Sörözés

Nem is vagyok igazi blogger. Most rengeteg időm lett volna blogolni, mégsem csináltam. Amikor meg nincs rá időm, akkor persze csinálnám. Mint most is, nemsokára (na jó, 8 óra múlva) indul a vonatom Szatmárra.

A tegnap volt az egyetlen sörös nap a vakációból. Dél körül egy barna Silva Lehellel, este pedig (mivel már elfogyott a barna a Limpexben) három sima Hargita, Miklóssal, aztán egyre több más emberrel is. Azért finom az a Hargita, meg kell adni. Szokás szerint minden hülyeségről beszélgettünk ezen a félévenként esedékes találkozón, többek közt futurológiáról is. Erről picit bővebben írok, mert ha nem törlöm le a következő húsz évben a blogomat, akkor talán vicces lesz ez majd.

Szóval futurológia. Mondta, hogy megalkották valamilyen szingularitás (talán tudományos, már nem emlékszem, ez a harmadik sörnél került témába) fogalmát, ami akkor lesz, ha a tudományos fejlődés már nem lesz előrejelezhető bármilyen kicsi epszilon időintervallumra sem. Ez talán akkor fog bekövetkezni, amikor a mesterséges intelligencia elhagyja az emberi intelligenciát. És akkor az a kérdés, hogy mi lesz akkor? Bekövetkezik a Mátrix (vagy inkább a Terminátor, mert azt ugye könnyű belátni, hogy az az energiás mumbo-jumbo hülyeség, az ember messze a legrosszabb villamos energia generátor a Földön), vagy talán mégsem fog elpusztítani minket a MI? Mindez persze arra épül, hogy kötelezően háború kell kialakuljon majd az erősebb MI és a gyengébb ember között, ami jellemző gondolat a mi társadalmunkra, de egyáltalán nem biztos, hogy majd az MI társadalmára is az lesz. Én abban is erősen kételkedem, hogy az emberi intelligenciát meg lehet haladni, a pszichológusoknak még nem sikerült bizonyítani egy Gödel szerű tételt, sok más, rosszabbat igen, de azt még nem. Szerintem nem is igazán lehet, de ez most túl hosszú lenne. :))))))

Az az igazság, hogy már nincs kedvem olyan hosszan erről értekezni. Az a lényeg, hogy én optimista vagyok, szerintem nem lesz Mátrix dolog, sem Terminátor, de még Total Recall sem. És én még alapvetően a pesszimisztikus vallásokat szerettem. :))) Azért remélem érdekesebb lesz ez a téma 20 év múlva.

Itthon

Itthon vagyok. Nem nagyon fértem oda a géphez eddig, hogy blogot írjak. Nem is nagyon hiányzott, most minden szép és jó, csak pozitív gondolataim vannak, minek írni? Most is rövid leszek. Jött az angyalka, hozott, sokat, szépet és jót. Relatív tűrhető volt a karácsonyi készülődés is, az idén a szőnyeget megúsztam, anyuék megcsinálták. Hozott az angyalka otthonra végre egy normálisabb gépet, használt, hp vectra, p4-1500 és a többi a szokásos mostani low-end. Apunak meg kell mutassam a gúgli értet. Úgy néz ki, Szatmáron fogok szilveszterezni.

Nem tudom, mit írjak még. Próbáltam kicsit olvasgatni is, ezt-azt, de mindig csak a borúlátásom gyarapszik. Kaptam egy határidőnaplót. Ezentúl abba is fogok blogolni. Bár inkább a dudományosabbakat. Bár azt ide is tervezem. Na, ennyi.

Kanál

Amikor beköltöztünk, a nagy takarítás közben szét akartam nyitani az ablakokat, hogy mossuk meg a belső oldalukat is. Mivel csavarhúzó nem állt rendelkezésre, egy kiskanál nyelével próbálkoztam, volt is némi eredmény, mégpedig a kanál nyele kicsavarodott. Azóta úgy maradt, de ma nem találtam egyetlen tiszta kiskanalat és a csokis pehely tejjel annyira hívogatott, hogy mosogatás helyett visszacsavartam a kiskanál nyelét. így megint mindenki boldog.

Meg fogok hűlni, már két napja prüszkölök, de most nem akkor sem tudok felkelni a tegnap linkelt webcomic mellől, hogy rendesen felöltözzem. Ja igen, holnap vizsga. A vizsgára tanulás ugye fordítottan arányos az egyetemen töltött idővel. Nem kell a végtelenbe menni, hogy határértékben ne sokat találjunk. Ejnye ejnye.

komik

Ma kaptam az első üdvözletet emailben. Azt hiszem, eddig ez az a karácsony, amit a legkevésbé vártam. Jaaaaaj, csütörtökön vizsga és még nem tanultam semmit rá. Legalábbis explicit módon.

Az van, hogy találtam ezt a nagyon jó kis webcomicot, még a nécsörben is írtak róla. Tényleg atomjó. Szóval erre tessék. Egye fene a fogadalmamat, hogy nem fogok linkelni, kár pazarolni az időt a guglira. Viszont tovább szórakozom a szókivonással. Na honnan?

Érdekes, dúl a fejünk fölött a háború és mi nem érzünk belőle túl sokat. Nem mintha egy percig is akarnék. Olyan távolinak tűnik nekem ez az egész dolog. Nem hinném, hogy én ilyen háborúkat akarnék vívni. De hát, sosem lehet tudni. Legalábbis a dolgok nagyrészét.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet mindenkinek, aki megérdemli, vagy szereti, vagy mi is most az új szlogen? Na most komolyan.

A pillangó effektusa

Tegnap valamikor délután befejeztem a dolgozatot, amit ma kell bemutassak (persze a handout még nincs meg, én meg blogot írok, de jó). És akkor megállt az agyam. Gondoltam, pont megfelelő idő a blogolásra, de aztán röviden átfutva az agyamban blogolásra kész témákat, letettem a dologról, inkább csak döglődtem lefekvésig. Eszter óriási csatákat vívott (és nyert is párat) Honfoglalón. Ha egyszer megmutatnák neki egy MMORPG-t ... (valószínűleg nem értékelné :)).

Megnéztük a The Butterfly Effect című filmet. Azzal indít, hogy idéz egy példamondatot a káoszelméletből és utána, mivel mindenki már hányik az amerikai tökéletesen egyen kertvárosoktól, előbb mégis egy asztal alatt bújkáló sráccal indít aki valami nőnemű személyt akar megmenteni és ezt egy füzetbe írja. Ezután már lehet indítani a kertvárossal, meg a gyermekekkel, meg persze a perverz szomszéddal meg minden egyéb elcsépelt dologgal. Persze, a káoszelmélet egy kis színt visz azért az egészbe, szóval egész nézhető film kerekedik ki belőle, amiben az alternatív (és mindig elcseszett, már bocsánat a kifejezésért) jövők között válogat a főhős. Szerencsére ezek a sztorik egész tűrhetőek és érdekessé teszik a jellemeket a párhuzamos világok. Végül persze heppi end lesz, a pasi a Calvin Klein öltönyben, mobilozás után, összefut a nővel valami nagyváros utcáján, persze elmennek egymás mellett, de mi már tudjuk, hogy az ilyen apró mozzanatok mennyit számítanak az ember életében, főként, ha azt a káoszelmélet uralja. Képileg elég sablonos a film és mindent kölcsönöz az ilyen párhuzamos világos filmekből, hogy érthetőbbé tegye a néző számára a dolgot, pl. szinte mindig reggel érkezik az alak a párhuzamos világba. Mondjuk az is érdekes, hogy az egyik történetben a pasas karjait leszakítja a robbanás, de a mellkasán semmilyen nyomot nem hagy, persze, akkor nem működne az a megoldás, ahogy bevezetik ezt a tényt. Na mindegy, igazából tetszett ez a film, legalább valami romantikus dolognak mutatta be a káoszelméletet, nem tiszta statisztikának (mondjuk csak tippelem, hogy statisztika, a káoszelméletes könyv elég alacsony prioritással rendelkezik most).
Ja igen, azt elfelejtettem az elején írni, hogy le fogok lőni pár poént, bocsi, ezután, ha filmről írok, lehet nyugodtan feltételezni, hogy lelövök pár poént, ami talán az összes egy amerikai filmben. :))) Szóval számomra a legérdekesebb az egész filmben az volt, ahogy bevezetik az egész ugrálósdit a párhuzamos világok között és természetesen megint a sablon, a srác felszedi a szöszit a bárban, hazaviszi a bentlakásba és hát... előkerülnek a naplók és beindul a film főszála, de ezúttal nem a gyereknevelés nehézségeit mutatják be. Na, tetszett, ha már ilyen sokat írtam róla.

Volt még azért pár dolog. Szombaton vettünk egy csomó cuccot, serpenyőt, fazakat, födőt, habverőt, végre dugót is, egyből két méretben. Volt túrósgombóc is, meg vasárnap is volt, meg maradt is még egy kiló túró. Nem tudom mikor lesz az, hogy Eszter ne alkudjon a túrót áruló magyar nénikkel, mondjuk nem egy nagy csata, könnyen belemennek a két kilót százötvenébe. Annyira nem zavar, lehet a maradék tíz ezer (vagyis egy új) lejre még egy dugót venni, szinte. Csak mindig röhögnöm kell. Érdekes, tavaly minden nap jártam a piacon, mert ott volt a buszállomás, ahonnan hazavitt a busz, most meg "megyünk" piacra. Almát is vettünk. Egészségesek leszünk, még egy-két napig. De sokat írtam, legyen elég pár napra.

nyet

Pedig igen. Mostmár nem proxy mögött bújkálunk mi sem, hanem zsupsz neki a netnek. Hoppá, jobb lesz én is firefoxra térjek és még egy firewallt feltegyek. A legnagyobb probléma viszont az, hogy megy az irc és a DC is, ajaj, remélem nem kap el megint olyan nagyon a gyűjtögetési mánia. Azért egy kicsit szabad. :))

Sarok

Reggel rengeteg tejberizst (vagy rizset?) ettem, tegnap este főzte Eszter. Egyik kedvenc kajám, a pástétomos kenyérnél is jobban szeretem.

3 körül álltam az egyetem sarkánál, fürkészve a mellékbejáratot és a Báthory főbejáratát, hogy megjelennek-e azok az emberek, akikkel találkoznom kell. Közben azon gondolkodtam, hogy jobb volt így nekem, hogy nem egy egyetemmel szemben fekvő középiskolába kellett járnom. Sosem gondoltam az egyetemre középiskola alatt, anyu szerint ha ők nem mondják, nem is jöttem volna, ami szerintem nem igaz, de mindegy. Aztán volt egyetem is és még mindig van. És még lesz is. Jó volt az úgy, most kicsit sok is már ez az egyetem.

Egyik ismerősömnek van egy pici lánya, aki már nem olyan nagyon pici, de még eléggé pici. Tudja mondani, hogy Always Coca Cola, talán még azt is tudja, hogy always, mindig, mindig, always, mert az anyukája hamar elkezdte angolra oktatni. Viszont nem ivott még kólát az életében, mert az anyukája meg akarja védeni a koffeintől. Kicsit ilyen a számítógép is, tudja, hogy Always Coca Cola, de nem tudja mit jelent. Biztos meg kell neki tanítani? Én mostanában minden nap érzem, ahogy a három kávé dobol bennem és nem valami jó érzés. Ma édességet sem volt kedvem enni.

Itt van a tesóm. Holnap megint nyelvvizsgázik, négy próba, ez, az, emez és amaz.

Miért van az, hogy el tudok vonatkoztatni a bejegyzés szövegétől és meg tudom látni benne azt, hogy lázadok az értelmes bejegyzések ellen, de azt feltételezem, hogy ezt csak én látom és mindenki csak néz, hogy ezt akkor most minek? Magyarázkodni muszáj. Nekem.

Párhuzamok

Ma megint ellőtt egy dévédét az íróm, utána viszont jól megírt egyet, négyszeres sebességen. Azt hiszem, maradok a négyszeres sebességen, elég az nekem. Meg a garancia papírt sem találom. Szedegettem viszont a földről jónéhány apró szilánkot és hát volt nagyobb is.

Víz sincs igazán, pedig van, csak éppen a meleg egy kicsit gyengécske. De azért némi ügyetlenkedés után ki tudtam pöckölni egy borotva nyelével a pöcköt, amitől a zuhanyrózsán jön a víz és nem a csapból. Illene lassan egy dugót venni a kádba.

Tegnap este nem volt meleg víz, a frissen átszerelt 25 éves mosógép nem nagyon tudott mit kezdeni, a végén kieresztett egy szép vastag habos levet maga alá. Ma viszont tiszta egyedül odatettem, hogy mosson, azt hiszem, rájött magától, hogy mostmár nem kell annyit melegítse a vizet. Vagy csak a gép előtt telik túl gyorsan az idő. Ettől függetlenül megint nagyon felforrósodott a konnektor, most pihen, kikötöttem (nem a kompot). Imádom az értelmes 25 éves mosógépeket.

Tegnap Eszter poénból megkérdezte, hogy mit csinálnék, ha elhagyna, egyből arra gondoltam, hogy mennék Japánba. Aztán meg arra, hogy milyen rég nem gondoltam Japánra és, hogy most nem is vágyom oda egyáltalán. Persze, most megint Kórea a menő, vagy legalábbis a kóreai, de az sem annyira. Most néztem meg Tim Rogers cikkét és videóit a japán X360 zéró napról és az jutott eszembe, hogy nekem is kell egy kamera és nem az, hogy milyen jó lenne ott. És utána meg az is eszembe jutott, hogy talán a kamera sem kellene annyira.

A telefonommal az utolsó képet a múlt pénteki kóreai partyn készítettem, előtte szerintem már hónapok óta nem használtam. Kóreai party, nem sokat ültem ott, jött a tesóm, menni kellett. De legalább ettem egy kis szusit, kimcsivel. Kimcsit hoztam haza is, szombaton Eszter főzött mellé, vagy inkább főzött vacsinak gombás rizset és mellé ettük a kimcsit, Tündének ízlett, én persze már ismertem ezt a fajta kimcsit, a múltkor nem volt ennyire csípős, de így az igazi. A polip azzal a szósszal nagyon érdekes volt, többször kellett volna vegyek. Kaptam még valami édességet, ami elég standard, meg ginszeng teát. Az fincsi volt, három éve, most még nem próbáltam. A zöld tea is ott áll, hozzá sem nyúltam jó ideje. Most tej van, meg csokis pehely.

Ma megint tartottam órát, most sem volt semmi negatív dolog, még a fejem sem fájt utána. Hmm, Eszter mindjárt jön és én még nem csináltam semmit, mióta itthon vagyok. Legalább ágyat kellene vetni.

Hobbi

Ha valaki megkérdené, mi a hobbim, azt mondanám, hogy a dévédé írás. A tegnap viszont 5 lemezt lőtt el az íróm. Utána viszont jól megírt egy cédét. Most akkor nem értem, mi van. Nincs kedvem sokat kísérletezni vele. Viszont a garancia papírt sem tudom. Jó lenne kicseréltetni, de lehet, hogy mégis ennyire peches lemez szériát fogtam ki, 8-ból 5? Pedig TDK.

Tegnap itt volt a tesóm, angolból nyelvvizsgázott, spíking, kém bridzs, pró fisenci lever. Ma reggel 8-kor ment vissza, lekísértem a buszhoz, utána még visszajöttem aludni.

Nincs net a bentlakásban, hivatalos úton. Viszont valakinek van privát, de nagyon jól megy, nem tudom, honnan van, valószínűleg ő is valamelyik másik bentlakástól kapja. Érdekes.

Gyertyák

Tegnap este Eszter felhívott, hogy menjek ki a parkba, mert van sok gyertya. Volt, az út mindkét oldalán, kettessével, szinte egész végig, jól nézett ki. Állítólag fel kellett volna egyet venni és odaadni egy idegennek.

Lennonra is kéne ma (vagy tegnap) emlékezni. Éljen Lennon!

Nincs víz

Nincs víz, van net, utálom, lenne inkább víz. Annyira szeretnék most egyet tusolni, annyira nem tud most érdekelni, hogy hogyan lehet a legjobban szöveg reprezentációkat gépileg tanulni. Milyen jó, hogy lehet az egész világot utálni.

Mozart

Mozart egy zseni, de én a tegnap túl fáradt voltam, hogy értékeljem mindazt a munkát, amit az álruhás kertészlány történetének megzenésítésébe fektetett. És amúgy sem érthetem meg sosem, ahhoz túl hülye vagyok. Vettem kicsi jack elosztót, mostmár nem kell bebújni a gép mögé, hogy cserélgessem a hangfalat és a fülhallgatót, mikrofonnal. Ami szkájp kompatibilis. Még egy kis mozgás lespórolva. Annyi hülyeség jár a fejemben, még szerencse, hogy nincs időm leírni. Megnéztük a War of the Worlds című Spielberg filmet. Harmatgyenge, nem érte meg azt a két órát, de ha már egy grapefruit megevése is 20 percbe kerül, mit tehet az ember? Még csak azért is Claire de lune-t fogok most hallgatni, ezerrel.

Jó

Általában nem élvezem a tanítást, de ma mégis ez volt a legjobb dolog eddig (bár nemsokára megyek még egy Mozart operára). A tavaly megvágtam egy diákot egy buta kis tantárgyból, nem tetszett, de ezt érdemelte. Eddig nem járt laborra, pedig ez a 10. hét. Fog kapni egy komolyabb plusz feladatot, de meg fogja csinálni, remélem és akkor minden el lesz felejtve. Örvendtem, hogy eljött órára, nem lesz a félév végén ebből sem probléma. Aztán vitatkoztam egy diákkal. Szerinte nem túl hasznos a feladat, amit feladtam, ugyanis ugyebár hálóztokat tanítok, miért kell akkor nekik script nyelvet írni hozzá. Mondtam, azért, hogy ne kelljen őket megvágnom labor vizsgán. Persze, elkanyarodott az egész abba az irányba, hogy mit és hogyan kéne tanítani az egyetemen. Szerinte az a fontos, hogy a diákok tudják, hogy C++-ban a main függvény int-et térít vissza és nem void-ot, szerintem meg az, hogy tudjanak nlog(n) rendezést írni. Szerintem nem tudtam meggyőzni, de nem is kell, mert majd meggyőzi az élet. Azt mertem mondani, hogy a tanárok igen keményen dolgoznak a karunkon. Kár, hogy ezt a diákok csak egyetem után fogják fel. Mindegy, valahogy az egész vita felvidított, azt hiszem, elértem, amit akartam, valamilyen szinten, a diákok azért egy kicsit megszenvednek. Nem akarok olyant hallani, hogy egy 4. éves diák nem tud egy egyszerű művelet kiértékelőt írni. Elvileg lengyel formában még assembly vizsga feladat is (tudom, mert megcsináltam anno a mellettem űlőnek :))). Jó kedvem lett, pedig mostanában nagyon nincs semmi okom rá. Ha valaki tud még valami jó ötletet, hogy lehet a diákokat munkára bírni, dobja be, jövőre igérem, kipróbálom. Csak az a baj, hogy még magammal is meg kell küzedenem érte, még hiszek abban, hogy a diák is ember. Pedig nem az, hanem lusta ember. De hát, ki beszél?

És ma még a fejem se fájt, mostanában minden héten fáj egy-két nap. Nem szeretem.

Hétvégén megnéztük a csokigyárat. Jó volt, csak egy kicsit lapos, kedves történet, de semmi bukfenc nem volt benne és mivel a furcsaság a világ része volt, nem volt semmi meglepetés. Azért persze vizuálisan ott van és jó felfedezni az apró kis utalásokat. A Monster-t is megnéztük, az még mindig nagyon kemény. Jó nap ez a mai.

anunt inportant

Hirdetve volt, hogy mától csak mágneses kártyával lehet belépni az A4-be. A kártyákat Eszter kivette, de azt mondták, hogy ma még nem lesz felszerelve a zár. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a kedves admin úr n-el írja az importantot. Habár még ez sem olyan nagy baj, ha jobban meggondolom. Még csak az sem, hogy a múltkor, amikor fizettem a redzsiát, belém kötött, hogy miért nincsenek feltéve a képek az igazolványokra. Még jó, hogy kapus nincs. De mostmár lesz, mágneses.

Írtam az előbb azt a rövidke kis bejegyzést. És valaki megkérdezte a messengeren, hogy ugye nincs semmi komoly baj. Jól esett. Azért is, mert így legalább nem kell bámuljam azt az 5 sort, amit a jövő csütörtökre leadandó 10 oldalas dolgozatból írtam. Tudom, van még idő, de jó lenne talán 15 oldalt írni és egy kis koherenciát és átgondoltságot is mutatni. Meg aztán, egy másik 10 oldalas dolgozatot is kéne írni jövő csütörtökre.

Szóval nincs komoly baj. És ez jó. Igazából a legkomolyabb baj az az ágyból kiálló vasak, amikbe Eszter még csak nem is a logikus lábát üti bele (na jó, a mosógépről külön bejegyzést fogok írni). És mégis, ez a hülye kis fejecském valahogy mindig lelövi a poént és sosem hagy semminek igazán örülni, de még a szomorkodást sem hagyja, hogy keserű, de véges legyen, édessé, kívánatossá és hosszúvá teszi. És persze, hogy fölösleges, hogy tudom, hogy nem tudom, hogy értelmetlen, hogy a megoldás egy karnyújtásnyira van,, én mostanában rugdosódós kedvemben vagyok és nem megy a dolog. Amúgy is, amikor a múltkor azt írtam, hogy inkább megérteni akarom a dolgokat, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy lusta vagyok foglalkozni a dolgokkal, megértés rugdosás nélkül nincs. Azt hiszem.

Nincs komoly baj, csak az, hogy attól félek, hogy ha most nem érzem meg előre a veszélyt, később végzetes lehet. Csak még azt nem tudom, milyen végzetet szeretnék elkerülni, ezért napszakonként váltakozik a veszélyérzetem is. És ez nem jó. Dönteni kéne már végre, azt hittem, amikor nekifogtam a doktorinak, hogy döntöttem, pedig még messze nem. Vagy nem is lehet úgy dönteni, hogy valamit, ami az embernek eddig fontos volt, de ahhoz, amit most csinál, nincs rá szüksége (vagy inkább: akadályozza benne), szóval azt, csak úgy otthagyni? Nekem nem megy. Pedig nem olyan halálosan komoly a dolog, ráadásul az sem a régi már.

Írok itt, névmásokat, főnevek helyett. A névmások szerepe az, hogy általános kapcsolatokat teremtsenek, a főnevek egyedi dolgokat reprezentálnak. Jó lenne, ha érteném amiről beszélek, amivel beszélek, amiért beszélek, amikor beszélek. És persze mindvégig írok.

Nem tudom, csak én csinálok valamit rosszul? Ha valakinek van valami ötlete, nyugodtan beírhatja, jöhet bármi, a legáltalánosabb elvont elmélettől a legspeciálisabbig. Persze, persze, tudom, mindenki oldja meg a problémáját. Én most csak blogolni akartam, azt hiszem, már két és fél napja, nem csináltam, most megkapom az adagomat, holnapig sajnálni fogom ezt a fél órát, amit nem bámulással töltöttem, holnapután nem fog érdekelni és azután már megint hiányom lesz, amit megint kielégítek. És akkor jó lesz. Azért lesz jó, mert most rossz. Nem, izé, most is jó kéne legyen. Vagy most nem az rossz, hanem más, az egyébként jó, ahogy lennie kell.

Nagyon jó kis játék ez a Links Awakening. Nem érdemli meg tőlem, hogy nem írok róla. Szerencsére tegnap egész nap ezt játszodtam. :)) Már az ötödik dungeon is megvan, gondolom nyolc lesz, tekintve, hogy nyolc hangszert kell összeszedjek. Ha jobban belegondolok, főgonosz itt talán nem is lesz, bár az ötödik dungeonban a főellenség kinyiffanás előtt azt mondta, hogy még mindig nem ismerem a sziget lényegét. Ez talán azt jelenti, hogy maga a madár, akit fel kell ébresszek a sziget? Na, ez kicsit meredek. Szóval kezd a bagoly egyre gyanusabbá válni, ő ismeri a windfish-t, mégsem nagyon avat be a dologba. Az egész világ tetszik úgy ahogy van. A játékérzés is elég egyedi, érdekes, hogy a világ hogy használja ki a limitációit és szabályait. Ugyebár eddig minden dungeonhoz kellett valami kulcs, amit valahol meg kellett keresni, de az ötödikhez egy csomót kerestem és nem találtam sehol semmi kulcsra utaló dolgot. Ott úszkál viszont előtte a kis hableány, aki a nyakláncát keresi, gondoltam, hátha érte ideadja a kulcsot, kerestem hát a nyakláncot, aztán megtaláltam a halászt a híd alatt, gondoltam, biztos nála van, de hogy szerzek neki horgot? A faluban lehet halászni, de horgot nem adnak. Aztán mentem kicsit úszkálni a halfej körül, ami a dungeon bejárata, hátha történik valami és történt, lemerültem és persze be lehet úszni az egyik olyan izé alatt. A barlang is szivatás volt, mert értettem én, hogy mi a csel, viszont olyan hülye volt az alaprajza, hogy nehéz volt végigkeresni a számozott szobákat, hogy megküzdjek a csontvázzal. És persze nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz majd az a mütyür, amivel nagy üres tereket tudok áthidalni. Milyen elegáns. Most a hatodik barlang kulcsát keresem, a bagoly azt mondta, hogy két barlang is van, egy északi, egy meg déli. Persze, az ötödik barlang után megoldódott a szirén kislány gondja, mert beszóltak, hogy Ulrira felesége az Animal Village-ben takarít, küldjem haza. Persze, hogy neki kellett a seprű, ő horgot adott, amiért a halász persze kihalászta a nyakláncot. Hogy kinek kell majd a kapott pikkely, gőzöm nincs, de a seprűt sem tudtam beazonosítani, pedig ott sepregett az öreglány a faluban és mindig heppi volt. Király kis játék ez, én mondom. Hmm, a kék hipo, talán neki kell a pikkely.

Szóval nincs semmi komoly baj. Csak el tudnám hinni, hogy nem is lesz. Ismételgetem még párszor, hátha úgy menni fog.

Az igazság fáj

... ezért nem írok.

Már megint

Már megint nem tudok aludni. Hülyeségek járkálnak a fejemben fel, le, jobbra, balra, ki, be. Tegnap szépen megmondtam a frankót az egyetlen embernek, aki segíteni próbál nekünk a tudományos életben való eligazodásban. De hát ha igazam volt, egyszerűen nincs időm tudományos életre, feladatok vannak, amikkel addig szívok, amíg egyszer csak megoldottnak tűnnek. Semmi más nincs. Már előre félek ettől az egésztől, úgy érzem, ez így nem fog menni. És mégis, csinálni kell, mert ez van, ezt kell szeretni. Talán egyszer majd jobb lesz. Talán nem fogok úgy lefeküdni, hogy ma megint nem azt csináltam, amit kellett, ami egy kicsit is megnyugtat, hogy nem hiába telt el ez a nap. Persze, vannak jó oldalai is a dolognak. Nem marad annyi hülyeségre időm, mint régen és talán szép lassan leszokom róluk. Egyre kevesebb blogot olvasok. :)) Sovány vigasz.

Már megint fölöslegesnek és hamisnak érzem a blogolást. Az, ami történik velem, nincs súlya. Tegnap akartam venni ampicilint, mert Eszternek lehet, hogy be fog gyulladni a foga. A gyógyszertárban nem adnak már, csak receptre, de nem gond, ott van pont szemben Kolozsvár legnagyobb kórháza, van urdzsenca, majd ott írnak receptet. Valamilyen márványt utánzó fajánc, az ember simán ráképzel egy ebolát, fehérség, de olyan, ami kivájja a szemet és kiszívja az agyvelőt. Egy fél óra múlva megjelenik a nővérke, odamegyek, illedelmesen köszönök (ahogy a román tudásomtól telik, gőzöm nincs, hogy mondják a gyulladásnak) és némi telefonálgatás után kiderül, hogy nem adhat, csakis a fogorvos. Tudom, ez nyugaton így divat, ott az embernek megmondják az esti hírekben, hogy másnap milyen baja lesz, tervezzen be egy utat az orvosához.

Kit érdekel ez az egész? A nővérkét biztosan nem és ez csak nekem új. Valahol rosszul esik, hogy ilyenekről írok. És mégis. Azt hittem, már rég feladtam a dolgok igazi megértésének vágyát, azt hittem, elég, ha működik. De ha nem működik, még mindig nem a rugdosással akarom kezdeni. Pedig a rugdosástól általában minden megindul. Valahol valamit nagyon elszúrtam. És még aludni sem tudok.

A számítógép atyja, Alan Turing, 1954 június 7-én cián által megöngyilkolászta magát. Pont megfelelő olvasmány ma hajnalra. Olybá tűnik nekem, hogy a logika nagyjai közül sokan meg voltak enyhén kattanva. This calls for further investigation, Mr. Watson. Whatever.

Írni kell, újra meg újra

Igazából semmi írásra érdemes dolgot nem csináltam. Mégis írok, dévédét a netről összehalászott ökörségekkel, amiket sosem fogok mégegyszer megnézni, de ha már vettem a fáradtságok, hogy letöltsem őket, akkor már muszáj venni a fáradtságot, hogy némileg rendszerezzem és kiírjam is őket. Persze erre most igazán nincs időm, de hát, mire van? És még azt sem remélhetem, hogy megőriztem a cuccot az örökkévalóságnak, mert a cédékben már rég nem bízom és dévédét még nem olyan régen írok, hogy kiérdemelje a bizalmamat. Persze, blogot is írok, arra sem kéne időm legyen és az aztán meg sem fordul a fejemben, hogy a gondolataimat, érzéseimet sikerülne általa megőrizni az örökkévalóságnak. Nem tudom miért csinálom, persze okot sokat fel tudok sorolni.

Tegnap megpróbáltam feltenni a toolchaint. Ő győzött. A cygwin még csak-csak felment valahogy, még arra is rájöttem, hogy a wgetnek hol kell beállítani a proxyt (az ftp-nek nem találtam meg, de szerencsére a build script wgetet használ). Aztán itthagytam, hogy szedegesse össze magának a binutilst meg gcct meg ami még kell, mikor hazajöttem, itt sírt, hogy a 600 mega amit még hagytam neki, nem volt elég. Újrakezdés után meg a subversion sírt be, hogy nem tud kapcsolódni és hát hogy is tudna, tuti nem engedik a kedves rendszergazdák a subversion portot keresztül a proxyn. Magyarul, szívtam a tegnap egy csomót fölöslegesen és még fel is húztam magam. Na, remélem majd valaki elvégzi helyettem a toolchain build fájdalmas procedúráját és én majd letöltöm a teljes pakkot. :)))

Tegnap mégis elég sokat játszodtam a Link's Awakeninggel. Nagyon tetszik, ahogy a történet alakul, még igazán semmit nem lehet tudni a célról, vannak a monszták, de a falu éli az életét, a kislány a téren nagyon szépen énekel, Link teljesen kettős életet él a falu és a környezete között. A bagoly érdekes választás, vajon lesz neki valami mélyebb értelme is, mint hogy sokat tud és bárhova el tud repülni. Lehet, átalakul valami királylánnyá, talán Zeldává. :))) Viszont a második dungeon megszívatott, sehogy sem tudtam megtalálni a Nightmare keyt, és akkor szépen letöltöttem a végigjátszás doksit és megnéztem, hogy ott, ahol a nyuszi be van zárva, először őt kell megölni, utána a denevért és csak a végén a kék vasálarcost. Persze, az sem volt semmi, hogy rájöjjek, hogy tudom megölni a nyuszit (egyszer bombával sikerült, de akkor utoljára öltem meg). Hát komolyan, két kocka közé egy üres hely beékelése az egyik függőleges és a másik vízszintes eltolásával túl komoly feladat egy 25 éves informatikával (uram bocsá, logikával) komolyan foglalkozó embernek. Szóval ezt ügyködtem ma hajnali 3 körül.

Előtte megnéztem a Saw II-t, Eszter szokás szerint 5 perc után belealudt. Hát, mit mondjak, nem volt valami jó minőség, viszont a film annál jobb. Általában a folytatások gyengécskék szoktak lenni, de ez most ugyanolyan jó volt, mint az első, elég nagy a történeti variáció, mind témában (egyből elkapják a puppetmastert (Jigsaw szerintem is suxx)) mind mondanivalóban (múltkor nem sok derült ki arról, hogy miért, most filozófál az alak az élet értékéről). Óriási ötlet a filmes önreflexió. Az az igazság, hogy amikor nekifogtam nézni, volt bennem egy ilyen, hogy akkor most megint kinlódnak és értelmetlenül és az egész pusztán az erőszak fantáziadús ábrázolása lesz, de tévedtem, nagyon jó kis történet alakult ki és a karakterek is a helyükön voltak és a motivációk is és nagyjából mindenki megkapta ami neki járt. Mondjuk tipikusan olyan film, amit másodszor nézve az ember már csak a vágást figyeli, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni.

Akartam még írni arról, hogy mennyire szuboptimális életet élek, de inkább azt írom, hogy Eszter nagyon finom paszuly levest főzött. Nyami.

Ma

Ma reggel 8-ra bementem az irodába (mind szeretném lyuknak, pincének, ilyesminek hívni, de illessük csak az őt megillető névvel). Este 7 körül jöttem el, közben ittam két kávét és ettem két perecet. Valamit bütyköltem a gépen is, de nem nevezném óriási haladásnak, bár megint lefutottam pár kört, amiről az ember csak gondolja, hogy nem kötelező őket lefutni, de mégis. Ilyen a pálya. Nagyon elfárasztott.

Itthon végre befejeztem a Doomot, PSP-n, ultra violenceen. Játszodtam egy kicsi Lézi Dzsonit. Mennyire szerettem azt a játékot, pedig mennyire egyszerű. Emlékszem, az egyik barátom játék közben letépte egy dzsojsztik karját. Dzsojsztik, te jó isten, joystick és kész. Játszodtam még egy kicsi Shantae-t, az első pályát, de nem kóser, nem frissíti az emu a vramot, lehet, hogy alkalmaztak valami hblank vagy gdma trükköt? Bizonyára a legjobban megírt mászkálós GBC-re, az utolsó valamire való játék volt. Feltettem a Link's Awakeninget, kíváncsi leszek, lesz-e rá időm. Nem lesz.

Történt ma pár sokkal fontosabb dolog is. Egyik sem érint engem igazán, bár az egyik az igen közvetetten. Messze nem az én feladatom lenne beszámolni róluk, de ha már adott a lehetőség, hadd engedtessék meg nekem.

Egyik barátomnak kislánya született. Csenge. Ma tudtam meg. Nagyon sok boldogságot kívánok neked, Csenge, remélem legalább annyira szép lesz a te világod, mint a miénk.

Eszteréknek meghalt a kutyája, a Bubu, édes kicsi kutya volt és már nagyon öreg. Nyugodj békében Bubu, bár én az ember halál utáni életében sem hiszek.

Most akkor ennyi. Aludni kéne.

Kiráááály

Mekkora királyság ez a psp. C64-es játékokat lehet vele játszani. Móbájl. Hajaj, Commando, mennyit fogok én nyomulni veled. Annyira heppi vagyok. A sok régi jó kis stuff, amik bearanyozták a gyermekkorom tévé előtt töltött óráit. Hajaj, hajaj. Azt kéne írni, hogy letettem a hajam, de annak még nem jött el az ideje. Van ám tovább is. Hajaj, Doom, de jól is futsz (mondjuk kicsit szokatlan, hogy a strafeeléshez nem kell nyomni a nyilakat, hanem simán L, R-el lehet). Mondjuk a sid-ek még elég furcsán szólnak, de hát fejlődik még az a kis player. És akkor ott van a scummvm is. Hajaj. Hajaj. Tényleg szóhoz sem tudok jutni. Kár, hogy mostanában annyira nincs időm semmire. Kell vegyek egy jó nagy memory stick duót, az a 32 mega semmire sem elég. Már így is túl sokat dumáltam, PSP 4EVA!

Időutazás a kütyüvel

Az időutazás veszélyes dolog, az ember nehezen szánja rá magát. Én ma este mégis rászántam magam, a kütyüvel. Először persze kellett kicsit várni, hogy a régen beállított Japán célpontot Amerikaira cseréljem, de ez a lépés elvileg probléma nélkül kellett zajlodjon. Az utazás első fele 48 századdal előre vetített ki egy olyan jövőben, ahol csak egy apró rés mentette meg csak az emberiséget. Ezen a résen, a szintén régen figyelmetlenségből Japánra állított múlt helyett Amerikait választottam újra és a rés többszöri feszegetése után végül sikerült 50 századot visszaugranom az időben. Ebben a gyönyörű szép múltban az ember lehetőségei sokkal tágasabbak, reméljük, élni is fogok velük.

Hó

Tegnap este lehullt az első hó.

Fáradtan

Ma nem vagyok jó semmire. Semmire, amit jónak tudok nevezni akkor amikor minden már amúgy is jó. Nem tudom, miért vagyok fáradt. 11-ig aludtam, mióta felkeltem, valahol mélyen hátul az agyamban fáj, nem tudom mi. Az agyban gondolom tisztán az idegek fájhatnak. Hmm, kezd a monitorom megmenni, most vettem észre, hogy a sarkakban kicsit elhomályosodott a kép. Hmm, jó kis monitor volt ez, pedig, csak mondjuk olyan nehéz, mint egy gnú. Egy kövér gnú. Ez most olyan fájdalmasan hülye.

Ma született két újabb blog. Mindkettőnek az alkotóját ismerem valamilyen szinten (na jó, az egyiket nagyon, talán nem ismerek nála jobban senkit ezen a földkerekségen). Azért nem akartam linkeket tevegetni, hogy ne kerüljek bele megint ebbe a vajon ki néz, miért néz, mit gondol rólam dologba, ami valamilyen szinten érdekelt a másik blogomban. De ezt most rövid időre megszegem, azaz megszegtem, amíg ezt a két blogot belinkeltem ide jobbra. Szerencsére a blogger nem teszi elérhetővé a látogatási statisztikát én meg nem fogok feltenni egyet. Jó ez így.

Ittam egy kávét, volt benne egy vanilia cukor is, nem rossz. Eszter odatette a mosógépet mosni, bár még nem vagyunk meggyőződve róla, hogy jól is csinálunk mindent (tavaly óta elfelejtettük, hogy melyik programot is szoktuk használni), de már haladunk. Milyen kis kapitalista mosógépeket bírtunk 25 éve készíteni, különböző programok vannak. Hol van a ruhák egyenlősége? Én ha ruha lennék, fellázadnék. Tessék csak a nadrágot a fejen hordani, biztos melegít annyira mint a sapka. Fáradt vagyok.

Annyira tudom csodálni azokat az embereket, akik olyan sokat dolgoznak, minden nap, minden éjjel, minden reggel, minden délben és minden este.

Apró

A gép dolgozott, az alkotó nem tudom ki, de én untam magam mellette, ezért nekifogtam kóreai házit írni. Nagyon beleálmosodtam, már kevertem az igeidőket, hogy melyik oszlopba melyiket is kell írni, pedig nem volt sok feladat, meg egyszerű is volt, mindenféle irregularitásokat kellett gyakorolni, liül, piüm, satöbbi. Hmm, fárasszalak itt is titeket kóreai karakterekkel? Inkább nem. Szóval gondoltam, itt az ideje a jól megérdemelt kávénak, de csak 4 ezresem volt, szóval természetesen kimentem a zuniverszitöci könyvesbolt melletti boltba, a szokásos perecből egyet venni, mert a visszajáró pont a hiányzó 4 ezret teszi ki. Erre a kedves eladónő 500 lejeseket is visszaadott, erre megkértem, hogy adjon már ezreseket, mert csak azokat szereti a zautomata. Erre meg ő, hogy hogy képzelem, az is pénz, megígy megúgy. Kértem még egy perecet, erre erősködik, ha nem adok ezer lejt, akkor megint ugyanígy ad vissza, hát adtam neki két 500-ast. Amikor anyu felhívott, pont másfél pereccel és egy kávéval a kezemben egyensúlyozva próbáltam kivenni a kulcsot az irodához a zsebemből. Sikerült a telefont is felvenni. Na nem a földről. Ezen az apró történeten filozófáltam, hogy leírjam-e. Aztán leírtam, mert éhes vagyok és nincs kedvem felállni a székről és elvánszorogni a konyháig, hogy kenyeret vegyek elő. Van egy túró rudi még a hűtőben.

Voltam kóreain is, én csináltam meg egyedül az egész házit. És persze hibátlanul. Az nem ér, hogy én ezt már megcsináltam egyszer, pár éve valamikor. :)) Aztán volt egy furcsa mozzanat, azt mondta, hogy mivel nem tartottunk szünetet, ezért zenét fogunk hallgatni, meg is hallgattunk valami softosabb kpopot, férfi hang énekelt. Aztán megünnepeltük a szülinapomat. Eléggé le voltam döbbenve, nem is igazán tudtam ellenkezni. Még heppi börszdéjt is énekeltek, persze kóreaiul, persze egy sor. Azt nem mondom el, mit kívántam, amikor elfújtam a felfordított poháron a gyertyát. Mert akkor nem teljesül. Volt süti, bóti de fincsi. Párszor körbekínáltam, teljes létszámban voltunk jelen (6 személy, 3 fiú, 3 lány). Volt tea is, én ződet ittam, de nem nagyon passzolt a sütihez, meg amúgy is, plikkes volt, bár kóreai. Már megint nem a kóreai blogot írom, pedig azt kéne. Fáradt vagyok gondolkodni.

Annyira szeretnék egy kis Civilizationt játszani, a régit, a dosost, nem értem, honnan ered ez a szomj utána. Sajnos nem engedhetek meg 2 napi kikapcsolódást. Majd talán valamikor máskor.

Művészet

Ma reggel meglátogatott a művész úr. Már fél 8 óta tíz percenként tettük szundira a telefont, rá várva, 8 után valamivel megérkezett. És végre rászerelte a hideg vizes csapra a mosógépet. Adtunk neki 15 lejt, nem emlékszem, hogy valaha ennyire örültem volna, hogy adhatok valakinek pénzt. Ő a nap embere, sőt, talán még az egész hété is, bár az inkább az a valaki, aki felelős azért, hogy tegnap kaptunk ösztöndíjat.

Aztán mentünk munkába, aztán órára, aztán operába. "Scarpia, avanti a te!" Nagyon bejött helyenként, valahogy kezd nagyon ismerőssé válni a zene, az utóbbi 7 évben legalább 15-ször megnéztem. Szóval nagyon tetszett. Majd talán máskor bővebben róla. Ja igen, a neten 6 órai kezdet volt kiírva, de csak 6.30-kor kezdődött. Természetesen, beültünk a Jazzbe sütit enni. Itt ettünk először együtt sütit Eszterrel. :)

Itthon is befaltam még a maradék két szelet dobost, amit a tegnap vettem, mert úgy volt, hogy jön Ádám. Eszter most a pszichós gólyabálon van, végre kicsit csetelhetek én is, így este felé. Hmm, viszont nem jó ez így, mert hanyagolom a kóreai blogot, most is, ahelyett, hogy a szavakat vadásznám, hülyeségeket írok.

Hát ilyen nincs, vagy mégis?

Nem tartott 5 percet, amig létrehoztam az új blogomat. Nem semmi. Az idő az semmi, a létrehozási, az, hogy mennyit fogok vele eltölteni, az nem semmi.

Az van, hogy vannak emberek, akik a régi blogomat még mindig meg-meg nézik, pedig most éppen ugye kóreaiul nyomulok benne. És mégis megnézik, mert határozatlan embernek ismertek meg, aki bármely nap újra nekifoghat valami értelmes nyelven blogolni. Vagy ennyire érdekli őket, hogy mi van velem? Nem tudom, a lényeg az, hogy úgy döntöttem, megérnek nekem ezek az emberek némi időt, amennyit blog írásra szánok. Megint hülyeségeket írok, sohasem tudtam elmondani, amit gondoltam, nagyon bonyolult dolog az amúgy is, szóval a lényeg az, hogy nem akarok semmi komolyat csinálni ezzel a bloggal, lehet, hogy pár bejegyzés után ezt is letörlöm, lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy meg fogok próbálni értelmes dolgokról is írni, de egyelőre még nem. A másik blogot egy személynek szántam, ezt most többnek, remélem azért, hogy nem ugyanazokat az érzéseket fogja belőlem kiváltani. Szóval most akkor főként apróságokról fogok írni, mindennapiakról. Érdekes, egy kicsit félek, hogy a diákjaim is olvashatják ezt, az nem jó, de most erről nem írok többet. Az egyetemi dolgokat még mindig megpróbálom kerülni. A családiakat is. Lesz viszont sok elmélkedés a kóreai nyelvről és kultúráról.

Szóval akkor megint itt vagyok ugye Kolozsváron megint, izé, vasárnap 25 éves lettem. Jó volt otthon. Az előtti héten vettem egy laptopot a tesókámnak, Toshiba Tecra, 1.6 P4M, 20G vinyó, 256 ram, dvd combo, 16 megás supersavage. Nekem úgy tűnt, elég jól viszi, remélem, a hosszabb és behatóbb teszt is igazolni fogja ezt. Már egy hete nem nyúltam a PSP-mhez. Ó na, megint ez van, annyi apróságról akartam írni, most meg semmi nem jut eszembe. Szerintem az agyban az emlékező és a beszéd központ nem tud tökéletesen együtt működni. Az persze lehet, hogy jó dolog, mert másképp nem fárasztnánk magunkat új mondatokkal. Vagy nem, ki tudja? Szerencsére senki.

Igen, lesz filozófálgatás, mi másra számítottatok? Főként, ha itt nyög a gépem a mérés alatt, amit futtatok, csak csetelni meg blogot olvasni, meg blogolni lehet. A gépen, egyébként még mennyi mindent lehet csinálni. Mondjuk párszor körbefutni a bentlakásokat. Szerencsére én ilyen hülye nem vagyok.

Na szóval, a kóreai blogom még mindig fontosabb, de azért néha ebbe is fogok írni. Pár szabály nekem: más blogokat nem linkelni, statisztikát soha nem megnézni. Kíváncsi vagyok, ez utóbbit be tudom-e tartani? Most ennyi.