vasárnap, január 08, 2023

úgy hazudni, hogy igazat mondunk

Kezdem érteni, hogy mi történik a médiában és ezáltal a világban is. Úgy hazudnak, hogy közben igazat mondanak. Csakhogy olyan sorrendbe állítják az igaz állításokat, amelyekből az ember hamis következtetéseket von le, persze azokat, amelyek az igazi üzenet, de nem lehet kimondani őket, mert hazugságok. Így butítják a népet és közben csodálkoznak, hogy butul a nép. Ja és ehhez a feedbacket a cociális hálók szolgáltatják, hogy mérhető legyen a hülyülés és ne kelljen random bolyongani a képtársítások terében.

A technika egyébként egyszerű, igazából könnyebb is mint gondolnánk. Egy képet közölnek, Nagyné Kiss Irma tejet vett reggel korán. Mindenki arra gondol, hogy tejhiány van, ami a kommunisták bűne. Ami valójában történt pedig az, hogy Nagyné Kiss Irma a tejbolt melletti kocsmába ment, hogy hazavigye az urát, Nagy Pistát, aki egész éjszaka Trianont siratta és amikor feladta a küzdelmet, legalább a tejet megvette a reggeli kávéhoz. Csak hát a kocsma nem látszik a képen, vagy ha látszik is, nem látszik ki ül benne. Ha valaki pedig a kép és a kommentár etikáját firtatnák, akkor erre az a válasz, hogy Nagy Pista nem egy iszákos tróger, hanem csak szereti a közösséget és a történelmet, amihez mindenkinek joga van, sőt, kötelessége, ezért nem részletezik.

Ami számomra igazán érdekes ebben a képben, az az, hogy a neurális hálók is így tanulnak. Ha látják Nagynét a tejbolt előtt, akkor joggal feltételezik, hogy a tejről szól a történet, lehet a kocsma fogalmával még nem is találkoztak. Persze a neurális hálók lassan konvergálnak, ha nem is "értelmes" állapotba, a társadalomban ugyanezt divergenciaként éljük meg.

A társadalom ilyenkor előrántja a művészetet, amelyben a forma teljesen véletlenszerű, de a tartalomban megvan az üzenet ami lassan összehoz mindenkit, még azokat is, akik csak nagyon lassan akarják felfogni azt, ami valójában történik. A neurális hálóknak is vannak ellenséges ágensei, akik addig dögönyözik beléjük a hibákat, míg megtanulják mi a helyes.

Szerencsére, a történelem végének jóslata erősen eltúlzott volt, jön még télre tavasz, csak sasolni kell a hóvirágokat.

Már csak azt szeretném én érteni, hogy mi a valóság emögött a bejegyzés mögött. Talán Zsoltika csak nem kocsmázni volt?

Demó.

Zene. Zene.

Nincsenek megjegyzések: