szombat, január 28, 2023

minden zene a gépnek, csak még nem tud róla

Úgy látszik, tényleg nem telhet el úgy hét, hogy ne dobnám el valamitől az agyam ami mesterséges intelligenciát használ. Most pl. a gúgel jelentett be egy rendszert, ami természetes nyelven írt utasítások alapján zenét generál.

Annyira hozzászoktunk ehhez az utóbbi időben, hogy természetes nyelven kommunikálunk az mi rendszerrel, hogy már fel sem tűnik, hogy ez milyen nagy dolog és mennyire elképzelhetetlen volt akár 5 évvel ezelőtt. Persze, most könnyű okosnak lenni, a rendszer két beágyazást korreláltat, semmi nagy cucc, csak sok adat és sok számítás kell neki, hogy betanulja a beágyazásokat függetlenül, aztán meg korreláltassa őket. Persze ha már korreláció, akkor magával is korrelálhat és persze a korrelációt sem úgy kell értelmezni, ahogy a statisztikusok vagy 100 éve.

Számomra az is érdekes, hogy én semmit nem tudok a zene elméletéről, szóval nem tudom megmondani, hogy valamiben a dallam rossz, vagy a hangszerelés ment nagyon mellé, vagy magát a hangszert nem tudja rendesen modellezni a módszer. Szóval azt a pár cuccot amit meghallgattam, teljesen vállalhatónak érzem, lehet, hogy néhol hat-hét ujjú zenész kéne a valós lejátszáshoz, de ez számomra nem annyira egyértelmű mint mondjuk egy képen, ahol a hat ujj zavaró (egyeseknek, én élvezem).

Kíváncsi lennék, mi a gúgel terve ezekkel a technológiákkal, főként most, amikor jobban oda kell figyelni a jövedelmezőségre, nem lehet csak úgy kutatgatni bele a világba. Vajon egyik nap előállnak egy szoftveres filmstúdióval ami csak a jótúbra licenszeli a kimenetét és mindenki Uwe Boll szintű filmeket gyárthat vele néhány délután alatt? Aztán pár év után sorra jön Kurosawa meg Kubrick meg Lynch? Ez a gúgel végjátéka? Mert vita nem fér hozzá, a modern média a figyelem tőzsdéje, mindenki ott fektet be és oda jár anyagért, hogy meneküljön a hétköznapoktól. A gond csak az, hogy a jó történetek okozói és élvezői annak a káosznak amiben próbálunk túlélni.

Meg persze arról se feledkezzünk meg, hogy végre ott tartunk, hogy, ha a gúgel nem kezd semmit a rendszerrel, akkor jön majd egy nyílt forrású rendszer, ami egy kicsit rosszabb lesz, mint amit a gúgel tud, de elég jó lesz az átlagfelhasználónak. Már csak a jótúbot kell lecserélni valamire.

Másik kérdés az, hogy egy ilyen rendszer egyszer képes lesz mindent tudni a zenéről, amit szavakkal ki lehet fejezni. Vajon van valami azután is?

Demó.

Zene.

Nincsenek megjegyzések: