csütörtök, december 29, 2005

Sörözés

Nem is vagyok igazi blogger. Most rengeteg időm lett volna blogolni, mégsem csináltam. Amikor meg nincs rá időm, akkor persze csinálnám. Mint most is, nemsokára (na jó, 8 óra múlva) indul a vonatom Szatmárra.

A tegnap volt az egyetlen sörös nap a vakációból. Dél körül egy barna Silva Lehellel, este pedig (mivel már elfogyott a barna a Limpexben) három sima Hargita, Miklóssal, aztán egyre több más emberrel is. Azért finom az a Hargita, meg kell adni. Szokás szerint minden hülyeségről beszélgettünk ezen a félévenként esedékes találkozón, többek közt futurológiáról is. Erről picit bővebben írok, mert ha nem törlöm le a következő húsz évben a blogomat, akkor talán vicces lesz ez majd.

Szóval futurológia. Mondta, hogy megalkották valamilyen szingularitás (talán tudományos, már nem emlékszem, ez a harmadik sörnél került témába) fogalmát, ami akkor lesz, ha a tudományos fejlődés már nem lesz előrejelezhető bármilyen kicsi epszilon időintervallumra sem. Ez talán akkor fog bekövetkezni, amikor a mesterséges intelligencia elhagyja az emberi intelligenciát. És akkor az a kérdés, hogy mi lesz akkor? Bekövetkezik a Mátrix (vagy inkább a Terminátor, mert azt ugye könnyű belátni, hogy az az energiás mumbo-jumbo hülyeség, az ember messze a legrosszabb villamos energia generátor a Földön), vagy talán mégsem fog elpusztítani minket a MI? Mindez persze arra épül, hogy kötelezően háború kell kialakuljon majd az erősebb MI és a gyengébb ember között, ami jellemző gondolat a mi társadalmunkra, de egyáltalán nem biztos, hogy majd az MI társadalmára is az lesz. Én abban is erősen kételkedem, hogy az emberi intelligenciát meg lehet haladni, a pszichológusoknak még nem sikerült bizonyítani egy Gödel szerű tételt, sok más, rosszabbat igen, de azt még nem. Szerintem nem is igazán lehet, de ez most túl hosszú lenne. :))))))

Az az igazság, hogy már nincs kedvem olyan hosszan erről értekezni. Az a lényeg, hogy én optimista vagyok, szerintem nem lesz Mátrix dolog, sem Terminátor, de még Total Recall sem. És én még alapvetően a pesszimisztikus vallásokat szerettem. :))) Azért remélem érdekesebb lesz ez a téma 20 év múlva.

Nincsenek megjegyzések: