kedd, január 12, 2021

párlé vú

Történt az, hogy sokak, akiket letiltott a tuitter azért amiket írtak (persze mint arra egy tuit rávilágított, senkit nem azért tiltottak le, mert az optimális adózási rátát osztotta volna, vagy mondjuk a levegő tisztasági mutatóinak értelmezéséről értekezett volna) átment egy gyorsan létrejött párhuzamos cociális hálóra, a Parler-ra. Namost ez a háló működött is egy jó ideig, több-kevesebb problémával, egészen pár napig, amikor feltevődött, hogy Dídzsé átlovagol a tuitterről rá, ugyanis a tuitter kitiltotta ugye, meg azt hiszem, a kapitóliumnál történt események is kihozták a tagokból a legjobb énjüket. Erre gyorsan levette az applikációt mind az Apple mind a Google, így iPhonera már nem letölthető (de ha jól tudom, az Apple még nem ment el odáig, hogy a telefonon már letöltött applikációt letöröljön, ha azt kitiltja az áruházából), Androidon meg csak nehezen installálható (erről még kevesebbet tudok, Android nem a barátom). Ráadásul a párlé adatait tároló szolgáltató, az Amazon is beintett nekik és blokkolta az elérést, ezzel már a webről sem elérhető a rendszer (ha egyáltalán volt ilyen lehetőség, nem tudom). A lényeg az, hogy az it óriások egyszerűen egy szép napon elhatározták, hogy kinyírják ezt a társalgási platformot és meg is tették. Hogy mennyire játszottak össze, azt nem tudom, de megfigyelhető, hogy nagyjából úgy szokták ezt csinálni, hogyha valaki meghoz egy ilyen döntést és nem döngölik őket egyből a földbe, sem az emberek, sem a tőzsde, akkor a többi is felbátorodik és meghozza a döntést, mert egyébként ezek a döntések népszerűek sok ember körében, talán éppen több ember körében mint ahánynál népszerűtlenek és ezt valószínűleg az it óriások ki tudják számítani elég pontosan. Akkor itt most lehetne neheztelni, hogy mi lesz a szólásszabadsággal.

De.

A párlé esetében történt egy vicces fejlemény, mégpedig az, hogy nem volt éppen a legokosabban megtervezve a rendszer, komoly biztonsági rések voltak rajta és ezt most ki is használták és lerángatták pl az összes videót amit feltöltöttek az emberek rá. És gondolom, hogy a publikus és privát szövegekhez is hozzá tudnak férni előbb-utóbb, ha máshogy nem, hát majd az Amazon fogja őket elérhetővé tenni azoknak az embereknek a nyomozati ideje alatt, akiket a kapitóliumnál történtek után letartóztattak és gondolom sokuknak volt párlé felhasználója. Ez alapján a rengeteg adat alapján majd ki lehet elemezni, hogy mire is használták egyesek a szólásszabadságukat, vagy legalábbis azt, amiről azt hitték, hogy a szólásszabadságuk. És lehet, hogy kisűl, hogy jobb, ha erre a kényes időre megvonták a kommunikáció lehetőségét sokaktól, mert nem az optimális adózás módját találták volna fel a napokban. Persze, lehet huhogni, hogy még az is lehet, hogy most találták volna fel az optimális adórendszert és mi ebben megakadályoztuk őket és mennyit veszít ezzel az emberiség. Szerintem ennek viszont nagyon kicsi a valószínűsége, ugyanolyan kicsi, mint mondjuk annak, hogy a kvantum mechanika (amihez szintén nem értek) törvényei alapján hirtelen egy asztal székké alakuljon, az atomjai véletlenszerű átszervezésével. Szóval szerintem nem lehet megindokolni a kommunikáció tartalmával azt, hogy miért kellene megőrizni mindenképpen egyes emberek lehetőségét ahhoz, hogy szétkiáltsák az internet minden bugyrába a mondandójukat. Persze, az utcasarkon még mindig nyugodtan szétkiálthatják a mondandójukat, ha arra érdemes, még lehet hallgatóságot is fog gyűjteni maga köré.

Valamint.

Számomra az is érdekes, hogy ugye egyesek szerint a párlé adatainak felszippantása illegális, ugyanis az adatok birtokosai nem adták beleegyezésüket ehhez. Én nem vagyok jogász, szóval csak elképzeléseim vannak erről, de azokat azért leírom. Szóval értem én, hogy jogilag értelmezhető az, hogy valakinek adunk és másnak nem hozzáférést az adatainkhoz, de azért elvárható, hogy mi is megtegyünk mindent, hogy bárki aki képes beírni egy url-t a böngésző címsorába, ne férhessen hozzá bármihez, márpedig itt gyakorlatilag ez történt. Azért gondolom, hogy ez elvárható, mert a lakásunkra is teszünk ajtót és bezárjuk azt, nem mondhatjuk azt, hogy nem adtunk a rablónak jogot, hogy elvigye a mikrósütőt, ha mégis megpróbálunk ajtó nélkül élni és kirabolnak. Továbbá azt sem mondhatjuk, hogy csak azoknak adunk jogot az adatok eléréséhez, akik a mi applikációnkat használják, hiszen az csak egy technikai kérdés, hogy valaki az applikációt módosítja úgy, hogy felszippantsa az összes adatot, vagy ha már rájött arra, hogy hogyan kell felszippantani a sok adatot, akkor egy direktebb módot választ. Az applikációk feltörése pedig ha jól emlékszem, legálisnak lett kimondva, egyelőre még midenki olyan programot futtat a saját gépén amilyent le tud tölteni vagy meg tud írni, illetve hagyja ezt az operációs rendszer. Sajnos a dolgok ahogy haladnak, egyre kevésbé hagyják az operációs rendszerek, hogy azt csináljunk a gépünkkel amit akarunk, de érdekes módon amikor az Apple és a Microsoft rálépett erre az útra, kevesebben féltették a szólásszabadságot mint most.

Szóval nem lesz könnyű az elkövetkező idő, remélem azért jól alakulnak majd a dolgok, azért ezeket a problémákat pöttyet könnyebben megoldhatónak tartom mint mondjuk az eljövendő klímakatasztrófát. Bár lehet, hogy ez utóbbi lesz a megoldás az előbbire.

Na ez megint hosszabb lett mint akartam.

Zene. Mission Impossible marimbára.

Gliccs-művészet.

Nincsenek megjegyzések: