kedd, szeptember 13, 2022

az játék előrehaladottáról

Újabb vidiót tettem fel a játékról.

Ez a mostani bejegyzés kicsit hosszabb lesz.

Szóval az utóbbi másfél hónapban az automatikus pályageneráláson dolgoztam. Szokás szerint ezt is rendesen alulbecsültem, amikor valamikor nagyon régen, mielőtt nekifogtam a játéknak, átgondoltam a lépéseket, úgy gondoltam, hogy erre elég lesz max két hét. Hát, háromszor annyi kellett. Pedig azt csináltam meg, amire akkor gondoltam, mégpedig környezetfüggetlen grammatikákkal generálok primitív listákat és azt, hogy kapcsolódnak ezek össze. Az volt a gond az egésszel, hogy nem volt egy jó kis absztrakció a fejemben, hogyan is csináljam mindezt, ugyanis mióta egyetemre jártam, nem foglalkoztam formális nyelvekkel, csak természetessel, de azt meg ugye nagyon lebutítva. És persze van nálam még egy apró probléma, ugyanis okés, hogy vannak terminálisaim (ezek a primitívek, nagyjából kockák, de elvileg bármilyen voxel alakzat jöhetne ide), meg nem terminálisaim, de a terminálisokat össze is kell ragasztani és itt már nem mindegy, hogy amikor kibontok egy nem terminálist, mit hoz be, mert nem mindenhez lehet elvileg ugyanúgy és ugyanott csatlakozni. És persze az is van, hogy a kockák átfedhetik egymást, amely esetben a szabály alkalmazása lehetetlenné válik, vagy mondjuk kilép az előre megadott térfogatból, hogy egy kicsit limitáljuk is az építkezést.

Szóval a lényeg az, hogy szenvedtem ezzel rendesen, csomó buta bugot beletettem amelyeket ki is kellett venni és közben meg gondolkodtam, hogy hogy is volt az egyetemen, hogy miért volt reguláris egy nyelv, itt kezdtek bizonyos dolgok igazi értelmet nyerni, pl. hogy miért fontos az, hogy csak terminálissal vagy nem terminálissal is kezdhetünk egy szabályt (nálam csak terminálissal). Szóval végül nem is igazán tudom, hogy milyen grammatikát ért meg a rendszerem, de annyira nem is fontos, mert nyakon öntöttem egy csomó szósszal (valószínűségi szabályválasztás, szabályok másolgatása egymás között, absztrakt szabályok, változók, limitált mélységű szabályok és ez még csak a kezdet), hogy legyen kicsit expresszívebb, mert mint így utólag rájöttem, elég nehézkes így változatos dolgokat generálni. Szeretnék én érdekeseket is, de az még messze van. Lehet a végén még be kell kombináljak egy-két más algoritmust is, régebben megszorítás alapú konstrukciókon gondolkodtam, de az most túl bonyolultnak tűnik, most lehet csak néhol elvágom és összefoldozom majd a világot, hogy beférjen egy-két titkos járat, ha túl nehéz lesz begenerálni őket.

Az biztos, hogy sokkal nehezebb ez a feladat, mint amire eredetileg számítottam, de persze azért az álom még meg van, hogy szép városokat és épületeket generáljak, csak még gondolkodnom kell rajta. Szóval ezért is döntöttem úgy, hogy egyelőre jegelem a lövöldözős játékot és csak egy sétálós játékot készítek, mert azokba csak a pályát kell generálni.

Meg az is van, hogy karácsonyra szeretném megjelentetni a játékot, ehhez pedig jó lenne december elsejére kész lenni, ami már csak két és fél hónap. Ebből az utolsó hónap a végső simításokra és balanszolásra volt szánva, ebből a balanszolás lejön, esetleg hangulat gyártás lesz belőle, mert a sétálásban nem kell sokat balanszolni, legalábbis úgy képzelem most. Viszont a maradék másfél hónapban rendesen meg kell húzzam a munkát, hogy generáljak valami érdekes világot. Szóval nem is tudom, hogy lesz-e újabb videó, vagy csak néha még írogatok ide néhány gondolatot és azzal letudom a folyamat megörökítését.

Ja, és még vindózra is kell majd portolni a játékot. Fujj... A hangokkal megint nem lesz gond, remélem, az atmoszférikus zenével már annál inkább.

Na hát most ennyi. Igen, kicsit nagy fába vágtam a fejszémet...

Nincsenek megjegyzések: