Ezt a könyvet Lexnek ajánlotta Marc Andreessen amikor a podcastján beszélgettek és nekem érdekesnek tűnt az összefoglaló, hogy a régi vallásról szól, ami még a családokra szorítkozott és az ebből következő társadalmi rendről.
Aztán nekifogtam olvasni és nagyon bejött, de megszakadt az olvasás és valahogy nem sikerült folytatni. Viszont azért ebben a rövid kis vakációban sikerült befejezni. Sajnos szokás szerint nem hiszem, hogy tudok írni valami jót róla, pedig jó lenne népszerűsíteni ezt a könyvet, mert nekem nagyon új gondolatokat és folyamatokat indított el a fejemben, talán másokéban is.
Nem tudom mióta vagy miért, de engem érdekel az, hogy mikor ismerek meg egy gondolatot, ami aztán meghatározó lesz a fejemben valamilyen időszakban és kontextusban. Lehet, hogy olyan lassú változásokat ér el, hogy nehéz megmondani a kezdetét a változásoknak. Valahogy sosem az van, hogy egyik nap rájövök, hogy mostantól másképp gondolok valamire, inkább az van, hogy kikopik a régi gondolat és az új helyettesíti észrevétlenül (bár van ellenpélda is). Úgy érzem, ez a könyv is át fog szervezni sok mindent a fejemben, most már tudatosan dokumentálhatom a folyamatot, amennyire sikerül és amennyire nyakon csípem.
Van például az a gondolat, hogy néha a bizonyítékok pont az ellenkezőjét állítják annak amit gondolunk. Ezt a következő történettel szokták illusztrálni.
A második világháborúban statisztikákat készítettek arról, hogy a bombázásból visszatérő repülőgépek hol sérültek az ellenséges légvédelem által és a fenti ábrát kapták. Erre az okos mérnökök azt mondták, hogy akkor itt meg kell erősíteni a repülők páncélzatát, hogy ne sérüljenek. A még okosabb kolozsvári születésű zsidó statisztikus viszont azt mondta, hogy pont ott kell megerősíteni a páncélzatot, ahol nincs golyó ütötte lyuk, mert attól nem jönnek vissza a gépek, míg a tapasztalt sérülések nem elég komolyak ahhoz, hogy ne tudjon a repülő visszatérni. És milyen igaza volt, elég ránézni a képre és látszik, hogy a pilótafülke és a motrok nem viselik jól a golyók ütötte lyukakat.
Sajnos már nem emlékszem, hogy mikor találkoztam ezzel a gondolattal először, jó lett volna emléket állítani neki. De az biztos, hogy jól beégett az elmémbe, ezzel az elvvel felvértezve fogtam neki ezt a könyvet elolvasni. Kiegészítve még azzal, hogy általában nem ismerjük a fogalom alakját se, amibe szurkáljuk az elménk villáit, meg abban sem lehetünk biztosak, hogy a folyamat véget ért amiről gondolkodunk, az, hogy most elhúzott felettünk a repülő, nem jelenti azt, hogy nem fog hamarosan kifogyni a benzinből és lezuhanni a következő domb mögött.
Na jó, vágjunk bele, mert megint kezdek kifogyni a szuflából.
Szóval a könyvben gyakorlatilag arról van szó, hogy az írott történelem előtti szokások megjelennek az írott történelem lapjain, de nem mint a mozgató rugók, inkább mint az emberek szokásai, amelyeket már nem értenek, de folytatnak, mert megszokták. Mivel a szerző bizonyára figyelmesen végigolvasta az ókor jelentős leírásait, főként a görög és római szerzők tollaiból, felfedezte ezeket a szokásokat, amelyekből rekonstruálta a megelőző kor vallását és szokásait. Egy kicsit érezhető, hogy modern fogalomrendszerbe helyezte a következtetéseit, ami felett egy kicsit eljárt már így is az idő, pl. amikor arról beszél, hogy az ókori ember nem volt képes felfogni az isten egyetemes jellegét, kicsit azért mosolyogtam, de szerencsére csak nagyon kevés ilyen beszólás van, másrészt a kereszténység megjelenésével véget is ér az értekezés, szóval meg tudta tartani a távolságot a szerző a témától.
Szóval már az elején beledob a mély vízbe, két lényeges hipotézise van, az egyik az, hogy az őskori ember szerint a holtak tovább éltek a föld alatt, főként a temetési helyük közelében és ott komoly befolyással voltak a dolgok menetére, de ki lehetett engesztelni őket áldozattal és mindenféle varázslatos szövegekkel. Már nem emlékszem, hogy ez a két hipotézis csak hipotézis, vagy szöveges bizonyíték is van rájuk, de nagyjából ebből a kettőből le lehet vezetni a teljes vallást, jogot, politikát és szokásrendszert ami ezt az időszakot jellemezte. Mégpedig a vallás a családra alapult, az istenek (ez itt nem jó szó, de ezt használja) az ősök voltak, akik folyton beszóltak, ezért ki kellett őket engesztelni, de amikor a családfő meghalt, ő is bekerült a sorba. A jog alapja a primogenitúra volt, azaz a legidősebb fiú örökölt mindent, a többieknek csucsu és mivel ő volt aki az istenekkel tartotta a kapcsolatot, teljhatalma volt, akár meg is ölhette a családja egyéb tagjait. A jog és a törvény viszont csak egy családra vonatkozott, tehát a halál és a családból való elűzés egyenlő tehernek bizonyult. Minden ember csak egy családhoz tartozhatott, csak egyetlen vallást tisztelhetett, ezért a házasság azt jelentette, hogy az egyik vallás ki kellett bocsássa a lányt és egy másik be kellett fogadja, ami persze komoly procedúra volt. Ja igen, minden házban volt egy tűzhely, amin az ősöknek szentelt tűz égett, amely örökké kellett égjen, ha kialudt, az magával vonta az istenek haragját. A tulajdon természetesen a családfőé volt és az ősök sírja körüli területet jelentette és egyébként senki nem akarta eltulajdonítani a földet, mert egyrészt magára vonja az ottani istenek haragját, másrészt nem is kommunikálhatott azokkal az istenekkel, hisz nem ismerte a velük való kommunikáció módját, amit a legnagyobb titokban kellett tartani. A föld elvétele a család kiirtását is jelentette, egyesek azért megpróbálták elrabolni a földet védő isteneket és a saját szolgálatukba állítani, de ha ezt nem csinálták jól, akkor utána biztos a bosszújuk levét itták a jövőben.
Na és erre épült fel a város, amikor összeálltak a családok és egy közös őst kezdtek tisztelni. A városnál nagyobb szervezeti egységet lehetetlen volt felépíteni, mert meg voltak győződve arról, hogy minden város istenei utálják egymást és mindenkinek a vesztét kívánják, aki nem az ő családjukhoz tartozik. Egyedül a rómaiaknak sikerült ezen túllépni, ők ugyanis integrálták a legyőzötteket és nem elpusztították. De persze ez is már csak akkor, amikorra ez a rendszer már kezdett idejét múlttá válni. Ennek meg az volt az oka, hogy a népesség mindig két részből állt, a családosokból, akik hittek ebben az ős vallásban és a többiekből, akik egyrészt legyőzöttek voltak, vagy szolgák. Mindenesetre a második csoport gyorsabban növekedett mint az első és ezért egyfolytában jogokat követelt, amelyekhez egyébként nem volt joga, mert mindig csak a város és az azt alkotó családokon belül volt érvényes a törvény és a jog. De azért kellett kezdeni velük is valamit, mert sokan voltak és komoly gazdasági erőt képviseltek (főként a pénz megjelenésével, amit már nem a földből vezettek le, szóval nem kellett az istenek beleegyezése a használatához, mint minden más jelentősebb eseményhez) és így szépen a régi vallást és régi jogot felcserélte lassan az új jog és erre építettek egy új vallást is, ami egyetemesebb volt. De a politikai berendezkedés még mindig a régi rendszerre épült, az ősi családok voltak az arisztokrácia (a patriciánusok Rómában) míg a többiek a köznép (a plebejusok Rómában, végre megértettem ezt a különbséget, ötödik osztályban csak annyit tanultam meg, hogy ez a két osztály volt) amely a királyokat, illetve Görög országban a tirannusokat választották, hogy képviseljék az érdekeiket az arisztokráciával szemben.
Hmm, most egy kicsit egyszerűsítek már, nincs kedvem tovább írni. A kereszténység szétválasztotta a hitet a politikától (legalábbis egy időre) és ezzel véget ér a történet. Az én bejegyzésem is túl hosszúra nyúlt már, ajánlom a könyvet mindenképpen, nekem nagyon érdekes volt, szerintem még fogok néha hivatkozni rá, csináltam is egy címkét: ancient_city.
Demó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése