filmek

Ebben a hónapban sem néztünk valami sok filmet. Mondjuk sorozatból bepótoltuk az E sorozatait, amelyeket én már nem is igazán nézek, így nem is írok róluk, meg kettővel tartjuk a lépést, szóval nemsokára sorra kerülnek. Egyébként nagyon ritkán nézünk sorozatot a rendes részenkénti vetítéskor, inkább a szezon végén gyorsan lenyomjuk őket, de most próbálunk nem így csinálni.

Good Luck to You, Leo Grande (2022): Na, ezt nem én választottam, annyira nem is volt jó, mint ahogy beharangozták, közben lehetett olvasni a wikipédiát is a filmről. Igazából annyira nem formabontó, mint ahogy beharangozták, a téma sem, a megvalósítás sem és teljesen az történik végig és arról beszélgetnek ami elvárható a mostani világban, a XXI. században. Sajnos ezért viszont nem kell filmet nézni, lehet tuittert pörgetni, vagy híreket nézni a tévében, bár a tévék még nem igazán foglalkoznak azzal, hogy az emberek depressziósak és úgy érzik a kapitalizmus oltárán feláldozott élet nem ér egy fél kettyintést sem.

Des (2020): Na ez egy nagyon durva történet, egy nyugis kis sorozatgyilkosról szól és nagyjából a valós eseményeket mutatja be. Tipikusan az a fajta film (illetve rövid sorozat), amiről ha fikció lenne, azt mondanánk, hogy nem realisztikus, valaki ennyire hidegvérű és egyben érdektelen nem lehet az áldozatai iránt. De úgy tűnik, mégis.

Elvis (2022): Azt hiszem, Baz Romeo + Juliet filmje volt az első alkalom, amikor rájöttem, hogy egy történetet többféleképpen is lehet értelmezni. Szinte biztos vagyok, hogy azt a filmet a gyergyói moziban láttam a megjelenés idején és nagyon érdekesnek találtam, hogy kosztümös film helyett a jelenben játszódik és autón száguldozik Romeó. Ugyebár ez még az a korszak (1996), amikor nem volt jótúb és az ember nem nézett filmekhez előzeteseket, filmes újságok sem nagyon voltak, szerintem nekem csak a plakát volt meg előzetes információként, meg az, hogy szerettem a gyergyói moziba járni, mert a szüleim mindig adtak pénzt a jegyre és általában néhány baráttal együtt néztük a filmeket a kongó teremben. Aztán jött a Moulin Rouge, azt már Kolozsváron láttam a Republikában, teljesen más élmény volt, de a film is teljesen lenyűgözött a látványvilágával és persze a történet is jó volt, nem lett heppi end, amiről én azt hittem (és néha még mindig azt hiszem), hogy unalmas. A Moulin Rougezsal Baz bekerült a kedvenc rendezőim közé, bár az Australia gyenge volt, a Great Gatsby-t meg nem láttam, mert a Leo karrierjének az a szakasza nem valami érdekes számomra és nagyjából ki is maradt. Szóval kíváncsi voltam mit hoz ki Elvisből a mester és hát azt kell mondjam, hogy meh. Az elején még vannak érdekes vizuális megoldások, de persze csínjával kell bánni a témával, mégsem lehet a Bible Beltet a dekadencia fellegvárává emelni és hát valószínűleg azt sem engedték meg neki, hogy egy jó kis trippet megmutasson nekünk azokból, amelyekben Elvisnek az élete vége felé rendszeresen része lehetett, szóval a vége igen lagymatag, igazából csak elsorolja a dolgokat anélkül, hogy igazán belemenne bármibe. Ráadásul én nem is vagyok valami nagy Elvis fan, szóval szerintem jól járt a fickó, hogy "a csúcson hagyta abba". Sajnos sem a sztori, sem a látvány nem kiemelkedő, azért nem nagyon rossz film, de nem veszít vagy nyer sokat senki ha megnézi.

The Sea of Trees (2015): Hát ez elég rossz volt, le is húzták rendesen. Papíron lehet jól hangzott a film, meg is nyertek hozzá pár jó szereplőt, de nehéz feladatra vállalkoztak, amikor lényegében a japán kultúra egy részét próbálták átadni az amerikai (és implicit a világ, de leginkább az amerikai ugye) közönségnek úgy, hogy a miliő csak nagyon elnagyoltan szerepelhet, mert mindenre nincs idő. Szóval túl nagy falat volt, meg az alkotók sem voltak nagyon a helyzet magaslatán, a párbeszédek valami eszméletlen bullshitre sikerültek. Kár érte, a téma érdekes, de tuti nem így kell eladni.

The Great Gatsby (2013): Ha már fent van az HBO-n és amúgy is szóba került Baz, akkor ideje volt pótolni ezt a filmet is. Álmos voltam amikor néztük, szerintem néha-néha kicsit bele is aludtam. Sajnos megint csak papíron jó ötlet a film, illetve talán a könyv jobb, illetve lehet, hogy 100 éve ez még egy extrém történet volt (kicsit belenéztem a wikipédia oldalába a könyvnek, olvasni nem olvastam és amikor megjelent, az egyik kritikus teljesen valószínűtlennek tartotta a történetet, ma még csak meh-et sem kapna) de közben eljárt fölötte az idő. Mostanában azt mondanánk, hogy egysíkúak a karakterek, nem fejlődnek semmit, mindenki kap egy-két jelenetet, amiben tündökölhet aztán lekerül az aktív szerepről és már csak háttérelem. Egyébként elég látványos, az a rész teljesen jó, bár kicsit unalmas a múlt századi csillogás. Igazából nekem olyan szempontból érdekes, hogy mondjuk száz év alatt a könyvből sok film készült, ez a legutóbbi jó iparos munka, de mi lesz a következő száz évben? Talán száz év múlva már virtuális valóságban tapasztalhatjuk meg a történetet bármely szereplő bőrébe bújva és gyakorlatilag a saját kedvünk szerinte alakítva. A másik kérdés meg az, hogy ez a bizonyos flapper kultúra akkoriban úgy volt tekintve, mint most mondjuk a román pitipoanca kultúrát ahogy tekintjük? Érdekes lenne erre választ találni.

Operation Mincemeat (2021): Hát ez egy érdekes sztori, nemrég találkoztam vele az ukrajnai harkivi offenzívával kapcsolatban. Sajnos a film elég uncsi, sokat beszélnek, ami alapvetően nem nagy baj, de itt valahogy az ember nagy világháborús izékre vár, nem angol tisztek dumálgatásaira klubokban. Talán az is a legjobb része a filmnek, amikor végrehajtódik maga a művelet, akkor pörögnek a szereplők és az események, kár, hogy csak 5 percet tart. Azért ha valaki szereti a háborús filmeket, akkor érdekes adalék ez, mert nagyon más mint a megszokott. Egyébként nem nagy durranás és hát a feszültség is hiányzik, ha már ismerjük a kimenetet, ami ugye messze nem annyira egyértelmű mint ahogy azt beállítják (azaz, lehet jobb lett volna megfogni néhány német zászlóaljat már Szicíliában, ami nem kis veszteség ma az lehet nagyobb veszteség holnap elve alapján valamint lehet Olaszországot meg sem kellett volna szállni egyáltalán. Bár akkor mondjuk nem íródott volna meg a 22-es csapdája, ami a kedvenc könyvem, de tuti nem éri meg azt a rengeteg emberáldozatot amit elszenvedtek a felek amíg megszállták Olaszországot).

Zene.

amikor a nyers masztert karddal vágják

Igazából csak meg akartam osztani ezt a videót.

Kell szöveget is írni, mert ez egy szövegelős blog? Mostanában nincs kedvem politikáról, gazdaságról, koronáról írni.

Marad a mesterséges intelligencia. Minden nap van valami ledöbbentő újdonság. Igen, elérkeztünk ebbe a korba is, hogy naponta le lehet döbbenni. Most pl. a fészbuk reklámozza az új cikkét amely egy olyan rendszert mutat be ami már 5 másodperces videókat tud generálni egy mondat vagy egy kép alapján és egészen felismerhető, hogy mi történik a videón.

Kicsit elgondolkodtató, hogy hol is van a bonyolultsági skálán egy ilyen rendszer. Egy ember nem tud generálni egy videót. Pár száz éve semmilyen módon nem tudott, aztán megjelent a fényképezőgép, aztán a kamera, itt már tudott videót készíteni, de általában nem az lett belőle amit elképzelt. Bizonyos szempontból ez a rendszer emberfeletti képességekkel rendelkezik, más szempontból nem, mert az ember kutyákról készített videóiban konzisztensen mozognak a kutyák lábai, ennek a rendszernek ez még nem megy teljesen jól. Vajon az ember fejében is konzisztensen mozognak a kutyák lábai, vagy nem mozognak egyáltalán csak azt hazudjuk magunknak és másoknak, hogy igen. Igaz, fel tudjuk ismerni, mikor mozognak konzisztensen, de tudjuk generálni is? A legtöbb ember nem tud lerajzolni egy kutyát konzisztens lábakkal. Lehet, mire a mesterséges intelligencia megtanulja a lábak konzisztens mozgását, megtanulja azt is, hogy mi a láb? Ilyen szempontból jó ez a rendszer, lehet példának használni a 90%-ban jó kategóriára.

Na jó, abbahagyom a filózást, a mestinten mindig el tudok végtelenségig filózni.

Másik zene.

a permanencia tündöklése és bukása

Van ez a dolog, hogy amikor az ember megszületik, nem tudja, hogy a fizikai tárgyak permanensek, szóval ha egy tábla csokit leteszünk egy asztalra és kimegyünk a szobából, akkor mikor visszatérünk, a csoki még mindig ott lesz (persze a testvérkék ólálkodása némileg bonyolítja a helyzetet). Ez a tudás rengeteg esetben nagyon hasznosnak bizonyul, ezért nagyjából mindenki megtanulja.

Sajnos van néhány eset, amikor hibásan általánosítjuk ezt a szabályt (piszológusok ezt negatív transzfernek hívják).

Pl. mivel minden reggel felkelünk, azt hisszük, hogy minden reggel fel fogunk kelni. Amikor az évek múltával rájövünk arra, hogy ez sajnos nincs mindenkinél így, akkor is feltételezzük, hogy valami azért marad azután, hogy a test nem ébredt fel, hiszen külső beavatkozás nélkül a dolgok megőrzik eredeti tulajdonságaikat. Sajnos ez nem így van, ezért kell annyira odafigyelni arra, hogy minden reggel jókedvvel ébredjünk.

De van más eset is, amikor a permanencia tudása ellenünk dolgozik. Pl. amikor megnézzük egy részvény árát, akkor azt hisszük, hogy az a pénz valójában létezik, még akkor is, ha tudjuk, hogy a tőzsde úgy működik, hogy a részvény utolsó vételárát az összes részvényre kiterjesztik, még akkor is, ha régebben teljesen más áron vásárolták a részvényeket. Aki elég sokat bámulja a részvényárak grafikonjait, az már sejti, hogy valami turpisság van a dologban, de mégis meg van győződve róla, hogy van valami permanens érték amit különböző emberek különböző időpillanatokban különbözőképpen értékelnek és nem egy légvár az egész amit a stabil piacgazdaságra építettek. Mostanában már egy élet alatt többször is meggyőződhetünk ennek a hitnek a hamisságáról, de valahogy mégis hinni akarunk egy kis idő elmúltával, mert azt hisszük, hogy a csokit is be lehet zárni kulccsal a szobába...

De ez nincs így. A csoki mindig eltűnik, csakúgy mint az élet és a részvényár. Amit tehetünk az, hogy nem ragaszkodunk olyan nagyon az élethez és a részvényárhoz. A csoki örök. :)

Zene.

a szorgos hangya aki a jótúbra pakolta a télire valót

Újabb torta, újabb jótúb. Ez most nem ment akkorát mint a multkori, de a 6800 megtekintés még így is sokkal több mint az összes okoskodásom egyben. Hiába, nehéz okosabbat mondani 4 másodpercben mint egy torta.

Valamint nekifogtam újrajátszani a NaissanceE-t (kis inspiráció elkel) és tettem arról is egy vidiót, hogy illusztráljam milyen játékhoz akarok hasonlót készíteni. Valamennyire.

Valamint sok-sok felhő, ez egy új hobbi lehetne, imádom az eget fényképezni (nem a csillagosat, ahhoz nincs felszerelésem), lassan filmezni is meg kéne tanulnom.

Zene.

az játék előre nem haladottáról

Van egy kis gond. Kitaláltam, hogy könnyebb játékot készítek, csak sétálgatni kell és esetleg gombokat nyomogatni vagy kombinatorikus fényjátékokat tervezni, de az a baj, hogy így el kellene mesélni is egy történetet a környezettel, ez pedig nekem most nagyon nem megy. Ráadásul a pályagenerálás is nehézkes, nem lehet játszadozni vele és inspirálódni, oda kell figyelni az apró részletekre ahhoz, hogy valid szabályokat alkossunk. És elég törékeny is, mondjuk szeretnék újabb megszorításokat bevinni, hogy mondjuk egy szabály alkalmazása két ponton ugyanúgy történjen, hogy mondjuk szimmetrikus struktúrákat generálhassak, de már előre félek megírni ezt, pedig elvileg nem nehéz. Kicsit lehetne pofozni a kódot is, hogy jobban menjenek ezek az ötletek. Nem hiszem, hogy kész leszek időben, pedig mostmár nagyon szerettem volna. Az is van, hogy technikai dolgokon mindig sokkal könnyebb dolgoznom, mint mondjuk most eldönteni azt, hogy a jövőben vagy a múltban játszódjon-e a történet. Én nem vagyok teljesen elköteleződve a NaissanceE (illetve Blame) ihlette megastruktúrák iránt, érdekes, de talán nem az elidegenedés a legrosszabb dolog az életben ami elől menekülni kell. Lenne egy jó kis zombis spin is a fejemben, de akkor megint karaktereknél tartok akiknek sebessége meg fordulási sebessége van, meg a lépteiknek zajaik meg megannyi egyéb gond, amelyek egy jó része már meg van írva, mondjuk utat tudnak már keresni és animálni is tudnak. De először valami egyszerű de firkás dolgot kéne készíteni. De lehet szabályszerkeszőt készítek, mert az legalább kód és az megy. Mondjuk a Windóz port is kód, az mégsem megy. Illetve nagyon nincs kedvem hozzá. Olyan jól elvagyok itt az Ubuntun...

az internet egy nagy csokis-meggyes rét(es)

Az az igazság, hogy kicsit le vagyok blokkolódva a játékkal, de erről majd egy másik bejegyzésben...

Ilyenkor persze kerengek a neten. Nem tudom már, hogyan tértem le a megszokott útról, talán ez is az internet egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy egyetlen kattintással át lehet kerülni a megszokottból az ismeretlen végtelenbe. Nekem most az ismeretlen végtelen ezzel a holnappal kezdődött, ami egy román portál a vizuális művészetekről. Innen aztán kirajzottam mindenféle lehetséges és lehetetlen irányokba, újra felfedezve rég elfeledett és közben elárvult oldalakat, mint ez, vagy olyan illusztrátorokat akiket még akkor követtem buzgón, amikor az egyetemen dolgoztam, de utána valahogy kimaradtak, mint ő.

Aztán valahogy kikötöttem ennek a csajnak a tedx előadásán (egy rövid megjegyzés a végtelenről: a végtelen csak annyira érdekes, amennyire a folyamat ami generálja azt, lásd a természetes számokat és Borges végtelen könyvtárát, amelyeket gyakorlatilag ugyanaz a "rákövetkező" algoritmus generál. A keresés a kedvenc könyv és kedvenc szám után, ami igazán érdekes lehet). Azért jó dolog, hogy ebben az országban is vannak olyanok akik transzmédiás művésznek és futuristának definiálják magukat. Aztán gondoltam megnézem az instán, hogy hogy él egy román futurista, de privát a fiókja és én nem tudom ez mit jelent az instán, talán azt, hogy csak ismerősöknek szabad bejönni? Nem értem én az insta szokásokat és nem is annyira egyértelmű felszedni őket, mint mondjuk a tuittereseket, bár lehet, azt sem értem igazán, az instán a szöveges kommunikáció csak harmad-negyedleges, képekkel meg nehéz közölni absztrakt erkölcsi normákat. Szóval észbe kaptam, hogy lehet az insta profilom alapján nem derül ki, hogy engem is érdekelnek a számítógépek, tehát a futurizmus, erre feltettem a pár napja oly nagy örömmel jótúbra feltöltött régi intróm részeiről egy-egy screenshotot és ezzel felfedeztem, hogy az instán is van demoscene közösség, persze csak olyan instás, szóval leginkább képekkel kommunikálnak. Utána még persze találtam pár érdekes instát, de nem kimondottan a linkelés itt a célom, inkább csak a folyamat.

És itt véget is ér a történet, mert közben elkalandoztam és már nem tudom mit szántam a csattanónak.

Zene.

a gépek hallgatják a beszélgetést, hogy nekünk már ne kelljen

Az NVIDIA bejelentette az új grafikus kártyáit és megint sikerült duplázzák a teljesítményt két év alatt. Nem sok más hardver gyártónak megy ez mostanában, pl. szerintem az epöl eléggé gyengécskét villantott idén, vagy csak nekem voltak túlzottak az elvárásaim. Egyébként sok érdekes dolgot bejelentettek, jó dolog az, hogy így rárepültek a mesterséges intelligenciára, elvégre rengetek klienst biztosít nekik, szóval érdemes kutatni és patentálni a patentálható dolgokat.

Számomra viszont a legérdekesebb az RTX Remix nevű programocska, amivel ki lehet lopkodni a régi játékokból a teljes geometriát és textúrákat és sédereket és fel lehet őket javítani és visszarakni a játékba. Vagy mondjuk lehet használni ezt a sok-sok adatot 3ds stable diffusion tanítására, amivel gyakorlatilag be lehet majd tanulni minden játék stílusát és elegendő metaadat hozzáadásával a játékok akár bármilyen választott stílusban is megjeleníthetőek (ez elvileg most is lehet, ha átvisszük a textúrákat, modelleket és sédereket és még kicsit babrálunk egy-két dologgal, mint a skinning). Ez viszont mindenki számára könnyűvé teszi majd ezt a dolgot és gondolom lesznek majd nyílt megoldások, szóval elég érdekes jövő elé nézünk, ha elkészül az ami szerintem a következő lehetséges lépés. És persze lehet az én játékomba se lesz nehéz szörnyikéket generálni ezzel. :))

Más. A stabil éjáj nyíltságának megvan az első pozitív következménye, ugyanis a (nevében) nyitott éjáj kiadott egy minden eddiginél jobb beszédfelismerő rendszert. Állítólag ez már tényleg szinte emberi szinten ismeri fel a beszédet és annyi volt a spíl, hogy nagyon sok adaton tanították, 680000 órányi szupervizált adaton, de több nyelven. Ez szinte annyi, mint egy teljes emberi élethossz. Érdekes implikáció, hogy még mindig nincs szükség a világ értésére, hogy jól megérthessük a beszélt nyelvet, elég ha csak baromi sok adat áll rendelkezésre. Az ember ugye néha ha nem ért valamit, teker még egyet az agya és felhasználja a kontextust és elég jól ki tudja javítani a félrehallást, a gép sajnos nem érti a kontextust, ennyi beszéd még messze elmarad egy mostani nyelvmodelltől is, de úgy látszik, nem is kell.

A másik menő dolog meg az, hogy mostanában belerakták a python programozási nyelvet abba a bizonyos gtp3 nyelvmodellbe és hirtelen megtanult a rendszer programozni valami alapibb szinten. Ebben az a menő, hogy mondjuk be tudnak integrálni egy logikai következtető rendszert is és azt is meg tudja tanulni használni a nyelv modell, sőt, ott már akár egy cirkuláris rendszer is elképzelhető. Ja, és lehet integrálni bármilyen más programot is, mondjuk egy modellező programot, vagy egy internet brózert, vagy egy fizikai szimulációkat végző rendszert, aminek szöveges bemenete és kimenete van, akár még a gittet is be lehet nyomni, hogy tanulja meg lementeni a tudásbázisát. Az az igazság, hogy egyáltalán nem lepne meg, ha 2-3 év múlva bejelentenék, hogy tényleg meg van az emberi szintű mesterséges intelligencia és nem valami buta hekket csináltak, ki is lehetne próbálni meg minden. Az, hogy kezdjük belerakni a számítógépek erősségét, a programozhatóságot az emberről másolt tudásba teljesen kiszámíthatatlanná teszi ezt a folyamatot, mert a számítógépeket elég jól értjük és már tudjuk, hogy a határ a csillagos ég, az embert még nem értjük, de lassan-lassan kiderül, hogy nem olyan nagyon bonyolult mint ahogy gondoltuk, ha készítünk egy baromi nagy asszociatív memóriát, az már lassan elég is. És ami a legjobb, a gép majd el tudja dönteni, mit kell megjegyezni és mire kell programot írni. Szerintem meglepődünk majd.

A lényeg persze az, hogy jóra használjuk ezt az új lehetőséget. Vagy legalább arra, hogy belerakjuk a kedvenc politikusunkat a Titanicba.

Zene.

Dicsőség Ukrajnának

Nem semmi, Putyin elrendelte a mozgósítást, ennyire rosszul állnak a háborúval. Persze, a hozzáértők szerint nem fog sokra menni vele, de egyrészt a hozzáértők tévedhetnek, másrészt meg amúgy sem fog sokra menni vele, mert abban igaza van, hogy a nyugattal háborúzik, csak azt nem látja be, hogy ezt a háborút nem nyerheti meg, a nyugat gazdasági és katonai ereje nem is említhető egy lapon az Oroszországéval. A nyugat gyengéje ez a fránya demokrácia. Ugyanakkor a nyugat erőssége is ez a fránya demokrácia, nem olyan elképesztően kontraszelektált még a társaság mint a ruszkiknál, a problémákat általában meg szokták tudni oldani, néha több időbe telik mint azt elsőre gondolnánk, de azért általában megoldódnak a gondok, mint amilyen ez a háború is most. Egyébként nekem már a háború elejétől az a véleményem, hogy a nyugat direkt húzza az időt, a "ha az ellenséged ássa a saját sírját, nehogy megállítsd" elv alapján. A kérdés csak az, hogy milyen mély is kell legyen a gödör.

Zene.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Sikerült felvegyem az első 4k intrómat rendes sebességgel és fel is tettem a jótúbra a vidiót. Ezennel mind az öt 4k intróról van vidió, itt vannak a linkek időrendi sorrendben: 1 (1998 nyara), 2 (1998 tele), 3 (1999 nyara), 4 (2000 tele), 5 (2001 nyara). Itt nagyjából véget is ért a román demoscene. Dolgoztam még két PC demón, az egyiket egyedül készítettem a 2001 nyarán tartott partira, a másikba csak megfixáltam egy nyílt forrású textúrázót, ha jól emlékszem, meg hát jó barátom volt a másik kóder. A saját demómat akkor szerettem, de most megint nagyon nem szeretem, mert a zenéje egy koreai lánybanda népszerű zenéje volt (ez), a másik demó nem is biztos, hogy megvan, nagyon kéne keresgélni a régi cuccok között. Részt vettem még egy GBC demóban is, ott szerencsére értő kezekben volt a produkció, nem lehetett elrontani, még ha az én effektjeim a csúnyácska kategóriába tartoznak is. Aztán véget ért a demós karrierem, de egyszer még egy produkciót tuti összehozok, ha megérem a nyugdíjat, tuti demók gyártására fogom szánni az időm jó részét.

Egyébként még elég sok mindenre emlékszem ennek az intrónak a készítéséből, főleg arra, hogy kimásoltuk a zenét és a rutint László József hangkártyák programozásáról írt könyvéből, de tiszta assemblyben nem akart menni és már nagyon a végén voltunk az időnek és M. segített megtalálni a bugot az ő fenszi swat386 debuggerével, mert ő akkor már nagyon benne volt a védett módú programozásban és a kernelek fejlesztésében. Én meg most sem tudok egy merevlemez geometriát meghatározni ami valós lenne, anno a bios mindig felismerte ezeket a dolgokat, nem kellett a cilinderek számával tökölni.

És elég bugosak az effektek is, látszanak csúnya kis diszkontinuitások, de akkoriban nem éreztem ezeket akkora problémáknak, most persze úgy gondolom, érdemes lett volna még egy-két napot bíbelődni. Szerintem akkoriban még nem is igazán értettem azt, hogy a hibákat ki is lehet javítani, ha a program ment és nagyjából azt csinálta, amit elvártam, akkor az úgy tökéletes volt. El kellett kezdeni valahol nekem is. :))) Az is jó poén, hogy a víz effektus az valójában egy celluláris automata és gyorsabb gépeken néha úgy esik, hogy megmaradnak stabil konfigurációk a fodrokból. Én anno ezt nem is tapasztaltam, megérteni meg pláne nem értettem volna meg, hogy mi történik, ugyanis nem is hallottam celluláris automatákról meg azok dinamikájáról.

Na, a lényeg, hogy űber heppi vagyok, hogy sikerült ezt az intrót is felvenni. Azért az sem semmi, hogy az internet archívumról levadászott Win95 virtuális gépen futtatva sikerült lefuttatni ezt az intrót.

Zene.

a futtató futtatja a futtatottat

Ma futtattam az Ubuntumon egy bottleben egy windózos PCEm-et ami egy Windows98-as PC-t emulálva futtatott egy játékot. Egyébként ezt. De igazából azért csináltam, hogy legyen egy Win98-as PCm, hátha tudom rajta futtatni az első 4k-mat rendesen, de ezen is seperc alatt lement. Meg kell tanuljam konfigurálni rendesen a PCEm-et, illetve a folytatását, hátha valahogy meggyőzöm, hogy futtassa rendesen az intrómat. Vagy megbugfixálhatnám benne az időzítőt is. Hahaha, 25 éves bugfix, a forrás sincs meg. :)

Ehh, ez egy laza vasárnap volt.

Mások sétálnak, de itt elég ramaty volt az idő.

Ja és meghallgattam Kurzweil beszélgetését Lexxel, de nem mondott semmi újat, de kicsit fura ahogy kinéz a mester, talán sok az a napi 100 ételkiegészítő. Már megszoktam, hogy soha nem mond semmi újat, időnként azért mégis megnézem ha felteszik egy beszédét. Viszont valahogy az volt a benyomásom, hogy nem kell 2029-ig várni az emberi szintű mesterséges intelligenciára. Meglátjuk.

Zene.

a szilikonvölgyi mákos guba egy kalap szar

Már néhány napja nem írtam és jól is lett volna ez így, de ma találtam két jó zenét a jótúbon, ezért meg kell őket osszam. 1, 2.

Ha már itt tartunk, egy kicsit panaszkodom. Van egy mac minim, amit nagyjából csak arra használok, hogy filmeket nézzünk rajta a nagyobb tévén, a livingben, meg a képeket töltöm le rá az ájfónjainkról, mert a 256 giga is meg tud telni. Na most, ez egy kicsit régebbicske mini, szóval nem nagyon akartam a móhávé mákosnál tovább frissíteni, mert amúgy következőben már notarizálni is kell, ami nem tudom pontosan micsoda, de nagyon rosszul hangzik. Csak az a baj, hogy az E telefonján már nem ismeri fel a képeket a mákos, pedig befrissítettem a legutolsó móhávé updéteket is rá, szóval az anyjuk... ott az epölnél. Komolyan ott tartunk, hogy egy 4 éves operációs rendszer nem tud letölteni lájtning porton tíz(ennyolc)ezer képet? Még csak nem is látja őket. Annyi a szerencse, hogy az én telefonomon még felismeri a képeket, szóval akkor azt fogom csinálni, hogy áterdroppolom az E telefonjáról a képeket az enyémre és majd úgy szlopálom be a minin, hogy aztán persze kiírjam őket egy külső meghajtóra. Jobb lenne kettőre, tudom... Nehéz ez az élet...

Más. Ez a jótúb vidió.

Meg ez.

Ott tartunk, hogy az ember jótúb filozfóusokat hallgat. Néz. És néha elég érdekes is.

Meghallgattam egy okos román ember, Ioan Stanomir előadását a konzervativizmusról, de ha valaki valaki Churchillel, Reagannel és Thatcherrel példálózik, akkor már tudom, hogy igazából csak reakciós, csak jól álcázza magát.

Most ennyi, nincs semmi amiről szívesen írnék.

Még zene.

az játék előrehaladottáról

Újabb vidiót tettem fel a játékról.

Ez a mostani bejegyzés kicsit hosszabb lesz.

Szóval az utóbbi másfél hónapban az automatikus pályageneráláson dolgoztam. Szokás szerint ezt is rendesen alulbecsültem, amikor valamikor nagyon régen, mielőtt nekifogtam a játéknak, átgondoltam a lépéseket, úgy gondoltam, hogy erre elég lesz max két hét. Hát, háromszor annyi kellett. Pedig azt csináltam meg, amire akkor gondoltam, mégpedig környezetfüggetlen grammatikákkal generálok primitív listákat és azt, hogy kapcsolódnak ezek össze. Az volt a gond az egésszel, hogy nem volt egy jó kis absztrakció a fejemben, hogyan is csináljam mindezt, ugyanis mióta egyetemre jártam, nem foglalkoztam formális nyelvekkel, csak természetessel, de azt meg ugye nagyon lebutítva. És persze van nálam még egy apró probléma, ugyanis okés, hogy vannak terminálisaim (ezek a primitívek, nagyjából kockák, de elvileg bármilyen voxel alakzat jöhetne ide), meg nem terminálisaim, de a terminálisokat össze is kell ragasztani és itt már nem mindegy, hogy amikor kibontok egy nem terminálist, mit hoz be, mert nem mindenhez lehet elvileg ugyanúgy és ugyanott csatlakozni. És persze az is van, hogy a kockák átfedhetik egymást, amely esetben a szabály alkalmazása lehetetlenné válik, vagy mondjuk kilép az előre megadott térfogatból, hogy egy kicsit limitáljuk is az építkezést.

Szóval a lényeg az, hogy szenvedtem ezzel rendesen, csomó buta bugot beletettem amelyeket ki is kellett venni és közben meg gondolkodtam, hogy hogy is volt az egyetemen, hogy miért volt reguláris egy nyelv, itt kezdtek bizonyos dolgok igazi értelmet nyerni, pl. hogy miért fontos az, hogy csak terminálissal vagy nem terminálissal is kezdhetünk egy szabályt (nálam csak terminálissal). Szóval végül nem is igazán tudom, hogy milyen grammatikát ért meg a rendszerem, de annyira nem is fontos, mert nyakon öntöttem egy csomó szósszal (valószínűségi szabályválasztás, szabályok másolgatása egymás között, absztrakt szabályok, változók, limitált mélységű szabályok és ez még csak a kezdet), hogy legyen kicsit expresszívebb, mert mint így utólag rájöttem, elég nehézkes így változatos dolgokat generálni. Szeretnék én érdekeseket is, de az még messze van. Lehet a végén még be kell kombináljak egy-két más algoritmust is, régebben megszorítás alapú konstrukciókon gondolkodtam, de az most túl bonyolultnak tűnik, most lehet csak néhol elvágom és összefoldozom majd a világot, hogy beférjen egy-két titkos járat, ha túl nehéz lesz begenerálni őket.

Az biztos, hogy sokkal nehezebb ez a feladat, mint amire eredetileg számítottam, de persze azért az álom még meg van, hogy szép városokat és épületeket generáljak, csak még gondolkodnom kell rajta. Szóval ezért is döntöttem úgy, hogy egyelőre jegelem a lövöldözős játékot és csak egy sétálós játékot készítek, mert azokba csak a pályát kell generálni.

Meg az is van, hogy karácsonyra szeretném megjelentetni a játékot, ehhez pedig jó lenne december elsejére kész lenni, ami már csak két és fél hónap. Ebből az utolsó hónap a végső simításokra és balanszolásra volt szánva, ebből a balanszolás lejön, esetleg hangulat gyártás lesz belőle, mert a sétálásban nem kell sokat balanszolni, legalábbis úgy képzelem most. Viszont a maradék másfél hónapban rendesen meg kell húzzam a munkát, hogy generáljak valami érdekes világot. Szóval nem is tudom, hogy lesz-e újabb videó, vagy csak néha még írogatok ide néhány gondolatot és azzal letudom a folyamat megörökítését.

Ja, és még vindózra is kell majd portolni a játékot. Fujj... A hangokkal megint nem lesz gond, remélem, az atmoszférikus zenével már annál inkább.

Na hát most ennyi. Igen, kicsit nagy fába vágtam a fejszémet...

ehh

Leírtam egy ötletet a játéknaplómba és mivel még nem találtam ki jobb rendszerezési metódust (nem is nagyon kerestem), a dátummal jelölöm a gondolatokat. És akkor jöttem rá, hogy ma szeptember 11 van, ami valamikor egy nagyon baljós dátum volt, most meg már senki sem foglalkozik azzal, hogy mekkorát fordult a világ ezen a napon, nem is olyan sok éve. Ez jó? Nincs olyan, hogy jó, csak rossz van. Vagy nincs olyan, hogy rossz, csak nem értjük a jót?

Ehh.

Zene.

Dicsőség Ukrajnának

Úgy tűnik, az utóbbi héten megfordult a háború menete. Az ukránok ellentámadásba lendültek és napok alatt visszafoglaltak településeket amelyeket az oroszoknak hetekbe tellett elfoglalni. Ami az igazán fontos, hogy megmutatták a nyugatnak, hogy nem lacafacáznak, ha kapnak fegyvereket, képesek győzelmet elérni. Remélem a nyugat is értékelni fogja a sikereiket és további fegyverekkel segít és akkor talán nemsokára véget ér a háború, Ukrajna újra visszanyeri régi határait és mindenki leül és levonja a következtetéseket.

Sajnos abban nem hiszek, hogy az emberek letesznek a háborúzásról, sajnos túl könnyű megoldásnak tűnik az igazi problémákra. Csak legalább a történelem meg nem értését nem így kéne kijavítani...

Zene.

meghalt a királynő, éljen az algoritmus

No, hát meghalt II. Erzsébet, meg sem próbálom leírni a címeit, akit érdekel, nézze meg a wikipédiát. Persze mint minden a mai világban, ő is eléggé vitatott személyiség és ez jó részben abból is adódik, hogy sosem fogjuk pontosan tudni, hogy mit tett és mit gondolt, mert nem volt gép, amely determinisztikusan szimulálható. Ez még elment a XX. században, amikor még relatív kevés ilyen determinisztikusan szimulálható intelligencia létezett, de remélem a XXI. században az emberek ezt már nem fogják elfogadni, hogy olyanok döntsenek helyettük akiknek nem értjük 100%-osan a működését és nem vizsgálhatjuk meg a döntéseik menetét. Remélem, ezt is megérem majd, nem csak ezt a mai pillanatot.

Az azért vicces, hogy egyik pozitívumaként azt hozzák fel, hogy tudott robot lenni.

téesz? tarba tapni vagy tapba tarni

Most megint az van, hogy nincs nagy kedvem írni, mert a világban a sok szar tényleg belerepült a globális légcsavarba. Persze, a mestint dolgok szórakoztatóak és elvonják a figyelmemet, de néha belenézek a rendes hírekbe is és látom, mennyi hülyeség megy és elmegy a kedvem mindentől. Miért van az, hogy mindig arról beszélnek, hogy ki a hibás és nem arról, hogy mi a megoldás és azt hogyan érik el. Néha úgy gondolom, hogy most nagyon mély és nagyon hosszú válság fog jönni, de persze elhessegetem ezt a gondolatot, mert nem vicces. Talán megérti az emberiség végre, hogy ahogy a lánc erejét a leggyengébb szem limitálja, a katonaság erejét a leggyengébb egység, úgy a világot is a legszarabb ország húzza le. Könnyű elfeledkezni erről, könnyű azt hinni, hogy Burundi sosem lesz releváns globálisan, de aztán mégis, még ha nem is Burundi.

Mondanám azt, hogy most megint kevesebb bejegyzés lesz, de nem biztos, mert a mestint boszorkánykonyhájában nagyon főzik a jövőt.

Pikszelek.

Zene.