Hirdetve volt, hogy mától csak mágneses kártyával lehet belépni az A4-be. A kártyákat Eszter kivette, de azt mondták, hogy ma még nem lesz felszerelve a zár. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a kedves admin úr n-el írja az importantot. Habár még ez sem olyan nagy baj, ha jobban meggondolom. Még csak az sem, hogy a múltkor, amikor fizettem a redzsiát, belém kötött, hogy miért nincsenek feltéve a képek az igazolványokra. Még jó, hogy kapus nincs. De mostmár lesz, mágneses.
Írtam az előbb azt a rövidke kis bejegyzést. És valaki megkérdezte a messengeren, hogy ugye nincs semmi komoly baj. Jól esett. Azért is, mert így legalább nem kell bámuljam azt az 5 sort, amit a jövő csütörtökre leadandó 10 oldalas dolgozatból írtam. Tudom, van még idő, de jó lenne talán 15 oldalt írni és egy kis koherenciát és átgondoltságot is mutatni. Meg aztán, egy másik 10 oldalas dolgozatot is kéne írni jövő csütörtökre.
Szóval nincs komoly baj. És ez jó. Igazából a legkomolyabb baj az az ágyból kiálló vasak, amikbe Eszter még csak nem is a logikus lábát üti bele (na jó, a mosógépről külön bejegyzést fogok írni). És mégis, ez a hülye kis fejecském valahogy mindig lelövi a poént és sosem hagy semminek igazán örülni, de még a szomorkodást sem hagyja, hogy keserű, de véges legyen, édessé, kívánatossá és hosszúvá teszi. És persze, hogy fölösleges, hogy tudom, hogy nem tudom, hogy értelmetlen, hogy a megoldás egy karnyújtásnyira van,, én mostanában rugdosódós kedvemben vagyok és nem megy a dolog. Amúgy is, amikor a múltkor azt írtam, hogy inkább megérteni akarom a dolgokat, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy lusta vagyok foglalkozni a dolgokkal, megértés rugdosás nélkül nincs. Azt hiszem.
Nincs komoly baj, csak az, hogy attól félek, hogy ha most nem érzem meg előre a veszélyt, később végzetes lehet. Csak még azt nem tudom, milyen végzetet szeretnék elkerülni, ezért napszakonként váltakozik a veszélyérzetem is. És ez nem jó. Dönteni kéne már végre, azt hittem, amikor nekifogtam a doktorinak, hogy döntöttem, pedig még messze nem. Vagy nem is lehet úgy dönteni, hogy valamit, ami az embernek eddig fontos volt, de ahhoz, amit most csinál, nincs rá szüksége (vagy inkább: akadályozza benne), szóval azt, csak úgy otthagyni? Nekem nem megy. Pedig nem olyan halálosan komoly a dolog, ráadásul az sem a régi már.
Írok itt, névmásokat, főnevek helyett. A névmások szerepe az, hogy általános kapcsolatokat teremtsenek, a főnevek egyedi dolgokat reprezentálnak. Jó lenne, ha érteném amiről beszélek, amivel beszélek, amiért beszélek, amikor beszélek. És persze mindvégig írok.
Nem tudom, csak én csinálok valamit rosszul? Ha valakinek van valami ötlete, nyugodtan beírhatja, jöhet bármi, a legáltalánosabb elvont elmélettől a legspeciálisabbig. Persze, persze, tudom, mindenki oldja meg a problémáját. Én most csak blogolni akartam, azt hiszem, már két és fél napja, nem csináltam, most megkapom az adagomat, holnapig sajnálni fogom ezt a fél órát, amit nem bámulással töltöttem, holnapután nem fog érdekelni és azután már megint hiányom lesz, amit megint kielégítek. És akkor jó lesz. Azért lesz jó, mert most rossz. Nem, izé, most is jó kéne legyen. Vagy most nem az rossz, hanem más, az egyébként jó, ahogy lennie kell.
Nagyon jó kis játék ez a Links Awakening. Nem érdemli meg tőlem, hogy nem írok róla. Szerencsére tegnap egész nap ezt játszodtam. :)) Már az ötödik dungeon is megvan, gondolom nyolc lesz, tekintve, hogy nyolc hangszert kell összeszedjek. Ha jobban belegondolok, főgonosz itt talán nem is lesz, bár az ötödik dungeonban a főellenség kinyiffanás előtt azt mondta, hogy még mindig nem ismerem a sziget lényegét. Ez talán azt jelenti, hogy maga a madár, akit fel kell ébresszek a sziget? Na, ez kicsit meredek. Szóval kezd a bagoly egyre gyanusabbá válni, ő ismeri a windfish-t, mégsem nagyon avat be a dologba. Az egész világ tetszik úgy ahogy van. A játékérzés is elég egyedi, érdekes, hogy a világ hogy használja ki a limitációit és szabályait. Ugyebár eddig minden dungeonhoz kellett valami kulcs, amit valahol meg kellett keresni, de az ötödikhez egy csomót kerestem és nem találtam sehol semmi kulcsra utaló dolgot. Ott úszkál viszont előtte a kis hableány, aki a nyakláncát keresi, gondoltam, hátha érte ideadja a kulcsot, kerestem hát a nyakláncot, aztán megtaláltam a halászt a híd alatt, gondoltam, biztos nála van, de hogy szerzek neki horgot? A faluban lehet halászni, de horgot nem adnak. Aztán mentem kicsit úszkálni a halfej körül, ami a dungeon bejárata, hátha történik valami és történt, lemerültem és persze be lehet úszni az egyik olyan izé alatt. A barlang is szivatás volt, mert értettem én, hogy mi a csel, viszont olyan hülye volt az alaprajza, hogy nehéz volt végigkeresni a számozott szobákat, hogy megküzdjek a csontvázzal. És persze nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz majd az a mütyür, amivel nagy üres tereket tudok áthidalni. Milyen elegáns. Most a hatodik barlang kulcsát keresem, a bagoly azt mondta, hogy két barlang is van, egy északi, egy meg déli. Persze, az ötödik barlang után megoldódott a szirén kislány gondja, mert beszóltak, hogy Ulrira felesége az Animal Village-ben takarít, küldjem haza. Persze, hogy neki kellett a seprű, ő horgot adott, amiért a halász persze kihalászta a nyakláncot. Hogy kinek kell majd a kapott pikkely, gőzöm nincs, de a seprűt sem tudtam beazonosítani, pedig ott sepregett az öreglány a faluban és mindig heppi volt. Király kis játék ez, én mondom. Hmm, a kék hipo, talán neki kell a pikkely.
Szóval nincs semmi komoly baj. Csak el tudnám hinni, hogy nem is lesz. Ismételgetem még párszor, hátha úgy menni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése