a jövőt túlbecsülő heurisztikának elviselhetetlen könnyűsége

Ha úgy vesszük, én egészen szerencsés vagyok. Eléggé békés perióduson megy át a térség ahova születtem. Bőség van, egy csomó vagány technológiai kütyü is van, annyit ehetek amennyi belém fér, annyit alhatok amennyit csak tudok. Gondjaim sincsenek nagyon, nem sír a gyerek. Rengeteg módon szórakozhatok.

És ez még így is fog menni legalább 15-20 évig.

Azután szép lassan összeomlik a természet és a társadalom ami ráépült. Én már elég idős leszek, gyors lesz a halál, képes sem leszek arra, hogy versenyezzek az egyre szűkülő erőforrásokért a többiekkel.

Lehet, hogy úgy hangzom mint valami agyatlan kultuszhívő, de még csak nem is érdekel, hogy más mit gondol erről, csak nevetek amikor látom egyesek milyen logikai bukfencsorozatba kezdenek, hogy megmagyarázzák maguknak, hogy miért a semmittevés a jó stratégia. Én legalább bevallom magamnak, hogy lusta vagyok és nagyobbnak látom az emberi butaságot mint amivel én meg tudnék birkózni.

Nem is igazán az foglalkoztat már, hogy mi lesz a jövőben, most azon gondolkodtam, hogy miért foglalkoztat ez engem, míg másokat nem. Ma éppen arra gondoltam, hogy lehet azért, mert programozó vagyok. Vagy azért vagyok programozó, mert foglalkoztat a jövő.

Aki tud programozni, az tudja, hogy a programozás valójában a jövő tervezése. A legtöbb programot nem lehet megírni egy nap alatt, sőt, általában évek kellenek, érdemes előre elgondolni az architektúrát, ami kényelmessé teszi egy év múlva a munkát. Persze, ritkán lehet kitalálni a részleteket, de jó heurisztikák léteznek és az a művészet, hogy minél kevesebbet kelljen törölni (aki nem töröl, mert nem ismeri be, hogy más irányba kéne menni, az még rosszabb, görgetni egy nem megfelelő architektúrát fölösleges, előbb-utóbb úgyis le fog törlődni, ha máskor nem, a projekt bukásakor).

Szóval lehet, hogy az agyam annyira rászállt a jövőt meghatározó minták keresésére a programozás miatt, hogy az életre is így tekint. De az is lehet, hogy pont fordítva van, mindig is kerestem a mintákat és a programozásban nagyon sok van, aki sokat fejben tud tartani az aktuális feladattal kapcsolatban, az jól tudja nyomni.

A részletekre sem adok sokat, azokat mindig be lehet utólag is vágni, a blogban is csak a centrális ötlet a fontos, persze néha megpróbálom felépíteni, ha kedvem van, ha meg nincs, akkor összecsapom és rábízom az olvasóra, hogy találja ki, mit akartam. Ezért sem olvasom én a blogom. :)

Nohát, már itt is a vég, ki gondolta volna.

Zene.