filmek

Ebben a hónapban sem néztünk valami sok filmet. Mondjuk sorozatból bepótoltuk az E sorozatait, amelyeket én már nem is igazán nézek, így nem is írok róluk, meg kettővel tartjuk a lépést, szóval nemsokára sorra kerülnek. Egyébként nagyon ritkán nézünk sorozatot a rendes részenkénti vetítéskor, inkább a szezon végén gyorsan lenyomjuk őket, de most próbálunk nem így csinálni.

Good Luck to You, Leo Grande (2022): Na, ezt nem én választottam, annyira nem is volt jó, mint ahogy beharangozták, közben lehetett olvasni a wikipédiát is a filmről. Igazából annyira nem formabontó, mint ahogy beharangozták, a téma sem, a megvalósítás sem és teljesen az történik végig és arról beszélgetnek ami elvárható a mostani világban, a XXI. században. Sajnos ezért viszont nem kell filmet nézni, lehet tuittert pörgetni, vagy híreket nézni a tévében, bár a tévék még nem igazán foglalkoznak azzal, hogy az emberek depressziósak és úgy érzik a kapitalizmus oltárán feláldozott élet nem ér egy fél kettyintést sem.

Des (2020): Na ez egy nagyon durva történet, egy nyugis kis sorozatgyilkosról szól és nagyjából a valós eseményeket mutatja be. Tipikusan az a fajta film (illetve rövid sorozat), amiről ha fikció lenne, azt mondanánk, hogy nem realisztikus, valaki ennyire hidegvérű és egyben érdektelen nem lehet az áldozatai iránt. De úgy tűnik, mégis.

Elvis (2022): Azt hiszem, Baz Romeo + Juliet filmje volt az első alkalom, amikor rájöttem, hogy egy történetet többféleképpen is lehet értelmezni. Szinte biztos vagyok, hogy azt a filmet a gyergyói moziban láttam a megjelenés idején és nagyon érdekesnek találtam, hogy kosztümös film helyett a jelenben játszódik és autón száguldozik Romeó. Ugyebár ez még az a korszak (1996), amikor nem volt jótúb és az ember nem nézett filmekhez előzeteseket, filmes újságok sem nagyon voltak, szerintem nekem csak a plakát volt meg előzetes információként, meg az, hogy szerettem a gyergyói moziba járni, mert a szüleim mindig adtak pénzt a jegyre és általában néhány baráttal együtt néztük a filmeket a kongó teremben. Aztán jött a Moulin Rouge, azt már Kolozsváron láttam a Republikában, teljesen más élmény volt, de a film is teljesen lenyűgözött a látványvilágával és persze a történet is jó volt, nem lett heppi end, amiről én azt hittem (és néha még mindig azt hiszem), hogy unalmas. A Moulin Rougezsal Baz bekerült a kedvenc rendezőim közé, bár az Australia gyenge volt, a Great Gatsby-t meg nem láttam, mert a Leo karrierjének az a szakasza nem valami érdekes számomra és nagyjából ki is maradt. Szóval kíváncsi voltam mit hoz ki Elvisből a mester és hát azt kell mondjam, hogy meh. Az elején még vannak érdekes vizuális megoldások, de persze csínjával kell bánni a témával, mégsem lehet a Bible Beltet a dekadencia fellegvárává emelni és hát valószínűleg azt sem engedték meg neki, hogy egy jó kis trippet megmutasson nekünk azokból, amelyekben Elvisnek az élete vége felé rendszeresen része lehetett, szóval a vége igen lagymatag, igazából csak elsorolja a dolgokat anélkül, hogy igazán belemenne bármibe. Ráadásul én nem is vagyok valami nagy Elvis fan, szóval szerintem jól járt a fickó, hogy "a csúcson hagyta abba". Sajnos sem a sztori, sem a látvány nem kiemelkedő, azért nem nagyon rossz film, de nem veszít vagy nyer sokat senki ha megnézi.

The Sea of Trees (2015): Hát ez elég rossz volt, le is húzták rendesen. Papíron lehet jól hangzott a film, meg is nyertek hozzá pár jó szereplőt, de nehéz feladatra vállalkoztak, amikor lényegében a japán kultúra egy részét próbálták átadni az amerikai (és implicit a világ, de leginkább az amerikai ugye) közönségnek úgy, hogy a miliő csak nagyon elnagyoltan szerepelhet, mert mindenre nincs idő. Szóval túl nagy falat volt, meg az alkotók sem voltak nagyon a helyzet magaslatán, a párbeszédek valami eszméletlen bullshitre sikerültek. Kár érte, a téma érdekes, de tuti nem így kell eladni.

The Great Gatsby (2013): Ha már fent van az HBO-n és amúgy is szóba került Baz, akkor ideje volt pótolni ezt a filmet is. Álmos voltam amikor néztük, szerintem néha-néha kicsit bele is aludtam. Sajnos megint csak papíron jó ötlet a film, illetve talán a könyv jobb, illetve lehet, hogy 100 éve ez még egy extrém történet volt (kicsit belenéztem a wikipédia oldalába a könyvnek, olvasni nem olvastam és amikor megjelent, az egyik kritikus teljesen valószínűtlennek tartotta a történetet, ma még csak meh-et sem kapna) de közben eljárt fölötte az idő. Mostanában azt mondanánk, hogy egysíkúak a karakterek, nem fejlődnek semmit, mindenki kap egy-két jelenetet, amiben tündökölhet aztán lekerül az aktív szerepről és már csak háttérelem. Egyébként elég látványos, az a rész teljesen jó, bár kicsit unalmas a múlt századi csillogás. Igazából nekem olyan szempontból érdekes, hogy mondjuk száz év alatt a könyvből sok film készült, ez a legutóbbi jó iparos munka, de mi lesz a következő száz évben? Talán száz év múlva már virtuális valóságban tapasztalhatjuk meg a történetet bármely szereplő bőrébe bújva és gyakorlatilag a saját kedvünk szerinte alakítva. A másik kérdés meg az, hogy ez a bizonyos flapper kultúra akkoriban úgy volt tekintve, mint most mondjuk a román pitipoanca kultúrát ahogy tekintjük? Érdekes lenne erre választ találni.

Operation Mincemeat (2021): Hát ez egy érdekes sztori, nemrég találkoztam vele az ukrajnai harkivi offenzívával kapcsolatban. Sajnos a film elég uncsi, sokat beszélnek, ami alapvetően nem nagy baj, de itt valahogy az ember nagy világháborús izékre vár, nem angol tisztek dumálgatásaira klubokban. Talán az is a legjobb része a filmnek, amikor végrehajtódik maga a művelet, akkor pörögnek a szereplők és az események, kár, hogy csak 5 percet tart. Azért ha valaki szereti a háborús filmeket, akkor érdekes adalék ez, mert nagyon más mint a megszokott. Egyébként nem nagy durranás és hát a feszültség is hiányzik, ha már ismerjük a kimenetet, ami ugye messze nem annyira egyértelmű mint ahogy azt beállítják (azaz, lehet jobb lett volna megfogni néhány német zászlóaljat már Szicíliában, ami nem kis veszteség ma az lehet nagyobb veszteség holnap elve alapján valamint lehet Olaszországot meg sem kellett volna szállni egyáltalán. Bár akkor mondjuk nem íródott volna meg a 22-es csapdája, ami a kedvenc könyvem, de tuti nem éri meg azt a rengeteg emberáldozatot amit elszenvedtek a felek amíg megszállták Olaszországot).

Zene.