Sarok

Reggel rengeteg tejberizst (vagy rizset?) ettem, tegnap este főzte Eszter. Egyik kedvenc kajám, a pástétomos kenyérnél is jobban szeretem.

3 körül álltam az egyetem sarkánál, fürkészve a mellékbejáratot és a Báthory főbejáratát, hogy megjelennek-e azok az emberek, akikkel találkoznom kell. Közben azon gondolkodtam, hogy jobb volt így nekem, hogy nem egy egyetemmel szemben fekvő középiskolába kellett járnom. Sosem gondoltam az egyetemre középiskola alatt, anyu szerint ha ők nem mondják, nem is jöttem volna, ami szerintem nem igaz, de mindegy. Aztán volt egyetem is és még mindig van. És még lesz is. Jó volt az úgy, most kicsit sok is már ez az egyetem.

Egyik ismerősömnek van egy pici lánya, aki már nem olyan nagyon pici, de még eléggé pici. Tudja mondani, hogy Always Coca Cola, talán még azt is tudja, hogy always, mindig, mindig, always, mert az anyukája hamar elkezdte angolra oktatni. Viszont nem ivott még kólát az életében, mert az anyukája meg akarja védeni a koffeintől. Kicsit ilyen a számítógép is, tudja, hogy Always Coca Cola, de nem tudja mit jelent. Biztos meg kell neki tanítani? Én mostanában minden nap érzem, ahogy a három kávé dobol bennem és nem valami jó érzés. Ma édességet sem volt kedvem enni.

Itt van a tesóm. Holnap megint nyelvvizsgázik, négy próba, ez, az, emez és amaz.

Miért van az, hogy el tudok vonatkoztatni a bejegyzés szövegétől és meg tudom látni benne azt, hogy lázadok az értelmes bejegyzések ellen, de azt feltételezem, hogy ezt csak én látom és mindenki csak néz, hogy ezt akkor most minek? Magyarázkodni muszáj. Nekem.