont nem a generációk közti küzdelem érdekes oldala. :)

Black Gold (2011): Többet vártam Annaud mestertől, de gondolom ez a film arról szólt, hogy volt sok pénz és amit nem lehetett fizetésként kiadni, azt el kellett kávézni a sivatagban és el lehetett költeni statisztákra akik lovagoltak meg tevegéltek, de történet is kellett a régmúlt idők dicsőségéről (meg gondolom a könyvet is kellett követni, ami nem tudom milyen viszonyban áll a valósággal). Egyébként lehetne sokkal rosszabb is, azért nézhető, bár mostanában már nagyon haragszanak, ha fehér színészeket tesznek oda, hogy arab karaktereket játsszanak, talán egy kis autenticitás még jól is jött volna, fene tudja. Aki szereti a tevéket, annak érdemes megnézni, mert sok van belőle a filmben, igaz, néhány nem végzi a legjobban.

The Lover (1992): Ez is Annaud, sokkal jobb film mint az előző. Arról szól, hogy van egy francia csajszi aki szerény körülmények között él a családjával Vietnámban és van egy gazdag kínai fickó, akinek semmi dolga nincs csak szerelmeskedni. Na, nagyjából ezt mutatják be, de azért közben beszélgetnek is. A gond csak az, hogy ma már messze nem olyan ütős az a gondolat, hogy egy fiatal francia lány és egy kicsit idősebb kínai fickó szerelmeskedhetnének és az sem igazán derül ki, hogy szeretik-e egymást. Illetve talán igen, de annyira mégsem, hogy együtt maradjanak és együtt nézzek szembe az 1930-as évek Vietnámjával. Szóval a történettől nem kell nagy katarzist várni, valószínűleg arra építették a közönség becsalogatását, hogy gyakran meztelen a főhősnő, de azt, hogy miért választja ezt a viselkedési formát, már nem nagyon akarták megmagyarázni. Két jó oka is lehetett, az egyik, hogy tényleg szerelmes volt a fickóba, a másik, hogy segíteni akar az anyja pénzügyein. Hogy melyik az igazi ok, nem derül ki, de valószínűleg nem is fontos, talán a könyvből kiderül (egyébként egy írónő önéletrajzi könyve alapján készült a film), talán ott sem derül ki, talán nem is kell jó ok, elég az, hogy így döntenek és kész. Viszont aki szereti az indokínai hangulatot, az megtalálja a számítását, mert talán az, meg a zene a legerősebb ebben a filmben. Egyébként éppen most gondolkodtam, hogy az Amélie lemaradt a top 5 szerelmes filmről és talán kéne egy új top-ot készítsek, de ez a film nem kerül fel rá semmiképpen. Talán a top 5 legpasszívabb szerelmes film listára. Nem, amit a kínai fickó művel szerelmesség gyanánt, annál még Li Mu Bai is érzékenyebb.

The Card Counter (2021): Ettől a filmtől is többet vártam, mert a Taxi Driver írója rendezte. Ehhez képest, betekintést nyerünk a szerencsejátékok világába és hogy ne mindig csak nyerjünk, kiderül, hogy a főszereplő valójában egy érzelmi roncs, mivel vallató tiszt volt az egyik fogdában ahol az amerikaiak nem éppen az emberi jogok védelméről voltak híresek. Aztán persze szembenéz a múltjával, a lehető legprimitívebb módon és véget ér a film. Igazából én nem találtam semmi érdekest benne, a film még az elején elmagyarázza, hogy a szerencsejáték önmagában butaság, ha nincs stratégiánk, akkor csak veszíthetünk, a stratégia meg illegális, de ha mondjuk börtönben ülünk, akkor esetleg lesz elég időnk jól begyakorolni.

Demó.

Zene.

minden zene a gépnek, csak még nem tud róla

Úgy látszik, tényleg nem telhet el úgy hét, hogy ne dobnám el valamitől az agyam ami mesterséges intelligenciát használ. Most pl. a gúgel jelentett be egy rendszert, ami természetes nyelven írt utasítások alapján zenét generál.

Annyira hozzászoktunk ehhez az utóbbi időben, hogy természetes nyelven kommunikálunk az mi rendszerrel, hogy már fel sem tűnik, hogy ez milyen nagy dolog és mennyire elképzelhetetlen volt akár 5 évvel ezelőtt. Persze, most könnyű okosnak lenni, a rendszer két beágyazást korreláltat, semmi nagy cucc, csak sok adat és sok számítás kell neki, hogy betanulja a beágyazásokat függetlenül, aztán meg korreláltassa őket. Persze ha már korreláció, akkor magával is korrelálhat és persze a korrelációt sem úgy kell értelmezni, ahogy a statisztikusok vagy 100 éve.

Számomra az is érdekes, hogy én semmit nem tudok a zene elméletéről, szóval nem tudom megmondani, hogy valamiben a dallam rossz, vagy a hangszerelés ment nagyon mellé, vagy magát a hangszert nem tudja rendesen modellezni a módszer. Szóval azt a pár cuccot amit meghallgattam, teljesen vállalhatónak érzem, lehet, hogy néhol hat-hét ujjú zenész kéne a valós lejátszáshoz, de ez számomra nem annyira egyértelmű mint mondjuk egy képen, ahol a hat ujj zavaró (egyeseknek, én élvezem).

Kíváncsi lennék, mi a gúgel terve ezekkel a technológiákkal, főként most, amikor jobban oda kell figyelni a jövedelmezőségre, nem lehet csak úgy kutatgatni bele a világba. Vajon egyik nap előállnak egy szoftveres filmstúdióval ami csak a jótúbra licenszeli a kimenetét és mindenki Uwe Boll szintű filmeket gyárthat vele néhány délután alatt? Aztán pár év után sorra jön Kurosawa meg Kubrick meg Lynch? Ez a gúgel végjátéka? Mert vita nem fér hozzá, a modern média a figyelem tőzsdéje, mindenki ott fektet be és oda jár anyagért, hogy meneküljön a hétköznapoktól. A gond csak az, hogy a jó történetek okozói és élvezői annak a káosznak amiben próbálunk túlélni.

Meg persze arról se feledkezzünk meg, hogy végre ott tartunk, hogy, ha a gúgel nem kezd semmit a rendszerrel, akkor jön majd egy nyílt forrású rendszer, ami egy kicsit rosszabb lesz, mint amit a gúgel tud, de elég jó lesz az átlagfelhasználónak. Már csak a jótúbot kell lecserélni valamire.

Másik kérdés az, hogy egy ilyen rendszer egyszer képes lesz mindent tudni a zenéről, amit szavakkal ki lehet fejezni. Vajon van valami azután is?

Demó.

Zene.

Babylon

Ma megint moziban voltam, általában nem járok ilyen gyakran, de ezt a filmet meg akartam nézni, mert olvsatam, hogy bukott, de én akkor is meg akartam nézni, mert elég gyakran eltér az ízlésem a nagy átlagtól és félő volt, hogy hamarabb leveszik műsorról mint tervezték. Nekem egyébként minden perce tetszett és bár nem olvastam róla kritikát, majd fogok. Nem tudom kitalálni, hogy mi nem tetszett a kritikusoknak ebben a filmben, nekem minden bejött, de akkor talán egy kicsit részletezni kéne ezt, hogy ne érjen véget itt a bejegyzés.

Szóval nekem bejött, hogy nem világmegváltási történetet látunk, hanem néhány karakter életét mutatja be. Na jó, a két fehér színészre jobban koncentrál mint a négerre meg a mexikóira, de ez nem faji kérdés, főként nem abban a miliőben, amikor meg igenis faji kérdés volt. Egyébként a két fehér karakter hal meg a végén, a másik két karakter úgymond megússza a húsdarálót és boldog lesz. De nem így kell értelmezni ezt a filmet, igazából maga Hollywood és a filmgyártás pont annyira szereplő ebben a filmben mint maguk a karakterek, az is változik, az is ugyanolyan vad és szeszélyes mint a karakterek és ugyanúgy haldoklik és újra feltámad mint a karakterek. Nem, az emberek nem támadnak fel, a karakterek viszont igen. Azt nem tudom, mennyire reprezentatív a keresztmetszet amit bemutat, nem ismerem ennyire sem a kort, sem a világot, de minden megállja a helyét, minden és mindenki mozog, van ami kényszerpályán, van aki saját sorsának a kovácsa és van akinek baromi szerencséje van, hogy túlél. Lehet mondani, hogy nem elég jó ez a történet, de ez kb olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Hófehérke nem jó történet, bezzeg a Hamupipőke. Szerintem teljesen jó a történet, a karakterek változnak, a világ változik, a nyertesekből vesztesek lesznek, ütközik aminek ütköznie kell, szerintem szép kerek az egész, én nem érzem, hogy valami hiányozna vagy valami túl lenne tolva. Szerintem igenis nagyon jól megoldotta, amikor el kellett adni, mennyire agylobbasztóan aprólékos egy jelenet felvétele a hat tékkel.

Szóval én élveztem, ettől még nem álmodom holivudi karrierről és nem csak azoknak szól, akik filmbuzik, de hát na, úgy látom, ha valaki nem beszél egyfolytában az értékeiről és a család fontosságáról és nem menti meg a bolygót vagy az univerzumot, akkor úgy látom, már nincs is értelme, hogy vászonra kerüljön. Egy fenét nincs.

Demó.

Zene. Zene. Zene.

Avatar: The Way of Water

Mivel 13 évet vártunk rá, nem volt sietős megnézni az új Avatar-t. Ma megtettem, de nem vártam sokat tőle, mert néhol a neten azért belebotlottam az infóba, hogy nem túl szuper. Hát tényleg nem az. Lehet, hogy Cameron nem vallja be, de szerintem ő csak egy tengeres-halacskás filmet akart rendezni és rácsapták ezt az Avatar szószt, de csak nagyon könnyűre hagyták, nehogy valakinek megrontsa a gyomrát. Szóval a látvány nagyon szép, de a történet harmat gyenge és így már messze nem olyan ütős az eredmény, mint az első részben volt. Persze, a milliárdok dőlnek, szóval lesz folytatás, bizonyára a technológiával még rengeteg filmet meg fognak csinálni, mindenki boldog, kivéve az embereket, akiknek semmi nem elég, meg a Navikat, aki szeretnének békében élni a képzelet mezsgyéjén.

Tetszett a végén a Titanic jelenet, meg az az apró adalék a világhoz, hogy a nagyobb agytérfogatú állatokkal beszélni lehet.

Most mit mondjak, kár érte? Nem hinném, hogy ilyen szinten egyáltalán akarnának jó sci-fi-t csinálni. Túl kevés embernek kell a jó sci-fi, a híg fosra sokkal nagyobb a kereslet. Tessék könyvet olvasni, vagy kalandjátékot játszani, ha sci-fi kell.

Demó.

Zene.

Die Fledermaus (1874)

Vasárnap megnéztük a Denevért. Eredetileg a Traviatat akartuk megnézni a román operában, de nagyon tele volt a terem és már csak drágán voltak rossz helyek, a magyar operában meg a második sorban szélre kaptunk helyet.

Nem fogok most sem sokat elmélkedni, de hadd ajánljak egy alternatív értelmezést: néhány unatkozó, de amúgy tisztes polgárt sötét háttérhatalmak egymásnak ugrasztanak orosz pénzen, mert a grandománia és a hülyeség mindig is kéz a kézben járt. Persze a végén mindenki nevet, de a bizalom egy életre elveszett.

Demó.

Zene.

tgm

Meghalt TGM, tele volt vele a sajtó.

Én nem ismertem őt, nem is olvastam, de egy kicsit elgondolkodtam. Erről szól ez a bejegyzés.

Először egy kis filozófia. Én sosem értettem a filozófiát, ha kezembe került egy könyv, gyorsan le is tettem. Egy kicsit értek a logikához talán és a filozófusok egyfolytában írják, hogy az ember így, meg az ember úgy és én elég határozottan hittem azt, hogy nem minden ember így meg úgy. Szóval leírtam a dolgot elég hamar, mint oly sok egyéb dolgot is, amiről olvasgattam valamikor (a kabbalának és az agykontrollnak több értelmét láttam akkoriban). Közben persze én is változtam, rájöttem, hogy kérdésekért érdemes a filozófiához nyúlni, válaszokért kevésbé, meg aztán, néha a szöveg folyékonysága érdekében érdemes feláldozni a logikai következetességet. Az érthetetlen kifejezések pedig azért vannak, hogy elijesszék a rosszhiszemű kritikusokat. Az sem véletlen, hogy ha jól tudom, ez az egyetlen terület, amelyben a régi alkotók magyarázatából ugyanolyan jól meg lehet élni mint az új ötletek gyártásából. 2500 év alatt bizonyára belátták, hogy igazán egyetemes igazságot nehéz írni, de attól még lehet nagyot mondani, csak mindig igazítani kell a korszellemhez.

Szóval én nem olvastam TGM-et, nem ismerem magát az embert, sőt még a méltatóit sem, de érteni a dinamikát próbálom néha, ezért a TGM kategórián egy kicsit elgondolkodtam, azaz a baloldali filiozófus-politikus emberen. Két gondolat fogalmazódott meg bennem.

1. A politikai siker kulcsa nem az értelmes érvelés. Nem volt sikeres politikus és a szövegeit is vajmi kevesen értékelik, amennyire nekem ez látszik. Ez mondjuk nem új keletű gondolat nekem, csak egy újabb példával szolgált. Marketing, média jelenlét, ordítás ahogy kifér a torkunkon, ez a nyerő stratégia. Ezennel le is írtam a politikai témájú mindent is a figyelni való dolgokból. Az utóbbi időben nagyon komoly világnézeti törést jelentett számomra a fék nyúz, meg minden ami vele jár, azt hiszem, minimálisra kell mérsékelnem a kitettségemet. Azért kezdett érdekelni a politika, mert azt reméltem, ami eljön a XXI. századi kristály éjszaka itt Romániában (is), tudnom kell mikor kell pakolni és futni. De azt hiszem, hogy a dolgok követése sokkal nagyobb kárt okoz nekem, mint amikor majd beterelnek a gázkamrába, az legalább néhány percnyi fájdalommal jár csak. És az is lehet, hogy lesz egy barátom, aki szól, ha ideje pakolni.

2. Van egy olyan mondás, hogy fiatal korában mindenki liberális, öreg korára mindenki konzervatívvá válik. Én ezzel nem tudok egyet érteni, bár vannak rá példák, de ellenpéldákat is akarok látni. Egy ilyen ellenpélda volt TGM, sőt, mi több, ha jól értettem a cikkekből, ő a konzervatív oldalon kezdte és marxista lett, ahonnan már nem volt visszaút (vagy talán csak az időből futott ki?). Ez egyébként számomra is logikusabb pálya, az ember az anyatejjel szívja magába a konzervativizmust, de amikor már járni tud és kiviszik a játszótérre, hamar rájöhet, hogy vannak más gyerekek is rajta kívül a világon, akiknek ugyanúgy fontos a szempontjait figyelembe venni. A legtöbb ember ezt visszautasítja, mert úgy nevelik, de ha már egyszer elfogadtuk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, számomra elképzelhetetlen az, hogy vissza tudjuk magunkat oda tenni.

Ha valakinek ez így túl pesszimistának tűnik, akkor sajnálom, nem kell olvasni az én önterápiámat, mert bár értelmetlen a gondolkodás, azért levezeti a feszültséget, ha az ember pontot tehet egy gonosz gondolat végére és tovább mehet, lehetőleg megkönnyebbülve. Blogolni olcsóbb mint pszichológushoz járni.

Demó.

Zene.

a válság a barátod

Úgy tűnik, ezen a héten igazán beindult a válság az ájtí óriásoknál, a májkroszoft, az amazon és a gúgel is bejelentette, hogy megválik a munkaereje nem elhanyagolható részétől. Milyen érdekes ez a kapitalizmus, mindenkinek éppen ugyanakkor jut eszébe bejelenteni a leépítéseket. Vajon miért?

Egyébként én sosem dolgoztam ilyen óriásnál és valószínűleg nem is fogok. A természetben az állatok nem tudnak a végtelenségig nőni, úgy mint ezek az ájtí óriások, valószínűleg, nekik is vannak limitációik és néha el is hullanak, de a tetemük körül egész ökoszisztéma alakul ki. Szerintem csak jót tesz az, ha sok tapasztalt ember kirajzik a valós gazdaságba és nem reklámok klikkelését optimalizálja, hanem igazi termékeken dolgozik. Az utóbbi évtized eléggé stagnálónak tűnt, legalábbis a mesterséges intelligenciát leszámítva. Itt az ideje egy kis igazi innovációnak.

Aztán persze lehet változik a véleményem, ha állást kell keressek a legnagyobb válság közepette. A végén még junior full stack programozó leszek. Naphosszat ekézhetem a jávaszkriptet.

Demó.

Zene.

az algoritmus a barátod

Ajánlott a jótúb egy vidiót és persze rákattintottam. Az érdekes az, hogy mennyire jól eltalálta, hogy érdekelni fog ez a vidió, pedig jelenleg is még csak 3.9k megtekintésnél tart, a szerzőjére is csak pár százan iratkoztak fel, viszont a Perfect Blue-ról szól, ami nekem anno nagyon bejött, talán ideje lenne újranézni. Arra azért kíváncsi lennék, honnan vezette le, hogy érdekel a PB elemzés, már azon kívül, hogy megnéztem talán még egy-két ilyen témájú vidiót. De azért rengeteg vidiót nézek, ez azért csak elég halovány jelecske, bizonyára megtámogatta még egyéb információkkal.

Nekem egyébként elég jó tapasztalatom van az ajánló algoritmusokkal, a jótúbon és a tuitteren is sok érdekes dolgot találtam nekik köszönhetően, nem tudom miért sírnak egyesek.

Demó.

Zene.

egy új kor kapujába értünk. egy hete. ma már benne járunk térdig

Kéne valamit írni, de inkább írnék a fogmosásról mint az agymosásról, mert egy cseppet sem vicces, de mégis muszáj írni.

Szerencsére a mesterséges intelligencia mindig szolgáltat valami érdekeset.

Az e heti két hír, ami most éppen eszembe jut, hogy az ópenéjáj-ban a májkroszoft 49% részesedést vesz 10 milliárd dolcsiért, a másik 49%-ot talán már eladták, vagy még csak tervezik. A legérdekesebb viszont az, hogy a szerződés szerint, ha termelnek 150 milliárd profitot, akkor visszaszáll a tulajdon az ópenéjáj-ra. Szóval nagyon biztosak a fiúk magukban, hogy a következő pár évben elkezd dőlni a lé.

A másik hír meg az, hogy valami művészek összeálltak és beperelték a sztéböl difjúzsönt és még pár ilyen képgeneráló vagy tároló céget, merthogy a mesterséges intelligencia ellopja a szellemi tulajdonukat. Kíváncsi leszek mi fog ebből kisülni, a szellemi tulajdonjog elég fura szerzet, szerintem nem igazán áll meg az érvelésük, ugyanakkor elég fontos a jövő szempontjából ez az ügy, valószínűleg beszállnak majd a nagyágyúk is, ha érdekük szolgálja. De az is lehet, hogy a művész urak és hölgyek csak fizetnek egy nagyon drága magyarázatot a sztéböl difjúzsön működéséről. Meglátjuk.

Demó.

Zene. Zene.

mézesbödön az egész világ

Vannak dolgok. Aztán nincsenek. Minden egy önlimitáló folyamat?

A mézes bödön az, mert egyre csak kaparjuk ki belőle a mézet és egyszer csak nem lesz benne több méz és már semmit nem tudunk kikaparni belőle.

A vérnyomás is az, mert addig nő, amíg vagy csökkenni kezd, vagy agyvérzést okoz és akkor jó eséllyel megszűnik.

Az infláció is az, mert bár az egységről néha milliárdra vált a pénznem, egyszer csak az emberek akik még használják, azt mondják, hogy elég volt az inflációból, többet nem emeljük az árakat, mert az senkinek nem jó, általában egy új pénznemet is bevezetnek ilyenkor.

Az éghajlatváltozás is az, mert addig változik az éghajlat amíg kinyírja a változást okozó emberek 99%-át és utána szép lassan megnyugszik, azaz a megszokott határ alá csökken a varianciája.

A munka is az, mert az ember azt hiszik, hogy mindig tud többet dolgozni és addig dolgozik amíg ki nem ég, vagy meg nem hal, esetleg nyugdíjba nem megy. Ezután már többnyire konstans mennyiséget fog dolgozni, potenciálisan nullát.

A blogolás is az, mert ezt mutatja a gyakorlat. Mi az igazi oka annak, hogy kihalt a blogok 99%-a? Valószínűleg mindenki átment valamelyik cociális hálóra, vagy megunt okoskodni közönség hiányában. Én még kitartok, mert megtanultam nem hinni a hangoknak a fejemben, más hangok meg nincsenek.

Demó.

Zene.

úgy hazudni, hogy igazat mondunk

Kezdem érteni, hogy mi történik a médiában és ezáltal a világban is. Úgy hazudnak, hogy közben igazat mondanak. Csakhogy olyan sorrendbe állítják az igaz állításokat, amelyekből az ember hamis következtetéseket von le, persze azokat, amelyek az igazi üzenet, de nem lehet kimondani őket, mert hazugságok. Így butítják a népet és közben csodálkoznak, hogy butul a nép. Ja és ehhez a feedbacket a cociális hálók szolgáltatják, hogy mérhető legyen a hülyülés és ne kelljen random bolyongani a képtársítások terében.

A technika egyébként egyszerű, igazából könnyebb is mint gondolnánk. Egy képet közölnek, Nagyné Kiss Irma tejet vett reggel korán. Mindenki arra gondol, hogy tejhiány van, ami a kommunisták bűne. Ami valójában történt pedig az, hogy Nagyné Kiss Irma a tejbolt melletti kocsmába ment, hogy hazavigye az urát, Nagy Pistát, aki egész éjszaka Trianont siratta és amikor feladta a küzdelmet, legalább a tejet megvette a reggeli kávéhoz. Csak hát a kocsma nem látszik a képen, vagy ha látszik is, nem látszik ki ül benne. Ha valaki pedig a kép és a kommentár etikáját firtatnák, akkor erre az a válasz, hogy Nagy Pista nem egy iszákos tróger, hanem csak szereti a közösséget és a történelmet, amihez mindenkinek joga van, sőt, kötelessége, ezért nem részletezik.

Ami számomra igazán érdekes ebben a képben, az az, hogy a neurális hálók is így tanulnak. Ha látják Nagynét a tejbolt előtt, akkor joggal feltételezik, hogy a tejről szól a történet, lehet a kocsma fogalmával még nem is találkoztak. Persze a neurális hálók lassan konvergálnak, ha nem is "értelmes" állapotba, a társadalomban ugyanezt divergenciaként éljük meg.

A társadalom ilyenkor előrántja a művészetet, amelyben a forma teljesen véletlenszerű, de a tartalomban megvan az üzenet ami lassan összehoz mindenkit, még azokat is, akik csak nagyon lassan akarják felfogni azt, ami valójában történik. A neurális hálóknak is vannak ellenséges ágensei, akik addig dögönyözik beléjük a hibákat, míg megtanulják mi a helyes.

Szerencsére, a történelem végének jóslata erősen eltúlzott volt, jön még télre tavasz, csak sasolni kell a hóvirágokat.

Már csak azt szeretném én érteni, hogy mi a valóság emögött a bejegyzés mögött. Talán Zsoltika csak nem kocsmázni volt?

Demó.

Zene. Zene.

Bélyeget vissza héééé

Szóval nézhető ez a dokfilm a magyar cracker és demoscene kezdeteiről. Nekem nagyon érdekes volt nézni, mert bár sokkal később, de eljutottak dolgok hozzám is és engem is beszippantottak nagyjából a középiskola alatt (95-99 periódus). Ebben az időszakban már volt internet (bár még csak levelezni használhattam, de legalább találkoztam az ftpmaillal), meg cd magazinok, és végre kezdtem megérteni azokat a dolgokat, amelyeket abban a 2-3 CoV-ban olvastam, ami eljutott hozzám is (néhány 576 is eljutott, de azokban nem volt scene, gondolom nem akartak ilyen téren is frontot nyitni a CoV-val :)). A PC-X pl. már egész rendszeresen eljutott hozzánk és a Computer Panoráma és CHiP bár nem igazán közölt nyomtatva demoscene témában dolgokat, a cd mellékleten gyakran voltak fent az aktuális partyk anyagai. Én is BBS-eztem anno, még 2400 baudos modemmel az elején, főként a csíkszeredai InfoClub BBS-t hívtam meg a Piatra Neamţ-i bbst, aminek már nem emlékszem a nevére, talán General Failure BBS volt, mert a GF csapat hivatalos BBS-e volt. Ja igen, még a csapattársam, Rau is működtetett BBS-t, de abba nem nagyon telefonáltam be, inkább meglátogattam őt, elég gyakran egy időben. :) Még swappolni is swappoltam, igaz, akkoriban már cd-ket, egy brassói sráccal, Amorroxic/Hypnotica-val, én általában küldtem neki a magyar újságok cdit, ő meg küldte a francia PC-Team cdit, mindegyiken volt valami demo ami nem volt máshol. Meg persze volt még néhány embernek 64-e Gyergyóban is, mentünk kazettát másolni, de klubélet nem volt, bár én eléggé próbáltam forszírozni, emlékszem, hogy már a PC korszakban valahogy elértük, hogy az iskolában tarthassunk egy PC-s kis összejövetelt, de csak mi voltunk, az osztályomból az a 3 srác a gépünkkel akiket érdekeltek ezek a dolgok. Felvittük a gépeket az iskolába, játszottunk ott pár órát és hazamentünk. Azt hiszem, egyetlen egyszer csináltuk ezt meg, értelme nem nagyon volt.

A lemezújságok is óriási fless volt anno, olvastam őket megállás nélkül, azok a bizonyos hír rovatok, bár mai szemmel értelmetlenek olvasni annak aki teljesen kívülálló, én imádtam őket. Amikor feltették őket (azt hiszem a cd ultrára), akkor a régieket is olvastam, mint a Scanner, még a 64-eseket is, mint a Mamba, meg fene tudja még miket. Ja igen, ha már itt tartunk, nekem jobban bejött a Kendermag mint a Terror News, de a legnagyobb magyar kedvenc a The Guide volt, angol meg az Imphobia. Leírom ezeket ide, amíg még emlékszem. Aztán ugye mi is csináltunk lemezújságot, erről már írtam nemrég.

Egyébként a filmben elhangzik az, hogy a demoscene mekkora hatással volt Magyarország IT fejlődésére. Ez lehet, hogy így van, lehet, hogy nincs így, talán egyszer valaki ír ebből egy jó doktorit gazdaságtörténetből. Az biztos, hogy Romániában messze nem volt ilyen szintű scene, igazából csak a 90-es évek vége felé volt egy kicsit, amíg party is volt, erről is írtam már nagyon régen egyszer. De az itteni IT is elég erős, bár én nem igazán tudom összehasonlítani az ittenit meg a Magyarországit, a számok összehasonlítgatása ebben a témában ellenkezik a jóérzésemmel. Mert lehet, hogy most éppen az IT a román GDP nagyobb hányadát teszi ki, vagy nominálisan nagyobb, de ez engem nem boldogít. Ahogy az sem, hogy mondjuk Bukarestben sok nagy cég működtet stúdiót, mint az EA, az Ubisoft, a Namco, ha jól tudom, Pesten nincsenek ekkora halak. Ugyanakkor ezek csak ilyen sweatshopok, amelyek nem sok helyi értéket teremtenek és az igazán jó programozók kerülik is őket, vagy esetleg nyugdíj előtti nyugis éveiket akarják itt tölteni. Független stúdiókból megint Magyarország áll jobban, az nem nagyon van Romániában, csak néhány fős mikróstúdió van egy kazal. Igazából nem is fontos az összehasonlítás, csak minket, romániai magyarokat érdekel valamennyire, akiknek mindkét oldalra van némi rálátásunk, meg talán a történészeket, meg a befektetőket érdekelheti, bár kétlem, hogy mélyen foglalkoznának ezzel, vagy csak valamilyen nagyon zárt körben, ahonnan nem szivárgott ki semmilyen információ, vagy csak az én figyelmemet kerülte el.

Amikor leültem megírni ezt a bejegyzést, teljesen másról akartam írni. A demoscene egyediségéről térben és időben, meg arról, hogy van-e értelme elvárni, hogy a régi dolgok újra relevánsak legyenek, vagy az új dolgok között kell megkeresni az új scene-t. Mert a számítógépek és az emberi agyak érdekes keveredési lehetőségei minden generációban újabb és újabb formákat ölthetnek, lehet most a glitch art meg a jpeg-xl art az, amire a jövőben a számítógépes kreativitás csúcsaként fogunk tekinteni. De kifogytam a szuflából, spájzoljuk ezt a bejegyzést is a félresikerült kísérletek mappába oszt jó van.

Mivel mostanában annyi jó új demó van a jótúbon is, egy ideig lesz link demókra is, amíg el nem felejtem.

Demo.

Zene.