filmek

Megint utólag kell megírjam a véleményem, szóval gyors és értelmetlen lesz. :)

Hail, Caesar! (2016): Nekem ez bejött. Cohen testvérek általában bejönnek, a téma is érdekes, bár fogalmam sincs, hogy ez hányadik korszaka is Hollywoodnak, a múlt század közepe már kosztümös filmnek számít nálam. Már nem is tudom, hogy pontosan melyik évtizedben játszódik, valószínűleg az 50-esben, akkor ment nagyot a McCarthy-izmus. Szerencsére az nem nagyon van benne. Van egy csomó referencia amelyeknek én felét sem értem, de legalább elkülöníthetőek jól, néha a film betétekkel, néha meg azzal, hogy mennyi változott azóta. Igazából nem is kéne erről többet írni, ezek a filmek nekem mind bejönnek, már csak kéne tudni, hogy mi az az "ez".

The Painted Bird (2019): Na ez húzós volt. Ebben a hónapban ennyi elég is volt a második világháborúból. Csak erős gyomrúaknak, de nem azért, mert olyan sok vér folyna. Az tuti, hogy kicsit erősen játszik arra, hogy a múlt nem is volt olyan dicsőséges, mint azt egyesek gondolják, talán egy kicsit nagyobb egyensúlyra törekedhetett volna a rendező, de valószínűleg a könyv is ilyen. Vagy nem, de akkor azért a sokkolás egy kicsit megkérdőjelezhető.

Misbehaviour (2020): Az előző film után egy könnyedebb szórakozásra vágytunk és meg is kaptuk ebben a filmben. Persze, van azért üzenet, sajnos a feminizmus még mindig küzdelem, de hát nincs mit tenni, az evolúciós sebességhez képest még igen elé vagyunk.

City of lies (2018): Na, ez az első film mióta vezetem ezt a naplót, amelyről kimentünk a moziból, azaz belealudt E és én nem ragaszkodtam hozzá, hogy másnap folytassuk, mert annyira azért nem érdekel a rapperek szomorú sorsa, már el is felejtettem a nevét. :) Egyébként mielőtt rám dobnátok a követ, főként a nagy laposat, azt azért megjegyzem, hogy bár nem hallgatok mostani rapet és hiphopot, az ami a GTA San Andreasban ment, az bejött.

Black Widow, azaz Penoza: The Final Chapter (2019): Na ez az, amikor olyanok akarnak hollywoodot csinálni, akik nem értenek hozzá. Holland bűnözős film, de elég műanyag, a dolgok csak úgy történnek. Talán volt ilyen sorozat is és annak a lezárása? Annyira nem érdekel, hogy utánajárjak. Simán kihagyható.

Peaky Blinders (első 5 szezon): A hónap nagy része erre ment el. Nagyon bejött. Jó kis bűnözős sorozat a 20-as évek Angliájából. Két okból is jó lenne, ha megvalósulna az utópia és eltűnne a bűnözés a társadalmunkból. Egyrészt ugye mindenkinek jobb volna most, másrészt a bűnözős filmek mind a ködös vagy kevésbé ködös múltban játszódnának, ami nekem nagyon bejön. Van itt minden, első világháború hatásai, politikai radikalizmus, osztályharc, mélyszegénység, bandaháborúk, egy kicsit szirupos családi kötelékek, orgyilkosság. Elég jó történetet gyúrtak össze benne és a helyszínek is elég jók, bár látszik, hogy nem volt nagy kedvük felépíteni egy egész szurkos gyárat még egyszer. És a megnyugtató tudat, hogy az egész csak fikció. És a nyugtalanító tudat, hogy valószínűleg ezeknek a folyamatoknak isszuk most a levét anélkül, hogy megértenénk, mire cserélte fel a politikai és tőkés osztály az orgyilkosságot és a rendőrség vasmarokkal tartását. Azt csak halkan mondom, hogy nagyon átértékel bizonyos dolgokat a jelenben, ha ebből a perspektívából nézzük. Lesz még egy szezon, nagyon várom. Talán ideje lenne megnézni a Sopranost is, nekem eddig kimaradt, akkor készült, amikor a sorozat még nem jelentett sok jó dolgot, ha nem volt Star Trek vagy X Files. :)

a zekonomista

Megnéztem három zekonomista videót. Kicsit gondban vagyok a zekonomistával, mert persze egyértelműen a befektetőknek és azoknak szól akik az elméleti gazdaságtan iránt érdeklődnek, nem az iránt, hogy hogy lehet megélni napi 10 dollárból, de azért néha elővesznek olyan témákat is, amelyek némi szociális érzékenységről adnak bizonyságot, de az az érzésem, hogy a lényeg az, hogy a célközönség jól érezze magát és legközelebb is elmenjen egy 5000 dolláros vacsorára amely bevételeit a szegényeknek szánják...

Na, azért vannak érdekes dolgok az zekonomistában, csak tudni kell megtalálni a helyes nézőpontot.

Első. Miért nehéz a mostani generációk dolga mint az előzőek. Na, legalább foglalkoznak a problémával, még ha nem is mennek túl mélyen bele és persze hogy kihagyják az igazán durva dolgokat.

Második. Kína öregszik. Kína gazdagodik. Mit fog Kína tíz év múlva csinálni. Reméljük nem háborút.

Harmadik. Lakást birtokolni vagy bérelni? Vannak benne jó okok felsorakoztatva, hogy miért van rossz hatással a birtokolás a gazdaságra és Románia is előkerül rossz példaként. Ettől még egyesek rágják a fülem, hogy mikor lesz saját lakásunk...

Zene. Ha már tudós dolgokról volt szó ebben a bejegyzésben, akkor legyen egy dokfilm Maria Callasról a zene rovatban. Csak lassan csepegtetem, hogy tovább tartson.

egy megrémült vonalka

Pénteken az olaj(*) 11.55%-ot veszített az értékéből(**).

Ezt a vonalkát meg kell őrizni az utókornak.

Állítólag az esés oka az, hogy megjelentek a hírek a koronavírus új törzséről, az omikronról, ami talán sokkal veszélyesebb mint az eddigi király, a delta.

Akkor kezdett az olajár érdekelni amikor Putin elkezdte az ukrajnai cseszkődést. Akkoriban azt mondták, hogy azért nem lesz háború, mert sokat esett az olaj ára. Lehet egyébként, hogy fordítva volt, előbb esett sokat az olaj ára és akkor kezdte Putin a cseszkődést, hogy az embereket a cseszkődés érdekelje, ne az életszínvonaluk. Lusta vagyok visszakeresni a dolgokat és blogot akkoriban nem erőst írtam, ha jól emlékszem. Egyébként tényleg nagyon jól tükrözni az olajár, hogy éppen merre tart a világ, napi többször is megnézem és ha van 2-3% mozgás, akkor biztosan történt valami. Általában az OPEC űl össze vagy megy szét, de nem csak.

Azt szeretném, ha végre az időjárási katasztrófák hírének hatására is elkezdene az olajár rángani, de sajnos ez már csak akkor lesz, amikor túl késő lesz.

Zene.

(*) igen, tudom, hogy többféle olaj is létezik, ez a Brent, a legfontosabb talán

(**) igen, tudom, hogy szállítási időtől függ, a másnapi ár elvileg kevésbé releváns a hosszú távú gazdasági folyamatok szempontjából. Vagy mégsem? Lásd infláció most...

rászállott a csóka a kormány rúdjára

Van megint kormánya Romániának. Na nem kell nagyon megörvendeni, a nagytőke és a politika romániai keveredése a legrosszabb vicceket generálja amikor kormányzásról van szó. Az egészben csak annyi a jó, hogy minden gödörnek van alja, minél hamarabb elérjük, annál hamarabb dobhatják a Románia projektre a földet. Lehet a név fenn fog maradni, elvégre a 2000 év múlva itt gyártott autóknak is kell valami nevet adni, de az emberek szétszóródnak a szélrózsa minden irányába és új emberek telepednek majd ide lakni. Hátha őket már nem lehet olyan könnyen becsapni, mint minket.

Zene.

a vonalkák húzogatásának elviselhetetlen könnyűsége

Az élet teli van vonalkákkal. Néhányról tudunk, de a legtöbbjükről nem. Vannak olyanok, amelyeknek van kezdete és vége, de olyanok is vannak, amelyeknek még nincs itt a vége. A legtöbb vonalka becsapós, bár szépen görbül, az ember már-már beleszeret az alakjába, de sajnos ami mögötte van, az igazából a legtöbbször rejtve marad. Le lehet élni egy életet úgy, hogy követünk egy vonalkát és már úgy gondoljuk, hogy ismerjük és a barátunk, amikor hirtelen irányt vált, vagy kiderül, hogy semmi köze nem volt a kedvenc gondolatunkhoz, hanem gonoszul az ellenségünk gondolatának engedelmeskedik.

Pl. most van ez a vonalka, amit inflációnak nevezünk. Nem nagyon bonyolult az értelmezése, valamilyen termékek árának az összege. Ennek a vonalkának csak akkor lesz vége, amikor már nem lesz aki húzogassa. Mostanában elkezdett felfelé ívelni és mindenki más-mást mond róla. És mindenkinek igaza van, mert a jó matematikus meg a jó gyermek tudja, hogy biza a vonalkák akárhogy tekereghetnek, ha kedvük tartja. Persze a legtöbb ember se nem jó matematikus, se nem jó gyermek, ezért elvárják a vonalkáktól, hogy úgy viselkedjenek mint a tavaly, vagy hogy konstans legyen a deriváltjuk, vagy ilyenek. Csak azért, mert ezeket a vonalkákat szeretik ők, de a vonalkáknak saját életük van, nem mindig úgy tekeregnek, ahogy az emberek elvárják.

Az inflációról most egyesek azt mondják, hogy a kapitalizmus mozgatja, a gonosz tőkések emelik az árakat, hogy növeljék a profitjukat. Mások azt mondják, hogy ez nem is igaz, mert a globális termékláncokban a pandémia hatására keletkezett fennakadások az árak növekedésének az okai. Megint mások azt mondják, hogy az oroszok a hibásak, de vannak akik a kínaiakra szavaznak. A gond az, hogy mindenkinek igaza van, mert a vonalkák minden elméletbe beilleszthetőek, ők ugyanis nem finnyásak, bárkinek tekeregnek egy ideig, csak hosszú távon ne várja el senki, hogy az ő kedvében fognak járni.

Talán ha az emberek kitartanának egy elméletnél és bejelentenék, hogy melyikben hisznek, akkor esélyünk lenne elég jól kibogozni, hogy mi is történik a vonalakkal. De az emberek is vonalak amelyek az elméletek között szlalomoznak, ezért sosem tudjuk szétválasztani a rendszer vonalkáit az emberek vonalkáitól és értelmetlenné válik az egész vonalka biznisz.

Ha még abba is belemegyünk, hogy néha az emberek nem is látják a vonalkákat az ő valójukban, hanem csak azt látják ami bennük van és azt hiszik, hogy arról beszélnek ami a rendszerben van, akkor már tényleg megzavarodik ez a kerek fejem. Lásd pl. a vakcina következményeként meghalt emberek vonalkáját és az autóbalesetben meghalt emberek vonalkáját.

Egy megoldás van talán. Ha visszautasítjuk a vonalkák létezését. Erről majd máskor.

Zene.

ott ahol a kurta farkú jog túr

Ámerikában történt tavalyon, hogy egy srác gépfegyvert ragadott, hogy megvédje egy város kis bizniszeit a csúnya tüntetőktől. Aztán futkározás közben lelőtt két embert és megsebesített egy harmadikat. A tegnap az esküdt szék úgy ítélte meg, hogy jogos önvédelem volt a tette.

Jelenleg Ámerika nincs rajta a normális élethosszomban meglátogatandó helyek között, most éppen nem gondolkodom el rajta, hogy ez az esemény +5 vagy +10 évet tesz rá. De hogy jót is írjak, Ámerika erősen ki van téve az éghajlatváltozás hatásainak, a kapitalizmus hatásainak és a rasszizmus hatásainak, csak ami így most hirtelen eszembe jut. Érdekes Lehangoló lesz nézni, ahogy ezekkel a problémákkal küzdenek.

Zene.

50

Ma 50 éve jelent meg az Intel első mikroprocesszora, a 4004. 2250 tranzisztor volt benne. Az idei processzornak, az Alder Lake-nak nem publikus hány tranzisztort sikerült begyömöszölni, de valószínűleg tízes milliárdot. Ha ezt az ütemet sikerülne tartani még 50 évig, azt nem is tudom mit jelentene, de valamit biztosan. Szingularitás a minimum 50 éven belül. :)

az köd

Azért szeretem a blogolást, mert könnyű csinálni, legalábbis úgy ahogy én most csinálom.

Azért szeretem a fotózást/videózást, mert könnyű csinálni, legalábbis úgy ahogy én most csinálom.

Megnyugtató módon a blogoknak mostanában leáldozott, talán már évtizede egyszer sem használta a blog szót semmi nagy multi tech cég fejese amikor a jelenről vagy a jövőről beszélt.

Szóval mostanában blogolni olyan mint a pusztába kiáltott szó és ez nekem teljesen meg is felel.

Viszont néha teszek fel videókat a jótúbra is, ahol még mindig érthetetlen módon nagyobb a feliratkozók száma, mint azt bármikor is gondoltam volna. Szerencsére sikeresen ellenállok a jótúb hívásának, csak olyan videókat teszek fel, amelyek számomra érdekesek valamiért és annak is ellenállok, hogy időt és energiát áldozzak a jótúbra.

Most oda kéne elérni, hogy ha teszek fel a jótúbra videót, akkor arról írni fogok a blogba is. Nah, elértünk.

Szóval most éppen a fellegvári ködről tettem fel videót. Lassan kifutok a kolozsvári témákból, bár most a köd egy ideig még besegít.

a digitális szerelembe vezető betonút

Én szeretem a számítógépeket. A számítógépek nem szeretnek engem, de azért elég gyakran rájövök a cselre, ahogy elérem azt amit szeretnék. Olyanok mint a kis terribilis gyerekek. De azért szeretjük őket.

Van viszont ezzel egy kis baj. Szép lassan a számítógépek a maguk hasonlatosságára alakítanak minket. Nem biztos, hogy az emberben azért alakult ki a kiszámíthatóság szeretete, hogy magát számítógépbe feltölthesse, de ezek a kis gonosz számítógépek nagyon ráültek erre a tulajdonságunkra. Egyébként nem először történik meg ez, hogy valamilyen kulturális képződmény kisajátít valamilyen agyi funkciót az emberek jó részében, gondoljunk csak a vallásra és az élet értelmének keresésére.

Sajnos nem tartom valószínűnek, hogy az ember digitalizálása sikeresen lezajlik azelőtt, hogy az éghajlatváltozás szétverje a társadalmunkat (illetve mi verjük majd szét a társadalmunkat, de az éghajlatváltozás hatásaira válaszként). Bár lehet, hogy valahogy megmarad egy mag, aki képes lesz elvégezni a munkát, elég extrém helyzetben lesz lehetőségük megfigyelni az embert, ráadásul jó sok szenzor rá lesz aggatva.

Majd egyszer elgondolkodnak, hogy hol rontottuk el a dolgot. Lehet már a kerék feltalálása is hiba volt, átalakítottuk miattuk a környezetünket egy sima és kemény betondzsungellé. Bizonyára nem ez volt az eredeti cél.

Zene.

41

Ma meg 41 éves lettem, mint az előrelátható volt.

Most sincs nagyon amit írjak. A múltkor kicsit sok volt az éghajlatváltozás miatti pesszimizmusom, eldöntöttem, hogy csak jó dolgokról írok, szóval ezért nem írok. Persze, minden rosszban van valami jó, szóval ha összeomlik a társadalom az éghajlatváltozás következtében és így nemzéró lesz az esélyem hogy rátegyem a kezem a Mona Lisa-ra, ezt mégsem nevezném jónak.

Jövőre már 42 leszek. Sajnos ez a mágikus szám már nem mágikus, de számnak szám.

tavaszi szél dűnét áraszt

Azt hiszem, az első film amit moziban láttam a pandémia kezdete óta, a Dune, első rész (másra nem emlékszem, de ez sajnos nem elég bizonyíték :)).

Nekem a Dűne játékok is megvoltak, a könyvekből olvastam négyet, szóval nagy fan voltam, az első játék operásított zenéjét időnként meghallgatom, Picq mester egyéb műremekei mellett.

Idővel azért kikopott Muad'Dib legendája és be kell valljam, hogy a Káptalanházat csak nehézkesen olvastam, mert kábé semmit nem értettem belőle és már nem is igazán emlékszem mi történt benne. Az az ötlet meg, hogy bizonyos szervezetek évezredeken keresztül egyengetik az emberi gondolatok és cselekedetek ösvényeit amelyekbe aztán belecsap a villám egy nagy adag tudatmódosító szer hatására ma már inkább csak megmosolyogtat. Az tuti, hogy a kjúanonnal még a Bene Gesserit is nehezen venné fel a versenyt a szó használatának tekintetében. Igaz, a Dűne Istencsászára volt az egyik legfurább regény amit valaha olvastam, bár ez némileg annak is betudható, hogy románul olvastam és néha nem tudtam eldönteni, hogy jól értem-e amit olvasok. :)

Szóval nem szolgáltatott meglepetéssel a film, de szépen meg volt csinálva, a motivációkat leszámítva eléggé megáll a lábán a történet (bár az a könyvben is eléggé sántít, persze a Landsraat sosincs igazán rendesen bemutatva, de nagyon nyakatekert módot választott a császár ahhoz, hogy megszabaduljon egy embertől). Persze, a könyvben jobban lejön az, hogy mindaz ami történik, lehet nem is annyira a véletlen műve, évezredes tervek futnak párhuzamosan amelyekből néha egyik, néha másik kerül lépéselőnybe. A könyvben az is sokkal jobban lejön, hogy mindez, bár egy releváns esemény a történelemben, egy új korszak kezdete, azért mégiscsak a régi folytatódik, új köntösben.

Na mindegy, szóval a film látványos, aki ismeri a történetet annak érdemes megnézni, bár azért sokkal sterilebb mint Lynch műve, nekem annak a látványa jobban tetszik még a 80-as évek vágási és főként kompozitálási limitációival is. Azt hiszem, nehéz elszakadnom attól, hogy ez egy Dűne film, a valamikori egyik kedvenc könyvemet mutatja be.

Legalább egy jó bizonyíték arra, hogy a könyveknek mindig lesz helyük a kulturális termékek palettáján.

Az is jó, hogy nem ment el nagyon romantikázó irányba, én az előzetes alapján nagyon féltem, hogy Chani sokkal nagyobb szerepet kap a filmben mint a könyvben (bár lehet, hogy a könyvben nagy szerepe volt, nekem nem úgy maradt meg). Nem mintha bármi bajom lenne a nőknek a világfordító eseményekben való szerepével, csak akkor vagy legyen egy jó sztori, vagy jó szerep, Chani esetében egyik sem igazán áll fenn (emlékeim szerint).

Ami gond volt a moziban, hogy nem volt éles a kép, legalábbis nekem ez volt az érzésem, aztán volt egy csomó szuperközeli sötét helyeken, amikor egy folt a háttér, akkor teljesen fölösleges a 3d. Nagyon nem értettem a 3d használatát ebben a filmben, volt egy-két nagy totál ami jól nézett ki, de azokban megint nem sokat segített a 3d. Na mindegy, gondolom a magasabb jegyár megérte a stúdiónak, otthon mindenki úgyis 2d-ben nézi majd.

Lesz folytatás, már biztos (bár a korona még lehullhat a világ fejéről közben, talán kicsi a valószínűsége), azt is megnézem. Aztán megcsinálhatnák a többi könyvet is, én tuti beülnék mindegyikre, hátha megértem végre mi történik a Káptalanházban. Illetve most szépen nekifogtam újraolvasni őket, a Messiással kezdve, de hát nem hiszem, hogy sokat fogok haladni. A történet és a filozófia sem igazán állta ki az idő vas fogát.

Zene.

reklám után köpönyeg

Tegnap sétáltam mentem valahova. Mostanában megint figyelem a házak ablakait, a boltok kirakatait, egyre több helyen jelenik meg az, hogy kiadó vagy eladó. A boltok is kezdtek cserélődni, találtam egy koreai ételeket áruló boltot a Vitéz téren, sajnos nem volt időm bemenni, de útba kell ejtsem valamikor. Igaz, a pár éve vett ginszenges cukorkából még mindig van. Legalább jó tartós, tuti tíz évvel a hivatalos szavatossági idő lejárta után is jó még.

Olvasom, hogy Londonban már a buszokon is reklámozzák a kriptót. Ez jó, közel a vég, azt mondják, a nagy válság is akkor jött, amikor már a cipőfényesítő fiúk is a részvényekről beszéltek. A kriptó is lassan mindenhova befurakodik. Az amerikai jegybank is növelni akarja végre az alapkamatot. A friss nyú jorki polgármester kriptóban kéri a fizetését. Szóval közel a vég. A kriptó vége. Egyel  kevesebb dolog, amit nem értek, hogy veszik be az emberek ilyen könnyen a forró galuskát.

Zene.

álmaimban a jegesmaci vissza integet...

Éjfélkor kezdtem neki olvasni Harambé intelmeit a kihaló ifjúsághoz. Amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan gyilkolom le a szeretteimet és utána magam, úgy döntöttem, ideje lefeküdni. Nem aludtam valami jól.

Viszont másnap befejeztem az irományt és azt a következtetést vontam le, hogy talán mégis meg kéne próbálni túlélni az apokalipszist. Szóval próbálom kognitívan terápiázni magam ezután, ha az éghajlatváltozásra gondolok, akkor túlélési stratégiákon kell agyaljak. Ezeket persze nem lehet megosztani, mert az csökkentené a hatékonyságukat.

Szóval egy időre száműzöm ezt a témát a blogról, jobb ez mindenkinek. Majd ha az északi sarki jégsapkák leolvadtak, lehet kezdeni szervezkedni, addig remélem kigondolom a tuti stratégiát.

Zene.

szintpopó

Az egyik nagyon jó dolog a jótúbban, hogy sok kevésbé ismert, de jó zenész nyomja a kontentot és így nem nehéz a napi hallgatnivalót kiválogatni. Most bukkantam rá az Espen Kraft által ebben a videóban felsorolt 10 legjobb szintpop albumra és mivel csak spotify linkek vannak, gondoltam megnézem, hogy jótúbon fellelhető-e az anyag. Hát persze, hogy fel, szóval szépen ide betettem a linkeket, akinek kedve van, hallgassa, nekem holnap ez fog szólni.

Human League: Dare

Soft Cell: Non Stop Erotic Cabaret

Yazoo: Upstairs at Eric's

Depeche Mode: Some Great Reward

Pet Shop Boys: Please

Alphaville: Forever Young

Yello: Stella

Howard Jones: Human's Lib

New Order: Technique

A-ha: Hunting High and Low

Persze tudom, hogy ezek nem pont az eredeti számok, van ami remaszterálva lett, van gondolom ami lemaradt a jótúbról, most nem fogom megkeresni az eredeti albumok számainak listáját és összevetni azzal amit linkeltem, nekem megteszi, akinek meg nem, az... hallgasson Csajkovszkijt.

novemberi hóbortok

Egyesek novemberben könyvet írnak, mások mindenféle grafikai csecse-becséket készítenek, én azt gondoltam, hogy megint bele kéne vágni a napi egy bejegyzésbe. Aztán eltelt a tegnapi nap úgy, hogy meg is feledkeztem a bejegyzendő dolog igencsak fontos mivoltáról.

Persze, lehetne pótolni, ha mondjuk ma kettőt írnék. Az aszinkronitás jó, amúgy is. Bloglásban, persze.

Én nem fogok könyvet írni. Régebben foglalkoztatott a dolog, nagyon régen még írtam is jó pár oldalt, de akkoriban még nem igazán tudtam kívülről szemlélni az irományt és hát az én lelkesedésem a téma iránt nem volt teljesen megalapozva a szövegben.

Mostanában meg már úgy gondolom, hogy nem valami érdekes egy iromány, mert nagyon rigid formátum a szöveg. Én játékosként inkább azt szeretem, ha magam fedezhetem fel a világot a saját szájízem szerint és én dönthetem el, hogy a történet melyik részeit tapasztalom meg. Egyébként a jó játék és a jó szöveg sok mindenben hasonlít, kell legyen struktúra, kell legyen ív, kell legyen valamilyen konfliktus amit valahogy fel kell lehessen oldani, de lehetőleg úgy, hogy konzisztens maradjon a világ, mivel nem lehet mindent leírni a szövegben, bizonyos dolgok az olvasóra vannak bízva, de lehetőleg nem legyen nagyon nehéz bizonyítani a dolgokat, vagy ha igen, érje meg. És persze minden szép is kell legyen, vagy csúnya, ebben sokkal jobban otthon érzem magam a játékokban, szépen írni egyfolytában nagyon fárasztó lehet, csúnyán meg még fárasztóbb, az író és az olvasó számára is.

Szóval ezért készítek játékot és nem könyvet írok.

A blog az nem számít írásnak, nincsenek olvasók, csak néhány családtag és néhány barát, megengedhetem magamnak, hogy félkész dolgokkal bombázzam őket, mert nem fognak beszólni. Nincs is amiért, nem veszem komolyan amit leírok, inkább csak amolyan hangos gondolkodás ez az egész, ha holnap hallok egy jó ellenérvet, bármely állításomat feladom. Azért írok, mert valamikor azt gondoltam, hogy egyszer érdekesnek fogom gondolni visszaolvasni ezeket a dolgokat, hogy hogyan jutottam el Á-ból a Bé-be, de lassan 15 éve nem olvasom újra a blogot, felhagyhatnék ezzel a gondolattal. Néha fel is hagyok, de aztán megint visszajön. Néhány perc belefér, miután refaktoráltam egy csomó kódot, illett volna jobban meggondolni először. De hát akkor még nem tudtam, hogy a deskriptorokkal spórolni kell...

Zene.

a zelefánt

Azt mondom, ne gondolj elefántra és te mégis arra gondolsz.

Te nem én vagy.

Ugyanis én nem gondolok ilyen esetben elefántra. Lehet, csak lassú a felfogásom, lehet, hogy nem tudom vizualizálni az elefántot (bár kockákat három dimenzióban elég jól forgatok a fejemben), de én tényleg nem gondolok elefántra, legalábbis azt hiszem.

Azt mondom éghajlatváltozás és nem gondolok semmire. Éppen most. Arra csak a tudatalattimban gondolok, ott mennek a viharok és a háborúk és az éhínségek rendesen.

Nem vagyok túl optimista a mostani COP26-al kapcsolatban, szerintem megegyeznek olyan célokban amelyeket nem vesznek komolyan, illetve azt mondják, hogy majd a jövőbeli technikai fejlődés oldja meg őket, de pénzt nem adnak a kutatásra.

Vihar, szárazság, háború, éhínség. Most még csak a világ 5%-a éli ezt meg. 2050-ben 20%, 2100-ban 95%. Persze, megnyugodhatnék, hogy én azt már úgysem érem meg, de engem ez nem boldogít. Szeretném ha az agyam egy borkánban mosolyogva pihenve, várva a teljes feltámadást. Valószínűleg kár lesz eltenni az agyam, mert az emberiség a kihalásáig már nem éri el azt a technológiai fejlettséget amellyel teljes feltámadást biztosíthatna. Sosem fogok már Minskyvel találkozni.

Majd egy pár millió év múlva, a következő értelmes állatfaj hátha okosabb lesz. Legalább a fosszilis energiaforrásokat kiszípjuk a földből előlük, egyel kevesebb módon pusztíthatják el magukat. Majd a Marson megtalálják Maszk hulláját és remélem a krónikát is, ahogy sikeresen kinyírtuk magunkat...